Vajon országunk első embere kóser pecsétet vagy kóserpecsétet mondott-e a pénteki interjújában? A legutóbbi, szokásos reggeli műsorban Orbán Viktor a beszélgetés 21. percében, a 33. és a 36. másodperc között ezt találta mondani: „Nem tartunk igényt az ukránok kóserpecsétjére.”

A legérdekesebb kifejezést azért írtam egybe, mert a fülem egyben hallotta a két szót. Ettől persze még lehetséges, hogy külön kéne írni. S mert idézni szerettem volna a mögöttünk hagyott hét legjellemzőbb mondatairól készítendő összeállításban, a világhálón segítséget kértem a digitális ismerősöktől. Bár voltak olyanok, akik megszívlelendő módon érveltek a különírás mellett, egyelőre meggyőzőbbnek hatott azok álláspontja, akik az egybeírást szorgalmazták.

Pápai Gábor, a kitűnő karikaturista szerint a kóser nem jelző, hanem egy fogalom, a pecsét előtagja. Vadas József művészettörténész szerint azért kell egybeírni a két szót, mert a „kóserpecsét” jelöletlen birtokos szerkezet. Lengyel László újságíró szerint „nem a pecsét kóser, hanem a hús, amire a rabbi ráüti a pecsétet”. A miniszterelnök által forgalomba hozott kifejezést egybeírta a Híradó.hu, a KolozsváriSzalonna.blog, a Szeged365.hu és a Telex.hu.

Egy címes hírben szintén egybe a Népszava külpolitikai rovata. De ugyanabban a lapszámban (február 2.) Bolgár György is értelmezte Orbán elszólását, ő külön írta a kósert meg a pecsétet. A mennyiségi adatok őt igazolják. Az Arcanum.hu közreműködésével mindössze két cikket leltem a rendszerváltás utáni sajtóban, amelyekben ’kóserpecsét’ olvasható. A ’kóser pecsét’ annál inkább előfordul. az arány körülbelül egy a százhoz. Jó volna, ha egy nyelvész is utánanézne a részleteknek.

Amíg várakozom az ellentmondás feloldására, böngészem a lexikonokat. Annyi már most is kiderült, hogy a kóser jiddis kifejezés, az askenázi (német nyelvű) zsidók használták. Jelentése konkrétan és átvitt értelemben: alkalmas, eredeti, helyes, hiteles, hivatalos, megfelelő, szabályos, törvényes. A kaser pedig a ladino nyelvű zsidók, a szefárdok szavajárása volt. Felötlött, vajon a kaserolni mit jelent. Nos, magasztalni, magyarázkodni, mentegetni, tisztára mosni.

Nem valószínű, hogy miniszterelnökünk a tisztára mosás vagy a magasztalás, a mentegetés szándékával hozta szóba az ukránokat. Akiket egyébként Lendvai Ildikó azonosított az őket képviselő államfő, Zelenszkij személyével. Figyelemre méltó idézete a bejegyzésem utáni összeállításban olvasható. Azokkal a citátumokkal együtt, amelyek arról tanúskodnak, hogy a ’kóserpecsét’-et átvitt értelemben is használjuk. A hol egybe-, hol különírt kifejezés értelmezésem szerint azt jelenti, hogy valamit vagy valakit hitelesítő pecsét.

Ezzel a nyelvész bejelentkezéséig akár föl is függeszthető a művelődéstörténeti nyomozás. Csakhogy tájékozódás közben történt még valami. Kíváncsiságból kattintottam a miniszterelnök hivatalos honlapjára, vajon az Orbán Viktor beszédeit és interjúit jegyzőkönyvi pontossággal rögzítő portál egybe- vagy különírta-e a bejegyzésem témáját. Ekkor ért a meglepetés: 2024. február 2-i dátummal a kormányfő január 19-én sugárzott rádióinterjúját adta közre szóról szóra, betűről betűre. A leirat hasában pedig a csakugyan február 2-én elhangzott beszélgetés felvétele.

Azóta öt nap telt el, és a jelek arra utalnak, hogy a kommunikációs munkatársak közül senki sem vette észre a téves közlést. Ezért aztán levonható a következtetés, hogy a Miniszterelnök.hu nem hiteles. Ha úgy tetszik, nem kóser.            

Tíz mondat ama bizonyos pecsétről

Mindegyik eredeti, kóser pecséttel ellátott áru. (Dr. Falusné Örley Judit, a Klauzál-téri Fortunáto Kisszövetkezet elnöke, Pesti Hírlap, 1992. január 30.)

A megyegyűlési határozat kóser pecsétet adott a most zajló privatizációra. (Domokos László békéscsabai Fidesz-politikus a Barnevál magánosításáról, Heti Délkelet, 2004. szeptember 2.)

Az általa gyártott üvegeire ragasztott címkéken hitelesítő kóser pecsét mellett pedig oda volt írva, hogy a nedű kóser Traubisoda. (D. Horváth Gábor újságíró Salamon Berkowitz üdítö italáról, Magyar Nemzet, 2005. december 3.)

Gondban van a zsidóság, mert visszament Izraelbe az a rabbi, aki a kóser pecsétet adta. (Szemere Katalin újságíró a budapesti kóser háztartásokról, Népszabadság, 2013. szeptember 17.)

Krisztusi korban szerzett diplomája mégsem a magyar játékszín megváltásának kóser pecsétje lett. (Ablonczy László színikritikus Sík Ferenc rendezőről, Magyar Nemzet, 2015. január 17.)

Mi vitatjuk azt a helyzetet, amelyben az Európai Bizottság évről évre kiadja a kóserpecsétet egy-egy fejlesztésre, majd a hétéves ciklus végén azt mondja: „gyerekek, ez mégsem jó”. (Csepreghy Nándor, a miniszterelnökséget vezető miniszter helyettese, Népszava, 2016. április 11.)

Heller /Ágnes/ kiengedi a karanténból a nyilas csőcseléket, rájuk üti a kóser pecsétet. (Bayer Zsolt publicista a Jobbikról, Magyar Idők, 2018. január 6.)

A Jobbikra nem lehet ráütni a kóser pecsétet, ami a balliberálisokkal való együttműködésnek nem tesz jót. (Volner János Jobbik-politikus, Magyar Idők, 2018. december 15.)

Nem tartunk igényt az ukránok kóserpecsétjére. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2024. február 2.)

Csak remélni tudom, hogy a „kóser pecsét” emlegetése nem Zelinszkij zsidóságára tett otromba célzás. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Facebook.com, 2024. február 2.)

Úgy gondolkodik és úgy ír, mint egy nyilas. (Ungváry Krisztián történész, YouTube.com, 2024. január 28.)

Skribler. (Vásárhelyi Mária szociológus, Facebook.hu, 2024. január 28.)

Főállásban hazudik. (Gábor György vallástörténész, Facebook.com, 2024. január 29.)

Hullik darabjaira a nemzeti modorosság. (Rab László újságíró, Facebook.com, január 30.)

A jobboldal közkedvelt véleményvezére. (Gajdics Ottó újságíró, Magyar Nemzet Online, 2024. január 30.)

Bayer Zsolt erről egy nagy cikket írt, ami írásként egészen kiváló. (Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter az „apák és fiúkozásról”, Telex.hu, 2024. február 1.)

A rezsim címerembere. (Parászka Boróka publicista, hvg.hu, 2024. február 2.)

Mérgezi a magyar közéletet. (Nagy Gergely Miklós újságíró, 24.hu, 2024. február 2.)

Sohasem tényekkel jön, hanem rádönti az asztalt a „vitapartnerére”. (Bozóki András szociológus, volt kulturális miniszter, Facebook.com, 2024. február 5.)

Amit művel, az nem újságírás, hanem a legalpáribb politizálás. (Domokos Lajos újságíró, Facebook.com, 2024. február 6.)

A január 18-án, délelőtt lezajlott szavazást az Amerikai Népszava főszerkesztője „a magyarországi demokratikus ellenzék 2010 utáni legnagyobb botrányának” nevezte. Mármint azt, hogy az Európai Parlament magyar képviselői közül a legnagyobb ellenzéki párt, a Demokratikus Koalíció politikusai nem vettek részt a voksoláson. Bartus László azon háborgott, hogy az a párt, amely az Orbán-rendszer legengesztelhetetlenebb ellenzékének tartja magát, kint feledkezett a folyosón. A négy képviselő elment „kávézni”.

Az idézőjelbe tett igei állítmány arra utalt, hogy néhány héttel korábban Orbán Viktor miniszterelnök, állítólag Scholz német kancellár tanácsára elhagyta az uniós miniszterelnökök összejövetelét, hogy a huszonhatok vezetői Ukrajna ügyében egyöntetűen szavazhassanak. Ezzel a magyar kormányfő nem vétózta meg a tagországok közös fellépését, távolságtartásával azonban az itthoni nyilvánosság előtt megőrizhette az arcát: ukránellenes politikáját. Az Egyesült Államokban élő magyar újságíró a dékás politikusok távolmaradásából azt a következtetést vonta le, hogy „Gyurcsány összejátszott Orbánnal.”

Vajon a magyar sajtó feltárta-e a „legnagyobb botrány” hátterét? Nos, szórványosan és tárgyszerűen adott hírt róla. Észrevette a Telex cimű portál, de az értelmezéssel nem erőltette meg magát. Gyorsan hírelte az Orbán-kormány félhivatalos szócsöve, a Magyar Nemzet is, amely az egyik kormányzati háttér-intézmény igazgatóját kérte meg az értelmezésre. A híradásba még aznap beszállt az Amerikai Népszava, de csak másnap fedezte föl a történtek botrányos jellegét. Újabb nap múlva megint egy kormánypárti orgánum következett, amely szintén kormány közeli háttér-intézmény vezető elemzőjét kérte az értelmezésre.

Ahhoz képest, hogy a DK távolmaradása a demokratikus ellenzék legnagyobb botránya volt 2010 óta, az első napokban nem értelmezte az ellenzéki sajtó. A miérte az egyetlen ellenzéki napilap magatartása a válasz. A Népszava a január 17-i számban készítette föl az olvasókat a másnapi szavazásra. 18-án az előző napi vitáról számolt be, 19-én pedig értelmezte a fejleményeket. Ám a brüsszeli tudósító élménybeszámolója nem terjedt ki a magyarországi pártokat képviselők felszólalásaira és voksolására. Nem baj - gondoltam akkor, olvasás közben -, gyűjtik az energiát a hétvégi számban megjelenő alapos elemzésre. Csakhogy január 20-án a Szép Szó című  melléklet adós maradt a háttér kibontásával.

Vajon miért? Erre a január 22-i szám adott választ. Németh Péter jegyzetben fejtette ki: „Azt mondja az egyik ellenzéki politikus, hogy minden egyes eurócentet haza kell hozni.” Aztán így folytatta a Népszava főszerkesztője: „Hogyan lehetne ezt a rezsimet egy plurális rendszer irányába terelni? Nyilván a pénz megvonásával. Amely döntés, kétségtelenül, nem Orbánt sújtaná igazából, hanem az alatta élő embereket. Persze értem én az ellenzéki politikus berzenkedését, értem én, ha kimondaná azt, amit itt én most leírok, akkor beindulna ellene a propaganda, és ez a henger maga alá gyűrné az egész pártját.”

Tételezzük fel, hogy a veterán újságíró egy dékás politikus sirámait foglalta össze, S ha nem tévedek a beszélgetőtárs párt-elkötelezettségében, akkor taktikai okból az egyetlen ellenzéki napilap hallgatott a dékás politikusok „kávézásáról”. Mindazonáltal a főszerkesztője jelezni szeretné, hogy érti a csíziót: a Demokratikus Koalíció taktikázását az Európai Parlamentben. Kár, hogy ezt körmönfont módon adta az érdeklődők tudtára. A jelek arra utalnak, hogy a Népszava a választási kampány előestéjén nem szándékozik állást foglalni az ellenzék kétarcúságáról.  

Az ellenzék két pártja, a Demokratikus Koalíció és a Momentum a saját arcára formálná a többi ellenzéki pártot. A kristályosodási pontok kialakításában jelentős szerepet játszott, hogy a képviselőik miként szavaztak az Európai Parlamentben. A momentumosok nemmel voksoltak a magyar kormánynak juttatandó pénzekről, és ezzel hazaárulónak minősítette őket a kormányzati propaganda. A dékások pedig elbliccelték a szavazást, mert nem akarnak szembe kerülni a kormány propagandagépezetével.

S hogy teljesebb legyen a kép, január 26-án az ATV Egyenes beszéd című műsorában Rónai Egon megszólaltatta Dobrev Klárát. A dékás árnyékkormány miniszterelnökével, az Európai Parlament képviselőjével korrekt interjút készített, csak éppen elfelejtette firtatni, vajon ő meg a másik három dékás politikus miért nem voltak jelen a január 18-i szavazáson. Alábecsülném a  műsorvezető szakmai felkészültségét, ha azt feltételezném róla, hogy nem volt tisztában a távolmaradás okával.

Az elhallgatási folyamat egyetlen vigasztaló mozzanata, hogy január 25-én a volt népszabadságosok klubrádiós  műsorában interjú készült Ara-Kovács Attilával. Ők voltak az egyetlen újságírók az ellenzéki sajtóban, akik föltették a millió forintos kérdést a DK egyik brüsszeli képviselőjének. A bejegyzésem utáni összeállításban szó szerint idézem a választ, amit némi iróniával úgy foglalnék össze, hogy hirtelen lebetegedtek, hej, az a fránya Covid. Most már csak az a kérdés, vajon ebben a faramuci helyzetben mit kellett volna csinálniuk az újságíróknak.

Nem szerencsés, ha az újságírók az egyik vagy a másik oldalon csatlakoznak a harcoló felekhez. Bajonettet tűznek a puskájukra, és megrohamozzák a szemközti lövészárkot, hogy aztán eljussanak a géppuska-fészek akciórádiuszába… Az a benyomásom, hogy jobban járnak, ha keresnek egy magaslatot, ahonnan belátható a csata, és pártatlanul tudósítanak a látványról. Vagyis az újságíróknak el kéne ismerniük, hogy a választott politikusok a képviseleti demokráciában helyettünk döntenek. Nem az a dolgunk tehát, hogy ellenőrizzük a kormánypárti és az ellenzéki politikát, hanem hogy indoklásra kényszerítsük a döntéshozókat. Miért úgy döntöttek, ahogy?

Példánknál maradva nem azt vitatnám, hogy a dékás politikusok taktikai okból, a magyarországi szavazatszerzés reményében elhagyták az Európai Parlament üléstermét. Nem tetszik ugyan, hogy így cselekedtek, de ami megtörtént, azt nem tartom „a demokratikus ellenzék 2010 utáni legnagyobb botrányának”. Azt viszont szakmánk, az újságírás botrányának tartom, hogy távolmaradásukról Kelen Károlyon és Rab Lászlón kívül senki sem kérdezte meg őket.    

Tíz mondat a szavazásról

A magyarok közül a két momentumos képviselő és a volt MSZP-s, most a saját alapítású Esély Közösség nevében Ujhelyi István igent, a megjelent fideszesek  és a jobbikos Gyöngyösi Márton nemet nyomtak. A többiek (a DK-sok, három fideszes és a KDNP-s Hölvényi György) nem voksoltak. (Márton Balázs újságíró, Telex.hu, 2024. január 18.)

A mostani távolmaradás nem jelent irányváltást a DK részéről. Továbbra is olyan pártról van szó, amely támogatja az Európai Egyesült Államok létrehozását. (Kiszelly Zoltán politológus, a Századvég Alapítvány igazgatója, Magyar Nemzet Online, 2024. január 18.)

Ha a DK is megszavazta volna az állásfoglalást, akkor a szakértő szerint komoly vita alakulhatott volna ki az ellenzéki táboron belül arról, hogy a Momentum Donáth Annával egy ellenzéki váltópártot épít. (Gábor Márton újságíró Kiszelly Zoltán értelmezéséről, Magyar Nemzet Online, 2024. január 18.)

Tanultak Orbántól, hogyan kell megúszni a nemleges szavazást, és a DK képviselői is ezen a napon elmentek „kávézni”. (Bartus László újságíró, Amerikai Népszava, 2024. január 18.)

Szép csendben a magyarországi demokratikus ellenzék 2010 utáni legnagyobb botránya bontakozik ki a szemünk előtt. A Magyarországról szóló európai parlamenti vitán és szavazáson nem vett részt az ellenzék legnagyobb pártja, a DK. A testületi távolmaradásnak elvi jelentősége és rendkívül súlyos üzenete van. (Bartus László újságíró, Amerikai Népszava, 2024. január 19.)

A Gyurcsány-párt feladta nemcsak rendszerkritikus jellegét, de a rendszer ellenzékének szerepét is. (Bartus László újságíró, Amerikai Népszava, 2024. január 19.)

Bölcs döntés volt Gyurcsányék részéről. (Nagy Ervin politológus, a XXI. Század Intézet elemzője a magyar kormányt elítélő szavazásról, M1, 2024. január 20.)

Felmérték, hogy nélkülük is át fog menni. (Nagy Ervin politológus a magyar kormányt elítélő szavazásról, M1, 2024. január 20.)

Nem voltunk ott, egyszerűen betegek voltunk. Óvatosabbnak kell lenni a Covid után. (Ara-Kovács Attila dékás EP-képviselő, Klubrádió, 2024. január 25.)

Én most is beteg vagyok. Csaba külföldön volt hivatalos úton. Dobrev Klára és Sanyi, Rónai Sanyi betegek voltak tulajdonképpen. (Ara-Kovács Attila dékás európai parlamenti képviselő, Klubrádió, 2024. január 25.)

A legutóbbi napokban Gyurcsány Ferenc, Lendvai Ildikó és Kunhalmi Ágnes orbánozott, Gulyás Gergely bayerezett, Toroczkai László visszacsatolt, Donáth Anna pedig szervezkedett.

Arra kérjük a felhatalmazást, hogy megszervezhessük a NER leváltására alkalmas ellenzéket. (Donáth Anna, a Momentum régi-új elnöke, Facebook.com, január 28.)

Akár az is lehet, hogy ha nincs Ukrajna, akkor Kárpátalja egy napon népszavazás útján egyesül Magyarországgal. (Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke, ATV, január 29.)

Antiszemita utalásokban a bayeri életmű igen gazdag. (Ungváry Krisztián történész, Telex.hu, január 29.)

Csöpög a rosszindulattól. (Velkovics Vilmos műsorvezető Ungváry Krisztiánról, Hír TV, január 30.)

A nácizmus nem örökölhető, viszont tanulható és tanítható. (Föld S. Péter újságíró a Bayer-ügyről, HírKlikk.hu, január 30.)

Úgy lengetjük a vétót, mint eleink a kardot. (Papp Sándor Zsigmond publicista, Népszava, január 30.)

Egy fasiszta rendszerben nem a bérekkel van a legnagyobb baj, hanem a fasizmussal. (Bartus László publicista, Amerikai Népszava, január 31.)

Bayer Zsolt erről egy nagy cikket írt, am írásként egészen kiváló. (Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter az „apák és fiúkozásról”, Telex.hu, február 1.)

Az életmód kiteregetődik. (Tamás Ervin újságíró a felső százezerről, Újnépszabadság.com, február 2.)

Nem tartunk igényt az ukránok kóser pecsétjére. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, február 2.)

Csak remélni tudom, hogy a „kóser pecsét” emlegetése nem Zelenszkij zsidóságára tett otromba célzás. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Facebook.com, február 2.)

Azt írtuk alá, amit korábban elutasítottunk. (Selmeci János műsorvezető Orbán brüsszeli szerepléséről, Klubrádió, február 2.)

Úgy táncol az utcai harcos, ahogy fütyülnek neki. (Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök Orbán Viktorról, Facebook.com, február 2.)

Kinek a Rózsadomb, kinek Hatvanpuszta, a kettő közé ékelődött úgynevezett népnek meg a körülbelül nagy büdös semmi. (Dévényi István publicista Gyurcsányról és Orbánról, Magyar Hang, február 2.)

Ellenzékváltó hangulat van a fővárosban. (Ónody-Molnár Dóra újságíró, ATV, február 2.)

Régóta temetjük a szocialista pártot, de valahogy mindig maradt annyi erőforrásuk, ami a túléléshez kellett. (Nagy Ervin politológus, Magyar Hírlap Online, február 2.)

Tenyérbemászó ember. (Pilhál György újságíró Ungváry Krisztiánról, Magyar Nemzet Online, február 3.)

A rezsim címerembere. (Parászka Boróka publicista Bayer Zsoltról, hvg.hu, február 2.)

Csurka akkoriban egy sor dolgot kimondott, amik a magyar jobboldali fősodor alapjait jelentik. (Trombitás Kristóf publicista, Mandiner.hu, február 4.)

A kettős beszédet nagyon jól műveli. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus Orbán Viktorról, HírKlikk.hu, február 4.)

Nincs könnyű korszak. (Martin József sajtótörténész, Magyar Rádió, február 4.)

Az atv-s Egyenes beszéd tegnap esti adásában azt mondta az egyik vendég, hogy „Tulajdonképpen 90 százalékát birtokolják a nyilvánosságnak.” Mármint a hatalmat gyakorlók. A miniszterelnök ugyanis aznap reggel számolt be a brüsszeli útjáról. Németh Péter azt akarta mondani, hogy Orbán a kinti vereséget itthon győzelemmé stílizálta. Ezt pedig azért tehette meg, mert jelentős, meghatározó túlsúlyra tett szert a hazai nyilvánosságban.

A jelek arra utalnak, hogy a veterán újságíró kifogyott a jelzőkből, és úgy érezte, hogy számmal kéne nyomatékosítani a kormányzati túlsúlyt. A kilencvenes beidegződéssé vált nála, mert minden adandó alkalommal megismétli. Kár, hogy nincs olyan felmérés, amely azt bizonyította volna, hogy a kormányzati kommunikáció a médiafogyasztók kilencven százalékára hat. Németh Péter is tudja ezt, ezért mondandóját a ’tulajdonképpen’ szóval relativizálta. Egyik munkatársa nem azzal védte, hogy van ilyen adat, hanem hogy a bűvös számot publicisztikai fordulatként használja.

Mások is élnek a publicisztikai fordulat lehetőségével. Például Bolgár György, akin néhány órával korábban azt fejtegette, hogy a nyilvánosságban Orbánék 80 százaléknyi túlsúlyra tettek szert, az ellenzék pedig 20 százaléknyi arányban képes befolyásolni a nyilvánosságot. 2017-ben még ő is emlegette a 90 százalékot, de közben megjelent a Mérték nevű médiakutató cég felmérése, miszerint a kormányzati szervek és a hozzájuk kötődő állami cégek 78 százaléknyi arányban adtak reklámpénzt a kormánypárti orgánumoknak. Bolgár azóta tartja magát a kerekített nyolcvanhoz, ami reálisabb becslés.

Kár, hogy a közvélemény-kutatók nem a média (a nyilvánosság eszközrendszere) hatékonyságát vizsgálták, hanem a kormánypárti és ellenzéki médiumok anyagi támogatását. Németh Péter és Bolgár György az ellenzéki nyilvánosság alapemberei. A klubrádiós műsorvezető művelt ember és az egyik legtájékozottabb magyar újságíró. A Népszava főszerkesztője szintén a tájékozott újságírók közé tartozik. Nem szép tőlük, hogy a nyilvánosságról alkotott véleményüknek publicisztikai fordulattal kölcsönöznek nyomatékot. De ha így akarnak hangot adni lehangoló közérzetüknek, akkor meg tudom érteni őket.

Csinálhatnák persze ügyesebben is. Például úgy, hogy fölveszik a telefont, vagy beülnek egy kávézóba, és olyan számban egyeznek meg, amelyet a két ellenzéki fórum közös publicisztikai fordulatává tesznek. Nem olyan százalékra gondolok, amely azt sejteti, hogy a Népszabadság 2016-os megszüntetése és a Klubrádió 2021-es világhálóra való száműzetése előtt a Fidesz jelentősebb mértékben befolyásolta a nyilvánosságot, mint manapság. De adódik egy másik lehetőség is.

A Népszava milliárdos vállalkozás, hirdetési bevétele körülbelül 50 százalékban a kormányzati büdzséből, illetve állami cégek kommunikációra szánt költségvetéséből származik. (Tudok olyan médiakutatót, aki kétharmadról számolt be.) A Klubrádió évente kétszer kér pénzt a hallgatóktól, ez alkalmanként 140-150 millió forint szokott lenni. Amennyiből a két kiadóhivatal gazdálkodik, az a jóllakáshoz kevés, az éhenhaláshoz sok.

De ha a két veterán újságíró hiteles számmal szeretné kifejezni a nyilvánosságon belüli arányokat, érdemes volna megbízni egy közvélemény-kutató céget, hogy néhány millió forintért vizsgálja meg a média választópolgárokra gyakorolt hatását. Akkor a felmérés azzal a következménnyel járna, hogy a publicisztikai fordulat megfelelne a valóságnak.

Tíz mondat a Népszaváról és a Klubrádióról

Egy feltétel van: racionális működés, 30-35 ezer példány. (Puch László szocialista politikus, a Népszava tulajdonosa, ATV, 2016. december 20.)

Amíg a Népszava nagyon közel állt az MSZP-hez, 9-10 ezren olvasták, most 21-22 ezer az átlagos példányszám. (Horváth Gábor, a Népszava főszerkesztője, Kreatív Online, 2019. március 4.)

200-250 ezer napi hallgatóból nagyjából 20 ezer maradna meg. (Bolgár György műsorvezető a Klubrádió online száműzetéséről, HírKlikk.hu, 2020. szeptember 19.)

A Klubrádió internetes streamingjének letöltésszáma látványosan megnövekedett, az egyidejű kapcsolatok száma 24885-ra emelkedett. (Barócsi Dávid médiakutató, Media1.hu, 2021. február 12.)

A Klubrádió ezen a frekvencián 3 millió emberhez juthatott el, ennek hetente 10 százaléka élt a lehetőséggel, s 8 százaléka számított aktív hallgatónak. (Gábor György filozófus, Facebook.com, 2021. február 15.)

Március végén 16532 fogyott belőle. (Lukács Csaba, a Magyar Hang lapigazgatója a Népszaváról, Magyar Hang, 2021. május 17.)

Az elmúlt 24 órában a szerveradatokból dolgozó oldal statisztikája szerint eddig 21166 volt az egyidejű maximális kapcsolataink száma. (Hardy Mihály, a Klubrádió főszerkesztője, Media1.hu, 2022. március 4.)

A Népszava ma a legnagyobb példányszámban elkelő közéleti napilap az országban a maga 15-18 ezer példányával. (Németh Péter, a Népszava főszerkesztője, Transzparens Újságírásért Alapítvány, 2023. február 13.)

2023 második negyedévében már csak átlagosan 12328 darabot adtak el belőle naponta. (Tarr Péter újságíró a Népszaváról, Media1.hu, 2023. szeptember 4.)

Félmillió ember hallgat bennünket, legalább heti rendszerességgel. (Arató András, a Klubrádió tulajdonosa, Klubrádió, 2023. szeptember 28.)

 Brüsszel a háború lázában ég.

 Béke akkor lesz, ha Brüsszelben változás lesz.

Tudnak nekünk kárt okozni, de az sem lesz kellemes, amit mi okozunk nekik.

Az ukrán gazdaság lélegeztetőgépen van.

Ukrajna civil fenntartásához hozzá fogunk járulni.

Nem tartunk igényt az ukránok kóserpecsétjére.

Az őshonos magyarok Kárpátalján jogfosztásban élnek.

A magyar baloldal is háborúpárti.

A magyar baloldalt külföldről pénzelik.

Ha az ember nem jól szolgálja a választók érdekét, akkor bizony elzavarhatják, és időnként el is zavarják.

(A miniszterelnök a huszonhat percnyi interjúban huszonkilencszer köszörülte a torkát.) 

 Bartus László nézőpontjáról tűnődöm. Az említett újságíró az Egyesült Államokban él, és New York-ban adja ki az Amerikai Népszavát. A tengeren túlra szakadt magyar munkások patinás lapját egyedül írja tele. A cikkek első harmadában hatásosan fejti ki az álláspontját, de aztán nem képes abbahagyni - bő lére ereszti a mondandóját. Utolérte a bloggerek réme, hogy nincs szerkesztője. Erénye viszont, hogy távolról lát bennünket, és velünk ellentétben a fáktól is látja az erdőt.

Nem az a lényeg, vajon igaza van-é abban, amit állít, hanem hogy gondolkodásra késztet - ami itthon nem minden publicistáról mondható el. Nem finomkodik, az Orbán-rendszert fasisztának tartja, és mindenkit elítél, aki bármilyen fomában is közösködik a tizennegyedik évében járó NER-rel. Az idő vagy igazolja, vagy nem igazolja azt, aki ott tart, hogy éppen értelmezi Donáth Anna elnöki székfoglalóját. Szerinte a Momentum régi-új elnöke „Jól látja, hogy a NER ellentéte nem a szociáldemokrácia bármilyen formája, hanem a liberalizmus.” 

Bartus László a Momentum és a Demokratikus Koalíció cicaharcára utal, és azt fejtegeti, hogy „Donáth Anna tiszta liberális programot hirdetett, amivel megnyitotta a jövőt a Momentum előtt.” (2024. január 31.) Az első Bartus-idézet azért gondolkoztat el, mert csábít ugyan az egyetértésre, mégis érdemes hozzáfűzni, hogy az amerikai magyar publicista nem vette észre az elnöki székfoglaló legfontosabb mondatát: „Arra kérjük a felhatalmazást, hogy megszervezhessük a NER leváltására alkalmas ellenzéket.” (Facecook.com, 2024. január 28.)

Ebből egyelőre az következik, hogy Donáth Anna megosztja az ellenzéket. Gyurcsányéktól épp akkor orozza el a liberalizmust, amikor a szociáldemokrácia mellé a zászlajukra tűzik a polgári jelzőt is. Ami értelmezésem szerint nem azt jelenti, hogy a kevésbé polgáriasult Magyaroszágon e liberális programmal a Momentum képes lesz átvenni a hatalmat. Csupán azt, hogy a magyar társadalomban mindig lesz tízszázaléknyi szavazat egy liberális párt számára. (Ahogy ugyancsak tíz a nemzeti radikalizmus  - a nyilas szellemiség - számára is.)

Ebből persze még nem következik a hatalomgyakorlás lehetősége. Legföljebb az, hogy a liberális Momentum csatlakozik majd egy erősebb koalíciós partnerhez. Egy erősebb kutyához, amely ugyebár… Azt akarom mondani, hogy Bartus László azért figyelemre méltó publicista, mert Ameriából idenézve nem vész el a részletekben. S azért érdemes vitatkozni vele, mert a részletek ismerete híján hajlamos elhamarkodott következtetésekre jutni. 

Például a Momentum lemondatott elnökéről, aki szerinte konzervatív eszmerendszert próbált meghonosítani a pártjában. Ha látta volna Gelencsér Ferenc szerencsétlenkedéseit a nyilvánosság fórumain, aligha vélné pártjának a Momentumot, és nem hivatkozna tartós hatására a Momentum-szavazók körében. Abban viszont igaza van, hogy Donáth Anna elnöki székfoglalója „kicsit ügyetlenül előadott beszéd” volt. Kétségkívül csőstül hangzottak el benne ilyen jelzős szerkezetek, hogy „liberális demokrácia”, „pozitív konnotáció”, „regnáló kormány”.

Vajon a Momentum hogyan akarja megszólítani a választópolgárokat, ha az előre megírt szövegben hemzsegnek az idegen szavak? (A rögtönzésben még bocsánatos véteknek számítanak, elvégre hirtelen tolultak a szónok ajkára.) Arról nem is beszélve, hogy az elnökasszony előtti szónoki emelvény homlokzatán két szó díszelgett csupa nagybetűvel: „SZABAD. EURÓPAI.” Ugyanezeket a szervezők Donáth Anna feje fölé vetítették, a háta mögötti vászonra is. Nos, a Fidesz sikerének egyik titka, hogy Orbán és környezete ritkán használ idegen szavakat, és a gondosan kiválasztott jelmondatokban mindig van igei állítmány.

Érteni vélem, hogy az új elnök a pártgyűlésre meghívottakat akarta megszólítani. Csupa fogalmi gondolkodású értelmiségit, akik félszavakból is megértik egymást. De ha egyszer majd a Momentum ki akar lépni a tízszázalékos rétegpárt szűk keretéből, akkor bizony meg kell barátkoznia a magyar szavakkal és a mozgósító, cselekvésre ösztönző igei állítmányokkal.

Tíz mondat a Momentumról

Huszonévesek, nyugatosak, a legjobb egyetemekre jártak, kicsit elmentek külföldre, de még nem égettek fel minden hidat - és most politizálnának. (Zsuppán András újságíró, Válasz.hu, 2017. január 28.)

Ez egy új SZDSZ. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2017. február 24.)

Minden liberális csapból a Momentum folyik. (Orbán János Dénes publicista, Magyar Idők, 2017. május 22.)

Angolul tudnak, de magyarul nem. (Faragó Zsuzsa dramaturg, Facebook.com, 2018. november 16.)

A Momentum mindenféle degradálás nélkül liberális párt. (Ungár Péter LMP-politikus, Népszava, 2019. november 9.)

A DK és a Momentum egymás farkát méregeti. (Komjáthi Imre szocialista politikus, Facebook.com, 2022. május 25.)

A szabad madarak neoliberális utódpártja. (Bán Károly újságíró a, Magyar Hírlap Online, 2023. március 2.)

Zsúrmarxista bagázs. (Rákay Philip publicista, Facebook.com, 2023. június 5.)

A Momentumot leginkább a sajtó tartotta lélegeztetőgépen. (Nagy Ervin szociológus, Magyar Hírlap Online, 2023. november 10.)

Ha a Momentum azzá tudna válni, amivé liberális pártként válhatna, akkor a DK egy múmia lenne hozzá képest. (Bartus László publicista, Amerikai Népszava, 2024. január 31.)

Ballai József kecskeméti újságíró. Hamarosan hetven lesz, és a legutóbbi években azzal véteti észre magát a nyilvánosság fórumain, hogy emlékezik. Nagykőrösre, az úgynevezett vasutasházra, a Bambira, a Trabantra, az Orion készülékre; a Kádár-korszakbeli életérzésre.

Minapi írását a monoszkóp keretezi, amely ugyebár azt a funkciót töltötte be két tévéműsor között, mint a rádióban a szünetjel. Róla jutott eszembe egy történet, amelyet az emlékezet mélyéről kotortam elő. A hetvenes évek legelején vagyunk, és fővárosi lakos lettem. Havi ötszáz forintért albérletben lakom. A Magyar Tudományos Akadémia történettudományi intézetében dolgozom, ezerötszázért takarítónői státuszban. Valójában viszont a börtönből nemrégiben kiengedett Kosáry Domokos mellé osztottak be.

Céduláztam a neves történésznek, aki az MTA történetéhez gyűjtött dokumentumokat. Ki gondolta volna, hogy a rendszerváltás után ő lesz a Magyar Tudományos Akadémia elnöke? Nappal az akadémiai kézirattárban a közgyűlések kézírásos jegyzőkönyveit böngésztem, hetente kétszer-háromszor pedig este hatkor beültem a Magyar Hírlap egyik szerkesztőségi szobájába. Fél nyolcig néztem a Magyar Televízió műsorát, mert nyolcig kellett megírni az egyhasábnyi tévékritikát, körülbelül két és fél flekket (gépirat-oldalt).

A felet könnyű volt megírni, hisz’ csak össze kellett foglalni, hogy az olvasók mire számíthatnak a következő nap. Ahhoz azonban, hogy a két további flekk betűkkel teljen meg, nemcsak a Híradó előtti másfél óra műsorait kellett végignézni, hanem az MTV székházában előre a főműsor-időben sugárzandó filmet, tévéjátékot vagy szórakoztató adást is. Az emlékezet mélyéről felbukkant történet akkor játszódik, amikor kizárólag a híradó előtti másfél órában kellett volna kihozni a maximumot.

A kormánylap szerkesztőségében azzal bíztak meg, hogy utazzak el Gyulára, és nézzem meg a várjátékok legújabb bemutatóját, egy történelmi drámát. A fotóriporter-sofőrrel belefeledkeztünk a gyulai éjszakába, ráadásul másnap délelőtt még úsztunk is egyet a helyi fürdő gyógyvízében. Ebéd után indultunk vissza a fővárosba, elvégre csak hatkor kell beérni a szerkesztőségbe. Igen ám, de a kánikulában Alsónémedinél felforrt a kocsi hűtővize, és a javítás után csupán este hét után tíz perccel léphettem át a pesti New York-palota kapuját.

A tévében a Schmitt-lányok tornáztak, egy-két vérszegény reklám villant föl, a főműsor-időben sugárzandó filmet pedig nem néztem meg előre. Azon tűnődtem, vajon miről írok két flekket, amikor a szemem megakadt a monoszkópon. Fazekas György, aki az ’58-as Nagy Imre-perben tíz évet kapott, és a felét le is ülte, akkoriban már ismét a sajtóban dolgozott. A Magyar Hírlap rettegett olvasószerkesztőjeként csodálkozva lapozta a gépiratot, majd szó nélkül továbbította, holott nem a szótlanságáról volt híres.

Másnap azzal fogadtak a szerkesztőségben, hogy Darvasi István vár a szobájában. Arra gondoltam, hogy fuccs a gyér fizetést kiegészítő honoráriumoknak, de azért szép kaland volt egy fővárosi lapnál tévékritikusnak lenni. Már az gyanús volt, hogy a főszerkesztő kávéval kínált. Majd elővette Pécsi Ferenc levelét, amelyben a Magyar Televízió vezetője megköszönte, hogy végre valaki esztétikailag is elemezte a monoszkópot. A Magyar Hírlap első embere ötven százalékkal növelte a honoráriumomat, ami nagyon jól jött.

Az igazi jutalmat azonban Fazekas Gyuri bácsitól kaptam. Meghívott a törzshelyére, a New York-palota mögötti mellékutcában lévő Kulacsba. A kocsmában vörösbort iszogatva mondta el, hogy tudja ám, miért írtam a monoszkópról. S bár a cikk nem lesz életem főműve, méltányolja, hogy kivágtam magam a szorult helyzetből. A jelek arra utalnak, hogy újságíró lesz belőlem, ezért hadd tanácsoljon valamit. Ha egyszer majd főszerkesztő leszek, akkor a pozíciót tekintsem átmenetinek - a sarzsiért sose hagyjam abba a cikkírást. Tanácsát egy életre megfogadtam.   

Lemondtam, mert nem arra szerződtem, hogy az egészségügy fölszámolóbiztosa legyek. (Kovács Pál egészségügyi miniszter, Hajdú-bihari Napló, 1995. május 27.)

Az egészségügy igénye mindig nagyobb a realitásoknál. (Gógl Árpád egészségügyi miniszter, Napló, 1998. október 5.)

A magyar egészségügy beteg. (Czeizel Endre orvosprofesszor, Népszava, 2012. július 7.)

Az egészségügy nem üzlet, persze pénz kell hozzá. (Orbán Viktor miniszterelnök, Baon.hu, 2014. szeptember 17.)

Az egészségügy nem üzlet, de az egészségipar az. (Dénes Tamás orvos, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke, Duna TV, 2015. március 6.)

Az állami egészségügy mai működésével nem lehet népesedési fordulatot elérni. (Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Növekedés.hu, 2019. augusztus 5.)

Az egészségügy olyan bili, amelyiknek belül van a füle. (Haskó László orvos, Népszava, 2019. szeptember 24.)

A kormány lélegeztetőgépen tartja az egészségügyet. (Vona Gábor volt Jobbik-politikus, ATV, 2020. szeptember 25.)

A kormány béremeléssel kecsegtetve militarizálta az egészségügyet. (Csillag István volt gazdasági miniszter, Népszava, 2021. március 5.)

Az egészségügy a rendszerváltás óta mindig vesztese a költségvetésnek. (Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke, Népszava, 2024. január 27.)

Gábor Andor, az operett librettók és kabarétréfák elismert szerzője 1946. június 13-án, a Szabadság című napilapban fullánkos jegyzettel „tisztelte meg” az Amerikai Katonai Misszió irodavezetőjét. George S. Kovach alezredes ugyanis egy amerikai lapnak beszámolt a magyar helyzetről. Azt találta mondani, hogy a Váci-utcában megnyílt a Kék Duna vendéglő. A tulajdonosa gróf Festetich  György, és a pincérlányok is grófnők, akik „Megértették, hogy a megváltozott időkben nincsenek többé kivételek, és zokszó nélkül vállalták a munkát.”

A jegyzetíró azt fejtegette, hogy olyan nőket kéne inkább alkalmazni, akik kitanulták a pincér szakmát. Nem azt állítom, hogy a moszkvai emigrációból hazatért Gábor Andor pártutasításra kezdeményezte a vitát, hogy kényelmetlen helyzetbe hozza a háborús győztesek amerikai megbízottját. Azt azonban feltételezem, hogy az arisztokratákat kifigurázó Mágnás Miska szerzőjének nem tetszett a pesti beltenyészetben otthonosan mozgó jenki tiszt kijelentése.

Ebben a deklasszált közegben mozgott a Gogo&George című dokumentumfilm főszereplője. Dőry Ilona nem volt grófi sarj, de a két világháború közti arisztokráciához tartozott. Mindenét elvesztette, és többször is hivatkozott arra, hogy egy fillérje sincs. Azt a két mandzsetta-gombot is hitelből „vette”, melyet szépen becsomagolva adott át a budapesti állomáshelyétől búcsúzó snájdig tisztnek, akit kinézett a férjének. A filmet egyébként a halála után néhány héttel 2009 elején mutatta be a Duna TV, és tegnap este a Hír TV is.

Konecsny Emőke rendező részletesen tájékozódott és ügyesen tájékoztatott az 1945/46-os légkörről, benne egy törekvő asszony kalandos életéről. Nem vonom kétségbe, hogy a Gogo becenevű hölgy vonzódott a tizenkét évvel idősebb George-hoz. De aligha volt ellenére, hogy amíg a repülőtiszt, szállodaigazgató, világutazó követségi attasé és hírszerző élt, ő is élhette a drága feleségek gondtalan életét. S ha kereste is a kapcsolatot majdani férjével, a múlt század kilencvenes éveiben hazaköltözött, és amerikai kapcsolatrendszerét kihasználva ruhákat, egyéb használati tárgyakat gyűjtött az itteni szegények számára.

Hiteles kép kerekedett egy asszonyról, aki nemcsak élt a kitörési lehetőséggel, hanem megismételte a háború utáni segélyakciókat, amelyekben a majdani férje jelentős szerepet játszott. Kovách alezredes közreműködésével az amerikai magyarok 1945-ben kétszázezer dollárt gyűjtöttek össze, egy évvel később ennek a kétszeresét. A pénzből húsztonnányi tejpor jutott a magyar gyerekeknek, továbbá hat tonna táp- és gyógyszer. A hattonnányi csukamájolajból anyagcsere-gondokkal küszködő csecsenőként magam is részesültem. A sors iróniája, hogy Dunapatajon a pesti belváros sztárja mentette meg az életemet.

De nemcsak ezért vagyok érzékeny az alezredes feleségéről készített dokumentumfilmre. Azért is, mert feltűnt benne George Gerbner. A szintén magyar származású, ráadásul világhírű médiatudós, aki szintén végigharcolta a világháborút, szintén közreműködött a háborús bűnösök felmutatásában, szintén két évet töltött „itthon” (Kovách alezredes helyetteseként), és szintén innen vitt „haza” feleséget. Ő az a magas, szemüveges, fiatal tiszt, aki 1945. augusztus 20-án, a Szent Jobbot átadó küldöttség tagjaként tartja a pápa és az amerikai elnök ajándékozó okiratát.

Eredetileg Kovách György interjúiból szerettem volna a tíz legjellemzőbb mondatot közölni. A korabeli sajtó olvasása közben kiderült, hogy nem szívesen adott interjút. Csupán a visszautazása előtti napokban ejtett el magáról néhány szót a nyilvánosság fórumain. Miután azonban a fővárosi társas élet egyik legismertebb tagja volt, majd’ minden megnyilvánulásának hírértéket tulajdonítottak az újságírók. A kor legtekintélyesebb szobrásza, Kisfaludy-Stróbl Zsigmond pedig portrét faragott róla. Egy fotóriporter kérésére szívesen állt szembe a mellszobrával, kísértetiesen hasonlítottak egymásra.

Tíz mondat George S. Kovach alezredesről

Lányi losangelesi plébános ötfontos szeretetcsomagokat küldött Kovách György USA-alezredesnek, amelyeket öt árvaházban fognak szétosztani. (Világ, 1945. december 25.)

Múlt év február 22-én érkeztem Debrecenbe. Az én gépemet megelőzte az a repülőgép, amelyen Kovách György alezredes volt. Az Amerikai Katonai Misszió tagjai közül ő tette a lábát először magyar földre. (James W. Eaton őrnagy, Key amerikai altábornagy segédtisztje a Californiai Magyarság szerkesztőségében, Magyar Jövő, 1946. január 15.)

3800 font súlyú gyógyszert hozott Kovach alezredes Svédországból. (Kossuth Népe, 1946. február 19.)

Münnich Ferenc országos főkapitány pénzjutalomban részesítette Dénes Mózes és Szóka József rendőröket, akik Kovách György amerikai alezredes autóját fegyveres banditáktól tűzharcban szerezték vissza. (Világ, 1946. szeptember 28.)

Kovách György alezredes , az Amerikai Katonai Misszó népszerű tagja tíznapos szabadságra Párizsba repült. (A Reggel, 1946. november 11.)

William Key altábornagy és Kovách György alezredes szerdán délben látogatást tettek Nagy Ferenc miniszterelnöknél, akivel háromnegyed órás szívélyes megbeszélést folytattak. (Szabadság, 1946. december 1.)

Lt. Colonel George S. Kovach nem népszerű volt Budapesten - őt szerették. (Lőrincz Mária újságíró, Magyar Nemzet, 1946. december 8.)

Tavaly hazament, leszerelt. Most részt vesz egy diplomáciai kurzuson. Utána reaktíválják, és mint katonai attasét osztják be. (Világ, 1947. november 2.)

Kovách György alezredes az ostrom után mint az Amerikai Katonai Misszó tagja működött Budapesten. Most érkezik a hír Newyorkból, hogy „bezupál”, ezredessé léptették elő, és megnősült. Magyar nőt vett el feleségül. (Világ, 1947. december 30.)

A külföldi személyek zöme a Szövetséges Ellenőrző Bizottság köréből került ki, mint Vorosilov tábornagy, McKey altábornagy és Kovách alezredes. (Levendel Ádám szociológus a Magyar Közvélemény-kutató Intézet 1946 június közepén Budapesten fölvett adatairól, Jel-Kép, 1983/3.)