Idestova fél évszázada, hogy fővárosi lakos vagyok. S mert igyekeztem megismerni a szűkebb környezetet, éreztem már magam zuglóinak, hűvösvölgyinek, terézvárosinak, józsefvárosinak és újlipótvárosinak is. Budapestinek még nem. Bizonyára ezzel magyarázható, hogy fejcsóválva olvastam egy megállapítást két hangszerelésben. A főpolgármesteri előválasztásról Böcskei Balázs politológus kifejtette: „Az ellenzék hosszú idő után végre tematizálta a közbeszédet.” (ATV, 2019.06.24.) Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke pedig ezt írta: „Hosszú idő után az ellenzék tematizálta a közbeszédet.” (Facebook.com, 2019.06.26.)

Az egybehangzó mondatokban van igazság, mégis az a benyomásom, hogy a tematizálás eluralkodott a Budapesten szerkesztett ellenzéki médiumokon. Menedzsereiben, munkatársaiban (cikkíróiban és műsorvezetőiben) talán föl sem ötlött, hogy a befelé fordulás napjaiban megfeledkeztek a fővároson túli országról. A nyilvánosság nem kormánypárti fórumain szinte kizárólag a főpolgármesteri jelöltválasztás részleteit láthattuk, hallhattuk. Úgy rémlik, az ellenzék Budapestre költözött. Vagy ki se mozdult a fővárosból?

Lehet persze, hogy pártjai, egyesületei szervezik magukat és egymást a vidéki Magyarországon, ebből azonban gyakorlatilag semmi sem került be a média országos vérkeringésébe. A kormánykritikusba azért nem, mert elfoglalta magát a budapesti előválasztással, a kormánypártiba pedig azért nem, mert mindent bagatellizált, ami ellenzéki. Néha már azt érzékeltem, hogy két országban élünk. Van egy Magyarország nevű királyság, amelyet a budai Várból irányít egy kormányzó (erre volt példa a két világháború között is). S van egy Budapest nevű köztársaság, amelynek republikánus állampolgárai le akarják váltani a budai kormányzó Pestre telepített helytartóját.

A leváltás talán megtörténik ősszel, ebből azonban korántsem következik, hogy a köztársaság bekebelezi a királyságot. A kormányzó jól ismeri a fővároson túli országot, annak is a falusi fertályát, és minden eszköze megvan ahhoz, hogy fenntartsa a hatalmát. Az ellenzék ugyanis alig látszik a kisvárosokban, és egyáltalán nem látszik a falvakban. Értem, hogy jól esett neki önmagával foglalkozni, és a fővárosban összpontosulni. Elismerem, hogy erőfeszítései az országos politika részét alkotják De ha médiumai nem lépnek ki a központi buborékból, akkor a pesti republikánusok még sokáig nézhetik, hogyan integet nekik az uralkodó a Karmelita-kolostor erkélyéről.     

Budapesti főpolgármester-jelöltként divatba jött, tegnap ketten is interjút készítettek vele. Bolgár György délután legalább húsz percig faggatta, este pedig Rónai Egon „csak” tizenhét percig. Mindkét műsorvezetőt leginkább az foglalkoztatta, vajon a Demokratikus Koalíció támogatottja, aki Karácsony Gergely mögé szorult az előválasztáson, miért maradt távol az eredményhirdetéstől. E kérdést a fél ország latolgatja.

Engem azért érdekel, mert van egy szakmai mozzanata. A nemrég volt újságíró kérdezettként tapasztalta meg a kíváncsiság mesterségét. Bolgár György udvariasan, kulturáltan, a kolleginának kijáró tegeződéssel nyolcszor firtatta a távolmaradását. Rónai Egon kulturáltan, de ironikusan, a politikus interjúalanynak kijáró önözéssel kilencszer tudakolta a távolmaradás okát. A két újságíró világcsúcsot hozott össze, a BBC egyik műsorvezetője ugyanis csak tizenhatszor tette föl ugyanazt a kérdést egy verejtékező miniszternek. A magyar újságírást dicséri, hogy sorainkból akadt egy társ csúcstartó is.

Az Egyenes beszéd stúdiójában Kálmán Olga 2013. szeptember 2-án a Szigetszentmiklóson lezajlott időközi választásról faggatta Tóbiás Józsefet, az MSZP Pest megyei szervezetének vezetőjét. Az MSZP, a Bajnai-féle E14-PM és a DK közös jelöltje győzött, és a műsorvezető megemlítette, hogy Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke közös választási listát ajánlott az MSZP-nek, azon pedig közös listavezetőt, vagyis miniszterelnök-jelöltet. Először csupán utalt az ajánlatra, ezért interjúalanya körmondatokba bonyolódhatott, csak hogy kikerülje a választ. Másodjára is utalt a közös listára és a közös miniszterelnök-jelöltre, bár kevésbé finoman. S mert megint mellébeszélést hallott, firtatni kezdte, vajon „Lesz közös lista, lesz közös jelölt?”

Tóbiás József még tizenháromszor hallotta azt a fránya kérdést. Annyira rosszul szerepelt, hogy néhány hónap múlva megválasztották az MSZP elnökévé. Kálmán Olga csúcsteljesítménye lábjegyzet lesz a magyar sajtó történetében. Iskolapéldája annak, hogy az újságíró nem vonhatja kétségbe a választott politikusok döntéshez való jogát, indoklásra kényszerítheti azonban őket. A rámenős műsorvezető nem egészen hat évvel később, újdonsült politikusként, a kérdezett helyzetében épp úgy indoklásra kényszeríthető, mint hajdan Tóbiás József. Tegnap rosszul szerepelt. Vajon melyik párt elnökségét ajánlják föl neki?    

Csütörtök reggelenként a közeli Spar-boltban megveszem a Magyar Narancsot és a 168 Órát. Számomra ennyi maradt a kinyomtatott hetilapokból. A többit is olvasgatom persze, de inkább csak utólag, a Szabó Ervin Könyvtárban. A 700, illetve a 690 forint még nem terheli meg a pénztárcámat, de ha a többi hetilapot is meg kéne vásárolni, az már gondot jelentene.

Az árukhoz képest a két hetilap ott tartott ma reggel, hogy az úgynevezett előválasztáson „eddig” ötvenezer budapesti vett részt. Miközben már tudjuk, hogy a végeredmény 68363 érvényes szavazat volt, és a győztes főpolgármester-jelölt, Tarlós István ellenzéki kihívója Karácsony Gergely lett. Ám ennek semmi nyoma két kedvenc hetilapomban. Nem is nagyon lehet, mert amit írtak, az a hétfői állapotot tükrözi. Ha kedden még történt volna is valami lényeges, talán belekerül a papír alapú változatba. Mindez azonban mit sem változtat azon, hogy a szerkesztők látszólag nem dolgoztak meg a pénzünkért.

Ezért nem őket hibáztatom, hanem az előválasztás egyébként áldozatos munkát végző szervezőit, akik nem föltétlenül sajtóbarát megoldást választottak. Szerda délben zárták le a szavazást, hogy délután hatkor eredményt hirdethessenek. Bizonyára azért választották e két időpontot, mert hallottak valamit harangozni a napilapok lapzártájáról, és abból indultak ki, hogy ha az újságírók meghallgatják a Civil Választási Bizottság rögtönzött sajtótájékoztatóját, akkor lesz még három, esetleg négy órájuk is arra, hogy a másnapi újságba megfogalmazzák a beszámolójukat.

Vajon felemás (fogyatékos) sajtószemléletükből miért telt a napilap-igények kielégítésére? Miért nem telt arra, hogy figyelembe vegyék a hetilapok szempontjait is? Most, a XXI. század második évtizedében, a digitalizáció korában az a benyomásom, hogy a hetilap életképesebb, mint a napilap. A napilapok kullognak a világhálóra költözött szerkesztőségek mögött, a hetilapok viszont hátteret kölcsönözhetnek a napi információknak. De hogy ezt megtehessék, időre van szükségük.

Ha én volnék Magyar György sztárügyvéd, a CVB pillanatnyilag felemás módon sajtóérzékeny elnöke, nem a hét közepére tettem volna az előválasztás befejezését, hanem vasárnapra, legföljebb hétfőre. Akkor nemcsak arra jutott volna idő, hogy a másnapi újságok beszámoljanak a történtekről. Arra is, hogy a csütörtökön megjelenő hetilapok felvázolhassák az összefüggéseket, és levonhassák a kínálkozó következtetéseket.           

Annak idején csak egy-egy részt láttam a Híradósok című tévésorozatból. Keddenként a HBO-n azért nézem az ismétlést, hogy az egész történet, az amerikai média működése megismerhető legyen. E rovatban lesz még lehetőség a jól megcsinált és sajtószakmai szempontból is tartalmasnak ígérkező sorozat értelmezésére, tegnap azonban elakadtam egy mondásnál.

A főszereplő egy tévés műsorvezető, aki nem vágott bele rögtön az épp esedékes hír magyarázatába, hanem így kezdte a kommentárt: „Mark Twain azt mondta, hogy a hazugság félig megkerülte a Földet, mire az igazság felhúzza a csizmáját.” Ismerős a gondolat, bár a szállóige-szakirodalomban inkább Churchillnek tulajdonítják. Csakhogy a brit államférfi 1874-ben született, az amerikai író pedig 1835-ben. A dátumok azt sejtetik, hogy nem Twain merített Churchill kútfejéből, hanem a fiatalabbik az idősebbikéből. Vagy talán mégsem?

Némi nyomozás után kiderült, hogy az angolszász nyelvterületen szájról szájra vándorló szállóige egy harmadik embertől származik. Charles Haddon Spurgeon baptista lelkipásztorként rengeteg prédikációt tartott a brit szigetországban, és másfél ezer (!) bölcs mondás fűződik a nevéhez. Közülük az egyik a bevezetőben idézett eszmefuttatás, amelyet 1859-ben szerényen közmondásnak minősített. A boot (bakancs, csizma, magas szárú cipő) kifejezést használta. Az Atlanti óceán másik partján élő kortársa, Mark Twain a shoe (cipő, félcipő) szót, a tőlük évtizedekkel fiatalabb Churchill pedig a pant (nadrág) mellett tört lándzsát.

Lépést tartottak országuk és koruk divatjával, a szállóigék történetében gyakran előfordul az ilyesmi. Van egy közmondás (amely ugyebár a nép szállóigéje), ezt alakítja át és veszi nevére egy közismert személyiség, elvégre a szállóige az értelmiség közmondása. Aztán a gondolatmenetet tovább formálja, és szintén a nevére veszi egy másik értelmiségi, majd jön egy harmadik is, aki némi változtatással ugyancsak adoptálja. Efféle kacskaringók után örökült át magyar nyelvterületre, ahol első miniszterelnöksége idején Orbán Viktor vette pártfogásába. Így tömörített rajta: „Mire az igazság egyet fordul, a hazugság megkerüli a Földet.” (Magyar Rádió, 2001. január 3.)

Ügyes. Kedvet is csinált ahhoz, hogy korunk két jellemző fogalmát a hazai nyilvánosságában próbáljam elhelyezni. Arra jutottam, hogy a propaganda nem az igazságot keresi, hanem a hazugságot sulykolja.

A volt miniszterelnökkel készített interjú tegnapelőtt jelent meg a Boom Magazin online kiadásában. A menedzsereknek szánt újság azért szólaltatta meg, mert 2004-ben ő írta alá a Magyar Köztársaság belépését az Európai Unióba. Másfél évtizeddel később Medgyessy Péter azt fejtegette, hogy milyen következményekkel járt az Uniót feltupírozni a posztszocialista országokkal. Mondandóján el is töprengenék, ha nem említett volna meg egy nagy hírre vergődött bakit.

Szerinte „Európa útelágazáshoz érkezett - és az útelágazás szóba nem botlott bele a nyelvem, mint korábban, amivel froclizni szoktak.” A froclizott baki az egyik leggyakrabban nézett coub - ismétlődő videórészlet - a világhálón, sőt a tizenöt másodpercnyi teljes mondat 107757 érdeklődőt vonzott a YouTube-on. A miniszterelnök 2004. február 16-án évet értékelt a Parlamentben, és próbálta kimondani az „útelágazás”-t. Az a benyomásom, hogy a „logopédiai bonyodalom” (Magyar Nemzet, 2009. február 6.) mögött nem egyszerűen szónoki tehetségtelenség vagy felkészületlenség rejlik.

Olvastam a kézírásos javításokkal teletűzdelt beszédet, és azt vettem észre, hogy rengeteg összetett mondat van benne. A beszédíró kiemelt, majd mellékmondattá bővített egy-egy fontos szót, és a két elemet törvényszerűen vonatkozó névmással kapcsolta össze. Márpedig a kimondhatóság, a gördülékeny előadás íratlan szabálya, hogy ha a főmondat magánhangzóval végződik, akkor a vonatkozó névmást mássalhangzóval érdemes kezdeni. (Példa: macska, mely…) De ha a főmondat mássalhangzóval végződik, a vonatkozó névmást magánhangzóval. (Állam, amely…)

Csak így akadályozható meg a magán- vagy mássalhangzó-torlódás, amely a beszéd felolvasóját előbb-utóbb hibára készteti. Szegény és talán gyanútlan miniszterelnök igyekezett megbirkózni a hangzótorlódásokkal, és a negyvenedik perc táján elfáradt. Ekkor jutott az utolsó bekezdéshez, amely ezzel kezdődött: „Útelágazáshoz érkeztünk.” Megkönnyebbült, hogy túl van a nehezén, ezért akadt meg a végzetesnek bizonyuló szónál. Háromszor rugaszkodott neki, egyre kínosabb mosollyal. Vajon ki írta Medgyessy Péter beszédét?

Vagy olyan munkatárs, aki nem volt tisztában a retorikai szabályokkal. Márpedig ebben az esetben mit keresett a kommunikációs stábban? Vagy olyan munkatárs, aki érzékelte, hogy a miniszterelnök tekintélye megingott a szociálliberális koalícióban, és úgy vélte, hogy meggyorsítja a távozását. Ami fél év múlva be is következett.

Kilenc éve vezeti a fővárost, mögötte áll a Fidesz kétharmada, így csak az győzheti le, akit a budapestiek tartanak valós kihívónak. (Molnár Zsolt szocialista politikus, Népszava, 2018. november 12.)

Az előválasztás legnagyobb előnye, hogy elvileg a legesélyesebb jelölt szállhat szembe a Fidesz emberével. (Föld S. Péter újságíró, FüHü.hu, 2018. november 16.)

Tarlós egy nyilatkozógép és egy szalagátvágó berendezés. (Farkasházy Tivadar újságíró, Népszava, 2018. november 24.)

Tarlós akciórádiusza nagyobb Budapesten, mint a Fideszé. (Lánczi Tamás politológus, a Figyelő főszerkesztője, InfoRádió, 2018. november 26.)

Nem polgármestert - tanácselnököt választunk. Annak meg úgyis Tarlós a legjobb. (Haskó László orvos, Népszava, 2018. december 7.)

Büszkén modortalan. (Ceglédi Zoltán politológus, hvg.hu, 2018. december 10.)

Tarlósnál bárki jobb főpolgármester lesz. (Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje, ATV, 2019. január 28.)

Tarlós a golyóit Orbán nadrágjában hordja. (Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt, Facebook.com, 2019. március 2.)

Minden tekintetben kiérdemesült városvezető. (Asperján György író, Facebook.com, 2019. június 15.)

Már rég elvesztette főpolgármester jellegét. (Karácsony Gergely, az MSZP- Párbeszéd főpolgármester-jelöltje (ATV, 2019. június 23.)

Torzít a látószögem. E rovatban mindent és mindenkit a média nézőpontjából értelmezek, ezért a jó kommunikátorok óhatatlanul fölértékelődnek. Ezzel magyarázható, hogy a budapesti főpolgármester-jelöltek tegnap esti vitájában furcsa sorrend alakult ki. Rögtönző képességével a Demokratikus Koalíció támogatásával induló Kálmán Olga bizonyult a legjobbnak.

Ha valamelyik versenytársa mondott valami figyelemre méltót, rögtön reagált rá, röviden és hatásosan, ahogy megszokta a rádió- és tévéműsorokban. Elvitte a show-t a másik két jelölttől, különösen az MSZP-Párbeszédet képviselő Karácsony Gergelytől. A momentumos Kerpel-Fronius Gábortól kevésbé, mert ő nem is mondott érdekeseket. A mintegy órányi vitában Karácsonytól négy erős mondatot hallottam, Kálmántól egyet, Kerpel-Froniustól egyet sem. A stúdióba ültetett támogatók (a felsorolt pártokhoz tartozó politikusok) körében a legélénkebb tetszést a termetével kimagasló jelölt mondása aratta: „Lehet, hogy Tiborcz nem közszereplő, de közpénz-szereplő.”

Ma még tudhatjuk, hogy a bíróság nem tekintette közszereplőnek a miniszterelnök közpénzzel gazdálkodó vejét, ezért Tiborcz István néhány napja bejelentette, hogy a róla elnevezett adójavaslat miatt - ha Karácsony Gergely lesz a főpolgármester, akkor megadóztatja az 500 millió forintnál többet érő fővárosi lakásokat - bepereli a nyurga politikust. Csakhogy a kétségkívül ütős mondatból valószínűleg nem lesz szállóige. Időre van ugyanis szükség ahhoz, hogy a digitális kávéházakban üldögélő (fészbukozó) választópolgárok szájról szájra adhassák. Mire a folyamat végére jutnának, már talán nem is tudják majd, ki volt az a Tiborcz. Legföljebb Tiborc panaszára gondolnak a kötelező olvasmány Bánk bánból.

Amúgy pedig a jelöltek közül Kerpel-Fronius Gábor hatott a legrokonszenvesebbnek. Tegnap este ő volt az egyedüli, aki be merte vallani, ha a műsorvezető kérdéseire nem tudott válaszolni. A másik kettő kísérletezett a számokkal, többnyire sikertelenül. A legkevésbé ismert jelölt abból indult ki, hogy egy városmenedzsernek nem kell a legapróbb részletekig ismerni a számokat. Inkább az a dolga, hogy jó szakembereket válasszon maga mellé, máskülönben nem lesz képes üzemeltetni a települést. Az előválasztás ironikus ellentmondása, hogy ehhez előbb ügyes rögtönzésekre és ütős mondatokra lett volna szüksége. Nélkülük aligha lehet ősszel Tarlós főpolgármester ellenzéki kihívója.

A legutóbbi napokban az ellenzéki előválasztás uralta a nyilvánosság fórumait, amelyek fölött Gyurcsány Ferenc szellemujja lebegett. Lefülelt mondatok.

A könyvhéten sokan böngésznek, de kevesen vesznek. (Köves József könyvkiadó, Facebook.com, június 16.)

A hatalom végrehajtásra való. (Csák János üzletember, a Mol volt elnöke, volt londoni nagykövet, 24.hu, június 17.)

A krónikusan alulfinanszírozott magyar politikából becsületesen nehéz meggazdagodni. (Weiler Vilmos LMP-politikus, Mérce.hu, június 18.)

Piros-zöld koalíció, közte egy kis fehér. (Mesterházy Attila szocialista politikus az MSZP-Párbeszéd szövetségről, ATV, június 18.)

Csinálunk egy fantasztikus történetet, aminek katarzis lesz a vége. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, ATV, június 19.)

Nem azért lettem listavezető, mert Gyurcsány felesége vagyok, hanem annak ellenére. (Dobrev Klára, a DK Európa-parlamenti képviselője, 444.hu, június 19.)

Aki a halottakról ír, az közéjük vegyül. (Spiró György író, Népszava, június 19.)

Az ellenzék arra hajt, hogy este behívják az Egyenes beszédbe vagy a Klubrádióba, ahol jól fel tud háborodni. (Hadházy Ákos volt LMP-politikus, Magyar Narancs, június 20.)

Az ellenzék leginkább panaszirodaként működik. (Révész Sándor újságíró, hvg.hu, június 20.)

Ebben az országban mindenki megosztó, aki erős karakter. (Kálmán Olga, a DK főpolgármester-jelöltje, 168 Óra, június 20.)

A tegnapi vitán elköltöttünk 1000 milliárd forintot. (Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje, ATV, június 20.)

Az előválasztás már tényleg nem a baloldal belügye. (Kerpel-Fronius Gábor, a Momentum főpolgármester-jelöltje, Válaszonline.hu, június 20.)

Az előválasztás célja, hogy megpróbálják a szereplőket átárazni. (Tarlós István budapesti főpolgármester, Magyar Hírlap Online, június 20.)

Tarlós István egyelőre kényelmesen nézi ezt az eseményt. (Mráz Ágoston Sámuel politológus az előválasztásról, InfoRádió, június 20.)

Jobb, ha van, mintha nem lenne. (Majtényi László alkotmányjogász az előválasztásról, ATV, június 21.)

Gyurcsány mellekkel. (Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt Dobrev Kláráról, 444.hu, június 21.)

Amit kapott, azt egy normál lelkületű ember nem bírná sokáig. (Nyáry Krisztián irodalomtörténész Gyurcsány Ferencről, Magyar Hang, június 21.)

Van olyan, amikor a reflektorfény helyett csak gyertyafény jut. (Skaliczki László, a kézilabda-válogatott volt szövetségi kapitánya, a Vác NB I-es csapatának edzője, Népszava, június 21.)

Az ellenzék állapota továbbra is siralmas. (Csáky Pál szlovákiai politikus a magyarországi helyzetről, Mandiner.hu, június 22.)

A kihívó minden valószínűség szerint Gyurcsány Ferenc legújabb magyar hangja, Kálmán Olga lesz. (Bencsik Gábor újságíró, Magyar Nemzet, június 22.)

Száz éve az utca volt a közönség. Most az internet az utca. (Hajós András youtuber, 24.hu, június 23.)

Puzsér Róbertet nem kedvelem, zavar a feltűnési viszketegsége és az ordibálása. Meglepett azonban tegnapelőtti interjúja a 444.hu digitális felületén, amelyről tegnap számoltam be. Feltűnt, hogy történelmi műveltség keveredik trágár szavakkal. Az is, hogy a többi, nála komolyabbnak vélt főpolgármester-jelölttel ellentétben kiforrott a világképe.

Ettől nem lett persze rokonszenvesebb, mégis túlzásnak tartottam, hogy egyik állandó olvasóm ezt írta a tegnapi bejegyzés végén közölt Puzsér-szemelvényekről: „Hát, nekem ezekből a mondatokból csak a nettó gyurcsányozás jön le.” A hozzászólóról csupán annyit tudok, hogy délelőtt fél tizenegy körül olvassa a bejegyzéseimet, és elsőként kommenteli, hogy befolyásolhassa a többi hozzászóló álláspontját. A töredék információkból kirajzolódik, hogy Szombathelyen él, és utálja Orbán Viktort. S bár álnéven jelentkezik, felemás ismeretségünk talán onnan származik, hogy tanítottam néhány évig a helybéli főiskolán.

Azt válaszoltam neki, hogy félreolvasta a bejegyzést, mert az idézett mondatokról nem azt írtam, hogy jók, hanem hogy erősek, vadásznak a hatásra. Erre válaszolta: „Hm, jogos. Nem olvastam az interjút sem, annyira nem érdekel a tag.” Hozzászólótól utoljára akkor olvastam efféle beismerést, amikor azt írta, hogy „Igazad van, de azért a qurva anyádat.” A szombathelyi kommentelő mindig kulturáltan fogalmazott, mostani korrektségét pedig nyilvánosan is megköszönöm. Mindazonáltal szembe ötlött a kommentkultúra egyik jellegzetessége.

Bizonyára azért csodálkozom a gyakran felbukkanó magatartásformán, mert a diploma megszerzése után Kosáry Domokos mellett dolgozhattam. Professzorom, Ránki György hozzá osztott be a történettudományi intézetben, és azt mondta, hogy a rendszer nem kedveli ugyan, de tőle lehet megtanulni a szakmát. A börtönből néhány évvel korábban szabadult történész tanított meg arra, hogy csak arról érdemes vitatkozni, amiben tárgyismeretre tettünk szert. Ez annyira magától értetődő lett, hogy évtizedek óta igyekszem szem előtt tartani. Mióta azonban a digitális sajtóban hozzászólásokkal szembesülök, ritkán tapasztalható, hogy a velem vitatkozók utánanéztek volna a részleteknek.

Úgy rémlik, hogy a zsigeri megnyilvánulás a kommnetelés lényegéhez tartozik. A módjával érdeklődők olykor még azt a bejegyzést sem olvassák végig, amelyhez hozzáfűzik a véleményüket. Mentségükre szóljon, hogy nem Kosáry Domokostól tanulták a szakmát.

Óvatosságból megnéztem a Magyar Hang legfrissebb számát is. A hetilapban rovata van Puzsér Róbertnek, a szerkesztőség az olvasott utolsó oldalra tördelteti a gondolatait. Ezúttal vetélytársa, Karácsony Gergely úgynevezett Tiborcz-adóját elemezte, és Botka László nagy hírre vergődött kampánymondatáig vezette vissza. Bár téved abban, hogy a szocialista miniszterelnök-jelölt a „Fizessenek a gazdagok!”-at tavaly dobta be a köztudatba (egy évvel korábban lepett meg bennünket vele), publicisztikai vonalvezetése világos. Nem hozott azonban lázba, annál inkább késztet tűnődésre terjedelmes interjúja a 444.hu digitális felületén.

Ugyancsak tegnap jelent meg, de érdekesebbnek, izgalmasabbnak, összefogottabbnak, szórakoztatóbbnak hat. Olyan ember világképe rajzolódik ki belőle, aki a rendszerváltást zsákutcának tartja, két legártalmasabb politikusának pedig Gyurcsány Ferencet és Orbán Viktort, akik megérdemlik egymást, de mi nem érdemeljük meg őket. Mindazonáltal elismeri, hogy a politikai mezőnyből rajtuk kívül senki sem képes identitással kecsegtetni a választópolgárokat. Az azonosulási vágyat úgy foglalnám össze, hogy Gyurcsány a XXI. századi kádárizmus európai, Orbán pedig az ázsiai változatát kínálja közfogyasztásra.

Az interjúban tizenhárom figyelemre méltó mondatot találtam, amely átlagon felüli teljesítmény. (Ilyesmire a közéleti személyiségek közül csak a legjobb formában lévő Orbán és Gyurcsány volt képes.) Ezekben a napokban a többi főpolgármester-jelölttel szintén készültek terjedelmes interjúk. Tarlós Istvánnál öt figyelemre méltó mondatot leltem, Karácsony Gergelynél négyet, Kálmán Olgánál hármat, Kerpel-Fronius Gábornál egyet. Interjúikból világkép nem bontakozott ki.

A publicista és a politikus között az a különbség, hogy a publicista kitálal, a politikus pedig kitalál. Vagy legalábbis megpróbálja kitalálni, vajon mit akar hallani tőle a választópolgár. S mire beérik, már arra sem emlékszik, mivel hozakodott elő hajdanában. Puzsér Róbert túl harsány és trágár ahhoz, hogy valaha is szalonképes politikus lehessen belőle. Erős mondatai azonban emlékeztetnek a csúcsformában lévő Bertha Bulcsúra, aki a múlt század nyolcvanas éveiben az Élet és Irodalom hasábjain formálta az értelmiségiek szemléletét. Puzsér még adós a szemléletformáló publicisztikák megírásával, bár egyet már elmondott Sarkadi Zsoltnak, a 444-es interjú készítőjének.

Tíz erős mondat az interjúból

Készen állunk Orbán rendszerét leváltani arra, aki okozta?

Hiába próbál az ellenzékben bárki bármilyen alternatívát alapozni a Fidesszel szemben, Gyurcsány odamegy, és összegyurcsányozza.

Aki Gyurcsánnyal összefog, az Gyurcsány része lesz.

Gyurcsány Ferenc az egyetlen, aki biztosan nem alkalmas arra, hogy leváltsa Orbán Viktort.

/Gyurcsányékról/ Velem ne tegyék meg azt, amit Orbán tesz velük.

/Dobrev Kláráról/ Gyurcsány mellekkel.

/Gyurcsányról és Orbánról/ Ők az a két politikus az elmúlt húsz évből, akik mertek megosztó közléseket megfogalmazni.

Identitást kell szembeállítani velük, mert ők identitást kínálnak. Mindenki más megúszni próbálja a politikát.

Identitás a konfliktusok és az erős mondások megúszásával nem képezhető.

A f@szom kiszorít a világból egy darabot, amit a nők sokkal etikusabb módon a csöcsükkel tesznek.