A hét első napján a miniszterelnök válaszolt az ellenzéki politikusok kérdéseire. Szavaiból összeállítást adott közre a YouTube. Amidőn Orbán Viktor felállt, hogy újra meg újra leszólja a vitapartnereit, mindig begombolta a zakóját. Az ismétlődő gesztusból kabaréjelenet lett, ám a mulatságos mozzanat sem feledteti az egyik kijelentés baljós tartalmát.     

A kormányfő ezt fejtegette: „Miközben önök egyfolytában sajtószabadságról papolnak, az ország legnagyobb példányszámú baloldali napilapját egy nagyvállalkozó, ahogy önök mondják: oligarcha tulajdonolja és tartja el.” (2019.10.18.) A rögtönzés hevében nem fogalmazott pontosan. A baloldalnak nincs legnagyobb példányszámú napilapja, egyetlen napilapját, a Népszavát ugyanis nincs mivel összehasonlítani, sem a baloldalon, sem tágabb értelemben, az ellenzéki térfélen. Legföljebb a megyei napilapokkal lehetne összevetni, melyek nem baloldaliak. S mert ellenkező előjellel ugyan, de szintén politikai jellegű újságnak tekinthetőek, az úgynevezett közéleti napilapok mezőnyében legalábbis a példányszámok tekintetében a Népszava körülbelül a tizedik helyen áll.

Hajdan 300 ezer példányban jelent meg, ez csökkent a rendszerváltás idején 200 ezerre, 2005-ben 29, 2010-ben 19, 2016-ban pedig 10 ezerre. A megszüntetett Népszabadság redakciójából érkezett Horváth Gábor 2017 februárjában lett felelős szerkesztő, akkor 11 ezer példányban látott napvilágot a Népszava, Amikor pedig főszerkesztő lett (2017. május 17-én) 14 ezerben. Leváltásáig a napi átlag meghaladta a 21 ezret, ami akkor is a javára írandó, ha a korábbi tulajdonos, Puch László két feltételhez kötötte a megjelenést: „Racionális működés, 30-35 ezer példány.” (ATV, 2016.12.20.) Néhány hónapja pedig az MSZP egykori pénztárnokát ama bizonyos nagyvállalkozó váltotta fel a tulajdonosi székben, akit Orbán némi iróniával oligarchának nevezett.

A jelek szerint Leisztinger Tamás mintha most látta volna elérkezettek az időt, hogy főszerkesztőt váltson. Érteni vélem, ha kevesellte a példányszámot. Azt is, ha sokallta a Népszava kormánykritikáját. Az is felötlött, hogy ugyanazt a szerepet tölti be, mint amilyent a Horn-kormány országlása idején a Postabank. Akkor Princz Gábor tartotta lélegeztetőgépen az Orbán-féle ellenzék egyetlen napilapját, a Magyar Nemzetet, most Leisztinger Tamás a Népszavát. Ha tehát a történelmi párhuzamban akár csak szemernyi igazság van is, a miniszterelnök parlamenti kijelentése cinizmusról árulkodik.     

A magyar focit egyeseknek hallgatni kellemetlen, nekem meg közvetíteni az. (Knézy Jenő tévériporter, Telegráf, 1993. október 29.)

Nemcsak a magyar foci züllött le, hanem a magyar közönség is. (Szále László újságíró, Sport plusz Foci, 1994. szeptember 3.)

A magyar foci annyira rossz, hogy még lopott pénzből se működik. (Csenki Attila humorista, RTL II., 2015. május 18.)

A magyar foci beteg. Az elmúlt évtizedek kiölték belőle a lelkét, kikezdték a tisztességét, elvették a tartását és a morális iránytűjét. (Török Gábor politológus, Vas Népe, 2015. július 23.)

A magyar foci nem a társadalmi kultúra, hanem a kulturálatlanság részévé vált. (Muszbek Mihály közgazdász, Népszabadság, 2015. november 21.)

Nem köt le a magyar foci. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, Blikk.hu, 2016. január 23.)

Költeni már megtanult a magyar foci, eladni még nem. (Aranyossy Áron újságíró, 24.hu, 2018. február 3.)

Már nem a pénz hiányzik a magyar fociból, hanem a foci. (Ceglédi Zoltán politológus, hvg.hu, 2018. március 24.)

A magyar foci kizárólag a dumában erős. (Bernau Péter sportújságíró, Népszava, 2018. július 13.)

A magyar foci jó. Csak nem kéne nemzetközileg inzultálni. (Mészáros Sándor irodalomtörténész, Facebook.com, 2019. augusztus 14.)

Kuncze Gábor és Magyar György tegnap este az ATV stúdiójában ült, és Lázár nagy visszhangot keltő megnyilvánulását latolgatták. A fideszes politikus ugyanis ellátogatott Kenderesre, és koszorút helyezett el a kormányzó nevét feltüntető márványtábla alatt, majd az őt kísérő kamerába mondta: „Hős katona volt, igaz magyar hazafi.” (Facebook.com, 2019. november 16.)

E kijelentés botránkoztatta meg a hajdani belügyminisztert és liberális pártelnököt, valamint a közismert sztárügyvédet. Egyetértettek abban, hogy „nem ilyennek ismertük” Lázár Jánost. Hát milyennek? Nem csatlakoznék azokhoz, akik most azon tűnődnek, vajon Orbán száműzte-e a helyettesét annak szűkebb pátriájába, vagy Lázár unta meg a miniszterelnök közelségét, és idestova másfél éve a választókerületéből ad hírt magáról videó-üzenetek formájában. Kisegíteném inkább a két veterán stúdióvendéget: Lázár nem először hozta szóba Magyarország néhai kormányzóját. Épp az ATV képernyőjén mondta 2017. június 22-én: „Én nagy magyar hazafinak tartom Horthy Miklóst.”

Ha hatalma csúcsán nem lett botrány a kijelentésből, miért most kapták föl sokan a fejvizet, amidőn már nem tartozik a hatalmat gyakorlók legfelső köréhez? Eddig Horthy dicsőítése azokat jellemezte, akiknek a véleménye nem számított. Például a Történelmi Vitézi Rend főkapitányát és törzskapitányát, a Horthy Miklós Társaság alelnökét. Vagy két mezei képviselőt a Fideszből, akik tájegységileg kötődtek valamelyest a nagykunsági Kenderes földesurához. A hevesi biogazdálkodó Faludi Sándor és a a kazah ügyekre szakosodott karcagi honatya, Kovács Sándor a szolnoki napilapban pedzegette, hogy milyen nagy hazafi volt a kormányzó. Elismerő jelzőkben dúskáló véleményük azonban sosem emelkedett a Fidesz hivatalos álláspontjává.

A legszűkebb elit tagjai a Horthy-szobor ürügyén szólaltak meg. Orbán Viktor nem pártolta a felállítását, a propagandista Rogán Antal visszhangozta a főnökét, L. Simon László emlékezetpolitikus pedig kifejtette, hogy az ő ízlésének ugyan nem felel meg egy Horthy-szobor, de tudja, hogy vannak olyanok, akik örülnének neki. E szövegkörnyezetből lógott ki az akkor még miniszterelnökséget irányító miniszter 2017-es kijelentése. Nem kísérletezem azzal, hogy megfejtsem, miért fogalmazott vezetőtársaitól eltérő módon Lázár János. A lényeg amúgy is az, hogy Kuncze Gábor és Magyar György alaposabban is felkészülhetett volna a tegnap esti beszélgetésre.      

Történelmi nevét ki ne ismerné az autópályák kilométerenkénti átadásából? Az Antall-kormányban minisztereskedő MDF-politikus azonos nevű fia terjedelmes interjút adott az Orbán-kormány nem hivatalos szócsövének. A Magyar Posta vezérigazgatója egyebek között ezt mondta: „A nyomtatott lapok iránti igény drasztikusan csökkent, ezért azt is vizsgáljuk, hogyan érdemes a hírlapterjesztést megtartani.” (Magyar Nemzet, 2019.11.09.)

A drasztikus csökkenésre egy adatsor. A rendszerváltáskor 385 ezer példányban jelent meg a Népszabadság, utolsó lapszáma 2016. október 8-án 37174-ben. A győri Kisalföld 1989-ben elérte a 100 ezret, a Népszabadság megszüntetésekor 57221-ben látott napvilágot. 2017 őszén pedig, amikor Andy Vajna átvette, 54336 példányban. A Borkai-botrányt a múlt hónapban 42 ezer példánnyal vészelte át. Az idézet másik figyelemre méltó mozzanata, hogy a Magyar Posta egyelőre talán mégsem szünteti meg a hírlapterjesztést. Mintha más merényletet tervezne ellenünk. 2017 legelején a vezetői bejelentették, hogy 19 településen kísérleti jelleggel csak ebéd után juttatják el az előfizetőkhöz a napilapokat.

Budapest akkor még nem volt a kísérletre kijelölt települések között, de most, az önkormányzati választás után legalább az ellenzék irányította kerületeket is bevonhatják a kétes értékű projektbe. Formálódik azonban egy másik, átfogóbb jellegű elképzelés is. A Magyar Posta visszalépne a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány javára, és kivonulna a veszteséges hírlapterjesztésből. A kormány zsarolási potenciálját kétségkívül növelné, ha a hozzá közel álló alapítvány kézbesítői hálózatára kényszerülnének kapcsolódni a postai terjesztéstől megfosztandó ellenzéki sajtótermékek. Ennek volt már némi előzménye. 1992/93 fordulóján a Magyar Posta 30 százalékkal növelte a hírlapterjesztés díját. Ez kényszerítette a külföldi tulajdonba „privatizált” megyei napilapokat arra, hogy leszakadjanak a postahálózatról, és létrehozzák a magukét.

A Simicskával való 2015-ös szakítás után Orbán Viktor bizalmi embereivel fokozatosan felvásároltatta a megyei sajtót. Vele együtt a bejáratott terjesztési rendszert is, amelynek jelenlegi tulajdonosa, az immár 476 lapot kiadó KESMA a reggeli kézbesítésről aligha áll majd át a délutánira. Bár azt nehezemre esik elképzelni, hogy munkatársai a kormánybarát napilapokkal együtt csúsztatják a kormánykritikus újságokat is a vidéki Magyarország postaládáiba.  

Puskás is lőtt gólt, pedig amikor hazatért, két ember vitte a hasát. (Gyurkovics Tibor író, Kurír, 1994. augusztus 15.)

Mélyen Peter Jansen szemébe nézett, és csak a rá jellemző vagánysággal annyit mondott: „Szevasz.” (Pietsch Tibor újságíró, Nemzeti Sport, 2002. november 9.)

Egy hozzám hasonló korú fiatalember számára már az is megtiszteltetés, ha „széljegyzet” lehet Puskás Ferenc életében. (Gyurcsány Ferenc sportminiszter, Nemzeti Sport, 2003. június 6.)

Néha megviccelem, fordítva teszem elé a sportlapot. Ilyenkor rám néz, elmosolyodik, és megfordítja az újságot. (Kovács Jenő ápoló, Zalai Hírlap, 2004. április 3.)

Puskás volt a magyar futball Napóleonja. (Szepesi György rádióriporter, Origo.hu, 2006. november 17.)

Azt hiszem, szívesebben vette volna, ha mindenki megiszik egy kisfröccsöt az emlékére. (Almási Tamás filmrendező, Vasárnapi Hírek, 2009. március 22.)

A Bazilikában együtt van Szent István jobbja, Puskás bal lába és Kocsis Sándor aranyfeje. (Kű Lajos volt válogatott labdarúgó, az Aranycsapat Alapítvány elnöke (Fejér Megyei Hírlap, 2012. szeptember 26.)

Még nem felcsúti születésű, de már intézik. (Veress Jenő újságíró, Népszava, 2014. május 10.)

Ami Puskás Öcsi a fociban, az ma Orbán Viktor a politikában. (Tállai András adóhivatali államtitkár, hvg.hu, 2015. november 29.)

/”Ki a faszagyerek?”/ Puskás Öcsi. Nincs kiadó hely. (Orbán Viktor miniszterelnök, 888.hu, 2016. december 15.)

A legutóbbi napokban Orbán pótolt, Semjén emigránsozott, Lázár horthyzott, Tarlós hatalmasozott, Fekete-Győr nyugdíjazott, Dzsudzsák pedig arénázott. Lefülelt mondatok.

A Puskás Aréna még üresen is tele van energiával. (Dzsudzsák Balázs válogatott labdarúgó, PestiSrácok.hu, november 11.)

Nagyon sok embernek nagyon tele van a hócipője a Fidesszel. (Bencsik Gábor újságíró, Facebook.com, november 11.)

Ez a Fidesz Szombathelyen se nem polgári, se nem konzervatív, se nem keresztény. (Koczka Tibor volt Fidesz-politikus, Nyugat.hu, november 11.)

Nekem mindig többet jelentett a hatalom, mint a pénz. (Tarlós István volt budapesti főpolgármester, Index.hu, november 11.)

Karácsony Gergely illik ehhez a városhoz. (Soproni Tamás terézvárosi polgármester Budapestről, ATV, november 11.)

Sok az igény a kevés pozícióra. (Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester, Mérce.hu, november 11.)

Lassan a Momentum és a DK is megtanulja, milyen a zuglói szocikkal együtt dolgozni. (Várnai László önkormányzati képviselő, Napirend utáni monológ.blog, november 11.)

A szocialisták tíz éve csak papolnak a megújulásról. (Andor Mihály szociológus, hvg.hu, november 12.)

Szövetségeseink soraiban vannak nyugdíjazandó elemek. (Fekete-Győr András Momentum-politikus, Válasz Online, november 13.)

Az önkormányzat épülete nem pártszékház. (László Imre újbudai polgármester, Bekiáltás.blog, november 13.)Mi,

Mi, magyarok a futballra születtünk. (Mészöly Kálmán volt válogatott labdarúgó, M4, november 14.)

A magyart csak magyarral lehet pótolni. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, miniszterelnök, Miniszterelnök.hu, november 14.)

Emigráns az, aki nem jöhet haza. (Semjén Zsolt KDNP-politikus, miniszterelnök-helyettes, Magyar Rádió, november 14.)

Mosolyra késztető az a dühkitörés, amivel a kultúrharc vezéralakjai maradandó művek létrehozása helyett vagdalkoznak. (Sándor Iván író, 168 Óra, november 14.)

Az olimpiai életjáradék nem nyugdíj, hanem tiszteletdíj. (Steinmetz Ádám Jobbik-politikus, olimpiai bajnok vízilabdázó Borkai Zsoltról, ATV, november 14.)

Nagy pénz, kis foci. (Pápai Gábor karikaturista a Puskás Arénáról és a Magyarország-Uruguay mérkőzésről, Facebook.com, november 15.)

El van játszva a demokrácia, meg egy kicsit a diktatúra is. (Bödőcs Tibor humorista, 24.hu, november 15.)

Hős katona volt, igaz magyar hazafi. (Lázár János Fidesz-politikus Horthy Miklósról, Facebook.com, november 16.)

Túl gazdagok a kevesek, és túl szegények a sokak. (Oravecz Imre költő, Mandiner.hu, november 16.)

Aki a mindennapi megélhetésen túl a köz ügyeire is tud figyelni, polgárrá válik. (Matkovich Ilona váci polgármester, Facebbok.com, november 17.)

Ez a meccs még nincs lejátszva. (Ungváry Rudolf író a politikai helyzetről, Klubrádió, november 17.)

Nem lepődnék meg, ha a Fidesz-vezetés útilaput kötne Hende Csaba talpára. A Vas megyei választókerület országgyűlési képviselője ugyanis felelőssé tehető azért, hogy az ellenzéki pártok még az önkormányzati választás előtt átvehették az irányítást Szombathelyen. A helyhatósági kampányban is hibázott néhányszor, például gyűlöletkeltő butaságokat mondott, tragikai vétségének mégis azt vélem, amely akár a becsületére is válhatott volna.

Amikor az immár hányatott sorsú szombathelyi focistadion még negatív létben szendergett, ő bizony felajánlotta az MSZP-nek, hogy a sportlétesítményt építő gazdasági társaság felügyelő bizottságába elnököt küldhessen. A helybéli szocialisták Czeglédy Csaba önkormányzati képviselőt jelölték, aki később, a jócskán túlárazott stadion átadása előtt bejelentette, hogy másnapi bejelentésre készül. Nem részletezte, hogy miről, miután azonban belelátott a stadionépítők kártyáiba, elég könnyű elképzelni. Ez volt ama pillanat, amidőn hatósági emberek jelentek meg a lakásán, és más ügyből kifolyólag megkezdődött az évekig tartó vizsgálati fogsága. Mindezt azért hozom szóba, mert az országos sajtóban elsikkadt egy figyelemre méltó mondat.

Cser-Palkovics András Fidesz-politikus, Székesfehérvár nagy többséggel újraválasztott polgármestere közölte a Fejér Megyei Hírlap olvasóival, hogy a helybéli önkormányzatban „Az ellenőrző tevékenységi jogköröket ellátó bizottsági elnöki, illetve tanácsnoki pozíciókat ellenzéki politikusok töltik be.” (Feol.hu, 2019.11.08.) Le a kalappal előtte, csak aztán a pártjában nehogy majd felróják neki az engedékenységet. Elismerésre méltó gesztusát azért említem, mert október 13-a óta meghökkentő jelenséget vettem észre. Polgármesterré lett ellenzéki politikusok és a városi önkormányzatokban többséget szerzett ellenzéki pártok nem sietnek ellenőrző pozíciókat felajánlani az ellenzékbe szorult kormánypárti képviselőknek.

Nem azt állítom, hogy egyikükben sem kerekedett fölül a demokratikus énje. Inkább csak azt, hogy szokatlanul kevesen követték a másik táborba tartozó Cser-Palkovics András példáját. Az is feltűnt, hogy az önkormányzati választáson sikeres ellenzéki egység szerves részét alkotó civilek szintén ki-kimaradtak az ellenőrzésből. Ez azért nem tetszik, mert azt sejteti, mintha az új és pártelkötelezett polgármesterek nem rajonganának a gondolatért, hogy a városházi ellenzék és a fürkész tekintetű civilek esetleg belelátnak a kártyáikba.             

A Fidesznek nincs véleménye Horthy Miklós újratemetéséről. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, Népszabadság, 1993. szeptember 6.)

Horthy Miklós a huszadik század legnagyobb magyar államfője volt. (Faludi Sándor Fidesz-politikus, Új Néplap, 2003. szeptember 8.)

Nem szívügyem, hogy hazánkban Horthy-szobor álljon, de ettől még el tudom képzelni, hogy másoknak az. (L. Simon László Fidesz-politikus, Heti Válasz, 2012. június 21.)

Soha életemben nem értettem egyet azzal, hogy Horthy Miklósnak szobra legyen. Se neki, se Kádárnak nem jár. (Rogán Antal Fidesz-politikus, ATV, 2013. november 3.)

Trianon után az egész nemzetet egyberázta. (Varga László KDNP-politikus, ATV.hu, 2013. november 5.)

A kormány nem támogatja olyan politikus szoborállítását, aki kollaborált Magyarország elnyomóival, akármilyen egyéb érdemei is vannak. (Orbán Viktor miniszterelnök, nfft.hu, 2015. december 15.)

Horthy Miklós történelmi, politikai karaktergyilkosság áldozata. (Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke, Magyar Hírlap Online, 2018. január 30.)

A kormányzó úr bizonyára gazdag, gyarapodó Magyarországról, a családja körében eltöltött, békés öregkorról álmodott a kenderesi vadgesztenyék alatt. De a sors és a jó isten más feladatot és sorsot szánt neki. (Kovács Sándor Fidesz-politikus, Szoljon.hu, 2018. szeptember 2.)

Horthy Miklós visszaadta a nemzet önbecsülését. (Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, hvg.hu, 2019. március 25.)

Hős katona volt, igaz magyar hazafi. (Lázár János Fidesz-politikus, Facebook.com, 2019. november 16.)

Úgy emlékszem, Fejér Miklós bácsitól származik az ötlet, hogy „a Svábról kellene elnevezni a Stadiont”. (Szöllősi György újságíró, Facebook.com, 2019. november 4.)

A Puskás Aréna még üresen is tele van energiával. (Dzsudzsák Balázs válogatott labdarúgó, PestiSrácok.hu, 2019. november 11.)

Az új stadionból nekem nem a parkoló fog hiányozni, hanem a foci. (Fekete Gy. Attila újságíró, Facebook.com, 2019. november 13.)

Abban a régiben Puskás Ferenc is játszott, itt pedig csak a neve idézi a valódi focit. (Hadházy Ákos volt LMP-politikus, Facebook.com, 2019. november 15.)

Tizenegy nézővel több volt, mint ahányan jegyet vettek. (Hajdú B. István sportriporter, M4, 2019. november 15.)

A Puskás Aréna húsz méterrel magasabb elődjénél. (Korom Milán újságíró, Népszava, 2019. november 16.)

Minden elismerésem Skardelli Györgyé, aki csodálatosan ötvözte a hagyományokat a modern építészeti megoldásokkal. (Nyilasi Tibor volt válogatott labdarúgó, Magyar Nemzet Online, 2019. november 16.)

Nézni azért volt mit, csak nem feltétlenül a pályán. (Hont András újságíró, hvg.hu, 2019. november 16.)

Nem lettek jobb játékosok attól, hogy végre átadták a szentélyt, a templomot - a Puskás Arénát. (Malonyai Péter újságíró, Nemzeti Sport, 2019. november 16.)

Az Aréna valahol mégiscsak Orbán Viktor katedrálisa. (Miklósi Gábor újságíró, Index.hu, 2019. november 16.)

Az új polgármesterek miért szorítkoznak a Facebookra? című bejegyzésem öt napja látott napvilágot. Azóta kétezren olvasták, ami átlagos érdeklődésre vall. Az egyik hozzászóló azt firtatta, vajon miért írtam meg, ezt ugyanis nem olvasta ki belőle. Az efféle rovat nemcsak kiforrott álláspontok közlésére alkalmas. Szívesebben tűnődöm benne, mint kinyilatkoztatok, számítva az értelmesebb olvasók kiegészítéseire, pontosításaira.

Azt sikerült tisztázniuk egymás között, hogy tekinthető-e privát felületnek az említett közösségi oldal. Meggyőzőnek hat ama közelítésmód, miszerint a Facebook nem privát, hanem olyan médiafelület, amelyen lehet privát oldalt is működtetni. Ezt ismerte föl a 3200 polgármester közül legalább két és félezer, az újdonsült elöljárók közül pedig mindenki. Öt napja kiválasztottam egy tíznapos időszakaszt, és kiderült, hogy az egyik újdonsült polgármester 34 fényképet közölt magáról. Ebből talán levonható a következtetés, hogy aligha lesz visszafogottabb az önkormányzati sajtóban. Ezzel magyarázható, hogy ha az elöljárók fölteszik a közösségi magánoldalukra, amit a maguk nézőpontjából fontosnak tartanak, akkor fölösleges közpénzt kiadni az úgynevezett önkormányzati sajtóra.

Amelyet jelenlegi állapotában inkább helyhatósági közlönynek neveznék. Annyi a funkciója, hogy kéthetenként megjelenik, és közreadja mindazt, amit a városházi többség jóváhagy. Ezért kár közpénzt fizetni. A mértékéről egyelőre csupán annyit tudunk, hogy egy hatvanezres város évi 90 millió forintot költött rá. Értem persze, hogy az ingyenes újságot annyi példányban nyomtatják ki, ahány család él a településen, mégis sokallom a polgármester fényezésére szánt közpénzt. Olcsóbban jönnénk ki, ha az újdonsült elöljáró kiélné magát a Facebookon, és havonta egyszer megjelentetné a helyhatósági közlönyt, amelyben a városházi sajtóreferens összegereblyézné a megörökítésre való információkat.

A felszabadulót közpénz egy részét pedig a polgármester közületi hirdetésre utalná át a város piacról élő magánújságjának, magánrádiójának vagy magántévéjének. E médiumok nemcsak információkat közölnének, hanem az önkormányzati képviselők - köztük az ellenzékbe szorultak - véleményét is. A sokoldalú tájékoztatás elvét az összes újdonsült polgármester hangoztatja, de csak az gondolja komolyan, aki hajlamos eltűnődni arról, vajon a fészbukos üzenőfal árnyékában miként képzelhető el a helybéli nyilvánosság eddiginél tagoltabb szerkezete.