A legutóbbi napokban Orbán Viktor egyenesen beszélt, Donáth Anna orbánozott, Kunhalmi Ágnes töpörödött, Lendvai Ildikó novákozott, Karácsony Gergely összefogott, Kovács Gergely pedig kutyálkodott.   

Ez az ellenzék soha nem fogja leváltani a Fideszt. (Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter, Klubrádió, január 15.)

Mumust Orbán csinált belőle. (Szűcs R. Gábor publicista Gyurcsány Ferencről, Újnépszabadság.com, január 15.)

/”Egy folyamatosan töpörödő pártnak miért kell két társelnök?”/ Ha humorosan akarnék válaszolni, azt mondanám, hogy jobban látszódjunk. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus, Blikk.hu, január 16.)

Orbán Viktor az Európai Unió fekete báránya. (Pék Szabolcs politológus, ATV, január 17.)

A népesség IQ-jával már padlót lehet söpörni. (Szénási Sándor műsorvezető, Klubrádió, január 17.)

A szuverenitásvédelmi törvény azt se mondja meg, hogy mi az a szuverenitás, amit védendőnek tekint. (Farkas Erika, a Magyar Helsinki Bizottság jogi munkatársa, Magyar Narancs, január 18.)

Politikai okokból ma már csak diktatúrák büntetnek. (Kukorelly Endre író, Index.hu, január 18.)

Semmihez sem értek, ezért lettem politikus. (Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke, Index.hu, január 18.)

A magyar színjátszás krémje játszott A miniszter félrelépben. Meg én. (Dobó Kata színésznő, nlc.hu, január 18.)

Magyarországon a politikusoktól kikövetelik az egyenes beszédet. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, január 19.)

Ő lett Európa rézfarkú baglya. (Hargitai Miklós újságíró Orbán Viktorról, Népszava, január 19.)

Tyúkszem a cipőben. (Magyar Bálint szociológus, volt oktatási miniszter Orbán Viktorról, Klubrádió, január 19.)

Annyira hozzászokott a teljhatalomhoz, hogy nem tudja elviselni, hogy az EU-ban nincs korlátlan jogosítványa. (Donáth Anna Momentum-politikus Orbán Viktorról, Facebook.com, január 19.)

A magyar baloldal ma sem adta fel a reményt, hogy a pedagógus béremelést megakadályozza. (Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, Origo.hu, január 19.)

Arcátlanul beletörölte a lábát a vidéki emberekbe a baloldal zászlóshajója. (Csépányi Balázs újságíró a 444-ről, Magyar Nemzet Online, január 19.)

Az ellenzéki szavazók összefogást akarnak. (Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, ATV, január 19.)

Az összefogás önmagában nem politikai üzenet. (Nagy Ervin politológus az ellenzéki pártokról, Magyar Hírlap Online, január 19.)

Az Európai Unió az egyetlen fék a vonaton, ami Magyarországot a szakadékba viszi. (Bartus László publicista, Amerikai Népszava, január 19.)

Celebnek lenni celebkedést kíván. (Dévényi István publicista, Magyar Hang, január 19.)

A köztársasági elnöki funkció annál erősebb, mint ahogy használják. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Népszava, január 20.)

Az RMDSZ gyakorlatilag a Fidesz fiókpártjává vált. (Székely Ervin erdélyi publicista, ÚjHét.com, január 21.)

A huszadik század nem éppen a magyarok sikereiről volt hangos.

A mély nemzeti gondolatok Magyarországon nagyon erősek.

A nemzeti érzést Nyugaton nacionalizmusnak nevezik.

Korábban ködösen beszéltek. Azt mondták, hogy az igazságszogáltatás, meg a korrupció, meg a jogállam, meg ilyen sületlenségek.

Amivel előhozakodnak, az mind sületlenség. Az csak blabla. Ami valódi probléma: a migráció, a gender meg a háború.

/A migránsokról/ Nincs az a pénz, amiért meg fogjuk engedni, hogy ellakják tőlünk az országot.

Tavaly a magyar emberek bebizonyították, hogy a magyar gazdaság az európai uniós pénzek nélkül is válságálló.

Az európai uniós pénz inkább csak gyorsít bennünket.

A gazdasági növekedést tekintve az európai élbolyban leszünk.

A gazdasági növekedés felelőse a gazdasági miniszter. Ezt neki meg kell oldani.

(A miniszterelnök a huszonhat perces interjú közben tizennyolcszor köszörülte a torkát.)

Reggel nyolc előtt senki se hívok föl telefonon. Azért van egy kivétel, a fiam. A családból ő a másik, aki hat körül kel, és ha egyedül ül a kocsiban, vezetés közben nyolc előtt is szoktunk beszélgetni. Ma számolt be arról, hogy tizenegy éves unokámmal túl vannak az első magyar próbán.

Samu szeptember óta ötödikes, és másfél év múlva megpróbálkozik azzal, hogy bejusson egy hatosztályos középiskolába. A felkészüléshez vették elő a teszteket, és szóba kerültek a magas meg a mély magánhangzók. Erről jutott eszembe Radnai Antalné. Ötödikben, 1956 szeptemberében lett az osztályfőnökünk, és magyart tanított. Kedveltük, mert ha kérdeztünk tőle valamit, előfordult, hogy azt mondta: erre most nem válaszol, de utánanéz, és holnap visszatérünk rá. Ez az őszinteség nem jellemezte a többi tanárunkat.

Amikor a magánhangzókat vettük, akkor kórusban zúgtuk, hogy ÉPÍTŐMŰ (magas: e, é, i, í, ő, ő). Meg azt, hogy HÁBORÚ (mély: a, á, o, ó, u, ú). Talán gyermetegnek hatnak e beidegződések, de ha találkozom Samuval, mégis megismertetem a két furcsa szó mögötti tartalommal. Hátha hasznát veszi majd a felvételi vizsgán. Elvégre úgy jegyeztem meg őket, hogy hasznukat vettem az újságíró szemináriumon is.

A névsorból kinéztem azokat a kommunikáció szakos főiskolásokat és egyetemistákat, akiknek a vezetékneve Kiss, Nagy, Szabó vagy Tóth volt. Elmondtam nekik, hogy ha nem akarnak a szakmában lenni a tizenharmadik Kiss János vagy Nagy István, akkor bizony jobban teszik, ha művésznevet választanak. A személyi igazolványban maradhatnak persze Kissek vagy Nagyok, de a nyilvánosság fórumain megjegyezhetőbb nevet érdemes választani. Például a szülőfalujuk vagy a szülővárosuk nevét, hozzá toldva egy i betűt. Csak arra vigyázzanak, hogy harmonikus hangzású legyen a művésznév.

Ami azt jelenti, hogy a keresztnévhez kellene keresni a vezetéknevet. Ha például valakit Lászlónak hívnak, mint engem, és mindkét magánhangzó mély benne, akkor a művészbe olyan nevet kéne keresni, amelyben magas magánhangzók vannak. A vegyes hangrendű keresztnévhez pedig vegyes vezetéket. Nos, a tanítványaim százhatvankilenc szerkesztőségben helyezkedtek el, és hallgattak is rám meg nem is. A fiúk gyakorlata vegyes, a lányok azonban a magánéletben is kamatoztatták a tanácsomat. Ha teherbe estek, és nevet kerestek a gyereknek, figyelembe vették a névadás említett „törvényszerűségeit”.

Ma reggel nyolc után tíz perccel fölhívtam D. Lacit. A felső tagozatot együtt húztuk le Kecskeméten, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában, majd további négy esztendőt töltöttünk együtt a „hírős város” Katona Józsefről elnevezett gimnáziumában. Azt kérdeztem tőle, hogy tudja-e Radnai Antalné keresztnevét. Osztálytársam se emlékezett rá, és az építőmű meg a háború is kiment a fejéből. Nem csoda, hisz’ mérnök lett, és nem tanított újságírással kacérkodó lányokat meg fiúkat. Emlékezetébe véste viszont néhai magyartanárunk egyik mondatát. Osztályfőnökünk az ajakhangokat így tanította: „Baby Papája Vív Fia Műhelyében.”

Vagyis b, p, v, f, m. Nem ábécé sorrend ugyan, de annyira szokatlan - mondta D. Laci -, hogy egy életre megjegyezhető.

Tíz mondat a nevekről

A Fidesz a neve miatt generációs elszigeteltségben van. Ezen akarunk segíteni olyan névkiegészítéssel, hogy Fidesz - Magyar Polgári Párt. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, Új Dunántúli Napló, 1995. április 3.)

A polgármester felajánlotta, hogy elintézi a névváltoztatást. Azt mondtam neki, hogy arra a kis időre, amíg a másik Bokros Lajos hivatalban marad, nekem nem érdemes. (Bokros Lajos gyermelyi mezőgazdász, 24 Óra, 1995. október 6.)

A Hofiból márkanév lett. (Kovács János újságíró. Heves Megyei Hírlap, 2002. április 12.)

Nem kell félni a névcserétől. A Magyar Szocialista Párt is egy másik pártból jött létre. (Gyurcsány Ferenc szocialista politikus, ATV, 2011. május 12.)

A név ruha, amit magunkra veszünk. (Pop Annamária műfordító, Erdélyi Riport, 2011. augusztus 25.)

A legnehezebb egy ilyen névvel saját hangot találni. (Karinthy Márton író-rendező, Hatoscsatorna, 2013. július 9.)

A Gyurcsány tulajdonnév olyan személyt jelöl, aki szinte automatikusan összerendezi az úgynevezett Fidesz-tábort. (Bódis András újságíró, Válasz.hu, 2017. május 3.)

Nevet változtatott, hogy a magyarsághoz tartozzon. (Fráter Zoltán irodalomtörténész Petőfiről, Magyar Rádió, 2023. március 19.)

Névvel nem poénkodunk, és tényleg elnézést kérek, de elsőre így gépeltem le: Rákay Philop. (Dévényi István publicista, Magyar Hang, 2023. június 16.)

A Lölö-jelenség helytelen kifejezés. Sokkal inkább beszélhetnénk Orbán-jelenségről, amit Lölö fedőnév alatt ismert meg a közélet. (Nagy Bandó András humorista, Újnépszabadság.com, 2023. október 11.)

 A kormánypárti publicista kedves újságíró kollégám, Apáti Miklós fia. Sokáig táncolt az Állami Operaház deszkáin, majd a Budapesti Operettszínház tánckarának lett az igazgatója. Mondandóját gyakran fejti ki a nyilvánosság fórumain, és mára a kormány közeli médiumok állandó szerzője lett. Cikkei általában a Magyar Nemzetben jelennek meg, és végigfutnak az állami sajtón. Legfontosabb megállapításait idézik, hivatkoznak rájuk. Az utalók orákulumnak tekintik. Nem mindegy, hogy indokoltan vagy indokolatlanul hivatkoznak-e rá.

Legutóbbi cikkében az ukrán államelnökről írta: „Zelenszkijtől nyilvánvalóan olyan messze van a korrupció, mint Makó Jeruzsálemtől.” (2024. január.12.) A ’nyilvánvalóan’ azt sejteti, hogy Apáti Bence ironikusnak szánta a megjegyzést, és az ellenkezőjét kell érteni rajta. Nos, az 1927-ben kiadott Irodami lexikon szerint „Az irónia a gúnyolódásnak az a módja, amikor túlzott dicséret vagy kedveskedés formájába öltöztetjük a gáncsot.” A táncos-publicista érvelését nem érzem meggyőzőnek. Ezért néztem utána a szólásmondás eredetének.

Ballagi Mór 1850-ben említette a Magyar példabeszédek, közmondások és szójárások gyűjteménye című könyvében. Imigyen: „Annyira van, mint Makó Jeruzsálemben.” Hm. Vagy suta a megfogalmazás, ami a nagy tudású nyelvész esetében nehezen hihető. Vagy pedig azt akarta érzékeltetni, hogy nem a két település közötti távolságról van szó benne. De ha mégis, akkor faramuci módon. Mellőzöm a következő évtizedek szakmai okfejtéseit, hogy eljuthassunk a közelmúltban megjelent tanulmányokig.

Kelemen Ferenc a Makó név közmondásainkban című dolgozat szerzője 1971-ben kimutatta, hogy Makó városa a XIII. század elején még nem is létezett. A helyén egy Völnek nevű, húsz-harminc portából álló falu volt. Jóval később kétségkívül felbukkant egy Makó nevű bán, valószínűleg róla nevezték el a várost, amelynek azonban nincs semmi köze Jeruzsálemhez. 1978-ban Tóth Ferenc néprajz-kutató vette föl az elejtett fonalat. Szerinte a közmondás arra vezethető vissza, hogy a pápa keresztes hadjáratot hirdetett a Szentföld visszafoglalására. III. Béla magyar király éppen ágynak esett, ezért megeskette a kisebbik fiát, András herceget, hogy ha trónra kerül, helyette is viseljen hadat a „hitetlen” muzulmánok ellen.

Utódja, II. András (Endre) 1217-ben indult útnak. Egyik katonája, Makó a Velencében bérelt hajón iszogatott, és miközben hullámzott alatta az Adriai-tenger, be is rúgott. Arra ébredt, hogy a parton város suhan el, és a templomok tornyán kereszt díszeleg. Azt hitte, hogy megérkezett Jeruzsálembe, holott csupán a dalmáciai Spalato (a mai Split) tornyait látta. A harcostársai erre mondták viccelődve: „Messze van még Makó Jeruzsálemtől.” Az akkor nem is létező városra aligha gondolhattak, annál inkább a nagyon is létező vitézre.

A részeges katonára tért vissza Ungár Tamás a Népszabadság 2014. március 28-i számában. Az országgyűlési választás kampányában ugyanis letartóztatták Simon Gábort. Az MSZP elnökhelyettesét azzal gyanúsították, hogy osztrák bankban több százmillió forintnyi „fekete” pénzt tart. Az ügy azóta se zárult le, és a hatóságok minden választási kampányban előveszik. Ezt akkor még nem tudhatta az újságíró, csupán arra utalt, hogy a nyomozók bissau-guineai útlevelet találtak a politikusnál.

Így vonta le a tanulságot: „Száz emberből kilencvenkilencnek fogalma sincs arról, milyen történet szülte a ’messze van, mint Makó Jeruzsálemtől’ közmondást, ezért helyette ajánljuk használni azt, hogy „messze van, mint Simon Bissau-Guineától.” Nem tragédia, legföljebb hiányos felkészültség eredménye, ha valaki félreérti a művelt körökben pontosan használt közmondást. A félreértők között nemcsak kormánypárti személyiségek találhatóak, hanem ellenzékiek is, a torzítás tehát ökumenikus jellegű.

De az talán mégis elvárható egy országos információs hálózatra ható véleményformálótól, jelen esetben Apáti Bencétől, hogy ne a kilencvenkilencekhez tartozzon, hanem ő legyen a kivétel. Ungár Tamás persze publicisztikai fordulatnak szánta azt az egyet. Ennél szerencsére jobb a helyzet. A bejegyzésem utáni összeállításban több pontos mondat is található, a szerzők között akad író, néprajz-kutató, ombudsman, politológus, újságíró, ügyvéd, tévés, sőt még egy politikus is.

S bár lovagnak, kapitánynak és vezérnek is nevezték Makó vitézt, abban azért egyetértenek, hogy módosult tudatállapotban tévesztette össze a dalmáciai Spalato és a szentföldi Jeruzsálem tornyait.     

Tíz mondat Makó vitézről

A főiskola zárt láncú televíziós központja az igazi televíziótól olyan messze van, mint Makó vitéz Jeruzsálemtől. (Pálfy G. István oktató az esztergomi Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskoláról, Médiafüzetek, 2004/2.)

A magyar sereg bérelt velencei hajókon utazott. Makó vitéz a hosszú út fáradalmait tüzes borokkal feledtette. Amikor végre egy szép várost pillantott meg, melynek tornyairól a kereszt jelei intettek feléje, azt hitte, elérték Jeruzsálemet. Pedig csak Spalato volt az. Így lett Makó vitéz a magyar keresztes hadjárat máig legismertebb katonája. (Szőke Anna vajdasági néprajz-kutató, Híd, 2014/6.)     

Talán még szegény Makó vitéz is közelebb jutott Jeruzsálemhez, mint Gyurcsány a baloldal szellemiségéhez. (Fricz Tamás politológus, Napi Gazdaság, 2015. augusztus 12.)

Az árverés olyan messze áll tőlünk, mint Makó lovag Jeruzsálemtől. (Torgyán József volt kisgazda politikus az állami földek licitjéről, Magyar Nemzet, 2016. április 23.)

A hír szinte két hétig uralta a médiát, pedig a valóságtól és főként az igazságtól olyan messze van, mint a mondás szerint Makó vitéz Jeruzsálemtől. (Boros Imre közgazdász, volt miniszter az aranytartalék elkótyavetyéléséről, Magyar Hírlap Online, 2017. január 19.)

Olyan messze vagyunk ettől, mint Makó kapitány Jeruzsálemtől. (Komlódi Gábor ügyvéd, ATV, 2019. december 3.)

A rég álmodott valódi demokrácia olyan messze áll tőlünk, mint Makó vitéz Jeruzsálemtől. (Ujj János aradi újságíró, NyugatiJelen.com, 2020. június 10.)

Ahogy a mai magyar pártkocsmát elnézem, Makó vezér közelebb volt Jeruzsálemhez, mint a mi pártjaink a demokratikus minimumhoz. (Kaltenbach Jenő volt ombudsman az ellenzéki pártok gödi veszekedéséről, Újnépszabadság.com, 2020. augusztus 6.)

Ez az észlelés olyan messze áll a valódi látástól, mint Makó vitéz álldogált Jeruzsálemtől a maga idejében. (Bene Zoltán író a vakok érzékeléséről, Irodalom Jelen Online, 2021. november 19.)

Az európai topfutballtól olyan messze vagyunk, mint a mondás Makó vitéze Jeruzsálemtől. (Pór Károly újságíró, Nemzeti Sport Online, 2022. január 28.)

 Most éppen Gyurcsány Ferenc újévi írása az ügyeletes téma. A volt miniszterelnök cikket írt az Indexbe, és megpendítette, hogy pártja, a Demokratikus Koalíció magához vonzaná a polgárokat. Akik eddig foglalkoztak az okfejtésével, ellentmondást gyanítanak benne. Mondván, hogy nem lehet egyszerre szociáldemokratának és polgárinak is nevezni a DK-t. Fogalmilag csakugyan üti egymást a két jelző.

Gyurcsány azonban vérbeli politikusként nem fogalmakban gondolkozik, hanem szavazókban. A néppártosodást tűzte ki célul, és az ő DK-jában elférnek a kapitalizmus társadalmi egyenlőtlenségeit korlátozó szocdemek meg az öntudatos, magukat az államtól függetlenítő polgárok. Ezzel magyarázható, hogy miközben a DK jelenlegi szavazótáborát milliónyira becsüli, nyárra, az önkormányzati és az Európa-parlamenti választásra másfél millió szavazóval számol. A sor iróniája volna, ha ábrándja nem válna be.

Egyszer már ráfázott az ábrándozásra. Három héttel az országgyűlési választás előtt, 2018. március 17-én kifejtette a Hír TV-ben, hogy „Amit gondolok erről a világról, az 700 ezer embernek fontos.” Aztán április 8-én 308 ezren szavaztak a DK-ra, amely épp csak átcsusszant a parlamenti küszöbön. Abban viszont egyetértettek az újévi gondolataival vitatkozók, hogy publicisztikát írt az Indexbe. Mielőtt azonban kifejteném, hogy a kétségkívül figyelemre méltó írás műfajáról más a véleményem, szóba hoznék egy másik írást, amelynek vitája már lezajlott.

Donáth Anna idestova két hónapja nagy visszhangot kiváltó cikkel vétette észre magát. Nekitámadt a Demokratikus Koalíciónak - mint egy hazug politikai kultúra megtestesítőjének. Azokkal értek egyet, akik szerint eme írással kezdődött a két párt, a DK és a Momentum harca a szétaprózódott ellenzék összefogásáért. A Momentum újraválasztott elnöke úgy vette föl a harcot az ellenzék legnagyobb pártjával, hogy épp az idő tájt vallotta be: a 2022-es országgyűlési választáskor Zalában a pártjának mindössze öt tagja volt. Tavaly tavasszal épp úgy híján volt az országos hálózatnak, mint a DK 2018-ban. 

Gondolatmenetét publicisztikának nevezték a hozzászólók. Elismerem, hogy a politikusok között akadnak publicisták, félő azonban, hogy ehhez nyugdíjba kell menniük. Az MSZP-s Lendvai Ildikó vagy a DK-s Bauer Tamás nemcsak attól lettek közírók, hogy műveltek és tájékozottak. Attól is, hogy mielőtt hivatásos politizálásra adták volna a fejüket, kitanultak egy-egy szakmát. A nyugdíj pedig kiemelte őket a magyar politikából. Ha illik az elemzésükbe, akkor bizony felülbírálják az MSZP, illetve a DK döntéseit is. Az a benyomásom, hogy leginkább a szellemi függetlenség avatta őket publicistává.

Ez az, amit nem mondhatnak el magukról a még aktív politikusok. A digitalizáció úgy növelte megszólalási lehetőségeiket, hogy nem vihetik többre az alkalmi cikkíróságnál. Szijjártó miniszter bevallottan tizenkét kommunikációs munkatárssal működteti a fészbukos üzenőfalát. Varga Judit miniszterként nagyjából ugyanennyivel dolgozott. A gondozott külcsín azonban azzal párosul, hogy a miniszterelnök jelmondatait visszhangozzák. A szintén államilag stafírozott ellenzéki politikusoknak be kell érniük egy-két kommunikációs munkatárssal, és nekik is követniük kell a pártjuk irányvonalát.       

Donáth Anna és Gyurcsány Ferenc kitűztek maguk elé egy célt, amelynek révén megerősödhet a pártjuk, talán még több társadalmi réteget és világnézeti csoportot is befogadhat. De pártpolitikai nézőpontjuk gyökeresen eltér Bödőcs Tibor, Bruck András, Dévényi István, Lányi András, Lévai Júlia, Puzsér Róbert, Stumpf András, Tamás Ervin, Tóta W. Árpád, Váncsa István (és a két nyugalmazott politikus) szellemi függetlenségétől. Talán majd ha a Momentum és a Demokratikus Koalíció elnökei nyugdíjba vonulnak, akkor érnek meg a publicistaságra.

Tíz mondat a politikusokról

A politikus nem a szépirodalomban akar megdicsőülni. Neki öt perc kell a televízióban, ahol nem mindegy, hogyan irányítják rá a kamerát. (Szilágyi István erdélyi író, Magyar Nemzet, 1998. november 5.)

A legócskább mondatokat, közhelyeket is hitelesíti a nagy név. (Bodor Pál közíró, Népszava, 1999. augusztus 7.)

Istenem, mire vihette volna, ha nem tud írni! Talán miniszterré lehetett volna. (Molnár Gál Péter kritikus Berkes Erzsébet irodalomkritikusról, Mozgó Világ, 2003/február)

Le kell fordítanunk magyarra azt, amit a politikusok és a technokraták igen nagy nehézségek árán megpróbálnak érthetetlenné tenni. (Nika György műsorvezető, Teleszuper, 2003. április 21.)

Azokat a politikusokat hiányolom, akiknek az eszükön kívül stílusuk is van. (Jávor Béla publicista, Heti Válasz, 2003. május 9.)

A politikusnak egy eszköze van: a szó. Volna még egy, az írás, de ahhoz meg kellene tanulnia írni. (Zöldi László újságíró, Irodalmi Jelen, 2004/július)

Van egy nagy haszna az írásnak. Kényszerít a pontos fogalmazásra, hogy rendszerbe foglaljam benyomásaimat, gondolataimat. (Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Amőba. hu, 2006. április 18.)

Üzemi ártalom, hogy a politikus mindig fölé fogalmaz. (Farkasházy Tivadar újságíró, Népszava, 2009. május 30.)

Tisztelet a kivételnek, de olyanok akarnak politikusok lenni, akik az igekötők helyes használatával sincsenek tisztában. (Kállai Ernő volt kisebbségi ombudsman, Népszabadság, 2014. augusztus 2.)

A politikusnak többnyire beszélnie kell, az írónak pedig írnia. (Székely Ervin erdélyi politikus, ÚjHét.com, 2022. május 29.)

A legutóbbi napokban Ungár Péter emzépézett, Ujhelyi István szerepelgetett, Orbán Balázs lánczizott, Demeter Szilárd színezett, Nagy Feró külügyérezett, Tóta W. Árpád pedig hülyézett.

Tévedés nem elfogadni a kormánypárti médiumok meghívását. (Ujhelyi István volt szocialista politikus, ujhelyi.eu, január 7.)

Külföldre kell menjenek, hogy több játéklehetőséghez jussanak. (Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke a magyar kézisekről, Sport1, január 7.)

A vírus körbenyalta a világot. (Kemenesi Gábor virológus, Klubrádió, január 8.)

A jobboldalnak pártja van, a baloldalnak sajtója. (Batka Zoltán újságíró, Klubrádió, január 9.)

Ungár Péter némi életet lehelt a pártba. (Nagy Attila Tibor politológus az LMP-ről, ATV, január 9.)

Ő nem a probléma része, hanem garancia. (Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója Lánczi Tamásról, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökéről, Gulyáságyú.média, január 9.)

Újabb fontoskodó (só)hivatalt hoz létre a hatalom. (Szerető Szabolcs újságíró a Szuverenitásvédelmi Hivatalról, Magyar Hang, január 9.)

A hatalom elveszítette a humorérzékét. (Komlódi Gábor ügyvéd, ATV, január 10.)

Egy csomó pártnak nincsenek szavazói, csak káderei. (Ceglédi Zoltán politológus az ellenzéki pártokról, Index.hu, január 10.)

Nincs olyan, hogy ellenzék. Ellenzéki pártok vannak, amelyek egymással rivalizálnak. (Somogyi Zoltán szociológus, Népszava, január 11.)

Valójában nem a kormánypártoktól, hanem egymástól veszik el a levegőt. (Nagy Ervin politológus az ellenzéki pártokról, Magyar Hírlap Online, január 11.)

Tényleg színes a magyar ellenzék: kívül zöld, belül vörös. (Demeter Szilárd Fidesz-kultúrpolitikus, Origo.hu, január 11.)

Minden Orbán körül forog. (Körösényi András politológus, hvg.hu, január 11.)

Orbán megunta a „pávatáncot”. (Krekó Péter szociálpszichológus, Magyar Narancs, január 11.)

Kegyelmes asszonyunk. (Föld S. Péter újságíró Novák Katalinról, HírKlikk.hu, január 12.)

Ilyen jó külügyminiszterünk még nem volt. (Nagy Feró rockzenész Szijjártó Péterről, Mandiner.hu, január 12.)

A teremtésből egyelőre csak a káosz látszik. (Galgóczi Eszter politológus Lázár János miniszteri tevékenységéről. Jelen.media.hu, január 12.)

Végre létrejön egy olyan hivatal, amelyek előírt kötelessége legnagyobb kincsünk - önrendelkezésünk, szuverenitásunk - védelme lesz. (Domonkos László újságíró, Magyar Hírlap Online, január 12.)

Márki-Zay Péter sem a Fidesz ügynöke, de politikusi tevékenysége ártalmas az ellenzéknek. (Ungár Péter LMP-politikus, Facebook.com, január 12.)

Az újság okos gyerekeknek készül, a hülye felnőtteket levegőnek nézzük. (Tóta W. Árpád, a Kispolgár című gyereklap alapítója, Kreativ.hu, január 12.) 

Minden párt a hozzá és nem feltétlenül a közösséghez lojális embereket akarja „betolni” az önkormányzatokba. (Üveges Gábor hernádszentandrási polgármester, Népszava, január 13.)

Hombach-interjú a Der Spiegel idei második számában, egy nyugati médiamenedzser gondolatrendszerébe kukucskálhatok. Schröder kancellár volt kabinetfőnöke az Európai Unió megbízottjaként dolgozott a Balkánon. Nemrégiben a Ruhr-vidéken vállalt állást, a Westdeutsche Allgemeine Zeitung-nál. Vagyis a WAZ-nál, a német helyi lapok legnagyobb hálózatánál, amely a mi Dunántúlunkon is működtet öt újságot.  

A hamburgi hetilap munkatársa megkérdezte, vajon a politikától való eltávolodása - eltávolítása? - egy házépítéssel kezdődött-e. Korrupció gyanúja miatt ugyanis rászállt a német nyelvű média. Bodo Hombach szerint tisztázódott a helyzete, a „mediális felmentésnek” azonban még nem alakult ki a kultúrája. A média előbb ítélkezik, mint a bíróság, és ha netán az igazságszolgáltatási eljárás a vádlott fölmentésével végződik, akkor az őt támadó médium ezt nem siet közölni a nyilvánossággal. Vagy ha közli is, nem akkora hangsúllyal, mint ahogy korábban taglalta a szaftos ügyet.

A WAZ-hálózat ügyvezetője kifejtette, hogy pályakezdő politikusként megtanulta: mielőtt akcióba lépne, mindig fontolóra kell vennie, vajon az a bizonyos döntés hogyan hatna, ha nyilvánosságra kerülne. Majd részletezte, hogy egy félreérthető lépés akkor is árt a politikusnak, ha nem jogsértő, „csak” az emberek igazságérzetét horzsolja. Azt már én fűzöm hozzá, hogy a korai felismerés se mentette meg a házépítés médiabeli következményeitől. Mégse haragszik az újságírókra, sőt leszögezi, hogy az információnak egymagában már nincs értéke.

Szerinte a színvonalas feldolgozás varázsolja értékké, a feldolgozás szakembere pedig az a fránya újságíró. A nyugat-európai médiavállalkozók észjárását így összegezte: „Aki a pénzét újságba fekteti, és nem képvisel gazdasági érdekeket, az világszemléleti buzgóságból, pártpolitikai okból vagy egyéb manipulatív szándékból költekezik.” Az a benyomásom, hogy sikerült meglelni a német sajtóbefektetők magyarországi gyakorlatának magyarázatát. Ők se különbek a deákné vásznánál, hisz’ a profitra hajtanak, a média bekebelezésére hajlamos helyi politikával szemben mégis akarva-akaratlanul védik a sajtószabadságot.

Hombach említett is egy példát, amely valószínűleg balkáni. A WAZ épp eladni készül az egyik szerkesztőségét, mert föl-fölmerült a gyanú, hogy az újságban megjelenő vélemények megvásárolhatóak. Ezzel a tapasztalattal a magyarországi piacon jó néhány laptól kéne megválni. 

 Sokan vannak, akik afféle politikai fenegyerekként tartják számon. (Fodor Gábor újságíró Orbán Viktorról, Népszabadság, 1990. június 4.)

Csurka István egy szókimondó fenegyerek, aki szívesen feszíti pattanásig a húrt. (Antall József miniszterelnök, Magyar Nemzet, 1992. szeptember 22.)

A magyar politikai élet fenegyereke. (Szájer József Fidesz-politikus Csurka Istvánról, Új Hírnök, 1994. február 19.)

Az MSZP fenegyereke. (Medgyessy Péter bankár Toller Lászlóról, Magyar Nemzet, 2001. május 16.)

A hetvenes években a magyar gazdaság rakoncátlan fenegyerekének számított. (Szegő András újságíró Demján Sándorról, Nők Lapja, 2006. május 31.)

Egykor az MSZP fenegyereke és helyettes vezetője volt. (Nagy Csaba újságíró Csintalan Sándorról, 168 Óra Online, 2008. február 8.)

A magyar politikai elemzés lángeszű fenegyereke. (Nyíri János publicista Debreczeni Józsefről, Gondola.hu, 2008. június 16.)

A magyar kosárlabda fenegyereke. (Orbán Viktor miniszterelnök Rátgéber Lászlóról, Miniszterelnök.hu, 2018. október 11.)

A szocialisták fenegyereke. (Pilhál György újságíró Ujhelyi Istvánról, Magyar Nemzet, 2019. április 30.)

A liberálisok habzó szájú fenegyereke, Tóta W. Árpád. (Bencsik András újságíró, Demokrata.hu, 2019. december 13.)

Batka Zoltán a legszabadszájúbb publicista az ellenzéki oldalon. Erőteljes, néha trágár szavakkal ér el hatást az olvasók körében, hallottam már úgy is megnevezni, mint Bayer Zsolt baloldali ikertestvérét. E hangvétel nem az én világom, mindazonáltal Batkának volt egy mondata, mely napok óta foglalkoztat. Megszólaltatták Bolgár György klubrádiós műsorában, és ezt találta mondani: „A jobboldalnak pártja van, a baloldalnak sajtója.”  

Könnyű megcáfolni. A jobboldalnak ugyanis nemcsak pártja van (a Fidesz), hanem sokak szerint bekebelezte az egész sajtót is. Akadt olyan ellenzéki politikus, aki 97 százaléknyira vélte a médiában élvezett túlsúlyát - a Népszabadság megszüntetése előtt. Azóta csaknem hét és fél év telt el, ismerjük a Fidesz térhódítását a nyilvánosságban. Az iménti logika szerint az arány most úgy 150 százalék körül lehet.

Batka mondandójának második fele szintén cáfolható. A baloldalnak ugyanis nincs sajtója. Legalábbis a szó ama értelmében nincs, hogy valamelyik pártközpont vagy párt közeli alapítvány néhány százmillió forinttal járulna hozzá az előállításához. Ennek fejében a pártelnök vagy médiaügyekkel foglalkozó embere kézivezérléssel irányíthatná az orgánum vonalát. Ez a gyakorlat 2010 óta megszűnt, helyette az Orbán-kormány és az állami cégek hirdetésekkel pótolják bizonyos ellenzéki médiumok veszteségeit.

 A baloldalnak azért sincs sajtója, mert a kormány tevékenységét fürkésző publicisták nem kímélik az ellenzéki pártokat sem. Kritikájukból telik Orbánék működésére, de arra is, hogy kritizálják azokat az ellenzéki politikusokat, akik jó pénzért érzik rosszul magukat a Parlamentben. Ahány ellenzéki közíró, annyi árnyalat, szín. Hangsúlyozottan egyéni álláspontjuk, közelítésmódjuk gyakran társtalansággal párosul. Azzal például, hogy írásaik a Facebookon jelennek meg, és a gondolataikért nem kapnak pénzt.

A legjobb formában lévő publicista, Bruck András évek óta nem jelent meg máshol. Feltételezhető, hogy azért ragaszkodik az önállósághoz, az egyedülálláshoz, mert nem akarja kivárni a sorát. Vagy/és úgy akarja nyomtatásban látni a gondolatait, hogy senki se változtathasson rajtuk. Megéri neki? Anyagilag aligha, mindazonáltal 10444 követője van. Ínyencek olvassák, holott sorai százezreket is elgondolkoztathatnának.

Vannak olyan publicisták is, akik közölnek ugyan itt-ott, de írásaik javát a közösségi médiában jelentetik meg. Ilyen szerző Lévai Júlia és Tamás Ervin, valamint Lendvai Ildikó is. A szocialisták volt elnökének van ugyan heti rovata a Népszavában, ám jobban áll neki a rövidebb fészbuk-bejegyzés. Inkább glosszátor, mint publicista. (Ugyebár a glossza is publicisztikai műfaj.) Bödőcs Tibor és Hajós András szintén publicisztikai tehetség, egyelőre azonban műsorokban villantják föl közírói kvalitásukat. Jobban fizet.

Visszatérve Batka Zoltán részleteiben cáfolható megállapítására, ha összeolvassuk a két tagmondatot, és végiggondoljuk a nyilvánosság legutóbbi másfél évtizedét, akkor bizony fején találta a szöget. A mai magyar nyilvánosság ellentmondását fogalmazta meg. Azt, hogy a hatalmon lévők közpénzből őfelsége ellenzékévé fokozták le a parlamenti ellenzéket, az ellenzéki pártoktól függetlenedett publicistákkal viszont nem tudnak mit kezdeni. Elérhetik persze, hogy a legkeményebb írások ne jelenhessenek meg az állami/kormányzati hirdetésekkel kistafírozott ellenzéki lapokban, de a közösségi oldalakat nem sikerült megrendszabályozniuk.

Ami pedig a sajtójukat illeti, azt üzenőfüzetként használják. Eme állapot határozza meg a kormánypárti publicisták sorsát. Akadnak köztük, akik jó közírók - volnának. Csakhogy frontharcosként kezelik őket, és jó pénzért arra kárhoztatják magukat, hogy ne térjenek el a vonaltól. Visszhangozzák a propagandagyár jelmondatait, és tehetségük abban nyilvánul meg, hogy az átlagosnál bővebb szókinccsel cifrázzák a központi üzeneteket. S ha mégis vannak a kormányzati vonalvezetéstől eltérő gondolataik, akkor a fészbukos üzenőfalukra teszik föl.

Intő példa a KESMA-hálózatba összevont médiumokat irányító ügyvéd esete. Varga doktor elkottyantotta, hogy ha jó cikket akar olvasni, az ellenzéki újságokat lapozgatja. Másnap már nem ő irányította a kormánypárti médiabirodalmat. A bejegyzésem utáni összeállításból kirajzolódik, hogy több jobboldali véleményformáló is a másik oldalon hajlamos fölfedezni az egyéni véleményeket. Egyelőre nem lett belőle bajuk.

Tíz mondat a nyilvánosság állapotáról

Van egy jó minőségű ellenzéki sajtó, amihez nem tartozik jó minőségű ellenzék. (Para-Kovács Imre publicista, hvg.hu, 2015. április 28.)

A miniszterelnök a politika alrendszerének tartja a médiát, amely elősegítheti vagy hátráltathatja a politikai szereplők sikerét. (Török Gábor politológus, Népszabadság, 2016. július 16.)

Nincs ellenzék, ellenzéki sajtó viszont nagyon is van. Ráadásul rendkívül olvasottak, sokkal olvasottabbak, mint a jobboldali sajtó. (Apáti Bence publicista, 888.hu, 2017. augusztus 26.)

A média egy része primer politikai szereplőnek tekinti magát. (Kovács Zoltán kormány-szóvivő, Index.hu, 2017. augusztus 31.)

Keresztény, konzervatív emberként az Élet és Irodalmat járatom, Magyar Narancsot olvasok. A Népszavával kezdem a napot, mert most még nincs Magyar Nemzet, ha jó tollú cikket, glosszát akarok olvasni. (Varga István ügyvéd, a KESMA-kuratórium elnöke, Behir.hu, 2019. február 4.)

Mintha a média egy része függetlenítené magát a pártoktól, és kezd úgy viselkedni, mintha a média hatalmi ág volna. (Fiala János újságíró, ATV, 2019. november 9.)

Csurka sokkal jobban írt meg politikai jegyzeteket, mint több mai publicista híresség. Persze hogy. Ő aztán nem félbe maradt író volt. (Joó István újságíró, Mandiner.hu, 2021. február 4.)

A baloldali vélemény csak azért tűnhet többséginek, mert a média segít nekik felerősíteni a hangjukat. (Orbán Viktor miniszterelnök, Miniszterelnök.hu, 2022. május 19.)

A jobboldali elit jelentős része is az ellenzéki lapokból tájékozódik. (Demeter Szilárd Fidesz-kultúrpolitikus, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Origo.hu, 2023. december 2.)

A jobboldalnak pártja van, a baloldalnak sajtója. (Batka Zoltán újságíró, Klubrádió, 2024. január 9.)

Az elektromos autókban sem hiszek, az akkumulátoraikból is egyszer hulladék lesz. (Kanász-Nagy Máté LMP-politikus, Magyar Hang, 2021. december 10.)

Az akkumulátorgyártás energiafaló ágazat. (Györffy Dóra közgazdász, Népszava, 2023. január 31.)

Az akkumulátorgyártás növeli a környezeti terhelést. (Békesi László volt pénzügyminiszter, Népszava, 2023. február 4.)

Ha környezetvédelmi és biztonsági szempontból egy beruházás rendben van, akkor az hadd jöjjön. (Papp László debreceni polgármester, Hajdú Online, 2023. február 4.)

Aki az elektromos akkumulátorgyártás ellen küzd, az a magyar nemzetgazdasági érdekek ellen küzd. (Szijjártó Péter külgazdasági miniszter, Facebook.com, 2023. február 4.)

Megfontolandó. (Lázár János Fidesz-politikus a debreceni akkumulátorgyárról, YouTube.com, 2023. február 6.)

Szomjas lesz az akkugyár. (Doros Judit újságíró, Népszava, 2023. február 14.)

Az akkumulátorgyártás nem egy szimpatikus ügy. (Papp László debreceni polgármester, ATV, 2023. május 18.)

Az iparfejlesztés általában akkumulátorgyárat jelent. (Keresztes László Lóránt LMP-politikus, ATV, 2023. július 24.)

Debrecenben kínaiak dolgoznak, és nem lesz víz. (Lengyel László publicista, Klubrádió, 2023. január 11.)