Ballai József kecskeméti újságíró. Hamarosan hetven lesz, és a legutóbbi években azzal véteti észre magát a nyilvánosság fórumain, hogy emlékezik. Nagykőrösre, az úgynevezett vasutasházra, a Bambira, a Trabantra, az Orion készülékre; a Kádár-korszakbeli életérzésre.

Minapi írását a monoszkóp keretezi, amely ugyebár azt a funkciót töltötte be két tévéműsor között, mint a rádióban a szünetjel. Róla jutott eszembe egy történet, amelyet az emlékezet mélyéről kotortam elő. A hetvenes évek legelején vagyunk, és fővárosi lakos lettem. Havi ötszáz forintért albérletben lakom. A Magyar Tudományos Akadémia történettudományi intézetében dolgozom, ezerötszázért takarítónői státuszban. Valójában viszont a börtönből nemrégiben kiengedett Kosáry Domokos mellé osztottak be.

Céduláztam a neves történésznek, aki az MTA történetéhez gyűjtött dokumentumokat. Ki gondolta volna, hogy a rendszerváltás után ő lesz a Magyar Tudományos Akadémia elnöke? Nappal az akadémiai kézirattárban a közgyűlések kézírásos jegyzőkönyveit böngésztem, hetente kétszer-háromszor pedig este hatkor beültem a Magyar Hírlap egyik szerkesztőségi szobájába. Fél nyolcig néztem a Magyar Televízió műsorát, mert nyolcig kellett megírni az egyhasábnyi tévékritikát, körülbelül két és fél flekket (gépirat-oldalt).

A felet könnyű volt megírni, hisz’ csak össze kellett foglalni, hogy az olvasók mire számíthatnak a következő nap. Ahhoz azonban, hogy a két további flekk betűkkel teljen meg, nemcsak a Híradó előtti másfél óra műsorait kellett végignézni, hanem az MTV székházában előre a főműsor-időben sugárzandó filmet, tévéjátékot vagy szórakoztató adást is. Az emlékezet mélyéről felbukkant történet akkor játszódik, amikor kizárólag a híradó előtti másfél órában kellett volna kihozni a maximumot.

A kormánylap szerkesztőségében azzal bíztak meg, hogy utazzak el Gyulára, és nézzem meg a várjátékok legújabb bemutatóját, egy történelmi drámát. A fotóriporter-sofőrrel belefeledkeztünk a gyulai éjszakába, ráadásul másnap délelőtt még úsztunk is egyet a helyi fürdő gyógyvízében. Ebéd után indultunk vissza a fővárosba, elvégre csak hatkor kell beérni a szerkesztőségbe. Igen ám, de a kánikulában Alsónémedinél felforrt a kocsi hűtővize, és a javítás után csupán este hét után tíz perccel léphettem át a pesti New York-palota kapuját.

A tévében a Schmitt-lányok tornáztak, egy-két vérszegény reklám villant föl, a főműsor-időben sugárzandó filmet pedig nem néztem meg előre. Azon tűnődtem, vajon miről írok két flekket, amikor a szemem megakadt a monoszkópon. Fazekas György, aki az ’58-as Nagy Imre-perben tíz évet kapott, és a felét le is ülte, akkoriban már ismét a sajtóban dolgozott. A Magyar Hírlap rettegett olvasószerkesztőjeként csodálkozva lapozta a gépiratot, majd szó nélkül továbbította, holott nem a szótlanságáról volt híres.

Másnap azzal fogadtak a szerkesztőségben, hogy Darvasi István vár a szobájában. Arra gondoltam, hogy fuccs a gyér fizetést kiegészítő honoráriumoknak, de azért szép kaland volt egy fővárosi lapnál tévékritikusnak lenni. Már az gyanús volt, hogy a főszerkesztő kávéval kínált. Majd elővette Pécsi Ferenc levelét, amelyben a Magyar Televízió vezetője megköszönte, hogy végre valaki esztétikailag is elemezte a monoszkópot. A Magyar Hírlap első embere ötven százalékkal növelte a honoráriumomat, ami nagyon jól jött.

Az igazi jutalmat azonban Fazekas Gyuri bácsitól kaptam. Meghívott a törzshelyére, a New York-palota mögötti mellékutcában lévő Kulacsba. A kocsmában vörösbort iszogatva mondta el, hogy tudja ám, miért írtam a monoszkópról. S bár a cikk nem lesz életem főműve, méltányolja, hogy kivágtam magam a szorult helyzetből. A jelek arra utalnak, hogy újságíró lesz belőlem, ezért hadd tanácsoljon valamit. Ha egyszer majd főszerkesztő leszek, akkor a pozíciót tekintsem átmenetinek - a sarzsiért sose hagyjam abba a cikkírást. Tanácsát egy életre megfogadtam.   

Lemondtam, mert nem arra szerződtem, hogy az egészségügy fölszámolóbiztosa legyek. (Kovács Pál egészségügyi miniszter, Hajdú-bihari Napló, 1995. május 27.)

Az egészségügy igénye mindig nagyobb a realitásoknál. (Gógl Árpád egészségügyi miniszter, Napló, 1998. október 5.)

A magyar egészségügy beteg. (Czeizel Endre orvosprofesszor, Népszava, 2012. július 7.)

Az egészségügy nem üzlet, persze pénz kell hozzá. (Orbán Viktor miniszterelnök, Baon.hu, 2014. szeptember 17.)

Az egészségügy nem üzlet, de az egészségipar az. (Dénes Tamás orvos, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke, Duna TV, 2015. március 6.)

Az állami egészségügy mai működésével nem lehet népesedési fordulatot elérni. (Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Növekedés.hu, 2019. augusztus 5.)

Az egészségügy olyan bili, amelyiknek belül van a füle. (Haskó László orvos, Népszava, 2019. szeptember 24.)

A kormány lélegeztetőgépen tartja az egészségügyet. (Vona Gábor volt Jobbik-politikus, ATV, 2020. szeptember 25.)

A kormány béremeléssel kecsegtetve militarizálta az egészségügyet. (Csillag István volt gazdasági miniszter, Népszava, 2021. március 5.)

Az egészségügy a rendszerváltás óta mindig vesztese a költségvetésnek. (Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke, Népszava, 2024. január 27.)

Gábor Andor, az operett librettók és kabarétréfák elismert szerzője 1946. június 13-án, a Szabadság című napilapban fullánkos jegyzettel „tisztelte meg” az Amerikai Katonai Misszió irodavezetőjét. George S. Kovach alezredes ugyanis egy amerikai lapnak beszámolt a magyar helyzetről. Azt találta mondani, hogy a Váci-utcában megnyílt a Kék Duna vendéglő. A tulajdonosa gróf Festetich  György, és a pincérlányok is grófnők, akik „Megértették, hogy a megváltozott időkben nincsenek többé kivételek, és zokszó nélkül vállalták a munkát.”

A jegyzetíró azt fejtegette, hogy olyan nőket kéne inkább alkalmazni, akik kitanulták a pincér szakmát. Nem azt állítom, hogy a moszkvai emigrációból hazatért Gábor Andor pártutasításra kezdeményezte a vitát, hogy kényelmetlen helyzetbe hozza a háborús győztesek amerikai megbízottját. Azt azonban feltételezem, hogy az arisztokratákat kifigurázó Mágnás Miska szerzőjének nem tetszett a pesti beltenyészetben otthonosan mozgó jenki tiszt kijelentése.

Ebben a deklasszált közegben mozgott a Gogo&George című dokumentumfilm főszereplője. Dőry Ilona nem volt grófi sarj, de a két világháború közti arisztokráciához tartozott. Mindenét elvesztette, és többször is hivatkozott arra, hogy egy fillérje sincs. Azt a két mandzsetta-gombot is hitelből „vette”, melyet szépen becsomagolva adott át a budapesti állomáshelyétől búcsúzó snájdig tisztnek, akit kinézett a férjének. A filmet egyébként a halála után néhány héttel 2009 elején mutatta be a Duna TV, és tegnap este a Hír TV is.

Konecsny Emőke rendező részletesen tájékozódott és ügyesen tájékoztatott az 1945/46-os légkörről, benne egy törekvő asszony kalandos életéről. Nem vonom kétségbe, hogy a Gogo becenevű hölgy vonzódott a tizenkét évvel idősebb George-hoz. De aligha volt ellenére, hogy amíg a repülőtiszt, szállodaigazgató, világutazó követségi attasé és hírszerző élt, ő is élhette a drága feleségek gondtalan életét. S ha kereste is a kapcsolatot majdani férjével, a múlt század kilencvenes éveiben hazaköltözött, és amerikai kapcsolatrendszerét kihasználva ruhákat, egyéb használati tárgyakat gyűjtött az itteni szegények számára.

Hiteles kép kerekedett egy asszonyról, aki nemcsak élt a kitörési lehetőséggel, hanem megismételte a háború utáni segélyakciókat, amelyekben a majdani férje jelentős szerepet játszott. Kovách alezredes közreműködésével az amerikai magyarok 1945-ben kétszázezer dollárt gyűjtöttek össze, egy évvel később ennek a kétszeresét. A pénzből húsztonnányi tejpor jutott a magyar gyerekeknek, továbbá hat tonna táp- és gyógyszer. A hattonnányi csukamájolajból anyagcsere-gondokkal küszködő csecsenőként magam is részesültem. A sors iróniája, hogy Dunapatajon a pesti belváros sztárja mentette meg az életemet.

De nemcsak ezért vagyok érzékeny az alezredes feleségéről készített dokumentumfilmre. Azért is, mert feltűnt benne George Gerbner. A szintén magyar származású, ráadásul világhírű médiatudós, aki szintén végigharcolta a világháborút, szintén közreműködött a háborús bűnösök felmutatásában, szintén két évet töltött „itthon” (Kovách alezredes helyetteseként), és szintén innen vitt „haza” feleséget. Ő az a magas, szemüveges, fiatal tiszt, aki 1945. augusztus 20-án, a Szent Jobbot átadó küldöttség tagjaként tartja a pápa és az amerikai elnök ajándékozó okiratát.

Eredetileg Kovách György interjúiból szerettem volna a tíz legjellemzőbb mondatot közölni. A korabeli sajtó olvasása közben kiderült, hogy nem szívesen adott interjút. Csupán a visszautazása előtti napokban ejtett el magáról néhány szót a nyilvánosság fórumain. Miután azonban a fővárosi társas élet egyik legismertebb tagja volt, majd’ minden megnyilvánulásának hírértéket tulajdonítottak az újságírók. A kor legtekintélyesebb szobrásza, Kisfaludy-Stróbl Zsigmond pedig portrét faragott róla. Egy fotóriporter kérésére szívesen állt szembe a mellszobrával, kísértetiesen hasonlítottak egymásra.

Tíz mondat George S. Kovach alezredesről

Lányi losangelesi plébános ötfontos szeretetcsomagokat küldött Kovách György USA-alezredesnek, amelyeket öt árvaházban fognak szétosztani. (Világ, 1945. december 25.)

Múlt év február 22-én érkeztem Debrecenbe. Az én gépemet megelőzte az a repülőgép, amelyen Kovách György alezredes volt. Az Amerikai Katonai Misszió tagjai közül ő tette a lábát először magyar földre. (James W. Eaton őrnagy, Key amerikai altábornagy segédtisztje a Californiai Magyarság szerkesztőségében, Magyar Jövő, 1946. január 15.)

3800 font súlyú gyógyszert hozott Kovach alezredes Svédországból. (Kossuth Népe, 1946. február 19.)

Münnich Ferenc országos főkapitány pénzjutalomban részesítette Dénes Mózes és Szóka József rendőröket, akik Kovách György amerikai alezredes autóját fegyveres banditáktól tűzharcban szerezték vissza. (Világ, 1946. szeptember 28.)

Kovách György alezredes , az Amerikai Katonai Misszó népszerű tagja tíznapos szabadságra Párizsba repült. (A Reggel, 1946. november 11.)

William Key altábornagy és Kovách György alezredes szerdán délben látogatást tettek Nagy Ferenc miniszterelnöknél, akivel háromnegyed órás szívélyes megbeszélést folytattak. (Szabadság, 1946. december 1.)

Lt. Colonel George S. Kovach nem népszerű volt Budapesten - őt szerették. (Lőrincz Mária újságíró, Magyar Nemzet, 1946. december 8.)

Tavaly hazament, leszerelt. Most részt vesz egy diplomáciai kurzuson. Utána reaktíválják, és mint katonai attasét osztják be. (Világ, 1947. november 2.)

Kovách György alezredes az ostrom után mint az Amerikai Katonai Misszó tagja működött Budapesten. Most érkezik a hír Newyorkból, hogy „bezupál”, ezredessé léptették elő, és megnősült. Magyar nőt vett el feleségül. (Világ, 1947. december 30.)

A külföldi személyek zöme a Szövetséges Ellenőrző Bizottság köréből került ki, mint Vorosilov tábornagy, McKey altábornagy és Kovách alezredes. (Levendel Ádám szociológus a Magyar Közvélemény-kutató Intézet 1946 június közepén Budapesten fölvett adatairól, Jel-Kép, 1983/3.)

A legutóbbi napokban Lendvai Ildikó, Komjáthi Imre és Bödőcs Tibor orbánozott, Márki-Zay Péter fideszezett, Jakab Péter vonázott, Ungár Péter karácsonyozott, Ungváry Krisztián pedig bayerezett.

Ez a mi hazánk, csak most a Lövész nevén van. (Bödőcs Tibor humorista Orbán Viktorról, Comedy Central, január 21.)

Budapest főárvája. (Kiss László újságíró Karácsony Gergelyről, Magyar Hírlap Online, január 22.)

A főpolgármester az ország fővárosának otthonteremtője. (Ungár Péter LMP-politikus, Index.hu, január 22.)

Az LMP addig „vitézkedyk”, amíg kiiratkozik a politikából. (Szekeres István újságíró, Facebook.com, január 22.)

Bár nem beszél róla nyíltan, az lenne életművén a korona, ha országgyarapítóként vonulna be a történelembe. (Kárpáti Iván műsorvezető, Orbán Viktorról, Klubrádió, január 23.)

A kezében van a média jelentős része, ezért ő  el tudja juttatni az üzeneteit oda, ahová szeretné. (Komjáthi Imre szocialista politikus Orbán Viktorról, HírKlikk.hu, január 24.)

Most küldték ki másodszor pisilni. (Szűcs R. Gábor volt diplomata Orbán Viktorról és a svéd miniszterelnökről, Facebook.com, január 24.)

A Lajtán túl tort ül az elmebaj. (Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója, a KESMA-kuratórium elnöke, Origo.hu, január 24.)

Vona Gábor nem visszatért a politikába, hanem visszaküldték. (Jakab Péter volt Jobbik-politikus, TitTok, január 24.)

Előbb voltam jobboldali és keresztény, mint a Fidesz. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, volt ellenzéki miniszterelnök-jelölt, Klubrádió, január 24.)

Az ellenzék nem állt talpra a legutóbbi bukása óta. (Novák Zoltán politológus, ATV, január 24.)

Ha változik a széljárás, akkor feltűnnek a fanyalgók. (Hosszú Katinka olimpiai bajnok úszó, Nők Lapja, január 24.)

Ha Ókovács a Bánk bánkot is átműti, Tiborcnak annyi. (Berkó Pál újságíró Facebook.com, január 25.)

Arra is volt példa, hogy az ötödik emeletig az egyik, annál feljebb pedig a másik választókerületbe tartozott egy lépcsőház. (Kovalcsik Tamás geográfus, a Választási földrajz-csoport munkatársa, Magyar Narancs, január 25.)

Azt mondtam neki, hogy te Feri, le kéne mondani. (Medgyessy Péter volt miniszterelnök Gyurcsány Ferenchez az őszödi beszéd után, Blikk.hu, január 26.)

Lehet sztrájkolni, ha akarunk. (Dobi István, a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet elnöke, ATV, január 26.)

A szoknyapecér visszatér. (Szabó Antal újságíró Borkai Zsolt győri polgármester-jelöltről, Magyar Hang, január 26.)

Tüttő Kata jobb nő, mint Ujhelyi István. (Horváth K. József újságíró az ellenzék Európa-parlamenti képviseletéről, Magyar Hírlap Online, január 26.)

Ára van, nem értéke. (Lendvai Ildikó szocialista politikus Orbán Viktorról, Népszava, január 27.)

Egyetlen magyarországi pártként a Mi Hazánk igényt tart Kárpátaljára. (Toroczkai László Mi Hazánk-politikus, Index.hu, január 27.) 

Úgy gondolkodik és úgy ír, mint egy nyilas. (Ungváry Krisztián történész Bayer Zsoltról, YouTube.com, január 28.)

Mr. Algoritmus, a Facebook legtekintélyesebb munkatársa ma reggel azt a bejegyzést dobta ki, amelyet napra pontosan tizenegy éve írtam. Okfejtésem tehát a 2013 eleji helyzetet tükrözi. Két okból adom körzre. Az egyik az, hogy Fábry Sándor nemrégiben elnesélte a Rádiókabaréban, hogy évtizedek óta fizet elő az Élet és Irodalomra, és 2023-ban eljutott oda, hogy a pénteken megjelenő hetilapot a következő szerdán kézbesítik.

A hunorista Leányfalun lakik, a fővárostól egy köpésnyire. A bejegyzésben említett bakonyi falu viszont Budapesttől száz kilométernyire található. A közlés másik oka, hogy a digitális korban felgyorsult az információáramlás. A lapzártával küszködő hagyományos (offline) sajtó eleve hátrányba került a folyamatosan üzemelő online sajtóval szemben. Eközben a mértéktelen állami központosítás folytán lelassult a döntéshozók válaszadási mechanizmusa.     

Egycsatornás kommunikáció

Így nevezik azt a rendszert, amelynek lényege, hogy állami cégek és szervek nem helyben válaszolják meg a fölmerülő kérdéseket. A jelenségre kifejező példát találtam a Fejér Megyei Hírlap tegnapi számában. Bakonycsernye állítólag az ország leghosszabb faluja. Annyi bizonyos, hogy öt kilométernyire nyúlik el. Ennek abból a szempontból van jelentősége, hogy az újságterjesztés összeomlott.

Az óévben még négy kézbesítőt alkalmazott a Magyar Posta, január elsejével azonban megfelezték a számukat. Ez azzal járt, hogy Maris néni hiába fizetett elő a műsorújságra, két egymást követő héten nem kapta meg, holott minden szórakozási lehetősége a televízió. A helyi bolt eladójához a pénteken esedékes hetilap szerda reggelig, a riporter ottjártáig nem érkezett meg. Egy harmadik előfizető pedig arról panaszkodott, hogy az országos napilap négy számát egyszerre dobta be ládájába a túlterhelt kézbesítő.

A polgármester fölismerte a bajt, és a körzeti postavezetőhöz fordult, aki sajnálkozva közölte, hogy kivették kezéből a döntés jogát. Mindenről a budapesti központban döntenek, és az eredményt majd a Magyar Posta szóvivője adja közre. Más forrásból tudható, hogy az ország legnagyobb munkáltatója, a 120 ezer pedagógust foglalkoztató Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vezetője megtiltotta néhány ezer iskolaigazgatónak, hogy közvetlenül elégítsék ki a helyi nyilvánosság érdeklődését.

Ha azok a fránya újságírók kérdeznek valamit, akkor a választ el kell juttatni a fővárosi központba, a kommunikációs részleg jóváhagyása nélkül tehát az igazgatói válaszok nem jelenhetnek meg a helyi nyilvánosság valamelyik fórumán. S hogy teljes legyen a kép, a főiskolán vizsgáztatás közben hallottam az egyik levelező hallgatótól - a megyei önkormányzat sajtóreferensétől -, hogy ha újságírók keresik meg a szervezetét, a hivatali állásfoglalást jóvá kell hagyatni az illetékes minisztérium kommunikációs főosztályával.

Ez bizony időbe telik, amit a szerkesztőségek egyre durcásabban várnak ki. Vagyis a központosítás jegyében az állam jelenlegi működtetői nemcsak a döntéseket szívják fel országos szintre, hanem a miértekre adandó válaszokat is meghatározzák. Egyelőre nem vonják kétségbe az újságírók ama jogát, hogy indoklást kérjünk a döntéshozóktól, a magyarázat azonban jókora késéssel, ráadásul nem föltétlenül a helyi viszonyok ismeretében születik meg.

Tíz mondat az újságterjesztésről

A Horn-kormány egyik utolsó intézkedéseként a kiadóvállalatokat félretolva kiprivatizálták az árus újságterjesztés javát. (Eötvös Pál újságíró, a Népszabadság főszerkesztője, Médiafüzetek, 2004/1.) 

Az első munkanapon nem hozták meg az újságokat. Az új terjesztési rendszer csőddel kezdett. (Szentgyörgyi Zsuzsa mérnök, Népszava, 2007. január 16.)

A fővárosi vegyesboltban nem lehet csak úgy az újságokhoz férni. A polcuk elé második kasszát állítottak, és csupán a pénztárosnő emelheti le a kért lapot. Sokáig keresgél, mert nem ismeri a sajtót. Ráadásul kicsi, és nem ér föl a hetilapokig. (Zöldi László újságíró, Facebook.com, 2013. április 30.)

Összesen 82 településről kaptunk visszajelzést, hogy rendszeresen vagy alkalomszerűen szórják a lapjainkat. (L. László János újságíró, a Nyomtass te is! hírlap főszerkesztője, Magyar Hang, 2018. szeptember 14.)

Többen egy idős bácsival állapodtak meg a városban, hogy az ő nevére fizetnek elő. Nyugdíjasan csak nem lehet baja abból, hogy nem a kormánysajtót járatja. A Magyar Hanggal szimpatizáló postás pedig nem neki, hanem a tényleges előfizetőknek viszi ki a lapokat. (Ladányi András újságíró, Média1.hu, 2019. február 19.)

A piacon terjedő hírek szerint a Magyar Posta mellett az árus terjesztésben megkerülhetetlen Lapker is szabadulna a napilapoktól. (Bogatin Bence újságíró, Mérce.hu, 2019. október 12.)

A nyomtatott lapok iránti igény drasztikusan csökkent, ezért azt is vizsgáljuk, hogy hogyan érdemes a hírlapterjesztést megtartani. (Schamschula György, a Magyar Posta vezérigazgatója, Magyar Nemzet, 2019. november 9.)

Az állami vállalat a napilap terjesztési szolgálat megszüntetését azzal indokolja, hogy a napilapok kiszállítása veszteségessé vált. (Szalay Dániel újságíró, Média1.hu, 2021. március 11.)

Legyen vége annak a tűrhetetlen helyzetnek, hogy az ellenzéknek egy A, házilag nyomtatott papíron kell vidéken híreket terjesztenie. (Bruck András író a Nyomtass te is!-ről, Facebook.com, 2022. április 12. 

A Nyomtass te is! című hírlapot hatékonyabban is lehetett volna terjeszteni, de így is eljutott mintegy ezer faluba. (Zöldi László újságíró, Facebook.com, 2022. augusztus 12.)

A címet kéretik inkább kattintásvadásznak elkönyvelni, mint csúfolódónak. Komjáthi Imre ugyanis rokonszenves politikus. Valóságos ajándék egy olyan pártnak, amely a bérből és fizetésből élőket akarja képviselni.

Sokáig úgy jelent meg a nyilvánosság fórumain, mintha három műszakból érkezett volna. Vörösbe játszó melegítő felsőben, fáradtan és gondterhelten ült a mikrofon és a műsorvezető elé. Íme, a szakszervezeti aktivista egy borsodi üzemből, aki szinte véletlenül csöppent a nagypolitikába. Amióta társelnök lett az MSZP-ben, kezd öltönyben feszengeni, bár melós szófűzéséből még telik arra, hogy őszintén képviselje a pártja álláspontját. Rokonszenvemet azért nem vesztette el, mert hiányzik belőle a másik társelnök, Kunhalmi Ágnes primadonnasága.

Amit azonban legutóbb mondott, egy háttér-beszélgetésen, az szomorú érzéssel tölt el. A Hírklikk szerint ezt fejtegette: „A független médiának is fel kell erősítenie a hangomat.” A tudósító akár félre is érthette, esetleg rövidre zárta a gondolatmenetét. Annyira mégse torzíthatta el az okfejtését, hogy ne halljam ki belőle, amit az esti és levelező hallgatók szoktak mondani a főiskolán. A termelésből érkeznek, olykor a kétkezi munkából, és figyelemre méltó a valóságérzékük. Ám a nyilvánosság működéséről kevés fogalmuk van.

Magyarországon a nyilvánosság eszközrendszere, a média nem gazdasági, hanem politikai vállalkozás. Vagy a kormánypártok, vagy az ellenzéki pártok nótáját fújja. Veszteséges működését politikai szervezetek egészítik ki null szaldóra vagy szolidan nyereségesre. Ennek fejében a pártvezetők akkor is megszólalhatnak benne, ha nincs érdemi mondandójuk. Vannak persze olyan fórumok, amelyek nem kapnak pénzt a pártoktól. Ők élnek a piacról, ezért engedhetik meg maguknak, hogy csak azokat a közéleti szereplőket szólaltassák meg, akik érdekeseket mondanak.

Az a benyomásom, hogy Komjáthi Imre hangját azért nem erősíti fel a független média, mert nem mond elég érdekeseket. Legalábbis öltönyben nem. Mondhatja, hogy ha az ellenzéki pártok nem fognak össze, akkor a Fidesz megint elsöpri őket. Igazán kár, hogy a közvélemény-kutató cégek folyamatosan a parlamenti küszöb alá mérik az MSZP-t. Érzékelhető, hogy a társelnök pártkeretek közé szorított őszintesége mögött rejlik valami. Az ugyanis, hogy ha a kis ellenzéki pártok nem fognak össze a 2024-es önkormányzati és Eúrópa-parlamenti választáson, akkor bizony 2026-ban óhatatlanul kihullanak a parlamentből.

Az öltönybe bújtatott munkásember jól jön a válságos helyzetben lévő pártnak, mert hihető, amit mond. A másik társelnök pedig azt próbálja elhitetni, hogy „Az MSZP a harmadik legnagyobb ellenzéki párt ma Magyarországon.” (444.hu, 2023. november 14.) Ő se füllent, csak éppen nem köti az orrunkra, hogy a közvélemény-kutatók két százalékra mérik a társadalomba valaha mélyen beágyazott pártját.

Tíz mondat a nyilvánosságról

Vannak újságírók, akikkel azért találkozom, mert tudom, ha mondok nekik valamit, az olyan, mintha megafonba kiáltanám. (Szigetvári Viktor politológus, a Bajnai-kormány volt államtitkára, a Haza és Haladás Alapítvány kuratóriumi tagja, Mozgó Világ, 2011/7.)

Mutatóba maradhat-e néhány független újság, televízió és rádió, amely elláthatja házőrző feladatát, ha a tűzhöz közel állók kilopják a szemünket? (Hollósi Zsolt szegedi újságíró, Délmagyarország, 2017. augusztus 7.)

Megafonra annak van szüksége, aki túl akarja kiabálni a tömeget. (Fábián András publicista, Újnépszabadság.com, 2020. november 9.)

Vannak még független szerkesztőségek, de döntő többségükre a kormány bármikor rá tudja rakni a fojtónyakörvet, ha sokat ugrálnak. (Hargitai Miklós újságíró, Index.hu, 2020. december 8.)

Szeretném felhangosítani a patrióták hangját a Facebookon. (Rákay Philip kormánypárti publicista, Mandiner.hu, 2021. május 28.)

Ha a Fidesz vagy a fideszes sajtó szándékosan félreértelmezi a szavaimat, azon már nem lepődöm meg. De azon igen, hogy a független sajtó is. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus, ATV, 2022. március 22.)

Nem jó nekik a független sajtó, csak amelyik azt írja, amit ők szeretnének. (Katus Eszter komlói újságíró az ellenzéki politikusokról, Népszava, 2022. június 11.)

A kiáltó ellentmondásokat zömmel a független portálok újságírói veszik észre. (Tamás Ervin újságíró, Jelen.media.hu, 2022. augusztus 7.)

A médiafelület 20-25 százalékát még meghagyták a függetleneknek és a velük egyet nem értőknek. (Bolgár György műsorvezető az Orbán-kormányról, Klubrádió, 2023. január 17.).

A független médiának is fel kell erősítenie a hangomat. (Komjáthi Imre szocialista politikus, HírKlikk.hu, 2024. január 24.)

A Facebook egyik szolgáltatása, hogy reggelenként azzal köszönt, amit a legutóbbi másfél évtizedben ugyanazon a napon tettem föl közös üzenőfalunkra. Ma, 2024. január 24-én egy 2013. január 24-én írt bejegyzéssel örvendeztetett meg. Meg is lepett, mert kiment a fejemből. Most, frissiben az a benyomásom róla, hogy a szónokló politikusok és az őket hallgatók bonyolult viszonyában időszerű olvasmány. Íme:  

Értik-e Gyurcsányt a hívei?

Másoknál talán előbb ismertem meg. A megyei lapok olvasása közben arra figyeltem föl 2004 nyarán, hogy az újdonsült sportminiszter járja az országot. Délelőtt városi sportcsarnokot, iskolai tornatermet avat, és a fotósok kereszttüzében gyűrűn lóg meg bordásfalra csimpaszkodik. Délben újságírókkal kvaterkázik, a helyi lap szerkesztőségében interjút ad. Délután pedig a szocialisták helyi szervezetét látogatja meg.

Mire főnöke, Medgyessy Péter szembe került az SZDSZ-szel, a kisebbk koalíciós partnerrel, és a nagyobbiktól, az MSZP-től nem kapta meg az elvárt támogatást, az ügyes Gyurcsány Ferenc meghódította a vidéki Magyarországot. Megszerezte a közvélemény-hangadó újságírók érdeklődését, és a maga oldalára állította a szocialista pártszervezeteket is. Ő lett a miniszterelnök. Néhány évvel későbbi bukásának egyik oka épp az lett, hogy az ellenzéki karantén beszorította a fővárosba, és megfosztotta legerősebb fegyverétől, az országjárástól.

Most, nyolc és fél év múltán, ellenzéki politikusként újra nyakába vette az országot. Ahhoz képest, hogy csupán a Demokratikus Koalíció nevű kis párt vezetője, az átlagosnál nagyobb érdeklődésben van része. A hetvenezer példányban megjelenő győri Kisalföld például percről percre beszámolt a lakossági fórumáról, sőt internetes kiadásában még egy néhány perces videót is szentelt az immár csak volt miniszterelnöknek.

A többnyire idős arcok csillogó szemmel figyelték a közvetlen modorú előadót, akadt azonban egy pillanat, amikor lefagytak. Gyurcsány megfogalmazta a szónoki kérdést: „Mi a kapaszkodó, amikor útelágazódáshoz érkezünk?” Látva az értetlenségről árulkodó tekinteteket, gyorsan kapcsolt, és magyarázólag fűzte hozzá: „Ha értik, hogy mire gondolok.” Hát, nem nagyon értették. Ezt nem is csodálom. Az ismét országjáró politikus Medgyessy Péter híres bakijára utalt - rosszul.

Az akkori miniszterelnök 2004. február 16-án évértékelőt tartott a Parlamentben. A háromnegyed órás beszéd végén botlott bele az ’útelágazás’ szóba. Nagy visszhangra vergődött elszólásáról kering egy tizennégy másodperces felvétel a világhálón. Négyszer rugaszkodott neki, újra meg újra, egyre reménytelenebbül. Botlásáról ez olvasható az ellenzékbe szorult  Fidesz korabeli honlapján: „Bakija a Medgyessy-korszak szimbólumává vált.” Már ha egyáltalán volt Medgyessy-korszak. Ahhoz, hogy országlása korszak legyen, nem elég két és negyedévi kormányzás.

De mint a nyilvánosság szinte valamennyi gyakori szereplője, Gyurcsány Ferenc sem úszta meg szóbotlás nélkül. 2012. március 15-én, egy budapesti nagygyűlésen akadt el a ’kutyagyalázatos’ jelzőnél. A nap hősétől, Petőfitől kölcsönözte, és becsületére válik, hogy érzékeltette az idézőjelet. Mielőtt azonban újra kimondta volna, most már helyesen, elnevette magát, és leszólt a közönségnek: „Majdnem olyan volt, mint az útkereszteződés.” Kiszólása nem igazán jött be.

Talán ha egyszer s mindenkorra megjegyezné, hogy Medgyessy Péter valójában útelágazást akart kimondani, akkor tréfás emlékeztetője nagyobb sikerrel járna.

 A koalíciós együttműködés zászlóshajója a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium. (Szabadi Béla kisgazda politikus, 168 Óra, 1999. április 1.)

Katinka a zászlóshajónk. (Zubor Attila, a Vasas úszó-szakosztályának igazgatója Hosszú Katinkáról, Nemzeti Sport, 2014. február 1.)

A kajakos ügyek senkinek sem hiányoznak. Csak reménykedhetünk, hogy nem roppan bele zászlóshajónak számító sportágunk. (Deák Zsigmond újságíró a doppingesetekről, Magyar Idők, 2016. augusztus 4.)

Hosszú Katinka a magyar úszósport zászlóshajója. (Wladár Sándor olimpiai bajnok úszó, ATV, 2017. augusztus 7.)

Budapest a zászlóshajónk. (Orbán Viktor miniszterelnök, Miniszterelnök.hu, 2018. október 16.)

Budapest az átalakulás zászlóshajója. (Szél Bernadett volt LMP-politikus, ATV, 2020. június 24.)

Az Index a magyar nyilvánosság zászlóshajója. (Szűcs Zoltán Gábor politológus, Mérce.hu, 2020. július 27.)

Nem vagyok senki zászlóshajója. (Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, Válaszonline.hu, 2023. május 25.)

Arcátlanul beletörölte a lábát a vidéki emberekbe a baloldal zászlóshajója. (Csépányi Balázs újságíró a 444-ről, Magyar Nemzet Online, 2024. január 19.)

A járműipar zászlóshajónak számít. (Mellár Tamás közgazdász, Magyar Hang, 2024. január 19.)

Nemrégiben arról tűnődtem, hogy a Népszava főszerkesztője a kormányzati túlsúly jellemzésére miért használja a bűvös kilencven százalékot. Ráadásul úgy, hogy hol számmal, hol betűvel írta. Olykor azt is hozzáfűzte, hogy a média, a sajtó, a nyilvánosság „nagyjából” kilencven (90) százalékát uralják a hatalmon lévők.   

Bejegyzésemre kommentben válaszolt Pápai Gábor, a Népszava karikaturistája, máskülönben a könyveim illusztrátora. Azzal védte a veterán újságírót, hogy ő csupán „publicisztikai fordulatként” használja azt a fránya számot. Értelmezésében van logika. Kétségkívül újságírói fogás, hogy ha valamivel torkig vagyunk, akkor az érzéseinket nem föltétlenül jelzővel fejezzük ki, inkább egy ütős számmal sokkolunk. Mindazonáltal szerencsésebb, ha ez a szám nem légből kapott. A sokkolásban Németh Péter maradi, mert maradt a kilencvennél (90-nél).

Elfelejtette végiggondolni a kormányzati térnyerés folyamatát. Négy nappal a Népszabadság megszüntetése előtt 95 százalékkal kezdte. Majd a fordulópont, a legjobb magyar napilap kormányzati kivéreztetése után eljutott a 90 százalékig. A túlsúlyban való „visszafejlődés” azért figyelemre méltó, mert közben a kormány további médiumokat lehetetlenített el. Ennek ellenére csökkent volna a befolyása? A miben is? A bejegyzésem utáni összeállításból kiderül, hogy Németh Péter szerint ötször a médiában, kétszer a nyilvánosságban, egyszer-egyszer pedig a sajtóban, a tájékoztatásban és a „térfélben” (bármit is jelentsen az utóbbi).

Az olvasó talán nem véli szőrszálhasogatásnak, ha rögzítem, hogy a nyilvánosság a média eszközrendszere. A keletkezés sorrendjében tartalmazza a sajtót, a rádiót, a televíziót és a világhálót. Nem mindegy, hogy a hatalmon lévők a média 90 százalékát uralják-e, vagy „csak” a média leghagyományosabb részét, a papír alapú sajtó befolyásolását fejezi-e ki Németh Péter a publicisztikai fordulattal. Az a benyomásom, hogy a Népszava főszerkesztője homályos fogalmi keretben ismételget egy nehezen bizonyítható számot. Ilyen felmérés ugyanis nincs.

Van olyan (78 százalékos), amelyet egy médiával foglalkozó közgazdász számolt ki. Azt nézte meg, hogy milyen arányban jutott kormányzati/állami hirdetés a kormánypárti és az ellenzéki médiumokba. És van olyan felmérés is, amelyet egy kormány közeli közvélemény-kutató cég számolt ki. Eszerint a digitális sajtóban az ellenzék érzékelhető előnyt élvez. Ez azonban a 2018-as választás előtti helyzetet tükrözte, midőn a kormányzat még nem fedezte föl a közösségi médiában rejlő lehetőségeket.

Azóta Rogánék létrehozták az úgynevezett Megafon-csoportot, és véleményformálóit befizették a Facebookra. Vagyis Németh Péter 2016-os 95 százalékához képest növelték befolyásukat a nyilvánosságban. Ha publicisztikai fordulattal akarnám kifejezni a változást, akkor körülbelül 120 százaléknál tartanak. E feltételezést persze felméréssel kéne bizonyítani. Nos, a Népszava rendszeresen rendel felméréseket a Publicustól, az MSZP-hez közel álló közvélemény-kutató cégtől. Abból a néhány százmillió forintból, amelyet a patinás újság évente kap a propaganda minisztériumtól és az állami cégektől, Németh Péter igazán rendelhetne reprezentatív felmérést.

Az immár csak egyetlen ellenzéki napilap főszerkesztője jóvoltából végre megtudhatnánk, vajon Orbánék mennyire képesek befolyásolni a nyilvánosság eszközrendszerét, a médiát, azon belül is a sajtót.

Tíz mondat Németh Péter publicisztikai fordulataiból

/Orbán Viktorról/ Övé immár a média 95 százaléka. (Népszava, 2016. október 4.)

A magyar sajtót, amelynek 90 százalékát immár a kormány uralja, a félelem lengi körbe. (Népszava, 2018. november 17.)

A média eme része nagyjából 90 százalékot tesz ki. (Népszava, 2019. január 12.)

A térfél 90 százalékát uralja a hatalom. (HírKlikk.hu, 2020. január 14.)

90 százalékban arról értesülnek az emberek, amiről a Fidesz akarja. (ATV, 2022. március 25.)

Elképesztő energiákat mozgósít a kormánypári sajtó - a média 90 százaléka. (Népszava, 2023. február 18.)

A hazai kormánypárti sajtó - ismét: a média 90 százaléka. (Népszava, 2023. február 18.)

/A társadalom „közel feléről”/ A nyilvánosság 90 százalékában az jön vele szembe, hogy - például - a tanárok bérét azért nem tudják rendezni, mert az EU nem küldi a pénzt. (Népszava, 2023. december 12.)

/A Magyar Rádióban elhangzott Orbán-interjúról/ A média 90 százaléka ezt fújja. (ATV, 2014. január 19.)

Ez a médiahenger - a nyilvánosság kilencven százaléka - egyelőre bárkit képes eltiporni, személyt, pártot, egyesületet. (Népszava, 2024. január 22.)

A legutóbbi napokban Orbán Viktor egyenesen beszélt, Donáth Anna orbánozott, Kunhalmi Ágnes töpörödött, Lendvai Ildikó novákozott, Karácsony Gergely összefogott, Kovács Gergely pedig kutyálkodott.   

Ez az ellenzék soha nem fogja leváltani a Fideszt. (Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter, Klubrádió, január 15.)

Mumust Orbán csinált belőle. (Szűcs R. Gábor publicista Gyurcsány Ferencről, Újnépszabadság.com, január 15.)

/”Egy folyamatosan töpörödő pártnak miért kell két társelnök?”/ Ha humorosan akarnék válaszolni, azt mondanám, hogy jobban látszódjunk. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus, Blikk.hu, január 16.)

Orbán Viktor az Európai Unió fekete báránya. (Pék Szabolcs politológus, ATV, január 17.)

A népesség IQ-jával már padlót lehet söpörni. (Szénási Sándor műsorvezető, Klubrádió, január 17.)

A szuverenitásvédelmi törvény azt se mondja meg, hogy mi az a szuverenitás, amit védendőnek tekint. (Farkas Erika, a Magyar Helsinki Bizottság jogi munkatársa, Magyar Narancs, január 18.)

Politikai okokból ma már csak diktatúrák büntetnek. (Kukorelly Endre író, Index.hu, január 18.)

Semmihez sem értek, ezért lettem politikus. (Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke, Index.hu, január 18.)

A magyar színjátszás krémje játszott A miniszter félrelépben. Meg én. (Dobó Kata színésznő, nlc.hu, január 18.)

Magyarországon a politikusoktól kikövetelik az egyenes beszédet. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, január 19.)

Ő lett Európa rézfarkú baglya. (Hargitai Miklós újságíró Orbán Viktorról, Népszava, január 19.)

Tyúkszem a cipőben. (Magyar Bálint szociológus, volt oktatási miniszter Orbán Viktorról, Klubrádió, január 19.)

Annyira hozzászokott a teljhatalomhoz, hogy nem tudja elviselni, hogy az EU-ban nincs korlátlan jogosítványa. (Donáth Anna Momentum-politikus Orbán Viktorról, Facebook.com, január 19.)

A magyar baloldal ma sem adta fel a reményt, hogy a pedagógus béremelést megakadályozza. (Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, Origo.hu, január 19.)

Arcátlanul beletörölte a lábát a vidéki emberekbe a baloldal zászlóshajója. (Csépányi Balázs újságíró a 444-ről, Magyar Nemzet Online, január 19.)

Az ellenzéki szavazók összefogást akarnak. (Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, ATV, január 19.)

Az összefogás önmagában nem politikai üzenet. (Nagy Ervin politológus az ellenzéki pártokról, Magyar Hírlap Online, január 19.)

Az Európai Unió az egyetlen fék a vonaton, ami Magyarországot a szakadékba viszi. (Bartus László publicista, Amerikai Népszava, január 19.)

Celebnek lenni celebkedést kíván. (Dévényi István publicista, Magyar Hang, január 19.)

A köztársasági elnöki funkció annál erősebb, mint ahogy használják. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Népszava, január 20.)

Az RMDSZ gyakorlatilag a Fidesz fiókpártjává vált. (Székely Ervin erdélyi publicista, ÚjHét.com, január 21.)