Batka Zoltán a legszabadszájúbb publicista az ellenzéki oldalon. Erőteljes, néha trágár szavakkal ér el hatást az olvasók körében, hallottam már úgy is megnevezni, mint Bayer Zsolt baloldali ikertestvérét. E hangvétel nem az én világom, mindazonáltal Batkának volt egy mondata, mely napok óta foglalkoztat. Megszólaltatták Bolgár György klubrádiós műsorában, és ezt találta mondani: „A jobboldalnak pártja van, a baloldalnak sajtója.”
Könnyű megcáfolni. A jobboldalnak ugyanis nemcsak pártja van (a Fidesz), hanem sokak szerint bekebelezte az egész sajtót is. Akadt olyan ellenzéki politikus, aki 97 százaléknyira vélte a médiában élvezett túlsúlyát - a Népszabadság megszüntetése előtt. Azóta csaknem hét és fél év telt el, ismerjük a Fidesz térhódítását a nyilvánosságban. Az iménti logika szerint az arány most úgy 150 százalék körül lehet.
Batka mondandójának második fele szintén cáfolható. A baloldalnak ugyanis nincs sajtója. Legalábbis a szó ama értelmében nincs, hogy valamelyik pártközpont vagy párt közeli alapítvány néhány százmillió forinttal járulna hozzá az előállításához. Ennek fejében a pártelnök vagy médiaügyekkel foglalkozó embere kézivezérléssel irányíthatná az orgánum vonalát. Ez a gyakorlat 2010 óta megszűnt, helyette az Orbán-kormány és az állami cégek hirdetésekkel pótolják bizonyos ellenzéki médiumok veszteségeit.
A baloldalnak azért sincs sajtója, mert a kormány tevékenységét fürkésző publicisták nem kímélik az ellenzéki pártokat sem. Kritikájukból telik Orbánék működésére, de arra is, hogy kritizálják azokat az ellenzéki politikusokat, akik jó pénzért érzik rosszul magukat a Parlamentben. Ahány ellenzéki közíró, annyi árnyalat, szín. Hangsúlyozottan egyéni álláspontjuk, közelítésmódjuk gyakran társtalansággal párosul. Azzal például, hogy írásaik a Facebookon jelennek meg, és a gondolataikért nem kapnak pénzt.
A legjobb formában lévő publicista, Bruck András évek óta nem jelent meg máshol. Feltételezhető, hogy azért ragaszkodik az önállósághoz, az egyedülálláshoz, mert nem akarja kivárni a sorát. Vagy/és úgy akarja nyomtatásban látni a gondolatait, hogy senki se változtathasson rajtuk. Megéri neki? Anyagilag aligha, mindazonáltal 10444 követője van. Ínyencek olvassák, holott sorai százezreket is elgondolkoztathatnának.
Vannak olyan publicisták is, akik közölnek ugyan itt-ott, de írásaik javát a közösségi médiában jelentetik meg. Ilyen szerző Lévai Júlia és Tamás Ervin, valamint Lendvai Ildikó is. A szocialisták volt elnökének van ugyan heti rovata a Népszavában, ám jobban áll neki a rövidebb fészbuk-bejegyzés. Inkább glosszátor, mint publicista. (Ugyebár a glossza is publicisztikai műfaj.) Bödőcs Tibor és Hajós András szintén publicisztikai tehetség, egyelőre azonban műsorokban villantják föl közírói kvalitásukat. Jobban fizet.
Visszatérve Batka Zoltán részleteiben cáfolható megállapítására, ha összeolvassuk a két tagmondatot, és végiggondoljuk a nyilvánosság legutóbbi másfél évtizedét, akkor bizony fején találta a szöget. A mai magyar nyilvánosság ellentmondását fogalmazta meg. Azt, hogy a hatalmon lévők közpénzből őfelsége ellenzékévé fokozták le a parlamenti ellenzéket, az ellenzéki pártoktól függetlenedett publicistákkal viszont nem tudnak mit kezdeni. Elérhetik persze, hogy a legkeményebb írások ne jelenhessenek meg az állami/kormányzati hirdetésekkel kistafírozott ellenzéki lapokban, de a közösségi oldalakat nem sikerült megrendszabályozniuk.
Ami pedig a sajtójukat illeti, azt üzenőfüzetként használják. Eme állapot határozza meg a kormánypárti publicisták sorsát. Akadnak köztük, akik jó közírók - volnának. Csakhogy frontharcosként kezelik őket, és jó pénzért arra kárhoztatják magukat, hogy ne térjenek el a vonaltól. Visszhangozzák a propagandagyár jelmondatait, és tehetségük abban nyilvánul meg, hogy az átlagosnál bővebb szókinccsel cifrázzák a központi üzeneteket. S ha mégis vannak a kormányzati vonalvezetéstől eltérő gondolataik, akkor a fészbukos üzenőfalukra teszik föl.
Intő példa a KESMA-hálózatba összevont médiumokat irányító ügyvéd esete. Varga doktor elkottyantotta, hogy ha jó cikket akar olvasni, az ellenzéki újságokat lapozgatja. Másnap már nem ő irányította a kormánypárti médiabirodalmat. A bejegyzésem utáni összeállításból kirajzolódik, hogy több jobboldali véleményformáló is a másik oldalon hajlamos fölfedezni az egyéni véleményeket. Egyelőre nem lett belőle bajuk.
Tíz mondat a nyilvánosság állapotáról
Van egy jó minőségű ellenzéki sajtó, amihez nem tartozik jó minőségű ellenzék. (Para-Kovács Imre publicista, hvg.hu, 2015. április 28.)
A miniszterelnök a politika alrendszerének tartja a médiát, amely elősegítheti vagy hátráltathatja a politikai szereplők sikerét. (Török Gábor politológus, Népszabadság, 2016. július 16.)
Nincs ellenzék, ellenzéki sajtó viszont nagyon is van. Ráadásul rendkívül olvasottak, sokkal olvasottabbak, mint a jobboldali sajtó. (Apáti Bence publicista, 888.hu, 2017. augusztus 26.)
A média egy része primer politikai szereplőnek tekinti magát. (Kovács Zoltán kormány-szóvivő, Index.hu, 2017. augusztus 31.)
Keresztény, konzervatív emberként az Élet és Irodalmat járatom, Magyar Narancsot olvasok. A Népszavával kezdem a napot, mert most még nincs Magyar Nemzet, ha jó tollú cikket, glosszát akarok olvasni. (Varga István ügyvéd, a KESMA-kuratórium elnöke, Behir.hu, 2019. február 4.)
Mintha a média egy része függetlenítené magát a pártoktól, és kezd úgy viselkedni, mintha a média hatalmi ág volna. (Fiala János újságíró, ATV, 2019. november 9.)
Csurka sokkal jobban írt meg politikai jegyzeteket, mint több mai publicista híresség. Persze hogy. Ő aztán nem félbe maradt író volt. (Joó István újságíró, Mandiner.hu, 2021. február 4.)
A baloldali vélemény csak azért tűnhet többséginek, mert a média segít nekik felerősíteni a hangjukat. (Orbán Viktor miniszterelnök, Miniszterelnök.hu, 2022. május 19.)
A jobboldali elit jelentős része is az ellenzéki lapokból tájékozódik. (Demeter Szilárd Fidesz-kultúrpolitikus, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Origo.hu, 2023. december 2.)
A jobboldalnak pártja van, a baloldalnak sajtója. (Batka Zoltán újságíró, Klubrádió, 2024. január 9.)
