A Népszava levelezési rovatában olvasók szólalnak meg. A rovat előnye és hátránya, hogy megszilárdult a szerzői gárda. Nincs több egy tucatnál azok száma, akik röviden adják közre az életérzésüket. Egyikük Lázár András, aki nagy szellemek találkozásáról számolt be a mai számban. Kövér László nagy visszhangot keltő megnyilvánulását értelmezte tizenöt sorban.

Az országgyűlés elnöke a Reformátusok Szárszói Konferenciáján ezt találta mondani: „A legrosszabb keresztény politika is jobb, mint a legjobb nem keresztény politika.” Ehhez idézett a sajtólevelező egy másik kijelentést, miszerint „A legrosszabb szocializmus is jobb, mint akármilyen kapitalizmus.” A szerzőt nem nevezte meg, csupán a Mandiner.hu-t. Egyelőre azonban nincs nyoma az idézetnek, de nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy a portál munkatársa Thürmer Gyulát szólaltatta meg. Ha igaz, amit feltételezek, akkor ők ketten a nagy szellemek, akik a két jelző ellentétéből bontották ki gyökeresen eltérő felfogásukat.

Nem lepődnék meg azon sem, ha kiderülne, hogy az MSZMP társadalomtudományi intézetében eltöltött éveiből az derengett Kövér László elméjében, amit Lukács György 1967-ben írt. Akkor bocsátották meg neki a Nagy Imre 56-os kormányában betöltött szerepét, és visszavették az MSZMP-be. Az agg filozófus bejelentése így hangzott: „A legrosszabb szocializmus is jobb, mint a legjobb kapitalizmus.” Német nyelven írt műveinek egyik magyarra fordítója, Eörsi István pedig kedvet kapott az ellentétpárhoz, mert így fogalmazott: „A legrosszabb többpártrendszer is jobb, mint a legjobb egypártrendszer.” (Népszava, 2005.10.15.)

A sor Békesi Lászlóval, a Horn-kormány volt pénzügyminiszterével folytatódott. Ezt fejtegette: „A legrosszabb Gyurcsány is jobb, mint a legjobb Orbán.” (ATV, 2008.06.26.) Gyurcsány Ferencnél szintén beakadhatott az értelmezésre csábító jelzőpár, mert már DK-politikusként imigyen szóla: „A legrosszabb Mesterházy is jobb, mint a legjobb Orbán.” (VS.hu, 2014.01.28.) Az országos politikára bejelentkezett szegedi polgármester, Botka László kétszer is nekirugaszkodott a legrosszabb és a legjobb értelmezésének. Íme, az egyik: „A legrosszabbul teljesítő szocialista kormány is jobb volt, mint az Orbán-kormány.” (Magyar Narancs, 2014.02.06.) És a másik: „A legrosszabbul teljesítő szocialista kormány is ezerszer jobb volt, mint a jelenlegi Orbán-rendszer.” (Mandiner.hu, 2017. 04.06.)

Így talán már teljesebb a kép. Kár, hogy nem fért bele tizenöt sorba.

Magyarország nem fideszes fele nincs megszervezve, összefogva, képviselve. (Gomperz Tamás publicista, hvg.hu, 2018. április 13.)

Az ellenzéki pártok az összefogásnak még a gondolatát is tönkretették. (Farkasházy Tivadar újságíró, Sztárklikk.hu, 2018. május 12.)

Az összefogás mindenáront azért kellett folyamatosan napirenden tartani, mert hiányzott a tartalom. (Ungár Péter LMP-politikus, Népszava, 2018. május 16.)

Az együttműködés teljesen más, mint az összefogás. (Barabás Richárd Párbeszéd-politikus, ATV, 2018. május 17.)

Összefogást csak elvek mellett lehet kialakítani. (Karácsony Gergely Párbeszéd-politikus, InfoRádió, 2018. szeptember 26.)

A teljes összefogás sose lesz rózsaillatú. (Soproni Tamás Momentum-politikus, hvg.hu, 2018. október 18.)

Az ellenzéki pártok mindig akkor beszélnek összefogásról, amikor már nagyon késő vagy túl korai. (Gémesi György gödöllői polgármester, 24.hu, 2019. március 4.)

Az ellenzéki összefogásügy valójában a megmaradt pártelitek egzisztenciális ügyének számít. (Tarlós István budapesti főpolgármester, Magyar Nemzet, 2019. március 30.)

A recept a sikerre az ellenzéki összefogás. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, Szabolcs Online, 2019. április 17.)

Az ellenzéki összefogás olyan együttműködés, amelyet a gyűlölet tart össze. (Kósa Lajos Fidesz-politikus, Magyar Nemzet, 2019. augusztus 24.)

Javában zajlik a vita Mi baj van Zuckerberggel? című bejegyzésemről. Akik közelebb állnak a kormányhoz, azt pedzegetik, hogy máshol is baj van a Facebookkal. Ez igaz, van azonban egy lényeges különbség. A nálunk demokratikusabb országokban rétegezettebb, sokrétűbb (kevésbé államosított) a nyilvánosság, ezért a közösségi oldalnak nem kell menedéket nyújtani az első nyilvánosságból kiszorult véleményformálóknak.

Bodor Pál Bukarestből települt át Budapestre. 1987-ben rácsodálkozott az itteni nyilvánosságra, melynek az állampárt többet engedett meg, mint Ceausescu Romániában. Írt egy cikket az Élet és Irodalomba, A második nyilvánosság július 17-én látott napvilágot. A jeles közíró azt fejtegette, hogy „Az első nyilvánosság nem elég tehetséges.” Meg azt is, hogy „Az igazságok előbb lent, a második nyilvánosságban, a szabályozott vélemény határain kívül fogalmazódnak meg.” Akadt egy harmadik mondata is, amin szintén érdemes eltűnődni. Szerinte „Ami felülről fogalmazódik meg, már alig éri el a közvélemény politikai ingerküszöbét.” Idáig még nem jutott el a mai közvélemény, de a másik két idézet ül. Akár 2019-es évszámot is biggyeszthetnénk hozzájuk.

1987-ben a Hírlapkiadó Vállalat jelentette meg a 19 megyei napilapot, amelyek nyereségéről eltartotta az ugyancsak hozzá tartozó Népszabadságot. A hasonló funkciót betöltő KESMÁ-hoz tartozik 18 megyei és egy városi napilap, amelyek nyereségéből a mostani állampárt tartja el a Magyar Nemzetet. A Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány kuratóriumi elnöke, Varga István 2019. február 4-én interjút adott a békéscsabai Behir.hu-nak. Őszinteségi roham vett erőt rajta, mert ezt mondta a kormánypárti nyilvánosságról: „Ebben a pillanatban ennek az oldalnak nincs komoly sajtója.” Hozzáfűzte, hogy „Az Indexet szoktuk először olvasni, nem pedig az Origót.”

Az áthallások nyilvánvalóak, legalábbis számomra. Kölcsön véve Bodor Pál fogalmait, az a benyomásom, hogy a mai első nyilvánosság nem elég tehetséges, és akik kiszorultak belőle, a másodikban jelennek meg. Például a Facebookon, amelynek adóelkerülési gyakorlata okkal, sőt joggal váltja ki a különböző kormányok rosszallását - a miénket is. A benne menedékre lelt jegyzetírók révén azonban az igazságok a szabályozott vélemény határain kívül fogalmazódnak meg. A második nyilvánosságot ugyebár szamizdatnak nevezték, a mait az egyik fészbukozó politikus után talán szanyizdatnak kéne nevezni.         

„Kár kivágni a fákat a nyomtatott Mandinerért” - írta az Elegem van című blog gazdája 2019. szeptember 19-én. Vajon igaza van-e?  Nincs végleges válaszom, mert még nem láttam a Mandiner című hetilap első számát.

Amikor e rovatban arról tűnődtem, hogy a kiadóhivatal érdekes kísérletbe kezdett, és esetleg létrehozta az online portál papír alapú hétvégi mellékletét, olvasmányélmény híján még csak feltételezésbe bocsátkoztam. Azóta úgy alakult a helyzet, hogy az áruházak még nem rendelték meg az újdonsült hetilapot, az aluljárókban működő standokról pedig eltűnt az első szám. Az egyik hírlap-bolt bérlője például elmesélte, hogy szeretett volna belőle egyet hazavinni, a környékbeli elsőpéldány-gyűjtők azonban megvették a félretettet is.

Ekkor hívtam föl egy ismert elsőpéldány-gyűjtőt, aki még könyvet is írt a szenvedélyéről. Arról számolt be, hogy az ő budai kerületükben módosabb emberek élnek, és hogy a kedvük október 13-án esedékes önkormányzati választáson se menjen el a kormánypártoktól, a postaládákban feltűnt az új Mandiner. Megígérte, hogy elküldi az ő ingyenes példányát. Amíg a boríték megérkezik, idejegyzem, hogy a második szám papírja kifogástalan, a megjelenése elegáns, a tördelése pedig hibátlan. A kormánypártisága se bántó. Arra való, hogy az állami hivatalokban kitegyék az asztalra, jól jön majd a várakozó ügyfeleknek.

A szerkesztők szívesen mutatnak be olyan embereket, akik kétkezi mesterséget űznek, templomba járnak, és gyermeknemzésben eleget tesznek a hazafias kötelességüknek. A baj inkább az, hogy ha hivatalos személyiség tisztelte meg írásával a szerkesztőséget, nem próbálják elmagyarázni neki, hogy fűrészporos a szövege. Szakmailag a legnagyobb gond, hogy a szép kiállítású és lagymatag tartalmú hetilapban egyelőre nyoma sincs a világtrendnek. Kitalálói odáig már eljutottak, hogy nem az a korszerű, ha a papír alapú napilapnak van online változata, hanem ha az online portálnak lesz papír alapú melléklete. Odáig azonban még nem jutottak el, hogy szerves kapcsolatok alakítsanak ki a Mandiner.hu és a Mandiner között.

A portál óhatatlanul előnyben részesíti a gyorsaságot, és ha pontatlan a híre, pontosít (frissít), ahányszor csak szükséges. Közben pedig a szerkesztők kiválasztják ama hétközi témákat, amelyeknek érdemes hátteret kölcsönözni. Ezeket kéne a hetilap olvasói elé tárni, és akkor Elegem van talán nem írná azt, hogy kár volt kivágni a fákat a nyomtatott Mandinerért. 

A Fidesz előretolt éke. (Gréczy Zsolt DK-politikus, 24.hu, 2019. február 6.)

Negyven pluszos, szőrös önpromoter. (Villám Géza publicista, Comedy Central, 2019. március 25.)

Puzsérnak zavaros személyisége van. (Horváth Csaba szocialista politikus, ATV, 2019. április 8.)

Puzsér egyszerre parodizálja a politikát, és politikát akar csinálni. (Horváth Zoltán újságíró, ATV, 2019. április 12.)

Puzsér Róbert lefalcolt az LMP-ről. (Lakner Zoltán politológus, 168 Óra, 2019. május 30.)

Színes figura, de nem szeretném rá bízni a főváros költségvetését. (Dömsödi Gábor újságíró, volt pásztói polgármester, ATV, 2019. június 11.)

Puzsér nem politikai tényező. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, ATV, 2019. június 19.)

Puzsérból eltűnt a program. (Rónai Egon műsorvezető, ATV, 2019. szeptember 17.)

A túlfeszített lényeglátók tipikus példája. (Pető Péter újságíró, ATV, 2019. szeptember 17.)

A hetvenes évekből itt felejtett csecsemő. (Tarlós István főpolgármester, Mandiner.hu, 2019. szeptember 19.)

A legutóbbi napokban a közelgő választás uralta a nyilvánosság fórumait, és majd’ mindent vitt Tarlós kampány„bömbije”. Lefülelt mondatok.

Nem bánnám, ha minden héten lenne választás. És előtte a nyuggereket néhány ezer forinttal megtámogatnák. (Pór Vilmos újságíró, Facebook.com, szeptember 15.)

Most már ott vagyunk a nagypályán. (G. Fodor Gábor politológus az Orbán-kormány nemzetközi helyzetéről, Hír TV, szeptember 15.)

Magyarország és Orbán Viktor európai politikai tényezővé vált. (Kiszelly Zoltán politológus, Mozgástér.blog, szeptember 16.)

Az alakulás idején is egyértelmű volt, hogy a Fidesz legmeghatározóbb elméje Orbán Viktor. (Wachsler Tamás volt Fidesz-politikus, 24.hu, szeptember 16.)

Lopakodó Olimpiai Program, röviden LOP. (Tordai Bence Párbeszéd-politikus a fővárosi sportlétesítmény-építkezésekről, ATV, szeptember 16.)

Tarlós István semmit nem tett tönkre, viszont sokat tett érte. (Tóta W. Árpád publicista, hvg.hu, szeptember 16.)

A megafon új elem a kampányban. (Stumpf András újságíró, ATV, szeptember 17.)

A legrosszabb keresztény politika is jobb, mint a legjobb nem keresztény politika. (Kövér László Fidesz-politikus, az országgyűlés elnöke, YouTube.com, szeptember 17.)

Botka László hihetetlen teljesítményt nyújtott Szeged polgármestereként. (Tóth Bertalan szocialista politikus, InfoRádió, szeptember 18.)

Az internet lett az ellenzék fő kifejezési formája. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, ATV, szeptember 18.)

Magyar államtulajdonos és országvezető. (Tamás Gáspár Miklós filozófus Orbán Viktorról, hvg.hu, szeptember 19.)

A köztársaságot a választók buktatták meg. (Zolnay János szociológus, Magyar Narancs, szeptember 19.)

Amikor ott hagytak bennünket a pártok, maradt egy maroknyi aktivista. (Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt, ATV, szeptember 19.)

A hetvenes évekből itt felejtett csecsemő. (Tarlós István főpolgármester Puzsér Róbertről, Mandiner, szeptember 19.)

Tarlós a megafonos magatartással kiiratkozott a kampányból. (Kéri László politológus, ATV, szeptember 20.)

A szabad gondolkodás kezd hiánycikké válni. (Szelényi Iván szociológus, Élet és Irodalom, szeptember 20.)

Nincs az az eszement álhír, ami nem találná meg a maga közönségét. (D. Tóth Kriszta újságíró, WMN.hu, szeptember 20.)

Ma már nem lehet álhírek nélkül választást nyerni. (Krekó Péter szociálpszichológus, Mandiner.hu, szeptember 21.)

Jogi szempontból minden megfelelően működik nálunk. (Varga Judit igazságügyi miniszter, Magyar Nemzet, szeptember 21.)

A főpolgármestert most már csak „bömbivel” a kezében látom mindig. (Németh Péter újságíró Tarlós Istvánról, Népszava, szeptember 21.)

A sok csics, pics és rics miatt abbahagyják. (Dr. Kotsis Attiláné volt szövetségi kapitány a magyar röplabdázónőkről (24.hu, szeptember 22.)

Szánthó Miklósról nem találtam minden kétséget kizáró életrajzi adatokat. Annyit azért tudhatni róla, hogy a jogászi diploma után 2007-ben kezdte elemzői pályafutását. A harmincas évek második felében járhat tehát. Megalapította az Alapjogokért Központot, egy annyira független civil szervezetet, hogy a Fidesz-pártalapítvány támogatásával jött létre. Néhány hónapja van egy „társadalmi” munkája is.

Varga István, a kormánypárttól hangsúlyozottan független KESMA (Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány) kuratóriumi elnöke kifejtette, hogy az ellenzéki sajtó színvonalasabb, mint a kormánypárti. Rögtön útilaput is kötöttek a talpára, és utódja a terjedelmes bajuszt növesztő, megfontoltan beszélő, és önmagát legalább tíz évvel öregbítő Szánthó doktor lett. Aki megszólalt az alapítványához tartozó hetilap, a Mandiner szeptember 19-i számában. Okfejtésének azt a címet adta, hogy Szuverenitás végveszélyben, és a címbéli idegen szóval együtt 90 idegen kifejezést helyezett el a szövegben. Ezzel a kormánypárti élcsapat (elit) utánpótlásában megdöntötte az országos csúcsot (rekordot).

Miközben Carl Schmitt, Pokol Béla és Békés Márton életművéből szemelgetett, kiemelte, hogy „a Szilícium-völgy digitális szuverénjei” azért veszélyesek a nemzetállamokra, mert „a globális establishment virtuális adatintegrátorai”-ként „aggregálják az információkat”, és befolyásolják „a transznacionális humanitás magnetikus erejével megbűvölt polgár”-t. E lapszámban egy másik szerző is megfogalmazta ugyanezt a gondolatmenetet. Koltay András 41 éves médiajogász, a Közszolgálati Egyetem tavaly kinevezett rektora azt a címet adta okfejtésének, hogy A szólásszabadság magánosítása. Magyarázatul szolgál hozzá a cikk hasába tördelt fénykép. A 35 éves Zuckerberg áll pulóverben egy emelvényen, mögötte a felirat: „The future is private.”

Koltay doktor szerint „Ma már egy névtelen Facebook-moderátor is nagyobb hatást gyakorol a magyar nyilvánosságra, mint egy, a szólásszabadság kérdésében döntést hozó bíró.” A következtetése pedig ez: „Az állam nem adhatja fel az online platformok tevékenységét befolyásoló szerepét.” Így már érthetőbb, hogy a 39 éves Apáti Bence táncművész, a Budapesti Operettszínház nemrégiben kinevezett balettigazgatója a Magyar Nemzet augusztus 17-i számában miért köszöntötte imigyen a 39 éves, néhány hete kinevezett igazságügyi minisztert: „Remélem, Varga Judit megtalálja a jogi megoldást Zuckerberg úr vállalatának megrendszabályozásához.”

Becsülöm D. Tóth Krisztát, hogy kilépett a kereskedelmi tévék bűvköréből. Észrevette a válságjeleket, ezért megalapította a WMN.hu-t. Szívós munkával brand-et épített ki, fogalomnak számít az igényes nők körében. Tegnapi cikkében a fake news-jelenségről tűnődött. Talán legfőbb megállapítása ez: „A Facebook, az Instagram, a Twitter, a Google nem sajtóorgánumok.”

Az orgánum az ógörög organo szóból származik. A jelentése eszköz, szerv, ám emberi hangot is jelent, a zenében pedig többszólamúságot. A kézikönyvek szerint a nyilvánosság fórumai közül az időszaki sajtótermék, például a folyóirat és a közlöny szintén orgánumnak nevezhető. A kifejezésnek van valami hatósági, hivatali, hivatalos, mértékadó jellege. Manapság azért fölösleges a sajtót is hozzá illeszteni, mert a papír alapú sajtó „csak” a média legrégebbi eszköze. Időrendben utána következik a rádió, a televízió és az internet. D. Tóth Kriszta is épp azt élte meg, hogy a világháló korában szintet léptek az álhírek. Készítésük immár a nyilvánosság államilag finanszírozott iparágában zajlik.

Egy másik újságíró, Szele Tamás is úgy vélte, hogy „A Facebook nem sajtótermék, ugyanis nem szerkesztik.” (Forgókínpad.hu, 2019.05.20.) A sajtót megint mellőzném a kifejezésből, és a Facebook-ot inkább médiaterméknek nevezném. A kolléga mondatából az is következik, hogy a Facebook és a D. Tóth Kriszta által említett többi orgánum azért sem lehet médiatermék, mert nem szerkesztik őket. De vannak más szempontok is, amelyek a XXI. században szükségesek ahhoz, hogy valamit mértékadó orgánumnak tekinthessünk.

Egy újság, rádió vagy televízió attól volt orgánum, hogy híreket gyártott, és véleményeket is közölt. (Ugyebár „A hír szent, a vélemény szabad.”) Az internet megjelenésével harmadik tevékenységi forma kapcsolódott az orgánumhoz: az utánközlés, a digitális tér befogadóképessége ugyanis korlátlan. Ebben az értelemben teljesnek mondható az Index.hu és a Mandiner.hu gyakorlata. Nem mondható teljesnek viszont a Válaszonline.hu amúgy színvonalas gyakorlata, mert a három alkotórész közül, nyilván anyagi okból nélkülözi a hírgyártást és az utánközlést.

A Facebook-ot azért venném ki D. Tóth Kriszta listájából, mert nem szerkesztik ugyan, de a fészbukozók a megosztás révén utánközölnek, sőt mértékadó véleményeket is megfogalmaznak. Ehhez persze az is kellett, hogy a nyilvánosság gleichschaltolt (egybehangolt, államvonalas) fórumairól kiszorított írástudók többnyire e közösségi oldalon adják közre az álláspontjukat.

Karácsony alapjáratban szerethető. (Rangos Katalin újságíró, ATV, 2019. január 21.)

Karácsony Gergő alkalmas főpolgármester-jelöltnek, hiszen alkalmas volt miniszterelnök-jelöltnek is. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus, ATV, 2019. február 14.)

Karácsony alkalmatlanságán nem lehet változtatni, a velem szemben táplált fenntartásokon azonban igen. (Puzsér Róbert, az LMP budapesti főpolgármester-jelöltje (Facebook.com, 2019. február 21.)

A baloldal többszörösen megbukott üdvöskéje. (Kacsoh Dániel újságíró, Magyar Hírlap Online, 2019. március 30.)

Tétova, bizonytalan, csetlő-botló figura, nem való vezetőnek. (Tamás Gáspár Miklós filozófus, hvg.hu, 2019. április 8.)

A Gergő mögül elment a támogatás. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, ATV, 2019. június 7.)

Karácsony Gergelyt fontos tényezővé avatták a fővárosiak. (Závecz Tibor szociológus az előválasztásról, ATV, 2019. július 2.)

Gergőből a finisben Gergely lett. (Tamás Ervin újságíró, 168 Óra, 2019. július 4.)

Képtelen nem hibázni. (Apáti Bence publicista, Magyar Nemzet, 2019. szeptember 7.)

A választáson jól meg fogom verni a maguk hazudós, tutyimutyi, tétova, mamakedvence főnökét. (Tarlós István budapesti főpolgármester, Origo.hu, 2019.szeptember 13.)

Nem tagadom, foglalkoztat az úgynevezett Puzsér-jelenség. Korábban mellőztem az összes tévé- és rádióműsorát, irtózom ugyanis a kiabáló emberektől. Aztán elkezdtem olvasni a cikkeit, és kiderült, hogy figyelt az egyetemen, ahol történelemre és irodalomra tanították. Nemrégiben azt olvastam például tőle, hogy publicistaként nem befolyásolhatja a folyamatokat, ezért kacérkodik a politikával.

Főpolgármesteri ambíciójáról úgy véltem, hogy önuralom híján aligha lesz képes uralkodni egy világvároson. Ha tehát megválasztják, abból csak baj lehet. Tegnap este, az ATV stúdiójában viszont feltűnt egy túlsúlyos, középkorú férfi, aki már-már robbant az idegfeszültségtől, mégis visszafogta magát. Szájából elhangzott a kulcsmondat: „Amikor ott hagytak bennünket a pártok, maradt egy maroknyi aktivista.” Magányos civilként elszálltak az esélyei, ezért ama néhány százalékra összpontosít, amennyit elvehet… Kitől is?

Tarlós Istvántól vagy Karácsony Gergelytől? Válaszért a házi dokumentációhoz fordultam. Puzsér Róbert az idén figyelemre méltó mondatban kilencszer jellemezte Orbánt, hétszer Karácsonyt, hatszor Tarlóst, háromszor Tartóst és Karácsonyt. Gondolataiból kirajzolódik egy gúlaszerű alakzat, amelynek csúcsán a miniszterelnök csücsül, alatta „a budapesti helytartója” (Tarlós István) és „a háztáji ellenzéke” (Karácsony Gergely). Tetszetős kávéházi magyarázat a fővárosi viszonyokra.

A publicista az az értelmiségi, aki elmagyarázza azt, amit nem ért. Igen ám, csakhogy az imént összefoglalt konteót Puzsér feltűnően érzékletes mondatokkal adja közre. Ez volt az a pillanat, amidőn ismét a házi archívumhoz fordultam. Van egy félezer oldalnyi összeállításom a művészek és nem-politikusok ütős, szellemes mondataiból. Néhány napja, Konrád György halálhíre nyomán úgy találtam, hogy ő a csúcstartó az 1989 és 2019 közötti 94 mondattal. Most rájöttem, hogy Bodor Páltól 1989 és 2012 között 114-et olvastam. De akkor hová tehető a náluk évtizedekkel fiatalabb Puzsér Róbert, akitől 2012. április 29. és 2019. szeptember 19 között 137 mondatot jegyeztem föl?

Vajon ezek a számok érték-sorrendet is jelentenek? Valószínűleg nem, ám a finomhangoláshoz akad egy másik jelzőszám is. A följegyzettek közül mennyi könyvelhető el szállóigének, ha úgy tetszik: maradandó mondatnak? Az eredmény Bodornál 42, Konrádnál 23, Puzsérnél 10. Időarányosan a Puzsér-jelenség névadója nem is áll olyan rosszul a közírók versenyében, mint a polgármester-jelöltekében.