A vers haszna, hogy ne legyen üres az ember lelke. (Népszava, 1996. április 11.)

A politikusok minden választás előtt hirdetik, hogy a jövőért dolgoznak. Aztán bezárják a gyerekszínházakat. (Kisalföld, 1996. április 19.)

Nem az író arcát kell megismerni, hanem a műveit. (Magyar Nemzet, 2001. március 31.)

A művészettel egyik diktátor sem tudott mit kezdeni: festő, zeneszerző, író és költő mindig lesz. (Index.hu, 2011. április 24.)

Egy író nem befolyásolhatja ugyan, hogy hová teszik, de nekem szerencsém van, mert az olvasók szeretik az írásaimat. (Hír24.hu, 2012. június 5.)

Nem tehetek arról, hogy megszülettem, és nem tehetek arról, hogy meghalok. Ami a kettő között van, arról tehetek. (Origo.hu, 2016. április 1.)

Két szárnyam van, az egyik a vers, a másik a mese, és szépen repülök. (KönyvesBlog.hu, 2018. augusztus 11.)

Nem lesz egyszerű az emléktábláimmal, mert szinte minden fővárosi kerületben laktam már (Origo.hu, 2019. február 3.)

/A gyerekekről/ Annyi örömöt gyömöszölök a tökfejekbe, amennyi csak beléjük fér. (24.hu, 2019. augusztus 16.)

A versírást se hagytam abba, pedig tudom, hogy meseíróként híresebb vagyok. (Origo.hu, 2020. február 24.)

Ma reggel 6.15-kor jelent meg egy figyelemre méltó eszmefuttatás a Neokohn.hu nevű portálon. Pelle János ezzel a címmel adta közre az okfejtését: „Mit kezdjünk a nyilas írókkal?” Azokat a szerzőket hozta szóba, akik esztétikailag értékelhető szépirodalmi művekkel vétették észre magukat, publicisztikájuk azonban olyan elemeket is tartalmaz, amelyek vitathatóvá teszik az életművüket. Ötször említette Ny. Józsefet, akinek a vezetéknevét egyelőre azért nem írom le, mert mindannyiszor Nyírőnek írta. Nem vagyok biztos benne, hogy jól tette.

Néhány napja magam is utaltam a Nemzeti alaptanterv ürügyén emlegetett íróra, és szintén hosszú í-vel írtam a vezetéknevét. Előtte ugyanis megnéztem a Kántor Lajos és Láng Gusztáv szerzőpáros 1973-as kiadású alapkönyvét, a Romániai magyar irodalom címűt. Az 1991-es és Balogh Edgár szerkesztette Romániai Magyar Irodalmi Lexikonban ugyancsak hosszú ível találtam Ny. József nevét, sőt a Borbándi Gyula-féle és 1992-es kiadású Nyugati Magyar Irodalmi Lexikon és Bibliográfiában is. Az 1994-es Új Magyar Irodalmi Lexikonban szintén. Ha szerkesztője, Péter László nem halt volna meg néhány hónapja, most fölhívhatnám szőregi otthonában, és megkérném, hogy igazítson el. Mindazonáltal az ő kézikönyvében is hosszú í-t leltem.

Nyugtalanságra két mozzanat ad okot. Az egyik az, hogy az 1927-ben megjelent és Benedek Marcell szerkesztette Irodalmi lexikon a rövid i mellett tört lándzsát. Ráadásul tízéves koromban kaptam egy biciklit, amelynek vázán cipeltem a család fölösleges holmijait a kecskeméti zsibvásárba. Ahol fillérekért vettem meg az úgynevezett halina-sorozatot. A székelyes kötésbe csomagolt Ny-könyvek voltak első irodalmi élményeim Leginkább az Uz Bence tetszett, de közel került hozzám két történelmi regény, a Madéfalvi veszedelem és a Sibói bölény is. Akkor még nem tudtam, hogy az író nyilas lapot is szerkesztett, és a Szálasi-féle országgyűlés tagjaként embertelen törvényeket szavazott meg. S bár a sorozat eltűnt a költözködések közepette, úgy emlékszem, mintha a kiadó rövid i-vel írta volna Nyirő József vezetéknevét. (Lám, a számítógép most pirossal húzta alá a vezetéknevet, figyelmeztetvén a pontatlanságra.)

Nem törnék pálcát Pelle János feje fölött. A felsorolásból kirajzolódik, hogy bár tulajdonképpen hosszú í-vel kéne írni egy vitatott életművű író nevét, a jelek mégis arra utalnak, hogy ez korántsem annyira egyértelmű, mint ahogy a nyelvérzékünk sugallja.      

A legutóbbi napokban Orbán diplomázott, Lázár jogállamozott, Schmidt Mária néppártozott, Gyurcsány szocizott, Dobrev dékázott, Tóth Bertalan tőrözött, Szekeres talpazott, Hiller pedig rizikózott. Lefülelt mondatok.

A liberális nem más, mint kommunista diplomás. (Orbán Viktor miniszterelnök, Hír TV, február 16.)

Orbán valaha diplomás kommunista volt. (Föld S. Péter újságíró, Facebook.com, február 16.)

Orbán Viktor elvesztette a karizmáját, a varázserejét. De még őt tartják többen a kisebbik rossznak. (Tamás Gáspár Miklós filozófus, hvg.hu, február 17.)

A rossz politikusok magukat nyírják ki, a sikeresebbekkel az unalom és az idő végez. (Török Gábor politológus, Nyugat.hu, február 17.)

A legnagyobb rizikó az MSZP számára az, ha nem vállal rizikót. (Hiller István szocialista politikus, Népszava, február 17.)

A Borkai ugye a hajós? Néha keverem Gréczy Zsolttal. (Kelemen Anna celeb, Azonnali.hu, február 17.)

A magasirodalom lába nem ér le a földre. (Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Pestihirlap.hu, február 18.)

A Fidesz sokkal veszélyesebb, mint a Jobbik. (Sas István újságíró, Zónapörkölt.com, február 19.)

A jogállam határa húzódhat egy jogerős bírósági ítélet végrehajtásánál. (Lázár János Fidesz-politikus, Spirit FM, február 19.)

Most jutottunk el oda a sok-sok megújulási vargabetű után, hogy a talpáról a fejére állítsuk, no nem a világot, hanem magunkat. (Szekeres Imre szocialista politikus az MSZP-ről, Népszava, február 19.)

A színház egy liberális cucc. (Horn Gábor volt SZDSZ-politikus, ATV, február 19.)

A színvonal bizony gyengécske. (Vitray Tamás tévériporter a magyar fociról, 24.hu, február 19.)

A szemünk láttára lopják ki a szemünket. (Kálmán Olga DK-politikus, ATV, február 20.)

A színház a konfliktus temploma. (Mohácsi János rendező, Tiszatájonline.hu, február 21.)

A prónak erős a sodrása. (Gazda Albert újságíró, Magyar Hang, február 21.)

A két polgármester hátba szúrta ezt a közösséget. (Tóth Bertalan szocialista pártelnök, Szeged Televízió, február 21.)

A két volt MSZP-s kerületi polgármester átlépése után ezek valószínűleg nem könnyű napok az MSZP számára. (Gyurcsány Ferenc DK-pártelnök, Facebook.com, február 21.)

A DK körül pezseg a politikai levegő. (Dobrev Klára DK-politikus, ATV, február 21.)

A Nyugat pénzén a Kelet zsarnoksága - ez Orbán egyetlen újítása. (Bruck András író, Facebook.com, február 22.)

Az én hátam akkora, mint Brazília. (Tóth Vera énekesnő, ATV, február 22.)

A Néppárt nagy része baloldalibb, mint nálunk a szocialista párt. (Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Magyar Rádió, február 23.)

A tegnap szenzációja volt, hogy egy kiscsapat cipóra verte az NB I. államilag leginkább kistafírozott együttesét. A nemzeti bajnokságban utcahosszal vezető Ferencváros játékosai az első félidőben úgy szaladgáltak a pályán, mint a mérgezett egerek. Három gólt kaptak a mezőkövesdiektől, az ellenfél furfangos edzője ugyanis feltolta középpályásait az ő térfelükre. Kétszer léptek be a átadási sávba, és el is csípték a kényelmesen gurigázó fradisták laza, nemtörődöm passzait.

A Nemzeti Sport című napilap ma egész újságoldalt (kolumnát) szentelt a Ferencváros vesszőfutásának. Olvasás közben feltűnt, hogy a cikk szerzője, valamint a megszólított edzők és játékosok hétszer használták a letámadás kifejezést. Az újságíró meg is jegyezte: „a Szerhij Rebrov edzette csapat nincs hozzászokva, hogy a magyar mezőnyben bárki is ilyen agresszíven futballozzon ellene”. A mezőny legjobbja, egy Cseri Tamás nevű és furcsa hajzatú focista pedig azt fejtegette a tévében, hogy „presszing” alá helyezték a fradistákat. A szóhasználatáról beugrott egy emlékkép a mainzi Gutenberg-múzeumból.

A könyvnyomtatás és az újságkészítés atyja Rajna-környéki szőlőműves családból származott, és gyerekkorában megszokta a fából eszkábált szőlőprés látványát. Amikor kitanulta a nyomdász mesterséget, felötlött neki a présházi sajtolás művelete, amelyet alkalmasnak vélt a gondolatok sokszorosítására is. Kísérletei sikerrel jártak, ezzel magyarázható, hogy a múzeumban kiállított nyomdagép kísértetiesen hasonlított egy szőlőprésre. S bár a németek általában a drucken igét használják a nyomtatásra, inkább a pressen jelenti a préselést, a der Presser pedig nemcsak a nyomdászt, hanem a szőlőművest is. A die Presse jelentése még érdekesebb: nemcsak a sajtót jelenti, hanem átvitt értelemben a bajt, a szorultságot is.

Ha a jelenlegi miniszterelnök kedvenc foglalatosságából, a magyar fociból kölcsönzött gondolatmenetet átvisszük a közéletbe, akkor abból indulhatunk ki, hogy a közvélemény-kutatásokban utcahosszal vezető kormánypárt elszokott a nyomástól, a préseléstől, a sajtolástól, a szorult helyzettől. Ellenfelei ugyanis a védekezésre rendezkedtek be. Holott ha árgus szemekkel figyelnék a Fidesz mozgását, elcsíphetnék a körültekintés nélkül elrúgott labdákat. Ehhez persze arra volna szükség, hogy a sajtó ellenőrzésre szakosodott munkatársai átmerészkedjenek a túlsó térfélre, és presszing alá helyezzék a hatalomba belefásult játékosok gurigázását.

Tóth Bertalan tegnap interjút adott a szegedi televíziónak. A beszélgetést majd kedden sugározzák, ám addig is közre adtak belőle egy alig több mint egyperces hangharapást. A szocialista pártelnök kimondta: „A két polgármester hátba szúrta ezt a közösséget.” Az óbudai és a pestszentlőrinci elöljáróra utalt, akik átléptek a DK-ba. Nem ők az elsők, akik elfordultak a pártjuktól. A helyzet pikantériája, hogy az MSZP elnökét vendégül látó szegedi polgármester, Botka László is közéjük tartozik, ő azonban egyelőre nem csatlakozott másik párthoz.

A két kerületi polgármester pártválasztásával magyarázható, hogy az amúgy ügyvédies körülírással fogalmazó Tóth Bertalan most egyértelműen fejtette az álláspontját. A hátba szúrásnak százéves legendája van. Az első világháború utolsó évében a német hadseregnek még voltak sikeres akciói, a császár és szövetségesei, például a magyar kormánypolitikusok mégis veszítettek. Két német főtiszt, Hindenburg és Ludendorff nevéhez fűződik a Dolchstoss (tőrdöfés) elmélet, amelyet a szótár orvtámadásnak fordít. A jobboldali publicisták áruló, hitszegő politikának nevezték, és a kommunisták, a liberális újságírók, a zsidók között keresték a tőrrel hadonászókat.

A hátba szúrás szívós metaforája fordulatot vett nálunk a rendszerváltás utáni nyilvánosságban. A bejegyzés után olvasható összeállításból kirajzolódik, hogy előszeretettel használják azok a pártvezetők, akik nem szívesen fordítanak hátat a párton belüli ellenfeleiknek vagy a koalíciós partnerüknek. Figyelemre méltó, hogy a hét idézet közül öt valamilyen formában - tettesként vagy áldozatként - érinti a Magyar Szocialista Pártot. Ezt tapintatból nem értelmezem, egyetlen mozzanatot mégis az olvasók figyelmébe ajánlok. Tóth Bertalan nemrégiben így jellemezte a pártját: „Én nem látom tragikusnak a helyzetet.” (ATV, 2020.02.04.) Eddigi törekvéseit pedig úgy foglalnám össze, hogy folytatni akarta a hagyományt, miszerint a szocialista vezetők 2010 óta egyetlen vereséggel sem néztek szembe. Mindig arra hivatkoztak, hogy mindjárt itt a következő választás, és ha levonják a tanulságokat, akkor bizony kifutnak az időből.

Igen ám, csakhogy a két polgármester pálfordulása olyan nagy visszhangot keltett a belső közvéleményben, hogy a március 14-én esedékes pártkongresszuson a szervezők nem söpörhetik szőnyeg alá a kínálkozó tanulságokat. A hátba szúrásnál már többet kéne mondani.  

Mondatok a tőrdöfésről

Ha a szocialista pártelnökség képes a saját emberét hátba döfni, akkor mire lehet képes másokkal szemben? (Árpási Zoltán békéscsabai újságíró Medgyessy Péter lemondatásáról, Békés Megyei Hírlap, 2004. augusztus 21.)

Félek, hogy Gyurcsányt hátba szúrják a szocialisták. (Békesi László közgazdász, a Horn-kormány pénzügyminisztere, 168 Óra, 2005. május 26.)

Volt szövetségesemmel ellentétben én képtelen vagyok bárkit is hátba szúrni. (Torgyán József kisgazda pártelnök, volt mezőgazdasági miniszter Orbán Viktorról, hvg.hu, 2008. február 20.)

Érdemes adni magunknak egy esélyt, hogy bebizonyítsuk: nem vagyunk olyan önsorsrontó párt, amely csak magával van elfoglalva, és azzal, hogy a mindenkori vezetést fúrja, hátba támadja. (Mesterházy Attila szocialista pártelnök, Népszava, 2010. július 16.)

Versengeni kell, nem hátba szúrni. (Gyurcsány Ferenc DK-s pártelnök, volt szocialista pártelnök, Népszabadság, 2014. május 22.)

Huszonkét bátor harcos titokban hátamba szúrta a kést. (Jakab Péter, a Jobbik újdonsült elnöke, Index.hu, 2020. február 17.)

A két polgármester hátba szúrta ezt a közösséget. (Tóth Bertalan szocialista pártelnök Kiss László III. és Szaniszló Sándor XVIII. kerületi elöljáró elpártolásáról, Szeged Televízió, 2020. február 21.)

Tegnap is megvettem, mint idestova harminc év óta majd’ mindig. Bár mostanában szívom a fogam, sokallom érte a 690 forintot. Különösen úgy, hogy amit tőlem igényel a kiadóhivatal, abból nem fizeti ki a cikkírókat. Az egyik volt főszerkesztő-helyettes már végrehajtást is kért ellene. Az új főszerkesztő hiába írta a fészbukos üzenőfalára, hogy megkezdődött a törlesztés, a bejegyzése nyomán több külső szerző is jelentkezett - az egyik például Erdélyből -, hogy nekik is tartozik a cég.

A helyzet akkor is kínos, ha Rózsa Péter csak a jelenlegi tartalomért felel. (Meg azért persze, hogy a munkatársai időben megkapják a fizetésüket, a külső szerzők pedig a honoráriumot.) A jelek ugyanis arra utalnak, hogy nem jött be a váltás. A kiadó - egy nyugat-európai vallási közösség, amelynek kinyújtott keze a Köves Slomó-féle zsidó szervezet - vagy elszámolta magát pénzügyileg, vagy úgy döntött, hogy a hetilapot éhkoppon kell tartani. A következmények szempontjából mindegy is. Egy patinás szerkesztőség évek óta vergődik. Ebben a helyzetben meglepő az új főszerkesztő bejelentése, hogy készül az új dizájn. Először talán a régi adósságokat kéne törleszteni, és utána gondolkodni a megújításon. Ha már a sóher kiadó „jóvoltából” nem megy egyszerre.

Ezzel együtt mégis az a benyomásom, hogy az új főszerkesztő szakított az elődje múzeumi szemléletével. Úgy próbál gerincet kölcsönözni egy-egy számnak, hogy a lapjából ne szoruljanak ki a literátus újságírók. Ne szoruljon ki az a könnyed, oldott hangvétel, amely az alapítók (Mester Ákos és Bölcs István idején) rövid jegyzetekben nyilvánult meg. A gazdasági riportokat és politikai interjúkat csípős glosszák és hangulatos tárcák ellensúlyozták. A legújabb évfolyam egy-egy számában ezt látom fel-felcsillanni, noha még nem vált a megújított 168 Óra védjegyévé. De ha már megemlítettem a hetilap nevét, hadd jegyezzem meg, hogy Rózsa Péter a fészbukos bejegyzésben kétszer is 168 órának írta a 168 Órát.

Régi motoros a szakmában, eszem ágában sincs kioktatni, ezért inkább úgy értelmezem a helyzetet, hogy a hetilap elődje egy azonos nevű rádióműsor volt, amely kis ó-val íratta magát. Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy az alapítók azzal különböztették meg újságjukat a hajdani műsoruktól, hogy a név második tagját úgy írták, ahogy a papír alapú sajtóban illik. Lehetséges persze, hogy ez téves magyarázat, egy azonban biztos: a 168 Óra című hetilapban az ó már nagy kezdőbetűvel írandó.    

Tegnapi fejlemény, hogy néhány Fidesz-politikus módosítaná az önkormányzati törvényt. Ha indítványukat elfogadja az országgyűlés, akkor ez lesz a Lex Dézsi. Megengedné a nemrégiben megválasztott győri polgármesternek, hogy tovább vezethesse a helybéli szívcentrumot.

Az újdonsült városgazda reagált a hírre. A Kisalföld című napilap tegnapi számában kifejtette: „A törvénymódosítás indítványozása nem miattam született, egyszerűen rossz a törvény, mely a művészi és tudományos munkát engedélyezte a polgármestereknek, más jellegű munkavégzést nem.” Abban vitatkoznék vele, hogy a kormánypárti indítványozók igenis személyre szabták a módosítást. Abban viszont egyetértek Dézsi Csaba Andrással, hogy a törvény csakugyan rossz. De nem azért, amit ő mondott róla. Fenntartásomnak más oka van. Az önkormányzati törvény nem veszi figyelembe az úgynevezett kistelepülések adottságait. Körülbelül két és félezer faluban ugyanis kevés az értelmiségi, még kevesebb vállal közéleti feladatot.

Márpedig ha a helybéliek orvost, tanárt, agronómust választanak polgármesterré, akkor a jelenlegi jogszabály szerint az elöljáró nem vállalhat „egyéb, munkavégzésre irányuló jogviszonyt”. Így azonban a helyi iskolának, újságnak, portálnak, művelődési háznak, múzeumnak nem lesz felkészült vezetője. Amivel nem számoltak a jogalkotók, azzal számoltak a jogalkalmazók. A belügyminisztérium értelmező füzetsorozatot gondoz, amelyben figyelembe vette a kistelepülések értelmiségi adottságait is. Azt javasolja, hogy az önkormányzati törvény összeférhetetlenségi záradékot enyhébben alkalmazzák a 3000-nél, és lehetőleg ne alkalmazzák az 1500-nál csekélyebb lélekszámú falvak esetében.

Az már a győri ügy pikantériája, hogy a városnak 130 ezer lakosa van, és nem szűkölködik közéleti szerepet vállaló értelmiségiekben. A törvény megértően, visszafogottan alkalmazott végrehajtási utasítása tehát jelenleg nem érinti Dézsi professzort. Hogy érinthesse, a parlamenti többség valószínűleg elhárítja az útjában álló akadályt. Dézsi Csaba András egyszerre lehet polgármester és főorvos. Igen ám, de akik tegnap beadták a módosító indítványt, aligha gondoltak arra, hogy a szívgyógyász kimenekítése láncreakciót indíthat el a közigazgatásban.Például Miskolc polgármestere, Veres Pál félig-meddig visszaköltözhetne a Földes Gimnázium épületébe, ha a kormánypárti politikusok nemcsak a főorvosi tevékenységet engednék meg a főállású polgármestereknek, hanem az iskolaigazgatóit is.       

Figyelemre méltó cikk jelent meg tegnap az Origo.hu-n. Kiderült belőle, hogy a budapesti főpolgármester törvénysértő módon javasolta havi bruttó 322 ezer forintért Őrsi Gergely II. kerületi polgármestert elnöknek a Főkert Zrt felügyelőbizottságába. Az önkormányzati törvény szerint ugyanis „a 3000 fő feletti lakosságszámú település főállású polgármestere - a tudományos, oktatói, lektori, szerkesztői, művészeti, jogi oltalom alá eső szellemi tevékenység és a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony kivételével - egyéb, munkavégzésre irányuló jogviszonyt nem folytathat, nem lehet gazdasági társaság személyesen közreműködő tagja”.

Az utolsó félmondat vonatkozik a II. kerületi polgármesterre. Akinek bizony le kellene mondania a felügyelőbizottsági elnökségről, és vissza kéne fizetnie a megválasztása óta fölvett tiszteletdíjakat. Ha ezt nem teszi meg, az összeférhetetlenségi záradék jegyében föl kell függeszteni a polgármesteri tevékenységét. Az Origo.hu ügyesen tapintott rá az ellenzék egyik sebezhető pontjára. Ezzel a lendülettel elsöpörhető Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester is, aki így jellemezte a városában önkormányzati médiumokat működtető gazdasági társaságot: „A felelős kiadó természetesen én vagyok.” (Klubrádió, 2019.11.14.)

Ezek a fránya ellenzéki polgármesterek vagy nem olvasták a rájuk vonatkozó jogszabályokat, vagy olvasták ugyan, de úgy vélik, hogy megúszhatják a felelősségre vonást. Igen ám, csakhogy az összeférhetetlenségi záradék nem csupán őket érinti, hanem a kormánypárti polgármestereket is. Például Dézsi Csaba Andrást, Borkai Zsolt utódját. Kevesen tudják róla, hogy a győri szívcentrum alapítóját, a Petz Megyei Kórház kardiológiai főorvosát a múlt év novemberében kinevezték egyetemi magántanárrá. Ő lett a pécsi egyetem Győrbe kihelyezett szívgyógyászati tanszékének a vezetője. Megbízatása értelmezésem szerint belefér a törvény szabta keretbe, vagyis összefér a későbbi polgármesterségével. Az viszont már nem, hogy ragaszkodik a szívcentrum vezetéséhez is.

Az idézett összeférhetetlenségi záradék a mintegy 3000 polgármester közül feltűnően sokat érint, Márpedig a legtöbbjük nem ellenzéki, hanem kormánypárti. Aligha véletlen, hogy a Fidesz a Lex Dézsivel akarja megelőzni a bajt. Tegnap kormánypári képviselők benyújtottak egy módosító javaslatot, amellyel lehetővé tennék, hogy a győri polgármester egy fenékkel három lovat ülhessen meg. Ki gondolta volna az Origóról, hogy a cikkével politikai fegyvert ad az ellenzéki pártok kezébe? 

A digitális ismerős azt kérdi, hogyan állítom össze a Lefülelt mondatok című válogatást. E dokumentátori munkát három évtizede csinálom, a kikristályosodott forma 21 mondatnyi, napi átlagban három. Ma van a hét második napja, és tegnap három közleményben leltem korjellemző gondolatot.

Hiller István interjú adott a Népszavának. A civilben történész a pártvezetés legműveltebb tagja. Volt már pártelnök és választmányi elnök is, most az országgyűlés egyik alelnöke. Róla mondta Orbán Viktor: „Egy nemzeti érzelmű ember. Baloldalról ez nehéz dolog, de benne mocorog valami.” (444.hu, 2015.10.12.) Prototípusa az ellenzéki politikusnak, aki jó pénzért érzi rosszul magát. Nem akarja alább adni, ezért megcélozta régi helyét az MSZP parlamentjében is. Ahhoz azonban, hogy a közelgő kongresszus megválaszthassa, a párt társelnöki helyébe kell juttatnia a választmány jelenlegi elnökét. Felmagasztalta hát Kunhalmi Ágnest, hogy a trojka (vagy a triumvirátus) harmadik tagja lehessen.

Elvégezte a káderezést is. Dicsérte Tóth Bertalan pártelnököt, aztán Tüttő Katát, Molnár Zsoltot, Szakács Lászlót, Komjáthi Imrét, Harangozó Tamást és Mesterházy Attilát. Az általa összeállított vezetőségben az újdonság az, hogy kihagyta belőle Bangónét, ami az említett asszonypolitikus nyilvánosság előtti ámokfutása után már nem is meglepő. Az interjúban egyetlen ütős mondatot vettem észre, melynek a tartalma gyökeresen ellentétes Hiller biztonsági játékával: „A legnagyobb rizikó az MSZP számára az, ha nem vállal rizikót.”

A másik két választott mondat nem annyira ütős, ám annál kevésbé ellenkezik a kijelentő szándékával. Tamás Gáspár Miklós filozófus azt fejtegette a tegnapi publicisztikájában, hogy mivel jár a parlamenti ellenzék visszafogottsága. Arra jutott, hogy ha az alkalmilag együttműködő ellenzéki pártok legközelebb megvernék a Fideszt, a győzelmüknek nem lesz különösebb jelentősége. Mindegy, hogy „Ki nyer 2022-ben, Orbán vagy az elorbánosodott nem-Orbán?” (hvg.hu) A harmadik, inkább érdekes, mint ütős mondat Kelemen Anna száját hagyta el. A celeb visszakérdezett az interjút készítő újságírónál: „A Borkai ugye a hajós? Néha keverem Gréczy Zsolttal.” (Azonnali.hu)

Hiller István mondatát találtam a legjobbnak. Kár, hogy ez az egyetlen, amelyet érdemes följegyezni a vele készített interjúból. A szintén kultúrember Tamás Gáspár Miklósnál pedig épp annyi mondatot húztam alá (négyet-négyet), mint a bájaival kereskedő Kelemen Annánál.

Sokáig azt hittem, hogy majd’ minden apróhirdetést Érden adtak föl. Azt olvastam ugyanis az újságokban és a falragaszokon, hogy „ÉRD.:”, és utána egy mobilszám következett. Amikor magánügyből kifolyólag Érdre költöztem, egy baráti házaspár két jellemző mozzanatról világosított fel. Az egyik az volt, hogy a nagybetűs rövidítés voltaképpen érdeklődést jelent. A másik pedig az, hogy Európa legnagyobb faluját választottam. A Budapest közeli, 66 ezres alvóvárosban most zűr van.

Néhány nem éppen jóindulatú cikkből azt tudhattuk meg, hogy az újdonsült polgármester négy hónap után mutatta ki a foga fehérjét. Ebből annyi igaz, hogy az alkalmilag együttműködő ellenzéket képviselő Csőzik László föltett egy bejegyzést a közösségi üzenőfalára. Legsúlyosabb mondata ez: „Sárban, porban járunk, miközben évi félmilliárd forint ment látványsportra közpénzből. (Facebook.com, 2020.02.15.) Az első osztályú kézilabda csapatra utalt, amely a hazai bajnokság élmezőnybe tartozik. Csupán a világválogatottakkal teletűzdelt Győr, a magyar válogatott zömét alkotó FTC és a siófoki együttes előzi meg.

A nemrégiben megválasztott polgármester belenézett a klubpapírokba, és „kétmilliós” havi fizetéseket fedezett föl. S mert a keretben sok a nem érdi játékos, lokálpatrióta hevülettel fejtegette, hogy a helybéliek adójából inkább az érdi tizenéveseket pénzelné. Akik most támadják, megszorítást emlegetnek, a baloldali politikusok „kedvenc” módszerét. Igen ám, de nemcsak a jelenlegi városgazdának okozott gondot a milliárdos adósságot maga előtt görgető egyesület. A korábbi, egyébként fideszes polgármestert is zavarta a poros utak és a közpénzből kistafírozott csapat között feszülő ellentmondás.

Mások szerint abban, hogy körülbelül másfél éve áll a bál a kézilabda körül, a helyi Fideszen belüli feszültségek is közrejátszottak. E mozzanatok azonban túl zavarosak ahhoz, hogy érdemben foglalkoztassanak. A lényeg amúgy is a számokban van. Ha pontosak az információim, az ország-világból összevásárolt kézilabdás lányok 2018-ban az önkormányzatnak 358 millió forintjába kerültek, tavaly 400 milliójába, az idén pedig a sportvezetők 700 millió forintot kértek. Már ritkán járok az érdi sportcsarnokba, ám érdeklődésemből telik annyira, hogy megnézem mérkőzéseiket a tévében.

Sajnálatos volna, ha a kényszerhelyzet egy szerethető csapat megszűnésével járna. De nyilvánvaló, hogy a jelenlegi polgármester se mehetett el szó nélkül a közpénz nehezen elfogadható „hasznosítása” mellett.