„Egyszer már dicsérhetnéd is a miniszterelnököt” - korholt a középiskolai osztálytársam. Figyelemmel kíséri a bejegyzéseimet, és néha fölhív. Eltűnődtem a megjegyzésén. Arra alapozta, hogy mostanában többször is írtam Orbán Viktor kommunikációjáról. Arról, hogy a koronavírus-járvány idején gyakran jelent meg a nyilvánosság fórumain. Három hónap alatt egyetlen pénteket sem hagyott ki a Magyar Rádióban, és egyre kevesebb olyan mondatot találtam az interjúiban, amelyet érdemes lett volna kiemelni a heti összeállításba. Mintha a válság kényszerhelyzetbe hozta volna.

Nem beszélhetett arról, ami nyomta a bögyét - az aktuálpolitikai igényei szerint kellett fogalmaznia. S mert ezt meg is írtam, hajdani osztálytársam dohogott. Most végre dicsérhetem a miniszterelnökünket. Tegnap élete egyik legjobb beszédét mondta el. Felcsúton bemutatót rendeztek a Puskás Ferenc Akadémia konferenciatermében. Elkészült egy könyv, amelynek a Labdarúgás és a tudomány címet adták, és zsinórmértékül szolgál majd a magyar fociért dolgozók számára. Orbán Viktortól régen olvastam ennyire felszabadult szöveget. Szavaiból az bontakozott ki, hogy a terjedelmes tankönyvnek szívesebben adta volna a Foci és művészet címet, de nem akart beleszólni a tudósok munkájába.

A közreműködők közül mindenkit a keresztnevén szólított. A Lajost sikerült azonosítanom Mocsaival, a Testnevelési Egyetem rektorával, a Sándort Csányival, az MLSZ elnökével, a Pilu pedig Vincze István, a volt válogatott balszélső lehetett, bár ebben már nem vagyok biztos. Akadt még egy rejtély. A miniszterelnök többször emlegette „Misit”, akit végképp nem tudtam azonosítani. Felvilágosításért a Magyar Távirati Irodához fordultam. A tudósításból kiderült, hogy ama bizonyos Misi vezetékneve Takács. Ő a felcsúti akadémia igazgatója, és bábáskodott a vaskos kötet születésénél.

Miközben kerestem őt, feltűnt, hogy Orbán Viktor szerint „haptákban futballozni nem lehet, csak menetelni”. Csakhogy a Miniszterelnök.hu-n nem ezt olvastam, márpedig a honlap szó szerint szokta idézni az ország első emberét. A kormányfő így fogalmazott: „Haptákban állni lehet, esetleg menetelni, de futballozni biztosan nem.” Ismerjük vonzódását a katonai dolgokhoz, aligha berzenkedett a vigyázzban menetelés ellen. De ha már a focit művészetnek tartja, megengedte magának, hogy a felcsúti akadémia tizenéves hallgatóit gyorsabb, kiismerhetetlenebb mozgásra noszogassa. Egyetértek vele, ezt most talán javamra írja a hajdani osztálytárs.

A Beszéljük meg! című rádióműsorban mindig akad betelefonáló, aki nehezményezi, hogy az ellenzéki pártok ódzkodnak az együttműködéstől. A műsort vezető Bolgár György egyetért velük, sőt e sorok írója is. Aztán eltűnődöm, és a morfondírozásból valami egészen más sül ki.

Orbánék bedobták a köztudatba a felhatalmazási törvény (a rendeleti kormányzás) ötletét. Március 21-én a legnépesebb MSZP-szervezet, a fővárosi elnöke, Molnár Zsolt kifejtette: „Több érv szól amellett, hogy támogassuk, mint hogy nem.” Nem sokkal később a párt elnöke, Tóth Bertalan viszont így fogalmazott: „Az MSZP nem lesz partner abban, hogy segítséget nyújtson egy olyan törvény elfogadásához, amely határozatlan időre kiszolgáltatná Magyarországot, a magyar embereket Orbán Viktor szeszélyeinek.” Néhány nap múlva Mesterházy Attila a parlamentben békejobbot nyújtott a miniszterelnöknek. Ez annyira meglepte Orbánt, hogy a gesztust meg is köszönte az MSZP volt elnökének. Az MSZP elnöksége azonban elhatárolódott a párt egyik befolyásos tagjától.

S hogy még egy példát említsek a magyar szocialisták viszontagságos közelmúltjából, 2017 nyarán, az egyik reggel az MSZP parlamenti frakcióvezetője, Tóth Bertalan arról beszélt, hogy törvényjavaslatuk megakadályozná a plakáthely-tulajdonos Simicska Lajos és a hirdető Jobbik további együttműködését. Néhány órával később megalakult az Országos Választási Bizottság, amelynek vezetője, Botka László miniszterelnök-jelölt az MSZP-ben átvette a hatalmat. Rögtön meg is vétózta a frakció törvényjavaslatát, sőt a párt sajtófőnöke révén kizárással fenyegette azokat, akik a potenciális szövetséges korlátozásában együttműködnének a Fidesszel.

De visszatérve 2020-ba, április végén a kormánypártok benyújtották az elektronikus információkat szabályozó törvényt. A jogszabály-tervezet felhatalmazta volna a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot és a Katonai Biztonsági Szolgálatot, hogy „ideiglenesen”, 90 napig hozzáférhetetlenné tehessék a „honvédelmi vagy szövetségi érdekeket sértő” tartalomszolgáltatókat. Az ellenzéki együttműködés mellett immár elkötelezett Jobbik képviselői váratlanul megszavazták a törvényt. Majd az elnökség utólag már nem vállalt közösséget Varga-Damm Andreával, mert a téma vezérszónokaként káros döntésre bírta a képviselőtársait. A honanya kilépett a Jobbik-frakcióból.

Vajon mi, választópolgárok elvárhatjuk-e, hogy az ellenzéki pártok megegyezzenek a követendő stratégiáról, ha még arra is képtelenek, hogy a pártjukon belül megegyezzenek egymással?

Azért nem szoktam válaszolni álneves kommentelőknek, mert mindig akad álneves kommentelő, aki megvéd a funkcionális analfabétáktól. Azoktól, akik nem értelmezési, hanem megértési gondokkal küszködnek. Akivel most vitatkozom, nem tartozik a funkcionális analfabéták közé. Érti, amit írok..

Onnan lehet fölismerni, hogy a stílusán nem képes változtatni, csupán az álnevein. Ha a személytelenségi igazolványában az olvasható róla, hogy 0 bejegyzéshez 35 hozzászólás párosul, ráadásul a bejegyzéseim alatt el is használta mind a 35-öt, akkor ő az, akit a minősíthetetlen kommentje miatt két hete kizártam. Az idő tájt olyan álnevet használt, amelyhez 0 bejegyzés és néhány tucat hozzászólás tartozott. Az eggyel még korábbihoz pedig szintén 0 bejegyzés és megint csak néhány tucat hozzászólás. Így megy ez évek óta, mert mindig van egy pióca, „aki” tapad az írásaimra. Aki csinált már blogot, és van neve is, ismeri ezt a jelenséget.

Túl nagy jelentőséget nem érdemes tulajdonítani neki, most mégis reflektálok rá. Egyik tegnapi mondatomat, melyben a 19 vidéki napilap online kiadásáról tűnődtem, az álneves kommentelő félre akarta érteni. Az általam félmilliónyira becsült digitális olvasószámot összevetette az úgynevezett ellenzéki portálok olvasottságával. Így adott az Index.hu-nak naponta 1,8 millió olvasót, a 24.hu-nak „közel egymilliót”, a 444.hu-nak és a hvg.hu-nak 5-600 ezret. Ezzel fejezte be okfejtését: „Hadd ne sajnáljam az ellenzéket, ha a netes jelenlétről van szó.” Igazán kár, hogy tegnap nem is említettem az ellenzéket.

Az álneves kommentelő abból indult ki, hogy senki nem néz majd utána a számainak. Csakhogy a fele sem igaz. Vegyük például az Index 1,8 millióját! Úgy van naponta 1,4 millió olvasója az Index név alatt megjelenő portfóliónak, hogy körülbelül a felét az Index szerkesztősége mondhatja magáénak. Egy ügyes ügyvéd úgy bástyázta körül, hogy a kormányzat nem férhet hozzá, körülötte azonban olyan cégcsoport található, mely a szórakoztató portálocskák révén hozza az olvasók (és a hirdetési bevételek) másik felét.

Hiába tekintélyes a mag Index olvasottsága, az ehhez kötődő hirdetési bevételek nem teszik nyereségessé a vállalkozást. Ezzel magyarázható, hogy a kormányzati befolyástól kevésbé védett cégkörnyezet sakkban tarthatja az Index szerkesztőségét. Egyelőre különösebb eredmény nélkül, de ki tudja, mit hoz a jövő. Ennyit az ellenzék netes jelenlétéről, ha már a kormánypárti troll szóba hozta.       

Fészbukos üzenőfaláról utoljára február 10-én tűnődtem, akkor 665 ezren követték. Majd jött az a fránya járvány, amely óhatatlanul az érdeklődés tetejére emelte Orbán Viktort. Jelenleg 1017586 követője van, több mint 50 százaléknyival növelte a számukat. Például a kovászos uborkával, amelyet a májusi napsugarak csalogattak ki a tornácra.

Az első fényképen az egymáshoz préselt uborkák alatt kapor és néhány szem bors, fölöttük a maradék kapor és néhány szelet szikkadt kenyér. A sós vízzel megtelt üveget a levegőtől lefelé fordított tányér zárja el. A második fotón már az érett, roppanós uborkák csábítják az ízlelőbimbókat, a képaláírás pedig („Helló ubik!”) emlékeztet arra, hogy a miniszterelnökünk megszólította Erzsi néni háziállatát az ólban. („Helló röfi!”) A harmadik képen a kormányfő mosolyog a kamerába munkahelyén, a budai Várban, kezében az uborkás üveg. Nincs ezzel bajom. Akik a közösségi oldalon követik Orbánt, önszántukból csatlakoztak a táborához. Más kérdés, ha a Karmelita kolostorban készített uborkás fénykép a nyilvánosság fórumain is megjelenik.

Például a 19 vidéki napilapban. Amikor a kormány egybegyűjtötte őket, mintegy 400 ezer példányban láttak napvilágot. Azóta csökkent az eladott példányok száma, de még így is milliónyi olvasóhoz jutnak el. Az online változatot vagy félmilliónyian kísérik figyelemmel, a világháló révén tehát másfél millió ember ismerkedhetett meg Orbán Viktor kovászos uborkájával. Egymillió önként, fél nem annyira. Mindebből nem vonnék le következtetést, ha az online kiadásba nem került volna át egy másik Facebook-fénykép is. Nemrégiben a  Karmelita kolostor vendége volt a kormányfő unokája, egy kedvesen totyogó, szöszke csöppség. –

Tegnap pedig négyen köszöntötték videón Orbán Viktort, mert tíz éve alapította második kormányát, és közeleg, május 31-én lesz az 57. születésnapja. Nógrádi László közlekedési minisztere volt az első kormányában, Szalay Kornél Géza a kormánypárt egyik önkormányzati képviselője, Brenner Dominik a Fidesz-kongresszus legfiatalabb küldötte és Szikora Róbert. Miközben összekoccintják a pezsgőspoharukat, a csikidám-kultúra meghonosítója ki is mondja: „Csin, csin.” Az egyik évforduló kerek, a másik nem az. Magára valamit adó országban nem illik nyilvánosan megünnepelni a miniszterelnök 57. születésnapját. Ha mégis erőlteti a kormányzati stáb, akkor talán föltehető a kérdés: vajon az ország első emberével kapcsolatban használható-e a személyi kultusz kifejezés?        

Holnap új hetilappal bővül a hazai kínálat. 9000 példányban jelenik meg a Jelen, a 168 Óra szerkesztőségéből távozott öt újságíró vállalkozása. A főszerkesztő Lakner Zoltán lesz, aki a szociológiából érkezett a sajtóba. A Népszava interjút készített vele, és a mai számban azt fejtegette, hogy hiányzik belőlük a nosztalgikus érzés. Nem a 168 Óra hagyományát akarják tovább vinni, hanem abból indulnak ki, hogy „a propaganda mögötti valóságra is van igény”.

Az akkori pénztelenségből a mostani pénztelenségbe jutottak tehát. Az idézett megjegyzés azt sejteti, hogy sokallták egy vallási közösség beleszólását a patinás hetilap irányvonalába. S mert Lakner szemléletéből telik arra, hogy távol tartsa magát és kollégáit a politikai szervezetektől, a Jelen könnyen légüres térbe kerülhet. Volt már hasonló élményben részem. A kilencvenes évek elején olyan hetilapot szerkesztettem, amelyet egy magánvállalkozó működtetett. A pénz, amit adott, a jóllakáshoz kevés volt, az éhenhaláshoz sok. Egy feltörekvő párt megvásárolta a céget, és megindult a küzdelem, vajon melyik platform kaparintsa meg az irányítást. A pártelnök megunta a tülekedést - magának akarta ugyanis az újságot -, és beszüntette a támogatást. 7600 előfizetővel hagytuk félbe a vállalkozást.

Akkoriban még nem volt digitális sajtó, manapság viszont többen olvassák, mint a hagyományos sajtót. Lakner Zoltán ki is fejti az interjúban, hogy a jövő héttől megjelenő online változat fizetős lesz, ám ezért az olvasók olyan tartalmat is kapnak, amelyet nem találhatnak meg a papírra nyomtatott újságban. Ez érdeklődőként nincs ellenemre, bár egy olvasói tapasztalatot megosztanék az új hetilap alapítóival. Az ingyenes hvg.hu és a fizetős hvg360 van már annyira tájékoztató és szemléletformáló jellegű, hogy lemondtam a papírra nyomtatott HVG-ről. A Mandiner.hu sokoldalú másodközlő tevékenységével pedig nálam legalábbis nem vette föl a versenyt a néhány hónapja lapozható Mandiner hetilap.

Még egy megjegyzés a címhez. Immár a huszadik évfolyamát tapossa az Irodalmi Jelen. Aradon szerkesztik, de eljut hozzánk is. A folyóirat előszeretettel fedez föl pályakezdő írókat, költőket, kritikusokat. Tartalmilag aligha ütközik a holnap debütáló Jelennel, a sors iróniája lehet azonban, hogy Laknerék számára figyelemre méltó kitörési lehetőség kínálkozik: a literátus újságírás felkarolása. A nem is olyan régen még általuk szerkesztett 168 Óránál irodalmibb Jelen.    

Ama napilapnál, ahol Molnár Gál Péter dolgozott, egy ideig a főnöke voltam. Már túl volt az első kirúgáson, de innen a másodikon. El kellett mennie az újságtól, mert a repülőtéren rajtakapták egy tiltott kézirattal, és a visszavétele után még nem derült ki róla, hogy álnéven írt jelentéseket a belügynek.

Új könyve jelent meg a színházi életről, és ezzel adta át a dedikált példányt: „Tudom, hogy úgyse olvasod el.” Igaza volt, de ami most jelent meg tőle, azt elolvastam. A Coming out a legrosszabb jó könyv, amit valaha is olvastam. Salátagyűjtemény, külön-külön érdekes esszékkel, színész- és rendezőportrékkal. Közéjük ékelődött néhány életkép a besúgói életformáról, a tartótisztekről, a titkos élet egyéb mozzanatairól. A széteső kötetet mégis egységesíti a hármas élet rejtegetnivalója.

MGP az újságírást művelte, amelyben majd’ minden tévedésünket nyilvánosan követjük el, és álnéven írta a jelentéseket. Ráadásul homoszexuálisként volt még egy titkos élete, és ez alkalmat kínált arra, hogy a belügyérek megzsarolhassák. Egy sorspárhuzam. Első játékfilmjétől tudtuk, hogy Szabó István tehetséges rendező. Kritikusként mindegyik filmjében találtam erre utaló jeleket, de csak akkor jöttem rá, hogy életműve a titkos élet művészi kivetítése, amidőn kiderült, hogy fiatal korában ő is jelentett.

Bár felnőtt fővel értem meg a rendszerváltást, Molnár Gál Péter szerkezetlenségben és szerkesztetlenségben szenvedő könyvéből sikerült végre megérteni a Kádár-korszak, leginkább az Aczél-féle kultúrpolitika mélyebb összefüggéseit. Spiró György fején találta a szöget, amikor így jellemezte MGP-t: „Feltűnési viszketegségben szenvedett, a színpad lett volna az igazi terepe.” (168 Óra, 2020. május 21.)

Egy időben a Táskarádió című rádióműsor jegyzeteket kért a rettegett színikritikustól, aki elvégezte az utolsó simításokat a kéziraton, mondván: „Igyekeztem csökkenteni a r-hangzókat, hogy elmondhassam.” Raccsolt ugyanis, ezért nem lehetett színpadképes, de ahhoz volt szókincse és stílusérzéke, hogy szinonimákkal helyettesítse az r-betűs szavakat. Amit megtehetett a saját szövegével, azt persze nem tehette meg Shakespeare-rel és Csehovval. Be kellett érnie az előadások éRtelmezésével. Pontosabban szólva kifejtésével, kihüvelyezésével, megvilágításával, taglalásával, tisztázásával.

Nagyon jó színikritikus lett belőle, azt azonban a Coming out elolvasása után se értem, vajon egy újságíró miért ír álnéven jelentéseket, ha saját névvel is vállalhatja a véleményét.

Tíz mondat Molnár Gál Pétertől

Korpótlék és kilométerpénz nálunk a kitüntetés. (168 Óra, 1995. március 21.)

Az igazi színész annyi éves, amennyi aznapi szerepe. (Népszabadság, 1997. május 16.)

Az ellenzéki humor a népszavazás kifejezése más eszközökkel. (Népszabadság, 2002. április 13.)

Kicsit minden ember tehetséges. (Népszabadság, 2002. június 12.)

Sokan pártmunkában voltak ellenzékiek. (Népszabadság, 2002. augusztus 31.)

Amikor a színészek elérnek egy bizonyos kort, minden megtanulhatót tudnak a mesterségükről, és elmegy a kedvük a játéktól. (Criticai Lapok, 2011/2.)

A tehetségtelenséget nem adják ingyen. (Coming out, Tények és tanúk, Magvető, 2020)

/Veres Péterről/ Szalonnával írt. (Coming out)

/Sándor Györgyről/ Rettegve pimaszkodott. (Coming out)

Ha hivatásszerűen műveli valaki mások megsértését, köteles eltűrni az ellenvéleményeket. (Coming out)

A nap híre című ATV-műsorban érdekes megjegyzés hangzott el. Somos András hozta szóba az ellenzéki pártok holdudvarát, amelyet „Lenin körúti értelmiség”-nek titulált. A Petőfi és a Margit híd közötti félkörív, Pest 4 kilométernyi főutcája kétségkívül Lenin nevét viselte egy darabig, de előtte is, utána is a Habsburg uralkodóház tagjairól keresztelték el. Most is Ferenc, József, Erzsébet, Teréz körút, a jelenlegi Szent István pedig Lipót körút is volt. Az összefoglaló Nagykörút két oldalán és a mellékutcáiban összpontosultak a szerkesztőségek és a kávéházak.

A két világháború között velük hozható összefüggésbe a szélsőjobboldali publicisztikában a nagykörúti nyilvánosság polgári jelzőjét helyettesítő zsidó. Somos András akaratlanul is sokjelentésű, érzékeny témát érintett. A második világháború után pedig a Dinnyés-kormányban miniszterelnök-helyettesi tisztséget betöltő Rákosi Mátyás meginvitálta a főszerkesztőket. 1948. március 23-án a magyar kommunisták vezetője kifejtette, hogy a „polgári” újságírás cinikus, felelőtlen, valóságot eltorzító szemléletű. A Szabad Nép hasábjain Betlen Oszkár, a pártlap vezető publicistája már így fogalmazott: „Az úgynevezett körúti újságírás eltereli az olvasók figyelmét az ország nagy kérdéseiről.”

A rendszerváltás után is előkerült az a fránya Nagykörút. A történész-miniszterelnök Antall József kezdte pedzegetni. MDF-beli helyettese, Csurka István szintén emlegette a Magyar Fórum hasábjain. S ami talán meglepő, a szocialista politikusok is fölvették a fegyvertárukba, hogy alkalomadtán elhatárolódhassanak a „liberális” véleményvezérektől. Más és más nézőpontból ugyan, de a polgári, a zsidó és a liberális Nagykörút körülbelül ugyanazt jelentette: a kávéházi konrádok rémuralmát. A döntéshozói okfejtés szerint nekünk, politikusoknak akarják megmondani az újságírók, az írók és a filozófusok, hogy mit csináljunk. Ki hallott már ilyet?

Bár e bejegyzés utáni dokumentációban szereplő politikusok egyike a nagykörúti értelmiség ürügyén Konrád Györgyre utalt, a kávéházi összefüggésben korántsem a nemrégiben elhunyt íróról van szó, hanem Conrad von Hötzendorfról. A korabeli minősítés azt sugallta, hogy a márványasztalnál újságokat és térképeket böngésző kibicek még az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregét irányító vezérkari főnöknél is jobban tudták, miként lehetne megnyerni az első világháborút. Nem jött össze - sem nekik, sem a tábornagynak.

Tíz mondat a Nagykörútról

A Körúton most három darab is fut, amelyben engem megszemélyesítenek. (Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója, Magyar Hírlap, 2014. február 15.)

Tudomásul kell venni, hogy a Nagykörúton kívül is élnek emberek. (Török Zsolt szocialista politikus Heller Ágneshez és Konrád Györgyhöz, Facebook.com, 2014. április 15.)

Antall József használta először a „Nagykörúton belüliekre” vonatkozó meghatározást. (Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Népszabadság, 2014. július 12.)

Beszorult az ellenzéki politika a budapesti Nagykörútra, illetve az üzengetés helyszínéül szolgáló tévéstúdiókba. (Botka László szocialista politikus, szegedi polgármester, Népszava, 2017. március 14.)

/”Fizessenek a gazdagok!”/ Lehet, hogy csípi a körúti értelmiség szemét. (Molnár Gyula szocialista politikus, Népszava, 2017. április 20.)

Az a rengeteg ember, aki megtisztelt bennünket azzal, hogy elmondta véleményét, nem úgy látja, ahogyan a régi SZDSZ rossz hagyományait folytató, magát egyfajta budapesti gettóba záró ellenzéki politikusok gondolják. (Kövér László Fidesz-politikus a nemzeti konzultációról, Napló, 2017. május 27.)

Olyan mellékletet kell összeraknunk, amelyen egyaránt megtalálja a maga számára érdekes írásokat az irodalmi élet Nagykörúton kívül élő része, ugyanakkor a kereskedelmi tévét nézők számára is tud élvezhető tartalmat biztosítani. (Demeter Szilárd, az Előretolt helyőrség című irodalmi melléklet főszerkesztője, Origo.hu, 2017. november 24.)

Nekünk más számít „szerencsének” a Nagykörúton túl, mint nekik a saját kis iróniafészkeikben. (Toót-Holló Tamás újságíró, Magyar Nemzet Online, 2020. március 23.)

Az 1990-es kampány sötét mélyrétegeiben a „nagykörúti értelmiség”, a „törpe kisebbség” kódszavaival fedett antiszemita uszítás mindvégig jelen volt. (Mink András történész, Magyar Narancs, 2020. május 2.)

Ellenzéki holdudvar, értsd: Lenin-körúti értelmiség. (Somos András műsorvezető, ATV, 2020. május 22.)

A legutóbbi napokban Orbán káslerezett, Kásler tagadott, Karácsony rendszerezett, Majtényi körvonalazott, Verebes félt, Kertész Ákos pedig eszkimózott. Lefülelt mondatok.  

Egyre többször elküldik majd reggel hatkor konyhánkba a rendőröket. (Rab László újságíró, VárosiKurir.hu, május 17.)

Valami nagyon nincs rendben azoknál, akik magyar földön magyar embert szidnak. (Karaffa Attila dunaszerdahelyi újságíró, Mandiner.hu, május 18.)

Nem az indulatról, hanem a tudásról mondják, hogy hatalom. (Pető Péter újságíró, 24.hu, május 18.)

Akkor ezt kimaszkoltuk. (Sándor Erzsi író a járványról, Facebook.com, május 18.)

Ez a kormány tíz éve nem kormányoz, hanem hatalmaz. (Balassa Tamás újságíró, Népszava, május 19.)

Nincs körlevele, utasítása, amely még másnap is érvénnyel bírna. (Tamás Ervin újságíró Kásler Miklósról, hvg.hu, május 19.)

Ilyen utasítás soha nem hangzott el. (Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter a kórházi ágyak kiürítéséről, Demokrata, május 20.)

Ő nem adott ki utasítást, amit az orvosok végrehajtottak. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester Kásler Miklósról, ATV, május 20.)

A vírus nem halt ki, csak nem talált elég gazdatestet. (Tóta W. Árpád publicista, hvg.hu, május 20.)

Egy rendőrállam sziluettje bontakozik ki előttünk. (Majtényi László alkotmányjogász az elektronikus információkat szabályozó törvényről, HírKlikk.hu, május 20.)

Libero pelenkában nem lehet sem nyomozni, sem ügyészséget vezetni. (Ibolya Tibor fővárosi főügyész, PestiSrácok.hu, május 20.)

100 millió forint per év, adózás nélkül. (Lantos Gabriella egészségügyi menedzser a hálapénzes orvosbárókról, Klubrádió, május 21.)

Olyan ez az állam, mint az elnöke. (Szentpéteri Nagy Richárd alkotmányjogász, 168 Óra, május 21.)

 Ez itten a világ leghülyébb diktatúrája. Egyfolytában retteg, hogy lebukik. (Kereszty András újságíró, Újnépszabadság.com, május 22.)

Az Orbán-rendszer lényege, hogy nem lehet azt mondani rá, hogy demokrácia vagy diktatúra. (Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, 444.hu, május 22.)

Kásler miniszter úr érdemei történelmiek. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, május 22.)

Kásler Miklós meg van hosszabbítva Bicskéig. (Rangos Katalin újságíró, ATV, május 22.)

Majdnem jobban félek attól, ami Orbán után jöhet, mint ami most van. (Verebes István rendező, Magyar Hang, május 22.)

A demokráciáról a magyaroknak épp úgy nincs fogalmuk, mint eszkimónak a hőgutáról. (Kertész Ákos író, HírKlikk.hu, május 23.)

A járvány csak csillapodott, de még velünk van. (Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke, Népszava, május 23.)

A nyelvet is vissza kell venni a hatalom megszállottjaitól, nemcsak az intézményeket. (Kabai Domokos Lajos újságíró, Bekiáltás.blog, május 24.)

Amíg karanténban voltam, a lányom vásárolt be. Szombatonként arra kértem, hogy hozzon egy Magyar Nemzetet is. Az újságot azonban túl vékonynak éreztem. Nahát, Zsuzsi nem vette észre, hogy egy vevő kilopta belőle a hétvégi mellékletet. Csakhogy Újlipótvárosban ki belezné ki a kormánypárti zászlóshajót? A fogyókúra okát nem ismerem, de talán nem tévedek abban, hogy a soványodás a koronavírus-járvánnyal hozható összefüggésbe.

Emberek százezrei hetekig nem mozdultak ki a lakásból, és ha nem fizettek elő újságra, akkor bizony visszaesett a példányszám. Ez nemcsak a Magyar Nemzetre vonatkozik, bár például a rosszabb helyzetben lévő Népszava nem szüneteltette a mellékleteit. Az a benyomásom, hogy a Magyar Nemzet épp arról mondott le, ami a legnagyobb értéke volt. A hétköznapi számokban propaganda-kiadvány képzetét keltette ugyan, ám a mellékletben tartalmas, elgondolkoztató írások láttak napvilágot. A szemléletük nem különbözött az újság harcias részétől, de a közelítésmódjuk alaposabbnak, a stílusuk pedig kulturáltabbnak hatott. Ami maradt a régi, nemesen konzervatív Magyar Nemzetből, attól elbúcsúzott a kiadására vállalkozó Mediaworks?

A spórolás a cég többi lapjára is jellemző. A 18 megyei újság szintén elvesztette a legtöbb mellékletét. A Mindmegette családi receptfüzetet, az Otthon vagyok lakberendezési mellékletet, a Jól vagyok egészségmagazint és a Népsport retromellékletet. Azt írtam erről a Médianaplóban, hogy a fővárosi központ csupán két mellékletet tartott meg: a tévés műsorfüzetet és az Előretolt helyőrség című szépirodalmi összeállítást. Ebből vontam le a következtetést, hogy megszűnőben a papírra nyomtatott megyei sajtó családi jellege. Csakhogy a hét minden napjára jutott mellékletekből maradt még egy: a rejtvényeket tartalmazó.

Ez onnan tudható, hogy a legutóbbi címlapján Apáti Bence tűnt fel. A snájdig táncművész a Magyar Nemzet vezető publicistája, és azzal vétette észre magát, hogy elnézést kért. Miközben ugyanis ostorozta az egyik ellenzéki pártot, a Felvidéket összetévesztette a Délvidékkel. Ezt írta: „Nem tudatlanságom, hanem slendriánságom vezetett a botláshoz.” (Facebook.com, 2020. 05.23.) Bátorságra kaptam, és elismerem, hogy a Mediaworks nem kettő, hanem három mellékletet tartott meg a hétből.

Nincs unalmasabb, mint értelmezni a miniszterelnök pénteki rádióinterjúit. Mindig találunk benne olyan mozzanatot, amelyet kivesézhetünk, megcsócsálhatunk. S miközben ízekre szedjük, vajon mit is akart mondani országunk első embere, mi rejlik az idézett kijelentése mögött, ellenállhatatlan kényszert érzünk, hogy országgá-világgá kürtöljük a véleményünket. Eme önkritikus felütéssel hozom szóba, hogy tegnap reggel a Magyar Rádióban Orbán Viktor közölte: ”Kásler miniszter úr érdemei történelmiek.”

Azóta leginkább az fogalmazódott meg a nyilvánosság fórumain, hogy az ellenzékkel szemben megvédte a neves onkológust. Csak azért se válik meg most tőle, holott majd’ minden szempont arra ösztökélné, hogy új válságkezelőt keressen az emberminisztérium élére. Bizonyára van ebben némi igazság, mégis az a benyomásom, hogy néhány hónap múlva érdemei elismerése mellett menti majd föl Kásler doktort, és arra hivatkozik, hogy a koronavírus-válság „sikeres” kezelése után olyan menedzsert keresne, aki lendületet kölcsönöz a magyar egészségügynek, esetleg már egy szűkített (népjóléti) tárca élén.

Megítélésem szerint a tegnap reggeli kijelentés volt a selyemzsinór, a metafora talán még sejteti is a súlyos Covid-fertőzöttek oxigénhiányos állapotát. Aligha véletlenül állapította meg Rangos Katalin az ATV stúdiójában, néhány órával a kipécézett mondat elhangzása után: „Kásler Miklós meg van hosszabbítva Bicskéig.” Szellemes megállapítás. Föl is venném a szállóigék gyűjteményébe, ha nem volna félő, hogy az utókori olvasónak értelmezési gondja lesz vele. El kéne magyarázni neki, hogy idestova fél évtizede Orbán Viktor felavatta Felcsút új óvodáját. Már híre ment a kisvasút ötletének, és az ellenzék berzenkedett ellene. A lokálpatrióta miniszterelnök ekkor mondta ki: ha nagyon ugrál az a fránya ellenzék, az alcsútdobozi arborétumig kiépítendő, mindössze 8 kilométernyi vasútvonalat ő bizony meghosszabbítja a környék központjáig, Bicskéig.

Az okfejtés nevetésbe fulladt a helyszínen, a folytatást pedig e bejegyzés olvasója már a mellékelt dokumentációból tudhatja meg. A hetyke kijelentés szájról szájra, kávéházról presszóra, szerkesztőségről redakcióra terjedt. A bicskézés különféle témák és emberek ürügyén hangzott el, és egyre inkább árulkodott arról, hogy él köztünk egy ember, akinek módjában áll, hogy megvalósítsa a gyermekkori vágyait. Fogalmazhatnám úgy is, hogy a kisvasút a teljhatalom mértékegysége.

Tíz mondat a meghosszabbításról

Ha támadják a kisvasutat, akkor meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha akkor is támadják, akkor meg Lovasberényig. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Távirati Iroda, 2015. november 7.)

Mivel a felcsúti kisvasút az 1898 és 1979 között utasokat szállító Bicske-Székesfehérvár vasútvonal egy rövid szakaszának helyén épült, az az ötlet nem meglepő, hogy északra, Bicskéig hosszabbítsák meg. (Tevan Imre közlekedési újságíró, Origo.hu, 2015. november 23.)

A vonal meghosszabbítása most már szinte elkerülhetetlen, hogy ne legyen kidobott pénz, amit ráköltöttek. (Zsuppán András újságíró, Válasz.hu, 2016. július 2.)

Ha Rogánt tovább támadják, Orbán meghosszabbítja Vlagyivosztokig. (Farkasházy Tivadar újságíró, ATV, 2016. november 30.)

A 3-as metró meghosszabbítása nagyjából annyiba kerül, mint Orbán Viktor dolgozószobája a karmelita kolostorban. (Karácsony Gergely budapesti főpolgármester-jelölt, Facebook.com, 2019. július 20.)

Bár korábban abszurd viccek csattanójaként már felmerült a felcsúti kisvasút meghosszabbítása, úgy fest, mégis megvalósítják az ötletet. (Varju László DK-politikus, dkp.hu, 2019. július 9.)

A felcsúti akadémiát és az alcsútdobozi arborétumot összekötő kisvasút az, aminek Bicskéig történő meghosszabbítását Orbán Viktor megígérte, vagy inkább megfenyegette vele a projekt kritikusait. (Jandó Zoltán újságíró, G7.hu, 2020. január 24.)

A rendkívüli jogrend határozatlan idejű meghosszabbítása olyan biankó csekk lenne a kormány számára, amiről mindig is ábrándozott. (Hardy Mihály újságíró, Klubrádió, 2020. március 21.)

Ha az ellenzék követeli Kásler lemondását, akkor Orbán meghosszabbítja Bicskéig. (Simon András műsorvezető, ATV, 2020. május 6.)

Kásler Miklós meg van hosszabbítva Bicskéig. (Rangos Katalin újságíró, ATV, 2020. május 22.)