„Egyszer már dicsérhetnéd is a miniszterelnököt” - korholt a középiskolai osztálytársam. Figyelemmel kíséri a bejegyzéseimet, és néha fölhív. Eltűnődtem a megjegyzésén. Arra alapozta, hogy mostanában többször is írtam Orbán Viktor kommunikációjáról. Arról, hogy a koronavírus-járvány idején gyakran jelent meg a nyilvánosság fórumain. Három hónap alatt egyetlen pénteket sem hagyott ki a Magyar Rádióban, és egyre kevesebb olyan mondatot találtam az interjúiban, amelyet érdemes lett volna kiemelni a heti összeállításba. Mintha a válság kényszerhelyzetbe hozta volna.

Nem beszélhetett arról, ami nyomta a bögyét - az aktuálpolitikai igényei szerint kellett fogalmaznia. S mert ezt meg is írtam, hajdani osztálytársam dohogott. Most végre dicsérhetem a miniszterelnökünket. Tegnap élete egyik legjobb beszédét mondta el. Felcsúton bemutatót rendeztek a Puskás Ferenc Akadémia konferenciatermében. Elkészült egy könyv, amelynek a Labdarúgás és a tudomány címet adták, és zsinórmértékül szolgál majd a magyar fociért dolgozók számára. Orbán Viktortól régen olvastam ennyire felszabadult szöveget. Szavaiból az bontakozott ki, hogy a terjedelmes tankönyvnek szívesebben adta volna a Foci és művészet címet, de nem akart beleszólni a tudósok munkájába.

A közreműködők közül mindenkit a keresztnevén szólított. A Lajost sikerült azonosítanom Mocsaival, a Testnevelési Egyetem rektorával, a Sándort Csányival, az MLSZ elnökével, a Pilu pedig Vincze István, a volt válogatott balszélső lehetett, bár ebben már nem vagyok biztos. Akadt még egy rejtély. A miniszterelnök többször emlegette „Misit”, akit végképp nem tudtam azonosítani. Felvilágosításért a Magyar Távirati Irodához fordultam. A tudósításból kiderült, hogy ama bizonyos Misi vezetékneve Takács. Ő a felcsúti akadémia igazgatója, és bábáskodott a vaskos kötet születésénél.

Miközben kerestem őt, feltűnt, hogy Orbán Viktor szerint „haptákban futballozni nem lehet, csak menetelni”. Csakhogy a Miniszterelnök.hu-n nem ezt olvastam, márpedig a honlap szó szerint szokta idézni az ország első emberét. A kormányfő így fogalmazott: „Haptákban állni lehet, esetleg menetelni, de futballozni biztosan nem.” Ismerjük vonzódását a katonai dolgokhoz, aligha berzenkedett a vigyázzban menetelés ellen. De ha már a focit művészetnek tartja, megengedte magának, hogy a felcsúti akadémia tizenéves hallgatóit gyorsabb, kiismerhetetlenebb mozgásra noszogassa. Egyetértek vele, ezt most talán javamra írja a hajdani osztálytárs.