A legutóbbi napokban Orbán sorosozott, Lendvai és Eörsi orbánozott, Szanyi medgyessyzett, Szörényi pedig gyurcsányozott. Lefülelt mondatok.

Süket csönd az utcán. A kutyák is hallgatnak, nincs kire ugatni. (Pór Vilmos újságíró a kijárási tilalomról, Facebook.com, november 15.)

Ingyen lesz az internet, amit majd egyszer be fog tiltani. (Rab László újságíró Orbán Viktorról, VárosiKurir.hu, november 15.)

Ez a rendszer azt hiszi, hogy a tehetséget ki lehet nevezni. (Kardos Sándor filmoperatőr, Népszava, november 16.)

Ezek már nem fognak kushadni. (Verebes István rendező a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóiról, ATV, november 16.)

Ő volt a legbaloldalibb kormányfőink egyike. (Szanyi Tibor ISZOM-politikus Medgyessy Péterről, Debreciner.hu, november 16.)

A baloldal álhír-zsákja kiapadhatatlan. (Dömötör Csaba Fidesz-politikus, Mandiner.hu, november 17.)

Ha kiderül, hogy valaki covidos lett, mert megvan a tesztje, vagy karanténban van, akkor úgy kell kezelni, mint a leprást. (Babák Mihály polgármester, Szarvasi Televízió, november 18.)

Magyarország legnagyobb pártja az alkoholistáké. (Batka Zoltán újságíró, Népszava, november 18.)

Ma már az egész hivatalos magyar állam azon mesterkedik, hogyan tudja minél tovább hatalomban tartani a kormányt. (Szentpéteri Nagy Richárd alkotmányjogász, 168 Óra, november 18.)

Közpénz az, amit nem lopunk el. (Szabó Tímea Párbeszéd-politikus, Párbeszéd.hu, november 18.)

Rablóvezérrel nehéz kompromisszumot kötni. (Kaltenbach Jenő volt kisebbségi ombudsman Orbán Viktorról, Klubrádió, november 18.)

Orbán készül a vesztésre. (Eörsi Mátyás DK-politikus, Klubrádió, november 19.)

Ki van a vétó mögött? A magyar kormány feje vagy a magyar kormányfő veje? (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Facebook.com, november 19.)

Nekem tök mindegy, hogy ki a miniszterelnök, csak legyen jogállam. (Lukácsi Katalin volt KDNP-politikus, ATV, november 19.)

Itt két oldal van: a libernyák meg a fidesznyik. (Bede Zsolt, „a radikális jobboldal fenegyereke”, Azonnali.hu, november 19.)

Az ellenzéknek Gyurcsány Ferenc a kötőanyaga. (Szörényi Levente zeneszerző, Mandiner.hu, november 19.)

A foci nem élet-halál kérése. Több annál. (Pilhál Tamás újságíró, PestiSrácok.hu, november 19.)

A halál gondolatánál a hüvelygombáról többet beszélünk nyilvánosan. (Tóta W. Árpád publicista, hvg.hu, november 20.)

A népesség fogyatkozik, de nem az öregek fogynak el, hanem a fiatalok. (Reichert János publicista, Magyar Hang, november 20.)

A mai világpolitika legkorruptabb embere Soros György. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, november 20.)

Orbán lényegében egy döntésgép. (Kuncze Gábor liberális politikus, HírKlikk.hu, november 21.)

Tízháznyival arrébb található az utca legszebb emléktáblája. A fekete márványra az egyik hajdani lakó, a kalapos és szivarozó Salamon Béla fényképét gravírozták. Focimeccsen készülhetett, az MTK-stadionban, mert 2015-ben a kék-fehér klub baráti társasága rakatta föl a falra. Alatta elszáradt, sápatag koszorú. A 48-as lábú, lúdtalpas színész innen indult játszani a közeli Nagykörúton tenyésző kabarékba. Például a Vonósnégyes Salgó urát, aki azzal hívatja meg magát a főnöke házába, hogy kamarazenél a kiöltözött uraknak és asszonyságoknak. S mert egyik hivatalnoktársa sem ért a zenéhez, kiszól a Magyar Televízió kamerájának, hogy „Szintén zenészek.” Még kacsint is hozzá.

Tegnap a Telex.hu-n nekrológ jelent meg Mihály Tamásról, az Omega-együttes basszusgitárosáról. Molnár Réka azt írta róla, hogy „1947-ben született, apja, Mihály András szintén zenész.” Ez annyira igaz, hogy a papa gordonkásként a magyar kamarazene-kultúra egyik legjelentősebb alakja volt. A múlt század ötvenes, hatvanas, hetvenes éveiben minden művészi kitüntetést megkapott. Füstösen érdes hangjára, okos és emberséges magyarázataira pedig a tévévetélkedők zsűrijeiből emlékezhetünk. Már akinek az életkora megengedi az emlékezést. A Telex azonban az Indexből kivált fiatal újságírók vállalkozása, akik nagyjából ugyanazt a nemzedéket alkotják, aminek az előnyei mellett van hátránya is.

Hiányzik közülük egy sokat megélt olvasószerkesztő, akinek a tapasztalataiból és műveltségéből telik arra, hogy kigyomlálja az efféle bakikat, amelyek gyakran fordulnak elő a gyorsújságírásban. A múlt század hetvenes éveiben, pályakezdőként magam is ezt a tevékenységi formát gyakoroltam a Magyar Hírlapnál. Esténként fél nyolcig néztem a tévét, és nyolckor le kellett tenni a másnapi kritikát Fazekas Gyuri bácsi asztalára. A rettegett olvasószerkesztő nyomdafestéket nem tűrő szavakkal adta tudtomra, hogy miért hibás a kifogásolt szókapcsolat. Majd lapzárta után meghívott a Kulacsba, és elmagyarázta, mi rejlik a rosszul megfogalmazott mondat mögött.

A Vonósnégyes szállóigévé nemesült kiszólásáról elmesélte volna, hogy ha a zsidó polgárok egymás között vannak, és valakit szóba hoznak a hitsorsosok közül, akkor nem részletezik a származását. Azzal utalnak rá, hogy „Szintén zenész.” Nem valószínű, hogy cikkírás közben erre gondolt Molnár Réka, aki elmarasztalás helyett mégis inkább egy csokor virágot érdemelne. A sajtóban elkerülhetetlen bakival végre szerkesztőséggé avatta a néhány hete alapított Telexet. 

Dull Szabolcs, az Index volt főszerkesztője a felmondási idejét tölti. Annak fejében kapott végkielégítést, hogy fél évig nem helyezkedik el másik lapnál. Januárban telik le a fogadalma, addig is készül a jogi államvizsgára. Közben pedig utazik, kikapcsolódik, erőt gyűjt. Nemrégiben például Pécsett járt, ahol Babos Attila készített vele terjedelmes és érdekes interjút.

Kifejtette véleményét a nyilvánosság hazai folyamatairól, benne az Index körül keletkezett válságról is. Leginkább ama vádra reflektált, amely a kormánypárti sajtón viharzott végig, hogy Dobrev Klárával, a Demokratikus Koalíció politikusával kereste a kapcsolatot. Ő elhárította a vádat, mondván: politikai újságíróként az volt a dolga, hogy politikusokkal tartsa a kapcsolatot - mindkét oldalról. Imigyen fogalmazott:  „Azok szerették volna rám kenni ezt az egészet, akiknek jó adag vaj van a fülük mögött ebben az ügyben.” (SzabadPécs.hu, 2020. november 20.) A mondás ismerős tévképzet.

Bárdosi Vilmos Szólások, közmondások eredete című, hasznos kézikönyvében olvasható, hogy az egyszeri utcagyerek vajat lopott a piacon. A kalapja alá tette, az a fránya tejtermék pedig elolvadt a napon, és lecsorgott az arcára. Így leplezték le, innen származik az a mondás, hogy „Akinek vaj van a fején, ne menjen a napra.” Azt is írja a közmondás-kutató, hogy elterjedt a „Vaj van a füle mögött.” kiszólás, ez azonban félreértés. Kétségkívül létezik az, hogy „Valakinek valami van a füle mögött.” Ez értelmezésem szerint azt jelenti, hogy az illetőn érdemes óvatosan számon kérni a disznóságot, mert a vétke egyelőre inkább csak feltételezés, nem bizonyítható. Például Karácsony Gergely Párbeszéd-politikus hitelesen fogalmazott, amikor ezt mondta: „Az ellenzéknek az a dolga, hogy ha valakinek van valami a füle mögött, akkor szóvá kell tenni.” (ATV, 2016. november 21.)

A bejegyzés után olvasható összeállításból kiderül, hogy az említett félreértők között akad miniszterelnök, nem is egy, újságíró és író is. A bizonyosságot meg a bizonytalanságot kifejező mondások téves összekapcsolása tehát nincs összefüggésben a hivatásrenddel. A listán található neveket a vajas fül hamis közössége kapcsolja össze. Tekintélyüket Majtényi László alkotmányjogász, volt ombudsman és köztársasági elnökjelölt mentette meg, aki pontosan fogalmazott: „Ha a fejünkön egy deka vaj lenne, akkor nem sétálnánk a napon.” (ATV, 2017. szeptember 21.)

Tíz mondat a fül mögötti vajról

Vaj van a kormány füle mögött. (Bajnai Gordon Együtt-politikus, volt miniszterelnök, ATV, 2013. december 20.)

A vajmennyiség a fülek mögött belepi egész politikai kultúránkat. (Tamás Ervin újságíró, Népszabadság, 2016. január 30.)

Mindenkinek vaj van a füle mögött. (Bokros Lajos volt pénzügyminiszter a politikai támogatásból élő oligarchákról, ATV, 2016. június 21.)

El tudja képzelni, hogy Orbán Viktor nem tudja, ha vaj van a füle mögött? (Rónai Egon műsorvezető, ATV, 2017. május 1.)

Egyikről-másikról ki is derült, hogy vaj van a füle mögött. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus a Fidesz-politikusokról, ATV, 2017. május 22.)

Nincsen vaj a fülem mögött. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, Hír TV, 2018. február 1.)

Lopnak, csalnak, hazudnak. Ez tartja össze őket, a fülük mögötti vaj sorsközössége. (Parti Nagy Lajos író az Orbán-rendszerről, FüHü.hu, 2018. március 24.)

A mutyizó polgármesterek sokkal jobban tudják, hogy hol van vaj a fülük mögött. (Dobrev Klára DK-politikus, ATV, 2019. október 8.)

Próbált úgy tenni, mintha semmi vaj nem lenne a füle mögött. (Méhes Gábor riporter, Sport1, 2019. október 20.) 

Rengeteg vaj van a füle mögött. (Varga Zoltán DK-politikus Polt Péter legfőbb ügyészről, ATV, 2020. október 28.)

Az Azonnali.hu-nak van egy figyelemre méltó sorozata. Varsányi Bence faggatja az úgynevezett véleményvezéreket, akiket valaha publicistának neveztünk. Akkor, amikor a véleményformálást még szabályokhoz kötöttük, például a szakmai felkészültséghez és az íráskészséghez. Manapság boldog-boldogtalan találhat magának olvasókat, a bloggerek számát 30 ezerre becsülik a szakértők. A talán legnagyobb gyűjtőhely, a Blog.hu 2005 és 2016 között 9858 blogot közölt, gondolom, azóta már a tízezret is elérte.

Mindezt azért hozom szóba, mert a sorozat gazdája tegnap Bede Zsoltot szólaltatta meg. Ahogy ő minősíti beszélgetőpartnerét, „a radikális jobboldal fenegyereke” tartja életben a Vadhajtások című valamit. Azért nem nevezem meg, mert az interjúban olvasható egy érdekes párbeszéd. Az újságíró azt firtatja, vajon honnan kap pénzt a nagy hírre vergődött orgánum. A válasz ez: „Miért kapnánk?” „Mert egy híroldalnak vannak költségei.” Erre feleli önérzetesen az interjúalany: „Ez egy blog.” Vagyis szerinte blog az, ami nem hírportál. Másként fogalmazva a véleményekre összpontosító digitális fórum vélhető blognak. Van benne valami, mindazonáltal árnyalnám a digitális naplóról alkotott képet.

Márai Sándor évtizedekig vezetett naplót, és ezt rögzítette benne: „A naplóíró háta mögött áll, és vállán áthajol az olvasó.” Az idézetből kirajzolódó kép a XXI. században egészült ki a naplóíró előtt látható számítógéppel. A blog tehát a blogger, az olvasó és az internetnek nevezett közvetítő eszköz szervesült egysége. Az általános megfogalmazáson belül azonban nagy a véleménykülönbség, ami nem föltétlenül a kuszaság jele. Inkább azé, hogy a digitális naplóírók és a médiakutatók sokféleképpen közelítik meg a blog jelenségét. Értelmezéseik közül a legérdekesebbeket tartalmazza a bejegyzés után olvasható összeállítás.

A jelenségből egyetlen mozzanatot emelnék ki. Azt, hogy a mintegy 30 ezer magyarországi blogger legalább annyira formálja a véleményeket, mint a kormányzati médiabirodalom és a kormány tevékenységét fürkésző újságírók. Kérdés persze, hogy ehhez a digitális naplóíróknak megvan-e a szakmai felkészültségük és az íráskészségük. Az a benyomásom, hogy vegyes a mezőny. Bede Zsolt fejében például annyiféle gondolat kavarog, hogy nem sorolnám az elithez. Világképe arra korlátozódik, hogy „Itt két oldal van: a libernyák és a fidesznyik.” (Azonnali.hu, 2020.11.19.) Elismerem viszont, hogy e tetszetős, bár faék egyszerűségű véleménynek sok olvasója akad.

Tíz mondat a blogról

A blog inkább a beérkező, beáramló, kibányászott információk szűrése, továbbadása. (Pécsi Ferenc blogger, hvg.hu, 2005. december 5.)

A blog kockázatos dolog. Ha őszinte vagyok, akkor támadható is, ha meg nem vagyok őszinte, akkor minek írom le. (Gyenesei István országgyűlési képviselő, Sonline.hu, 2008. március 10.)

Rájöttem, hogy a blog műfajának az önirónia a lényege. (Rátgéber László kosárlabda-edző, Heti Válasz, 2009. június 4.)

A blog, azaz a webnapló a kézzel írt, illetve nyomtatott napló digitális megjelenési formája. (Juhász Valéria szegedi nyelvész, JuhászValéria.hu, 2010/04.)

A személyes, irodalmi vagy tematikus blogok a kritikai visszacsatolást teszik lehetővé, és megkövetelik a szerző jelenlétét. (Szűts Zoltán egri médiakutató, e-nyelv.hu, 2010. szeptember 10.)

A blog a legnagyobb nyilvánosság előtt gyakorolt magány. (Balla D. Károly ungvári költő, Blogspot.com, 2011/10)

Egy blog tulajdonképpen saját újság, ahol én vagyok a főszerkesztő és a takarítónő. (Török Gábor politológus, ATV, 2012. február 16.)

Semmi név nélküli vagy álneves blogot nem olvasok. (Gyurgyák János publicista, Mandiner.hu, 2019. január 26.)

A blog önépítés, önkifejezés, társadalom feletti kontroll, közösségi lét. (Bognár László pécsi gerillamarketinges, Facebook.com, 2020. november 18.)

A blog a szerző agytornája valódi társadalmi cselekvés helyett. (Kabai Domokos Lajos újságíró, Facebook.com, 2020. november 18.)

E bejegyzés után olvasható egy összeállítás. Tisztelt kollégáim leginkább azt emelik ki, hogy az igazságügyi miniszter személyében focirajongó miniszterelnökünk talált végre egy nőt, aki ügyesen „dekázik”. Ennél azért bonyolultabb a helyzet.

A kétségkívül mutatós hölgy először kézzel kergette a labdát egy miskolci kosárcsapatban, majd áttért a politikai karrierrel kecsegtető labdarúgásra. Közben pedig végigjárta a hivatali lépcsőfokokat, míg tárcára nem lelt a negyedik Orbán-kormányban. Iskolázott és a nemzetközi érintkezés nyelvét, az angolt jól beszélő értelmiségi, aki egy teljhatalomra törő politikus szolgálatába szegődött. Minapi kérdezője pedig Stephen Sackur, a BBC egyik legismertebb műsorvezetője, aki végigjárta a legutóbbi harminc év szinte összes hadszínterét. Szikár alkatához híven száraz, kopogó mondatokban olvasta a magyar kormányt képviselő interjúalany fejére mindazt, amit a nyugati sajtóban Orbánéknak szoktak felróni.

Varga Judit vissza-visszakérdezett, és igyekezett túlbeszélni a brit sztárriportert. Úgy a tizenötödik perc táján akadt egy monológja, amidőn felgyorsult az eszmefuttatása, és többet is gesztikulált. Ez volt ama gondolatmenet, amelyet kísértetiesen hasonló helyzetekben, más nyugati újságírók társaságában már begyakorolt. Ezúttal is jó tanulónak bizonyult, ügyesen valósította meg a kommunikációs stáb elképzeléseit. De vajon miért tette föl a 23 perces beszélgetést a közösségi üzenőfalára? Talán nem tévedek nagyot, ha feltételezem: azért, hogy az itthoni közvéleménynek bizonyíthassa, lám, így kell leiskolázni, kioktatni a liberális véleményformálókat.

Csakhogy ennek az interjúnak van egy másik olvasata is. Mr. Sackur szakmai tekintélye abból is ered, hogy számtalan vargajudittal hozta össze a sors. Elbizakodott junta-elnökökkel, kackiás bajszú közel-keleti tábornokokkal, kikupálódott keletnémet és csehszlovák politikusokkal, akiket arra készítettek föl, hogy legyőzzék az okvetetlenkedő kérdezőket. A kommunikációs stábok azonban elfelejtették közölni velük, hogy interjúhelyzetben nem az győz, aki túlbeszéli a másikat, visszakérdez és kioktat.

A BBC műsorvezetője a mi mutatós, jó kiállású igazságügyi miniszterünkkel szemben azért nyert, mert nem akarta legyőzni. Csupán megmutatni a saját közvéleményének, hogy a posztszovjet térség ellentmondást nem tűrő és angolul ügyesen (mellé)beszélő képviselői miként tanítják móresre a „hanyatló” Nyugatot.

Tíz mondat Varga Juditról

A dekázás mellett kommunistázásban erős. (Szily László újságíró, 444.hu, 2019. március 18.)

A labdával is jól bánik, a futballrajongó Orbán joggal lehet büszke legújabb felfedezettjére. (Föld S. Péter újságíró, Hírklikk, 2019. július 7.)

Új csatárt igazoltunk. (Orbán Viktor miniszterelnök, Facebook.com, 2019. július 11.)

Az igazságügy Palkovicsa. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, ATV, 2019. július 11.)

Dekázásügyi miniszter. (Dési János újságíró, Klubrádió, 2019. július 14.)

Orbán hangján beszél, az ő szemével lát. (Friss Róbert újságíró, Népszava, 2019. július 25.)

Remélem, Varga Judit igazságügyi miniszter megtalálja a jogi megoldást Zuckerberg úr vállalatának megrendszabályozásához. (Apáti Bence publicista, Magyar Nemzet, 2019. augusztus 17.)

A legjobb dekázó az egész kormányban. (Németh Péter újságíró, Népszava, 2019. december 14.)

A női Szijjártó. (Gusztos István liberális politikus, Facebook.com, 2020. április 14.)

Magyar igazságügyi miniszterként fungáló hölgy. (Fábián András publicista, Újnépszabadság.com, 2020. november 17.)

Nem egészen tízmilliós országunkban három és félmilliónyian hordanak szemüveget. Legalábbis a Magyar Látszerész Szövetség szerint. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy hét számjegyű embernek okoz gondot a szájmaszk, vírusos korunk jelképe. Ha ugyanis jövünk-megyünk a szabadban, a leheletünktől bepárásodik a szemüveg, és ebből mindenféle kellemetlenség adódik.

Eme alaphelyzet ihlette meg Koszecz Sándort. A békéscsabai Kollabor Természettudományos Élményközpont szemüveges projektvezetője elmesélte a megyei napilap munkatársának, hogy őt is zavarta a párásodás. S bár a cég tulajdonképpen iskolai szemléltető eszközök gyártásával foglalkozik, kikísérleteztek egy leheletterelő kelléket. Az úgynevezett sebészmaszk, vagyis a halványkék színű, rétegezett arctakaró felső részén kitapintható hegesztéshez illeszthető a 3 D-s eljárással nyomtatott sablon. Úgy simul az orrhoz, hogy elzárja a kilélegzett levegő útját.

Ezzel magyarázható, hogy a maszkon belül keletkezett pára nem fölfelé, hanem lefelé áramlik. A leheletterelőből naponta 150-200 darabot készítenek. Azt már én fűzöm hozzá, hogy ha tartják ezt a tempót, akkor 150 darabnál 23333 napra (64 évre), 200-nál 17500 napra (48 évre) van szükség, hogy a csabai cég kielégítse a hazai szemüvegesek igényeit. Ha pedig praktikus és szó szerint hézagpótló termékükkel telítették az itthoni piacot, irány a 450 milliós Európai Unió, ahol minden ötödik ember szemüveges.

Hajnali háromkor pittyegésre szoktam ébredni. A szomszédos szobából értesít a mobiltelefon, hogy Tibor bejelentkezett. Középiskolai osztálytársam idestova négy és fél évtizede él az Egyesült Államokban. Dél-Kalifornia másik időzónában leledzik, a különbség 9 órányi. Tibornál délután hat van tehát, épp most ért haza a munkából. (Mérnökként egy repülőgép-alkatrészeket gyártó cégnél ellenőrzi a minőséget.) Ma hajnalban például azt írta, hogy az amerikás magyarok leleményesek az innovációban, de képtelenek eladni a portékájukat.

Helyzetüket a vietnámiakéval hasonlította össze, elvégre mindkét náció a szocializmusból érkezett a tengeren túli kapitalizmusba. Szerinte az Amerikába szakadt vietnámiak alacsonyabb kulturális szinten vannak, mint a magyarok, de velünk ellentétben megtanultak alkudozni a piacon. Új hazájukban ezért vitték többre - az értékesítésben. Ha szerencsénk lesz, jövőre talán már nem kell hordani azt a fránya maszkot. A leheletterelőt elhelyezhetjük a kérész életű találmányok múzeumában.

A magyar női kézilabda pillanatnyilag legnagyobb tehetségéről először két és fél éve tűnődtem. Elgondolkoztatott a kommunikációra való képtelensége.

Azt vettem észre, hogy amikor a magyar válogatott dán szövetségi kapitánya, Kim Rasmussen időt kért, akkor a magyar másodedző Háfra Noémi fülébe súgva fordította az angol szavakat. Az akkoriban érettségizett lány a Pest környéki Maglódon végzett egy testnevelésre szakosodott középiskolában, és főiskolára, sportmenedzsernek készült. Egy interjúban pedig ezt fejtegette 2018 tavaszán: „Esetleg külföldi igazoláson is kell törnöm a fejem.” Az ellentmondást úgy foglaltam össze a Médianapló-bejegyzésben, hogy van egy kimagasló tehetségünk, aki külföldi csapatba készül, de nem érti, hogy mit mond neki a külföldről érkezett szövetségi kapitány.

Azóta annyit változott a helyzet, hogy a pályakezdő Háfra igazolta a várakozásokat, és Európa-szerte elismert játékossá fejlődött. Ráadásul eddig nem is volt szüksége a nemzetközi érintkezés nyelvére. Edzője az FTC-ben, Elek Gábor olyannyira magyarul szólt a játékosokhoz, hogy még a külföldiek is - a spanyol Nerea Pena meg a holland Danick Snelder - megtanultak magyarul. Az már a sorsuk iróniája, hogy nemrégiben mindketten eligazoltak a Fradiból. Először Siófokra a nagy pénz reményében, majd miután csalatkoztak, már nem is a magyar bajnokságban markolják a labdát. Háfra szenzációsnak ígérkező eligazolása tegnap vált hivatalosan is hírré. Marad itthon, de ősztől a Győr játékosa lesz.

A szakemberek szerint a nősportolóknál az érzelmi szempontokat is figyelembe kell venni. Ha nem érzik jól magukat egy csapatban, nehéz tartóztatni őket. Kívülállóként nem ismerhetem Háfra Noémi érveit, de az érzelmi mellett aligha hiányzik az anyagi szempont. A világ legjobbnak vélt játékosa, a román Negrau havi 20 ezer eurót (magyar pénzben 7 millió 200 ezer forintot) kért bukaresti csapatától. Csak azért nem kapta meg, mert időközben súlyosan megsérült, és be kellett érnie 15 ezerrel (5 millió 400 ezer forinttal). Aligha tévedek nagyot, ha a mi Noéminkat az Audi-autókat gyártó céggel kötött győri szerződésében 10 és 15 ezer euró (havi 3,6 és 5,4 millió forint) közé taksálom.

Ez 22 évesen nem is rossz jövedelem, bár a helyzete korántsem irigylésre méltó. Olyan csapatba készül, ahol magyar játékos csak mutatóba akad, a magyar edző, Danyi Gábor pedig szörnyű angol kiejtéssel irányítja a világ minden részéből összevásárolt játékosokat.        

A hagyományos (papír alapú) sajtóban éltem meg az átállást a fehér alapról és fekete betűkről a színes újságra. A digitális sajtó menedzserei és szerkesztői azonban, akik átvették a stafétabotot, és örökölték tőlünk a színeket is, mintha elfelejtették volna mindazt, amit lassacskán megtanultunk.

Orvosprofesszor barátom azt mondta, hogy a kórház „Elől templom, hátul üzlet.” S mert szellemes és pontos gondolatát bevenném a szállóige-gyűjteménybe, azt firtattam, most ötlött-e föl benne, vagy nyoma van valahol. Messengeren küldte a lelőhelyet, egy egészségügyi portált. S lám, a cím fölött kis téglalap, amely a megjelenés dátumát tartalmazza: a számozott hónap és nap olvashatatlan. A szürke alapon elmosódnak a fehér számok, a skálán ugyanis túl közel van egymáshoz a két szín. Egy utánközlő portál azzal nyert nálam, hogy fehér alapon adja közre a szürkénél árnyalatnyival sötétebb betűket. A szerkesztő régi bútordarab a szakmában. Fekete-fehér napilapból került át színes hetilaphoz, és a kilencvenes évek elején élte meg az átállás nehézségeit.

A digitális sajtóból elszomorító kép bontakozik ki. A rokonszenves szemléletű Mércében olvashatatlan a szerzők neve, holott az egyébként olvasható betűkkel közölt írások tehetséges tollforgatókra engednek következtetni. Szívesen jegyezném meg a nevüket. Ami pedig az úgynevezett KESMA-sajtót illeti, a megyei lapok online kiadásában esetleges a színek összehangolása. Alapszabály, hogy a szerző neve a bal felső sarokban található, de mert a cikkeket jól elkészített fényképek ajánlják a figyelmünkbe, az alányomott háttértől függ, vajon olvasható-e a szerzők neve. Ha élénk színnel halványkék égen jelenik meg, akkor látszik, máskülönben nem.

Lehet persze azt mondani, hogy ez legyen a kormányzatilag egyenirányított KESMA-lapok legnagyobb gondja. Lehet azt is mondani, hogy azért olvassák kevesen a Médianapló efféle bejegyzéseit, mert e sorok írója nem a médiapolitikai lényeggel foglalkozik. Igen ám, csakhogy a színeknek van tudományuk. A mostanában oly sokat emlegetett Színház- és Filmművészeti Egyetemen operatőrök, díszlet- és jelmeztervezők tanulják, hogyan kell egymáshoz illeszteni azokat a fránya színeket. A digitális sajtóban olykor nem ártana közülük választani a színfelelőst. Vagy ha a menedzserek és szerkesztők tartanak a csillapíthatatlan fantáziájú művészlelkektől, legalább olyan rendszergazdákat kéne alkalmazni, akik kapiskálják a színskála törvényszerűségeit.     

A legutóbbi napokban Orbán magasztalt, Kálmán Olga orbánozott, Lendvai krumplizott, Koncz Zsuzsa trumpozott, Szikora járványozott, Kóbor pedig omegázott. Lefülelt mondatok.

Békeidő van, akkor is, ha háborús a helyzet. (Nagy Bandó András humorista, Facebook.com, november 9.)

Itt csak egy karámon belül lehet szaladgálni. (Z. Kárpát Dániel Jobbik-politikus, ATV, november 9.)

A diplomácia végre kivonul a Twitterről. (Szele Tamás újságíró Trumpról, Forgókínpad.blog, november 9.)

Joe Biden máris elnökként viselkedik, Donald Trump pedig továbbra sem. (Horváth Gábor újságíró, Népszava, november 10.)

Ez a világjárvány Isten büntetése. (Szikora Róbert zenész, Bors Online, november 10.)

Az egészségügyi dolgozó senkire sem számíthat, csak saját magára. (Sándor Mária ápolónő, ATV, november 11.)

Ami történik, az a magyar színházi szakma bizonyos emberek sértettségéből fakadó lerohanása. (Alföldi Róbert rendező, 24.hu, november 11.)

Elszabadult hajóágyúként szántotta fel Amerikát. (Koncz Zsuzsa énekesnő Trumpról, 168 Óra, november 11.)

Krumplin vett kétharmad. (Fábián András újságíró, Újnépszabadság.com, november 11.)

Mi lesz, ha 2022-ben rossz lesz a krumplitermés? (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Facebook.com, november 11.)

Eszembe jut, amikor közelről üvöltözünk egymással a színpadon, hogy ez most veszélyes. (Kern András színész, Magyar Narancs, november 12.)

Ebben a helyzetben jobban kormányoznánk. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, ATV, november 12.)

Az elnök úr több mint futballvezető. (Pintér Attila, a mezőkövesdi focicsapat újdonsült edzője Tállai András államtitkárról, Nemzetisport.hu, november 12.)

Felborítottunk egy diktatúrát, de nem tudtunk felépíteni egy szabadságot. (Demény Péter költő, Szombat Online, november 13.)

A járvány során mindenkinek a jelleme megmutatkozott. (Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter, Hajdú Online, november 13.)

Orbán Viktor szeretett volna jó miniszterelnök lenni. Nem lett az, és most már nem is lesz az. (Kálmán Olga DK-politikus, ATV, november 13.)

Több ötlete volt, mint ahányat elbírt a politika. (Orbán Viktor miniszterelnök Szőcs Géza költőről a piliscsabai temetőben, M5, november 14.)

Kiapadhatatlan ötletei egyre inkább süket fülekre találtak. (Hamvay Péter újságíró Szőcs Gézáról, hvg.hu, november 14.)

Az Omegát végleg megölte a koronavírus. (Kóbor János rockénekes, Ripost.hu, november 14.)

A vészcsengő szóljon inkább, mint a lélekharang. (Szepesi András egészségügyi menedzser, Weborvos, november 14.)

Nálunk az alaptörvény Istennel kezdődik. (Pilhál György újságíró, Magyar Nemzet, november 14.)

A rendszerváltás óta úgy alakult a közjogi rendszerünk, hogy a miniszterelnök lett a nyilvánosság első számú kedvezményezettje. Figyelünk rá, kóstolgatjuk, értelmezzük, ismételgetjük a jó mondatait és az elszólásait. Eddigi hét kormányfőnk élt a kínálkozó lehetőségekkel, elvégre apparátusuk volt arra - például beszédíróik -, hogy észre is vétessék magukat. Közöttük Orbán Viktor a csúcstartó 45 ütős, korjellemző mondattal. Ebben nemcsak az játszik közre, hogy van érzéke a nyilvános szerepléshez. Az is, hogy a negyedik választási ciklusban irányítja az országot. Tegnap, a piliscsabai temetőben újabbal gyarapította a szállóigék tárházát.

Ezt találta mondani néhány napja elhunyt kulturális főtanácsadójáról, Szőcs Géza költőről: „Több ötlete volt, mint ahányat a politika elbírt.” (M5, 2020. november 14.) Ebből a dicséretet hallottam ki, meg persze a szomorúságot is egy hozzá közel álló ember elvesztése miatt. Mindazonáltal nem tagadta meg politikusi önmagát, az idézett mondatra épített föl egy figyelemre méltó eszmefuttatást. Abból indult ki, hogy a határtalan képzeletű, valóság által kevésbé korlátozott tanácsadók óhatatlanul előbb járnak, mint a gyakorlatias politikusok, akik kénytelen-kelletlen mérlegelik a lehetőségeket. Aztán előállt a farbával.  

Szerinte Szőcs Géza már 2010 előtt szorgalmazta, hogy a keresztény nemzeti alkotmányra (alaptörvényre) kellene építeni a kormányzást. Amikor a kétharmados körülmények lehetővé tették, ezt végre sikerült is megvalósítani. 2014 előtt pedig azt pendítette meg a határon túlról, Kolozsvárról érkezett költő, hogy fogy a magyar, és lám, megelőlegezte a második kétharmados kormányzati ciklus családpolitikáját. 2018 előtt már inkább az innováció jelentőségét hangsúlyozta, a harmadik kétharmadban el is vállalta a magyar találmányok útját világszerte egyengető Valor Hungariae Részvénytársaság elnökségét. Kár, hogy nem érhette meg a folyamat kiteljesedését.

Miközben hallgattam a miniszterelnök személyes érintettségtől áthatott és politikailag is végiggondolt beszédét, a tőle balra lévő ravatalra figyeltem. Nem lepődtem volna meg, ha kormány tevékenységét fürkésző sajtót is olvasó Szőcs Géza kiszól a koporsóból, és idézi Hamvay Péter kulturális újságíró véleményét az ő tanácsadói munkájáról: „Kiapadhatatlan ötletei egyre inkább süket fülekre találtak.” (hvg.hu, 2020. november 14.)