Majtényi László alkotmányjogász a kétezres évek végén lemondott a médiahatóság elnökségéről. Nem értett egyet azzal, hogy a legnagyobb kormánypárt (az MSZP) és a legnagyobb ellenzéki párt (a Fidesz) mutyizott a rádiófrekvenciákról. Ez alapozta meg az erkölcsi tőkéjét. Újság-ombudsmanként is működött…
Élénk visszhangot váltott ki, hogy az ATV műsoraiban immár megszólalhatnak a kormánypárti sajtó munkatársai is. Sőt némelyikük állandó közreműködője lesz a Csatt című, hamvaiból feltámasztott vitaműsornak. E kezdeményezés nem újdonság, 22 éve volt már előzménye.
A Magyar Hírlap szerkesztősége 2000.…