Nem ismertem annyira, hogy nekrológot írhassak róla. Bár sokszor tartózkodtunk ugyanabban a légtérben, köszöntünk is egymásnak, kapcsolatunk arra korlátozódott, hogy néhány évvel ezelőtt közös barátunktól, Bodor Páltól együtt búcsúztunk a temetőben.

A neves közíró a Donáth László alapította szeretetotthonban halt meg, és a Bodor-család kérte föl az evangélikus lelkészt és szocialista politikust, hogy a sírjánál beszéljen. Én szerkesztettem Palinak vagy másfél ezer jegyzetét, és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége nevében köszöntem el a MÚOSZ volt elnökétől. Közvetlen, bensőséges tapasztalatok híján most se tűnődöm a 69 éves korában elhunyt lelkipásztorról és honatyáról, két megjegyzésem azonban van a halála ürügyén.

Az egyik az, hogy az online korban mintha a nekrológ műfaja hanyatlásnak indult volna. A digitális szerkesztőségek örülnek, hogy a közéleti halottak nem veszik el a teret a szerintük fontosabb (időszerűbb) témájú cikkektől. Ráadásul legalább a nekrológokért nem kell fizetni a szerzőknek. A megemlékezések óhatatlanul áttevődtek a közösségi oldalakra. E jelenség érzékelhető Donáth László esetében is. A legtöbb nekrológ a Facebookon látott róla napvilágot.

A második megjegyzésem pedig az, hogy túlnyomórészt volt politikustársai emlékeztek meg róla, akikkel együtt üldögélt a szocialista képviselőcsoport padsoraiban. Az idő tájt az MSZP hol kormánypárt volt, hol a legerősebb ellenzéki párt, és vezető politikusai akkor szólaltak meg a hagyományos (papír alapú) sajtóban, amikor kedvük szottyant hozzá. Manapság az egyszázalékos pártok sanyarú sorsát élik meg, és amúgy is nyugdíjas korúként ritkán jutnak szóhoz a nyilvánosság központi fórumain. Maradt nekik a Facebook.

Az már a sors íróniája, hogy a közösségi oldal magán üzenőfala lassanként a hazai nyilvánosság legszínvonalasabb publicisztikai rovata lett. A kor hangulatát, köz- és magánérzetét leginkább tükröző mondatok a Facebookon jelennek meg. A központi nyilvánosságból kiszorított és kivonult szerzők mentsvárában. Nem lepődnék meg, ha a bejegyzésem utáni összeállításból választaná a család ama mondatot, amelyet majd Donáth László sírkövére véset.    

Tíz mondat Donáth Lászlóról

A legönzetlenebb ember volt, akit valaha ismertem. (Gurmai Zita szocialista politikus, Facebook.com, 2024. július 11.)

Létezik olyan, hogy keresztény liberális. (Perintfalvi Rita katolikus hitoktató, Facebook.com, 2024. július 11.)

Szerettem hevességét, azt, ahogyan az általa igaznak tartott ügyek mellé mindenestül odaállt, …szerettem mély, zengő hangját, s még a gyarlóságait is. (Iványi Gábor lelkész, Népszava, 2024. július 12.)

Az egyházi szféra határait szelte. (Parászka Boróka publicista, Facebook.com, 2024. július 13.)

Ő már nem tudta kivárni. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Facebook.com, 2024. július 14.)

Úgy volt megbeszélve, hogy ő temet el engem. (Csintalan Sándor szocialista politikus, HírKlikk.hu, 2024. július 16.)

Szenvedélyes igazságkeresése során sokakat megsértett, ugyanakkor őt is számos aljas támadás érte. (FabinyS Tamás evangélikus püspök, Facebook.com, 2024. július 16.)

A politika egyre nehezebben fellelhető erkölcsi tartalmát kereste és kérte számon. (Kökény Mihály szocialista politikus, Facebook.com, 2024. július 17.)

Keresztényként és szocialistaként is hittél a közösség megváltó erejében. (Ludassy Mária filozófus, Élet és Irodalom, 2024. július 19.)

Apám sokszor mondta, hogy akkor vált végérvényesen felnőtté, amikor elveszítette az édesapját. (Donáth Anna Momentum-politikus, Facebook.com, 2024. július 24.)

Ettől a magyar csapattól ugyanúgy abszurdnak tekinthető az egy arany, mint a tíz. (Gottdank Tibor újságíró, Népszabadság Online, 2012. július 13.)

Inkább legyen két vagy három aranyérem, de tisztán jöjjünk haza. (Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság volt elnöke, InfoRádió, 2012. augusztus 2.)

Összejöhet öt-hat aranyérem. (Schmitt Pál, a MOB volt elnöke, InfoRádió, 2016. július 28.)

Szerintem tíz-tizenkét arany is összejöhet. (Görbicz Anita válogatott kézilabdázó, Zalai Hírlap, 2016. augusztus 12.)

Mégiscsak nyolcszor vertük meg a világot. (Orbán Viktor miniszterelnök (Magyar Rádió, 2016. augusztus 26.)

Reálisnak gondolam a tízet. (Gyulai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottásg elnöke, Népszava.hu, 2023.december 30.)

Az elmúlt hat nyári olimpiából négyszer is nyolc aranyat szállított a magyar delegáció. A mélyrepülést a 2008-as pekingi három elsőség jelentette. Legutóbb 2021-ben, Tokióban hatszor örülhettünk. A nyolcast vélhetően ma is aláírná a többség. (Gyöngyösi Balázs újságíró, Index.hu, 2024. február 27.)

Én az ötnek is tudnék örülni. (Gyulai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Népszava.hu, 2024. július 20.)

A családban közvélemény-kutatást végeztem. Az eredmény: három, hat, illetve nyolc arany. Mivel titkos volt a voksolás, csak annyit mondhatok, a nyolc aranyat én várom. (Agárdy Csaba dunaújvárosi újságíró, duol.hu, 2024. július 24.)

Tizenkét aranyat várok. (Bujdosó Imre olimpiai bajnok vívó, Nemzeti Sport Online, 2024. július 24.)

Nem vonzódom ama szavakhoz, amelyeket nem illik használni a nyilvánosság fórumain. A véletlen mégis úgy hozta, hogy a tegnapi bejegyzés után ma szintén úgynevezett csúnya szó a témám. Az történt, hogy innen mintegy nyolcezer kilométernyire egy magyar újságíró a számítógéphez ült, és tegnap reggel 7.23-kor lepötyögte: „Az egyik Gecit váltaná a másik.” Az Amerika Népszava szerkesztője és kiadója, Bartus László a nagy g-t Magyar Péternek szánta.

Cikkeiben hetek óta fejtegeti, hogy az Orbán-féle „fasizmuson” a NER-ből szalajtott politikus alig változtatna. Csupán Orbán nélkül képzeli el a rendszert. Most először használta azonban azt a kifejezést, amelyet O1G-jelenségként tartunk számon. Utánanéztem a mozaikszónak, és kiderült, hogy több mint kétszáz éves múltja van. 1814-ben bukkant föl egy mondásgyűjteményben. Számunkra meglepő módon még nem az ondót, a spermát, a szaporítóanyagot jelentette.

A Gergelyt becézték Geczinek. A XIX. századi novellairodalomnak volt is egy vonulata, mely a alsó középosztálybeli, barátságos, kissé együgyű, de „böcsületes” fiatalembereket tüntette ki e becenévvel. A következő évszázadban már nem föltétlenül cz-vel, hanem csak c-vel írták, és a szó mai értelmében használták. Része lett a köznyelvnek, bár a kocsmákban gyakrabban emlegették, mint a kávéházakban. A politikai szóhasználatba csupán 2015-ben, Simicska Lajos közvetítésével került.

Orbán Viktor ifjúkori barátja, majd gazdasági háttérembere a 2014-es választási győzelem után összekülönbözött az ország első emberével. Ám a csöndes szakítás után a nevén maradt a kormánypárti sajtó jelentékeny része, például a Magyar Nemzet, a Hír TV és a Lánchíd Rádió is. Az említett médiumok vezetői 2015 februárjában szinte vezényszóra lázadtak föl, és Simicskának néhány óra alatt kellett új vezetőkről gondoskodnia, hogy a három szerkesztőség a következő napon is a megszokott hangnemben szólaljon meg.

Ekkor, 2015. február 6-án délelőtt hagyta nyitva az újságírók elől sokáig elzárt telefonját. Egy korabeli értelmezés szerint két óra alatt több interjút adott, mint az előző két évtizedben. Szóba állt például a Hír24.hu munkatársával is. Nagy Józsefet a múlt század kilencvenes éveiben tanítottam a szegedi egyetemen, és tőle tudom, hogy Simicska Lajos eredetileg nem Orbán Viktort gecizte le. Az újságíró kérdésére elmondta, hogy még nem olvasta Bayer Zsolt Magyar Hírlapban megjelent cikkét.

A cikk mondandóját úgy foglalnám össze, hogy a kormánypárti publicista elismerte a gazdasági háttérember érdemeit a Fidesz működtetésében, amit azonban a szakítás után művelt, azt gyalázatnak tartotta. Erre reagált Simicska úgy, hogy ha csakugyan ezt írta Bayer, akkor adja vissza azt a néhány millió forintot, amit kölcsönzött neki. Majd első dühében gecinek is nevezte a publicistát. Ezután az újságíró azt firtatta, vajon minek véli a szerkesztők lázadását. Simicska a miniszterelnök akciójának vélte, és hozzáfűzte, hogy Orbán is g…

De hogy az utókorból is érzékeljük Simicska Lajos pillanatnyi hangulatát, az interjú végén mindenkit legecizett, aki csak élt és mozgott. Természetesen a gecizés váltotta ki a legnagyobb visszhangot, de nem a kormánypárti publicista és mindenki megbélyegzése, hanem a miniszterelnök nyilvános elmarasztalása. Ahogy a Vasárnapi Hírek 2016. november 26-án megjelent szerkesztőségi cikkében olvasható: „Simicska ezzel a négybetűs szócskával a végletekig profanizálta és deheroizálta Orbán Viktort.”

A geci pedig hivatkozási alap lett a politikai élet alsóbb szintjein is. Jellemző példáról számolt be a Délmagyarország című szegedi napilap 2016. április 5-én. Marosvári Attila önkormányzati képviselő indulatosan kérdezte a makói alpolgármestertől: „Mikor takarítjátok el innen ezt a nőt? Ez egy geci.” A polgármester asszonyra utalt, korántsem úriember módjára.

A becenév, majd a rosszallást kifejező köznyelvi megnyilvánulás immár a politikai beszéd szerves része. Nem teljesen függetlenül attól, hogy a világháló révén a politikai beszéd közeledett a köznyelvhez. Ráadásul úgy közeledett, hogy a köznyelvet használók közül sokkal többen nyilvánítanak véleményt a világhálón, mint annak előtte, a nyilvánosság hagyományos (papír alapú) fórumain. A bejegyzésem utáni összeállítás pedig azt sejteti, hogy az O1G mozaikszó polgárjogot nyert a kormánypárti sajtóban is. Hisz’ a benne lévő g akár géniuszt is jelenthet.          

Tíz mondat a geciről

A geci egy állandó jelzője ennek a görénynek. (Simicska Lajos üzletember Bayer Zsoltról, Hír24.hu, 2015. február 6.)

Az Orbán Viktor is geci. Az is geci. Azt is leírhatja. (Simicska Lajos üzletember, Hír24.hu, 2015. február 6.)

És leírhatja, mindenki geci. (Simicska Lajos üzletember, Hír24.hu, 2015. február 6.)

Szaporítóanyagnak nevezett mindenkit, aki az útjába került. (Megyesi Gusztáv publicista Simicska Lajosról, Népszabadság, 2015. február 14.)

Simicska Lajos megöntözte spermával a közéletet. (Vágvölgyi B. András publicista, Vasárnapi Hírek, 2015. február 15.)

Orbán egy géniusz, az O1G ezt is jelenti. (Bencsik András újságíró, a Magyar Demokrata főszerkesztője, Echo TV, 2019. január 14.)

Az O1G korszakában vagyunk, és a G nem azt jelenti, hogy géniusz. (Péterfy Gergely író, ATV, 2019. január 18.)

Azzal a politikai tételmondattal, hogy O1G, nem tudok mit kezdeni. Nem vitaképes. (Demeter Szilárd kultúrpolitikus, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Magyar Hang, 2019. március 29.)

Ha van igazi geci Magyarországon, az Magyar Péter. (Néző László újságíró, a Magyar Nemzet főszerkesztője, Hír TV, 2024. március 24.)

Az egyik Gecit váltaná a másik. (Bartus László újságíró Orbán Viktorról és Magyar Péterről, Amerikai Népszava, 2024. július 23.)

Ha a mai bejegyzés címébe írtam volna Puzsér Róbert és Ábrahám Róbert nevét, akkor bizonyára sokkal többen olvasnák el. De nem vadászom kattintásra, a legszívesebben a nevüket is elfelejteném. Verbális pofozkodásuk ugyanis elfajult, az egyik behúzott a másiknak. Vajon két olyan ember, akik abból élnek, hogy megírják a véleményüket, miként jutottak a kölcsönös sértegetés állapotába?

Épületes vitájukról nem is írtam volna, ha az ismertebb írástudó nem készül föl az utcai találkozóra. Megkért valakit, hogy a rejtekből vegye föl az esetleg tettlegességig fajuló beszélgetést. Miután pedig kirobbant a botrány, a felvételt nyilvánosságra hozta. A betűhív szöveget három kifejezés uralja. A férfi nemi szerv f betűvel kezdődő változata kétszer hangzott el, a női hátsó fertály p betűvel kezdődő változata egyszer, a  b betűvel kezdődő és meg igekötővel nyomatékosított felszólítás pedig hétszer. Harmincegy sorban tíz trágár kifejezés - háromsoronként szólta el magát valamelyikük.           

Újságíróként nem élek a trágárság stíluseszközeivel, tudomásul veszem azonban, ha valóban stílusosak. Akadnak ugyanis helyzetek, amikor egy-egy durva szó szakad ki belőlünk. Ez emberileg méltányolható. Más a helyzet az úgynevezett csúnya szavak tudatos használatával. Hadházi László humorista mondta el, hogy a standuposok régebbi helyén túl közel volt a közönség, és „a fikciós humor nem ment át”. A szöveget személyesebbé kellett hangolni, és a vele megesett történetet „megdobta egy megfelelő helyre illesztett káromkodás”. Manapság a humoristák tágasabb helyen fogadják a közönséget, és immár nem kell trágárságokkal kiharcolni a tapsot.

Az a benyomásom, hogy az utcasarkon „beszélgető” írástudók e felismerésig még nem jutottak el. Vagy ha eljutottak is, cinikusan használják ki a benne rejlő ismertség-fokozó lehetőséget. Vitájukhoz kapcsolódott a Majka néven ismert véleményformáló. Harminckét sornyi hozzászólásában tizennégy helyesírási hibát találtam. A szerző becsületére válik, hogy az országos fellépések révén módos embernek vallja magát. Telne neki arra, hogy mielőtt bármit kitesz a közösségi üzenőfalára, mutassa meg valakinek. Lehetőleg olyan embernek, akinek a középiskolai magyartanára nem bliccelte el a nyelvtanórákat.

Tíz mondat a csúnya szavakról

Másképp is lehet valaki érdekes, színes, szellemes, nemcsak trágár szavak halmozásával. (Grétsy László nyelvész, Kisalföld, 2003. május 3.)

Fábry Sándor műfajának ellenállhatatlan sztárjai a trágár szavak. (Bodor Pál író, Klubháló.hu, 2009. szeptember 6.)

Morális kritikát ilyen tömören és trágáran még senki nem öntött szavakba. (Keszthelyi András politológus az O1G-t mondó Simicska Lajosról, Magyar Narancs, 2015. május 28.)

Egy közszolgálati csatornán lehet hallani a legtöbb trágár szót. (Bakos András újságíró a labdarúgó mérkőzések közvetítésébe beszűrődő szurkolói megnyilvánulásokról, Délmagyarország, 2015. augusztus 14.)

Én tudok csúnyákat is beszélni. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, ATV, 2018. április 6.)

Én sose trágárkodom öncélúan. (Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, 24.hu, 2019. február 18.)

Miért van, hogy ugyanaz a profi véleményformáló az egyik felületen nekiereszti a gusztustalanságot és anyázást, a másikon viszont tökéletesen tud disztingválni? (Joó István publicista, Mandiner.hu, 2021. március 29.) 

Azt hiszi, hogy attól lesz kemény, ha csúnyán beszél. (Babos Attila újságíró Bayer Zsoltról, Facebook.com, 2021. április 1.)

A trollok azt hiszik, hogy az ingyenes lap olvasásával megvették a trágárkodás jogát. (Szele Tamás újságíró, Forgókínpad.blog, 2022. június 26.)

Szépen kell csúnyán beszélni. (Hadházi László humorista, Magyar Hang, 2022. június 24.)

Sokakkal ellentétben örülök, hogy Gyurcsány Ferenc végre belekezdett élete fő művébe, melyet tizennyolc éve ígért. Az őszödi beszéd utolsó előtti mondatában ugyebár azt fejtegette, hogy ha nem „köll” az MSZP-nek, „írok majd kib…tt jó könyveket a modern magyar baloldalról”. Eddig nem tartotta be az ígéretét, mostanában viszont mintha apránként tenné föl a fészbukos üzenőfalára mindazt, amit a 2010 utáni helyzetről gondol.

Porciózza a felelősséget. Már megkapták a magukét az ellenzéki politikusok, az értelmiségiek és mi, az újságírók is. Utal persze arra, hogy neki is van némi felelőssége a kétharmadok kialakulásában, a mértékkel azonban még adósunk. Előbb-utóbb saját magához is eljut, addig is az olvasók figyelmébe ajánlok egy gondolatmenetet, amelynek a volt miniszterelnök háromszor is nekirugaszkodott. Az idézetek megtalálhatóak a bejegyzésem utáni összeállítás végén.

Úgy foglalnám össze őket, hogy a híres hazánkfiától, Pulitzer Józseftől „származó” szállóige, „a hír szent, és a vélemény szabad” a hazai sajtó gyakorlatában eltorzult. Még a magát függetlennek tekintő ellenzéki sajtó munkatársai is összekeverik a véleménnyel. Gyurcsány nem írta ugyan le, de értelmezésem szerint az őt és a pártját bíráló újságírók inkább összeolvasztják a hírt meg a véleményt. Ő az összekeverés szót használta, többször is, szerintem pontatlanul.

De ennek épp úgy nem tulajdonítanék különösebb jelentőséget, mint annak, hogy a nyilvánosság talán legismertebb alapelvét Pulitzerig vezeti vissza. Megkérdeztem Wisinger Istvánt, és a Pulitzer-monográfia szerzője azt mondta, hogy az amerikai újságírás megújítója csakugyan írt ilyesmit, de inkább az akkor már szállóigeként elkönyvelt gondolat szellemében cselekedett. Érthető okból, Pulitzer ugyanis a XIX. század utolsó harmadában élte a virágkorát, a szállóige pedig az 1821. május 5-én alapított The Manchester Guardian jelmondata volt.

Így fogalmazták meg: „Comment is free, but facts are sacred.” Az angol eredetiben a két tagmondat sorrendje más, mint a magyar fordításban. Ha tehát Gyurcsány Ferenc a modern magyar baloldalról írandó könyvében is foglalkozik majd a mai sajtó ellentmondásaival és az ellenzéki újságírók felelősségével, akkor pontosabban fogalmazna, ha nem Pulitzertől származtatná a hír és a vélemény sajátos kapcsolatát, hanem többek között neki is tulajdonítaná. Ettől persze akár még igaza is lehetne a hír és a vélemény összeolvasztásáról szólván.

Amiről Gyurcsány Ferenc ír, az nem más, mint az angolszász gyakorlat. Pulitzerék választották szét a hír- és a vélemény-újságírást. Olyannyira, hogy az impresszumban külön tüntették föl a hír- és a véleményrovatot. A hírújságírók nem írhattak publicisztikát a saját lapjukba, a véleményújságírók pedig nem írhattak híreket. Ez a gyakorlat a rendszerváltás utáni magyar sajtóban két szerkesztőséget jellemzett. Az angol tulajdonban lévő győri Kisalföldet lazábban, az Amerikából hazatért vállalkozó, Fenyő János tulajdonában lévő Népszavát keményebben.

Fenyő eleve amerikai típusú napilapban gondolkodott, ezért az Egyesült Államokból hazatért Népszabadság-munkatársat, Kereszty Andrást bízta meg a főszerkesztéssel. S ami létkérdés: nemcsak elválasztotta egymástól a szerkesztőség két részét, hanem honoráriumkeretet is biztosított arra, hogy a véleményrovatban a piacon föllelhető legjobb külső szerzők cikkei jelenhessenek meg. A belső munkatársak berzenkedtek persze, nem is ok nélkül.

Abból indultak ki, hogy az újságírók kezdetben híreket írnak, majd elmélyednek egy témakörben, és néhány évnyi munkával szakújságíróvá képezik ki magukat. A hírek közül kiválasztott témához kommentárt írnak, vagyis a hírmagyarázat átmenet lesz az objektív meg a szubjektív műfajok között. Végül eljutnak arra a szintre, hogy publicisztikát írhatnak a hírből. Ez a gondolatkör logikus, de semmi köze az angolszász felfogáshoz. Annál több köze van a mediterrán sajtógyakorlathoz.

A hagyományai leginkább Olaszországban és Franciaországban alakultak ki, de átszivárogtak a magyar nyelvű sajtóba is. Ebben a  közegben a Népszava gyakorlata idegennek hatott, Fenyő János halála (meggyilkolása) után  a hírek és a vélemények elválasztása le is került a napirendről. A kísérletet érdeklődéssel és rokonszenvvel figyeltem, noha fél évszázad alatt a hagyományos utat jártam végig. Újságíróként és szerkesztőként a hírújságírástól a kommentáron át a publicisztikáig.

A mediterránra hajazó magyar sajtógyakorlatot hamarosan nehéz helyzetbe hozza a mesterséges intelligencia. Pulitzer választott hazájában, az Egyesült Államokban már most is több ezer hírújságíró talpára kötöttek útilaput. Mr. Algoritmus megbízhatóbb híreket ír, mint ők. De ha nem az újságíró írja már (majd) a híreket, vajon hogyan dolgozza be magát egy témakörbe? Miként lesz szakújságíró, hogyan jut el a hírmagyarázaton keresztül a publicisztikáig?

E bejegyzésből annyi következtetés vonható le, hogy a nem szakember, de logikusan gondolkodó Gyurcsány Ferenc akaratlanul is az angolszász gyakorlatot kérte számon a hírt a véleménnyel összehozni hajlamos magyar sajtón. Szakismeret híján a hír és a vélemény két hiteles viszonyából csak az egyiket fogadta el mérvadónak. A modern magyar baloldalról írandó, „kib…tt jó” könyvében igazán figyelembe vehetné a másik mértékadó felfogást is.

Tíz mondat a hírről és a véleményről

Hitvallásunknak a polgári demokratikus sajtó legjobb hagyományait jelző jelmondatát választottuk: „A hír szent - a vélemény szabad,” (Bossányi Katalin újságíró, Magyar Hírlap, 1990. február 14.)

A hír szent, a vélemény meg elég drága. (Karcagi László újságíró, Vasárnapi Hírek, 2011. január 2.)

Nincs az a hatalom, amelynek a hír szent lenne. (Friss Róbert újságíró, Népszava, 2016. április 28.)

A vélemény szabad, de nem szent. (Kőszeg Ferenc volt SZDSZ-politikus, Élet és Irodalom, 2020. január 10.)

A tény halott, a vélemény szabados. (Szále László újságíró, Élet és Irodalom, 2021. január 8.)

A hír akkor is szent, ha a vélemény szabad. (Szele Tamás újságíró, Forgókínpad.blog, 2021. július 11.)

Ősi szabály az újságírásban: „A hír szent, a vélemény szabad.” (Szekeres István újságíró, Facebook.com, 2022. február 20.)

A tárgyilagos hírt saját véleményükkel torzítják. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus a „független” sajtóban dolgozó újságírókról, Facebook.com, 2024. június 26.)

Valamely sajtótermék betartja-e a magyar, egészen pontosan makói származású amerikai Joseph Pulitzertől származó elvet, miszerint „a hír szent, a vélemény szabad”? Azaz nem keveredik össze a tényszerűen megírt hír az újságíró véleményével. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, Facebook.com, 2024. június 29.)

Nincs rendben, ha a magát függetlennek tekintő sajtó szándékosan torzítja a tényszerű hírt, összekeveri a hírt a véleménnyel. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, Facebook.com, 2024. július 7.)

A legutóbbi napokban Lázár János és Pottyondy Edina narancsozott, Gyurcsány Ferenc magyarpézett, Bolgár György tiszázott, Ceglédi Zoltán puzsérozott, Lendvai Ildikó pedig számolt.

Az argentinok voltaképpen spanyolul beszélő olaszok. (Szombathy Pál újságíró, Facebook.com, július 15.)

Úgy volt megbeszélve, hogy ő temet el engem. (Csintalan Sándor szocialista politikus Donáth Lászlóról, HírKlikk.hu, július 16.)

Az összes többi politikai szereplőt vagy ellenségnek tekinti, vagy megveti. (Vásárhelyi Mária szociológus Magyar Péterről, Facebook.com, július 16.)

Röpköd a békegalamb. (Rudas János szociálpszichológus Orbán Viktorról, Klubrádió, július 16.)

Ez a békegalamb olajág helyett gépágyút visz a csőrében. (Szele Tamás újságíró, Forgókínpad.blog, július 17.)

Az Orbán-rezsim médiapolitikája nem a versengésre, hanem a versenytársak kiiktatására épül. (Hargitai Miklós újságíró, Népszava, július 17.)

A magát függetlennek nevező média sztárolt egy fideszes szélhámost. (Bartus László újságíró Magyar Péterről, Amerikai Népszava, július 17.)

Magyar az embereknél csak a sajtótermékeket szereti jobban feljelentéssel fenyegetni. (Presinszky Judit újságíró, Telex.hu, július 17.)

Merre kanyarog a Tisza? (Bolgár György műsorvezető, Klubrádió, július 17.)

Afféle MDF, Csurka nélkül. (Szűcs R. Gábor publicista a Tisza Pártról, Facebook.com, július 17.)

Magyar nem több, mint Orbán gyenge utánzata. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, Facebook.com, július 18.)

Ötvenhat éve vagyok brit, nyolcvannégy éve magyar és háromezer éve zsidó. (Lantos Péter Londonban élő agykutató, Magyar Narancs, július 18.)

Választott isten. (Verebes István rendező Orbán Viktorról, Magyar Hang, július 19.)

Fideszes politikus vagyok, szerintem az a jó, ha mindenben több narancs van, nem kevesebb. (Lázár János közlekedési miniszter, Facebook.com, július 19.)

Túl magas a narancstartalom. Nem a Fantában, hanem az országban. (Pottyondy Edina publicista, YouTube.com, július 19.)

A számok szerint belátható időn belül nem lehet csak balról rendszert váltani. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Népszava, július 20.)

A rivális pártoknak Magyar Péter ellenség, és lőnek rá. (Bruck Gábor szociológus, Facebook.com, július 20.)

Ő és a felekezete. (Pilhál György újságíró Gyurcsány Ferencről, Magyar Nemzet Online, július 20.)

Kommunista létére evangélikus lelkész volt. (Horváth K. József újságíró Donáth Lászlóról, Magyar Hírlap Online, július 20.)

Van a Megafon, meg a Puzsifon. (Ceglédi Zoltán politológus, Facebook.com, július 21.)

A mindennapos iskolai testnevelés porhintésnek bizonyult. (Szekeres István sportújságíró, Újnépszabadság.com, július 21.)

 Von der Leyen nem a politikai ellenfelünk, hanem a politikai alkalmazottunk.

Jobb végrehajtót kellett volna találnunk.

Azt remélem, hogy a miniszterelnökök összetétele változik.

/Brüsszel elfoglalásáról/ Az előretörés sikerült, áttörést még nem értünk el.

A magyar elnökség központi témája az európai versenyképesség javítása.

/Az orosz-ukrán háborúról/ Én vagyok az egyetlen, aki beszéltem mind a két féllel.

A háborúzó felek nem akarnak békét.

Nemcsak keresztény kötelességből szántam rá magam a békemisszióra.

A békemisszió lényege az állhatatosság.

Végre lehet megint magyarbarát elnök Amerikában.

(A 28 perces interjúban a miniszterelnök 35-ször köszörülte a torkát.)

Tegnap este fajlagos országos csúcsot kíséreltek meg a Klubrádióban. Szénási Sándor szólaltatta meg a közismert agrár-közgazdást, Raskó Györgyöt az aszállyal kecsegtető időjárásról, és a kukoricatermés várható megcsappanásáról. A hajdani MDF-politikussal, most pedig dunántúli földbérlővel 7 perc 48 másodpercig beszélgetett a műsorvezető. Ebből a kérdései nem tartottak másfél percnél tovább, az interjúalanynak tehát körülbelül 6 percnyi beszélhetnék jutott. Ennyi idő alatt 19-szer reszelte a torkát.

A krákogást cirákolásnak, harákolásnak, hertyegésnek, kerregésnek is nevezi a népnyelv, és számtalan megjelenési formája van. Raskó György például művészi tökélyre fejlesztette. Úgy szövi bele a mondandójába, hogy a torokköszörülés nem különül el a kiejtendő szavaktól. Összeolvad egyikkel-másikkal, ezáltal különös nyomatékot kölcsönöz nekik.

Raskó 19 torokreszelése azt jelenti, hogy percenként háromszor köszörülte a torkát. Mégse sikerült megjavítania az országos csúcsot, amelyet szinten a Klubrádióban állított föl egy Huszár Tamás nevű „óbudai kisnyugger”. Az aktív korában vendéglői játékgépeket működtető aggastyán 2022. február 10-én mintegy tíz percig beszélgetett Bolgár Györggyel, és negyvenszer reszelte a torkát. Ez percenként négy krákogást jelentett, és félő, hogy e csúcsot nem lehet megjavítani.

Itt került a képbe országunk első embere. Orbán Viktor pénteken reggel szokott interjút adni a Magyar Rádiónak, a beszélgetések 7.33-től 7.59-ig tartanak. A miniszterelnök 20 torokkoszörülésnél alább nem adja, az egyéni csúcsát 2021. július 16-án állította fel 34 krákogással. A percenkénti 1,4 meg sem közelíti Raskó György és Huszár Tamás teljesítményét. Ha a kukorica-termesztő hetenként 26 percet kapna a nyilvánosság fórumain, hogy kifejtse a nézeteit, akkor 78 torokköszörüléssel nővelné a műsor tekintélyét. Ha pedig az óbudai kisnyugger, akkor 104 torokreszeléssel. A kormányfőnek van hová javulnia.

De vajon mivel magyarázható, hogy Orbán Viktor szétkrákogja a péntek reggeli interjúkat? A jelenséget egy pszicholgus egyetlen szóval intézte el: „tikkelés”. Kényszerű cselekvés, amelynek két fajtája van. A motorikus (mozdulatokban megnyilvánuló) és vokális (hangadásos). Ez utóbbi lehet dörmögés, dünnyögés, kacarászás, lihegés, szipogás és persze torokköszörülés. Miniszterelnökünk a legutóbbit választotta.

A krákogás három okára gyanakszom. A legegyszerűbb indoklás, hogy Orbán reggelenként légúti gondokkal kúszködik, és erről péntekenként a fél ország értesül. A második magyarázat azon a megfigyelésen alapszik, hogy ha a végrehajtó hatalom feje olyan témáról beszél, amely újdonság számára (nincsenek hozzá előre gyártott szavai, a kommunikációs stáb által kidolgozott paneljei), akkor időnyerés céljából megköszörüli a torkát.

A harmadik ok a legkézenfekvőbb, bár nem zárja ki a másik kettőt sem. Országunk első embere a folyamatos országvezetés tizenötödik évében a hatalomgyakorlás olyan szintjére jutott, hogy egyszerűen idegesíti, ha a jelenlétében más is beszél.

A Demokratikus Koalíció elnöke interjút adott az Indexből kivált újságírók portáljának. A nyolcvan percből körülbelül huszonöt percig a sajtóról beszélt a volt miniszterelnök, nem teljesen függetlenül az interjút készítő Fábián Tamás szándékától. Eme összefüggő gondolatmenet többet ért azoknál a morzsáknál, amelyeket Gyurcsány a választási vereség után elszórt a nyilvánosság fórumain.

Most már könnyebb rekonstruálni egy értelmes és tehetséges politikus elgondolkoztató nézeteit a médiáról, a nyilvánosság eszközrendszeréről. Az érdekes és tartalmas beszélgetésben volt két figyelemre méltó mozzanat. Az egyikben az interjúalany őszintén válaszolt ugyan, de jókora habozás után, amikor zavar tükröződött az arcán. A másik mozzanatban csak szimplán nem mondott igazat.

A Telex munkatársa nem véletlenül firtatta, vajon Gyurcsány miért éppen az Indexet választotta a választási vereség utáni magyarázat színhelyéül. Ha ugyanis az a véleménye, hogy az említett portál a kormány befolyási övezetéhez tartozik, akkor bizony illene megindokolnia a választást. A DK-politikus nyugodtan mondhatta volna, hogy azért választotta az Indexet, mert a Telex kiválása ellenére még mindig a legolvasottabb portál, és nem mindegy neki, hányan olvassák, hallgatják, nézik.

Gyurcsány Ferenc azonban Rónai Egonra hivatkozott, aki az Index és az ATV közös podcast-jét vezeti. Tőle vádak helyett kérdéseket várhatott. Ebben van igazság, hisz’ az említett műsorvezető a legjobb kérdezők közé tartozik. Speciel az indexes interjú ama beszélgetés után készült, amikor az ATV stúdiójában Rónai Egon kilépett a megszokott és sokak által méltányolt szerepköréből. Semmit sem kérdezett Magyar Pétertől, hanem a stúdióból kivonuló interjúalany szerint inkább vádaskodott.

A másik mozzanat oda vezethető vissza, hogy Fábián Tamás azt kérdezte, vajon a DK-nak van-e sajtója. Gyurcsány először kitérően válaszolt, mire a telexes műsorvezető rákérdezett a Nyugati Fényre. Ama portálra, amelyet majd’ mindenki, köztük e sorok írója is a Demokratikus Koalíció házi portáljának vél. Két kivétel van: Dobrev Klára, aki egy korábbi interjúban nemmel válaszolt: „Nincs közünk a Nyugati Fényhez.” (Magyar Narancs, 2024. május 16.)

A másik pedig Gyurcsány Ferenc. Az a benyomásom, hogy nemcsak azért felelt így, mert nem akart mást mondani, mint a felesége. Azért is, mert miniszterelnökként, a nyilvánosság első számú kedvezményezettjeként minden adandó alkalommal kifejtette, hogy elege van a pártsajtóból. Ellenzéki politikusként hozzáfűzte, hogy ha majd újra kormányon lesz, az Orbán-kormány befolyási övezetébe tartozó szerkesztőségeket is megfosztja a közpénz-forrásoktól.

A Telex-interjúban két rossz válasz közül választhatott. Ha igennel felel a föltett kérdésre, akkor szembe kerül korábbi önmagával, és ezt bárki felróhatja neki. Ha viszont nemmel válaszolt, akkor azt kérdezem tőle, vajon a Nyugati Fény miből él. A kormánypárti Origóhoz hasonlítható propaganda eszköz sajtószakmai színvonala ugyanis nem elégséges ahhoz, hogy megéljen a sajtópiacon. Köztünk szólva ezt a laptípust nem is erre találták ki.

Van még egy harmadik mozzanat, amelyből kisejlik, hogy a rutinos politikus több száz interjú adása után sincs tisztában az interjú műfajával. Ezt fejtegette: „A magyar sajtóban elvárják, hogy én fogadjam el az újságíró domináns szerepét.” Hát kérem, a helyzet az, hogy az interjú gazdája az újságíró. Na jó, „csak” a házigazdája, aki kezet fog a vendéggel, és leülteti a nappalijában. Elismeri ugyan, hogy a vendég a döntéshozók egyike, de azt firtatja, hogy miért éppen ezt a döntést hozta, és hogyan is állunk a megvalósításával.

E dominanciát (a házigazdai szerepkört) azonban a döntéshozók nem szívesen fogadják. Tisztában vannak ugyanis a sebezhetőségükkel. Azzal, hogy a döntésük sok sebből vérzik, és ezt nem akarják a nyilvánosság orrára kötni. Ráadásul, ha nem idézhető is tételszerűen, de Gyurcsány Ferenc azt is zokon vette, hogy az egyház és a sajtó ellenőrzése gyenge, megoldatlan. Majd némi noszogatásra árnyaltabban fogalmazott, mondván, hogy tulajdonképpen alkotmányos kontrollra gondolt.

Lefordítom magyarra: az országgyűlésnek kéne ellenőriznie a nyilvánosságot (is). Ebben megint csak van némi igazság, mindazonáltal óvatosságra int, hogy másfél évtizede Gyurcsány akkori pártja, az MSZP összefogott a legerősebb ellenzéki párttal, a Fidesszel, és a nyilvánosság kizárásával olyan törvénytervezetet dolgozott ki a nyilvánosságról, amelyet aztán elsöpört a közvélemény haragja.

Nem vonom kétségbe az alkotmányos kontroll létjogosultságát, de a legutóbbi száz esztendő médiapolitikájából egyetlen példát se tudnék említeni a nyilvánosságot ellenőrző politikusi szándékok jóhiszeműségére. A tanulságot pedig úgy fogalmaznám meg, hogy még mindig szerencsésebb, ha az újságírók ellenőrzik a politikusokat, és nem a politikusok az újságírókat.

Tíz Gyurcsány-mondat a nyilvánosságról (Telex.hu, 2024. július 16.)

Az ellenféltől elrabolt fegyverrel is küzdünk.

/”A DK-nak van sajtója?”/ Sajátja? Nincs.

Ezer helyről tájékozódom.

Mindenhová elmegyek, ha kérdeznek és nem vádolnak.

A magyar sajtóban elvárják, hogy én fogadjam el az újságíró domináns szerepét.

A magát demokratikusnak valló sajtó rosszabbul bánik a ellenzékkel, mint a rendszerrel.

Maguk minket széjjelszednek minden nap.

A magyar sajtó ma nem hazudik kevesebbet, mint a politika világa.

A deákferenci szöveg jó alapnak: nem kell hazudni.

Nem mondtam le a 444 előfizetését.

A sporttól sokat lehet kapni, de ahhoz sokat is kell adni. (Szabó Bence olimpiai bajnok vívó, Nemzeti Sport, 2001. május 21.) 

Az üzleti világban értelem van, a sportban érzelem. (Muszbek Mihály közgazdász, Nemzeti Sport, 2003. október 9.)

A sportban csak a diktatórikus módszerek működőképesek - feltéve, ha a diktátornak átlagon felüli az intelligenciája. (Rátgéber László kosárlabda-edző, Origo.hu, 2009. március 22.)

A sportban a siker az elsőrendű szempont. (Kovács Katalin olimpiai bajnok kajakozó, Nemzeti Sport, 2009. augusztus 18.)

A sportban napi hősök vannak. (Kovács István vízilabda-edző, Nemzeti Sport, 2009. december 13.)

Létezik a futball, és vannak egyéb érdektelen dolgok. Ezeket gyűjtőnéven sportnak hívjuk. (Puzsér Róbert publicista, Nemzeti Sport, 2012. május 27.)

A sport a legjobb gyógyszer, amelynek mellékhatása sincs. (Simicskó István sportért felelős államtitkár, Zalai Hírlap, 2014. február 20.)

A sportban már csak fájdalom árán lehet valaki a világ legjobbja. (Pető Péter újságíró, Népszabadság, 2016. július 30-31.)

A profi sportot nézzük, az amatőrt csináljuk. (Kukorelly Endre író, Népszava, 2019. január 11.)

A sport maga a bulvár. (Kelen Károly újságíró, Facebook.com, 2024. július 16.)