A Demokratikus Koalíció elnöke interjút adott az Indexből kivált újságírók portáljának. A nyolcvan percből körülbelül huszonöt percig a sajtóról beszélt a volt miniszterelnök, nem teljesen függetlenül az interjút készítő Fábián Tamás szándékától. Eme összefüggő gondolatmenet többet ért azoknál a morzsáknál, amelyeket Gyurcsány a választási vereség után elszórt a nyilvánosság fórumain.

Most már könnyebb rekonstruálni egy értelmes és tehetséges politikus elgondolkoztató nézeteit a médiáról, a nyilvánosság eszközrendszeréről. Az érdekes és tartalmas beszélgetésben volt két figyelemre méltó mozzanat. Az egyikben az interjúalany őszintén válaszolt ugyan, de jókora habozás után, amikor zavar tükröződött az arcán. A másik mozzanatban csak szimplán nem mondott igazat.

A Telex munkatársa nem véletlenül firtatta, vajon Gyurcsány miért éppen az Indexet választotta a választási vereség utáni magyarázat színhelyéül. Ha ugyanis az a véleménye, hogy az említett portál a kormány befolyási övezetéhez tartozik, akkor bizony illene megindokolnia a választást. A DK-politikus nyugodtan mondhatta volna, hogy azért választotta az Indexet, mert a Telex kiválása ellenére még mindig a legolvasottabb portál, és nem mindegy neki, hányan olvassák, hallgatják, nézik.

Gyurcsány Ferenc azonban Rónai Egonra hivatkozott, aki az Index és az ATV közös podcast-jét vezeti. Tőle vádak helyett kérdéseket várhatott. Ebben van igazság, hisz’ az említett műsorvezető a legjobb kérdezők közé tartozik. Speciel az indexes interjú ama beszélgetés után készült, amikor az ATV stúdiójában Rónai Egon kilépett a megszokott és sokak által méltányolt szerepköréből. Semmit sem kérdezett Magyar Pétertől, hanem a stúdióból kivonuló interjúalany szerint inkább vádaskodott.

A másik mozzanat oda vezethető vissza, hogy Fábián Tamás azt kérdezte, vajon a DK-nak van-e sajtója. Gyurcsány először kitérően válaszolt, mire a telexes műsorvezető rákérdezett a Nyugati Fényre. Ama portálra, amelyet majd’ mindenki, köztük e sorok írója is a Demokratikus Koalíció házi portáljának vél. Két kivétel van: Dobrev Klára, aki egy korábbi interjúban nemmel válaszolt: „Nincs közünk a Nyugati Fényhez.” (Magyar Narancs, 2024. május 16.)

A másik pedig Gyurcsány Ferenc. Az a benyomásom, hogy nemcsak azért felelt így, mert nem akart mást mondani, mint a felesége. Azért is, mert miniszterelnökként, a nyilvánosság első számú kedvezményezettjeként minden adandó alkalommal kifejtette, hogy elege van a pártsajtóból. Ellenzéki politikusként hozzáfűzte, hogy ha majd újra kormányon lesz, az Orbán-kormány befolyási övezetébe tartozó szerkesztőségeket is megfosztja a közpénz-forrásoktól.

A Telex-interjúban két rossz válasz közül választhatott. Ha igennel felel a föltett kérdésre, akkor szembe kerül korábbi önmagával, és ezt bárki felróhatja neki. Ha viszont nemmel válaszolt, akkor azt kérdezem tőle, vajon a Nyugati Fény miből él. A kormánypárti Origóhoz hasonlítható propaganda eszköz sajtószakmai színvonala ugyanis nem elégséges ahhoz, hogy megéljen a sajtópiacon. Köztünk szólva ezt a laptípust nem is erre találták ki.

Van még egy harmadik mozzanat, amelyből kisejlik, hogy a rutinos politikus több száz interjú adása után sincs tisztában az interjú műfajával. Ezt fejtegette: „A magyar sajtóban elvárják, hogy én fogadjam el az újságíró domináns szerepét.” Hát kérem, a helyzet az, hogy az interjú gazdája az újságíró. Na jó, „csak” a házigazdája, aki kezet fog a vendéggel, és leülteti a nappalijában. Elismeri ugyan, hogy a vendég a döntéshozók egyike, de azt firtatja, hogy miért éppen ezt a döntést hozta, és hogyan is állunk a megvalósításával.

E dominanciát (a házigazdai szerepkört) azonban a döntéshozók nem szívesen fogadják. Tisztában vannak ugyanis a sebezhetőségükkel. Azzal, hogy a döntésük sok sebből vérzik, és ezt nem akarják a nyilvánosság orrára kötni. Ráadásul, ha nem idézhető is tételszerűen, de Gyurcsány Ferenc azt is zokon vette, hogy az egyház és a sajtó ellenőrzése gyenge, megoldatlan. Majd némi noszogatásra árnyaltabban fogalmazott, mondván, hogy tulajdonképpen alkotmányos kontrollra gondolt.

Lefordítom magyarra: az országgyűlésnek kéne ellenőriznie a nyilvánosságot (is). Ebben megint csak van némi igazság, mindazonáltal óvatosságra int, hogy másfél évtizede Gyurcsány akkori pártja, az MSZP összefogott a legerősebb ellenzéki párttal, a Fidesszel, és a nyilvánosság kizárásával olyan törvénytervezetet dolgozott ki a nyilvánosságról, amelyet aztán elsöpört a közvélemény haragja.

Nem vonom kétségbe az alkotmányos kontroll létjogosultságát, de a legutóbbi száz esztendő médiapolitikájából egyetlen példát se tudnék említeni a nyilvánosságot ellenőrző politikusi szándékok jóhiszeműségére. A tanulságot pedig úgy fogalmaznám meg, hogy még mindig szerencsésebb, ha az újságírók ellenőrzik a politikusokat, és nem a politikusok az újságírókat.

Tíz Gyurcsány-mondat a nyilvánosságról (Telex.hu, 2024. július 16.)

Az ellenféltől elrabolt fegyverrel is küzdünk.

/”A DK-nak van sajtója?”/ Sajátja? Nincs.

Ezer helyről tájékozódom.

Mindenhová elmegyek, ha kérdeznek és nem vádolnak.

A magyar sajtóban elvárják, hogy én fogadjam el az újságíró domináns szerepét.

A magát demokratikusnak valló sajtó rosszabbul bánik a ellenzékkel, mint a rendszerrel.

Maguk minket széjjelszednek minden nap.

A magyar sajtó ma nem hazudik kevesebbet, mint a politika világa.

A deákferenci szöveg jó alapnak: nem kell hazudni.

Nem mondtam le a 444 előfizetését.