Okos, megtanulta a városvezetést, ügyesen vezette a miniszterelnökséget, szóba állt az ellenzéki újságírókkal is. A kormányból kicsöppenve pedig, országrész-megbízottként életben tartotta a mezőhegyesi méntelepet, létrehozta a Hódmezővásárhely és Szeged közti vonat-villamos járatot is. A jó külsejű, többnyire értelmesen beszélő Lázár János néhány napja interjút adott a Rádió7 nevű házi médiumnak.

Állítólag azt mondta benne, hogy Nem kap költségvetési pénzt, aki elárulta a hazáját. Azért nem tettem ki az idézőjelet, mert ekkora marhaságot nem képzelek el róla. Inkább utánanéztem a részleteknek. Kiderült, hogy másik házi médiumában, a Promenád24.hu-ban ezt fejtegette: „Ez a kormány nem fog külföldi érdekeket szolgáló emberek kezébe költségvetési pénzt adni.” (2023. augusztus 3.) A biztonság kedvéért megnéztem harmadik házi médiumát, a Délmagyarország című napilapot is.

Suki Zoltán szegedi újságíró meghallgatta az interjút, és ezt jegyezte föl belőle: „Nem szabad annak az embernek a kezébe költségvetési pénzt adni, aki már bizonyíthatóan elárulta a hazáját, és külföldi érdekeket szolgál.” (2023. augusztus 3.) Lázár nyilvánvalóan Márki-Zay Péterre, Hódmezővásárhely polgármesterére utalt, aki kétszer is legyőzte a régió legerősebb emberének jelöltjeit. Aki tehát nem nekünk paríroz, az megnézheti magát. Ha a kivéreztetett város polgármestere azzal enyhítené a költségvetési gondokat, hogy adót vet ki a környékbeli földekre, akkor a kormányzati többség törvényt fogad el, hogy nem lehet földadóval megrövidíteni a magyar embereket.

A vásárhelyi polgárok nyilván nem örülnek a Márki-Zay féle adónak, de a kisbirtokosokat inkább csak kellemetlenül érinti. Annál érzékenyebben érinti a nagybirtosokat, például Lázár Jánost. Ősei évszázadok óta gazdálkodnak. Sosem voltak szegények, de nagybirtokká a tehetséges és befolyásos sarj tette a rokonsági tulajdonú földeket. A Lex Lázár illik a NER hatalomgyakorlásához. De mi van akkor, ha figyelmen kívül hagyjuk Lázár János eszmefuttatását? Elvégre az a költségvetési pénz, amelyről beszélt, voltaképpen a mi adónk.

Ezt persze az okos kormánypárti politikus elismerné. Hozzáfűzné azonban: az országgyűlési választáson a többség felhatalmazta pártját arra, hogy az elképzelésének megfelelően bánjon a felgyülemlett adóbevételekkel. Igen ám, de mi van akkor, ha az önkormányzati képviselőtestület azt az elképzelést fogadja el, hogy pénz híján megadóztatja a környékbeli földbirtokokat? Ehhez megítélésem szerint van (volna) joga. Ha rossz vért szül, legföljebb a következő önkormányzati választáson a döntést szorgalmazó polgármestert nem választják újra.

Az Európai Unióba való belépésünk óta a magyar kormányok elnapolják, elodázzák, halogatják, késleltetik, szabotálják a regionális berendezkedés brüsszeli kívánalmát. Az azóta eltelt csaknem két évtized alatt Lázár János honatya szűkebb pátriája, Délmagyarország (Békés, Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun megye) afféle kis parlamentet hozhatott volna létre. Beszedethetné az adókat, és megegyezhetett volna a kormányzattal az arányokon. Mondjuk fele-fele arányban. (De ismerünk Európában 40:60-as vagy 60:40-es arányokat is.)  

Ha nem a NAV szedné be az adókat, hanem a polgármesteri hivatalok, akkor a települések nem kormányzati kegyként kapnának vissza a költségvetési pénzekből. Akkor nem arra fordítanák, amit a kormányzat megenged nekik. Például Délmagyarország legjobb focicsapata a KTE, ezüstérmes lett az első osztályban. A kecskeméti együttes megérdemelne egy stadiont, amelyben nemzetközi mérkőzéseket lehetne játszani. A régió legjobb színháza pedig a szegedi. A kulturális fejlesztésre fölhalmozott pénzt nem föltétlenül a kecskeméti színházra fordítaná az országrész-gyűlés.

Lázár János kiharcolta a tram-traint, a 42 ezres Vásárhely és a 160 ezres Szeged közt közlekedő vonat-villamost. Ha a regionális parlament dönthetne, a nála maradt pénzekből lehetne tovább építeni a vonalat a 105 ezres Szabadkáig. Vásárhely és Szabadka között 74 kilométernyi a távolság. Ha Szerbia belép az Unióba, még ebben az évszázadban összeér a három város. Ha pedig a magyar állam a maga ötvenszázaléknyi adóbevételéből akarja befizetni az önrészt az alföldi Délmagyarországot keresztben átszelő Budapest-Belgrád expressz vasútvonalra, nosza, tegye meg.

Értem, hogy Lázár János miniszternek eme okfejtéssel gyökeresen ellenkező mondatokat kell mondania a nyilvánosság fórumain. Azt is érteni vélem, hogy nagybirtokosi érdekeiben sértve érzi magát. Lebecsülném azonban szellemi képességeit, ha nem tételezném föl róla, hogy a vázolt gondolatmenet megjárta az ő agyát is. Különösen most, hogy visszatérhetett a kormányba, és ő kapta a legdinamikusabb tárcát, a közlekedésit.

A bejegyzésem utáni összeállításból kiviláglik, hogy az úgynevezett szubszidiaritás (a helyi ügyekről ott döntsenek, ahol az események-fejlemények a legközvetlenebbül érintik az embereket) hazai helyzetében még a kulcsszó is bizonytalan. A központosítás vagy az újraelosztás? Mindkét idézetcsokrot azzal nyújtom át az olvasóknak, hogy együtt tűnődhessünk. Vajon az ellenzéki politikusok miért hagyják figyelmen kívül a NER talán legsebezhetőbb pontját? Csak tán nem azért, mert kormányváltás esetén maguk is ragaszkodnának a központosításból eredő újraelosztáshoz?    

Tíz mondat a központosításról

A szocialisták alapállásban jobban szeretnek előbb pénzt központosítani, aztán elosztani. (Kuncze Gábor SZDSZ-politikus, Magyar Hírlap, 2003. július 18.)

A Fidesz eddig mindent államosított és központosított. (Tölgyessy Péter alkotmányjogász, Magyar Rádió, 2010. november 8.)

A Fidesz abszurditásig fokozta a hatalom központosítását. (Boda Zsolt - Csigó Péter szociológusok, Hírszerző.hu, 2012. március 26.)

Az unortodoxia varázsszava mögött minden lehetséges területen központosít, államosít. (Rajcsányi Gellért újságíró az Orbán-kormányról, Mandiner.hu, 2013. január 4.)

A rendszer túlközpontosított lett, és nemcsak a felesleges, hanem a hasznos viták is megszűntek. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, hvg.hu, 2014. május 29.)

Nem szabad központosítani semmit. (Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, InfoRádió, 2014. október 7.)

A Fidesz nem annyira konzervatív, mint amennyire jobboldali párt. A konzervatív a spontán folyamatokban hisz, decentralizál. A jobboldali központosít. (Lányi András ökofilozófus, Magyar Nemzet, 2015. október 10.)

A rezsim fő jellemzője az erőszakosság, a központosítás, a kíméletlenség. (Sólyom László volt köztársasági elnök, Index.hu, 2016. április 27.)

A központosuló hatalom egyre szűkebb cella. (Bödőcs Tibor humorista, Magyar Narancs, 2017. szeptember 7.)

A központosítás bája, hogy már egy rajzszöget is centrumokból kell majd vételezni. (Tamás Ervin újságíró, Újnépszabadság.com, 2023. április 21.)

Tíz mondat az újraelosztásról

Vigyázzunk, hogy a rendszerváltás ne a kisemberek rovására módosítsa a jövedelmek elosztását. (Nyers Rezső, az MSZP elnöke, Népszabadság, 1990. március 6.)

Amikor kormányra kerültünk, mi csak azon gondolkodhattunk, hogyan osszuk el a mínuszokat, a jelenlegi kormányra viszont a pluszok elosztása hárul. (Magyar Bálint SZDSZ- politikus, Hét Európai Nap, 1998. október 16.)

Az államnak nem magától van pénze. Adókból szedi be, és az elosztásról a közös akarat a parlament üléstermében születik meg. (Dobrev Klára közgazdász, Népszava, 2007. március 31.)

Nagyon kevesen dolgoznak, és sokan élnek az állami újraelosztásból. (Bajnai Gordon miniszterelnök, Népszabadság, 2009. március 16.)

Gyurcsány Ferenc „baloldali”, azaz népjóléti, újraelosztási, „szociális” ígéretekkel került hatalomra, majd fiskális szigorral, megszorításokkal, leépítésekkel kormányzott. (Tamás Gáspár Miklós filozófus, Magyar Narancs, 2011. május 26.)

A lopás az állami újraelosztás kifejezés magyar fordítása. (Seres László újságíró, hvg.hu, 2014. július 11.)

A mostani kádárizmus ugyanúgy a központi elvonás és elosztás rendszerére épül. (Réz András esztéta, Népszava, 2016. január 23.)

Hiszek az újrafelosztásban, az államot demokratikus körülmények között jó gazdának tartom. (Ungár Péter LMP-politikus, Mozgó Világ, 2021/3.)

2010-től dönteni kellett a társadalmi újraelosztásról, aminek az lett az eredménye, hogy lentről még forrásokat is vettek el, és odaadták a közép- és felső osztályoknak. (Kovách Imre szociológus, 24.hu, 2021. május 14.)

 A mostani klientista újraelosztási rendszer morálisan tönkreteszi a helyi politikát. (Pálné Kovács Ilona pécsi politológus, Népszava, 2021. október 18.)

Ha valóban működni akarnak, akkor újra össze kell őket rakni. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, Facebook.com, 2023. január 5.)

Inkább alibiznek a Parlamentben. (Jakab Péter volt Jobbik-politikus, Népszava, 2023. január 25.)

A kormányzó Fidesz helyett egymást akarják legyőzni. (Mellár Tamás független országgyűlési képviselő, Magyar Hang, 2023. február 3.)

Nem kell összerakni, ami nem fér össze. (Márki-Zay Péter volt ellenzéki miniszterelnök-jelölt, Klubrádió, 2023. február 13.)

Egymást jobban utálják, mint a Fideszt. (Schiffer András volt LMP-politikus, Spirit FM, 2023. február 17.)

Az ellenzéki pártok nincsenek rossz állapotban. Ami nem azt jelenti, hogy jó állapotban vannak. (Böcskei Balázs politológus, ATV, 2023. március 21.)

Az ellenzéki pártoknak nagyobb szükségük van rám, mint nekem rájuk. (Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, Népszava, 2023. április 22.)

Hét ellenzéki pártnak tíz elnöke van. (G. Fodor Gábor politológus, Origo.hu, 2023. május 24.)

Az ellenzéki pártok világnézeti kérdésekben elbliccelik a vitát a Fidesszel. (Bauer Tamás DK-politikus, Facebook.com, 2023. május 26.)

Ezek az ellenzéki pártok a negyedik kétharmadot hozták össze. (Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester, Klubrádió, 2023. augusztus 3.)

Tegnap reggel kijelentett valami ilyesmit Baranyi Krisztina, amiből hír lett a nyilvánosság fórumain. A napilapok és szintén napi újságként működő portálok azt emelték ki a mintegy órányi interjújából, hogy Karácsony Gergely budapesti főpolgármester esélyeit az egy év múlva esedékes önkormányzati választáson nem is annyira a Fidesz veszélyezteti, mint inkább az ellenzéki pártok. Az utóbbiak sem szívelik a független ferencvárosi polgármestert.

A Klubrádióban elhangzott gondolatát alkalmasnak véltem arra, hogy benne legyen a héten lefülelt mondatok összeállításában. Ehhez azonban utána kellett nézni, mit is mondott valójában. Ha tudtam volna, hogy említett okfejtése a Reggeli gyors című műsor utolsó perceiben hangzott el, akkor valószínűleg nem hallgattam volna végig az archivált felvételt. De ha nem hallgattam volna végig Herskovits Eszter és Selmeci János bejelentkezését, nem szereztem volna tudomást arról, hogy a ferencvárosi polgármester sokkal fontosabb mozzanatokról is beszélt.

Az interjúból egy felelősen gondolkodó várospolitikus képe bontakozott ki. Olyan civil közéleti személyiségé, aki képes kompromisszumot kötni, ha abból előnyük származik az őt megválasztó lakosoknak, képtelen azonban a megegyezésre, ha hátrányuk. A szűkebb pátriához fűződő érzelmeiből és érdekeiből rajzolódik ki az a nézőpont, amelyből például ellenszenvesnek hat, ha a városnyi nagyságú kerületben hatalmon lévő ellenzéki pártok igyekeznek elhelyezni bizalmi embereiket az önkormányzati cégeknél. Nemcsak azért, hogy rálátásuk legyen a belső viszonyokra. Azért is, hogy havi jövedelemhez juttassák az aktivistáikat.

Ez a gyakorlatias közelítésmód indokolta a polgármester asszony okfejtését a főpolgármester esélyeiről. Ez akkor is tűnődésre késztet, ha még aznap a Klubháló másik műsorában egy betelefonáló DK-rajongó felháborodva utasította el. Valószínűleg nem hallotta magát az interjút, amelyben Baranyi Krisztina mindössze egyszer említette a Demokratikus Koalíció nevét. Azt is csak rövidítve és más összefüggésben.

Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy a Klubrádiónak van elképzelése az efféle műsorokról. Akár még egy sorozat része is lehet, amelyben Budapest minden ellenzéki kerületvezetője kap egy órát arra, hogy átfogó képet fessen a gondjaira bízott fővárosrészről. Azon se lepődnék meg - elvégre beleférne abba, hogy a Klubháló menedzsmentje budapesti és agglomerációs rádiót működtet -, ha koncepcióját kiterjesztené ama városokból álló gyűrűre, amelynek lakossága 2019-ben az ellenzéket segítette a helyi hatalomba.

Azon viszont meglepődnék, ha a menedzsment figyelme kiterjedne az egész országra. Kétségkívül vannak olyan műsorok a Klubrádióban, amelyekben fel-felbukkan a fővárosi vonzáskörzeten túli Magyarország. De a műsorkészítők szemlélete egy-két kivételtől eltekintve annyira pesti, hogy az országos kitekintés aligha várható tőlük. Holott az egyik ellenzéki politikus a ’19-es választás után leltárt készített, és úgy találta, hogy az ellenzéknek 52 polgármestere van országszerte, beleértve a budapesti kerületvezetőket is. 

Az önkormányzati választást jövő nyáron rendezik meg. Márpedig egy év épp 52 hétből áll.

Nyolc mondat Baranyi Krisztinától (Klubrádió, 23.08.03.)

A testületben dolgozó képviselők egyike se akarta, hogy én polgármester legyek.

Két éve egyetlen uniós forráshoz sem jutunk.

Minden mérés szerint Budapesten a legerősebb ellenzéki párt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt.

Karácsony Gergely nyerni fog a jövő évi önkormányzati választáson.

A győzelem esélyét egyetlen dolog veszélyezteti. Nem a Fidesz, hanem az ellenzéki pártok ambíciói.

Mi tudunk olyan helyzetet teremteni, hogy megbuktatjuk a saját jelöltünket.

Ezek az ellenzéki pártok a negyedik kétharmadot hozták össze. 

Az emberek nem bíznak abban, hogy az ellenzék bármit is el tud érni.

Ceglédi Zoltán politológus, ezt azonban kevesen tudják róla. Úgy dolgozik a nyilvánosságban, mintha civilként fejtené ki az álláspontját. Ezt nem bántó szándékkal írom róla. Szívós munkával - tévészereplésekkel, olvasótalálkozókkal, spontánnak látszó megnyilvánulásokkal - érte el, hogy a Facebookon 59 ezer követője legyen. Felépítette önmagát a nyilvánosság első számú fórumán. Tegnap azt írta rajta, hogy valamivel föl kéne váltani a Facebookot, mert tűrhetetlen a működése.

Azt hozza példának, hogy nemrégiben kikelt a homoszexuálisokat becsmérlő kormánypárti sajtó ellen, és Mr. Algoritmus nem volt képes megkülönböztetni a b betűvel kezdődő uzizás elleni szövegét a b betűvel kezdődő uzizástól. A tiltás okát abban látja, hogy akik készítik az algoritmust, nem ismerik eléggé a magyar nyelvet, és vagy ismerjék meg az árnyalatait, vagy ő és publicista társai előbb-utóbb más fórumot választanak maguknak. Oké, egy véleményformálóval kevesebb lesz, akinek a Facebookon kíváncsi lehetek a véleményére. Így is maradnak elegen.

Körülbelül másfél éve foglalkoztam a Facebook-jelenséggel, és akkor 26 publicistát soroltam fel, akiknek szinte kizárólagos megnyilvánulási formájuk a fészbukos üzenőfal. Akkor úgy véltem, hogy a Facebook jobb híján lett a nyilvánosság zászlóshajója. A Fidesz térhódításával párhuzamosan veszítették el a hagyományos fórumaikat, és leltek digitális buborékra a kereskedelmi alapon működő Facebookon. Azóta két mozzanat erősödött fel. Mindkettőről van véleménye Ceglédi Zoltánnak.

Tegnap azt fejtegette, hogy „Mióta a Megafon brutálisan leverte Bajnaiék social médiás cégét, a Fidesz sem kapkod a Facebook megregulázásáért.” A másik okfejtése már inkább értékítélet, mint ténymegállapítás: „Sajnos idehaza a legfontosabb, kvázi sajtótermékké és politikai-gazdasági kommunikációs csatornává lett a Facebook.” A  politikai-gazdasági csatornát kereskedelmivel egészíteném ki, ha tehetném. Így volna teljes a gondolat. Azt Ceglédi javára írom, hogy ha nem is fogadta el, de legalább kvázi tudomásul vette a Facebook sajtótermék jellegét.

Látható az idézetcsokorban, hogy két újságíró (Szele Tamás és Parászka Boróka) tagadja a Facebook sajtótermék jellegét, egy pedig (N. Kósa Judit) a kevésbé lényeges sajtótermékek között tartja számon. Vannak érveik is. Például a Facebook azért nem sajtótermék, mert nem szerkesztik. Illetve az újságíró megengedheti magának, hogy ne nézzen utána a választott témájának, elvégre ez a közösségi oldal is az ösztönkiélés immár hagyományos fóruma. Keresetlen szavakkal kiabálhatjuk ki magunkból az indulatainkat. A harmadik újságíró nem vonja kétségbe a Facebook sajtótermék jellegét, de a felületes témák számára tartja fenn - nem is ok nélkül. Ezzel a kvázis Ceglédi Zoltánnal együtt a köztes álláspontot képviseli.

Úgy vagyok ezzel, hogy szerkesztőnek ott vagyok én, fél évszázados gyakorlattal. Ráadásul van két kolléga-barát, akik azonnal szólnak, ha észrevesznek olyasmit, ami a megjelent fészbukos írásban pontatlan vagy félreérthető. Ami pedig az ösztönkiélést illeti, természetesen az indulatok is megfogalmazhatóak, de egy újságíró nem lehet alapos, ha pénzért ír cikket egy újságba, és alaptalan, ha nem kap pénzt a Facebookon. Akkor sem lehet tehát felületes, ha azt írja meg, amit nem írhatott meg egy magát sajtóterméknek tekintő újságnak.

S itt értünk el a lényegi mondandómhoz. A másfél év előtti cikkemben felsorolt 26 publicistának már akkor sem volt fóruma. Részint azért, mert a kormányon lévők kivéreztették az őket foglalkoztató újságokat, mint például a Népszabadságot. Néhány egyéb médiumot pedig vagy pacifikáltak (a digitális közegbe száműztek, mint a Klubhálót), vagy domesztikáltak (állami hirdetéssel szelídítettek meg, mint a Népszavát). S történt még valami.

Van néhány publicista, akiktől rendszeresen kérnek cikket az ellenzéki orgánumok, ám a kiadóhivatal azzal próbálja megszerezni a honoráriumra valót, hogy ezeket a szerzőket kirekeszti a tágabb olvasói körből. Plusz pénzt kell fizetni, ha a mindenki számára elérhető első sorok után tovább akarjuk olvasni a cikkeiket. Értem a művelet hasznát, de ami végbement, mégis azzal az a eredménnyel járt, hogy tavaly, a választási kampányban a legjobbak közé tartozó ellenzéki publicisták gondolatai eltűntek a választópolgárok elől.

Egyszerűbben szólva: nem fejthették ki teljes körben a nézeteiket. Aztán ebbe vagy belenyugodtak, vagy a követőik előtt megnyitották a Facebook-profiljukat. Ezzel magyarázható, hogy az akkor 26-os névsor mára negyven körülire gyarapodott.

Tíz mondat a Facebook-ról

A Facebook mint médium a sajtó minden más formájánál alkalmatlanabb a fontos témák felszínen tartására. (N. Kósa Judit újságíró, Népszava, 2018. március 1.)

A Facebook nem sajtótermék, ugyanis nem szerkesztik. (Szele Tamás újságíró, Forgókínpad.hu, 2019. május 20.)

Szeretném felhangosítani a patrióták hangját a Facebookon. (Rákay Philip publicista a Megafonról, Mandiner.hu, 2021. május 28.)

Ez az oldal egy Facebook-oldal, nem sajtó. (Parászka Boróka újságíró, Facebook.com, 2021. május 30.)

A megszállóknak most nem lőfegyverük van, hanem Facebookjuk. (Orbán Viktor miniszterelnök, Hír TV, 2021. október 23.)

A Facebook egyfajta zászlóshajóként a központi hírcsatorna. (Szalay Lajos Tamás újságíró, Népszava, 2021. december 4.)

A Megafonnal letarolták a Facebook-oldalakat. (Hajnal Miklós Momentum-politikus, ATV, 2022. szeptember 23.)

A facebookos propaganda felfalja a régimódi pártsajtót. (Presinszky Judit újságíró, Telex.hu, 2022. december 2.)

A másik Magyarország a Facebookon fortyog. (Gál Mária újságíró, Népszava, 2023. február 11.)

Idehaza a legfontosabb, kvázi sajtótermékké és politikai-gazdasági kommunikációs csatornává lett a Facebook. (Ceglédi Zoltán politológus, Facebook.com, 2023. augusztus 1.)

Nem hagy nyugodni az egyik választási óriásplakát, amelyet a Nagykörúton láttam. Elő is szedtem a winchesterből, amit Geszti Péter reklámszakember és dalszövegíró mondott az egyszerű és hatékony üzenetküldési lehetőségről. Íme: „Míg a tévét ki tudod kapcsolni, addig az utcai plakátot nem.” (Új Dunántúli Napló, 2001.12.08.) Azért motoszkál bennem a gondolat, mert a félmúlt ködéből felrémlik egy másik óriásplakát.

Az 1990-es választási kampányban árasztották el vele az országot, és az úgynevezett három gráciát ábrázolta. Fodor Gábort, a „szőke herceget”, aki a Fideszen belüli liberalizmust jelképezte. Deutsch Tamást, a kamaszlányok fürtös és fülbevalós álmát, aki a fiatalok pártján belüli radikalizmust. És persze, Orbán Viktort, aki afféle függőhídként köti össze a két irányzatot. Igen ám, de a 198 centis Fodor, a 193 centis Deutsch és Orbán feje hogyan került egy magasságba?

Egyszer majd megírja egy reklámfotós vagy a Fidesz körül keresgélő marketingesek valamelyike, hogy mit tettek Orbán Viktor talpa alá. Addig is felötlik egy régi fesztiválemlék. Az NSZK-beli Oberhausenben, a dokumentumfilmesek világtalálkozóján figyelemre méltó összeállítást láttam. Dziga Vertov, a szovjet híradósok talán legismertebb alakja felbátorodott Sztálin halála után, és a múlt század ötvenes éveiben elmesélte az emlékeit. Az interjút készítők ezek egyikéhez keresték meg a korabeli híradófelvételt.

A múlt század harmincas éveiben vízierőművet avatott volna Sztálin. Lám, a Ruhr-vidéki filmfesztivál nézőterén vadul ötvénylik az eltérített Volga, a hullámsírban épp eltűnik egy pravoszláv templom aranyozott tornya. Közben Vertov fáradt, öreges hangján meséli, hogy nem egyszerűen szakmai feladatot kellett megoldania, hanem az életével játszott. Sztálin ugyanis, mint oly sok diktátor, kistermetű volt, és a Politikai Bizottság tagjai kivétel nélkül magasabbak voltak nála.

Hogyan lehetne úgy megmagasítani - töprengett Vertov -, hogy a nézők ne vegyék észre a turpisságot? Némi töprengés után két pallót vezetett a morajló, kavargó folyó fölé. Az egyik harminc centivel magasabban lengedezett, mint a másik. S látni, amint a vezéri pallón Sztálin közelíti meg ollóval a vöröslő szalagot. Mögötte és alatta pedig a Politikai Bizottság tagjai asszisztálnak ijedten az ingatag mutatványhoz. Isten bocsássa meg, de még magánhasználatra se merem kibontani a kínálkozó párhuzamot.

Úttörő nyakkendőt sem tudtak Lőrinc nyakába kötni. Nem csoda, hogy most ugyanazok kötelet emlegetnek. (Orbán Viktor miniszterelnök, YouTube.com, 2014. február 1.)

Az ország legsikeresebb gázszerelője. (Magyar Krisztián újságíró, Magyar Narancs, 2015. augusztus 27.)

A budapesti olimpia minden számában Mészáros Lőrinc fog nyerni. (Sándor Erzsi író, Facebook.com, 2017. január 19.)

A Balatont magyar tenderré tette. (Nagy Bandó András humorista, 24.hu, 2017. július 18.)

Nyilván nem strómanja senkinek. (Torkos Matild újságíró, Magyar Hang, 2019. augusztus 9.)

Én Mészáros Lőrinc helyében kisegíteném az elszegényedett, vagyontalan miniszterelnököt.  (Hell István közíró, Facebook.com, 2020. február 14.)

Mészáros Lőrinc óriáspók a közbeszerzési hálózat közepén. (Nagy B. György újságíró, Népszava, 2020. július 25.)

Orbán Viktor hadtáposa. (Hargitai Miklós újságíró, Népszava, 2021. március 13.)

Mészáros Lőrinc úgy vitte haza a fél országot, hogy valójában nem is létezik. (Stumpf András újságíró, Mozgó Világ,2023/1.)

Ha baj van Mészáros Lőrinccel, akkor az, hogy nem harminc vagy negyven van belőle. (Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, Telex.hu, 2023. augusztus 1.)

 A legutóbbi napokban Orbán Viktor sörhabozott, Orbán Balázs medvézett, Ungár Péter emzépézett, Komjáthi Imre karakterezett, Puzsér Róbert pedig színházalt.

Tényleg szemét tudok néha lenni. (Havas Henrik műsorvezető, Facebook.com, július 22.)

Úgy vagyunk vele, mint a sör a habjával: jó, ha van, de ne rontsa el az ízét. (Orbán Viktor miniszterelnök az ellenzékről, Telex.hu, július 22.)

Halála a magyar film nagy vesztesége. (Nagy Ervin színész Andy Vajnáról Klubrádió, július 23.)

Orbán Viktor olyan sikeres politikus, amilyenek az amerikai republikánus politikusok lenni szeretnének.(Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője, InfoRádió, július 24.)

Ez nem az a kor, amikor bárkit is jó szóval illetnénk, aki 1990 előtt létezett. (Ballai József újságíró, Facebook.com, július 24.)

Az iparfejlesztés általában akkumulátorgyárat jelent. (Keresztes László Lóránt LMP-politikus, ATV, július 24.)

A magyar gazdaság helyzete kifejezetten rossz. (Karsai Gábor közgazdász, Klubrádió, július 25.)

Ungárék LMP-je szívesen lesz hab a NER sörén. (Kele János Momentum-politikus, Facebook.com, június 25.)

A Fidesz propagandagépezete képes azt is befolyásolni, hogy mi legyen az, amit az emberek szeretnének hallani. (Horn Gábor liberális politikus, Népszava, július 25.)

A magyar medve nem játék. (Orbán Balázs Fidesz-politikus, a miniszterelnök politikai igazgatója, Magyar Nemzet Online, július 25.)

Az egyedüli Európában, aki összefüggéseiben látja a világ helyzetét. (Pindroch Tamás, az Alapjogokért Központ vezető elemzője Orbán Viktorról, Hír TV, július 26.)

Kutyából nem lesz szalonna, Erdély pedig sohasem lesz román közigazgatási egység. (Pilhál Tamás újságíró, Magyar Nemzet Online, július 27.)

Orbán most ki is mondta, hogy Magyarország nem ismeri el a jelenlegi határokat, nem tekinti Erdélyt és Székelyföldet Románia részének. (Bartus László újságíró, Amerikai Népszava, július 27.)

Szokásához híven átfesti az eget. (Tamás Ervin újságíró Orbán Viktorról, Újnépszabadság.com, július 28.)

Ez olyan eset, amikor a miniszterelnök úr jól használta a gazdasági kategóriákat. (Büttl Ferenc közgazdász, ATV, július 28.)

Nem a jobbikosok változtak meg, hanem a Jobbik. (Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet elemzője, volt Jobbik-alelnök, Magyar Hírlap Online, július 28.)

Karakteres párt képét kell megformálni. (Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke, HírKlikk.hu, július 28.)

Pintér Béla színházán kívül létezik-e bármi, amit érdemes a nemzeti radikális kurzustól megmenteni? (Puzsér Róbert publicista, Magyar Hang, július 28.)

A választási vereségért Márki-Zay Péternek történelmi felelőssége van. (Ungár Péter LMP-politikus, Klubrádió, július 29.)

Rákay fejszámoló- és egyéb művész. (Hegyi Iván újságíró Rákay Philipről, Népszava, július 29.)

A nemzetünk egy entitás, amelyet a múltunk szellemei belengnek. (Köbli Norbert forgatókönyv-író, Magyar Nemzet Online, július 30.)

Kollégám és barátom Marosvásárhelyen él. Onnan szerkeszti A Hét című bukaresti magyar hetilap digitális örökösét, a ÚjHét.com-ot. Mielőtt közli valamelyik fészbukos bejegyzésemet, és nem ért belőle valamit, akkor hajnali kettő és három között imélben kér felvilágosítást. Ma éjszaka idézte egyik mondatomat: „A nagy hírre vergődött null és nulla harca a múlt század hetvenes éveiben dőlt el.”

A tegnapi bejegyzést két magyar zseninek, a rádiós Szepesi Györgynek és a tévés Vitray Tamásnak szenteltem. A levélírónak igaza van, felrúgtam szakmánk egyik alapszabályát. Ami az újságírónak magától értetődő, az nem föltétlenül evidens az olvasónak. Ráadásul a koromból telik arra, hogy értsem a null és a nulla körüli háborúskodást, de a határon inneni fiatalabbak sem igazán tudhatják, vajon mire is utaltam.

Elnézést az erdélyiektől és a fiatalabb évjáratú magyarországiaktól. Vigasztal az a tudat, hogy legalább utólag megmagyarázhatom: az értelmező szótár szerint a nulla azt jelenti, hogy mondjuk egy tornász elrontotta a gyakorlatát, ezért nulla pontszámot kapott. De ha például focimeccset közvetítenek, akkor a gól nélküli félidőre azt mondják, hogy null nullra áll a mérkőzés.

A nulla máskülönben a latin nullus (semmi) szóból származik. Ehhez képest a semmiről érzelmektől és érdekektől se mentes vita zajlott a múlt század második felében. A hazai nyilvánosságot még jelentős mértékben befolyásolta a Magyar Rádió, de már feljövőben volt a Magyar Televízió.  A két testvérmédium vetélkedett a médiafogyasztók figyelméért.

Az amerikai atléták 1958-ban a Népstadionban versenyeztek, és a tévés sportosztályon nem volt senki, aki képes lett volna interjút készíteni velük. A rádió külföldi adások szerkesztőségből kölcsönöztek egy fiatal újságírót, aki tudott angolul. Vitray Tamásnak hívták. Ugyanebben az évben rendezték meg a Hazafias Népfront kongresszusát. A szünetben Szepesi György bemutatkozott Kodály Zoltánnak, az ország egyik legtekintélyesebb értelmiségijének.

A zeneszerző megdicsérte Szepesi közvetítéseit, fölhívta azonban a figyelmét arra: „Ne mondja többször, hogy null, mert az nem magyar szó.” A híres rádióriporter elmesélte neki, hogy nem ő találta ki a nullt, hanem a mesterétől, Pluhár Istvántól örökölte. De mert komoly embertől hallott ellenvéleményt, megkereste Bárczi Géza akadémikust, a korszak legjelentősebb nyelvészét, aki megnyugtatta.

Kodály nem hagyta magát, hanem 1965-ben, az Egerben megrendezett Országos Kiejtési Konferencián is szóba hozta a nullás kérdést. A következő lépése pedig az volt, hogy 1968-ban levelet írt a Magyar Televízió vezetőségének is. A levél eljutott a sportosztály vezetőjéhez, Radnai Jánoshoz, aki megkérte (kötelezte?) az akkor már tévésként dolgozó Vitray Tamást, hogy a következő meccsközvetítésen mondja el: Kodály Zoltán felhívta a figyelmüket a „helyes szóhasználatra”. 

Ez aligha esett Vitray nehezére. Amúgy is zavarta, hogy a tévénézők lenémították a hangját, és bekapcsolták a rádiót, hogy Szepesi hangjával nézzék a mérkőzést. A nyilvánosságot 1970 szilveszterén értesítette a Magyar Televízió a vita fejleményeiről. A műsorvezető Vitray Tamás meghívta Hofi Gézát, aki az ország legnézettebb műsorában pedzegette a semmiről zajló háborút.

A világhálón megnézhető a felvétel, amely azzal fejeződik be, hogy Vitray ironikusan mosolyogva feddi meg  a humoristát:  ne bántsa Szepesit. Egyébként pedig azt olvastam ki a vitával foglalkozó írásokból, hogy az idősebb rádió és a fiatalabb televízió testvérharcában jelentős szerepet játszott a „semmiről” szóló vita. Befolyásolta a rádió, illetve a televízió arcának, Szepesi Györgynek és Vitray Tamásnak a személyes viszonyát is.

A vita tanulságait egy bizonyos Veszprémi Linda foglalta össze a Nemzeti Sport Online 2019. október 5-i számában. Vajon kit tisztelhetünk benne? Van egy azonos nevű pszichológus, aki a Felvidéken praktizál, ettől persze még elemezheti a magyarországi folyamatokat. De nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy a Linda című hajdani tévésorozat Veszprémi Lindájának nevét vette kölcsön egy jó tollú televíziós.

Tíz mondat a nullról és a nulláról

A tévé hangját lehalkították, és a rádióból hallgatták Szepesi közvetítését. (Vitray Tamás tévés sportriporter)

Azt mondták, hogy a null nem magyaros, mert a németből jött. Erre én azt mondom, hogy a nulla meg a latinból. (Szepesi György rádiós sportriporter)

Amíg az én szótáramban ott van a null, addig használd nyugodtan! (Bárczi Géza nyelvész Szepesi Györgynek)

Nem szabad az a-t elharapni. (Kodály Zoltán zeneszerző)

Különállásunk jelképe lett a nulla. (Vitray Tamás tévés sportriporter)

Ebben a kérdésben a közbeszéd a döntő, és az emberek továbbra is nullt mondanak. (Hegyi Iván sportújságíró)

Az ország két részre szakadt, szepesiánusokra és lázadókra. (Jolsvai András közíró)

A rádióban is szoktam közvetíteni, és ott nullt mondok. (Hajdú B. István sportriporter)

Null és nulla is használatos. Hadd nyíljon két virág! (Vitray Tamás tévés sportriporter)

A magyar futballközvetítések történetének legdurvább elméleti vitája. (Veszprémi Linda)

Kardos András egyike azoknak, akiknek a fészbukos bejegyzéseit érdeklődéssel olvasom. Művelt ember, vannak gondolatai, amelyeket röviden és érthetően fogalmaz meg. Néhány órája Vitrayról írt, akit „a magyar tévézés egyetlen zsenijé”-nek nevezett.

Nem is ok nélkül persze, más kérdés azonban, hogy miért éppen a kilencvenedik születésnapja alkalmából. Csakhogy Vitrayt tavaly novemberben ünnepeltük ezért. Mégsem állítható, hogy Kardos András tévedett volna. A második világháború hányattatásai közepette a bujkáló gyerek iratai elvesztek, és ő maga is úgy tudta, hogy 1933-ban született. Később bizonyosodott be, hogy egy évvel korábban látta meg a napvilágot.

A bejegyzésben volt egy másik mondat, amely most megszólalásra késztet: 1966-ból „Mészöly lekötött kezére és Vitray közvetítésére emlékszem a magyar-brazilról. Pedig nem is üvöltött, mint az állítólagos vetélytársa.” Mármint Szepesi György, aki szerintem a magyar rádiózás egyetlen zsenije. Szakmailag mindkét zseni tisztelője vagyok, zsűrizés közben volt szerencsém közelebbről is megismerni őket. Soha egy rossz szót nem szóltak egymásról.

Igen ám, de mindketten egy-egy közintézmény arcai voltak, és a közvélemény óhatatlanul megszemélyesítette a rádió meg a televízió küzdelmét a médiafogyasztók figyelméért. A nagy hírre vergődött null és a nulla harca a múlt század hetvenes éveiben dőlt el. A tíz évvel idősebb rádiós intelligenciájából telt arra, hogy levonja a következtetést. Kép híján már nem kell hanggal fölerősíteni a közvetítést, a képes jelentéstöbblet lehetővé tette a visszafogottabb, szenvtelenebb, tárgyszerűbb stílust, amelyet a leghatásosabbn Vitray Tamás képviselt.

Szepesi György ekkor kérte ki magát a Német Szövetségi Köztársaságba, ő lett a Magyar Rádió bonni tudósítója. Itt kezdődik a nyúlfarknyi történetem. Október elején, kellemes őszi időben rendezték meg Mannheimben az elsőfilmes rendezők világtalálkozóját. Délelőttönként a fesztiválnak helyet adó bokormozi előcsarnokában gyülekeztünk mi, a Magyarországról érkezett kritikusok és rendezők. Beszélgetésünk félbeszakadt, amikor a bejáratnál feltűnt egy ismerős arc.

Szepesi György az órányira lévő Bonnból ruccant át, hogy megnézze a magyar versenyfilmet. Érdeklődéssel vettük körül, és jól érezte magát az őt tisztelők társaságában. Áhítattal figyeltük a szavait, amikor a ragyogóan tiszta mozivécé ajtajában megjelent a takarítónő. Tudtuk róla, hogy hazánk lánya, aki Budapestről „disszidált”. Meglátta a számára is ismerős arcot a magyar vendégek körében, elejtette a vödröt és a partvist, összecsapta a kezét, és így kiáltott: „Vitray úr”.

Szepesi György befejezte a félbehagyott mondatot, sarkon fordult, és visszautazott Bonnba.

Tíz mondat Szepesi Györgyről

Ha az ő hallgatója vagy, nem a meccset veszed, hanem a közvetítést. (Kukorelly Endre író, Litera.hu, 2006. október 27.)

Szepesi titka egyszerű: megszállott szakmaszeretet, sokoldalú intellektus, és ami minden szellemi pályához elengedhetetlen: nagyszerű emlékezőképesség. (Ágoston Hugó újságíró, Erdélyi Riport, 2007. február 8.)

Az ötvenes évektől mindenki Szepesi akart lenni. (Novotny Zoltán sportriporter, Zóna.hu, 2008. május 28.)

A legnagyobb magyar rádiós. (Tihanyi Sándor újságíró, 168 Óra Online, 2008. július 29.)

A nagy közvetítő. (Pósa Zoltán újságíró, Magyar Nemzet Online, 2008. november 25.)

Amíg nem volt televízió, addig ő volt a király, meg egy kicsit utána is. (Lantos Gábor újságíró, Origo.hu, 2018. július 25.)

A mikrofon Puskása volt. (Hegyi Iván újságíró, ATV, 2018. július 25.)

Még a rossz meccsből is jót csinált. (Sebes György újságíró, Népszava, 2018. július 26.)

Ha siker volt, velünk lelkesedett, ha kudarc, helyettünk is sírt. (Kövesdi Péter újságíró, Vasárnapi Hírek, 2018. július 28.)

Elment a hangunk. (Zöldi László újságíró, Facebook.com,2018. július 29.)

Tíz mondat Vitray Tamásról

A kutya a férjemet fogadta el falkavezérnek. (Kállay Bori színésznő, Napló, 2000. december 14.)

Rengeteg tévés bunkó közt egy európai. (Végh Attila kritikus, Heti Válasz, 2003. április 25.)

Vitray Tamás a szakma mestere volt fénykorában. (Domokos Lajos újságíró, Teleschola Online, 2004. március 9.)

Vitray Tamás közvetítésein nőttem fel. (Bajnai Gordon miniszter, Origo.hu, 2006. november 7.)

Kedvessége mögött gyakran önirónia bújik meg. (Szabó Dóra újságíró, Helyi Téma, 2009. június 8.)

A huszadik század egyik legeredetibb és sokoldalúbb európai tévés alkotója. (Bodor Pál író, Klubháló.hu, 2009. december 20.)

Sokszor volt főnök is, de mindig Riporter maradt. (Sebes György újságíró, Népszava, 2012. november 5.)

A kollektivizmus idején is a személyességben hitt. (Bárdos András újságíró, Hír24 TV, 2013. november 5.)

A szakmámban ő a mérce. (Friderikusz Sándor riporter, YouTube.com, 2019. december 1.)

A magyar tévézés egyetlen zsenije. (Kardos András filozófus, Facebook.com, 2023. július 29.)

Van egy publicistánk, aki nyugalmazott diplomataként él Budapesten, és napjában többször is megglosszázza az Orbán-kormány hatalomgyakorlását. Néhány napja például a „nem hagyományos szexuális orientációval” foglalkozó könyvek fóliázását minősítette cenzúrának. Vajon okkal vagy ok nélkül? A válasz kirajzolódik a bejegyzésem utáni idézetcsokorból. 

Annyit fűznék hozzá, hogy nem kedvelem a cenzúra túl tág meghatározását. Amiben bizonyára szerepet játszik, hogy húszéves koromtól mindmáig szerkesztői munkát végzek, és sosem éreztem magam cenzornak. A helyzetünket kitűnő kollégám, Szále László világította meg a legpontosabban.  A kétezres évek legelején, a Magyar Hírlap publicisztikai rovatának vezetőjeként cenzúrázással vádolták meg. Öntudatosan és szellemesen hárította el a vádat, írván, hogy „A cenzor is húz, a szerkesztő is. A cenzor a hatóság, a szerkesztő az olvashatóság érdekében.” (2000. július 13.)

Sosem szerencsés, ha az állam felülbírálja az újságoknál és kiadóknál foglalkoztatott szerkesztők döntéseit. Az utóbbiakat nem nevezném cenzúrának, az állami beavatkozást annál inkább. A mostani fóliázásnak persze vannak előzményei. Duró Dóra akkor jobbikos, manapság mihazánkos honanya például mesekönyvet darált. Akik berzenkednek a fóliázás ellen, az előzmények között emlegetik a náci könyvégetést, a dokumentumfilmek egyik kedvenc jelenetét. A könyvek magyarországi bezúzása azonban kimaradt a fóliázás értelmezéséből. Pedig Kolosváry-Borcsa Mihály államtitkár a magyar kultúrtörténet legnagyobb szabású megsemmisítő akcióját szervezte meg.

2540 intézményből (könyvtárból, könyvesboltból, állami hivatalokból) gyűjtette be a zsidó szerzők köteteit. Az ország minden részéből érkezett 22 tehervagonból 447627 könyvet pakoltak ki a budafoki Első Magyar Cartongyár udvarán. Fényképen megtekinthető, hogy 1944. június 16-án az államtitkár úr személyesen csupán két kötetet hajított a papírmalom zúzdájába. A magyar szerzők közül Kiss József verseskönyvét, a külföldiek közül pedig Franz Werfel Musza Dag negyven napja című regényét. Az egyik korabeli újságban olvasható a nagy garral beharangozott rendezvényre meghívott újságíró tudósításában, hogy „Pillanatok alatt szürkés péppé vált mindaz, ami egy fél évszázadon át mételyezte a lelket.”

Amikor aztán 1945 októberében Kolosváry-Borcsát hazahozták a háborús bűnösök Salzburg melletti táborából, a 13 hónappal későbbi kivégzéséig 11 könyvet kért a zárkájába. Köztük Werfel világhírű regényét a török birodalom területén élő örmények körében végzett népirtásról. Akkor olvasta először, véleményét nem ismerjük. Az államilag üldözött könyvek tömeges megsemmisítésénél még nem tartunk. A magyar állam más ellenséget keres magának, és megkülönböztetésükhöz egyelőre szelídebb eljárást választott.          

Tíz mondat a cenzúráról

Igenis szükség van a jók cenzúrájára a rosszak felett. (Csoóri Sándor költő, Zalai Hírlap, 1990. július 7.)

A cenzúra írni tanít. (Bodor Pál író, Irodalmi Jelen, 2004/október)

A cenzúra előzetes tiltást jelent. (Majtényi László alkotmányjogász, volt ombudsman, Népszabadság, 2008. november 3.)

A cenzúra akkor is korlátozza a szólást, ha nem működtetik. (Fleck Zoltán jogszociológus, Népszava, 2011. március 12.)

A cenzúra szövegközpontú. Ami a képen van, azt nem látja. (Forgács Éva művészettörténész, Magyar Rádió, 2011. április 26.)

Az én videóimban nincs cenzúra, de igyekszem visszafogni a káromkodást, és kerülöm az olyan témákat, amelyek esetleg nem gyerekfülnek valók. (Paplauer Tamás influenszer, a Tomi vlog gazdája, Tolnai Népújság, 2020. március 16.)

A közösségi média cenzúrája balra enged, jobbra rúg. (Béky Zoltán, a Századvég Intézet jogi szakértője, Origo.hu, 2020. május 7.)

Cenzúra, mikor valamit titkolnak. (Szele Tamás újságíró, Forgókínpad.blog, 2023. január 26.)

Eddig minden kiadó maga döntötte el, hogy milyen könyveket tesz ki az ablakba. Ezután előzetesen bekérjük a kiadványok listáját alkotmányossági vizsgálatra. (Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Ügynökség vezérigazgatója, Mandiner.hu, 2023. március 13.)

A lefóliázás cenzúra. (Szűcs R. Gábor publicista, Facebook.com, 2023. július 25.)