Azonnal lemondok, ha egy olimpián magyar doppingügy lesz. (Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Magyar Hírlap, 1997. november 8.)

Nálunk pácban hagyják a meggyanúsítottakat, akik a magyar emberek dicsőségéért küzdöttek. (Csengeri Kálmán eltiltott súlyemelő, Blikk.hu, 2004. szeptember 3.)

Több doppingeset után Athénban valakinek vállalni kell azt a munkát, hogy Pekingre mégis csak felálljon a csapat, és legyen egy magyar, sikeres, reménybeli csapat, ami majd tisztességesen helytáll. (Schmitt Pál, a MOB elnöke, Magyar Televízió, 2006. július 17.)

Azt látom, hogy akárhová megyek, az emberek tisztelnek. (Annus Adrián olimpiai bajnokságától megfosztott kalapácsvető, RTL Klub, 2010. április 9.)

Amíg pénz jár a sikerért, lesznek tiltott szerek. Csak a dicsőségért senki nem halna meg. (Bakanek György orvos, dopping-szakértő, Népszabadság, 2013. július 22.)

Ma már nincsenek magányos doppingolók. (Tiszeker Ágnes orvos, a Magyar Antidopping-csoport vezetője, Magyar Rádió, 2013. augusztus 10.)

Nincs olyan sportág, amelynek ne lenne meg a maga doppingszere. (Aján Tamás magyar sportdiplomata, Hír TV, 2016. július 21.)

A dopping jó agyakkal történő, negatív szándékú dolog. (Funk Sándor orvos, drog-szakértő, ATV, 2016. augusztus 4.)

Ismerek olyan versenyzőt, aki kinyitotta a szobatársa hűtőjét, és ott álltak benne az ampullák. (Fábiánné Rozsnyói Katalin kajak-mesteredző, 24.hu, 2019. december 23.)

Sokszor könnyebb egy érmet megszerezni, mint megtartani. (Salánki Miklós újságíró, Magyar Hírlap Online, 2023. január 24.)

Két nappal vagyunk a nyitó ünnepség előtt. Ezrével jönnek Budapestre a földkerekség legjobb futói, ugrói, dobói, százezrével pedig a külföldi érdeklődők. És akkor a Népszava főszerkesztője úgy döntött, hogy egy mostanában gyakran közölt, újságoldalnyi terjedelmű hirdetést ma a sportrovat egyik felében jelenteti meg.

A sportrovat ugyebár két újságoldalnyi szokott lenni. Máskor is előfordult, hogy az állami vagy a kormányzati hirdetés miatt járt rosszul. Eme muszáj közlések a reklámbevételek mintegy felét teszik ki, és a szolid nyereség kategóriájában tartják a napilapot. Az említett hirdetés „Készült Magyarország kormánya megbízásából”, és ezt a szöveget tartalmazza: „Elég volt a háborúból! Itt az ideje a békének!”

Nincs ember ebben az országban, aki ne értene egyet az első mondattal. A második fogadtatása azonban vegyes. Akik tovább látnak az orruknál - és a Népszava rendszeres olvasóit ilyennek vélem -, tisztában vannak azzal, hogy ha most ülnének le tárgyalni az orosz és az ukrán diplomaták, akkor a frontvonalak jelenlegi állása miatt területi csonkítás érné Ukrajnát.

Önmagában is elgondolkoztató, hogy az ellenzéki újság a magyar kormány nótáját fújja. Ebből az következik, hogy a Népszava tartalma és hirdetési állománya ellentétbe kerül egymással. Ennél tovább nem is mennék, mert a témám nem a gyakran érzékelhető ellentmondás, hanem az atlétikai világbajnokság. A sportrovat megrövidítése két nappal a vébé előtt alkalminak látszik.

A döntésnek azért nem tulajdonítok különösebb jelentőséget, mert a sportrovat teljes (két újságoldalnyi) vértezetben sem tulajdonított jelentőséget az atlétikának. Fociról nagyon sokat ír, központi témaköre pedig a labdajátékok. A két alapsportágat. az úszást és az atlétikát hanyagolja. Ez a magyar sportújságírás általános gondja, megbeszélése túlmutat az atlétikai világbajnokság beharangozásán és az esélyek latolgatásán.

De ha mégis valamilyen tudatosság rejlik az alkalminak látszó főszerkesztői döntés mögött, akkor feltételezhető, hogy a sportrovat mai megkurtítása mögött másik ellentmondás is lappang. Egyre több olimpiai és világbajnok mondja le az indulást sérülés miatt. Az a benyomásom, hogy a világ legjobb atlétái közül néhánynak a versenynaptárába jobban illik a jövő évi olimpia. Nem éri meg kitenni magukat a világbajnokság utáni doppingvizsgálatoknak, amelyeknek az eredménye akár eltiltás lehet. S ami ezzel egyet jelent: a párizsi olimpiáról való kizárás.

Érteni vélem, hogy az állami és kormányzati hirdetésekkel kistafírozott Népszavának ezt az ellentmondást nem illik feszegetni országunk eddigi legnagyobb szabású sportrendezvénye előtt. De nem éppen ez volna a dolga az immár csak egyetlen ellenzéki napilapnak?

Szabad-e a sajtó? Ezzel a címmel volt tegnap kerekasztal-beszélgetés a Független Médiaközpontban. A Sajtószabadság Központ szervezte, és az egész sorozat mögött a Bajomi-Lázár Péter szerkesztette Médiakutató című folyóirat áll. Ha már meghívtak, azon tűnődtem, vajon mitől kéne megszabadítani a sajtót, hogy március 15-e, a szabad sajtó napje előtt szabadnak érezhesse magát. Az a benyomásom, hogy elsősorban önmagától. A politikai beidegződéseitől.

Bertha Bulcsu idestova tíz éve adott egy interjút a balatonszepezdi házához legközelebbi szerkesztőségnek, a veszpréminek. Ezt mondta: „Ha a hatalomhoz túl közel megy az író, megég, ha túl távol tartja magát, megfagy.” (Napló, 1993. december 18.) Ha erre gondolok, az írót mindig behelyettesítem az újságíróval, Most pedig azt firtatom, vajon az újságírók közül hányan égtek meg a rendszerváltás óta?

Például vezető szerepet vállaltak, mondjuk, a közszolgálati médiumok valamelyikénél, aztán jött a következő kormány, amely útilaput kötött a talpukra. Vagy egyenesen politikai szerepet vállaltak valamelyik kormányhivatalban. Akadt köztük, aki címzetes államtitkárként hat napig szolgált, aztán fölvette a végkielégítést. Lehet erre kajánul azt mondani, hogy Havas Henrik jól járt, engem mégis jobban érdekel, vajon hat nap után miért dobta be a törülközőt. Ahogy számolgatok, a politikailag megpörkölődött újságírók közül több mint kéttucat tűnt el a süllyesztőben - négy évre. Kormányváltás esetén némelyikük újra a felszínre vergődött, de rajtuk maradt a bélyeg. Beleérző képességemből telik arra, hogy megkérdezzem: csakugyan egy követ fújtak volna a politikusokkal?

Nem mindegyikükről mondható el. Vagy ha elmondható is, akadnak közöttük, akik elkötelezték ugyan magukat valamelyik párt mellett, mégis megtartották vagy visszaszerezték a szellemi függetlenségüket. Ettől persze értelmiségi asztaltársaságokban még fanyalognak róluk, mondván, hogy a politika mellett vállaltak szerepet, vagy kifejezetten politikai szerepet vállaltak. Megengedőbb vagyok, ezért csupán azt állítom, hogy túl közel merészkedtek a hatalom tüzéhez, és megpörkölődtek.

Ilyen gondolati előzmények után ültem be tegnap a Független Médiaközpontba. A kerekasztal-beszélgetésen Vásárhelyi Mária előadása még nem késztetett hozzászólásra. Szokott formáját hozta. Mint szociológus okos volt, aztán átment publicisztikába. Kutatásai révén kitűnően ismeri a magyar újságíró-társadalmat, csak éppen publicistaként mindent arra vezet vissza, hogy az Orbán-kormány rombolja a sajtószabadságot. Ami igaz, de egy szakember nem érheti be azzal, hogy csupán 1998-ig nyúljon vissza.

A Horn-kormány szintén korlátozta a sajtószabadságot, legföljebb szégyenlősebben, mint Orbánék. Ha már valaki fölkészült társadalomkutató, akkor legalább tegyen kísérletet arra, hogy a tapasztalatait általánosabban fogalmazza meg. A második előadó, Vince Mátyás a MÚOSZ-t képviselte, és inkább sztorizott, mint elemzett. Leginkább Sipos Balázs előadása pendített meg bennem egy húrt. A sajtótörténész ezt kérdezte: „A magyar újságírók milyen módon veszélyeztetik a sajtó szabadságát?”

Ehhez könnyű volt kapcsolni az okfejtésemet. Körülbelül azt mondtam el, amiről elöljáróban tűnődtem. Vásárhelyi Mária kapásból visszautasította a szavaimat. Zavarja, hogy tárgyilagosságra törekszem, miközben a médiaháború szedi az áldozatait. Szerinte a jobboldali újságírók nem képviselnek szakmai színvonalat, következésképpen aljas módon szolgálják ki a kormánypárti politikusokat. Velük ellentétben a baloldali és a liberális újságírók szakmailag már bizonyítottak, következésképpen jól teszik, ha az ellenzéki (baloldali és a liberális) politikusok mellé állnak, hogy eltakarítsák az útból Orbánékat.

Lehetséges, hogy Marcsi a maga szemében nem látja a szálkát, más szemében pedig észreveszi a gerendát? Megértem persze az indulatát, elvégre a szélsőjobbosok lámpaernyőt akarnak csinálni a bőréből. Vince Matyi már érdekesebb eset. Fejét vakarva fejtegette, hogy tulajdonképpen veszélyes az okfejtésem, néhány mondattal később mégis elismerte, hogy a magyarországi újságírás helyzete hasonlít az NSZK-belire. A múlt század hetvenes éveiben a nyugatnémet újságírók is a pártok és a pártsajtó bűvkörében éltek, azóta azonban kinőttek a politikai szerepvállalásból.

Ne csodálkozzunk - tette hozzá -, ha nálunk az újságírók még mindig kiszolgálják a politikusokat, hisz’ a fáziseltolódás az ottani és az itteni helyzet között legalább huszonöt évnyi. Meglepett, hogy mellém állt Haraszti Miklós. Bár amerikai ösztöndíjai révén ő ismeri legjobban az angolszász sajtó hagyományait. Azt például, hogy arrafelé az újságírók elvétve vállalnak politikai feladatot. Vagy ha vállalnak is, feszélyezve érzik magukat, mert tudják, hogy szakmájuk alapelveit hágják át.

Az elhangzottak közül leginkább Vásárhelyi Mária véleménye foglalkoztat. Hátha neki van igaza, és én gondolom rosszul. Lehetséges, hogy amit megengedhetnek maguknak a baloldali és a liberális tollforgatók, azt nem engedhetik meg maguknak a jobboldaliak? Kíváncsiságból megnéztem, vajon a választási kampányban milyen szerepet vállaltak az újságírók. Figyelemre méltó példákkal találkoztam a megyei sajtóban.

A kormány tevékenységét fürkésző újságírók közül Albert Györgyi négy szabaddemokrata képviselőjelöltnővel társalgott Miskolcon. Ugyancsak ő beszélgetett Pető Ivánnal Zalaegerszegen. Szegvári Katalin Lendvai Ildikóval társalgott Sárváron. Ugyancsak ő faggatta Doszpot Péter szocialista képviselőjelöltet Egerben. Havas Henrik végigjárta a nagyvárosi plázákat Kovács Lászlóval, az MSZP elnökével.

Ezeken az összejöveteleken az újságírók nem estek ki a szerepükből, ők kérdeztek a politikusokat. Juszt László viszont Alattyánban vendégeskedett Szekeres Imre talkshowjában. Vágó István pedig Kuncze Gábor balmazújvárosi talkshowjában. Vagyis az újságírót kérdezte a politikus, a médiaszemélyiség kölcsönözte hitelességét a politikusnak. Ez sokkal inkább politikai szerepvállalás, mintha az újságíró pénzért vagy rokonszenvből kérdezgetné a politikust.

Nem árt persze árnyalni a helyzetet. Átböngésztem a Heves Megyei Hírlap március 9-i számát, ebben jelent meg Szegvári Katalin egész oldalnyi beszélgetése Doszpot Péterrel. A kopfból kiderül, hogy az újságírónak van egy Élvonalban című sorozata Egerben. A Művészetek Házában zajló beszélgetéseket a Pannon GSM támogatja, és fölment Kati színpadára Janikovszky Éva, Petschnig Mária Zita, Ráday Mihály meg Bródy János is. Miért ne ülhetne be a faggatószékbe az egykori sztárrendőr is?

Különösen akkor, ha a szocialista képviselőjelöltségről nem is kérdezte őt az újságíró, csupán a gyilkossági esetekről. Ez még belefér egy interjúvoló illetékességi körébe. Az viszont már kevésbé, ha Sárvárott beszélget Lendvai Ildikóval. Kampányidőszakban az újságíró talán mégse játsszon alá egy politikusnak. Bár nem ismerem annyira a kormánypárti újságírók megmozdulásait, az a benyomásom, hogy hasonló munkamegosztás rajzolódik ki közöttük és a jobboldali politikusok között.

Pilhál György Jászapátiban beszélgetett a Fidesz-MDF helyi képviselőjelöltjével. Bencsik András és Seszták Ágnes Szőnyben, Bayer Zsolt Dunaújvárosban és Tatabányán ugyancsak a Fidesz-MDF közös képviselőjelöltjével. Chrudinák Alajos Hatvanban MIÉP-nagygyűlésen szónokolt. Vödrös Attila Bujákon kampányolt a MIÉP-nek. Franka Tibor végighaknizta a fél országot, Szentmihályi Szabó Péter a Bocskai Szabadegyetem rendezvényein adott elő. Igaz, ők ketten már MIÉP-képviselőjelöltként találkoztak a választópolgárokkal. Lakatos Pál pedig, a Vasárnapi Újság volt főszerkesztője a Torgyán-kisgazdák képviselőjelöltjeként.

Vajon az újságírók mit keresnek moderátorként a kampányrendezvényeken, miért ott kérdezgetik a politikusokat? Még inkább foglalkoztat, vajon miért válaszolnak az őket vendégül látó politikusok kérdéseire, miért kölcsönzik nehezen megszerzett szakmai hitelüket az országgyűlési képviselőjelölteknek? Talán azt remélik, hogy a hatalom tüzénél melegedhetnek? Tudhatnák, hogy a politika tüzénél könnyebb megégni, mint fölmelegedni.

Tom Lantos és Imre Kertész, sőt George Soros hatalma és befolyása sem elég arra, hogy a tényekkel szembeszálljon. (Szentmihályi Szabó Péter író, Demokrata, 2007. szeptember 6.)

Az biztos, hogy Soros György ma nem adna nekem ösztöndíjat. (Orbán Viktor hajdani oxfordi diák, Index.hu, 2014. december 8.)

Amennyire gyenge a szabadon választott magyar ellenzék, olyan erős Soros György. (Gulyás Gergely Fidesz-politikus, InfoRádió, 2017. április 26.)

Soros ma az egyik legelszántabb motorja annak a szép, új, muszlimizált világnak, amit számunkra előirányzott. (Schmidt Mária történész, Látószög.blog, 2017. július 7.)

A kormány olyan embert bánt, aki árt ennek az országnak. (Balog Zoltán lelkész, emberi erőforrás miniszter, ATV, 2017. július 11.)

A Soros-kérdés úgy működik, hogy létrehozható mögötte egy döntő többség.(G. Fodor Gábor politológus a kormányzati kommunikációról, Népszava, 2018. január 6.)

A Fidesz brüsszelezése és sorosozása valóban egyszerű üzenet, de az „egy mondatok” mögött alaposan végiggondolt társadalompolitika áll. (Lázár János Fidesz-politikus, 24.hu, 2021. január 26.)

Soros György egy háborús spekuláns. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2023. január 16.)

Beszéljünk őszintén: egy spekuláns. (Apáti Bence publicista Soros Györgyről, Magyar Nemzet Online, 2023. június 16.)

Ha valóban távoznának a Soros-szervezetek az országból, akkor megszűnne a ballib média. (Kocsis Máté Fidesz-politikus, Facebook.com, 2023. augusztus 14.)

Idestova négy évtizede állt a nyilvánosság elé. Arra már nem emlékszem, vajon még a válogatott keretek sportorvosa volt-e, vagy már kirúgták. Mindazonáltal leleplezte az élsportolók államilag irányított doppingolását. Nagy visszhangot kiváltó ÉS-beli cikkének szerkesztőjeként már nem kérdezhetem meg, mert meghalt.

Szerdahelyi Szabolcs (ön)leleplező gesztusa kínos helyzetbe hozta a politikai döntéshozókat, akik az idő tájt se riadtak vissza attól, hogy a nemzeti tudatot mesterséges körülmények között létrehozott világsikerekkel táplálják. Mindez arról jut az eszembe, hogy közeledik az atléták Budapesten megrendezendő világbajnoksága. Építettünk egy gyönyörű stadiont 240 milliárd forintért. 35 ezer néző fér bele, és az előjelek arról árulkodnak, hogy meg is telik. Aztán visszabontják, ami megint néhány milliárdba kerül.

Egykori atlétaként nem pedzegetem, vajon ezért a pénzért hány kórházat és iskolát lehetett volna rendbe hozni. Természetesen a helyszínen nézem meg hajdani számom, a 400 méter elő- és középfutamait meg a döntőt. Sőt, az unokáimat is befizetem egy dunai hajóútra a Batthiány tértől a ferencvárosi stadionig. Ettől azonban még eltűnődhetek azon, hogyan is állunk a doppingolással.

A Népszava mai számából kiderül, hogy a nigériai Tobi Amusan mégis indulhat. Igaz ugyan, hogy két évre tiltották el, mert egy év alatt háromszor mulasztotta el a doppingellenőrzést, a jövő héten azonban ideiglenes engedéllyel száz gáton megjavíthatja 12.12 másodperces világcsúcsát. A vébétől combizom-sérülés távol marad viszont Udodi Owuruzurike kétszázas sprinter, aki 19.76 másodperces idei eredményével akár győzhetett is volna Budapesten. Hiányának örülnek a magyar sportriporterek, akiknek nem kell kiejteni a vezetéknevét.

A húszéves férfiú nem amerikai egyetemen tanult, mint honfitársnője, ezért aligha tartozik azok közé, akik a doppingellenőrzésnél fejlettebb amerikai laboratóriumok gyártmányaival egészítik ki a fizikai edzések hatását. A doppingolásnak ugyanis két fészke van. Az egyik az afrikai elzártság, ahol kedvükre kísérletezhetnek az edzők, bár a versenyzőik könnyebben érhetőek tetten. Akadt év, amidőn a kenyai futók közül húszat tiltottak el. A másik véglet az amerikai fáziselőny, amidőn a turpisság csak évek múlva derülhet ki.

Akkor mutatja ki az ellenőrzés a doppingolás nyomait az évenként újra meg újra, egyre pontosabban ellenőrzött mintákban. Ez indokolja a sportújságírói körökben elterjedt mondást, miszerint könnyebb egy érmet megszerezni, mint megtartani. Például a pekingi (2008) és a londoni (2012) olimpián megszerzett érmekből utólag 79-et vontak vissza. A WADA rövidítésű ellenőrző testület egy évtizedig őrzi a mintákat. Ha az esélyes atléták netán fennakadnak a budapesti világbajnokságon, akkor bizony jövőre nem indulhatnak az anyagi és tekintélyi szempontból fontosabb párizsi olimpián.

Ezt jó néhányan nem kockáztatják meg. Például az amerikai Sydney McLaughlin-Levrone kétszeres olimpiai és háromszoros világbajnok. Eredetileg négyszáz gátas, aki az idén négyszáz síkkal próbálkozott. Ő került a legközelebb az NDK-s Marita Koch szédületes (állami doppinggal elért) 47.60-as világcsúcsához. Mégse jön Budapestre, mert „kisebb térdsérüléssel” bajlódik, és edzőjével együtt inkább a párizsi olimpiára való alaposabb felkészülést választotta.

Abby Steiner tavaly 10.90-et futott százon, 21.77-et kétszázon. A diploma megszerzése után az amerikai piacra betörni óhajtó német sportszer-gyártól, a Pumától évi egymillió dolláros szerződést kapott. Idén februárban, fedettpályán 35.54-et futott háromszázon, erre négyszázon világcsúcsot lehetett volna rátenni Budapesten. A nemzeti bajnokságon talán rosszul választotta meg az indulást, és kétszázon nem jutott a legjobb három közé. De a négyszer százas és a négyszer négyszázas váltóba azért befért volna, és akkor már nem kétszeres, hanem négyszeres világbajnok lehetne. Az a fránya saroksérülés azonban megakadályozta abban, hogy tiszteletét tehesse a magyarországi világbajnokságon. Ő is úgy döntött, hogy ősztől inkább a párizsi olimpiára készül.

Nem lepődnék meg, ha augusztus 19-ig még néhány aranyéremre esélyes megsérülne. Ami pedig a magyar atlétákat illeti, vajon  mire számíthatnak az itthon megrendezett világbajnokságon. A bejegyzésem utáni összeállításból három évtizedre visszamenőleg rajzolódik ki a doppingokkal szegélyezett útjuk. Az utolsó idézet így hangzik: „Atlétáink eredményein - tisztelet a kivételnek - nem látszik, hogy doppingolnának.”

A nálam bizonyára tájékozottabb sportújságíró kétértelműen fogalmazott. Talán pontatlanul, félreérthetően, de lehet, hogy inkább ironikusan. Tiszteletet kért azoknak, akikről esetleg kiderül majd, hogy teljesítményfokozó szereket használtak. 

Tíz mondat a doppingról

Az doppingol, akit elkapnak. (Gécsek Tibor eltiltott kalapácsvető Európa-bajnok, Fehérvári Hét, 1994. szeptember 8.)

A dopping olyan, mint az olaj, amellyel mindenki jól keres. (Németh Pál szombathelyi kalapácsvetés-edző, Magyar Hírlap, 2001. augusztus 31.)

Bárkit le lehet buktatni a jelenlegi rendszerben, minden sportoló az ellenőrök jóindulatára és elnézésére van bízva. (Győrffy Dóra válogatott magasugró, hvg.hu, 2007. november 13.)

Nem vagyok sem rosszabb, sem jobb a többieknél, már ami a doppingkérdést illeti. (Fazekas Róbert olimpiai bajnokságától megfosztott diszkoszvető, Origo.hu, 2010. augusztus 4.)

Becsületemre legyen mondva, nem doppingoltam. (Kővágó Zoltán eltiltott diszkoszvető, Facebook.com, 2012. július 26.)

Én sosem nyúltam tiltott szerhez, bár egyszer Tatán a kezembe nyomtak egy tasak furcsa „vitamint”, de ez végül a kukában landolt. (Szabó Ildikó volt válogatott távolugró, Szabolcs Online, 2016. augusztus 1.)

Akkor jelenthetjük ki, hogy valaki olimpiai bajnok, ha tíz év múlva sem lesz pozitív a lelete. (Bakanek György orvos, dopping-szakértő, ATV, 2016. augusztus 8.)

A hormonakrobatáknak előbb-utóbb súlyos árat kell fizetniük. (Pars Krisztián doppingolásért másfél évnyi kihagyásra ítélt kalapácsvető olimpiai bajnok, Nemzeti Sport Online, 2018. november 28.)

Azért van a listámon, akire érdemes odafigyelni. (Tiszeker Ágnes orvos, a Magyar Antidopping Csoport ügyvezetője, InfoStart.hu, 2022. január 25.)

Atlétáink eredményein - tisztelet a kivételnek - nem látszik, hogy doppingolnának. (Salánki Miklós sportújságíró, Magyar Hírlap Online, 2023. január 24.)

A legutóbbi napokban Molnár Zsolt hadházyzott, a nyaraló politikusok távollétében pedig Batka Zoltán pintérezett, Farkasházy Tivadar panaszkodott, Gajdics Ottó libernyákozott, Kardos András puzsérozott és Lányi András ökozott.

Novák Katalin természetesen nő, ráadásul sokat tesz azért, hogy annak is lássák. (Föld S. Péter újságíró, HírKlikk.hu, augusztus 6.)

Ha az SZTK-ban egy rossz szobába nyitok be, a nőgyógyászaton kívül bárhol tudok panaszkodni. (Farkasházy Tivadar 77 éves újságíró, Story.hu, augusztus 6.)

Nem bízom ebben az országban. (Bruck Gábor szociológus, Újnépszabadság.com, augusztus 6.)

A véleményterroristák liberális eszmebuborékban úszkáló, önmagukat haladó szelleműnek kikiáltó kisebbség képviselői. (Dippold Pál publicista, Magyar Hírlap Online, augusztus 7.)

Azzal van bajuk a libernyákoknak, hogy elveszítették hegemóniájukat a közoktatásban. (Gajdics Ottó újságíró, Magyar Nemzet Online, augusztus 8.)

Én nem a készbe érkeztem meggazdagodni. (Pesty László „ősfideszes” filmes a NER-es szerencselovagokról, 24.hu, augusztus 8.)

Minden „nemzeti”, minden „központ”. (Gusztos István liberális politikus, Facebook.com, augusztus 9.)

Jó, hogy nem a gyereket fóliázzuk le. (Berta Beáta irodalomterapeuta, Telex.hu, augusztus 9.)

Csak az a jó magyar, aki minden propagandaszólamot elhisz, eljár a preferált rendezvényekre, kellőképpen sorosozik? (Hégli Dusán szlovákiai magyar koreográfus, Magyar Narancs, augusztus 10.)

Még mindig a petíció az egyik elérhető tiltakozási és szolidaritási forma. (Parászka Boróka publicista, Facebook.com, augusztus 10.)

Az ellenzéki oldalon nem szükséges hozzá igazodni. (Molnár Zsolt szocialista politikus Hadházy Ákosról, Mandiner.hu, augusztus 10.)

Mindenről is van véleménye. (Kardos András filozófus Puzsér Róbertről, Klubrádió, augusztus 10.)

Ha az egód vezényel, az rossz, ha a fejed, az jó. (Nikolics Nemanja volt válogatott focista, 24.hu, augusztus 11.)

A magabíró Magyarországnak nincs szüksége egy tudálékos, mindenbe beleszóló nagybácsikára. (Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet vezető elemzője az Egyesült Államokról, Magyar Hírlap Online, augusztus 11.) 

A „nemzeti nagytőke” az elmúlt évtized legnagyobb átverése. (Borbás Barna újságíró, Válaszonline.hu, augusztus 11.)

Itt már szinte senki se tud tettleg lázadni. (Ungváry Rudolf író, Népszava, augusztus 11.)

Ha akad valami ebben az országban, amit nem lehet központosítani, az a környezetvédelemnek nevezett társadalmi ellenállás. (Lányi András ökofilozófus, Magyar Hang, augusztus 11.)

A nemzet pedellusa. (Batka Zoltán újságíró Pintér Sándorról, Klubrádió, augusztus 12.)

Milyen lehet ma jó magyarnak lenni, amikor az eddigieknél jóval barátságosabb arcát mutatja az önkény? (Papp Sándor Zsigmond Bécsben élő író, Népszava, augusztus 12.)

Minél kisebb egy település, annál népszerűbb ott a Fidesz. (Felhévízy Félix újságíró, Magyar Nemzet Online, augusztus 13.)

Amikor nem akarunk szétrobbanni a dühtől, olyankor gúnyolódunk, ironizálunk a rendszer rémségein. (Lévai Júlia publicista, Facebook.com, augusztus 13.)

Szellemileg jól vagyok, de a testi bajaimtól már egy kaszárnya kipusztult volna. (Körmendi János színész, Heves Megyei Hírlap, 1995. március 4.)

Az MSZP szeretne megszabadulni rendetlen, fegyelmezetlen „kupis” jellegétől, de nem úgy, hogy közelebb kerüljön a kaszárnyához. (Balogh András szocialista politikus, 168 Óra, 2010. július 22.)

Kaszárnyakapitalizmus nem lehet ennek az országnak a jövője. (Jávor Benedek LMP-politikus, Budapesti Lámpás. 2012/ősz-tél)

A Fidesz egy kaszárnya egy nagyon energikus és mindenre elszánt őrmesterrel az élen. (Paul Lendvai bécsi újságíró, Népszava, 2012. november 24.)

A szocialista párt soha nem lesz kaszárnya. (Molnár Gyula szocialista politikus, InfoRádió, 2017. augusztus 7.)

Kuplerájban és kaszárnyában is rossz élni, ahol pedig egyszerre van kupleráj és kaszárnya, az jószerivel elviselhetetlen. (Vásárhelyi Mária szociológus, Jelen.media.hu, 2021. március 26.)

Onnan is tudjuk, hogy kaszárnyakapitalizmus van, hogy a nemzet csendőre felel a humánerőforrásokért. (Scheiring Gábor volt LMP-politikus Pintér Sándorról, Mérce.hu, 2023. május 31.)

Itt a közoktatásból kaszárnyát akarnak csinálni. (Csintalan Sándor szocialista politikus, Szabad Európa.hu, 2023. június 16.)

A DK fegyelmezett, kaszárnyaszerű struktúrájába nehezen tudtam magam beleképzelni. (Ujhelyi István volt szocialista politikus, Válaszonline.hu, 2023. június 19.)

Ez a kaszárnyák, a kollégiumok és az öltözők világa. (Stefano Bottoni félig magyar történész az Orbán-rendszerről, Magyar Hang, 2023. augusztus 11.)

Szűkebb pátriám, Kecskemét focicsapata a nemzeti bajnokság első osztályában a Kisvárda ellen játszott. A mérkőzést a közszolgálati televízió közvetítette. A KTE gólt rúgott, amely szabályosnak látszott, a játékosok azonban rágták a körműket, mert az úgynevezett VAR-szobában azt vizsgálták a videóbírók, vajon előtte nem történt-e szabálytalanság. A riporter Knézy Jenő így firtatta a helyzetet: „Annullálni kell a találatot?” (M4, 2023. augusztus 7.)

Idegen szó tolult az ajkára, kérdezhette volna szebben is, Például azt mondhatta  volna, hogy semmissé kell-e tenni a találatot. A latin nullus ugyanis semmit jelent, az elé biggyesztett ’a’ pedig az ógörögből örökölt fosztóképző. S már nyakig is vagyunk a témában, amelyet néhány napja pedzegettem a Médianaplóban. Volt idő, amikor Jolsvai András közíró megfogalmazását idézve „Az ország két részre szakadt, szepesiánusokra és lázadókra.”

A rádiós Szepesi György így védekezett: „Azt mondták, hogy a null nem magyaros, mert a németből jött. Erre én azt mondom, hogy a nulla meg a latinból.” A lázadók nevében a tévés Vitray Tamás szólalt meg, szerinte „Különállásunk jelképe lett a nulla.” A két nagy előd közé ékelődött Hajdú B. István, aki bevallotta, hogy „A rádióban is szoktam közvetíteni, és ott nullt mondok.”

Mindezt ama bizonyos bejegyzésben foglaltam össze, melyről azt fejtegette az egyik tanítványom, aki sportújságíróként dolgozik, hogy igazán állást foglalhattam volna a két zseniális riporter hajdani vitájáról. De hisz’ épp azzal foglaltam állást, hogy tisztelem őket, akik a múlt század második felében arcot adtak egy nyelvhasználati vitának, amely két közintézmény között zajlott. A nullt előnyben részesítő Magyar Rádiónak Szepesi, a feltörekvő Magyar Televíziónak pedig Vitray.

Mindazonáltal engem is foglalkoztat, vajon a XXI. században melyik változatot használják a közvélemény formálói: a szikár németest vagy a dallamosabb, magánhangzókban gazdagabb latinost. A bejegyzésem utáni összeállításból kiderül, hogy nincs benne egyetlen null sem. Úgy rémlik, hogy korunk közéleti személyiségei a nulla mellé álltak. Ami persze semmire sem kötelezi a köznapi tudat szférájában élőket, noha azért az írók, politikusok és politológusok megnyilvánulásai hatnak rájuk.

Nem vagyok nyelvész, csupán az anyanyelvét naponta írásban is gyakorló tollforgató. De tanultam latinul meg németül, és azt vettem észre, hogy a németek imádják a mássalhangzó-torlódást, amelyet mi, magyarok már csak a ragozós nyelvünk miatt se szívelünk. Ha tehetjük, a kimondhatóság kedvéért két mássalhangzó közé csempészünk egy-egy magánhangzót. Ez kedvez a nullának. Remélem, ezzel semmit és senkit sem annullálok.        

Tíz mondat egy szó használatáról

Sokan azt tartják rólunk, hogy nullás a vércsoportunk, hiszen mindenkinek adtunk már vért. (Lezsák Sándor volt MDF-politikus, Hét Európai Nap, 1998. november 20.)

Az én alapállásom nem az, hogy az oktatásügy minden kormányváltáskor a nulláról induljon. (Hiller István szocialista politikus, Magyar Nemzet, 2002. június 10.)

Gyurcsány Ferenc bizalmi tőkéjét az őszödi beszéd fogadtatása nullára írta. (Kis János SZDSZ-politikus, Élet és Irodalom, 2006. október 6.)

Ebben a műsorban talán el lehet mondani azt, amit a nulla-húszas híradóban nem lehet kifejteni. (Bajnai Gordon volt miniszterelnök, InfoRádió, 2013. november 12.)

Az összefogás a nulladik kilométer. (Karácsony Gergely Párbeszéd-politikus, ATV, 2014. január 9.)

Tíz év alatt a vezetésemmel lett a Jobbik egy nulla százalékos pártból a legerősebb ellenzéki erő, a Fidesz kihívója. (Vona Gábor Jobbik-politikus, Facebook.com, 2016. április 22.)

A hatalom leváltásának esélye a nullánál több, a valószínűnél kevesebb. Ceglédi Zoltán politológus (168 Óra, 2018. szeptember 13.)

A KDNP kis nullából lett nagy nulla. (Kéri László politológus, Klubrádió, 2019. december 23.)

Putyin lenullázta Orbán tizenkét évét. (Bruck András író, Facebook.com, 2022. március 5.)

Gyurcsány Ferenc nulláról az Orbánon kívüli világ legerősebb pártját szervezte meg. (Gréczy Zsolt DK-politikus, Facebook.com, 2022. június 11.)

Július utolsó napján köztársasági elnökünk bejelentette, hogy másnaptól nem lesz női tagja az Orbán-kormánynak. A hatalomgyakorlók szűk körének maga is tagja volt, mielőtt államfővé választották volna. Szavai ironikus tűnődésre késztették Föld S. Pétert.

A humoráról ismert újságíró az első magyar köztársasági elnöknőtől, Novák Katalintól és az immár csak egyetlen női kormánytag Varga Judittól elindulva ide jutott el: „Kéthly Annáról például, aki a 1922 és 1944 között volt országgyűlési képviselő, és több mint ezer alkalommal szólalt fel a parlamentben, annak idején az volt a vélekedés, hogy egyetlen férfi van a parlamentben, az is nő.” Vajon a szellemes mondást ki találta ki? Sajtóbeli nyomozásom egyik eredménye Kozma Ferenc pécsi újságíró elgondolkoztató kijelentése, miszerint „Egyetlen férfi van a parlamentben, az is nő - jegyezte föl a fáma Kéthly Annáról.”

Fáma istennőt szárnyakkal ábrázolják az ókori mitológiában. Két trombitát tart a kezében, a rövidebbel pletykát, a hosszabbal hírnevet terjeszt. A latin fama híresztelést, mendemondát, szóbeszédet jelent. Nem föltétlenül a megbízható információt jelzik vele tehát, ezért ellenőrzésre szorul. Ami pedig a hírnevet illeti, száz éve a marketing és a brand kifejezést aligha használták Magyarországon. Mindazonáltal Kéthly Anna volt az első közéleti személyiség, aki tudatosan építette föl a hírnevét. Mindig angolos kiskosztümben járt,és  nem változtatott a frizuráján meg az elvein.

Gépíró-lányként kezdte a Tolnai Világlapja című képe hetilapnál. Majd újságírásra váltott, és bekapcsolódott a nőmozgalmakba is. Harminchárom évesen, immár szociáldemokrata politikusként lett honanya. A 244 képviselő között az egyetlen nő. A szállóigeként terjedő minősítésre nem azonnal tett szert, hanem csak három és fél év múlva. 1925 karácsonyán felszólalt a hadirokkantak ürügyén, és a vérig sértett honatyák veréssel fenyegették, mert a háborús felelősségüket firtatta. A parlamenti ülésekről névtelen beszámolót a polgári radikálisok Világ című lapjában Purjesz Lajos főszerkesztő szokott írni. A szabadkőműves publicista vélhető a nagy hírre vergődött szólásmondás szerzőjének.

Amit azonban leírt, azt meghányták-vetették a kávéházi törzsasztaloknál. Elvettek belőle, hozzá is tettek, így alakult ki a végső, fanyarságig kicsontozott változat. A szellemes szállóige értelmezésében az áttörés 1983-ban következett be. A magyar szociáldemokrácia talán legismertebb kutatója, Strassenreiter Erzsébet a Társadalmi Szemle című folyóiratban vázolt portrét Kéthly Annáról. Elmarasztalta ugyan az 1956 utáni emigrációban betöltött szerepéért, de becsületére válik, hogy a két világháború közti tevékenységéért nem fukarkodott az elismeréssel. Akik a hazai sajtóban utána írtak Kéthlyről, többnyire tőle kölcsönözték az értékítéletet. Anélkül azonban, hogy kitették volna az idézőjelet.

A bejegyzésem utáni összeállításban olvasható szegedi idézetek közül az első 1974-ben jelent meg a Csongrád Megyei Hírlapban. Azért nem lett belőle országos botrány, mert a szegedi újságra kevésbé figyeltek a fővárosban. A napilapot megbízható ember szerkesztette, Tamasi Mihály, aki 2009-ben, immár nyugdíjasként és reaktivált helytörténészként tért vissza Kéthly Anna életművére. Abból az alkalomból, hogy a szegedi választókörzetet több ciklusban is képviselő honanyáról bemutatták Mészáros Márta filmjét.

Pilhál György 2018-ban még Schlachta Margitot tüntette ki a szállóigével. A kereszténydemokrata politikus szintén a nőmozgalmakból lépett át a budapesti parlamentbe, amelynek kétségkívül az első női tagja volt 1920-től 1922-ig. Tudtommal azonban csupán Kéthly Annát nevezték az egyetlen férfinak a macsó nemzetgyűlésben. Ezt másfél évvel később a neves glosszátor faramuci módon ismerte el: Kéthly Annát Schlachta Margittal együtt emlegette. Ezzel magyarázható, hogy nála az egyetlen honatya címére két képviselőnő tart igényt.

Tíz mondat az egyetlen honatyáról a nemzetgyűlésben

Odafönt a parlamentben az egyetlen nő a sok államférfi között. (Ács Mihály szociáldemokrata politikus, Csongrád Megyei Hírlap, 1974. május 1.)

Nem véletlenül terjedt el vele kapcsolatban az a mondás, hogy „egyetlen férfi van a parlamentben - az is nő”. (Strassenreiter Erzsébet történész, Társadalmi Szemle, 1983/8-9.)

„Egyetlen férfi van a parlamentben, az is nő” - jegyezte föl a fáma Kéthly Annáról. (Kozma Ferenc újságíró, Új Dunántúli Napló, 1990. november 4.)

A nehéz időkben közmondássá vált, hogy csak egy férfi van a parlamentben, az is nő. (Botyánszki György, a Kéthly Anna Szociáldemokrata Párt alelnöke, Békés Megyei Hírlap, 1995. november 3.)

Őszinte volt, kemény és bátor. Így lett ő az egyetlen férfi a parlamentben. (Mészáros Márta, az Utolsó jelentés Annáról című film rendezője, Magyar Demokrata, 2009. október 4.)

Határozottsága, a Horthy-rendszer bírálatában tanúsított keménysége nyomán az a szólásmondás terjedt el róla, hogy ő az igazi férfi a parlamentben. (Tamasi Mihály újságíró, Délvilág, 2009. november 3.)

1922-től 1931-ig, mintegy tíz esztendőn át az egyetlen nőképviselő az országgyűlésben. (B. Kádár Zsuzsanna történész, Tekintet, 2012/3.)

Schlachta Margitról a korabeli sajtó így írt: „Egyetlen férfi van a parlamentben, az is nő.” Most Morvai Krisztina kapcsán mondhatjuk: egyetlen férfi van a Jobbikban, az is nő. (Pilhál György újságíró, Magyar Idők, 2018. április 13.)

Schlachta Margit mellett róla is azt mondták: „Egyetlen férfi van a parlamentben, az is nő.” (Pilhál Görgy újságíró Kéthly Annáról, Magyar Nemzet, 2019. november 16.)

Kéthly Annáról például, aki 1922 és 1944 között volt országgyűlési képviselő, és több mint ezer alkalommal szólalt fel a parlamentben, annak idején az volt a vélekedés, hogy egyetlen férfi van a parlamentben, az is nő. (Föld S. Péter újságíró, HírKlikk.hu, 2023. augusztus 6.)

A legutóbbi napokban Novák Katalin sajnálkozott, Gulyás Gergely és Majtényi László lölözött, Lázár János emzépézett, L. Simon László hiányolt, Baranyi Krisztina pedig kutyázott.

Minden aranyérmet megcélzunk. (Márton Gréta ferencvárosi kézilabdázó, Sportal.hu, július 29.)

A díj nélkül is kiváló művész vagyok. (Gyuriska János színész, Klubrádió, július 30.)

Holnaptól nem lesz női minisztere a kormánynak. (Novák Katalin köztársasági elnök Varga Judit lemondásáról, Facebook.com, július 31.

Nem a gyerekeknek kellene iskolaérettnek lenniük, hanem az iskoláknak gyerekérettnek. (Nahalka István oktatáskutató, Klubrádió, július 31.)

Nem tudunk szavazatokat elvenni a baloldali pártoktól, mert nincsenek baloldali pártok. (Szanyi Tibor ISZOM-politikus, Hír TV, augusztus 1.)

Ha baj van Mészáros Lőrinccel, akkor az, hogy nem harminc vagy negyven van belőle. (Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, Telex.hu, augusztus 1.)

Álmomban harminc-negyven Mészáros Lőrinc voltam, és játszottam egymással. (Majtényi László alkotmányjogász, volt ombudsman, Facebook.com, augusztus 2.)

Háttal kezdheti a mondatot. (Vincze Attila újságíró Kós Hubert újdonsült hátúszó világbajnokról, Népszava, augusztus 2.)

Nem szabad annak az embernek a kezébe költségvetési pénzt adni, aki már bizonyíthatóan elárulta a hazáját, és külföldi érdekeket szolgál. (Lázár János Fidesz-politikus Márki-Zay Péterről, Délmagyarország, augusztus 3.)

Minden mérés szerint Budapesten a legerősebb ellenzéki párt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt. (Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester, Klubrádió, augusztus 3.)

A szenzációban általában van némi valótlan. (Prószéky Gábor nyelvész, Magyar Narancs, augusztus 3.)

Minden Gyurcsány Ferenctől függ a balliberális oldalon. (Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője, Magyar Rádió, augusztus 4.)

Az Orbán-rendszer csődgondnoki funkciót tölt be az oktatásban és az egészségügyben. (Antal Attila politológus, ATV, augusztus 4.)

Laposkúszásban érkezik a nyíregyházi akkugyár-beruházás. (Bakos Bernadett LMP-politikus, Népszava augusztus 4.)

Csakugyan az ilyen elmeroggyant fóliázások kedvéért kellett rendszert váltanunk? (Verebes István rendező, Magyar Hang, augusztus 4.)

Nem tehetünk arról, hogy nemzetünk túlnyúlik a határokon. (Pánczél Károly Fidesz-politikus, az országgyűlés nemzeti összetartás bizottságának elnöke, Magyar Rádió, augusztus 5.)

Ha szar a műved, nem tudok rá támogatást adni. (Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Népszava, augusztus 5.)

A széles közönséget a sikeres műveken keresztül lehet megszólítani. (L. Simon László Fidesz-kultúrpolitikus, Mandiner.hu, augusztus 6.)

A kulturálódás kenyerét könnyebb feladni, mint azét, amit lisztből gyúrtak. (Kőbányai János író, Index.hu, augusztus 6.)

Az összes nemzetközi válsággal kapcsolatban kiderült, hogy Orbán Viktornak van igaza. (Menczer Tamás külügyi államtitkár, Facebook.com, augusztus 6.)

A válság egyik ágazatról terjed a másikra. (Bruck András író, Facebook.com, augusztus 6.)