A Mozgó Világ című folyóirat talán legérdekesebb rovata a Hónapló. Országunk határain túl élő magyar publicisták írják hónapról hónapra. Az egyik közülük Parászka Boróka marosvásárhelyi közíró, aki a decemberi számban értelmezte a magyarországi helyzetet is: „Tulajdonképpen más sem zajlott, mint hogy az emberek a túlélésére, a kibekkelésre fordították az energiájukat.”
A kibekkelés azt is jelenti, hogy kibírni valamit. Kihúzni addig, amíg előnyünkre nem változik a helyzet. De azt is, hogy kivárni a lehetőséget, megúszni a fejleményeket. Meg azt is, amire Dragollovich tanár úr tanított bennünket. Már csak néhány perc van hátra a mérkőzésből, vezetünk egy góllal, és ha nyerni akarunk, akkor nekem, a bekknek (hátvédnek) nem szabad előre menni, a Menczel nevű halfnak (fedezetnek) pedig vissza kell húzódnia a bekkek közé. Elvégre tartani kell az eredményt, ki kell bekkelni a meccset.
Edzőnk a múlt század harmincas éveiben focizott, és az akkoriban nálunk is divatos angol kifejezéseket használta. Az ötvenes években még értettük őt, noha már Szepesi Györgyék magyar szókészletével bajlódtunk. A back ugyebár a hát, átvitt értelemben a hátsó, hátul játszó. Bár Parászka kollegina aligha e focistákra, vagyis a labdarúgókra gondolt. Sokkal inkább az Antall Józsefnek tulajdonított mondásra: „Én alámerülök, és kibekkeljük őket.” E szállóige nyomába eredtem.
A Bicikliző majom című könyvben Heller Ágnes filozófus beszélgetett Kőbányai Jánossal, és az 1999-ben megjelent második kiadás 361. oldalán így fogalmazott a férjéről: „Feri adott egy életinterjút, amelyben megemlítette fiatalkori barátságát Antall Józseffel. Beszélt arról, hogy találkoztak ’56-ban, amikor Antall azt mondta: ’Alámerülök, és kibekkelem őket.’ Azóta szólásmondássá vált. Antall írt neki egy hosszú levelet: nagy szeretettel emlékszik vissza a barátságukra, satöbbi, satöbbi, de ő ilyen pórias kifejezéseket nem szokott használni.”
Ama bizonyos interjút a tv2 1992. március 4-én sugározta, az Egyesült Államokból hazalátogató Fehér Ferenc egyetemi évfolyamtársáról beszélt. Elmondta, hogy 1953 körül szívélyes kapcsolat alakult ki köztük. Egy alkalommal „Jóska” azt találta mondani, hogy a kommunizmus megbukott, csak még nem tudni, vajon három vagy harminc év múlva következik-é be a vég. Ekkor ejtette ki száján a szállóigeként terjedő mondatot.
Az interjú szövegét a munkatársai megmutatták a miniszterelnöknek, aki megnézte a tévéműsort is, és írt egy levelet Fehér Ferencnek. A kétségkívül hosszú magánlevél másfél évvel később került nyilvánosságra. Az akkor már nagyon beteg Antall József elismerte a hajdani barátságot. Némi fenntartással vállalta is az „alámerülés” kifejezést, a „kibekkelni”-t azonban ezzel hárította el: „Nézzenek utána a zsargonkutató nyelvészek, a szó valószínűleg csak a hatvanas évek végétől jöhetett divatba.”
Bár nem vagyok zsargonkutató nyelvész, az Arcanum.hu segítségével utánanéztem a kibekkelésnek. A Prágai Magyar Hírlap 1935-ös évfolyamában tűnt fel, és az ötvenes évekbeli sportsajtóban is gyakran látott napvilágot - korántsem politikai utalás formájában. A miniszterelnöki magánlevére válaszoló Fehér Ferenc azonban megpendített egy másik lehetőséget is. E passzust teljes egészében közlöm a bejegyzés utáni összeállításban, most csak annyit róla, hogy szerinte az utcai beszélgetésben Antall József ironikusan vette át az "aszfalt nyelvéből" való „kibekkelést”.
A levélváltás annyira barátságos hangnemben zajlott, hogy akár 1992-ben is számot tarthatott volna a nyilvánosság érdeklődésére. Mégis csak 1993 őszén pattant ki, két hónappal a miniszterelnök halála előtt. Hellerék pedig 1994 nyarán költöztek haza, és Fehér Ferenc még meg se melegedhetett a budapesti lakásban, amidőn elhunyt. Épp úgy hatvanegy éves korában érte utol a halál, mint Antall Józsefet.
Megfigyeltem, hogy a szállóigék eredete olykor homályba vész. A közismert személyiség valahol mondott valamit, például társaságban, szakmai tanácskozás szünetében. Esetleg az utcán, mint a huszonéves Antall József a huszonéves Fehér Ferencnek. S amit mondott, az szájról szájra szállt. Barátok, ismerősök, politikai ellenfelek elvettek belőle, hozzá is tettek. Úgy lett szállóige, hogy akinek tulajdonítják, az biztosan mondta ugyan, de nem biztos, hogy úgy, ahogy közismertté vált.
Alant, az összeállításban vannak olyan idézetek, amelyekben Antall József valószínűsíthető szólásmondásához közéleti személyiségek adják hozzá vagy veszik el a magukét. Kósáné Kovács Magda és Petschnig Mária Zita többes szám első személyben értelmezi az „alámerülünk és kibekkeljük” magatartásformát. Wiener György pedig egyes szám első személyben és múlt időben („Alámerültem és kibekkeltem.”), holott 1956/57-ben Antall még csak készült az alámerülésre és kibekkelésre.
Azért vélem hitelesebbnek és rá jellemzőbbnek az „Én alámerülök, és kibekkeljük őket.” mondatot, mert Antall egyes szám első személyben merült alá, de fönntartotta magának a jogot, hogy másokkal együtt bekkelje ki a rezsimet. A múlt század nyolcvanas éveiben többször is meghívott Jankovics Marcell a pasaréti szalonjába, ahol a rajzfilmes rendező elmesélte, hogy Antall József asztaltársaságában minisztertanácsot játszanak. Az orvostörténész házigazda készül a kormányfőségre, és a tanítványai között kiosztotta a tárcákat is.
Nem igazán csattanó, de ezzel akár be is fejezhetném a cikket. Van azonban valami, amit érdemes megemlíteni. Az összeállításban Szále László egy másik értelmiségi magatartásformát hoz szóba. Egy másik történész kilencvenedik születésnapjára emlékeztetett 2003-ban. A köszöntés hat bekezdésnyi, és mindegyik iniciáléból (hatalmas kezdőbetűből) ered. Imigyen:
K
O
S
Á
R
Y
Tíz mondat az alámerülésről és kibekkelésről
A forradalom után egyetlenegyszer találkoztunk, az utcán. Akkor azt mondta nekem: „Tévedtem, nem három év, hanem harminc. Én most alámerülök, és kibekkelem őket.” Így fogalmazta meg, betű szerint. Kibekkelte őket, és harminc éven át azon ügyködött, hogy a rendszer magasan dekorált középfunkcionáriusa legyen. (Fehér Ferenc filozófus, tv2, 1992. március 4.)
Életemben nem használtam a „kibekkelni” szót… Az „alámerülést” vállalom, csak nem akkor (1956), és nem így fogalmaztam meg. (Antall József miniszterelnök levele Fehér Ferenchez, Pesti Hírlap, 1993. október 9.)
Ami a „kibekkelést” illeti, itt memória áll szemben memóriával… Való igaz, hogy te mindig, fiatal korodban is, szinte kínosan igyekeztél magadat távol tartani a jassznyelvi áradattól… Erre azonnal felfigyeltem, és a funkcióját megértettem. Azonban te nem figyelsz fel magadban valamire. Éppen azért, mivel olyan távol állsz az aszfalt nyelvétől, időnként ironikusan idézed, mintha a sajátod lenne. (Fehér Ferenc válaszlevele Antall Józsefhez, Pesti Hírlap, 1993. október 9.)
A keresztény-nemzeti, illetve liberális burzsoázia is értelmiségiként próbálta meg átélni az államszocializmus időszakát. Ezt a túlélést talán a legpregnánsabban a nemrég elhunyt miniszterelnök fogalmazta meg híres mondásában, miszerint „alámerültem és kibekkeltem őket”. (Wiener György szocialista politikus, Eszmélet, 1994/23.)
Részéről nem volt alámerülés és kibekkelés, csak víz alá nyomás volt, tanítástilalom, publikálási tilalom és „bekkelés” levéltárban, könyvtárban, börtönben. (Szále László újságíró Kosáry Domokosról, Magyar Hírlap, 2003. július 31.)
Olyan megoldás már nincs, hogy alámerülünk és kibekkeljük. (Kósáné Kovács Magda szocialista politikus, Népszabadság, 2010. június 12.)
Van élet akkor is, ha a Fidesz viszi tovább az országot. Mi például a Fidesz győzelme esetén - Antall Józsefet idézve - „alámerülünk, és kibekkeljük őket”. Még többet járunk majd színházba, kirándulni, több idő jut a családra, barátokra.(Petschnig Mária Zita közgazdász, Népszava, 2014. január 28.)
Nekünk alámerülés nélkül kellett őket kibekkelni. (Bayer Zsolt publicista a szociálliberális kormányokról, Magyar Hírlap, 2014. április 8.)
Bár napjainkban nem volt ’56, és Lázár sem olyan, mint Antall, de ő is alámerül és kibekkel. (Csepelyi Adrienn újságíró Lázár Jánosról, Népszava, 2018. május 8.)
2010 után úgy tűnt, érdemes csöndben maradni, alámerülni és kibekkelni. (Lovasi András rockzenész, Magyar Hang, 2021. február 12.)
