Készülök egy 15 perces előadásra. Egyelőre nem az foglalkoztat, hogy mit mondok két nap múlva, a MÚOSZ konferenciáján. Inkább az, hogy mit kéne kihagyni a holnaputáni gondolatmenetből. Ilyenkor fölkeresem a házi archívumot, és a független sajtóról 36 év alatt összegyűjtött másfélszáz idézetből kiválasztom ama tízet, amelyek árnyalhatják az okfejtésemet. Íme, a tíz mondat:
„Független lap az, amelynek saját véleménye van.” (Bodor Pál publicista, Magyar Nemzet, 1989. december 16.) Először beírtam azt is, hogy öreg barátom a MÚOSZ elnöke. Jól hatott volna, hogy a Magyar Újságírók Országos Szövetségének vezetője nyomatékosít egy ma is érvényes álláspontot. Aztán kiderült, hogy Palit csak 1991-ben választották meg. Az igazi szerkesztőség persze hírrovatot is működtet, hisz’ a hírszolgálat nem lehet ellentétes az újságban megjelenő vélemények irányultságával. Az ellentmondásra volt példa a Pecina-féle megyei laphálózatban. A Népszabadságot is tulajdonló osztrák befektető a fennhatósága alá tartozó megyei lapokban a Népszabadság híreit közölte, a jegyzetekben, publicisztikákban viszont az Orbán-kormány álláspontjához közeledett. Az a benyomásom, hogy ez volt az egyik oka a patinás napilap megszűntetésének.
„A csak közönségfüggő sajtó ténylegesen független.” (Haraszti Miklós SZDSZ-politikus, Napló, 1991. december 28.) A megjegyzés akkor lehetne ma is mértékadó, ha a szórványokban létező polgárság képes volna eltartani a független médiumokat. A sajtó helyett azért használom a médium kifejezést, mert a papír alapú sajtó is már csak foszlányaiban létezik. Ráadásul megszoktuk, hogy a digitális hírekért nem kell fizetni, noha a digitális véleményekért a legtöbb portál pénzt kér. A következmény az, hogy azt a portékát, amelyet ki kéne állítani a bolt kirakatában, hogy becsalogassa a vevőket, a tulajdonos eldugja a nézelődők elől.
„Most üt vissza, hogy nem épültek ki a magyar sajtó független fórumai. (Mészáros Tamás újságíró, ATV, 2013. március 25.) Azért nem épültek ki, mert a választási vetésforgó pártjai egyetértettek abban, hogy mellőzik a Sajtóalap intézményét. Észak- és Nyugat-Európában a parlament a költségvetés bizonyos százalékát tartalékolja az értéket teremtő orgánumok számára. A mi politikai kultúránkból azonban nem telik arra, hogy a pártvezetők helyett tekintélyes civil személyiségek döntsenek a támogatás mértékéről.
„Egy független vagy ellenzéki portál csak úgy tud megélni, ha minél kisebb létszámú csapattal dolgozik.” (Wirth Zoltán, a HírKlikk.hu főszerkesztője, Átlátszó.hu, 2019. március 11.) A ’vagy ellenzéki’ szavakat kihúznám. Mert nemcsak úgy kategorizálható a média, hogy kormánypárti vagy ellenzéki. Úgy is, hogy függő vagy független. Ellenzéki portál is függhet párttól vagy pártoktól, a HírKlikket is a függők közé sorolom. Ettől függetlenül van igazság a főszerkesztő mondatában. Egy független kisvállalkozás akkor tehet szert némi nyereségre, ha nem akar háromnál több újságírót eltartani. Egy alapítót, aki nem föltétlenül műszaki zseni, egy számítástechnikában járatost, aki működteti az infrastruktúrát, és egy lóti-futi riportert. Ha e mértéket sikerült betartani, akkor a kisvárosi-nagyközségi újság a felszínen maradt, és manapság a helyi portál is megtalálja a számítását.
„Esetleg közös finanszírozási és elosztási projektekkel is kísérletezhetnének a független médiumok, ami nem könnyű feladvány, mert most az egymás közti verseny is ez ellen hat.” (Haraszti Miklós liberális médiapolitikus, Népszava, 2021. október 30.) Ez kínos téma azokban a megyei jogú városokban, amelyeket ellenzéki polgármester irányít. A 10-20 milliárdnyi költségvetésből jut néhány százmillió a kommunikációra, amelyet az önkormányzati Médiacentrum költ el. Egy fillért sem kapnak azonban a nem önkormányzati médiumok. Holott a Gazdasági Versenyhivatalnak volt olyan döntése, hogy az önkormányzati testület köteles annyi pénzt megszavazni az alternatív helyi lapnak, amennyit az önkormányzati újságnak adott. E döntést a Kúria megsemmisítette.
„A kiáltó ellentmondásokat zömmel a független portálok újságírói veszik észre.” (Tamás Ervin újságíró, Jelen.media.hu, 2022. augusztus 7.) Ez betűről betűre helyeselhető megjegyzés. Azért nem értelmezem, mert összekapcsolható a tízedik idézettel
„A magát függetlennek tekintő sajtó középre helyezkedik az önkény és a demokrácia között.” (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, Facebook.com, 2024. június 26.) Ez csak látszat. A jelenség mögött az rejlik, hogy a Demokratikus Koalíció szívesebben veszi a tőle függő, mint a tőle független nyilvánosságot. Például tagadja, de érzékelhető kapcsolata a NyugatiFény.hu portállal. Azért kárhoztatom a pártvezető újságíró-ellenes megnyilvánulásait, mert a médiának nem az a dolga, hogy megdöntse a rendszert, hanem hogy érdemben tájékoztassa a választópolgárokat.
„Magyarországon megszűnt a kormánytól független helyi és megyei sajtó.” (Hargitai Miklós újságíró, a MÚOSZ volt elnöke, Népszava, 2024. augusztus 22.) Ezért lett volna jó szembeállítani a másik MÚOSZ-elnök, Bodor Pál álláspontjával. Miközben ugyanis a kormányzat gleichschaltolta (összehangolta, politikai céljainak alárendelte) a megyei sajtót, a helyi sajtó függetlensége nemhogy megszűnt volna, hanem fejlődésnek indult. Ennek oka a Magyar Péter-jelenség. A Tisza-politikus egy híján 200 településen mutatta meg magát, több százezren hallgatták, és e népes összejövetelekről a megyei sajtó „elfelejtett” beszámolni. A helyzet iróniája, hogy a kormányzati elhallgatás teremtette meg az érdeklődést a Magyar Péter fellépéseiről és mozgalmáról beszámoló portálok iránt. E bizalmi tőkét azóta a független vidéki portálok ügyesen kamatoztatják. Erről szól majd a MÚOSZ-székházban elhangzó előadásom.
„Mi vagyunk a független média legdiszkrimináltabb szereplője.” (Bolgár György műsorvezető, Klubrádió, 2024. augusztus 30.) A diszkrimináció ugyebár hátrányos megkülönböztetést jelent. A Klubrádiót kétségkívül a hallgatóság tartja el, évente körülbelül 500 millió forintot küld neki. A három-négy újságírót eltartó kisvárosi szerkesztőségek beérnék a közönség 15-20 millió forintos érdeklődésével is.
„Minden valóságfeltáró kezdeményezésre adnék pénzt. hogy ne csak a botrányok és a politikailag gyorsan learatható sztorik érkezzenek vidékről.” (Závada Pál író, Népszava, 2024. október 18.) A szerző valaha szociológus-szociográfus volt, ez minden regényén meglátszik. Fején találta a szöget. Ha ugyanis egy szerkesztőség a választási kampányban robbant ki botrányt, akkor biztos, hogy nem független.
