Tegnapi bejegyzésemhez három vélemény is érkezett. A fészbukos álláspont szerzője vállalja a nevét, a messengeresé és a telefonálóé viszont diszkréciót kért. Arra azonban mindketten felhatalmaztak, hogy ha folytatom az okfejtést, akkor példaként hivatkozhatom rájuk.

Tegnap a független helyi médiumokat három kategóriába soroltam, vitapartnereim szerint viszont volt még egy negyedik is. A rendszerváltás előtti és alatti előzmény, amelynek maguk is részesei voltak. Erről írtam az Általános médiaismeret című tankönyvben, de elismerem, hogy most nem említettem meg őket. A helyzetképbe éppenséggel bekerülhettek volna egy bekezdésnyi utalás erejéig. Inkább azt a megoldást választottam, hogy a következő bejegyzést teljes egészében nekik szentelem.

Az 1986-os sajtótörvény lehetővé tette a helyi lapok újbóli megjelentetését. Az ötvenes évek legelején ugyanis Rákosi Mátyás papírhiányra való hivatkozással megszüntette a helyi sajtót. Helyette létrehozatta az üzemi lapok ellenőrizhetőbb rendszerét. Három és fél évtizednyi kihagyás után indult virágzásnak a helyi sajtó. Tanácselnökök, téeszelnökök, vállalkozók fogtak össze, és általában egy-egymillió forinttal szálltak be a „projektbe”. E konstrukció azért lett hatékony, mert senki sem jutott közülük döntési helyzetbe, és a lapcsinálást szakemberre bizták.

Nem azt állítom, hogy a tulajdonosok sosem szóltak bele az újság vonalvezetésébe, szándékuk azonban kudarcot vallott a többi tulajdonos eltérő érdekei miatt. A másik laptípus az volt, hogy egyetlen település, egyesület vagy vállalkozó állt az újság mögé, ennek minden előnyével és hátrányával. A kétféle kezdeményezés közös sajátossága, hogy az alaptőke nem versenyezhetett a piaci ellenlábas megyei napilap anyagi helyzetével.

Ezzel magyarázható, hogy napilap helyett „csak” hetilapra telt az összeadott summából. Figyelemre méltó a szegedi, a békéscsabai és a pécsi akció is, mindazonáltal e kategóriából három másik újságot emelnék ki. A Szombathelyen szerkesztett Tér-Képet, a Debrecenben alapított Útont és a kecskeméti Bácskapocsot. A Tér-Kép összeforrt Fodor Sándor szervező tevékenységével, az Útoné Görömbölyi Lászlóéval, a Bácskapocsé pedig Kutasi Ferencével.

Fodorék eleve három dunántúli megyében gondolkodtak: Vasban, Zalában és Veszprémben. Lapot csináltak a Balaton felső partjától északra élőknek. A pannon polgári látásmódnak akadtak már akkor is hívei, de ahhoz nem voltak elegen, hogy eltartsanak egy újságot. A Vas megyei téma ugyanis mérsékelten érdekelte a másik két megye lakosait. Úgyanígy voltak a veszprém megyei témával a másik két megyében, a zalaival pedig megint csak a másik két megyében. A szerkesztők és a munkatársak regionális szemlélete megelőzte a szúkebb pátriájukban gondolkodó olvasók szemléletét.

Az Úton egy fokkal talán még nehezebb helyzetben találta magát. Trianon után olyan megyék alakultak ki, amelyek néhány évtized alatt sem váltak egységessé. Ez épp úgy jellemző Borsod-Abaúj-Zemplénre, mint Hajdú-Biharra. Szabolcs-Szatmár csupán a rendszerváltás után, a kisgazda Kávássy Sándor javaslatára egészült ki a Bereg névvel. De örökölt még településeket Ungtól és Ugocsától is. Tíz vármegye-maradvány érdekeit és szempontjait kellett volna összehangolni.

A legkevésbé regionálisnak a Bácskapocs hatott. Maradt Bács-Kiskun megye keretei között, azokat azonban szinte maradéktalanul töltötte ki. Volt ugyanis bajai, kalocsai és kiskunhalasi munkatársa is. A három sajtóvállalkozás kezdeményezői és szervezői a regionális szemlélet különböző válfajait képviselték, ez függetlenségük, sikerük és majdani kudarcuk titka. Utólag visszatekintve Kutasi Ferenc kesernyés tanulságot vont le: „A teljes nyilvánosság felé forduló, elkötelezett sajtó ma is hiányzik, a médiumok napjainkban ismét egy-egy politikai vagy gazdasági érdekcsoport kiszolgálására szerveződnek.” (Hírös Naptár, 2024. november 12.)

Az a benyomásom, hogy a három évtized előtti helyzetnél azért kedvezőbb a kép. Az említett lapok még papír alapon láttak napvilágot, és a nyomtatás is pénzbe került. A terjesztést pedig mindhárom kiadóhivatalnak külön-külön kellett megszerveznie, hisz’ nem kapcsolódhattak a megyei napilapok olajozottan működő hálózatához. Manapság a digitalizáció rengeteg költséget spórol meg az újságalapítóknak. Ráadásul az online helyi újságokat a Teremtő is arra találta ki, hogy ne csak a helybéliek érdeklődését elégítsék ki. Most már „csak” a szerkesztőknek kéne fölismerniük, hogy remek regionális szemléletformáló eszköz van a kezükben.