Középiskolai osztálytársam Floridából hívott fel, mondván, hogy elírtam valamit. Kritikus, de jóindulatú olvasom, aki ezúttal félreértett. Kétségtelen, hogy a fészbukos üzenőfalamon zajló digitális mondatversenyben tegnap és ma is idéztem ugyanazt a mondatot. Elismerem, hogy két különböző névvel, ebből azonban korántsem elírás következik, hanem az, hogy vita robbant ki a „Kimentek a tankok, bejöttek a bankok.” mondásról.

Pápai Gábor, aki két kötetemet is illusztrálta a karikatúráival, nem Szűrös Mátyásnak tulajdonította a szállóigét, hanem Balaskó Jenő avantgárd költőnek. Majd pontosított, írván, hogy Kiss Dénes költőtől származik. Hozzászólt Föld S. Péter újságíró kollégám is, és azzal mentegette Szűrös Mátyást, a harmadik köztársaság kikiáltóját, hogy „ő csak idézte” a közkeletű mondást. Igen ám, de a politikusok hajlamosak arra, hogy idegen tollakkal ékeskedjenek. Ahogy Orbán Ottó költő megjegyezte, „A költő ártatlanabb, mint a politikus, legfeljebb rímeket lop.” (168 Óra, 2001.10.25.)

Megígértem a tegnapi vitapartnereknek, hogy utánanézek a részleteknek. Kiderült persze, hogy Torgyán József magának tulajdonítja az elsőséget: „Ezért fűztem be 1988 végétől szinte minden beszédembe, hogy „elmennek a tankok, de jönnek helyettük a bankok”. (Hetek, 2011.11.11.) Szavait nem vonom kétségbe, de a bejegyzés utáni összeállításból kibontakozik, hogy egyelőre csak a második egy 1994-es mondattal. Megelőzi Kósa Ferenc filmrendező, aki egy pécsi újságban hozta össze a tankokat a bankokkal.

Kiss Dénest azért nem tekintem a szerzőnek, mert 1998-ban jelentette meg saját kiadásban a Bejöttek a bankok című kötetét, amelyben a címadó költemény refrénje a gyakran idézett szállóige. Márpedig a kiadói fülszövegből tudható, hogy „az 1994 óta írt verseiből ad közre válogatást”. Máskülönben óvakodnék a lopás kifejezéstől. A mondások legjobb magyar szakértője, Alexander Bernát filozófus szerint a névtelen közmondás a nép szállóigéje, és a névvel összeköthető szállóige az értelmiségiek közmondása. Szabad préda tehát.

Sokan veszik a szájukra, formálgatják, faragnak rajta, néha csak egy betűnyit. Az utókor pedig annak adja, aki a legnevesebb közülük. Egyelőre több jelöltem is van. Azért próbálkoznak a tankos-bankos hasonlat átalakításával, kikristályosításával, mert annak kifejeződését látják benne, hogy sikerült elfuserálni a rendszerváltást.      

Tíz mondat a tankokról és a bankokról

A tankok gyarmatából a bankok gyarmatává válhatunk. (Kósa Ferenc filmrendező, szocialista politikus, Vasárnapi Dunántúli Napló, 1990. február 25.)

Elmentek a tankok, de itt maradtak a bankok. (Torgyán József kisgazda politikus, Délmagyarország, 1994. január 18.)

Nem akartuk azt, hogy a tankokat a bankok váltsák fel. (Pongrátz Gergely 56-os felkelő, a Corvin-közi ellenállók parancsnoka, Pest Megyei Hírlap, 1994. augusztus 30.)

Újra rabok lettünk, a pénz rabjai. Ahogy a kesernyés vicc mondja: „kimentek a tankok, bejöttek a bankok”. (Bartalus Ilona zenepedagógus, Mezőkovácsházi Hírlap, 1999/július) 

Kimentek a tankok, s bejöttek a bankok. (Szűrös Mátyás volt MSZMP- és MSZP-politikus, Zalai Hírlap, 2003. október 24.)

Kimentek a tankok, bejöttek a bankok. (Novák Előd Jobbik-politikus, Napló, 2011. október 25.)

Sokak számára a rendszerváltás csak annyit jelent, hogy „a tankok kimentek, és a bankok bejöttek”. (Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter, Szolnoki Napló, 2012. október 10.)

Ide kívánkozik Csurka István mondata, miszerint kimentek a tankok, bejöttek a bankok. (Mesterházy Nagy Dalma újságíró, Rábavidék, 2013. július 16.)

/Putyin embereiről/ Külön öröm, hogy nem tankokkal jöttek, hanem bankokkal. (Mesterházy Attila szocialista politikus, ATV, 2019. november 4.)

/Kiss Dénesről/ Tőle van az elhíresült mondat, melyben benne van az 1990-es rendszerváltás tragikus lényege: „kimentek a tankok, bejöttek a bankok”. (Borbély László irodalomtörténész, Lyukasóra, 2021/1.)

A legutóbbi napokban Orbán Viktor fészbukozott, Lázár János alkotmányozott, Gyurcsány Ferenc nőtt, Márki-Zay Péter nem lopott, Lendvai Ildikó pedig nem messiásozott. Lefülelt mondatok.

A választásnak mint intézménynek az egyik fő üzenete, hogy bárkiből lehet bármi. (Magyari Péter újságíró az előválasztásról, 444.hu, október 17.)

Fityiszt mutat a hazai politikai osztálynak. (Korbely György újságíró az új ellenzéki miniszterelnök-jelöltről, Alföldi blog, október 17.)

Ami eddig Lázár János problémája volt, az most már Orbán Viktoré. (Török Gábor politológus Márki-Zay Péterről, Index.hu, október 18.)

Mielőtt eredményt hirdetnek, várják meg, hogy mi is indulunk. (Kocsis Máté Fidesz-politikus, YouTube.com, október 18.)

A támadhatóak, a vitatható múltúak lépjenek hátra, akkor is, ha pártelnökök! (Kökény Mihály szocialista politikus, Újnépszabadság, com, október 18.)

Dobrev Klára nem annyira népszerűtlen, mint Gyurcsány. (Virág Andrea politológus, hvg.hu, október 19.)

Az ellenzék a múlt héten megtartotta a Gyurcsány-ellenes népszavazást. (Kohán Mátyás publicista, Mandiner.hu, október 19.)

Marketingesként azt látom, hogy „kiváló termék”. (Gurzó Ákos, a hódmezővásárhelyi polgármester kommunikációs stábjának vezetője Márki-Zay Péterről, 444.hu, október 20.)

Mennék én 23-án ellenzékként ünnepelni, de sajnos le vagyok váltva. (Föld S. Péter újságíró, Facebook.com, október 20.)

A magyar kormány megint felvett egy 4000 milliárd forintos gigahitelt. (Holoda Attila energetikai szakértő, 168 Óra, október 21.)

Pontosan tudtam, hogy 50-50 százalék az esély. (Farkas Bertalan űrhajós a Földre való visszatérésről, Hajdú Online, október 21.)

A magyarok egy békés és alkotmányos forradalommal befejezték a félbe hagyott, sőt elsikkasztott rendszerváltást. (Lázár János Fidesz-politikus Makón az Alaptörvényről, Délmagyar.hu, október 22.)

Nagyra nőttünk. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus a Demokratikus Koalícióról, atv.hu, október 22.)

A DK-s kemény mag bizony B-közép. (Stumpf András újságíró, ATV, október 22.)

A liberális network értelmisége belátta, hogy nem érdemes egy DK vezette ellenzékre váltani a jelenlegi hatalmat. (Puzsér Róbert publicista, Magyar Hang, október 22.)

Isten ments a politikai megváltóktól! (Lendvai Ildikó szocialista politikus, hvg.hu, október 22.)

A megszállóknak most nem lőfegyverük van, hanem Facebookjuk. (Orbán Viktor miniszterelnök, Hír TV, október 23.)

A Facebook lőfegyver. Kösz. Annak is szántuk. (Szűcs Gábor Róbert közgazdász, volt diplomata, Facebook.com, október 23.)

Nekem mára ez az ország nem a hazám. (Ungváry Rudolf író, Népszava, október 23.)

/”Mitől jobb jelölt ön?”/ Attól, hogy nem lopok. (Márki-Zay Péter, az ellenzéki pártok közös miniszterelnök-jelöltje, Transindex.ro, október 24.)

Az ellenzék üstököse. (Kabai Domokos Lajos újságíró Márki-Zay Péterről, Bekiáltás.blog, október 24.)

Bár tegnap délután hallottam Orbán Viktor ünnepi beszédét, a biztonság kedvéért ma reggel megnéztem a Miniszterelnök.hu-t is. igyekszem pontosan idézni a két legjellemzőbb mondatát.

Az egyik így jelent meg a kormányfői honlapon: „Mansfeld, Wittner, Szabó, Pongrác, Nagy és Mindszenty.” A szónok megadta a tiszteletet 1956 áldozatainak, egybe is markolta őket. Tudjuk, hogy a megtorlás során hármat kivégeztek közülük, például a hivatalban lévő miniszterelnököt, Nagy Imrét. Az egyetlen nő, Wittner Mária évekig sínylődött börtönben, a katolikus főpap Mindszenty József az amerikai nagykövetség épületében öregedett meg. Egyedül a Corvin-közi felkelők parancsnoka úszta meg. Az Egyesült Államokba emigrált, és csak évtizedek múlva tért haza. A nevét azonban nem c-vel írta, hanem tz-vel. Ennek élő szóban nincs ugyan jelentősége, de a kormányzati jegyzőkönyvet azért ki kéne javítani.

A másik figyelemre méltó mondat szakmailag foglalkoztat. Orbán Viktor összehozta a hruscsovi Szovjetuniót és a bideni Egyesült Államokat, majd így bontotta ki a történelmi párhuzamot: „A megszállók most nem ránk akarják erőltetni a komisszárjaikat, hanem meg akarják választatni őket. Most nem lőfegyverük van, hanem Facebookjuk.” Az alanyát kölcsön veszem, hogy értelmezhessem a közösségi oldalról alkotott álláspontját. A megszállóknak tehát most nem lőfegyverük van, hanem Facebookjuk. Azért fontos a teljes gondolatmenetet írásban is látni, hogy a textusban érzékelhessük a kontextust, a szövegben az összefüggést.

A bejegyzés utáni összeállításból viszont kirajzolódik, hogy miniszterelnökünk véleménye a legutóbbi tíz évben gyökeresen megváltozott a Facebookról. Elismerte, hogy a 2010-es, kétharmados győzelemmel végződött kampányban sokat köszönhetett neki. Csakhogy a politikai ellenfelei is elkezdték használni, ezért mulatságos, hogy a Facebookot lekomcsizta a Facebookon. Holott az ő üzenőfalát 1,1 milliónyian követik, démonizált ellenfelei közül Gyurcsány Ferencét pedig 316 ezren, Karácsony Gergelyét 287, Dobrev Kláráét 130 és Márki-Zay Péterét 101 ezren.

Ha jól értem, nem az a baj, hogy az a fránya Facebook alkalmatlan az üzenetek továbbítására, hanem hogy azok is erre használják, akik másként képzelik el az ország vezetését, a hatalom gyakorlását. Ebben annyi az igazság, hogy a vélemények frontján furcsán alakult a helyzet. A kereskedelmi alapon működő médiumok közül ma már csak a Facebook képes valamelyest ellensúlyozni a kormányzati nyilvánosságot.

Tíz mondat a Facebookról

A magyar választási kampányban mi a választást javarészt a kontrollálhatatlan interneten és a Facebookon nyertük meg. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Nemzet, 2011. január 22.)

Elindulunk az ország azon részébe, ahova még a Facebook sem jut el. (Bajnai Gordon volt miniszterelnök, Klubrádió, 2013. április 22.)

A Facebook kommunista közösségi oldal lett sajnos. (Orbán Viktor miniszterelnök, Facebook.com, 2018. március 16.)

Orbán kiakadt a Facebookra, amit a Facebookon jelentett be. (Kovács István újságíró, Zoom.hu, 2018. március 22.)

A Fidesz országosan jelentkező problémája a Facebook. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, ATV, 2018. október 16.)

A hangosbemondón és a stencilen túllépve a mobiltelefon és a Facebook lett a fegyverek fegyvere. (Tamás Ervin újságíró, 168 Óra, 2019. február 7.)

Szeretném felhangosítani a patrióták hangját a Facebookon. (Rákay Philip publicista a Megafon Alapítványról, Mandiner.hu, 2021. május 28.)

Hosszas kivárás után még a számítástechnikai analfabéta Orbán is szükségét látta, hogy inkább a Facebookon folytatott kommunikációra helyezze a hangsúlyt. (Fábián András publicista, Újnépszabadság.com, 2021. július 5.)

A megszállóknak … most nem lőfegyverük van, hanem Facebookjuk. (Orbán Viktor miniszterelnök, Miniszterelnök.hu, 2021. október 23.)

A Facebook lőfegyver. Kösz. Annak is szántuk. (Szűcs Gábor Róbert blogger, volt diplomata, Facebook.com, 2021. október 23.)

Mindig bajban voltam október 23. értelmezésével, nincs ugyanis közvetlen élményem róla. Gyerek voltam egy vidéki kisvárosban, ahol zajlottak a főtéri események, a szüleim azonban nem engedtek ki még a külvárosi utcára sem. Csak hangokra emlékszem.

Az országút felől érkező, lánctalpas tankok csörgésére. A közeli ellenállási fészket géppuskázó vadászrepülők hangrobbanásaira. A Parlament épületében berendezkedett Szabad Kossuth Rádió szünetkitöltő Beethoven-zenéjére. A fejemben zajló 56-os hangjáték helyett tűnődnék inkább az ÚHc-ről. A Hét című bukaresti magyar hetilap ÚjHét.com nevű digitális változatáról. Napra pontosan egy éve alapította Marosvásárhelyen Ágoston Hugó. Eredetileg ama rovat szerkesztője volt a múlt század hetvenes éveiben, a természettudományosé, mely A Hetet megkülönböztette az itteni hetilapoktól.

Este kezdi összeszedegetni a magyar nyelvű digitális sajtóból a legérdekesebb cikkeket. Hajnali három körül készül el, és küldi szét a szélrózsa minden irányába a válogatást. Ökumenikus jellegű az összeállítása. Az értéket keresi, majdhogynem teljesen függetlenül a szerzők világnézeti irányultságától. Nem föltétlenül azért kevesebb a kormánypárti megnyilvánulás, mert elhatározta, hogy ami ellenszenves neki, azt hanyagolja. A portál technikai jellegéből adódóan a rövid írásokat favorizálja, márpedig a csípős és főleg szellemes jegyzet műfajában a propagandisztikus újságírás kevésbé versenyképes. Elfogadom az értékítéletét, mert fél évszázada szerkesztő rejlik mögötte.

Mi itt, Magyarországon összevissza utáltuk egymást. A kölcsönös sérelmek miatt évtizedek óta nem állunk szóba egymással, aztán az ÚHc olvasása közben fedezzük föl, hogy milyen érdekes szellemi társaságban találjuk magunkat. Abban a rovatban jelenünk meg, amely azt dokumentálja, hogy színvonalas műhelymunka folyik az egymástól elszigetelt véleménybuborékokban. S mert Ágoston Hugó nemcsak utánközöl, hanem új írásokat is rendel, kirajzolódik a határon túli egyszemélyes szerkesztőség legnagyobb erénye. Az összefüggések aprólékos ismerete híján nem vész el a részletekben, ezzel magyarázható, hogy velünk ellentétben a fáktól is látja az erdőt.

Az a benyomásom, hogy e következtetéssel nem is kerültünk messzire 1956 megítélésétől. Minél távolabbról nézzük, annál inkább kisejlik belőle, hogy olyan történelmi pillanat volt, amidőn a közös szándék (a rendszerváltás kísérlete) fölöslegessé tette a világnézeti különbségeket.   

’56 megítélése a történészeké, nem pedig a jogászoké. (Kiss Gy. Csaba MDF-politikus, Pesti Hírlap, 1990. április 18.)

’56 ma annyiféle, ahányan megéltük. Csak akkor volt egységes, amikor történt. (Mécs Imre hajdani egyetemista, Színes Vasárnap, 1995. október 22.)

Ma bárki nevezheti magát 56-osnak, ha elég öreg hozzá. (Pintér Emil sajtólevelező, Magyar Hírlap, 2002. november 4.)

1956 legalább annyira baloldali, mint jobboldali. (Rogán Antal Fidesz-politikus, Népszava, 2005. október 24.)

Magyarország nemzetté vált 1956-ban. (Szakály Sándor történész, Zalai Hírlap, 2012. október 24.)

1956 nem torta. (Körmendy Zsuzsanna újságíró, Magyar Nemzet, 2016. november 5.)

Akkor mind Petőfik voltunk. (Tóth-Máté Miklós író, Hajdú Online, 2016. december 30.)

A legutolsó magyar forradalom 62 éve volt. A következőre nem biztos, hogy 62 évet kell várni. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, Népszava, 2018. október 20.)

1956-ban még a gazemberek is hittek valamiben. (Puzsér Róbert publicista, Facebook.com, 2018. október 24.)

Ötvenhat pontosan annyi van, ahányan részt vettek benne. (Szele Tamás újságíró, FüHü.hu, 2019. május 12.)

Néhány napja, az aranydiploma átadási ünnepségén, beszélgetés közben mondta egyik évfolyamtársam, hogy én a Ránki-iskolából jöttem, ő meg a Barta-féléből. Mestereinkre, két debreceni professzorra utalt, a történész Ránki Györgyre és az irodalomtörténész Barta Jánosra. Megjegyzéséből éppenséggel kiérezhettem volna a világnézeti különbséget is, de inkább az elismerést hallottam ki, hogy mindkettőjüket iskolateremtőként tarthatjuk számon. A baráti mondat nem múlt el hatás nélkül, mert tegnap kimentem Ránki Tanár Úr sírjához. Amúgy is közeledik a halottak napja.

Sajtótörténészként vonzódom a színes újságok előtti korszakhoz, amelyet a fehér papírra nyomtatott fekete betűk harmóniája jellemez. Az egyik maga mellé kívánja, jól olvashatóvá varázsolja a másikat. A laposra csiszolódott, világos erezetű, szürkéből feketébe hajló színű kavicsot azonban nem a fehér, bár kissé már bézsesre színeződött márványalapra helyeztem, hanem a hatalmas, nyitott, kőből faragott könyvre, amely stílusosan jelképezi Ránki György mintegy harminckötetnyi életművét. Rajta a neve és két száma, az 1930 meg az 1988. Alig több mint 57 évet élt meg, és a 31 évesen átvett Kossuth-díj sem tette lehetővé, hogy a fővárosban katedrát kapjon.

Csaknem negyedszázadig bumlizott Debrecenbe, ez volt a mi szerencsénk. Kisvárosi gimnáziumokból érkeztünk az egyetemre, és a nemzetközi hírű történész személyében szemléletformáló professzorral találkoztunk. Ötödéves koromban még státuszt is adott munkahelyén, az MTA történettudományi intézetében, később pedig, immár szerkesztőként haláláig gondoztam az újságba szánt esszéit. Összejött belőlük vagy két kötetre való. Közös kalandjainkat, például az egyik cikkéből kerekedett botrány tanulságos történetét egyszer majd megírom, most inkább a temetőbeli kőkönyv foglalkoztat. Nincs ugyanis benne könyvjelző.

Úgy látszik, a kőfaragók tisztában vannak azzal, hogy a bronzból készült kutyanyelvre, olvasójelre, slejfnire vadásznak a fémgyűjtésre szakosodott, lángvágóval fölszerelkezett vállalkozók. De nincs idő a büntetőjogi elmélkedésre sem, mert hirtelen beugrik, hogy unokáim közül a 13 éves még falja a könyveket, a 8 éves azonban már nem a lexikonokat emeli le a házi könyvtár polcáról. A szócikket nézi meg a Wikipédiában. Ha majd úgy alakul, vajon mit rendelnek a kőfaragótól? Tabletet vagy okostelefont? Vajon lehet-e digitális eszközökre életművet alapozni?

Tíz mondat a könyvről

A könyv régen a legjobb barát volt, ma a legdrágább barátnő. (Kvári Sinkó Zoltán humorista, Napló, 1995. június 7.)

Könyvek helyett pénzt olvasnak. (Szakonyi Károly író, Magyar Rádió, 1997. október 1.) 

A könyvek hallgatnak, csupán a szerzők zajongnak néha. (Végh Alpár Sándor író, Magyar Nemzet, 2007. június 23.)

A számítógépnek nincs illata, mint a könyvnek, az egérrel nem lehet lapozni. (Szacsvay László színész, Magyar Nemzet, 2010. október 2.)

Egy könyvet nem kinyomtatni kunszt, hanem eladni. (Dési Péter könyvkiadó, Vasárnapi Hírek, 2014. április 27.)

Politikai indíttatásból könyvet égetni ugyanolyan reménytelen, mint könyvet nyomtatni. (Bagossy László rendező, 168 Óra, 2018. november 8.)

A könyvhéten sokan böngésznek, de kevesen vesznek. (Köves József könyvkiadó, Facebook.com, 2019. június 16.)

Ahol a könyvespolc érintkezik a szántófölddel, ott válik ketté az ország. (Sándor Erzsi író, Facebook.com, 2019. október 15.)

Nagy ellenfelünk az internet - de nem ellenségünk. (Kocsis András Sándor könyvkiadó, ATV, 2020. január 9.)

Az internet a világ legnagyobb könyvtárává nőtte ki magát. (Vince Mátyás újságíró, Zugló TV, 2020. december 3.)

Állítólag 3,6-en olvasnak egy újságot. Csakhogy a papírra nyomtatott újság csillaga leáldozóban van, és ami utána jött, az magányos időtöltés. Nem szokás a számítógép előtt ülő háta mögött áthajolni, és a monitorról (vagy a mobiltelefon képernyőjéről) betűzni a híreket, véleményeket. A házunkban mégis érvényes az a fránya 3,6.

Reggelenként felhozom a postaládából a Népszavát. Átrágom magam rajta, majd leviszem a negyedik emeleti mérnökhöz, és kétrét hajtva az ajtó elé szerelt rácsok közé húzom. Onnan vándorol az első emeletre, a másik mérnökhöz. Tőle pedig a másik lépcsőházban lakó özvegyasszonyhoz. A száz lakásban körülbelül kétszázan élünk, és négyen olvassuk az egyetlen ellenzéki napilapot. Téved azonban, aki kizárólag ebből az arányból indul ki.

Az 1873 óta működő újságból 17-18 ezer példány kél el, ami ugyebár 65 ezer olvasót jelent. Az online változatot pedig naponta 47-48 ezren kísérik figyelemmel. S mert a karantén digitalizálta a koros törzsolvasókat is, a patinás újság olvasottsága úgy fele-fele arányban oszlik meg mintegy 100 ezer ember között. Ha tehát a Népszavát el kéne helyezni a nyilvánosságban, akkor érdemes olyan emberre bízni, aki ügyesen és előre látóan szervezi az offline és az online közti átmenetet. Bizonyára ezzel magyarázható, hogy e munkát a fiatalítás jegyében a 70 éves Friss Róbert helyett a 71 éves Németh Péterre bízták a tulajdonosok.

Igen ám, de a váltás az ellenzéki előválasztás utáni napon ment végbe. Márpedig ha így időzítették, akkor nem árt figyelembe venni a hat és fél ellenzéki párt, sőt talán a párton kívüli miniszterelnök-jelölt szempontjait is. Vagy lehetséges, hogy a hat ellenzéki párt vezetői kész tények elé akarták állítani a Pálinkás József-féle feledikhez közeledő Márki-Zay Pétert? Találgatás helyett barátkozzunk inkább a gondolattal, hogy a politikusok ilyenkor szoktak főszerkesztőt cserélni: a belső kampány után és fél évvel az országgyűlési választás előtt.

A négyéves száműzetésből visszatért régi-új főszerkesztő, az örökifjú Németh Péter szellemes, ütős mondataiból nem sikerült legalább tízet összegyűjteni. Egyike azonban azoknak, akik sportújságíróként megszokták, hogy utaztatják őket az egyesületek. Elődje viszont olyan szerkesztőségből érkezett néhány éve, ahol tiltották a munkatársaknak, hogy beüljenek az egyesületek buszába vagy repülőjébe. Szemlélete kirajzolódik a bejegyzésem utáni összeállításból, talán ez a titka leváltásának is.

Tíz mondat Friss Róberttől

Orbán Viktor a köztársaság királya. (Népszabadság, 2010. augusztus 12.)

Az MSZP inkább politikai klub, mint párt. (Népszabadság, 2010. november 16.)

/Az Orbán-kormányról/ Hatalomra méltatlan hatalom. (Népszava, 2014. július 21.)

Az erősödő Fidesz-államban az ellenzék demokráciát mímel. (Népszava, 2014. augusztus 9.)

A DK elkezdte felzabálni az MSZP-t. (Népszava, 2017. november 29.)

Az ellenzéki pártokban nem messiásokra, hanem szervezetekre volna szükség. (Népszava, 2018. október 10.)

Ami elég a Kossuth téren, kevés az országban. (Népszava, 2019. január 28.)

A baloldal képtelen a társadalmi elégedetlenséget politikai keretbe emelni. (Népszava, 2020. október 22.)

A firkászok itt mellékszereplő ordító egerek. (Népszava, 2021. április 14.)

Ma széles körű elégedetlenség van, de nincs forradalmi helyzet. (Népszava, 2021. október 5.)

Nem vagyok divatfotós, a nem létező teniszlabdát mégis visszadobom a parkban bolondozó fiataloknak. A tegnapelőtti bejegyzésemhez ugyanis hozzászólt Domokos Lajos, és a Demokratikus Koalíció előválasztási szerepléséről az jutott eszébe, hogy mint Antonioni kultuszfilmjében „addig nagyítjuk a képet, míg szétesik, és semmi nem látszik belőle”.

Az elmélkedésre az adott alkalmat, hogy azt firtattam: ha az alapító Gyurcsány Ferenc idén februárban 1 millió szavazót tulajdonított a pártjának, akkor most, fél évvel később az előválasztáson a DK miniszterelnök-jelöltje, Dobrev Klára miért kapott „csak” 283677 voksot? E kérdés emlékeztette újságíró kollégámat a Nagyítás című filmre, amelyben a főszereplő nagyítás közben fedezett föl egy gyilkosságot, amelyet azonban senki nem akart elhinni neki. Végül odáig jutott az önmarcangolásban, hogy a képzeletben teniszező fiataloknak visszadobta a nem is létező labdát.

Dobrev Klára a bejegyzésem utáni összeállításba még ama mondattal került be, hogy „határ a csillagos ég”. Becsületére válik, hogy rokonszenves visszafogottsággal nem vette át a pártelnök milliós sugallatát, csupán egy közismert metaforával fejezte ki a vágyálmát. Csakhogy az előválasztást követő napon az ATV-s műsorvezető rákérdezett a vereséggel felérő számra, és már azt találta mondani, hogy „közel” milliós szavazótábora van a DK-nak. Tegnap este Vágó István ugyanezt a mondatot ismételte meg az ATV-ben, csak éppen a „közel” helyett „majdnem” 1 millió csúszott ki a száján. Vajon mivel magyarázható a pártelnök, a miniszterelnök-jelölt és az elnökségi tag közösen hangoztatott milliója?

Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy egy közvélemény-kutatásból ered. A Demokratikus Koalíció tizenvalahány százalékot ért el egy ezres mintán, ami a körülbelül 8 millió választásra jogosult állampolgár esetében közelíthető a millióhoz. Jól hangzik, de ha az előválasztás ennek csupán a harmadrészét produkálta, már aligha érdemes ismételgetni. Mert akkor nemcsak nagyításnak, nagyotmondásnak, nagyzolásnak nevezhető, hanem könnyen leleplezhető túlbecslésnek is. Márpedig egy szocialista politikus, Kovács László örökbecsű mondásával élve nem közvélemény-kutatást kéne nyerni, hanem választást.

Tíz mondat a Demokratikus Koalícióról

Az új párt sokaké lesz. Azt remélem, hogy 2014-re milliónál is több szavazóé. (Gyurcsány Ferenc, Vasárnapi Hírek, 2011. október 22.)

250-300 ezer ember probléma nélkül képes választani a Demokratikus Koalíciót. (Molnár Csaba, YouTube.com, 2012. március 1.)

150 ezer látogatót mérnek, szerintünk viszont 3-400 ezer szimpatizánsunk van. (Gyurcsány Ferenc, Népszava, 2013. szeptember 13.)

Mögöttem van pár százezer ember, akik hiányoznak a közösből. (Gyurcsány Ferenc, InfoRádió, 2013. október 30.)

A DK-nak van 10 ezer tagja és 500 ezer támogatója. (Vadai Ágnes, ATV, 2017. április 25.)

Egy nagy üveg kólában merek fogadni, hogy 2018-ban két számjegyű eredményt érünk majd el. (Gyurcsány Ferenc, Zoom.hu, 2017. július 21.)

Amit gondolok erről a világról, az 700 ezer embernek fontos. (Gyurcsány Ferenc, Hír TV, 2018. március 17.) /Szerkesztői megjegyzés: Ehhez képest a DK három hét múlva, az április 8-án megrendezett országgyűlési választáson 308.836 szavazatot kapott. Ez 5,37 százalékra volt elég, és a Demokratikus Koalíció éppen csak átcsusszant az ötszázalékos parlamenti küszöbön./

1 millió szavazónk van. (Gyurcsány Ferenc, ATV, 2021. február 13.)

Közel 1 millió szavazója van a DK-nak. (Dobrev Klára, ATV, 2021. október 18.)

Majdnem 1 millió szavazója van a DK-nak. (Vágó István, ATV, 2021. október 19.)

A véletlen úgy hozta, hogy ugyanabban a keretben jelentünk meg. Ma reggel azt vettem észre, hogy az Index fogyókúrára fogott közéleti rovatában kettőnk bejegyzése látott napvilágot. A másik Korbely György, aki figyelemre méltó portrét rajzolt Márki-Zay Péterről. Azt írta róla, hogy „Végre valaki, akinek története van.” Neki, a szerzőnek is van története.

A magyar sajtó egyik digitális úttörője. Még a múlt század kilencvenes éveiben indult, és számítástechnikai felkészültségéből telt arra, hogy ne kelljen külalakot kölcsönöznie a Facebooktól vagy a Blog.hu-tól. Maga tervezte az Alföldi blogot, és rendre elgondolkoztató bejegyzésekkel vétette észre magát. Egy időben a Békés Megyei Hírlap online szerkesztőségében is dolgozott, majd számomra ismeretlen okból visszahúzódott orosházi otthonába, és íráskészségét bloggerként kamatoztatta.

S mert szűkebb pátriájában van magyarországi lakcíme is, jelenlegi munkahelyéről, a Németország legdélnyugatibb csücskében, a svájci és francia határ közelében fekvő Hausen im Wiesentalból fejti ki, hogy miként szavazott. Egyike ama néhány határainkon túl élő magyar bloggernek, akire azért érdemes odafigyelni, mert velünk ellentétben a fáktól is látja az erdőt. Nem él oly régóta külföldön, hogy feledné az itthoni összefüggéseket, ráadásul tágítja nézőpontját, hogy kívülről látva bennünket nem vész el azokban a fránya részletekben.

Az előválasztás győztesében például nemcsak a hódmezővásárhelyi polgármestert látja, hanem a gyulai gyökérzetűt is. Jólesően veszi tudomásul, hogy végre „az ellenzéknek is megvan a maga szegénylegény-sztorija”. Úgy véli, hogy a választási szövetségbe tömörült politikai csoportosulások immár közös miniszterelnök-jelöltje „fityiszt mutat a hazai politikai osztálynak”. S azt sem rejti véka alá, hogy szerinte „Az óbaloldal számára keserű volt ez az előválasztási pirula.”

Ha rajtam múlna, máshová helyezném a hangsúlyokat, bejegyzését azonban lokálpatrióta megállapításokkal hitelesíti. Ezzel magyarázható, hogy közelítésmódja továbbgondolásra késztet. Ugyanez ritkábban mondható el a nála szárazabban fogalmazó és a regionális körülményeket kevésbé ismerő fővárosi értelmezőkről. Vannak azért néhányan, akiknek a jellemzéséből hasonlóképpen hiteles kép kerekedik Márki-Zay Péterről. Íme.

Tíz mondat Márki-Zay Péterről

Egy szabadpiaci fundamentalista. (Tanács István újságíró, Facebook.com, 2021. október 11.)

Márki-Zay: Orbán-rendszer Orbán nélkül. (Antal Attila politológus, ATV, 2021. október 12.)

Az ellenzék buldózere. (Vona Gábor volt Jobbik-politikus, Index.hu, 2021. október 13.)

Tetszik benne, hogy nincs megcsinálva. (Röhrig Géza költő, Facebook.com, 2021. október 13.)

Még nem dőlt el, hogy jelenség vagy tényező lesz-e a magyar politikában. (Pulai András szociológus, ATV, 2021. október 14.)

A magyar ellenzék meghatározó szereplője. (Plankó Gergő újságíró, 444.hu, 2021. október 17.)

Márki-Zay Péter egy időzített bomba. (Nagy Attila Tibor politológus, ATV, 2021. október 18.)

Nem annak ellenére nyert, hogy nem állt párt mögötte, hanem részben éppen azért. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Facebook.com, 2021. október 18.)

Még a baloldali tábor felében is népszerűtlen Gyurcsány-jelenségtől ő tudta a legnagyobb távolságot tartani. (Mráz Ágoston Sámuel politológus, Index.hu, 2021. október 18.)

Ami eddig Lázár János problémája volt, az most már Orbán Viktoré. (Török Gábor politológus, Index.hu, 2021. október 18.)

A címbéli zárójel a nyilvánvaló véletlennel magyarázható, hogy a Demokratikus Koalíció rövidítése azonos Dobrev Klára nevének kezdőbetűivel. Néhány órával az ellenzéki előválasztás után persze nem könnyű eldönteni, vajon a DK sínylette-é meg Dobrev Klára nehezen indokolható derűlátását, vagy DK a Demokratikus Koalíció túlértékelt kampányát.

Dobrev Klára néhány napja, október 14-én az ATV stúdiójában kifejtette: „Ez az ország baloldali politikára, egy baloldali politikusra vágyik.” Ma már tudjuk, hogy e megállapítást kétségessé teszik az előválasztás tényei. Még az sem egyértelmű, hogy az egész ország vajon az újdonsült ellenzéki miniszterelnök-jelöltre, a magát hangsúlyozottan jobboldalinak tartó Márki-Zay Péterre vágyik-e. Egyelőre csupán azt tudjuk, hogy a hódmezővásárhelyi polgármestert 371560 szavazatot kapott, a DK szorgalmasan kampányoló jelöltjének pedig 283677 jutott.

Nem az ország voksolt ugyanis az előválasztás második fordulójában, hanem azok, akik névvel, lakcímmel és személyi számmal vállalták önmagukat. Ellenzéki előválasztásnak siker volt a 655237 szavazat, csakhogy hazánkban körülbelül 8 milliónyian jogosultak arra, hogy jövő tavasszal voksoljanak. Vajon miből táplálkozott Dobrev Klára optimizmusa, mennyit ér a 283 ezer szavazata? Derűlátását arra alapozta, hogy szorgalmasan járta végig az országot, és mindenhol tömegek fogadták. Valószínűleg nemcsak nekem tűnt föl, hogy az alkalmanként néhány száz érdeklődő többsége az idősebb korosztályhoz tartozott. Ez a DK (és DK) törzsközönsége.

Nincsenek kevesen, a legerősebb ellenzéki pártot alkotják, és a rajongásig fegyelmezettek. Ahhoz azonban nem elég számosak, hogy eldöntsék az előválasztás sorsát. Ha nem lett volna nyár, majd kora ősz, ráadásul nem közeledett volna a koronavírus-járvány negyedik hulláma, akkor azt mondhatták volna, hogy DK kampányrendezvényein még a csilláron is lógtak. Kevesen emlékeznek rá, de 2018 tavaszán ez a mondat volt a tudósítások leggyakrabban ismételgetett eleme. Akkoriban nyilatkozta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció alapítója, hogy „Amit gondolok erről a világról, az 700 ezer embernek fontos.”

Ehhez képest a DK három hét múlva, az április 8-án megrendezett országgyűlési választáson 308.836 szavazatot kapott. Ez 5,37 százalékra volt elég, és a Demokratikus Koalíció éppen csak átcsusszant az ötszázalékos parlamenti küszöbön. Idén februárban a pártelnök 1 millió szavazóról beszélt. Ehhez képest a minapi előválasztáson a miniszterelnök-jelöltje 283677 voksot kapott.

Tíz mondat a Demokratikus Koalícióról

Az új párt sokaké lesz. Azt remélem, hogy 2014-re milliónál is több szavazóé. (Gyurcsány Ferenc, Vasárnapi Hírek, 2011. október 22.)

250-300 ezer ember probléma nélkül képes választani a Demokratikus Koalíciót. (Molnár Csaba, YouTube.com, 2012. március 1.)

Nagyjából 150-200 ezer szavazója van a Demokratikus Koalíciónak. (Gyurcsány Ferenc, InfoRádió, 2012. szeptember 18.)

150 ezer látogatót mérnek, szerintünk viszont 3-400 ezer szimpatizánsunk van. (Gyurcsány Ferenc, Népszava, 2013. szeptember 13.)

Mögöttem van pár százezer ember, akik hiányoznak a közösből. (Gyurcsány Ferenc, InfoRádió, 2013. október 30.)

A DK-nak van 10 ezer tagja és 500 ezer támogatója. (Vadai Ágnes, ATV, 2017. április 25.)

Egy nagy üveg kólában merek fogadni, hogy 2018-ban két számjegyű eredményt érünk majd el. (Gyurcsány Ferenc, Zoom.hu, 2017. július 21.)

Amit gondolok erről a világról, az 700 ezer embernek fontos. (Gyurcsány Ferenc, Hír TV, 2018. március 17.)

1 millió szavazónk van. (Gyurcsány Ferenc, ATV, 2021. február 13.)

Természetesen a határ a csillagos ég. (Dobrev Klára, Alfahír.hu, 2021. augusztus 6.)