Hadházy Ákos bicskája beletört a saját pártjába. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus, ATV, 2018. április 5.)

Hadházy játssza a felrúgott focistát. (Sallai R. Benedek LMP-politikus, Facebook.com, 2018. április 15.)

Önkéntes ügyészt játszik. (Puzsér Róbert publicista, Magyar Hang, 2018. július 20.)

Ha az ilyen kemény harcosokat nem képes integrálni az ellenzék, aligha várhatunk tőle többet, mint amit eddig művelt. (Fábri Ferenc sajtólevelező, Vasárnapi Hírek, 2018. október 6.)

A korrupció elleni harc védőszentje. (Fekete-Győr András Momentum-politikus, Újnépszabadság.com, 2021. február 15.)

Hadházy úgy váltogatja a pártjait, mint más az alsógatyáját. (Tóth Csaba szocialista politikus, 168.hu, 2021. február 17.)

Hadházy Ákos az ellenzék ellenzéke. (Török Gábor politológus, InfoRádió, 2022. június 9.)

Hadházy Ákos lódoktor és ellenzéki mutatványos. (Pilhál György újságíró, Magyar Nemzet Online, 2022. szeptember 28.)

A gerillákat nem szokták szeretni a reguláris hadseregekből. De gyakran motorjai a győzelemnek. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Facebook.com, 2022. november 4.) 

Hadházy Ákos mégsem helyettesítheti egyedül az egész parlamenti ellenzéket. (Dési János újságíró, Klubrádió, 2022. december 5.)

Természetesen az olvasónak. Olyannyira, hogy kollégám, Ágoston Hugó ezt írta róla: „Őfelsége, az olvasó.” Sokáig azt hittem, hogy alkotmányos monarchiában élünk, de nemrégiben egy több mint két évtized előtti vitát böngésztem, amelyben a liberális napilap munkatársa, Szále László elgondolkoztató mondatot vetett papírra. Szerinte „A cenzor is húz, a szerkesztő is. A cenzor a hatóság, a szerkesztő az olvashatóság érdekében.” (Magyar Hírlap, 2000. július 13.)

Azt mondta ki, amit sejtettem, ám képtelen voltam ilyen tömören megfogalmazni. Hát persze, hogy uralkodónk az olvasó, de mit tudunk róla. Azt, amit a szociológusok pedzegetnek? Vagy azt, amit író-olvasó találkozókról, olvasólevelekből, mostanában kommentekből szedtünk össze? 1967 óta vagyok szerkesztő. Diák-folyóiratnál kezdtem, és diák-portálnál fejeztem be, közben leginkább hetilapokat szerkesztettem. Körülbelül húszezer kéziratot olvastam, ebből 14 ezret médiatanárként, másfél ezret Bodor Pál diurnusaiból, a többit pedig íróktól, újságíróktól. Hát nem én voltam ama olvasó, akinek a befogadó készségéről, ízléséről, világnézetéről a legtöbbet tudhattam meg?

De vajon mások miként vélekednek az olvasókról? A bejegyzésem utáni összeállításból kirajzolódik, hogy azokról, akik a Kádár-korszakban megtanultak a sorok között olvasni. A publicisták az ő kedvükért tanultak meg a sorok közé írni. Aztán jött a rendszerváltás, és a publicisták egyre inkább azt írták meg, amit éreznek. Mellőzték a metaforákat (a sűrített hasonlatokat, a képes beszédet), durr bele a képébe alapon fejtették ki az álláspontjukat. Akadt is olyan miniszter, aki már-már eltemette a sorok közti üzeneteket, amelyeket azonban a 2010 utáni hatalomgyakorlás „jóvoltából” az olvasók újra kezdtek kapiskálni.

Itt tartunk most. Változatlanul keveset tudunk az olvasókról, ám azt azért megértettük, hogy leszoktak a szerkesztett tartalmakról. Átszoktak a közösségi oldalakra, ahol nincs szerkesztő, ha csak Mr. Algorítmust nem tekintjük annak. De ha nincs két lábon járó ízlésszűrő, akkor nemcsak e sorok írója mondhatja magáról, hogy én vagyok őfelsége, az olvasó, hanem mindenki.

Tíz mondat az olvasókról

Sok lapra kevés olvasó jut. (Fodor Gábor kulturális miniszter, Vasárnap, 1994. augusztus 21.)

A sajtóhiba mindig örömet okoz az olvasónak, mert egy pillanatra okosabbnak érzi magát. (Kvári Sinkó Zoltán veszprémi újságíró, Napló, 1995. október 13.)

A magyar olvasókat az különbözteti meg az amerikaiaktól, hogy a sorok között is tudnak olvasni. (Torgyán József mezőgazdasági miniszter, Magyar Narancs, 2001. július 19.)

A szabad sajtó korában az olvasónak már nem kell rejtett üzenetet keresnie a sorok között. (Magyar Bálint oktatási miniszter, Lapkiadás, 2004/ november)

Ma már az olvasó az újságot inkább nézi, mint olvassa. (Rózsa Gyula újságíró, Népszabadság, 2011. március 3.)

Akik vezetik az országot, nem olvasnak újságot. Vannak jól fizetett újságolvasó munkatársaik, akik elmondják nekik, amit hallani szeretnének önmagukról. (Odze György író, Facebook.com, 2015. július 27.)

Az online-nal sok olvasót lehet találni, és kevés pénzt szerezni. (Pallagi Ferenc újságíró, ATV, 2016. november 3.)

A sajtó szolgáltatás ugyan, de nem a politikusoknak szól, hanem az olvasóknak. (Szele Tamás újságíró, Zóna.hu, 2019. december 10.)

Ameddig van olvasónk, nem túl lényeges kérdés, mennyire nehezíti meg életünket a kormány. (Lukács Csaba újságíró, Magyar Hang, 2021. július 30.)

Őfelsége, az olvasó. (Ágoston Hugó marosvásárhelyi újságíró, ÚjHét.com, 2022. november 16.)

A legutóbbi napokban Orbán Viktor dollározott, Gyurcsány Ferenc orbánozott, Dobrev Klára uniózott, Lendvai Ildikó rendszerelt, Karácsony Gergely pedig újságolt. Lefülelt mondatok.

Esetleg fasiszta? (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök Orbán Viktorról, Facebook.com, november 26.)

Orbán a nyakába akasztott sállal kettétörte a Kisantantot. (Raffay Ernő történész, YouTube.com, november 27.)

Akinek stróman kell, az nem szabad ember. (Hajós András műsorvezető, Válaszonline.hu, november 28.)

Az ellenzéki pártok szedett-vedett csapatokban vannak. (Jakab Péter volt Jobbik-politikus, Klubrádió, november 28.)

A politika elvek képviselete. (Csizmadia Ervin politológus, ATV, november 29.)

Kényelmes a politikai ellenfelet lekommunistázni vagy lefasisztázni. (Karsai László történész, Klubrádió, november 29.)

Lehet, hogy Orbán Viktor nem fasiszta, de évek óta fraternizál ezzel a hanggal. (Tamás Ervin újságíró, Blog.hu, november 30.)

A hatalmi érdekek kiszolgálása nem keverendő össze az újságírással. (Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, Facebook.com, november 30.)

Ebbe az országba akkor érkeznek uniós pénzek, ha kormányváltás lesz. (Dobrev Klára DK-politikus, árnyék-miniszterelnök, ATV, november 30.)

Orosz kémek vannak a NATO-ban, és magyarul beszélnek. (Bartus László újságíró, Amerikai Népszava, december 1.)

Az Európai Parlament inkább ugat, mint harap. (Lattmann Tamás nemzetközi jogász, ATV, december 1.)

Semmit róluk nélkülük. (Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő, Magyar Narancs, december 1.)

A média sokszínű, szabadon gyülekezhetünk, írhatunk, beszélhetünk. (Pilhál Tamás újságíró, Magyar Nemzet Online, december 1.)

Nem adták oda a pénzt az országnak, viszont odagurították a dollárt a baloldalnak. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, december 2.)

Nem sok szülő fogja lenyelni, hogy a Parlamentben melegebb van, mint az iskolában. (Nagy Ervin színész, Magyar Hang, december 2.)

Egyelőre nem produkál túl combos számokat a csatorna. (Presinszky Judit újságíró a DK online tévéjéről, Telex.hu, december 2.)

Ha sajtópert indít ellenünk, azzal csak egy dolgot bizonyít, hogy mégiscsak sajtónak tekint minket. (Varga Ádám újságíró Karácsony Gergelyről, PestiSrácok.hu, december 2.)

Egy pertől még nem lesztek sajtó, akárhogyan rágalmaztok. (Szele Tamás újságíró, Facebook.com, december 3.)

A rendszer falai állnak, de rések nyíltak bennük. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Népszava, december 3.)

A lényeg az, hogy egy ember dönt, a többi igazodik. (Szentpéteri Nagy Richárd alkotmányjogász, HírKlikk.hu, december 4.)    

Orbán Viktor szuverén államot épített. Magának. (Lehoczki Noémi publicista, Mérce.hu, december 4.)

Ha a miniszterelnök péntek reggeli interjújáról tűnődöm, nem sietem el a nyilvános morfondírozást. A rádió mellett meghallgatom ugyan, sőt cédulázom is a legfontosabb megállapításokat. Mégis megvárom, hogy a kommunikációs stáb elvégezze a munkáját, és amit hallottam, az összehasonlítható legyen a Miniszterelnök.hu-n megjelenő, jegyzőkönyvi hitelességű leirattal. 

Közben persze napvilágot látnak a nem föltétlenül rokonszenvről árulkodó bejegyzések. Ezúttal szinte minden berzenkedő ugyanazt emelte ki Orbán Viktor gondolatmenetéből. Kétféleképpen idézték. Vagy így: ’Kénytelen-kelletlen belátjuk, hogy Ukrajnát segíteni kell.’ Vagy pedig így: ’Magyarország kénytelen-kelletlen belátja, hogy Ukrajnát segíteni kell.’ A második változatra azért van szükség, hogy az értelmezők hozzáfűzhessék: Orbán megint azonosította magát az országgal.

Mindezt bárki megteheti - valamelyik közösségi médiumban, például a fészbukos üzenőfalán. Még az újságírókat se hibáztatom, ha egyik vagy másik címmel hívják föl a figyelmet a miniszterelnöki rádióinterjúra. Ilyenkor azonban nem szabad kitenni az idézőjelet, Orbán ugyanis nem ezt (nem így) mondta. Nyilvánvaló, hogy a „kénytelen-kelletlen” szívből jött, de mint a bejegyzésem utáni összeállításból kiderül, az élő adás hevében összetett mondat kerekedett. Ha tehát elemezni akarjuk a kormányfő mondandóját, két idézőjel közé csak azt tehetjük, amit valójában mondott.

A tehátról jut eszembe, hogy a miniszterelnök pénteken reggel 24-szer mondta ki, hogy tehát. E beszélgetések 7.33-tól 7.59-ig tartanak, Orbán tehát 26 perc alatt percente ugyanazt a szót ismételgette. (Néhány másodpercig a műsorvezető is beszélt.) Márpedig ha országunk első embere annyira ragaszkodik ahhoz, hogy az okot és az okozatot egy szóval összekösse, akár  választékosabbá is tehetné az okfejtését. Olykor használhatná azt is, hogy azaz, egyszóval, ennélfogva, ergó, eszerint, ezért, így, ilyenformán, következésképpen, következőleg, vagyis.

Még egy megjegyzés a miniszterelnöki interjúhoz. Miközben a nyilvánosság első számú kedvezményezettje megdicsérte a hiányzó pénzért harcoló stábját, élén Navracsics miniszterrel, munkatársait a „siserehad” kifejezéssel jellemezte. A Magyar szókincstár szerint a siserehad gyülevész népséget jelent.    

Tíz mondat Orbán Viktortól (Magyar Rádió, 2022. december 2.)

Tehát Európa levágta magát, vagy a napokban folyamatosan vágja le magát az oroszokkal való gazdasági együttműködésről.

Magyarország eddig mindig elérte a saját nemzeti céljait, vagyis mentesítettük magunkat az embargó ténye alól.

Ha Oroszországból nem hozhatunk olcsót, máshonnan kell hozni, az meg drágább.

/A Covid utáni helyreállítási alapról és a brüsszelitákról/ Nem adták oda a pénzt az országnak, viszont odagurították a dollárt a baloldalnak.

A választók éppen azért szeretik a demokráciát, mert ők mondják meg, hogy milyen kormányok és milyen adópolitikát ígérő kormányok kerülnek hatalomra egy-egy országban. 

A magas energiaárak miatt évente elveszítünk legalább 10 milliárd eurót. Az 4000 milliárd forint! Ha ez nem volna, ezt az összeget oda tudnánk adni béremelésre, nyugdíjra, fejlesztésekre, pedagógus béremelésre, egészségügyi beruházásokra, szóval arra, amire Magyarországnak igazán szüksége volna.

Most egyszerűen kirepítik az országból ezt az összeget, és ezt elő kell teremteni.

Egy siserehad dolgozik a tárgyalások során azért, hogy Magyarország jó pozíciókat érhessen el.

Ha már itt vagyunk, ahol vagyunk, Magyarország kénytelen-kelletlen, de belátja, a saját gazdasági nehézségei ellenére is belátjuk, hogy Ukrajnát segíteni kell.

Itt nem átmeneti, egy-két éves válságot kell kezelni, hanem föl kell építeni egy teljesen új gazdasági modellt.

A fenti bűnbak a zsidó, a lenti bűnbak a cigány. (Magyar Hírlap, 2000. december 9.)

Ami Csurka esetében meggyőződés, az a Fidesz esetében cinizmus. (Népszabadság, 2002. július 12.)

A Fideszben az antiszemitizmus a legtiltottabb dolgok közé tartozik. (Heti Válasz, 2011. március 31.)

Alulról csak úgy tud megszerveződni egy mozgalom, ha nincs benne pénz. (Népszabadság, 2011. augusztus 2.)

Nem az a probléma, hogy nincs elég gyerek, hanem hogy a leghátrányosabb térségekben vannak. (Népszabadság, 2011. augusztus 2.)

Interjút akar? Hallgasson végig, mert nem azért vagyunk, hogy az újságíró beszéljen, hanem azért, hogy én beszéljek. (Népszabadság, 2011. augusztus 2.)

A nyomort felváltotta a szegénység. (Heti Válasz, 2013. december 5.)

A baloldal versenytárs, a Jobbik viszont ellenfele minden demokráciát védő embernek. (Népszabadság, 2014. március 8.)

/Orbán tusványosi előadásáról/ Ez egy náci beszéd. (RTL Klub, 2022. július 26.)

/Orbán bécsi bocsánatkéréséről/ Ezzel a nyilvános megszólalással a lemondásom is okafogyottá vált. (ATV, 2022. július 28.)

A hetilapok általában csütörtökön jelennek meg, a napilapok hétvégi mellékletei pedig szombaton. A kettő közé ékelődő pénteken lát napvilágot a Magyar Hang. Tegnap azonban nem találtam a Sparban, a bejárattól a bolt homályosabb részébe áthelyezett újságpolcon. Némi kutakodás után fedeztem csak föl egy másik újság mögött.

Erről felötlik, amiről olvastam valahol, bár az is lehet, hogy Lukács Csaba lapigazgató említette. Négy és fél éve, az induláskor a még el nem adott példányokat egy nap után a boltosok visszaküldték a terjesztő cég raktárába. Nem föltétlenül politikai okból, inkább azért, mert az olcsó újságnyomó papírú, egyelőre ismeretlen hetilapot napilapnak vélték, amelynek másnapi, elavult példánya óhatatlanul az úgynevezett remittendában kötött ki. Az emlékezet mélyéről az is fölmerült, hogy egy másik külföldi üzletlánccal kis híján perre ment a szerkesztőség, az ugyanis nem akarta befogadni az új hetilapot. De aztán az Aldit meggyőzték az eladási számok, a bírósági hercehurca elmaradt.

Máskülönben a lapigazgató azért hívott fel, mert azt írtam néhány napja, hogy a Magyar Hang „7200 példányban "kél el”. Ez igaz ugyan, de a szám csupán a standokon eladott példányokat jelenti. Ehhez kéne még hozzáadni a papír alapú verzió 4250 és az online változat 700 előfizetőjét is. Egyébként a pozsonyi nyomdától 15 ezer példányt rendelt a legutóbbi számból, és az értékesített 11-12 ezerrel a Magyar Hang a második legolvasottabb a hazai hetilapok mezőnyében. Köszönöm a pontosítást, már csak azért is, mert a telefonos kiegészítés tartalmas szakmai beszélgetésbe torkollott.

Azóta is azon tűnődöm, vajon mit jelent a „polgári hetilap” büszkén vállalt jelzője. Az a benyomásom, hogy nemcsak a Fideszből kiábrándult választópolgárokat. Azokat is, akik a keresett pénz felélése helyett befektetnek, akik fölszedik a járdáról a kutyájuk piszkát, akik igényesen szórakoznak, akik törődnek a közügyekkel, és akik a vendégeiket nem papucsban fogadják. E tulajdonságok közül egyedül a kutyatartás nem vonatkozik rám, ezért aligha véletlen, hogy a tágabban értelmezett polgári hetilap összes eddigi számát megvásároltam.

Odáig nem jutottam, hogy előfizessek rá, de baloldali értékrendű értelmiségiként igazodási pont lett a konzervatív hetilap. Jó tollú publicisták közölnek benne, akikkel gondolatban vagy itt, a Médianaplóban gyakran vitatkozom, adok azonban a véleményükre.                  

Tíz mondat a Magyar Hangról

A Magyar Nemzet, a Lánchíd Rádió, a nyomtatott Heti Válasz beszántása, valamint a Hír TV kitakarítása után kijelenthető: a Magyar Hang maradt a polgári Magyarország utolsó orgánuma. (György Zsombor főszerkesztő, Magyar Hang, 2018. augusztus 3.)

Elvárjuk, hogy a propagandaújságok és a bulvárlapok mellett a kínálatban egészséges szellemi táplálék is helyet kapjon. (Puzsér Róbert budapesti főpolgármester-jelölt az Aldi-üzletláncról, hvg.hu, 2019. március 9.)

Amit újságíróként szeretek, annak a Magyar Hangban van a helye. (Dévényi István publicista, Azonnali.hu, 2020. december 7.)

Némelyikük valóban tehetséges. (Jeszenszky Zsolt publicista, PestiSrácok.hu, 2021. április 20.)

A jobboldali közönségnek szóló, nagyon színvonalas hetilap. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, Partizán, 2021. június 15.)

A magát polgári hetilapnak és portálnak tartó Magyar Hangot a Magyar Nemzetből kizárt újságírók alapították 2018-ban. (Mediaworks Hírcentrum - Origo.hu, 2022. június 8.)

Nem pártpolitikához, sokkal inkább a polgári eszményekhez ragaszkodó értékrendet érzünk magunkhoz közel állónak. (György Zsombor, a Magyar Hang főszerkesztője, Index.hu, 2022. július 25.)

Ha beengedik a Telexet vagy a Népszavát, miért nem engedik be a Magyar Hangot? Velünk szemben van egy zsigeri gyűlölet - árulónak tartanak minket, és ezt ki is mondják. (Lukács Csaba, a Magyar Hang lapigazgatója a kormányinfóról, Napunk.sk, 2022. november 10.)

Magyarországon nem akadt nyomda, amely vállalta volna a kinyomtatásukat, ezért a lapot Pozsonyban, a Petit Press nyomdájában nyomtatják. (Szalay Zoltán pozsonyi újságíró, Napunk.sk, 2022. november 10.)

Amikor elindultunk, számomra ez inkább gyászprojektnek tűnt, és egy utolsó, kétségbeesett kísérletnek. Nem mertem volna nagyobb összeget feltenni, hogy négy és fél év múlva is működni fogunk. (Lukács Csaba, a Magyar Hang lapigazgatója, Napunk.sk, 2022. november 10.)

Karácsony Gergely egyetértett Baranyi Krisztina nagy hírre vergődött ATV-beli megnyilvánulásával. A ferencvárosi polgármester nem állt szóba a PestiSrácok.hu munkatársával, mert az szerinte nem újságíró, hanem propagandista. A budapesti főpolgármester ezt írta az üzenőfalára: „A propagandista lakájmédia nem sajtó, a hatalmi érdekek kiszolgálása nem keverendő össze az újságírással.”

Aki tájékozódik a nyilvánosság fórumain, észreveheti, hogy a kormánypárti és az ellenzéki újságírók kölcsönösen politikai aktivistának vélik egymást. Gyakori kifejezésüket, a lakájsajtót azért nem kedvelem, mert hajlamos vagyok lakásajtónak félreolvasni. Egyébként pedig bajom van Karácsony eszmefuttatásával, a politikusoknak ugyanis az a rögeszméjük, hogy mindent és mindenkit jogszabályba kéne foglalni. De ő még csak nem is törvényhozó. Kezdeményezhet persze határozatokat, ám korántsem a fővárosi képviselőtestület dolga, hogy meghatározza: ki az újságíró, mi az újságírás. Ráadásul az a sajnálatos helyzet, hogy a hatalmi érdekek kiszolgálása is újságírás.

Az első mai értelemben vett újságíró, Daniel Defoe három évszázada egy ellenzéki (whig) politikus szolgálatába szegődött. Amikor azonban gazdája miniszterséget vállalt a konzervatív (tory) kormányban, elment inkább regényírónak. A következő száz évben az angolszász sajtó a hirdetések révén szakadt le a politika járszalagjáról. A napóleoni háborúk után úgy alakult a helyzet, hogy a szárazföldi Európában az Elbától nyugatra a sajtó gazdasági vállalkozás lett, keletre politikai vállalkozás maradt. Kirívó példa a német újságírásból Goebbels doktor és a magyarból Kolosváry-Borcsa Mihály sorsa.

A két világháború között fejlesztették ki az újságírás propagandisztikus válfaját. Az egyik önként vetett véget az életének, hogy megússza az igazságszolgáltatást, a másikat kivégezték. A Rákosi- és a Kádár-rendszer újságírására se mondható, hogy független lett volna a politikai befolyástól. A rendszerváltás után a hazai sajtó megemberelte magát, ám a XXI. század első évtizedében eldőlt, hogy mégse képes megszabadulni a politikusok és pártok befolyásától. Ezzel magyarázható, hogy a politikailag tömbösödött újságok csupán azokat az olvasókat tarthatták meg, akik a saját véleményüket szeretik viszontlátni a lap hasábjain.

A második évtizedben az Orbán-kormányoknak sikerült gleichschaltolni (egybehangolni, központosítani, vonalasítani) a nyilvánosság nagyobbik részét. Most ott tartunk, hogy a kormánypárti újságírók fújják a hatalom nótáját, és az ellenzéki politikusok el-, illetve visszajutottak oda, hogy pártosítják a nyilvánosságukat. A sajtótörténet ellentmondása, hogy ugyanazon a napon jelentette be a Demokratikus Koalíció egy online tévé megalapítását, Karácsony Gergely pedig azt, hogy mit tekint újságírásnak, és mit nem. Mindkettőjük elképzelése zsákutca.     

Tíz mondat az újságírásról

Sajtószabadság akkor lesz Magyarországon, ha az el nem kötelezettségből legalább olyan jól meg lehet élni, mint a szekértolásból. (Wessely Gábor újságíró, Magyar Sajtó, 2000/5.)

A politika szeretné szolgálónak tekinteni az újságírót, pedig az újságíró nem személyzet. (Győrffy Miklós újságíró, Fejér Megyei Hírlap, 2004. március 14.)

Ma a pártos újságírás nem kizárólagos. (Sipos Balázs sajtótörténész, Népszava, 2011. augusztus 13.)

A sajtót néha közeli szálak fűzik ugyan a gyanúsítotthoz, de a lényegét tekintve tanú. (Föld S. Péter újságíró, Népszabadság Online, 2012. szeptember 9.)

Se jobb, se baloldali pártsajtó nem lesz többet. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, Magyar Távirati Iroda, 2016. október 26.)

Az újságírás itt és most a politika folytatása más eszközökkel. (Szombathy Pál újságíró, Facebook.com, 2017. szeptember 22.)

A hatalmi viszonyoktól teljesen független újságírás napjainkban is csak álom. (Daniss Győző újságíró, Tinta.blog.hu, 2022. január 17.)

A gond ott kezdődik, amikor a közölt anyagokból kiveszik a kritika, és a szerkesztőség egy politikai irány önálló gondolatok nélküli szócsövévé válik. (György Zsombor újságíró, a Magyar Hang főszerkesztője, Index.hu, 2022. július 25.)

A pártos újságírás csúcsra járatása, az azzal járó színvonalesés riasztja a közönséget. (Szerető Szabolcs újságíró, Magyar Hang, 2022. október 7.)

A hatalmi érdekek kiszolgálása nem keverendő össze az újságírással. (Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, Facebook.com, 2022. november 30.)

Tegnap a Magyar Újságírók Országos Szövetsége rendezett vitát a sajtó helyzetéről. Három újságíró fejtette ki az álláspontját: Kocsi Ilona, Németh Péter és Tamás Ervin. Irányítottak vagy irányítanak olyan szerkesztőséget, amelynek munkatársai fürkészték-fürkészik a hatalmon lévők tevékenységét. Miközben személyes tapasztalatokkal érzékeltették az ellenzéki sajtó már-már kilátástalan helyzetét, felötlött, hogy hajdan nyomdába adtam egy hasonló jellegű jajkiáltást.

A második nyilvánosság címmel 1987. július 17-én jelent meg az Élet és Irodalom címoldalán. A Romániából áttelepült szerző szerint „Az első nyilvánosság nem eléggé tehetséges.” Kibontotta, hogy „Ami felülről fogalmazódik meg, már alig éri el a közvélemény politikai ingerküszöbét. Mintha már nem is az volna a fontos, hogy mi hangzik el, hanem hogy kinek a szájából.” Majd így folytatta: „Az igazságok előbb lent, a második nyilvánosságban, a szabályozott vélemény határain kívül fogalmazódnak meg, és csak nagy sokára kényszerítik ki a megszólalásukat odafent.”

Bodor Pál mondandóját mai fejjel úgy foglalom össze, hogy a hivatalos nyilvánosság kullogott a a szamizdat mögött. A múlt század nyolcvanas éveiben még nem tudtuk, hogy ebből rendszerváltás lesz, azt azonban tapasztaltuk, hogy gazdasági, politikai és erkölcsi válságban leledzik az ország. Az a benyomásom, hogy most, a koronavírus-járvány után, a szomszédunkban zajló háború kellős közepén sem tudjuk, mi sül ki a gazdasági, politikai és erkölcsi válságból. A nyilvánosság látszólag elenyésző kisebbségét alkotó sajtóként azonban diktáljuk a tempót.

Vajon a kormánypárti sajtóban melyik lesz az a szellemi műhely, amelynek első oldalán egy publicista mondja ki, hogy amit a propagandagépezet munkatársai korántsem tehetségtelenül sulykolnak, az egyre kevésbé képes elfödni a valóságot? Az egymástó elszigetelt buborékjainkban akad viszont néhány véleményformáló, aki alaposan végiggondolt, jól megírt és független állásponttal adja föl a leckét a kormánypárti véleményformálóknak. Tetszik például Rab László szabad szájú irálya.

Ugyanazzal az öniróniával fejtette ki, amellyel a MÚOSZ-vita résztvevői is éltek tegnap este: „Írogatod itt ingyen a hülye szövegeidet kormányról meg ellenzékről, vedd már észre magad.” (VárosiKurír.hu, 2022. szeptember 26.) Értem persze az elkeseredésüket, kiábrándultságukat, méltányolom az öniróniájukat is. De vegyük már észre, hogy az idő nekünk dolgozik!       

Mondatok a MÚOSZ-ból (2022. november 30.)

Az olvasók gyakorlatilag azokat a lapokat támogatják, amelyek tisztességesek. (Kocsi Ilona, a MÚOSZ elnöke)

A jobboldali politikai újságírás bayerizálódik. (Németh Péter, a Népszava főszerkesztője.)

Lehet, hogy Orbán Viktor nem fasiszta, de évek óta fraternizál ezzel a hanggal. (Tamás Ervin, a volt Népszabadság főszerkesztő-helyettese)

Ketrecharcosodott minden. (Tamás Ervin, a volt Népszabadság főszerkesztő-helyettese)

A nyomtatott sajtó nem az elsőbbségét vesztette el, hanem az origó jellegét. (Tamás Ervin, a volt Népszabadság főszerkesztő-helyettese)   

A foci nem politika. (Orbán Viktor miniszterelnök, Facebook.com, 2022. november 22.)

Mindenki beindult egy sáltól. (Varga Mátyás újságíró, Mandiner.hu, 2022. november 23.)

A mindig jelentéktelen Orbán Viktor sáljáról beszél fél Európa. (Ungváry Zsolt publicista, Vasárnap.hu, 2022. november 24.)

A magyar válogatott következő találkozója előtt nagy tételben fogynak majd a történelmi Magyarországot megjelenítő sálak. (Sütő-Nagy Zsolt újságíró, Magyar Hírlap Online, 2022. november 24.)

Megnyugtatóbb volna a haderőfejlesztés, ha a miniszterelnök nem nagy-magyarországos sálban járna focimeccsre. (Hamvay Péter újságíró, HVG, 2022. november 24.)

Egyetlen sállal sikerült a kisantantot összehozni. (Ludassy Mária filozófus, Facebook.com, 2022. november 25.)

Orbán ilyen gesztusokkal is egyben akarja tartani híveinek táborát. (Szilvássy József felvidéki újságíró, ÚjSzó.com, 2022. november 25.)

Elsősorban a fekete pólós seregnek szól a sál. (Németh Péter újságíró, Népszava, 2022. november 26.)

A sál illik a stadionkultúrába. (Baka F. Zoltán újságíró, ATV, 2022. november 26.)

A sálján lévő Nagy-Magyarország térképnek csakis politikai üzenete van, a fociban értelmezhetetlen. (Bolgár György újságíró, Népszava, 2022. november 26.)

Csekély visszhangot keltett Gyurcsány Ferenc bejegyzése a miniszterelnökről. Négy napja a volt kormányfő pontokba foglalta, miért tartja nácinak hivatalban lévő pályatársát. Megengedi azonban, hogy történelmi ismereteink alapján azonosíthatjuk Orbán Viktort a korlátlan hatalomgyakorlás mediterrán (mussolinis) vagy német (hitleres) változatával.

A műsorvezetők szóba hozták a szokatlan hangnemű minősítést, a politikusok és politikai elemzők viszont kényelmetlenül fészkelődtek. Egy alkotmánybírósági határozat szerint a közéleti szereplők többet kötelesek elviselni, mint a köznapi tudat szférájában élő emberek. De a lenácizás és a lefasisztázás nincs-e túl az írott és íratlan szabályokon? Erre nincs kiforrott válaszom, azt viszont érzékelem, hogy a rendszerváltás utáni Magyarország két rangidős politikusa kölcsönösen utálja egymást. Ennek eltérő módon adnak hangot.

Gyurcsány senkinek sem engedi át a minősítést. Először 2001-ben, még csak vállalkozóként említette Orbán miniszterelnököt, utoljára a múlt szombaton. Közte pedig 175-ször. A jelenlegi kormányfő a legritkább esetben ejtette ki Gyurcsány nevét, eddig nyilvános helyen 13-szor. Minősítését az embereire bízta, ezt nevezik gyurcsányozásnak. Az eltérő módszerek ellenére abban hasonlítanak egymásra, hogy a másik jellemzésével perszonifikálták (megszemélyesítették) a közbeszédet. Az a benyomásom, hogy mérgező módon.

A volt miniszterelnök úgy minősítette Orbánt, hogy az olvasó ne nagyon érthesse a mondandóját. Azzal nyilasozta le, hogy Szálasi Ferenc tisztségében nevezte meg. Úgy nacionalistázta le két idegen szóval, hogy a nacionalizmus az etnikum összefogására irányuló kísérletet jelenti, virtigli jelzője pedig a tősgyökerest. Az ártány régies, paraszti életből való kifejezés, és kevésbé sértő, ha nem tudjuk, hogy herélt disznót jelent. A briganti csirkefogót, gazfickót, gonosztevőt, rablót, útonállót - a legutóbbi kifejezést Gyurcsány később külön is használta.

Vajon látta-e Tarantino Becstelen brigantik című filmjét? Az amerikai rendező egy zsidó különítménynek állít emléket, amelynek tagjai a Wehrmacht hátországában pusztították a nácikat és a fasisztákat. Az igazi kérdés persze az, hogy ha Gyurcsány Ferenc 2013-ban még nem tartotta fasisztának Orbán Viktort, 2022-ben hogyan jutott el a miniszterelnök lefasisztázásához.

Nagy hírre vergődött őszödi beszédében utalt arra, hogy ha már nem lesz rá szükség, akkor „Írok majd kibaszott jó könyveket a modern magyar baloldalról.” Lehet, hogy a pontokba szedett Facebook-bejegyzéssel készíti elő a visszavonulását? Lehet, hogy holmi szakácskönyvek helyett végre megírja azt a súlyos könyvet, amelyben helyet szorít egy Orbánról szóló fejezetnek is? 

Tíz Gyurcsány-mondat Orbán Viktorról

Orbán nemzetvezető úr. (Kapcsolat, 2010. szeptember 4.)

Virtigli nacionalista lett. (Facebook.com, 2012. február 7.)

A miniszterelnök egy felelőtlen ártány. (YouTube.com, 2012. szeptember 15.)

Az önkény embere, de nem fasiszta. (Hírháttér.com, 2013. május 13.)

Aki kizárólag hatalomra tör, az diktátor. (InfoRádió, 2018. március 27.)

Politikai gazember. (ATV, 2019. február 9.)

Becstelen briganti vagy. (Facebook.com, 2019. május 7.)

Görcs rángatta útonálló. (Facebook.com, 2020. május 5.)

Orbán tényleg náci. (Facebook.com, 2022. november 26.)

Esetleg fasiszta? (Facebook.com, 2022. november 26.)