A legutóbbi napokban az ellenzéki főpolgármester-jelöltek versengése uralta a nyilvánosság fórumait. Lefülelt mondatok.

Ünnepségeink mögött tragédiák vannak. (Medgyessy Péter volt miniszterelnök, Boom Magazin, június 23.)

Ma egy fiatalnak az állampárt a Fidesz hatalomgyakorlását jelenti. (Kiss Viktor politológus, Azonnali.hu, június 23.)

Lehet, hogy Tiborcz nem közszereplő, de közpénz-szereplő. (Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje, ATV, június 23.)

Az értelmiség nagyobb veszteség a Fidesznek, mint nekünk a Fidesz. (Pálinkás József atomfizikus, az MTA volt elnöke, Szemlélek.blog, június 24.)

Ha ezek azok az európai értékek, amelyeket a CEU Ignatieff alatt a diákok felé közvetít, akkor nincs helye nálunk. (Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Látószög.blog, június 24.)

Minden bántás nélkül mondom, hogy Tarlós István egy pojáca. (Vadai Ágnes DK-politikus, ATV, június 25.)

Az aktivistákkal van, a hivatalosnál, hogy úgy mondjam, eggyel lazább öltözékben. (Gréczy Zsolt DK-politikus Kálmán Olgáról, Azonnali.hu, június 26.)

Nincs egy rongyom, amit felvegyek. (Berkó Pál nyomdász az előválasztási eredményhirdetést kihagyó Kálmán Olgáról, Facebook.com, június 27.)

Nem sikerült elhitetnie Kálmán Olgának, hogy potens városvezető tudna lenni. (Pulai András szociológus, Hír TV, június 27.)

Karácsony ugyanolyan simán hozta (vissza) a szavazatokat, mint ahogy Dobrev Klára vitte. (Kálmán Attila újságíró, 24.hu, június 27.)

Szeretném kipróbálni, milyen az, amikor egy testületben nincs korrupció. (Pikó András újságíró, józsefvárosi polgármester-jelölt, Magyar Narancs, június 27.)

A Reggeli gyors nem állhat meg. Pikó után új mozdonyvezetőt keres. (Buják Attila újságíró, 168 Óra, június 27.)

Ha főpolgármester lennék, minden sarkon koncert volna. (Janicsák István táncdalénekes, Klubrádió, június 28.)

Budapesten tényleg itt van a leváltó hangulat. (Horn Gábor volt SZDSZ-politikus, ATV, június 28.)

Szanyi már nem kapitány. (Föld S. Péter újságíró a szocialista politikus felfüggesztéséről, Facebook.com, június 28.)

Ahhoz, hogy az ellenzék le tudja váltani 2022-ben az Orbán-rezsimet, a bázisuktól, az önkormányzataiktól kell megfosztani a helyi kiskirályokat. (Jakab Péter Jobbik-politikus, Magyar Hang, június 28.)

Az előválasztás többet is hozott, mint azt, hogy ki a masiniszta. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Népszava, június 29.)

A város- és a műsorvezetés két gyökeresen eltérő műfaj. (Erdős Gergely politológus Kálmán Olgáról, Magyar Nemzet, június 29.)

Budapesten a Fidesz kevésbé népszerű, mint vidéken. (Tarlós István főpolgármester, PestiSrácok.hu, június 29.)

Jöhetett árvíz, vörösiszap vagy migránsáradat, a rendőrség mindig állta a sarat. (Orbán Viktor miniszterelnök, Miniszterelnök.hu, június 29.)

Az ellenzéki pártok legnagyobb problémája, hogy aszfaltpártok. (Galló Béla politológus, M1, június 30.)

Ha valaki a nyolcvankilencedik születésnapja előtt néhány héttel távozik az élők sorából, a róla szóló nekrológ címében fölösleges szépelgő szavakkal helyettesíteni a halált. Elvégre szép kort élt meg, amely egyébként tele volt üldözéssel. Tegnap, a halálát követő órákban tűpontosan fogalmazott Kornis Mihály a Facebookon: „Egész életében üldözték, …néha okot is adott rá.”

A zsidóságával nem adott okot, az üldöztetést „csak” elszenvedte a múlt század negyvenes éveiben. Műveltségével azonban annyira kiemelkedett a környezetéből, hogy ezt sokan tudálékosságnak tartották, és leplezetlen ellenszenvvel fogadták. Volt rangos szerzőm az Élet és Irodalom publicisztikai rovatában, és voltam szerzője az egyik napilap véleményrovatában, öregfiúként pedig elég gyakran futottunk össze a Szabó Ervin Könyvtárban. Két benyomás rögzült bennem. Az egyik az, hogy rögtönözve is nyomdakészen fogalmazott, a másik meg az, hogy ontotta magából a művelt ember kikristályosodott gondolatait.

Ezt tegnap a Médianapló olvasói is megtapasztalhatták, amidőn közre adtam tíz legjobbnak vélt mondatát. Volt miből válogatni, a legutóbbi három évtized sajtójából harmincegy eszmefuttatását vettem bele a Lefülelt mondatok című szállóige-gyűjteménybe. Ezzel második a szintén 1930-ban született Bodor Pál mögött (most már egyikük sem gyarapíthatja az ütős mondatok számát). E termékenység dühítő lehetett azok számára, akik egész életükben nem képesek egyetlen szellemes mondatot kipréselni magukból. Ha a heti összeállításban közöltem tőle valamit, sokszor tűnődtem, vajon minek is kéne nevezni.

Műfordítónak? Dramaturgnak? Irodalomtörténésznek? Rocktörténésznek? A zsidókérdés szakértőjének? Művelődéstörténésznek? Esetleg írónak? Bár többnyire nem szépirodalmi műfajokban dolgozott, írószemmel látta a világot, ami abban is megnyilvánult, hogy majd’ mindig drámaibbá sarkította, fiktív elemekkel dúsította a valóságot. Gyakran váltotta ki a tényekhez körmondatokban ragaszkodó szobatudósok utálatát. Pedig csak igazi műfaja az esszé volt, amelyet magyarul kísérletnek nevezhetünk. Átmenetnek a művészet és a tudomány között.

Miközben ötletesen kísérletezett az összefüggésekkel, fullánkos modorú emberként volt véleménye a koráról, a kortársairól. Ezt el is mondta, meg is írta rólunk - rajtunk köszörülte a nyelvét. Bosszantó, szórakoztató és tartalmas életművet hagyott örökségül. Halála után is lesznek olvasói.          

A történelmet a győztes írja, a törvénykönyvet a hatalom. (Magyar Hírlap, 1993. december 21.)

A színész nem más, mint két lábon járó hang. (Népszabadság, 1998. december 11.)

Amerika rémes, de működik. (Magyar Televízió, 2006. július 30.)

A demokrácia nem a többség uralma, hanem a kisebbség védelme. (168 Óra, 2008. január 3.)

A véletlennek is van tudománya. Úgy hívják, hogy statisztika. (Magyar Rádió, 2010.

december 7.)

A tapintat nem jó műsor. (ATV, 2013. szeptember 18.)

Politikában a szándék mindig hátsó. (ATV, 2014. augusztus 19.)

Az árnyaljuk szóban benne van a nyalás ára. (Klubrádió, 2016. június 14.)

A tudomány nehezen találja a szavakat. (Klubrádió, 2017. január 13.)

A túlélés a legnagyobb kunszt. (Facebook.com, 2018. július 25.)

Idestova fél évszázada, hogy fővárosi lakos vagyok. S mert igyekeztem megismerni a szűkebb környezetet, éreztem már magam zuglóinak, hűvösvölgyinek, terézvárosinak, józsefvárosinak és újlipótvárosinak is. Budapestinek még nem. Bizonyára ezzel magyarázható, hogy fejcsóválva olvastam egy megállapítást két hangszerelésben. A főpolgármesteri előválasztásról Böcskei Balázs politológus kifejtette: „Az ellenzék hosszú idő után végre tematizálta a közbeszédet.” (ATV, 2019.06.24.) Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke pedig ezt írta: „Hosszú idő után az ellenzék tematizálta a közbeszédet.” (Facebook.com, 2019.06.26.)

Az egybehangzó mondatokban van igazság, mégis az a benyomásom, hogy a tematizálás eluralkodott a Budapesten szerkesztett ellenzéki médiumokon. Menedzsereiben, munkatársaiban (cikkíróiban és műsorvezetőiben) talán föl sem ötlött, hogy a befelé fordulás napjaiban megfeledkeztek a fővároson túli országról. A nyilvánosság nem kormánypárti fórumain szinte kizárólag a főpolgármesteri jelöltválasztás részleteit láthattuk, hallhattuk. Úgy rémlik, az ellenzék Budapestre költözött. Vagy ki se mozdult a fővárosból?

Lehet persze, hogy pártjai, egyesületei szervezik magukat és egymást a vidéki Magyarországon, ebből azonban gyakorlatilag semmi sem került be a média országos vérkeringésébe. A kormánykritikusba azért nem, mert elfoglalta magát a budapesti előválasztással, a kormánypártiba pedig azért nem, mert mindent bagatellizált, ami ellenzéki. Néha már azt érzékeltem, hogy két országban élünk. Van egy Magyarország nevű királyság, amelyet a budai Várból irányít egy kormányzó (erre volt példa a két világháború között is). S van egy Budapest nevű köztársaság, amelynek republikánus állampolgárai le akarják váltani a budai kormányzó Pestre telepített helytartóját.

A leváltás talán megtörténik ősszel, ebből azonban korántsem következik, hogy a köztársaság bekebelezi a királyságot. A kormányzó jól ismeri a fővároson túli országot, annak is a falusi fertályát, és minden eszköze megvan ahhoz, hogy fenntartsa a hatalmát. Az ellenzék ugyanis alig látszik a kisvárosokban, és egyáltalán nem látszik a falvakban. Értem, hogy jól esett neki önmagával foglalkozni, és a fővárosban összpontosulni. Elismerem, hogy erőfeszítései az országos politika részét alkotják De ha médiumai nem lépnek ki a központi buborékból, akkor a pesti republikánusok még sokáig nézhetik, hogyan integet nekik az uralkodó a Karmelita-kolostor erkélyéről.     

Budapesti főpolgármester-jelöltként divatba jött, tegnap ketten is interjút készítettek vele. Bolgár György délután legalább húsz percig faggatta, este pedig Rónai Egon „csak” tizenhét percig. Mindkét műsorvezetőt leginkább az foglalkoztatta, vajon a Demokratikus Koalíció támogatottja, aki Karácsony Gergely mögé szorult az előválasztáson, miért maradt távol az eredményhirdetéstől. E kérdést a fél ország latolgatja.

Engem azért érdekel, mert van egy szakmai mozzanata. A nemrég volt újságíró kérdezettként tapasztalta meg a kíváncsiság mesterségét. Bolgár György udvariasan, kulturáltan, a kolleginának kijáró tegeződéssel nyolcszor firtatta a távolmaradását. Rónai Egon kulturáltan, de ironikusan, a politikus interjúalanynak kijáró önözéssel kilencszer tudakolta a távolmaradás okát. A két újságíró világcsúcsot hozott össze, a BBC egyik műsorvezetője ugyanis csak tizenhatszor tette föl ugyanazt a kérdést egy verejtékező miniszternek. A magyar újságírást dicséri, hogy sorainkból akadt egy társ csúcstartó is.

Az Egyenes beszéd stúdiójában Kálmán Olga 2013. szeptember 2-án a Szigetszentmiklóson lezajlott időközi választásról faggatta Tóbiás Józsefet, az MSZP Pest megyei szervezetének vezetőjét. Az MSZP, a Bajnai-féle E14-PM és a DK közös jelöltje győzött, és a műsorvezető megemlítette, hogy Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke közös választási listát ajánlott az MSZP-nek, azon pedig közös listavezetőt, vagyis miniszterelnök-jelöltet. Először csupán utalt az ajánlatra, ezért interjúalanya körmondatokba bonyolódhatott, csak hogy kikerülje a választ. Másodjára is utalt a közös listára és a közös miniszterelnök-jelöltre, bár kevésbé finoman. S mert megint mellébeszélést hallott, firtatni kezdte, vajon „Lesz közös lista, lesz közös jelölt?”

Tóbiás József még tizenháromszor hallotta azt a fránya kérdést. Annyira rosszul szerepelt, hogy néhány hónap múlva megválasztották az MSZP elnökévé. Kálmán Olga csúcsteljesítménye lábjegyzet lesz a magyar sajtó történetében. Iskolapéldája annak, hogy az újságíró nem vonhatja kétségbe a választott politikusok döntéshez való jogát, indoklásra kényszerítheti azonban őket. A rámenős műsorvezető nem egészen hat évvel később, újdonsült politikusként, a kérdezett helyzetében épp úgy indoklásra kényszeríthető, mint hajdan Tóbiás József. Tegnap rosszul szerepelt. Vajon melyik párt elnökségét ajánlják föl neki?    

Csütörtök reggelenként a közeli Spar-boltban megveszem a Magyar Narancsot és a 168 Órát. Számomra ennyi maradt a kinyomtatott hetilapokból. A többit is olvasgatom persze, de inkább csak utólag, a Szabó Ervin Könyvtárban. A 700, illetve a 690 forint még nem terheli meg a pénztárcámat, de ha a többi hetilapot is meg kéne vásárolni, az már gondot jelentene.

Az árukhoz képest a két hetilap ott tartott ma reggel, hogy az úgynevezett előválasztáson „eddig” ötvenezer budapesti vett részt. Miközben már tudjuk, hogy a végeredmény 68363 érvényes szavazat volt, és a győztes főpolgármester-jelölt, Tarlós István ellenzéki kihívója Karácsony Gergely lett. Ám ennek semmi nyoma két kedvenc hetilapomban. Nem is nagyon lehet, mert amit írtak, az a hétfői állapotot tükrözi. Ha kedden még történt volna is valami lényeges, talán belekerül a papír alapú változatba. Mindez azonban mit sem változtat azon, hogy a szerkesztők látszólag nem dolgoztak meg a pénzünkért.

Ezért nem őket hibáztatom, hanem az előválasztás egyébként áldozatos munkát végző szervezőit, akik nem föltétlenül sajtóbarát megoldást választottak. Szerda délben zárták le a szavazást, hogy délután hatkor eredményt hirdethessenek. Bizonyára azért választották e két időpontot, mert hallottak valamit harangozni a napilapok lapzártájáról, és abból indultak ki, hogy ha az újságírók meghallgatják a Civil Választási Bizottság rögtönzött sajtótájékoztatóját, akkor lesz még három, esetleg négy órájuk is arra, hogy a másnapi újságba megfogalmazzák a beszámolójukat.

Vajon felemás (fogyatékos) sajtószemléletükből miért telt a napilap-igények kielégítésére? Miért nem telt arra, hogy figyelembe vegyék a hetilapok szempontjait is? Most, a XXI. század második évtizedében, a digitalizáció korában az a benyomásom, hogy a hetilap életképesebb, mint a napilap. A napilapok kullognak a világhálóra költözött szerkesztőségek mögött, a hetilapok viszont hátteret kölcsönözhetnek a napi információknak. De hogy ezt megtehessék, időre van szükségük.

Ha én volnék Magyar György sztárügyvéd, a CVB pillanatnyilag felemás módon sajtóérzékeny elnöke, nem a hét közepére tettem volna az előválasztás befejezését, hanem vasárnapra, legföljebb hétfőre. Akkor nemcsak arra jutott volna idő, hogy a másnapi újságok beszámoljanak a történtekről. Arra is, hogy a csütörtökön megjelenő hetilapok felvázolhassák az összefüggéseket, és levonhassák a kínálkozó következtetéseket.           

Annak idején csak egy-egy részt láttam a Híradósok című tévésorozatból. Keddenként a HBO-n azért nézem az ismétlést, hogy az egész történet, az amerikai média működése megismerhető legyen. E rovatban lesz még lehetőség a jól megcsinált és sajtószakmai szempontból is tartalmasnak ígérkező sorozat értelmezésére, tegnap azonban elakadtam egy mondásnál.

A főszereplő egy tévés műsorvezető, aki nem vágott bele rögtön az épp esedékes hír magyarázatába, hanem így kezdte a kommentárt: „Mark Twain azt mondta, hogy a hazugság félig megkerülte a Földet, mire az igazság felhúzza a csizmáját.” Ismerős a gondolat, bár a szállóige-szakirodalomban inkább Churchillnek tulajdonítják. Csakhogy a brit államférfi 1874-ben született, az amerikai író pedig 1835-ben. A dátumok azt sejtetik, hogy nem Twain merített Churchill kútfejéből, hanem a fiatalabbik az idősebbikéből. Vagy talán mégsem?

Némi nyomozás után kiderült, hogy az angolszász nyelvterületen szájról szájra vándorló szállóige egy harmadik embertől származik. Charles Haddon Spurgeon baptista lelkipásztorként rengeteg prédikációt tartott a brit szigetországban, és másfél ezer (!) bölcs mondás fűződik a nevéhez. Közülük az egyik a bevezetőben idézett eszmefuttatás, amelyet 1859-ben szerényen közmondásnak minősített. A boot (bakancs, csizma, magas szárú cipő) kifejezést használta. Az Atlanti óceán másik partján élő kortársa, Mark Twain a shoe (cipő, félcipő) szót, a tőlük évtizedekkel fiatalabb Churchill pedig a pant (nadrág) mellett tört lándzsát.

Lépést tartottak országuk és koruk divatjával, a szállóigék történetében gyakran előfordul az ilyesmi. Van egy közmondás (amely ugyebár a nép szállóigéje), ezt alakítja át és veszi nevére egy közismert személyiség, elvégre a szállóige az értelmiség közmondása. Aztán a gondolatmenetet tovább formálja, és szintén a nevére veszi egy másik értelmiségi, majd jön egy harmadik is, aki némi változtatással ugyancsak adoptálja. Efféle kacskaringók után örökült át magyar nyelvterületre, ahol első miniszterelnöksége idején Orbán Viktor vette pártfogásába. Így tömörített rajta: „Mire az igazság egyet fordul, a hazugság megkerüli a Földet.” (Magyar Rádió, 2001. január 3.)

Ügyes. Kedvet is csinált ahhoz, hogy korunk két jellemző fogalmát a hazai nyilvánosságában próbáljam elhelyezni. Arra jutottam, hogy a propaganda nem az igazságot keresi, hanem a hazugságot sulykolja.

A volt miniszterelnökkel készített interjú tegnapelőtt jelent meg a Boom Magazin online kiadásában. A menedzsereknek szánt újság azért szólaltatta meg, mert 2004-ben ő írta alá a Magyar Köztársaság belépését az Európai Unióba. Másfél évtizeddel később Medgyessy Péter azt fejtegette, hogy milyen következményekkel járt az Uniót feltupírozni a posztszocialista országokkal. Mondandóján el is töprengenék, ha nem említett volna meg egy nagy hírre vergődött bakit.

Szerinte „Európa útelágazáshoz érkezett - és az útelágazás szóba nem botlott bele a nyelvem, mint korábban, amivel froclizni szoktak.” A froclizott baki az egyik leggyakrabban nézett coub - ismétlődő videórészlet - a világhálón, sőt a tizenöt másodpercnyi teljes mondat 107757 érdeklődőt vonzott a YouTube-on. A miniszterelnök 2004. február 16-án évet értékelt a Parlamentben, és próbálta kimondani az „útelágazás”-t. Az a benyomásom, hogy a „logopédiai bonyodalom” (Magyar Nemzet, 2009. február 6.) mögött nem egyszerűen szónoki tehetségtelenség vagy felkészületlenség rejlik.

Olvastam a kézírásos javításokkal teletűzdelt beszédet, és azt vettem észre, hogy rengeteg összetett mondat van benne. A beszédíró kiemelt, majd mellékmondattá bővített egy-egy fontos szót, és a két elemet törvényszerűen vonatkozó névmással kapcsolta össze. Márpedig a kimondhatóság, a gördülékeny előadás íratlan szabálya, hogy ha a főmondat magánhangzóval végződik, akkor a vonatkozó névmást mássalhangzóval érdemes kezdeni. (Példa: macska, mely…) De ha a főmondat mássalhangzóval végződik, a vonatkozó névmást magánhangzóval. (Állam, amely…)

Csak így akadályozható meg a magán- vagy mássalhangzó-torlódás, amely a beszéd felolvasóját előbb-utóbb hibára készteti. Szegény és talán gyanútlan miniszterelnök igyekezett megbirkózni a hangzótorlódásokkal, és a negyvenedik perc táján elfáradt. Ekkor jutott az utolsó bekezdéshez, amely ezzel kezdődött: „Útelágazáshoz érkeztünk.” Megkönnyebbült, hogy túl van a nehezén, ezért akadt meg a végzetesnek bizonyuló szónál. Háromszor rugaszkodott neki, egyre kínosabb mosollyal. Vajon ki írta Medgyessy Péter beszédét?

Vagy olyan munkatárs, aki nem volt tisztában a retorikai szabályokkal. Márpedig ebben az esetben mit keresett a kommunikációs stábban? Vagy olyan munkatárs, aki érzékelte, hogy a miniszterelnök tekintélye megingott a szociálliberális koalícióban, és úgy vélte, hogy meggyorsítja a távozását. Ami fél év múlva be is következett.

Kilenc éve vezeti a fővárost, mögötte áll a Fidesz kétharmada, így csak az győzheti le, akit a budapestiek tartanak valós kihívónak. (Molnár Zsolt szocialista politikus, Népszava, 2018. november 12.)

Az előválasztás legnagyobb előnye, hogy elvileg a legesélyesebb jelölt szállhat szembe a Fidesz emberével. (Föld S. Péter újságíró, FüHü.hu, 2018. november 16.)

Tarlós egy nyilatkozógép és egy szalagátvágó berendezés. (Farkasházy Tivadar újságíró, Népszava, 2018. november 24.)

Tarlós akciórádiusza nagyobb Budapesten, mint a Fideszé. (Lánczi Tamás politológus, a Figyelő főszerkesztője, InfoRádió, 2018. november 26.)

Nem polgármestert - tanácselnököt választunk. Annak meg úgyis Tarlós a legjobb. (Haskó László orvos, Népszava, 2018. december 7.)

Büszkén modortalan. (Ceglédi Zoltán politológus, hvg.hu, 2018. december 10.)

Tarlósnál bárki jobb főpolgármester lesz. (Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje, ATV, 2019. január 28.)

Tarlós a golyóit Orbán nadrágjában hordja. (Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt, Facebook.com, 2019. március 2.)

Minden tekintetben kiérdemesült városvezető. (Asperján György író, Facebook.com, 2019. június 15.)

Már rég elvesztette főpolgármester jellegét. (Karácsony Gergely, az MSZP- Párbeszéd főpolgármester-jelöltje (ATV, 2019. június 23.)

Torzít a látószögem. E rovatban mindent és mindenkit a média nézőpontjából értelmezek, ezért a jó kommunikátorok óhatatlanul fölértékelődnek. Ezzel magyarázható, hogy a budapesti főpolgármester-jelöltek tegnap esti vitájában furcsa sorrend alakult ki. Rögtönző képességével a Demokratikus Koalíció támogatásával induló Kálmán Olga bizonyult a legjobbnak.

Ha valamelyik versenytársa mondott valami figyelemre méltót, rögtön reagált rá, röviden és hatásosan, ahogy megszokta a rádió- és tévéműsorokban. Elvitte a show-t a másik két jelölttől, különösen az MSZP-Párbeszédet képviselő Karácsony Gergelytől. A momentumos Kerpel-Fronius Gábortól kevésbé, mert ő nem is mondott érdekeseket. A mintegy órányi vitában Karácsonytól négy erős mondatot hallottam, Kálmántól egyet, Kerpel-Froniustól egyet sem. A stúdióba ültetett támogatók (a felsorolt pártokhoz tartozó politikusok) körében a legélénkebb tetszést a termetével kimagasló jelölt mondása aratta: „Lehet, hogy Tiborcz nem közszereplő, de közpénz-szereplő.”

Ma még tudhatjuk, hogy a bíróság nem tekintette közszereplőnek a miniszterelnök közpénzzel gazdálkodó vejét, ezért Tiborcz István néhány napja bejelentette, hogy a róla elnevezett adójavaslat miatt - ha Karácsony Gergely lesz a főpolgármester, akkor megadóztatja az 500 millió forintnál többet érő fővárosi lakásokat - bepereli a nyurga politikust. Csakhogy a kétségkívül ütős mondatból valószínűleg nem lesz szállóige. Időre van ugyanis szükség ahhoz, hogy a digitális kávéházakban üldögélő (fészbukozó) választópolgárok szájról szájra adhassák. Mire a folyamat végére jutnának, már talán nem is tudják majd, ki volt az a Tiborcz. Legföljebb Tiborc panaszára gondolnak a kötelező olvasmány Bánk bánból.

Amúgy pedig a jelöltek közül Kerpel-Fronius Gábor hatott a legrokonszenvesebbnek. Tegnap este ő volt az egyedüli, aki be merte vallani, ha a műsorvezető kérdéseire nem tudott válaszolni. A másik kettő kísérletezett a számokkal, többnyire sikertelenül. A legkevésbé ismert jelölt abból indult ki, hogy egy városmenedzsernek nem kell a legapróbb részletekig ismerni a számokat. Inkább az a dolga, hogy jó szakembereket válasszon maga mellé, máskülönben nem lesz képes üzemeltetni a települést. Az előválasztás ironikus ellentmondása, hogy ehhez előbb ügyes rögtönzésekre és ütős mondatokra lett volna szüksége. Nélkülük aligha lehet ősszel Tarlós főpolgármester ellenzéki kihívója.