A legutóbbi napokban sok szó esett a szellem embereiről. Lefülelt mondatok.

Elsőként kezdte félteni Orbántól a demokráciát. (Nagy Ervin publicista Heller Ágnesről, PestiSrácok.hu, július 14.)

Dekázásügyi miniszter. (Dési János újságíró Varga Juditról, Klubrádió, július 15.)

A magyarság nem gúnya, hanem bőr. (Takaró Mihály irodalomtörténész, Újszó.com, július 15.)

Én a budapestiek szóvivője, ha úgy tetszik: hangszórója szeretnék lenni. (Karácsony Gergely Párbeszéd-politikus, ellenzéki főpolgármester-jelölt, ATV, július 16.)

Nemcsak elszegényedések vannak, hanem elgazdagodások is. (Bod Péter Ákos közgazdász, Klubrádió, július 16.)

Orbán Viktor a népét ugratja. (Föld S. Péter újságíró, Facebook.com, július 17.)

 A klímaváltozás elleni küzdelmet az atomenergia nélkül nem lehet megnyerni. (Varga Judit igazságügyi miniszter, InfoRádió, július 17.)

Jelenleg az EU nem az európai polgárok, hanem a kormányok uniója. (Szekeres Imre szocialista politikus, HírKlikk.hu, július 17.)

Minden történész politizál. Aki hallgat, az leginkább. (Ungváry Krisztián történész, Válaszonline.hu, július 17.)

A politika rossz íróból jó írót még nem tudott csinálni. (Eörsi Mátyás DK-politikus, ATV, július 17.)

A Momentum az utcai jelenlétben erős. (Donáth Anna Momentum-politikus, Magyar Narancs, július 18.)

A sok vállas amerikai katonatiszt pocakos magyar bajtársakkal beszélgetett. (Heltai András újságíró a Függetlenség napján adott fogadásról (168 Óra, július 18.)

Nem háborúra készülünk. (Benkő Tibor honvédelmi miniszter Zalaegerszegen, Zaol.hu, július 18.)

Első körben alanyt és állítmányt egyeztetni tudó újságírókra van szükség. (Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója (Magyar Távirati Iroda, július 18.)

A Fidesz egy bűnszervezet. (Gréczy Zsolt DK-politikus, ATV, július 18.)

A felelős, jobboldali értelmiség otthagyta a Fideszt. (Gulyás Balázs publicista, Magyar Hang, július 19.)

Nyomás alatt egyre csak jobb lesz. (Petrov Árpád úszóedző Hosszú Katinkáról, Index.hu, július 19.)

Általában átutazóban volt. (Somos András újságíró Heller Ágnesről, Facebook.com, július 19.)

Nem mondom, hogy nyugodjék békében, mert úgyse fog. (Tamás Gáspár Miklós filozófus Heller Ágnesről (hvg.hu, július 20.)

A Fidesz kialakított egy parádésan működő kommunikációs stratégiát. (Rónai Egon újságíró, Népszava, július 20.)

A mai művészetben már több az ideológia, mint az esztétika. (Hanthy Kinga újságíró, Magyar Nemzet, július 20.)

Egy folyóirat főszerkesztője olvasta a Tíz mondat Heller Ágnestől című összeállításomat. Szívesen másodközölné a dokumentációt, ha hozzáfűznék néhány méltányló sort. Nem vállaltam. Épp azért válogattam a a 90 éves korában meghalt filozófus szállóigéiből, hogy ne írjak nekrológot róla. Elvégre csak annyi közöm volt hozzá, hogy egyszer szemben ült a nagykörúti Combinón, és a lába nem ért le a padlózatra.

Az összeállítás jelenleg a 10635. olvasójánál tart. 44-en szóltak hozzá, közülük 27-en elmarasztalták Heller Ágnest. Az álneves kommentelők legdurvább megnyilvánulása az volt, hogy „Egy zsidó féreggel kevesebb.” E mondat magáért beszél, fölösleges kommentálni. Annál inkább foglalkoztat, hogy egy másik kommentelő ezt írta tegnap este 21.07-kor: „És teljesen komolyan gondolják, hogy valaki a Szépirodalmi Könyvkiadó vezetője lehetett a szocializmusban anélkül, hogy  200 %-osan megbízható lett volna politikai szempontból.” Vajon kire gondolhatott? Az előzményekből kiderül, hogy csupán két értelmiségi jöhet számításba: A múlt hónap végén elhunyt Ungvári Tamás és a múlt pénteken meghalt Heller Ágnes. Megkérdeztem a hozzászólótól, melyikük volt a Szépirodalmi vezetője. Azóta is várom a választ, a kommentelő felszívódott.

A kiadó 1950-ben jött létre, és 1986-ig Illés Endre vezette. 1975 után néhány évig Ungvári Tamás dolgozott ugyan nála, de beosztott szerkesztőként. Heller Ágnes legföljebb 1986 után lehetett volna igazgatója a Szépirodalminak, de akkor még emigrációban tartózkodott. Annyi köze sem volt a kiadóhoz, mint Ungvárinak, mert könyveit az Akadémia, a Gondolat, az utolsó években pedig a Múlt és Jövő adta ki. Egyébként az őket rágalmazó kommentelő Veszéjben a lyogállamiság álnéven jegyzi a hozzászólásait. S hogy félreérthetetlenek legyenek a megnyilvánulásai, kommentjeihez Kunhalmi Ágnes fényképét mellékeli.

Ezzel utal arra, hogy a szocialista politikus egy másikkal (Bangónéval) együtt idén februárban a következő felirattal tiltakozott Kövér László és Lezsák Sándor országgyűlés-vezetési stílusa ellen: „Képviselőkbe folytani a szót illendő?” Olyan országban élünk, ahol az ellenzéki politikusok helyesírási gondokkal küszködnek, a kormánypárti hozzászólók pedig műveltségiekkel. Azon tűnődöm, hogy mi a szomorúbb. Az-e, hogy Kunhalmi Ágnes és Bangóné Borbély Ildikó arccal meg névvel vállalta a butaságát? Vagy az, hogy egy kormánypárti kommentelő Kunhalmi arcával és álnéven nem vállalja az ostobaságát?        

Szele Tamás művelt, szellemes újságíró. Amióta kivonult a FüHü.hu szerkesztőségéből, mert a tulajdonos őt sem fizette ki, gyakrabban nyilvánul meg a közösségi oldalon. Legutóbbi felvázolt egy párbeszédet: „-Mi lenne Hacsek, ha végre megszűnne a Facebook?” „-Mi lenne, mi lenne Sajókám? Megint kocsmába járnának az emberek.”

A Hacsek-Sajó páros a kabarétréfa immár klasszikus szereplője. Olyan pesti kispolgárok, akik nem kocsmában múlatták az időt, hanem kávéházban. A múlt század húszas éveiben ugyanis leginkább a középosztály alsó rétege járt kávéházba a nehezen fűthető lakásából, hogy elolvassa azokat az újságokat, amelyekhez volt idegen nyelvtudása, de nem volt pénze. Széky János műfordító szerint azonban a Facebook „kocsma”. Csepeli György szociálpszichológus szerint „szalon”. Gazda Albert újságíró viszont „közösségi pöcegödörként ” tartja számon. Az a benyomásom, hogy a szalon túl előkelő volna digitális intézménynek, a pöcegödör pedig igazságtalan értelmezés.  

Amióta használjuk a világhálót, egy kép lebeg a szemem előtt. Az épülettömb alsó szintjét foglalja el a nyilvános hely, amelynek bejáratától balra van a kávéházi, jobbra a kocsmai rész. A digitális kávéház törzsasztalánál olyan polgárok üldögélnek, akik jól ismerik egymást. Elviselik a másik véleményét, de nemcsak a rögeszméjét, hanem a rigolyáit is. A digitális talponállóból néhányan kitámolyognak a közös vécébe, majd tévedésből nem a kocsmájukba mennek vissza, hanem a polgárok kávéházába. S mert látnak üres széket a törzsasztalnál, lezöttyennek. Úgy kotyognak bele a beszélgetésbe, hogy nem mutatkoznak be, és mindenkit letegeznek.

Ha a világháló a digitális kávéház és kocsma elegye, akkor a nyilvánosság egyik zárt körű nyúlványát, a Facebookot nem becsülném föl szalonnak, de nem is fokoznám le pöcegödörnek. A kocsma elnevezést pedig azért pontosítanám, mert a rokonságban volt egy ma már halott asszony, aki a férje falusi szőlejében készített bort decinként mérte ki a városi házuk szuterénjében. Délelőttönként ott tanyázott a színház második-harmadik vonala: epizodisták, zenészek, statiszták. Egy-egy tanár, ügyvéd és egyéb értelmiségi is került hozzájuk, aki titkolta alkoholizmusát a helybéli nyilvánosság elől. Ez a mintegy tucatnyi ember összeszokott társaságot alkotott. S mert többé-kevésbé értelmesen beszélték meg a város-ország-világ dolgait, méltányosságból digitális bögrecsárdának képzelem a fészbukot.

A baloldal értelmetlennek tartja a megkülönböztetést, a jobboldal értelmesnek. (Népszabadság, 1990. április 21.)

A csodáknak van egy hátulütőjük: nem lehet rájuk felkészülni. (Magyar Hírlap, 1994. december 24.)

A Gulágon lassan, Auschwitzban gyorsan pusztultak el az emberek. (Népszabadság, 2002. november 15.)

Az európai többet ad a szokásra, az amerikai a jogra. (168 Óra, 2003. június 26.)

Csak parancsuralmi rendszerekben törvénykeznek lóhalálában. (Népszabadság, 2010.

október 2.)

Nekem az az érdekes, amivel nem értek egyet. (ATV, 2011. június 21.)

Fönt zsidóznak, lent cigányoznak. (ATV, 2013. március 20.)

A fideszesek tudják, hogy ki a jó focista, és nem tudják, hogy ki a jó író. (ATV, 2013. március 20.)

Magyarország egyszemélyes demokrácia. (TV13, 2015. június 28.)

Impotens pártok nem tudnak szabad Magyarországot nemzeni. (Élet és Irodalom, 2018. április 27.)

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója nemcsak az irodalmi életet szeretné megszervezni, hanem a keresztény-nemzeti újságírókat is kiképezni. Ezt mondta az MTI munkatársának: „Az első körben alanyt és állítmány egyeztetni tudó újságírókra van szükség.” (2019.07.17.) Nem ő az első, aki efféle igényt fogalmazott meg.

Varga István ügyvéd, a KESMA (Kelet-Európai Sajtó és Média Alapítvány) kuratóriumi elnöke kifejtette: „Keresztény, nemzeti, konzervatív újságírást szeretnénk, ehhez kell az alapítvány.” (24.hu, 2019.01.22.) Ezzel nem is lett volna baj, elvégre a hálózatba szervezett szerkesztőségek állami stafírungjából telne az újságíróképzésre. Csakhogy Dr. Varga kikotyogta: „Igényes, jó tollú újságírókat a másik oldalon látok.” (Behir, 2019.02.01.) Ez már kiverte a biztosítékot, le is váltották. Demeter Szilárd lényegében ugyanezt mondja, azzal a különbséggel, hogy nemcsak az igényt fogalmazta meg, hanem a megoldást is keresi. Két féléves képzési formában gondolkodik.

Csaknem három évtizedet töltöttem a felsőoktatásban, és azt tapasztaltam, hogy a főiskola sokkal inkább megfelel az újságíróképzésnek, mint az egyetem. Akkor volt a leghatékonyabb, amikor nyolc félév kellett a diplomához, és az újságírással kacérkodó diákok másik szakot is választottak. Többé-kevésbé tartalmasan töltötték ki a mintegy kétezer órát. Később egyszakosra és hat félévesre szűkült a képzés, ezért töltelék tantárgyakat kellett fölvenniük. Amidőn pedig a főiskolák egyetemmé léptek elő, az újabb néhány száz órát már végképp nem lehetett szakmai tantárgyakkal kitölteni.

Ahhoz, hogy a hatalmon lévőknek megfelelőbb újságírók álljanak rendelkezésre, ki kellett véreztetni az 1993-ban meghonosított újságíróképzést. Ez bekövetkezett, de az új képzési formától nem várok sokat. A két félév kevés a kitűzött cél megvalósításához, arra viszont elég, hogy egy gyakorlatias szakma alapelemeit elsajátítsák a beiskolázottak. A ráadás volna az állami diplomához (oklevélhez) szükséges töltelék, amely ideológiának nevezhető. Ilyesmire ellenkező előjellel a múlt század végén is gondoltak a szakirány kigondolói. Nekik sem jött be.

Aki elsajátítja az újságírás megtanulható elemeit, az nem a nyilvánosság szűkítésével, hanem bővítésével rokonszenvezik. Minél jobban bedolgozza magát a szakmába, annál inkább szembekerül a Közép-Európai Sajtó- és Média Alapítvány, valamint a Petőfi Irodalmi Múzeum nyilvánosság-felfogásával.              

Az Indexen javában zajlik a tegnapi bejegyzés vitája. Eddig a hozzászólók a következőket ajánlották a tévésorozatokat, koncerteket és sportközvetítéseket megszakító hirdetések kiszűrésére, elkerülésére: Adblock for YouTube, Spotify, Deezer, nCore, uBlock origin, clipconverter. Egy üzenetet szó szerint is idézek: „Reklámblokkolót a gépre, és elkussol a reklám.”

Magam is azzal kezdtem a bejegyzést, hogy a kereskedelmi tévékben nem nézek sorozatot, helyette a HBO-ra fizetek elő, hogy elkerülhetőek legyenek a hirdetési blokkok. A hozzászólások olvasása közben ötlött fel, hogy akaratlanul is közös nevezőre kerültem a tárgyilagos vagy gúnyos kommentelőkkel. Kiléptem a médiafogyasztók milliói közül, hogy némi pénzért a képernyő előtt ülve háborítatlanul élvezhessem a műsorkínálatot. De mi van, ha a propagandát úgy fogjuk föl, mint a reklám (politikai kommunikáció) túlhajtott válfaját? Elvégre az igazság helyett a hazugságot sulykolja.

Az van, hogy a rendszer működtetői médiafölényre tettek szert. Országunkat szinte lávaként öntötte el a kormánypropaganda. A hasonlatot csorbítja, hogy a vulkáni kitöréssel ellentétben nem a kráter közelében legnagyobb a baj, hanem a hegyet övező falvakban. Minél távolabb élünk Budapesttől és a központi régiótól, annál kevésbé jutnak el hozzánk az alternatív üzenetek. A helyzetet így foglalta össze az ökofilozófus Lányi András: „Egyre kevesebben vannak, akiknek a tájékozottsága ellensúlyozza a propagandát.” (Heti Válasz, 2018. április 12.) Ezt szokták vitatni a kommentelők azzal, hogy aki akar, több forrásból is tájékozódhat.

Ebből annyi igaz, hogy például a főváros vonzáskörzetébe visszaszorított Klubrádiót bárki foghatja számítógépen. Igen ám, de naponta panaszkodnak a betelefonálók arról, hogy ülnek a kocsiban, épp elhagyták a központi régiót, és az autórádión elhallgatott a beszélgetős műsor. Arról nem is szólva, hogy korántsem mindenkinek van számítógépe. Egy felmérés szerint a 2,7 millió nyugdíjas közül csak 600 ezren használják a számítógépet, és közülük sincs mindenkinek hozzáférése a világhálóhoz. S mert van rá idejük, ők nézik a hirdetésekkel megszakított tévésorozatokat, sportközvetítéseket, a kormányzati propagandát sugárzó köztévét, ők hallgatják a közszolgálatinak nevezett Magyar Rádiót. Négyévenként pedig ők is szavaznak...

Az országban található még néhány millió hozzájuk hasonló médiafogyasztó. Őket aztán biztathatjuk arra, hogy reklámblokkolókkal szűrjék ki a politikai propagandát és a kereskedelmi hirdetéseket.  

Eddig nem volt fontos, hogy a nyilvánosság orrára kössem: önként maradtam le a tévésorozatokról. Amióta azonban a kereskedelmi televíziók negyedóránként hirdetésekkel szakítják meg, nem nézem őket. Előfizetek inkább a HBO-ra, mely többnyire tartalmas sorozatokat sugároz, ráadásul nem zökkent ki a szereplőkkel való azonosulásból. Most mégis történt valami, ami azt sejteti, hogy nincs menekvés a reklám elől.

Munkámhoz tartozik, hogy hetente végigböngészem a megyei napilapokat. Elég egyhangú tevékenység, amíg szembe ötlenek a figyelemre méltó cikkek. A másfél-két órákat azzal próbálom áthidalni, hogy háttérzenére fanyalodom. A világhálóról ugyanis ama zenekarok koncertfelvételei választhatók ki, amelyeket annak idején, országunk elzártsága és technikai elmaradottsága miatt nem hallgathattam meg. Blues-rajongó barátom például Jerry Garcia énekét és gitárjátékát ajánlotta, meg a Delta-Cross Band-et, Billy Cross kitűnő zenekarát. Mindketten arról váltak ismertté, hogy szívesen vették elő a könnyűzene klasszikus számait, amelyeket jellegzetesen hangszereltek és adtak elő.

Érdekesebbnél érdekesebb értelmezéseknek lehettem fültanúja - a tévésorozatok után már nem is annyira meglepő körülmények közepette. Miközben hallgattam a Roll Over Beethoven, az It’s Too Late és az It Hurts Me Too Garcia-féle változatát, illetve megint csak az It Hurts Me Too, továbbá a Key To The Highway, a Night Life és a Dust My Broom Cross-féle verzióját, a megszokottól eltérő hangzások között magyar szavak ütötték meg a fülemet. Alvászavarra ajánlottak speciális paplant, hüvelyszárazságra kenőcsöt, hasmenésre csöppentős szert, szúnyoggyérítéshez sprayt, kocsmázáshoz kőbányait, Tesco-hoz pedig online vásárlást. A gyakran bugyuta szövegű és primitív dallamfoszlányokkal hatásra törekvő reklámok épp úgy megtörték a hajdani koncert varázslatos hangulatát, mint ahogy a kereskedelmi tévék is eltántorítottak azoktól a fránya sorozatoktól.

Érteni vélem persze, hogy ha már ingyér’ hallgatjuk a régi blues- és rock-koncerteket, a klasszikus számok furcsa és izgalmas változatait, akkor legalább viseljük el, hogy az öregedő szerzők és az élelmes ügynökségek hirdetési pénzekből kereshessenek valamicskét. Ilyenkor mégis az a benyomásom, hogy gyanútlanul utazunk valahová - talán vissza, a múlt századba, ifjúságunk éveibe -, és az erdőből rablók törnek ránk, hogy megsarcoljanak bennünket. Vajon túlzás-e, hogy korunk útonállója a reklám?           

Az újdonsült igazságügyi miniszterről terjed a világhálón egy felvétel. Melegítőben dekázik a focilabdával. Harminchétig bírta, nyilatkozott azonban arról is, hogy egyéni csúcsa 115 volt. A pesti köznyelv könyörtelenül el is nevezte dekázásügyi miniszternek. A kaján minősítésből kiolvasható ama vélekedés is, hogy megint kifogtunk egy minisztert, aki nem ért ahhoz, amire a főnöke szerződtette. Annyiban igazat is adnék a kételkedőknek, hogy nem lesz könnyű bírósági fogalmazóból igazságügyi miniszterré válni. Bár a nappali tagozaton szerzett jogi diploma talán mégis jelent valamit.

Egyik elődje, bizonyos Kovács Béla 1953. február 2-án lett igazságügyi miniszter Rákosi Mátyás kormányában. A tucatnév mögött egy nógrádi vasmunkás, majd bányász rejlik. A második világháború után elvégezte az egyéves (!) bírói és ügyészi akadémiát, majd hadbíró lett, és ítélkezett is. Öt hónapnyi miniszteri karrierjének Nagy Imre vetett véget, aki nem vette be 1953. július 4-én alakult kormányába. Kovács Béla visszament a katonák közé, és ezredesi rangban irányította a honvédelmi minisztérium igazságügyi főcsoportfőnökségét. Végül is a szakmában maradt.

Nezvál Ferenc öt elemit végzett, és cipészként szabadult fel. 46 éves korában, már város- és községgazdálkodási miniszterként szerzett levelező tagozaton jogi diplomát. 1956. december 29-én lett az igazságügyi minisztérium vezetője az első Kádár-kormányban. Pozícióját megtartotta a Münnich-, a második Kádár-, sőt a Kállai-kormányban is, ha jól szedtem össze az adatokat, egészen 1966. december 7-ig. Akik átélték ezt az évtizedet, tudhatják, hogy mit jelentett a megtorlások időszakában egy olyan igazságügyi miniszter, akinek a felkészültségéből legföljebb a bólogató jános szerepére tellett.

Őt váltotta Korom Mihály, aki Csongrád megyei libapásztorból és napszámosból lett rendőrnyomozó, majd határőr-tábornok. Szintén levelező tagozaton végezte el a jogi egyetemet, és igazságügyi miniszter lett a Kállai-. a Fock- meg a Lázár-kormányban is. Tizenegy és fél év után 1978. április 22-én szűnt meg a megbízatása… Akik nálam jobban ismerik a magyar igazságszolgáltatás legújabb kori történetét, bizonyára hozzáfűznek néhány kiegészítést vagy pontosítást e bejegyzéshez. Csupán azért hívtam föl a figyelmet Varga Judit három elődjére, hogy kirajzolódjék: vannak korszakok, amikor nem fontos végigjárni a szamárlétrát, hogy valaki igazságügyi miniszterként koronázhassa meg a szakmai pályafutását.             

A legutóbbi bejegyzésben Kabai Domokos Lajos egyik írásával foglalkoztam. Azt firtattam, vajon van-e tartalmi hasonlóság a Kádár- és az Orbán-korabeli sajtóviszonyok között. Nem sokat találtam, ez azonban nem hatotta meg a bjutiful álnevű hozzászólót, aki az alaptéma helyett a Bekiáltás nevű blog szerzőjét minősítette.

Laza digitális eszmefuttatását úgy tömöríteném, hogy KDL cikke túl hosszú a Facebookon. Ráadásul a blogger sokat hivatkozik olyan tanulmányokra, amelyeknek hitelességét a kommentelő azért nem képes ellenőrizni, mert idegen nyelven, többnyire oroszul jelentek meg. Amit KDL megfogalmaz, az elmegy ugyan a közösségi oldalon, de ha írásait napi vagy hetilapnak ajánlaná föl, a szerkesztők sokat gyomlálnának ki a szövegeiből. Ez volt az a pillanat, amikor egy másik hárombetűs publicista közismert rövidítése ugrott be. TGM ma már leginkább a digitális sajtóban szólal meg, hosszúkat ír, és előszeretettel hivatkozik idegen nyelveken megjelent tanulmányokra, amelyeknek hitelességét a legtöbb olvasó nem képes ellenőrizni. Neki is a papír alapú sajtó szerkesztőire kéne bízni a gondolatait?

KDL két cikket szentelt a Kádár-korszaknak, de nem a Facebookon, hanem a Bekiáltás című blogjában. Csakugyan hosszúkat ír, és sokat hivatkozik, a terjedelemnek azonban nincs akadálya a digitális sajtóban. A papír alapúban eltöltött fél évszázad alatt megtanultam, hogy az egy kolumnánál (körülbelül tíz gépelt oldalnál) hosszabb írások nehezen emészthetőek. Talán ezzel is magyarázható, hogy a hárombetűs szerzők ma már a digitális sajtót részesítik előnyben. Például KDL első kádáros cikkét eddig 22508-an olvasták, a másodikat nemrég közölte az Index, és 13037 érdeklődőnél tart.

Az olvasott szerző miért ajánlja föl az írásait napilapoknak, amelyek oly csekély példányban jelennek meg, hogy néhány kiadóhivatal nem is meri bevallani a kinyomtatott újságok darabszámát? Ha nem vesszük figyelembe az olvasottabb bulvárt, amely nem igazán alkalmas politikai esszék közlésére, akkor a legnagyobb példányszámú országos napilap a Népszava a maga 21 ezrével. A legtöbb hetilap példányszáma nem is éri el a tízezret. Miért baj, ha egy 68 éves újságíró inkább a világhálóra bízza a gondolatait? Ha megnézzük a Bekiáltás blogot, feltűnik, hogy a digitális bevándorló élemedett korához képest szépen megtervezett dizájnt alakított ki. Médiaszemlélete pedig korántsem annyira elavult, mint az Öné, kedves bjutiful.     

A legutóbbi napokban arról árulkodtak a nyilvánosság fórumai, hogy a nyár kellős közepén sincs uborkaszezon a politikában.

Amire a hatalom képes, az legfeljebb annyi, hogy megkeseríti a tehetségesek életét. (Háy János író, Válaszonline.hu, július 8.)

A rendszer legsérülékenyebb pontjainak egyike, hogy egyetlen emberre lett felhúzva. (Ungváry Krisztián történész Orbán Viktorról, 24.hu, július 8.)

A Fidesz a fasorban sem lesz a fővárosi politikában, amikor én főpolgármester leszek. (Karácsony Gergely Párbeszéd-politikus, 444.hu, július 8.)

Gördülékenyen, olajozottan megy, úgymond, a szavazógépezet. (Kövér László Fidesz-politikus, az országgyűlés elnöke, InfoRádió, július 9.)

A magyar nemzetgazdaság a multikból és a magyar emigránsok hazaküldött pénzéből él. (Róna Péter közgazdász, ATV, július 9.)

A harmadik kétharmadot arra is kapták, hogy végre eltakarítsák a közpénzfaló, kriptokomcsi fedőszervezeteket. (Pilhál Tamás újságíró, PestiSrácok.hu, július 10.)

A csúcson Macron győzött és a liberálisok. (Csáky Pál szlovákiai politikus az Európai Unióról, Facebook.com, július 10.)

Egy remegő Merkel százszor jobb, mint a golfozó Trump. (Paul Lendvai bécsi újságíró, Klubrádió, július 10.)

Nehogy az EU is beleremegjen a kancellári remegésbe. (Megyeri Dávid újságíró, Magyar Nemzet Online, július 11.)

’89-ben kaptunk egy ajándékot, amit elkótyavetyéltünk. (Horváth Zoltán újságíró a rendszerváltásról, ATV, július 11.)

2010-ben tetszettünk forradalmat csinálni. (Bencsik András újságíró, a Demokrata című hetilap főszerkesztője, Hír TV, július 11.)

Új csatárt igazoltunk. (Orbán Viktor miniszterelnök Varga Judit igazságügyi miniszterről, Facebook.com, július 11.)

Ha valahová ömlik a pénz, az máshonnan hiányzik. (Nagy N. Péter újságíró, 168 Óra, július 11.)

Üzletember az, aki nem a NER-ből él. (Bojár Gábor üzletember, Klubrádió, július 11.)

Kádár János élt, él, és egy darabig még élni is fog. (Dévényi István újságíró, Magyar Hang, július 12.)

A kapitalizmus, lám, felélte a természeti erőforrásokat. (Szanyi Tibor szocialista politikus, Munkások Újságja Online, július 12.)

Felelős beosztásban lévő politikusok még soha nem beszéltek ennyi hülyeséget a történelemről. (Csunderlik Péter történész, Népszava, július 12.)

Demokratából zsarnok lett. (Eörsi László történész Orbán Viktorról, Népszava, július 13.)

A hatalom mindenben benne van, az ellenzékben is. (Spiró György író, Klubrádió, július 13.)

Sokan zöldügyek mentén szavaztak, de nem föltétlenül a zöldpártra. (Kendernay János, az LMP újdonsült elnöke az uniós választásról (Magyar Nemzet, július 13.)

Sokan írnak, kevesen olvasnak. (Böszörményi Zoltán költő, az Irodalmi Jelen című folyóirat főszerkesztője, Magyar Rádió, július 14.)