Holnap új hetilappal bővül a hazai kínálat. 9000 példányban jelenik meg a Jelen, a 168 Óra szerkesztőségéből távozott öt újságíró vállalkozása. A főszerkesztő Lakner Zoltán lesz, aki a szociológiából érkezett a sajtóba. A Népszava interjút készített vele, és a mai számban azt fejtegette, hogy hiányzik belőlük a nosztalgikus érzés. Nem a 168 Óra hagyományát akarják tovább vinni, hanem abból indulnak ki, hogy „a propaganda mögötti valóságra is van igény”.

Az akkori pénztelenségből a mostani pénztelenségbe jutottak tehát. Az idézett megjegyzés azt sejteti, hogy sokallták egy vallási közösség beleszólását a patinás hetilap irányvonalába. S mert Lakner szemléletéből telik arra, hogy távol tartsa magát és kollégáit a politikai szervezetektől, a Jelen könnyen légüres térbe kerülhet. Volt már hasonló élményben részem. A kilencvenes évek elején olyan hetilapot szerkesztettem, amelyet egy magánvállalkozó működtetett. A pénz, amit adott, a jóllakáshoz kevés volt, az éhenhaláshoz sok. Egy feltörekvő párt megvásárolta a céget, és megindult a küzdelem, vajon melyik platform kaparintsa meg az irányítást. A pártelnök megunta a tülekedést - magának akarta ugyanis az újságot -, és beszüntette a támogatást. 7600 előfizetővel hagytuk félbe a vállalkozást.

Akkoriban még nem volt digitális sajtó, manapság viszont többen olvassák, mint a hagyományos sajtót. Lakner Zoltán ki is fejti az interjúban, hogy a jövő héttől megjelenő online változat fizetős lesz, ám ezért az olvasók olyan tartalmat is kapnak, amelyet nem találhatnak meg a papírra nyomtatott újságban. Ez érdeklődőként nincs ellenemre, bár egy olvasói tapasztalatot megosztanék az új hetilap alapítóival. Az ingyenes hvg.hu és a fizetős hvg360 van már annyira tájékoztató és szemléletformáló jellegű, hogy lemondtam a papírra nyomtatott HVG-ről. A Mandiner.hu sokoldalú másodközlő tevékenységével pedig nálam legalábbis nem vette föl a versenyt a néhány hónapja lapozható Mandiner hetilap.

Még egy megjegyzés a címhez. Immár a huszadik évfolyamát tapossa az Irodalmi Jelen. Aradon szerkesztik, de eljut hozzánk is. A folyóirat előszeretettel fedez föl pályakezdő írókat, költőket, kritikusokat. Tartalmilag aligha ütközik a holnap debütáló Jelennel, a sors iróniája lehet azonban, hogy Laknerék számára figyelemre méltó kitörési lehetőség kínálkozik: a literátus újságírás felkarolása. A nem is olyan régen még általuk szerkesztett 168 Óránál irodalmibb Jelen.    

Ama napilapnál, ahol Molnár Gál Péter dolgozott, egy ideig a főnöke voltam. Már túl volt az első kirúgáson, de innen a másodikon. El kellett mennie az újságtól, mert a repülőtéren rajtakapták egy tiltott kézirattal, és a visszavétele után még nem derült ki róla, hogy álnéven írt jelentéseket a belügynek.

Új könyve jelent meg a színházi életről, és ezzel adta át a dedikált példányt: „Tudom, hogy úgyse olvasod el.” Igaza volt, de ami most jelent meg tőle, azt elolvastam. A Coming out a legrosszabb jó könyv, amit valaha is olvastam. Salátagyűjtemény, külön-külön érdekes esszékkel, színész- és rendezőportrékkal. Közéjük ékelődött néhány életkép a besúgói életformáról, a tartótisztekről, a titkos élet egyéb mozzanatairól. A széteső kötetet mégis egységesíti a hármas élet rejtegetnivalója.

MGP az újságírást művelte, amelyben majd’ minden tévedésünket nyilvánosan követjük el, és álnéven írta a jelentéseket. Ráadásul homoszexuálisként volt még egy titkos élete, és ez alkalmat kínált arra, hogy a belügyérek megzsarolhassák. Egy sorspárhuzam. Első játékfilmjétől tudtuk, hogy Szabó István tehetséges rendező. Kritikusként mindegyik filmjében találtam erre utaló jeleket, de csak akkor jöttem rá, hogy életműve a titkos élet művészi kivetítése, amidőn kiderült, hogy fiatal korában ő is jelentett.

Bár felnőtt fővel értem meg a rendszerváltást, Molnár Gál Péter szerkezetlenségben és szerkesztetlenségben szenvedő könyvéből sikerült végre megérteni a Kádár-korszak, leginkább az Aczél-féle kultúrpolitika mélyebb összefüggéseit. Spiró György fején találta a szöget, amikor így jellemezte MGP-t: „Feltűnési viszketegségben szenvedett, a színpad lett volna az igazi terepe.” (168 Óra, 2020. május 21.)

Egy időben a Táskarádió című rádióműsor jegyzeteket kért a rettegett színikritikustól, aki elvégezte az utolsó simításokat a kéziraton, mondván: „Igyekeztem csökkenteni a r-hangzókat, hogy elmondhassam.” Raccsolt ugyanis, ezért nem lehetett színpadképes, de ahhoz volt szókincse és stílusérzéke, hogy szinonimákkal helyettesítse az r-betűs szavakat. Amit megtehetett a saját szövegével, azt persze nem tehette meg Shakespeare-rel és Csehovval. Be kellett érnie az előadások éRtelmezésével. Pontosabban szólva kifejtésével, kihüvelyezésével, megvilágításával, taglalásával, tisztázásával.

Nagyon jó színikritikus lett belőle, azt azonban a Coming out elolvasása után se értem, vajon egy újságíró miért ír álnéven jelentéseket, ha saját névvel is vállalhatja a véleményét.

Tíz mondat Molnár Gál Pétertől

Korpótlék és kilométerpénz nálunk a kitüntetés. (168 Óra, 1995. március 21.)

Az igazi színész annyi éves, amennyi aznapi szerepe. (Népszabadság, 1997. május 16.)

Az ellenzéki humor a népszavazás kifejezése más eszközökkel. (Népszabadság, 2002. április 13.)

Kicsit minden ember tehetséges. (Népszabadság, 2002. június 12.)

Sokan pártmunkában voltak ellenzékiek. (Népszabadság, 2002. augusztus 31.)

Amikor a színészek elérnek egy bizonyos kort, minden megtanulhatót tudnak a mesterségükről, és elmegy a kedvük a játéktól. (Criticai Lapok, 2011/2.)

A tehetségtelenséget nem adják ingyen. (Coming out, Tények és tanúk, Magvető, 2020)

/Veres Péterről/ Szalonnával írt. (Coming out)

/Sándor Györgyről/ Rettegve pimaszkodott. (Coming out)

Ha hivatásszerűen műveli valaki mások megsértését, köteles eltűrni az ellenvéleményeket. (Coming out)

A nap híre című ATV-műsorban érdekes megjegyzés hangzott el. Somos András hozta szóba az ellenzéki pártok holdudvarát, amelyet „Lenin körúti értelmiség”-nek titulált. A Petőfi és a Margit híd közötti félkörív, Pest 4 kilométernyi főutcája kétségkívül Lenin nevét viselte egy darabig, de előtte is, utána is a Habsburg uralkodóház tagjairól keresztelték el. Most is Ferenc, József, Erzsébet, Teréz körút, a jelenlegi Szent István pedig Lipót körút is volt. Az összefoglaló Nagykörút két oldalán és a mellékutcáiban összpontosultak a szerkesztőségek és a kávéházak.

A két világháború között velük hozható összefüggésbe a szélsőjobboldali publicisztikában a nagykörúti nyilvánosság polgári jelzőjét helyettesítő zsidó. Somos András akaratlanul is sokjelentésű, érzékeny témát érintett. A második világháború után pedig a Dinnyés-kormányban miniszterelnök-helyettesi tisztséget betöltő Rákosi Mátyás meginvitálta a főszerkesztőket. 1948. március 23-án a magyar kommunisták vezetője kifejtette, hogy a „polgári” újságírás cinikus, felelőtlen, valóságot eltorzító szemléletű. A Szabad Nép hasábjain Betlen Oszkár, a pártlap vezető publicistája már így fogalmazott: „Az úgynevezett körúti újságírás eltereli az olvasók figyelmét az ország nagy kérdéseiről.”

A rendszerváltás után is előkerült az a fránya Nagykörút. A történész-miniszterelnök Antall József kezdte pedzegetni. MDF-beli helyettese, Csurka István szintén emlegette a Magyar Fórum hasábjain. S ami talán meglepő, a szocialista politikusok is fölvették a fegyvertárukba, hogy alkalomadtán elhatárolódhassanak a „liberális” véleményvezérektől. Más és más nézőpontból ugyan, de a polgári, a zsidó és a liberális Nagykörút körülbelül ugyanazt jelentette: a kávéházi konrádok rémuralmát. A döntéshozói okfejtés szerint nekünk, politikusoknak akarják megmondani az újságírók, az írók és a filozófusok, hogy mit csináljunk. Ki hallott már ilyet?

Bár e bejegyzés utáni dokumentációban szereplő politikusok egyike a nagykörúti értelmiség ürügyén Konrád Györgyre utalt, a kávéházi összefüggésben korántsem a nemrégiben elhunyt íróról van szó, hanem Conrad von Hötzendorfról. A korabeli minősítés azt sugallta, hogy a márványasztalnál újságokat és térképeket böngésző kibicek még az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregét irányító vezérkari főnöknél is jobban tudták, miként lehetne megnyerni az első világháborút. Nem jött össze - sem nekik, sem a tábornagynak.

Tíz mondat a Nagykörútról

A Körúton most három darab is fut, amelyben engem megszemélyesítenek. (Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója, Magyar Hírlap, 2014. február 15.)

Tudomásul kell venni, hogy a Nagykörúton kívül is élnek emberek. (Török Zsolt szocialista politikus Heller Ágneshez és Konrád Györgyhöz, Facebook.com, 2014. április 15.)

Antall József használta először a „Nagykörúton belüliekre” vonatkozó meghatározást. (Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Népszabadság, 2014. július 12.)

Beszorult az ellenzéki politika a budapesti Nagykörútra, illetve az üzengetés helyszínéül szolgáló tévéstúdiókba. (Botka László szocialista politikus, szegedi polgármester, Népszava, 2017. március 14.)

/”Fizessenek a gazdagok!”/ Lehet, hogy csípi a körúti értelmiség szemét. (Molnár Gyula szocialista politikus, Népszava, 2017. április 20.)

Az a rengeteg ember, aki megtisztelt bennünket azzal, hogy elmondta véleményét, nem úgy látja, ahogyan a régi SZDSZ rossz hagyományait folytató, magát egyfajta budapesti gettóba záró ellenzéki politikusok gondolják. (Kövér László Fidesz-politikus a nemzeti konzultációról, Napló, 2017. május 27.)

Olyan mellékletet kell összeraknunk, amelyen egyaránt megtalálja a maga számára érdekes írásokat az irodalmi élet Nagykörúton kívül élő része, ugyanakkor a kereskedelmi tévét nézők számára is tud élvezhető tartalmat biztosítani. (Demeter Szilárd, az Előretolt helyőrség című irodalmi melléklet főszerkesztője, Origo.hu, 2017. november 24.)

Nekünk más számít „szerencsének” a Nagykörúton túl, mint nekik a saját kis iróniafészkeikben. (Toót-Holló Tamás újságíró, Magyar Nemzet Online, 2020. március 23.)

Az 1990-es kampány sötét mélyrétegeiben a „nagykörúti értelmiség”, a „törpe kisebbség” kódszavaival fedett antiszemita uszítás mindvégig jelen volt. (Mink András történész, Magyar Narancs, 2020. május 2.)

Ellenzéki holdudvar, értsd: Lenin-körúti értelmiség. (Somos András műsorvezető, ATV, 2020. május 22.)

A legutóbbi napokban Orbán káslerezett, Kásler tagadott, Karácsony rendszerezett, Majtényi körvonalazott, Verebes félt, Kertész Ákos pedig eszkimózott. Lefülelt mondatok.  

Egyre többször elküldik majd reggel hatkor konyhánkba a rendőröket. (Rab László újságíró, VárosiKurir.hu, május 17.)

Valami nagyon nincs rendben azoknál, akik magyar földön magyar embert szidnak. (Karaffa Attila dunaszerdahelyi újságíró, Mandiner.hu, május 18.)

Nem az indulatról, hanem a tudásról mondják, hogy hatalom. (Pető Péter újságíró, 24.hu, május 18.)

Akkor ezt kimaszkoltuk. (Sándor Erzsi író a járványról, Facebook.com, május 18.)

Ez a kormány tíz éve nem kormányoz, hanem hatalmaz. (Balassa Tamás újságíró, Népszava, május 19.)

Nincs körlevele, utasítása, amely még másnap is érvénnyel bírna. (Tamás Ervin újságíró Kásler Miklósról, hvg.hu, május 19.)

Ilyen utasítás soha nem hangzott el. (Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter a kórházi ágyak kiürítéséről, Demokrata, május 20.)

Ő nem adott ki utasítást, amit az orvosok végrehajtottak. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester Kásler Miklósról, ATV, május 20.)

A vírus nem halt ki, csak nem talált elég gazdatestet. (Tóta W. Árpád publicista, hvg.hu, május 20.)

Egy rendőrállam sziluettje bontakozik ki előttünk. (Majtényi László alkotmányjogász az elektronikus információkat szabályozó törvényről, HírKlikk.hu, május 20.)

Libero pelenkában nem lehet sem nyomozni, sem ügyészséget vezetni. (Ibolya Tibor fővárosi főügyész, PestiSrácok.hu, május 20.)

100 millió forint per év, adózás nélkül. (Lantos Gabriella egészségügyi menedzser a hálapénzes orvosbárókról, Klubrádió, május 21.)

Olyan ez az állam, mint az elnöke. (Szentpéteri Nagy Richárd alkotmányjogász, 168 Óra, május 21.)

 Ez itten a világ leghülyébb diktatúrája. Egyfolytában retteg, hogy lebukik. (Kereszty András újságíró, Újnépszabadság.com, május 22.)

Az Orbán-rendszer lényege, hogy nem lehet azt mondani rá, hogy demokrácia vagy diktatúra. (Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, 444.hu, május 22.)

Kásler miniszter úr érdemei történelmiek. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, május 22.)

Kásler Miklós meg van hosszabbítva Bicskéig. (Rangos Katalin újságíró, ATV, május 22.)

Majdnem jobban félek attól, ami Orbán után jöhet, mint ami most van. (Verebes István rendező, Magyar Hang, május 22.)

A demokráciáról a magyaroknak épp úgy nincs fogalmuk, mint eszkimónak a hőgutáról. (Kertész Ákos író, HírKlikk.hu, május 23.)

A járvány csak csillapodott, de még velünk van. (Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke, Népszava, május 23.)

A nyelvet is vissza kell venni a hatalom megszállottjaitól, nemcsak az intézményeket. (Kabai Domokos Lajos újságíró, Bekiáltás.blog, május 24.)

Amíg karanténban voltam, a lányom vásárolt be. Szombatonként arra kértem, hogy hozzon egy Magyar Nemzetet is. Az újságot azonban túl vékonynak éreztem. Nahát, Zsuzsi nem vette észre, hogy egy vevő kilopta belőle a hétvégi mellékletet. Csakhogy Újlipótvárosban ki belezné ki a kormánypárti zászlóshajót? A fogyókúra okát nem ismerem, de talán nem tévedek abban, hogy a soványodás a koronavírus-járvánnyal hozható összefüggésbe.

Emberek százezrei hetekig nem mozdultak ki a lakásból, és ha nem fizettek elő újságra, akkor bizony visszaesett a példányszám. Ez nemcsak a Magyar Nemzetre vonatkozik, bár például a rosszabb helyzetben lévő Népszava nem szüneteltette a mellékleteit. Az a benyomásom, hogy a Magyar Nemzet épp arról mondott le, ami a legnagyobb értéke volt. A hétköznapi számokban propaganda-kiadvány képzetét keltette ugyan, ám a mellékletben tartalmas, elgondolkoztató írások láttak napvilágot. A szemléletük nem különbözött az újság harcias részétől, de a közelítésmódjuk alaposabbnak, a stílusuk pedig kulturáltabbnak hatott. Ami maradt a régi, nemesen konzervatív Magyar Nemzetből, attól elbúcsúzott a kiadására vállalkozó Mediaworks?

A spórolás a cég többi lapjára is jellemző. A 18 megyei újság szintén elvesztette a legtöbb mellékletét. A Mindmegette családi receptfüzetet, az Otthon vagyok lakberendezési mellékletet, a Jól vagyok egészségmagazint és a Népsport retromellékletet. Azt írtam erről a Médianaplóban, hogy a fővárosi központ csupán két mellékletet tartott meg: a tévés műsorfüzetet és az Előretolt helyőrség című szépirodalmi összeállítást. Ebből vontam le a következtetést, hogy megszűnőben a papírra nyomtatott megyei sajtó családi jellege. Csakhogy a hét minden napjára jutott mellékletekből maradt még egy: a rejtvényeket tartalmazó.

Ez onnan tudható, hogy a legutóbbi címlapján Apáti Bence tűnt fel. A snájdig táncművész a Magyar Nemzet vezető publicistája, és azzal vétette észre magát, hogy elnézést kért. Miközben ugyanis ostorozta az egyik ellenzéki pártot, a Felvidéket összetévesztette a Délvidékkel. Ezt írta: „Nem tudatlanságom, hanem slendriánságom vezetett a botláshoz.” (Facebook.com, 2020. 05.23.) Bátorságra kaptam, és elismerem, hogy a Mediaworks nem kettő, hanem három mellékletet tartott meg a hétből.

Nincs unalmasabb, mint értelmezni a miniszterelnök pénteki rádióinterjúit. Mindig találunk benne olyan mozzanatot, amelyet kivesézhetünk, megcsócsálhatunk. S miközben ízekre szedjük, vajon mit is akart mondani országunk első embere, mi rejlik az idézett kijelentése mögött, ellenállhatatlan kényszert érzünk, hogy országgá-világgá kürtöljük a véleményünket. Eme önkritikus felütéssel hozom szóba, hogy tegnap reggel a Magyar Rádióban Orbán Viktor közölte: ”Kásler miniszter úr érdemei történelmiek.”

Azóta leginkább az fogalmazódott meg a nyilvánosság fórumain, hogy az ellenzékkel szemben megvédte a neves onkológust. Csak azért se válik meg most tőle, holott majd’ minden szempont arra ösztökélné, hogy új válságkezelőt keressen az emberminisztérium élére. Bizonyára van ebben némi igazság, mégis az a benyomásom, hogy néhány hónap múlva érdemei elismerése mellett menti majd föl Kásler doktort, és arra hivatkozik, hogy a koronavírus-válság „sikeres” kezelése után olyan menedzsert keresne, aki lendületet kölcsönöz a magyar egészségügynek, esetleg már egy szűkített (népjóléti) tárca élén.

Megítélésem szerint a tegnap reggeli kijelentés volt a selyemzsinór, a metafora talán még sejteti is a súlyos Covid-fertőzöttek oxigénhiányos állapotát. Aligha véletlenül állapította meg Rangos Katalin az ATV stúdiójában, néhány órával a kipécézett mondat elhangzása után: „Kásler Miklós meg van hosszabbítva Bicskéig.” Szellemes megállapítás. Föl is venném a szállóigék gyűjteményébe, ha nem volna félő, hogy az utókori olvasónak értelmezési gondja lesz vele. El kéne magyarázni neki, hogy idestova fél évtizede Orbán Viktor felavatta Felcsút új óvodáját. Már híre ment a kisvasút ötletének, és az ellenzék berzenkedett ellene. A lokálpatrióta miniszterelnök ekkor mondta ki: ha nagyon ugrál az a fránya ellenzék, az alcsútdobozi arborétumig kiépítendő, mindössze 8 kilométernyi vasútvonalat ő bizony meghosszabbítja a környék központjáig, Bicskéig.

Az okfejtés nevetésbe fulladt a helyszínen, a folytatást pedig e bejegyzés olvasója már a mellékelt dokumentációból tudhatja meg. A hetyke kijelentés szájról szájra, kávéházról presszóra, szerkesztőségről redakcióra terjedt. A bicskézés különféle témák és emberek ürügyén hangzott el, és egyre inkább árulkodott arról, hogy él köztünk egy ember, akinek módjában áll, hogy megvalósítsa a gyermekkori vágyait. Fogalmazhatnám úgy is, hogy a kisvasút a teljhatalom mértékegysége.

Tíz mondat a meghosszabbításról

Ha támadják a kisvasutat, akkor meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha akkor is támadják, akkor meg Lovasberényig. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Távirati Iroda, 2015. november 7.)

Mivel a felcsúti kisvasút az 1898 és 1979 között utasokat szállító Bicske-Székesfehérvár vasútvonal egy rövid szakaszának helyén épült, az az ötlet nem meglepő, hogy északra, Bicskéig hosszabbítsák meg. (Tevan Imre közlekedési újságíró, Origo.hu, 2015. november 23.)

A vonal meghosszabbítása most már szinte elkerülhetetlen, hogy ne legyen kidobott pénz, amit ráköltöttek. (Zsuppán András újságíró, Válasz.hu, 2016. július 2.)

Ha Rogánt tovább támadják, Orbán meghosszabbítja Vlagyivosztokig. (Farkasházy Tivadar újságíró, ATV, 2016. november 30.)

A 3-as metró meghosszabbítása nagyjából annyiba kerül, mint Orbán Viktor dolgozószobája a karmelita kolostorban. (Karácsony Gergely budapesti főpolgármester-jelölt, Facebook.com, 2019. július 20.)

Bár korábban abszurd viccek csattanójaként már felmerült a felcsúti kisvasút meghosszabbítása, úgy fest, mégis megvalósítják az ötletet. (Varju László DK-politikus, dkp.hu, 2019. július 9.)

A felcsúti akadémiát és az alcsútdobozi arborétumot összekötő kisvasút az, aminek Bicskéig történő meghosszabbítását Orbán Viktor megígérte, vagy inkább megfenyegette vele a projekt kritikusait. (Jandó Zoltán újságíró, G7.hu, 2020. január 24.)

A rendkívüli jogrend határozatlan idejű meghosszabbítása olyan biankó csekk lenne a kormány számára, amiről mindig is ábrándozott. (Hardy Mihály újságíró, Klubrádió, 2020. március 21.)

Ha az ellenzék követeli Kásler lemondását, akkor Orbán meghosszabbítja Bicskéig. (Simon András műsorvezető, ATV, 2020. május 6.)

Kásler Miklós meg van hosszabbítva Bicskéig. (Rangos Katalin újságíró, ATV, 2020. május 22.)         

Fészbukoznak, és sok embert érnek el. Az igazságügyi miniszter tiltakozott egy brüsszelita támadás ellen, és verssort idézett Petőfitől: „Az idő igaz,/ s eldönti, ami nem az.” Vagyis az Orbán-kormány intézkedését az idő majd kiforogja, és igazolja. A volt MSZP-elnök egy vidéki színházigazgató lánya. Lendvai Ferenc amerre csak megfordult, mindenütt magyar írók drámáit mutatta be, leginkább Németh László műveit. Lánya magyar szakon is szerzett diplomát, és rutinosan vezette le üzenőfalán, hogy Petőfi az önkényuralom ellen írta az idézett verset. Varga Judit nem jó helyen keresett magának és kormányának igazolást.

Követői meg is dicsérték Lendvai Ildikót. Az egyik - civilben dokumentumfilmes - pedig így fogalmazott: „Juditka egy kicsit butácska.” Nos, a miniszter asszony kétségkívül ügyesen dekázik a labdával, és ez talán elég volt ahhoz, hogy fölhívja magára a miniszterelnök figyelmét. De jogi diplomát szerzett, megtanult angolul, németül, franciául, beszél egy kicsit spanyolul is, évekig élt külföldön. Butácskának nem nevezném. Tisztában van például azzal, hogy akik őt követik a világhálón, korántsem kísérik figyelemmel Lendvai Ildikó fészbukos megnyilvánulásait. Mint ahogy a szocialista politikus követői sem olvassák a fideszes politikus bejegyzéseit. Varga Judit tehát nyugodtan számíthatott arra, hogy a Petőfi-verssor hátterének feltárása aligha hozza izgalomba a Fidesszel és vele rokonszenvezőket.

S bár vitájukat Lendvai Ildikó nyerné, félő, hogy a magyar nemzet sorsát eldöntő disputájuk hatását inkább az a fránya akciórádiusz dönti el. Az, hogy gyökeresen eltérő mondandójuk milyen széles körben terjed el. A miniszter asszonynak 81638 követője van, bejegyzése 5,9 ezer lájkot kapott, 377-en szóltak hozzá, és állítását 359-en osztották meg. A volt pártelnöknek 10246 követője van, bejegyzésére 1,8 ezer lájkot kapott, 257-en szóltak hozzá, és álláspontját 932-en osztották meg. Varga Judit manipulált állítása a mintegy félezer kormánypárti médium közül sokban rezgett tovább, a volt MSZP-elnök cáfolata pedig a Népszavában, a Hírklikk.hu-ban, az Újnépszabadság.blogban és még néhány ellenzéki orgánumban kapott (vagy kaphatott volna) nyilvánosságot.

Eme aránnyal magyarázható, hogy az igazságügyi miniszter nagyon is tudja: ő és pontosabban, hitelesebben fogalmazó vitapartnere két malomban őrölnek. Ráadásul a hatalmas malomkerék zöreje elnyomja a másik malomkő mikrofilológiai súrlódását.              

Az elektronikus információ biztonságáról elfogadott törvény érdekes mozzanatot tartalmaz. A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat és a Katonai Biztonsági Szolgálat „ideiglenesen”, 90 napig teheti hozzáférhetetlenné a „honvédelmi vagy szövetségi érdekeket sértő” tartalomszolgáltatókat. Amit eddig két hatalmi ág, a törvényhozás és az igazságszolgáltatás csak hosszadalmas folyamat után tehetett meg, azt most a végrehajtó hatalom alá rendelt szervezetek egy tollvonással valósíthatják meg.

De mi van akkor, ha a kormányzat arra használja a felhatalmazást, hogy megszabaduljon az ellenzéki véleményformálóktól? Kósa András ezt pedzegeti a Népszava mai számában. Ha lapja arról számolna be, hogy a Magyar Honvédség tankjai rossz állapotban vannak, akkor a két biztonsági szervezet három hónapra is szüneteltethetné a Népszava Online tevékenységét. Ennél súlyosabb következményre számítok. A hatalmat gyakorlók tíz év alatt eljutottak a világháló, azon belül is a Facebook megszeliditési szándékától az igazságügyi minisztérium által létrehozott bizottságig, amely azt vizsgálja, miként lehetne semlegesíteni a multinacionális médiumok „káros” hatását.

A folyamatot ismerjük. Az 1,3 milliárdos Kína, a 146 milliós Oroszország és a 80 milliós Törökország túlsúlyra tettek szert a hagyományos sajtóban, a digitálisban pedig azzal kacérkodtak, hogy a Facebook helyett nemzeti közösségi oldalt hoznak létre. Ez vagy nem sikerült nekik, vagy szándékuk inkább csak arra irányult, hogy Mr. Zuckerberget megalkuvásra késztessék, máskülönben jókora hirdetési bevételektől esett volna el. Nálunk alighanem most érkezett el a zsarolás pillanata. A hazai médiapiacot kormányzati túlsúly jellemzi, a kereskedelmi alapon működő médiumok közül pedig a Facebook képes a vélemények frontján ellensúlyozni a kormányzati nyilvánosságot.

Házi dokumentációm szerint a Lefülelt mondatok című heti összeállításokban az idén eddig 82 ütős mondattal vétette észre magát. A Magyar Rádió 18, a Magyar Nemzet 15, a Mandiner.hu 6, az M1, a Magyar Hírlap és az InfoRádió 5-5, a PestiSrácok.hu 4, a Hír TV  3 mondattal van jelen. Ha hozzájuk veszem a Miniszterelnök.hu 5 mondatát, akkor is csak 66 figyelemre méltó gondolat. Előbb-utóbb kiderül, vajon a parlamenti többség miért szavazta meg az elektronikus információ biztonságáról szóló törvényt. Azért-e, hogy a két kormányzati szolgálat szüneteltesse a Népszava online kiadását? Vagy hogy megszeliditse Mr. Zuckerberg magyarországi leányvállalatát?  

Tíz mondat a Facebookról és a világhálóról

A magyar választási kampányban mi a választást javarészt a kontrollálhatatlan interneten és a Facebookon nyertük meg. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Nemzet, 2011. január 22.)

Mivel internet nélkül nincs jövő, ezért meg kell szelídíteni, ahogy őseink a tüzet. (Szalai Annamária Fidesz-médiapolitikus, Népszabadság, 2012. szeptember 26.)

Az internet lehetőségei olyan mértékében kiterjesztették az információáramlást, hogy a sajtószabadság és a médiaszabályozás szinte tartalmatlan fogalommá vált, hiszen mindenki azt közöl, akár felelősség és név nélkül is, amit akar. (Kövér László Fidesz-politikus, Zalai Hírlap, 2013. április 27.)

A Facebook-nemzedék rájött, hogy az internetet szervezőerőként lehet használni. (Lánczi András filozófus, Magyar Nemzet, 2014. december 24.)

A Facebook kommunista közösségi oldal lett sajnos. (Orbán Viktor miniszterelnök, Facebook.com, 2018. március 16.)

A szociális média a hivatalosság alatti szinten működő internetes felület. (Orbán Viktor miniszterelnök, Echo TV, 2018. április 1.)

Az, hogy egyáltalán létezik még az ellenzék, javarészt a Facebooknak köszönhető. (Ceglédi Zoltán politológus, 168 Óra, 2019. április 18.)

Remélem, Varga Judit igazságügyi miniszter megtalálja a jogi megoldást Zuckerberg úr vállalatának megrendszabályozásához. (Apáti Bence publicista, Magyar Nemzet, 2019. augusztus 17.)

Az internet, a Facebook és a Twitter segítségével már mindenkiből egy pillanat alatt újságíró lehet. (Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár, hvg.hu, 2019. november 26.)

Ma a kormány legnagyobb ellenfele a Facebook. (Vásárhelyi Mária szociológus, HírKlikk.hu, 2020. március 21.)

A magyar szocialisták egyik arcát rég nem láttam. Úgy tűnik fel, mintha a sorozatos bakik után a pártja visszavonta volna az első vonalból. Vagy csak mellőztem a megnyilvánulásait, nehogy a fülem hallatára mondjon ki olyasmit, ami aligha használ az amúgy is légüres térben lévő ellenzéknek? Félő, hogy nem voltam elég körültekintő, mert tegnap este a szemem elé került.

Az ATV stúdiójában értelmezte a koronavírus-járványt. A műsorvezető azzal szembesítette, hogy a Fidesz szerint „a baloldal csak akadályozta a védekezést”. Erre mondta Kunhalmi Ágnes: „A papagájkommandóval szemben ugyanezt a papagájkommandót kell hangsúlyozni.” Azóta is tűnődöm, hogy amit az élő adás hevében kiejtett a száján, valójában mit is jelent. A papagájkommandó ugyebár gyakori kifejezés. Az ellenzéki nyilvánosságban ama kommunikációs módszert jelenti, amely már propagandának is nevezhető. Az ország első embere mond valamit, ez továbbrezeg a nyilvánosság általa befolyásolt fórumain, a kormánypárti publicisták névvel vállalják, a beosztott újságírók pedig addig ismételgetik, amíg a névtelen kommentelők (trollok) hozzászólásaiban hivatkozási alappá nem kristályosodik.

Esetünkben az a mondat, hogy „az ellenzék a vírusnak szurkol”. Ebben az összefüggésben vajon azt jelenti a Kunhalmi-féle mondat, hogy a nyilvánosság ama fórumain, amelyek a kormány tevékenységét kritikával értelmezik, föl kell hívni a figyelmet a kormányzati papagájkommandó tevékenységére? Arra, hogy az évi 80 milliárd forintból kistafírozott közszolgálati médiumok és az 50 milliárd forintból működtetett Rogán-féle propaganda-minisztérium zökkenőmentesen egymáshoz kapcsolódva lehetetlenítik el a válság idején bénázó ellenzéki pártokat?

Vagy azt jelenti, hogy az ellenzéki pártoknak egyesíteni kellene a fórumaikat? A kormányzathoz hasonlóan az ellenzéki hangvételű szerkesztőségekből olyan agitatív hálózatot kéne szervezni, amely papagájkommandó módjára árasztja a kampánycélra alkalmas szlogeneket? Az egyik lehetőség riasztóbb, mint a másik, és logikailag nincs sokkal több magyarázat. Ha csak az nem, hogy Kunhalmi Ágnes megint az élő adás áldozata lett. A közéleti személyiségek ugyanis, akik a rádió- vagy tévéstúdióban rögtönözve fogalmaznak, ki vannak téve a veszélynek, hogy nem azt mondják, amit akartak volna mondani.

A szocialista politikus eddigi, viszonylag rövid pályafutása alatt sokszor bizonyította, hogy hajlamos az elszólásokra. Talán nem kéne erőltetni, hogy még nagyobb rutinra tehessen szert bennük.

Tíz mondat Kunhalmi Ágnestől

Nem, nem. Egyébként igen. (Mozgó Világ, 2014/11.)

Hideg vizet tudunk biztosítani a civileknek. (A menekültekről, ATV, 2015. július 15.)

Minden pöcs a miniszterelnök úr asztalán fog kikötni. (A Pedagógiai Önértékelési Csoport jelentéseiről, ATV, 2015. szeptember 29.)

A CEU magyar hungarikum. (ATV, 2017. április 12.)

Egy szegény öregemberrel kiplakátolják az országot. (Soros Györgyről, a világ 33. leggazdagabb üzletemberéről, ATV, 2017. július 12.)

Nem tudok olyan jól írni, mint beszélni. (ATV, 2018. február 14.)

Általában nem szoktam olyasmit mondani, amitől leszakad a plafon. (ATV, 2018. március 7.)

Képviselőkbe folytani a szót illendő? (Hír TV, 2019. február 18.)

A cápa nem fog tudni hínárt enni. (ATV, 2019. december 9.)

A német tőkének lényegében ki van nyalva a valaga. (ATV, 2020. február 11.)

Gyűjtöm a szállóigéket, a rendszerváltás óta összejött vagy háromezer. A számuk újabb kettővel gyarapodott volna, egyelőre azonban etikai fenntartásaim vannak. Vajon följegyezhetők-e az ütős mondatok közé?

Történt, hogy Kardos Ernő megszólaltatta Kuncze Gábort, a volt belügyminisztertől a jelenlegi belügyminiszterről érdeklődött. A kormányfő ugyanis megbízta Pintér Sándort, hogy világítsa át az egészségügyet. Néhány újságíró azt firtatta, hogy a miniszterelnök miért kerülte meg az egészségügyért felelős emberi erőforrás minisztert, Kásler Miklóst, aki mellesleg orvos is. Kardos kolléga inkább azt kérdezte, hogy Kuncze mit szól Pintér újabb pozíciójához. A faramuci helyzetet nem akarta nyilvánosan kommentálni a volt belügyminiszter, ezért az álláspontját így foglalta össze az újságíró: „Kuncze szerint addig nincs ennél is nagyobb baj, amíg nem maga Pintér vezeti a műtéteket Magyarországon.” (HírKlikk.hu, 2020.05.18.)  

Csakhogy ebből sosem lesz szállóige. Ezt a rutinos újságíró is tudta, ezért ezt a címet adta az interjúnak: „Amíg Pintér nem operál, nincs baj.” Ha most Kuncze volnék, megnyalnám mind a tíz ujjam, és elsajátítanám a szellemes mondatot. Ráadásul szokásos heti összeállításomba, a Lefülelt mondatokba is belevenném, mert utána lehetne tenni Balassa Tamás ma reggeli jellemzését Pintér Sándorról: „A kórházfőparancsnok belügyminiszter.” (Népszava, 2020.05.19.) A két mondás fölerősítené egymás hatását, ám ehhez engedélyt kellene kérni Kuncze Gábortól, erre pedig nincs idő. Ha volna, nem kéne megírni ezt a bejegyzést.

S hogy a jelenség korántsem elszigetelt, arra egy másik példa. Az egyik napilap szombaton interjút közölt Csank Jánossal. A labdarúgó válogatott volt szövetségi kapitánya kifejtette, hogy a koronavírus-járvány után mi várható a focistáktól, majd kibökte: „Egy-egy edzőtábor alatt együtt voltunk három-négy hetet, ha úgy tetszik: karanténban.” (Magyar Nemzet, 2020.05.15.) Ez sem igazán alkalmas szállóigének, az Index.hu munkatársa, Ághassi Attila azonban a neves edző társalkotójául szegődött. E címmel foglalta össze az interjú tartalmát: „A mi időnkben is volt karantén, az edzőtábor.” Ezt is elfogadnám a gyűjteménybe, kár, hogy Csank nem így mondta, Ághassinál pedig mégsem idézhető a szellemesebb változat.

Vajon hány száz közéleti személyiségünk kapott segítséget a jó tollú újságíróktól, hogy felturbózott mondataikat átörökíthessem a szállóigék rendszerváltás utáni gyűjteményébe?