A legutóbbi napokban Orbán gyurcsányozott, Kocsis Máté márkizott, Lázár János csirkézett, Lendvai Ildikó dobrevezett, Szanyi Tibor tömbözött, Odze György pedig hornozott. Lefülelt mondatok.

Külföldről menesztett porszívóügynök. (Kocsis Máté Fidesz-politikus Márki-Zay Péterről, Azonnali.hu, november 14.)

A pillanatnyi különbségek másodlagosak. (Orosz Anna Momentum-politikus az ellenzéki pártokról, hvg.hu, november 15.)

Romok maradnak az Orbán-kormány után. (Bodnár Zoltán közgazdász, ATV, november 15.)

Egyedül a csirkehús terén szereztük vissza a szuverenitásunkat. (Lázár János Fidesz-politikus, volt kancelláriaminiszter, Portfólió.hu, november 16.)

A hatalomra készülő ellenzék politikusai nyilvánvalóan alkotmányos puccsra készülnek. (Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Facebook.com, november 16.)

Balliberális, globalista csoport, amely több sorvadó pártocskából lett összeszőve. (Lezsák Sándor országgyűlési alelnök az ellenzéki pártokról, Magyar Hírlap Online, november 17.)

Az ellenzék még mindig pártocskánként beszél. (Kardos András filozófus, Facebook.com november 17.)

Azt, hogy élete jelentős részét nem Magyarországon töltötte, abból érződött, hogy alapvetően mindenkiről jót feltételezett. (Szily László újságíró Bitó Lászlóról, 444.hu, november 17.)

A szocializmus történetének ismerete nélkül az azóta eltelt időszak sem érthető meg. (Krusovszky Dénes író, Magyar Narancs, november 18.)

Idézhetetlen című mozifilm. (Szentpéteri Nagy Richárd alkotmányjogász Kálomista Gábor produkciójáról, 168 Óra, november 18.)

Az állandó jelző nem azt jelenti, hogy örökre ott marad. (L. Simon László Fidesz-politikus, a Nemzeti Múzeum főigazgatója a kiállításokról, Mandiner, november 18.)

Tengerentúlról átdobott politikai deszantos. (Gajdics Ottó publicista Márki-Zay Péterről, Magyar Nemzet Online, november 18.)

A Covid átírta a közbeszédet. (Varga László szocialista politikus, ATV, november 18.)

Ha egy fideszes köhög, nyugi, nem covidos, csak félrenyalt. (Selmeczi Tibor humorista, Facebook.com, november 19.)

A baloldalt gyakorlatilag porrá zúztuk a közösségi felületeken. (Rákay Philip publicista, Origo.hu, november 19.)

Ingyenkonyha ez, annak viszik a pecsenyéjét, akié finomabb. (Szele Tamás újságíró az online tartalmakról, Zónapörkölt.blog, november 19.)

Majdnem minden sebet kitisztítottunk és bekötöztünk, amit a Gyurcsány-féle kormányzás ejtett Magyarország testén. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, november 19.)

Úgy gondoltam, hogy Dobrev Klárával lehetetlen nyerni. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Magyar Hang, november 19.)

Azt akarjuk, hogy egy tömbben mutatkozzanak, ahogy viselkednek. (Szanyi Tibor ISZOM-politikus a hat ellenzéki párt közös frakcióba szervezéséről, ATV, november 19.)

Nem beszélt ugyan angolul, de szívesen beleszólt a tolmács munkájába. (Odze György író és diplomata Horn Gyuláról, Újnépszabadság.com, november 20.)

Épp az Európai Uniót akarja felcsutizálni. (Parti Nagy Lajos író Orbán Viktorról, Népszava, november 20.)

A kormánypárti sajtó zászlóshajójának nevezhető Magyar Nemzet tegnapelőtti számában látott napvilágot egy interjú. Rákay Philip publicista és Kovács István, a Megafon Digitális Inkubátor Központ Nonprofit Kft igazgatója jelentette be, hogy közösen harcolnak a Facebook ellen. Az utóbbi úr az előbbit „a legnagyobb és leghatékonyabb politikai véleményvezér”-nek titulálta. Egy újságíró kinyomozta, vajon miként lett véleményvezér.

Hát úgy, hogy a végrehajtó hatalommal rokonszenvező publicisták hangját fölerősítő Megafon befizette a Facebookra. Szele Tamás kimutatta, hogy Rákay 61 posztjáért az alapítvány 78 millió 352 ezer 193 forintot utalt át Mr. Zuckerbergnek. A cikkíró ezt az összeget elosztotta 61-el, és a szerény terjedelmű bejegyzések átlaga darabonként 1284465 forintot kóstált. Ebből vonta le azt a következtetést, hogy „Az online térben nem a fogyasztó a vásárló, hanem a hirdető.” (Zónapörkölt.blog, 2021.11.19.)

Nem föltétlenül az a kérdés, vajon igaza van-e az online piacot egyébként nagyon jól ismerő újságírónak. A XXI. század tízes éveiben ugyanis a médiafogyasztók megszokták, hogy az online tartalomért nem kell fizetniük. Olyannyira a beidegződésükké vált, hogy erről most már nagyon nehéz lebeszélni őket. Fenntartással fogadják a minőségi portálok ama kezdeményezését, hogy az értékesnek vélt cikkekért pénzt kérnek. Erről szólt a tegnapi bejegyzésem, de most inkább Szele Tamás sorsán tűnődöm. A politikai széljárás úgy hozta, hogy kénytelen a két végén égetni a gyertyát.

Jól megírt és alaposan dokumentált cikkeihez Mr. Algoritmus hirdetéseket rendel, és a jobb sorsra érdemes újságíró az értük járó jutalékokból próbál megélni. Jövedelme pedig olyan bizonytalan, mint a kutya vacsorája. Legalább két blogot kell fenntartania, a Zónapörköltet és a Forgókínpadot, de találkoztam írásaival még két másik portálon is. A sors iróniája, hogy ő is a hirdetésekből él, akárcsak a kormánypárti ellenlábasa. A különbség csupán annyi, hogy Rákay Philip írásait állam közeli kft fizeti be a világhálóra.

Nem vonom kétségbe a tájékozottságát, naprakészségét, e két tulajdonság nélkül aligha lehetne publicista. De ha szakmailag hasonlítom össze Szele Tamással, akkor bizony íráskészségben, szellemességben, műveltségben és idegen nyelvi felkészültségben jócskán elmarad tőle. Vigasztalhatja persze az a tudat, hogy anyagilag sokkal jobban járt.

Tíz mondat az online-ról

Az online média messze nem termel annyi bevételt, ami pótolhatná a nyomtatott média kieső bevételeit. (Pécsi Ferenc újságíró, hvg.hu, 2011. szeptember 5.)

Habonyék akkor akarnak online portált csinálni, amikor az már elavult műfajnak számít. (Gerényi Gábor médiamenedzser a 888.hu-ról, Kreatív.hu, 2015. október 5.)

 Az online-nal sok olvasót lehet találni, és kevés pénzt szerezni. (Pallagi Ferenc újságíró, ATV, 2016. november 3.)

 Az online sajtó szélsőségesen kormánykritikus. (Varga Judit igazságügyi miniszter, Die Welt, 2019. december 3.) 

Szabadon beszélgethetnek az online szubkultúrájukban, amely sajnos jócskán népszerű a fiatalok és az egyetemisták körében. (Botond Bálint újságíró, Magyar Nemzet Online, 2020. április 9.)

Online térfoglalást kell végrehajtanunk. (Demeter Szilárd Fidesz-kultúrpolitikus, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Reaktor Podcast, 2020. július 8.)

Egyedül az online sajtóban volt kiegyensúlyozott a verseny. (Hargitai Miklós, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke, Népszava, 2020. július 27.)

Az online felület zászlóshajóját gyakorlatilag hullámsírba küldték. (Horváth Zoltán újságíró az Indexről, ATV, 2020. augusztus 19.)

A liberálisok nemcsak a közösségi médiát, de az egész online teret uralják. (Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója, a Megafon Digitális Inkubátor Központ Nonprofit Kft ügyvezetője, 888.hu, 2020. október 16.)

Ingyenkonyha ez. Annak viszik a pecsenyéjét, akié finomabb. (Szele Tamás újságíró az online tartalmakról, Zónapörkölt.blog, 2021. november 19.)

Idestova három évtizede van rovatom. Sokáig volt a hagyományos sajtóban, aztán áthívtak a digitálisba. Hetente összeállításom lát napvilágot a legütősebbnek, legszellemesebbnek vélt gondolatokból. A „lefülelt” mondatok nyilván a személyes ízlésemet tükrözik, de talán a kor hangulatát is kifejezik. Mostanában azt vettem észre, hogy csökkent a válogatás lehetősége.

Egyetértek a kiadóhivatali felfogással, miszerint az értékes tartalomért fizetni kell. A heti rovat szerkesztőjeként azonban egyre kevésbé számíthatok azokra, akik képesek folyamatosan jó mondatokkal kecsegtetni. A publicisták között akadnak, akik olyan szerkesztőségekhez kötődnek, amelyek anyagi szükségből gátat emelnek az olvasók elé. Amennyire lehetséges, igyekszem is megfizetni az írásaikat, ám a nyugdíjból nem tarthatom el mindazokat a sajtócégeket, amelyek havonta „csupán” néhány száz forintot kérnek e publicisztikai szolgáltatásért.

Még jutna is rájuk pénz, de ha utalnám nekik a „csupán” néhány száz forintokat, le kellene mondani azokról az újságokról, napi- és hetilapokról, folyóiratokról, amelyekre évtizedek óta fizetek elő. Ezzel magyarázható, hogy ki-kimarad látókörömből Ceglédi Zoltán, Grecsó Krisztián, Horváth Zoltán, Lakner Zoltán, Révész Sándor, Széky János, Tamás Ervin, Tamás Gáspár Miklós, Tanács István, Tóta W. Árpád és Váncsa István. Adok a véleményükre, és kíváncsi volnék a közérzetükre, ha nem kéne tartalékolni a pénzt ama publicistákra, akiknek szintén kíváncsi vagyok a véleményére, és érdeklődésemet a munkahelyük (állandó közlési helyük) ingyen elégíti ki.

Tóta W. Árpád a tegnapi publicisztikájában arról elmélkedik, hogy a Fidesz lemondott a kellemetlen kérdéseket föltevő városi emberekről, és minden energiáját arra összpontosítja, hogy megszerezze a kevésbé iskolázott, könnyebben átverhető falusi emberek támogatását. A választási győzelem pedig azon múlik, vajon a kritikus gondolatok eljutnak-e a  választópolgárokhoz, a lehető legtöbbhöz persze. Okfejtésén most nem tűnődhetnék, ha egyik digitális ismerősöm nem fizetne elő a hvg.hu „csupán” 360 forintos szolgáltatására, és a cikket nem osztaná meg velem.

De ha hozzám is csak hébe-hóba jutnak el TWA gondolatai, akkor a kevésbé iskolázott, könnyebben átverhető és a tájékozódásra kevesebb pénzt áldozó választópolgárok hogyan ismerkedhetnének meg a buborékban tartott véleményformálók gondolataival?

Tíz mondat a véleményről

Az újságírók abból élnek, hogy megosztják véleményüket a többi emberrel. (Vidák Zoltán szakács, Magyar Sajtó, 2001/5.)

A demokratikus sajtó hatalma egyedül a befolyásában, a véleményformálásban van. (Heller Ágnes filozófus, Magyar Hírlap, 2001. szeptember 1.)

A véleményemet kiviszem a piacra, és ha megveszik, akkor vagyok. (Farkasházy Tivadar humorista, publicista, ATV, 2006. április 16.)

Egy jó véleménycikk eleve sérti a méltóságot. (Papp László Tamás publicista, Hírszerző.hu, 2010. június 18.

Akinek nincs véleménye, annak nincs tábora. (Ungvári Tamás művelődéstörténész, publicista, ATV, 2014. január 15.)

Magyarországon véleményszabadság van, de sajtószabadság nincs. (Parti Nagy Lajos író, publicista, FüHü.hu, 2018. március 24.)

Minél sarkosabb valakinek a véleménye, annál nagyobb figyelmet kap. (Horváth Gábor publicista, ATV, 2018. július 3.)

A Facebook az utolsó fórum, ahol kormánykritikus vélemények egyáltalán megjelenhetnek. (Szele Tamás publicista, Zónapörkölt.blog, 2021. január 18.)

Sok helyről sokat kell olvasni, hogy saját véleménye lehessen az embernek. (Tanács István riporter, publicista, Facebook.com, 2021. február 13.)

Ma már nem az eltűnő közpénzek jelentik az igazán nagy bajt, hanem az eltűnő médiafelületek meg az eltűnő vélemények. (Puzsér Róbert publicista, HírKlikk.hu, 2021. február 28.)

A 36 éves Orbán Balázs politikai igazgató lett Orbán Viktor környezetében. Feltételezhető róla, hogy hitelesen fogalmazza meg a miniszterelnök elképzelését a nyilvánosságról. Másodállása is van, a Corvinus Alapítvány kuratóriumi elnökeként szervezett például nemzetközi tanácskozást a médiahelyzetről. Az MTI részleteket közölt az előadásából, a kiragadott mondatok azonban nem álltak össze gondolatmenetté. De a Magyar Nemzetnek adott egy interjút; ebből már kirajzolódik a vonulat, amelyet e bejegyzés utáni összeállításban dokumentálok.

Az Orbán-interjúból értettem meg, hogy 2019 elején miért váltották le Varga István orosházi ügyvédet a KESMA-kuratórium elnökségéről. A kormánypárti médiahálózatot összefogó cég első embere azt találta mondani a békéscsabai tévének, hogy „Igényes, jó tollú újságírókat a másik oldalon látok.”, és kifejtette, hogy a napilapok közül elsőként a Népszavát olvassa, a portálok között az Indexet részesíti előnyben az Origóval szemben, a hetilapok közül pedig az ÉS-t meg a Magyar Narancsot említette. Orbán Balázs abban különbözik tőle, hogy a diagnózisból kibontja a terápiát is.

Mondandóját úgy foglalnám össze, hogy hiába harcoltak ki előnyt a rengeteg pénzbe kerülő hírgyártásban, a véleményeknél defenzívában maradtak. A másik oldalon túl sok a vélemény, amelyek hatékonyabbak is, így alakult ki ellenzéki túlsúly a vélemények frontján. Okfejtése logikus és életszerű. A kormány hatalomgyakorlásából fakad, hogy a véleményformálók nem térhetnek el a miniszterelnök álláspontjától. S mert Orbán Viktor véleménye gyakran változik, óhatatlanul vele változik a publicisták véleménye is. Az olvasók körében ez eredményezi a hitelességi válságot. Orbán Balázs ezért nevezi az ellenzéki publicisztikát fősodornak, amelyet a kormánypárti publicisztika egyelőre nem képes ellensúlyozni.

Azt már én fűzöm hozzá, hogy azért nem képes, mert az ellenzéki oldal legsebezhetőbb pontja, a széttöredezettség éppenséggel a ellenzéki publicisztika szinte behozhatatlan előnye. A rakoncátlankodó, önállóságban egymással is vetélkedő véleményvezérek megnyilvánulásai a kormányzati oldalon érdeklődést váltanak ki. E helyzetet próbálják Orbánék megváltoztatni azzal, hogy a fősodortól eltérő véleményeket helyzetbe hozzák. Úgy például, hogy a fegyelmezett véleménytábornokok hangját fölerősítő Megafon Központ súlyos tízmilliókkal fizeti be posztjaikat a pillanatnyilag leghatásosabb közvélemény-formáló eszközre, a Facebookra.          

Tíz mondat a véleményről

Az objektív vélemény formában ütköztetett nézetek túlságosan nagy dominanciára tesznek szert a sajtóban. Ezekkel nem is lehet vitatkozni, hiszen a főszerkesztő maga dönti el, hogy melyik véleménynek ad helyet, és melyiknek nem. (Stumpf István, az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere, Heves Megyei Nap, 1998. szeptember 22.)

A médiatörvény /az információhoz jutás szabadságával szemben/ a vélemény szabadságát helyezi előtérbe. (Szalai Annamária Fidesz-politikus az 1996-os médiatörvényről, Magyar Hírlap, 2010. május 29.)

Van olyan kérdés, amit nem lehet szabadon megítélni, inkább el kell fogadni egy tekintély véleményét. (Orbán Viktor miniszterelnök, Fejér Megyei Hírlap, 2010. szeptember 4.)

Nem hiszem, hogy úgy kéne megítélni azt, amikor valaki otthon írogatja a véleményét a világról, azzal, aki mindezt egy 300 ezres látogatottságú portálon teszi meg. (Rogán Antal Fidesz-politikus, Index.hu, 2011. március 3.)

Furcsának tartanám azt a világot, ahol semmivel szemben sem lehet ellenvéleményt megfogalmazni. (Kovács Zoltán kormány-szóvivő, Hetek, 2015. augusztus 8.)

A nemzeti konzultációból kiderült, a véleményem egybeesik azzal, amit az emberek gondolnak. (Orbán Viktor miniszterelnök, Napló, 2018. február 15.)

Amikor elindítottam a Megafont, azt vállaltuk, hogy felkaroljuk és támogatjuk a jobboldali véleményvezéreket, amennyire csak erőnkből telik. (Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója, a Megafon Digitális Inkubátor Központ Nonprofit Kft ügyvezetője, Mandiner.hu, 2021. április 14.)

A véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlatát nemzeti kézbe kellene helyezni. (Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi Hatóság elnöke, Mandiner.hu, 2020. augusztus 19.)

A Megafon jelentősége 2022 vonatkozásában felbecsülhetetlenül nagy. (Trombitás Kristóf publicista, Mandiner.hu, 2021. szeptember 19.)

 A konzervatív sajtónak biztosítania kell a fősodortól eltérő vélemények megjelenítését. (Orbán Balázs politikai igazgató, a miniszterelnöki tanácsadók összehangolója, Magyar Nemzet Online, 2021. november 18.)

A tegnapi bejegyzést néhányan a patinás napilap elmarasztalásaként könyvelték el. De akadtak olyanok is, akik éppen ellenkezőleg vélekedtek; a kiadóhivatal üzleti érzékét dicsérték. A merőben eltérő megítélést annak tulajdonítom, hogy a médiapiac eltorzításában jelentős szerepet játszik a kormányzat hirdetéspolitikája.

Itt van például a Népszava, melynek hirdetéseiről úgy nyilvánítanak véleményt a Médianapló olvasói, hogy nem nézik meg őket. Holott amit tegnap értelmeztem, az megjelent a mai számban is. A kék mezőben fehér ék halad kelet felé, alatta szöveg, miszerint „Magyarország előre megy!” Az irány és a szöveg közti ellentmondást azért nem firtatom, mert az oldal bal alsó sarkában a grafikus felhajtotta a tengerészkék felszínt. Alatta piros (vöröslő) folt tárul fel, rajta ez a szöveg: „Nem hátra.” Említsen bármelyik hozzászóló olyan kormányt a rendszerváltás óta, mely nem magát tüntette ki azzal, hogy előre megy, és nem azt állította az ellenzékről, hogy az viszont hátra!

Ha az Orbán-kormány ilyen visszafogott üzenetekkel bombázná a közvéleményt, akkor még kulturáltnak is tartanám. Más kérdés, hogy a meglepően visszafogott politikai hirdetés egy Armani-öltöny piros bélésére emlékeztet, amely felháborítóan villan ki, ha a ficsúr elfelejti begombolni a zakóját. A magyar sajtó legrégebbi, 1873 óta működő lapját munkások alapították, és mai utódaik sem engedhetik meg maguknak, hogy divatházból öltözködjenek. Az se mellékes persze, hogy e politikai reklám milyen hirdetések társaságában látott napvilágot.

A mai számban újságoldalnyi terjedelemben jelent meg a Szerencsejáték Zrt lottózásra buzdító hirdetése. Ha pályakezdő médiakutató volnék, az állami cég harmincévnyi támogatáspolitikájából írnám a disszertációmat. Van még terjedelmes hirdetés a mai Népszavában, egy szőnyegcégé. A kiadóhivatal szerzett tehát három darab milliós áru reklámot. Az egyik politikai hirdetés, a másik az állami támogatás áttételes megnyilvánulása, a harmadik pedig kereskedelmi vállalkozásé. Arányuk azt sejteti, hogy a kormányzat csakugyan lélegeztetőgépen tartja az ellenzék egyetlen napilapját.

De ha Orbánék médiapolitikájába belefér a baloldali Népszava támogatása, „társadalmi célzatú hirdetés”-sel miért nem támogatják a Magyar Hang című polgári hetilapot és a Válaszonline.hu szintén konzervatív szellemiségű szerkesztőségét? Ez az igazi ellentmondás, amelyről érdemes volna nyilvánosan is eltűnődni. 

Tíz mondat a kormánykritikus nyilvánosságról

A tény, hogy Simicska finanszírozta a lapot, az abszurditás végkifejlete. (Vásárhelyi Mária médiaszociológus a Népszaváról, Index.hu, 2014. július 10.)

A Népszava nem fog leleplezni repkedő bulibárókat, férjjellegüket elvesztő bankelnököket. Nincs rá erő, ember, pénz, tudás. (Dési János újságíró, a Népszava volt főszerkesztő-helyettese a Népszabadság megszüntetése után, B1, 2016. október 15.)

Az egyetlen hatékony független napilap ma a konzervatív Magyar Nemzet. (Tamás Gáspár Miklós filozófus, hvg.hu, 2016. november 2.)

A sajtó egyik része a kormány és a Fidesz-közeli cégek apanázsából él. A másik része láb- és körömgombából és a hüvelyszárazságból. (Hell István közíró, Facebook.com, 2017. október 24.)

Nagyon szorítunk a Magyar Nemzet, az egyik legpatinásabb napilap túléléséért is. (Borókai Gábor, a szintén megjelenési gonddal küszködő Heti Válasz főszerkesztője, FüHü.hu, 2018. április 10.)

Holnaptól nem marad olyan országos politikai napilap, amelyet így vagy úgy ne a kormány tartana el. (Lukács Csaba újságíró, Magyar Nemzet, 2018. április 11.)

Úgy szívnak a konzervatívok, mintha Biszku Béla szerzett volna itt kétharmadot. (Tóta W. Árpád publicista a Magyar Nemzet és a Heti Válasz megszüntetéséről, hvg.hu, 2018. június 10.)

A NER-en belül nem volt számára hely, s most akívül fog élni. (Sólyom László volt köztársasági elnök a Heti Válasz online utódjáról, Válaszonline.hu, 2018. december 10.)

A jobboldali közönségnek szóló, nagyon színvonalas hetilap. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, a Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltje a Magyar Hangról, Partizán, 2021. június 15.)

Maradtak konzervatív újságírónak, és inkább vállalják az elszigeteltséget, mint az Orbán-rendszer szolgálatát. Azért érdemelték ki a kirekesztést és a belőle fakadó szegénységet, mert emlékeztetik az olvasókat arra, hogy vannak még konzervatív újságírók, akik a szakmánk kulturáltabb, nemesebb, tartalmasabb válfaját művelik. (Zöldi László újságíró, Blog.hu, 2021. augusztus 1.)

Ma hajnalban 3 óra 20 perckor a mobiltelefon pittyegésére ébredtem. Marosvásárhely jelentkezett, Ágoston Hugó küldte az ÚjHét.com november 17-i számát. Az utánközlő portál szerkesztője egybemarkolja a magyar szellemi életet. S bár a gerince erdélyi, ránk is áttekint. A tegnapi kínálatból például kiválasztotta a Népszava vezércikkét, Előre címmel a patinás napilap főszerkesztője, Németh Péter írta.

 Elmagyarázta a kilencedik oldalon, hogy miért adott közre a tizenharmadikon egy újsagoldalnyi terjedelmű hirdetést. Szembe állítja a milliós bevétellel kecsegtető politikai reklám mondandóját a maradék tizenöt oldal gyökeresen más szellemiségű üzeneteivel. A kormányzati információt, „miáltal az újság előrehaladása, vagy legalább a létezése is biztosított” a „valódi” információkkal, amelyekre „az olvasók valóban igényt tartanak”. Ha jól értem, azért közli a kormányzati ámítást, csúsztatást, megtévesztést, mellébeszélést, propagandát, hogy megjelenhessenek a kormány tevékenységét hitelesen érzékeltető hírek és bíráló vélemények is. Figyelemre méltó okfejtés, noha nem előzmény nélküli.

E bejegyzés után olvasható összeállításban egy akkor még Jobbik-politikus szerint Orbán Viktor lélegeztetőgépre helyezte a Népszavát. E 2017-es értelmezéshez fűzöm: a jelenlegi miniszterelnök azért tartja életben az ellenzék egyetlen napilapját, hogy fügefalevél legyen az Orbán-rendszer alig leplezett testén. Volt egy elődje, Horn Gyulának hívták, aki 1994 és ’98 között életben tartotta a Magyar Nemzet című ellenzéki napilapot. Vajon fügefalevélnek szánta-e, vagy inkább lélegeztetőgépre kapcsoltatta? Ezt ma már nem kérdezhetjük meg tőle, annyi azonban bizonyos, hogy a szintén patinás újság a Postabank kötelékében vészelte át a kormányzati ciklust. Márpedig a sajtó-portfólió vezérigazgatója Németh Péter volt.   

A Népszavának nemrégiben akadt egy másik főszerkesztője, Horváth Gábor, aki ugyancsak küszködött a politikai hirdetésekkel. Kifejtette, hogy a tulajdonos vétójoggal ruházta föl: amelyik kormányzati reklámot bántónak vélte, azt kihagyhatta az újságból. Példaként említette a „háttérhatalmakat” irányító Soros György és az Európai Uniót vezető Juncker összemontírozott óriásplakátját, amellyel Orbánék kitapétázták az országot. Ezt akkoriban nem közölte hirdetésként, csupán egy cikk illusztrációjaként látott napvilágot. Úgy jelent meg a Népszavában tehát, hogy a kiadóhivatal még csak pénzt sem kapott érte.

Tíz mondat a politikai hirdetésekről

A hirdetők nem lapot vesznek, csak helyet a lapban. (Tamás Ervin újságíró, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese, Népszabadság, 1996. augusztus 3.)

A bolsevik lakájsajtó közpénzes támogatása is véget ért, az elvtársi parolázásokkal pedig nem megy messzire a Népszava. (Pilhál György újságíró, Magyar Nemzet, 2010. június 26.)

Semmi kifogásunk az ellen, hogy mondjuk hirdetéseket helyezzünk el a Népszavában, ha mondjuk a Népszava új tulajdonosa ezt kéri. (Rogán Antal Fidesz-politikus, miniszterelnöki kabinetirodát vezető miniszter, ATV, 2016. november 8.)

A Fidesz hirdetésekkel tartja lélegeztetőgépen a Népszavát. (Volner János Jobbik-politikus, ATV, 2017. június 19.)

A múlt héten felálltam a főszerkesztői székből, mert már nem tudok felelősséget vállalni a lap minden oldaláért. (Kertész Anna újságíró, a Vasárnapi Hírek volt főszerkesztője, 168.hu, 2017. december 23.)

Hosszú idő után újra nyereséges lett a Népszava, a tavalyi bevételek több mint fele -56 százaléka - állami hirdetésekből származik. (Zöldi László újságíró, Blog.hu, 2018. június 1.)

Azzal van bajom, hogy a lapunkban megjelenő kormányzati hirdetéseket úgy tüntetik fel, mintha ezzel Orbán Viktor zsebében lennénk. (Horváth Gábor újságíró, a Népszava főszerkesztője, Kreatív Online, 2019. március 4.)

Vannak még független szerkesztőségek, de döntő többségükre a kormány bármikor rá tudja rakni a fojtónyakörvet, ha sokat ugrálnak. (Hargitai Miklós újságíró, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke, Index.hu, 2020. december 8.)

Rogán Antal nemcsak a kormánypárti nyilvánosságot teremti meg, hanem az ellenzékit is. (Bódis András újságíró, Múosz.hu, 2021. november 10.)

A Népszavának szüksége van hirdetésekre, igen, az államiakra is. (Németh Péter újságíró, a Népszava főszerkesztője, Népszava, 2021. november 16.)

Tegnap kora este megütötte a fülem egy mondat. Az ATV hírelemző műsorában Szél Bernadett független országgyűlési képviselő imigyen szóla: „Ahogy Márki-Zay Péter szokta mondani, hogy…” S megismételt egy nem különösebben izgalmas eszmefuttatást a hódmezővásárhelyi polgármester szellemi tárházából.

Az ellenzék újdonsült miniszterelnök-jelöltje lesz ennél jobb is, bizonyára akadnak majd velősebb és szellemesebb megállapításai is. Az LMP egykori társelnöke pedig mintha bejelentkezett volna valamire, ami egyelőre inkább csak a jövő halk zenéje. Becsületére válik, hogy mindig egységpárti ellenzéki volt, ki is ebrudalták a pártjából. Szeretett és szeret dolgozni, és jövő tavasszal egyéni jelöltként indul egy Buda környéki körzetben. Az ellenzéki előválasztáson nagy fölénnyel győzött, és immár közös jelöltként komoly esélye van a parlamenti mandátumra is.

Mindazonáltal az a benyomásom, hogy aligha esne kétségbe, ha Márki-Zay Péter megkínálná egy miniszteri vagy államtitkári bársonyszékkel. Nincs abban semmi megvetendő, ha például egy zöld politikus a végrehajtó hatalom szerves része akar lenni, mondjuk az állami környezetvédelem első vagy második embereként. Ami zavar a máskülönben rokonszenves közéleti személyiség tegnapi megnyilvánulásában, hogy hivatkozott ama politikustársára, akit épp az ellenzék arcának, megváltójának, üdvözítőjének tart a közvélemény. Okkal vagy ok nélkül.

A legutóbbi évtizedben ellenzéki politikusok így hivatkozgattak a nyilvánosság fórumain Bajnai Gordonra, Botka Lászlóra, Karácsony Gergelyre, most pedig kezdenek hivatkozni Márki-Zay Péterre is. Idézték és idézik a szlogenjeiket. A kiforrott mondatot, mint például a szegedi polgármester tárházából való Fizessenek a gazdagok!-at. A többi miniszterelnök-jelöltnél a kiforratlanokat is emlegették. A magyar politikai kultúra jellemző és tragikomikus tünete, hogy mire a majdani kormány vezetői meglelték a választási kampányba illő jelmondatot, már nem is az ellenzék messiásai.

Ha nem lett volna Bajnai Gordon után Mesterházy Attila is miniszterelnök-jelölt, most arra gyanakodnék, hogy az ellenzéki pártok hajlamosak ábécé sorrendben kipróbálni és megtagadni a Bajnai-Botka-Karácsony vonulatot. Vajon következik utánuk Márki-Zay Péter? Ugyanez a sors vár rá is? De ha efféle forgatókönyv körvonalai rajzolódnak ki, akkor bizony fölösleges, sőt karriergátló lépés a pillanatnyi miniszterelnök-jelölt mondatait ismételgetni.           

 A hazáért nem meghalni, hanem élni kell. (Napló, 2002. május 4.)

A tényfeltáró újságírás hazánkban nem hatol sem elég mélyre, sem elég magasra. (Magyar Hírlap, 2003. december 9.)

A legjobban megszervezett egészségügy is csak halogatni képes a halált. (Népszabadság, 2007. március 22.)

Vasfüggöny nélkül is elszigetelődtünk Európa boldogabbik részétől. (Népszabadság, 2011. december 6.)

Az MSZP ezüsttálcán adta a kétharmadot a Fidesznek. (Klubrádió, 2012. augusztus 31.)

Elárulja a demokráciát, aki inkább ellenzékben élné túl a következő ciklust, mert az alatt remél megerősödni. (Élet és Irodalom, 2013. december 6.)

Orbán háza a monumentális Pancho Aréna mellett úgy néz ki, mint a hét törpe házikója a Hófehérke-mesében. (Népszava, 2014. július 26.)

Mindannyian halálra születünk. (Népszabadság, 2015. május 21.)

Az ellenzék nem mer nyerni, mert tudja, hogy nem lesz képes kormányozni. (Klubrádió, 2016. augusztus 23.)

Korruptokrácia. (Klubrádió, 2017. február 9.)

Megbeszéljük című műsorában Bolgár György 32 percig faggatta az ellenzék immár közös miniszterelnök-jelöltjét. A nyilvánosság kérdését nem hozta szóba. Az is csak a 30. perc táján hangzott el, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester milyen médiumoknak szánja a megnyilvánulásait. Az interjúalany körülbelül egy percet áldozott a válaszra. Kétszer említette a sajtószabadságot, egyszer a Fidesz uralta Médiatanácsot, egyszer a Nyomtassteis! című ellenzéki hírportált, de nem vitte túlzásba a részletezést. Vajon ő és a veterán műsorvezető miért nem tulajdonított jelentőséget a nyilvánosságnak?

Bolgár felkészült újságíró. Azt képzelem róla, hogy tud valamit, amit nem kívánt az orrunkra kötni. A választási szövetségbe tömörült ellenzéki pártok vezetői megfogadták, hogy kerülik ama témákat, amelyekben nagy köztük a felfogásbeli különbség. Ezek közé tartozik a nyilvánosság is. Ha megnézzük a kozosalap.hu nevű honlapon olvasható programvázlatot, kirajzolódik belőle, hogy általánosságokon kívül nincs különösebb mondandójuk a nyilvánosság eszközrendszerének tekinthető médiáról. De ha a kívülről jött közös miniszterelnök-jelölt máskülönben nem tartja magát a megválasztása előtt kötött megállapodáshoz, miért éppen a nyilvánosság esetében tartja mégis?

Márk-Zay Péter médiaszemlélete körvonalazódik a bejegyzés utáni összeállításból. Sok benne a jól hangzó általánosság és kevés a konkrétum. Ami pedig konkrétum, arról sejthető, hogy nála aligha számíthatunk kiforrott médiafelfogásra. Amidőn polgármesterré választották, kinevezte magát az önkormányzati médium kiadójának, holott a Medgyessy-kormány idején módosított önkormányzati törvény megtiltotta ezt. Márki-Zay megúszta a törvénysértést, ettől azonban még nem ő a médiapolitika legalaposabb ismerője. Ezzel párhuzamosan szorgalmazta az ellenzéki Távirati Iroda felállítását, hogy az összegyűjthesse és feldolgozhassa a választópolgárok számára fontos információkat. Szándékát az ellenzéki pártok azóta is szabotálják, noha értelmes javaslat volna.

Az ellenzéknek van tehát egy közös miniszterelnök-jelöltje, aki a klubrádiós nyilatkozata szerint úgy állítja majd föl „mintegy húsz szakterület” illetékeseiből az árnyékkormányt, hogy ők „koordinálják a kormányprogram megírását és kommunikációját”. De ha nincs átfogó elképzelése arról, hogy mit csinálna a médiában és a médiával, hogyan akarja kommunikálni az interjúban valamilyen rejtélyes okból kiemelt gazdaságot, belügyet és sportot? A nyilvánosságról nem is beszélve.

Tíz MZP-mondat a nyilvánosságról

Az a groteszk helyzet állt elő, hogy Simicska Lajos a sajtószabadság utolsó bástyája. (Promenád.hu, 2018. február 6.)

Szerencsére az internet szabad, és a felületemet rengetegen látogatják. (Magyar Narancs, 2018. február 15.)

Hál’istennek a Facebook-on még van sajtószabadság. (Mérce.hu, 2018. február 24.)

A Fidesz országosan jelentkező problémája a Facebook. (ATV, 2018. október 16.)

/A Vásárhelyi Valóságról/ A felelős kiadó természetesen én vagyok. (Klubrádió, 2019. november 14.)

 A mai rendszerben a nyilvánosság az egyetlen visszatartó erő. (ATV, 2020. január 3.)

Szeretnénk létrehozni egy független hírszolgálatot, amolyan ellenzéki MTI-t. Az ellenzéki városok és a budapesti kerületek médiumai megosztanák egymással az anyagaikat, így terjesztve azokat a híreket, amelyek nem jutnak el az emberekhez a közmédián és a megyei lapokon keresztül. (Népszava Online, 2020. február 10.)

Több mint egy éve könyörgök, hogy indítsunk ellenzéki MTI-t. Még mindig nem sikerült. (Szabad Európa Rádió, 2021. szeptember 2.)

Nincs demokrácia sajtószabadság nélkül. Jelenleg a mi adónkból fenntartott köztévébe egy ellenzéki párt képviselője négyévenként öt percre juthat be. (Szemlélek.blog.hu, 2021. november 12.)

Természetesen helyre kell állítanunk a sajtószabadságot, a jogállamot, a demokráciát. (Klubrádió, 2021. november 12.)

A legutóbbi napokban Karácsony Gergely városházázott, Jakab Péter krumplipaprikásozott, Vona Gábor narancsozott, Demeter Szilárd rendőrködött, Kocsis Máté gyurcsányozott, Bolgár György pedig orbánozott. Lefülelt mondatok.

Csak megszületni és meghalni ne kelljen ebben az országban. (Enyedi Ildikó filmrendező, Partizán, november 8.)

A filmszakma szereplői többnyire a félelemben egységesek. (Herendi Gábor filmrendező, Népszava, november 8.)

Kultúrcsendőr. (Andor Mihály szociológus Demeter Szilárdról, Facebook.com, november 8.)

A Fidesz nagy párt, mindenre akad benne alkalmatlan ember. (Szele Tamás újságíró, Forgókínpad.blog, november 8.)

Szerintem nem derült ki semmi. (Halász János Fidesz-politikus a Pegasus-ügyről, Telex,hu, november 8.)

A Pegazus-ügy biztos, hogy nem érte el a falusi nép ingerküszöbét. (Raskó György agrár-közgazdász, Újnépszabadság.com, október 9.)

Az aréna pazar, az együttes fakó. (Hegyi Iván újságíró a DVSC focicsapatáról, Népszava, november 9.)

Rogán Antal nemcsak a kormánypárti nyilvánosságot teremti meg, hanem az ellenzékit is. (Bódis András újságíró, Múosz.hu, november 10.)

A szakma csak együtt őrizheti a függetlenségét. (Rudolf Péter, a Vígszínház igazgatója, Népszava, november 10.)

Ez akkora marhaság, hogy operálni támad tőle kedvem. (Szombathy Pál újságíró egy konteóról, Facebook.com, november 10.)

Az, hogy keményeket mond, önmagában egy figyelemmágnes. (Lakner Zoltán politológus Márki-Zay Péterről, Klikk FM, november 11.)

Oroszország is veszélyes, de az egy slendrián ország. (Jeszenszky Géza volt külügyminiszter, Válaszonline.hu, november 11.)

Most a rossz rendőr szerepét játszom, mindenki utál. (Demeter Szilárd miniszteri biztos, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Index.hu., november 12.)

A kerítésépítés helyett elég lenni a határon kiírni a magyar átlagbéreket. (Kovács Gergely kutyapárti politikus, Magyar Hang, november 12.)

Ez az elképesztően nagy épület alapvetően folyosókból áll. (Karácsony Gergely budapesti főpolgármester a Városházáról, ATV, november 12.)

Az állatok mindent jobban tudnak, mint az ember, kivéve talán a gondolkodást. (Bodrogi Gyula színész, Origo.hu, november 13.)

Nálunk semmilyen fa nem nő az égig, csak a narancs. (Vona Gábor volt Jobbik-politikus, Index.hu, november 13.)

Az olyan frontvonalat szereti, ahol ágyúval lehet lőni minden verébre. (Bolgár György újságíró Orbán Viktorról, Népszava, november 13.)

Úgy érzem, a legjobb korban vagyok. (Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz újraválasztott elnöke, Telex.hu, november 14.)

A baloldal 15 év alatt eljutott Gyurcsány Ferenctől Gyurcsány Ferencig. (Kocsis Máté Fidesz-politikus, Magyar Hírlap Online, november 14.)

Jelenleg olcsóbb megfőzni egy paprikás krumplit az Egyesült Királyságban, mint idehaza. (Jakab Péter Jobbik-politikus, Facebook.com, november 14.)