Médianapló

Médianapló - Karácsony falujában lesz-e stadion?

2021. május 16. 11:16 - Zöldi László

Valaki azt írta az újdonsült ellenzéki miniszterelnök-jelöltről, hogy nem bejelentkezett, hanem megérkezett. A budapesti főpolgármester tegnap reggel a fővárostól 270 kilométernyire, Nyírtasson mondta ki, hogy némi habozás után indul az előválasztáson. Bejelentését csinnadrattával fogadta a kormánypárti sajtó. Ami azt sejteti, hogy a jelöltek közül neki tulajdonítja a legnagyobb esélyt. Tanulságos a szűkebb pátria lapja, a Kelet-Magyarország. Digitális kiadása, a Szabolcs Online öt cikket is szentelt Karácsony Gergelynek.

Leleplezték mint közvélemény-kutatót. Hiányosnak vélték az angol nyelvtudását, és ezt egy másik eszmefuttatásban is részletezték. Közölték róla egy Fidesz-politikus fullánkos bejegyzését. Továbbá hétfő óta a címoldalon ragadt egy jegyzet, amelynek a címe - Magas, sovány és alkalmatlan - utal az ellenzéki politikus nagy hírre vergődött mondatára, melyben összehasonlította magát a jelenlegi miniszterelnökkel. Az igéket azért tettem többes szám első személybe, mert mindegyik cikket a fővárosból küldték.

A biztonság kedvéért megnéztem a kisvárdai felhozatalt is, hátha a járási székhelyen élő tudósítót a nyíregyházi szerkesztőség kiküldte a közeli Nyírtassra. De hiába, nem találtam beszámolót. Pedig akár tudósíthattak is volna arról, hogy a miniszterelnök egyik kihívója hazament Nyíregyháztól 47 kilométernyire, és bejelentett valami érdekeset. A Mediaworks nevű budapesti cég azonban még azt sem engedte meg a megyei lapnak, hogy maga járassa le a megye szülöttjét. De ha már szülött, akkor feltűnt egy másik mozzanat is Karácsony Gergely fogadtatásában.

Az ellenzéki újságok is a szülőfalujának nevezték Nyírtasst. Ő azonban erről csupán ennyit mondott: „Gyerekkorom egy nyírségi kis faluhoz kötődik.” A róla készült Wikipédia-szócikkben pedig ez olvasható: Fehérgyarmaton született. Oly sokan, akik a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben látták meg a napvilágot, nem a falujukban, hanem egy városi kórházban születtek. Magukénak érzik ugyan a kistelepülést, de nem nevezhetik a szülőfalujuknak.

Óvatosságra inteném a véleményformálókat, akik egyszer már megjárták. Leírták, elmondták, ismételgetik Orbán Viktorról, hogy Felcsúton született, és a szülőfalujában épített a háza tövébe egy stadiont. Holott ő Alcsútdobozról származtatja magát, és a szócikke szerint Székesfehérvárott született, gondolom, a megyei kórházban. Egyébként lehetséges kihívója, az újdonsült ellenzéki miniszterelnök-jelölt azt is bejelentette, hogy nemcsak a testalkatában különbözik Orbántól. Abban is, hogy nem akar a gyermekkora színhelyén stadiont építeni.

 

Tíz mondat a szülőfaluról

 

/”Hol született, Székesfehérváron?”/ Nem. Alcsútdobozon. Aztán Felcsútra kerültem, ott nőttem fel. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, Képes 7, 1989/december)

Alcsútról, vagyis olyan átlagos dunántúli faluból származom. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, 168 Óra, 1992. június 9.)

Ha az én gyerekkoromban ez a kormány lett volna hatalmon ilyen oktatáspolitikával, akkor én Alcsútdobozról Bicskéig sem jutottam volna el, nemhogy Budapestig. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, Demokrata, 1997. június 12.)

Én fehérvári vagyok. (Orbán Viktor miniszterelnök, 24 Óra, 2010. szeptember 28.)

Magyarország történelmi középpontjának Ópusztaszert szoktuk tekinteni, a most épülő Orbánisztán központja azonban Felcsút, a kormányfő szülőfaluja. (Bajnai Gordon volt miniszterelnök, Népszabadság, 2013. július 19.)

Felcsút egyetlen különlegessége, hogy ott született a miniszterelnök. (Farkasházy Tivadar újságíró, Népszava, 2014. október 10.)

Felcsút, a miniszterelnök szülőfaluja. (Kálmán Olga műsorvezető, Hír TV, 2017. május 8.)

Gyerekkorom egy nyírségi kis faluhoz kötődik. (Karácsony Gergely Párbeszéd-politikus, YouTube, 2017. október 29.)

Mi a haszna annak, hogy valaki Las Vegast csinál a szülőfalujából? (Simon András műsorvezető Orbán Viktorról, ATV, 2018. november 12.)

Nyírtasson vagyunk, egy 2000 fős faluban, Szabolcs-Szatmár megyében, Kisvárdától úgy 12 kilométerre, gyermekkorom színhelyén. (Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, Facebook.com, 2021. május 15.)

komment
süti beállítások módosítása