Médianapló

Médianapló - Hány nyelven beszél Szijjártó Péter?

2017. szeptember 10. 11:10 - Zöldi László

Azt hittem, hogy ma reggel Orbán Viktor hangjára ébredek. Agyamba szófoszlányok szűrődtek be, a „felelőtlen”, a „felháborító” és a „sumákolnak”. Aztán teljes mondatok is, például az, hogy „A politika megerőszakolta az európai jogot.”, meg az, hogy „Azért hülyének ne nézzenek minket!” A szöveg…

Tovább
62 komment

Médianapló - Orbán miért késett félórát a szokásos rádióinterjúról?

2017. szeptember 08. 10:54 - Zöldi László

A miniszterelnök hat interjúkötete közül kettő a közszolgálati rádióban elhangzott beszélgetéseket tartalmazza. Nem lepődnék meg, ha megjelenne a harmadik is, leginkább ama interjúk, amelyeket péntek reggelenként Kocsis Éva készített vele két-három hetenként, fél nyolc után néhány perccel. Kivéve a…

Tovább
55 komment

Médianapló - Vona meg az a nyugdíjasokról fogalmazott mondat

2017. szeptember 07. 10:15 - Zöldi László

„Rémképet látsz” - foglalta össze kollégám a mondandóját. Évek óta kíséri figyelemmel ezeket a bejegyzéseket, ezúttal a tegnapira utalt, amelyben felvázoltam, hogy a Fidesz vezető politikusai miként bontják ki a miniszterelnök Tusnádfürdőn elejtett megjegyzését az állítólag Soros pénzelte médiáról.…

Tovább
2 komment

Médianapló - A kormányzati kommunikáció szerint mire való a média?

2017. szeptember 06. 10:14 - Zöldi László

Furdalja oldalamat a kíváncsiság, vajon a miniszterelnök mondott-e Kötcsén valami érdemlegeset szűkebb érdeklődési körömről. Egyelőre azonban összezárnak a polgári piknikre meghívott politikusok és értelmiségiek. Aggodalomra nincs ok persze, a mozaikokból hamarosan kirajzolódik az orbáni vízió. Erre…

Tovább
1 komment
süti beállítások módosítása