„Rémképet látsz” - foglalta össze kollégám a mondandóját. Évek óta kíséri figyelemmel ezeket a bejegyzéseket, ezúttal a tegnapira utalt, amelyben felvázoltam, hogy a Fidesz vezető politikusai miként bontják ki a miniszterelnök Tusnádfürdőn elejtett megjegyzését az állítólag Soros pénzelte médiáról. „Ezek nem olyan okosak, hogy képesek volnának összehangolt tevékenységre.”

Ő sem azt állította, hogy az évi ötvenmilliárd forintból kistafírozott propaganda-minisztérium nem hangolja össze a kormányzati kommunikációt. „Csak” a kormánypárti politikusok intellektuális képességeit vitatta. De ha igaza volna, akkor nem működne ilyen hatékonyan a Nemzeti Együttműködés Rendszere. Van erre még egy példám a legutóbbi napokból. Szinte varázsütésre támadták a kormánypárti médiumok Vona Gábort. A Jobbik elnöke ugyebár a vérmesebb nyugdíjasokról fogalmazott meg néhány keresetlen szót az egyik közösségi oldalon. Nyomulását veszélyesnek tartotta a Fidesz, ezért a kormánypárti publicisták bocsánatkérést követeltek tőle. Sikerült is a 2,7 milliónyi nyugdíjas körében csökkenteni a harmadik Orbán-kormány jobboldali ellenzéke iránti rokonszenvet.

Csakhogy a lejárató akcióban jelentős szerepet játszott egy másik hadművelet is, amely már nem a kormánypárti újságírók nevéhez fűződik, és a nemrégiben megvásárolt megyei sajtó hasábjain zajlott. Majd’ mindegyik vidéki napilapban megszólalt a vonzáskörzetébe tartozó megye három legjelentősebb politikusa. Többnyire egy országgyűlési képviselő a Fidesz-frakcióból, a megyeszékhely szintén kormánypárti polgármestere és a megyei kormányhivatal vezetője. Abban vetélkedtek, hogy melyikük ítéli el durvábban, gorombábban, nyersebben Vona Gábort az említett kijelentésért. Nem valószínű, hogy a közös fellépés maguktól jutott volna az eszükbe, ráadásul olykor érzékeltem álláspontjukban a kényszeredettséget is.

Nem emlékszem, hogy a rendszerváltás utáni kormányok - beleértve az első Orbán-kabinetet is - szorgalmazták volna egy-egy összefüggéseiből kiragadott mondat intézményesített elmarasztalását. Arra sem, hogy a Kádár-korszak utolsó évtizedében politikusok és publicisták szálltak volna rá valakire egy ügyetlenül megfogalmazott mondatáért. Vajon a kormányzati boszorkánykonyhából irányított lejárató akció a XXI. században meghonosított negatív kampány vadonatúj találmánya? Vagy visszanyúlás Goebbels ósdi, bár alaposan bejáratott módszeréhez?