Furdalja oldalamat a kíváncsiság, vajon a miniszterelnök mondott-e Kötcsén valami érdemlegeset szűkebb érdeklődési körömről. Egyelőre azonban összezárnak a polgári piknikre meghívott politikusok és értelmiségiek. Aggodalomra nincs ok persze, a mozaikokból hamarosan kirajzolódik az orbáni vízió. Erre példa a néhány héttel ezelőtt Tusnádfürdőn elhangzott beszéd.

2017. július 22-én, a bálványosi szabadegyetemen Orbán Viktor pontokba foglalta az erős ország ismérveit. Szerinte "akkor lehet erős, ha a sorsát befolyásoló, stratégiai ágazatokban erőteljes többségi tulajdon van”. Ide sorolta az energia-, a bank- és a médiaszektort, amelyekben „egyértelmű nemzeti többség van”. Elárulta, hogy mintegy ezermilliárd forintot költött „az oktalanul privatizált” ágazatok visszavásárlására. Majd arról beszélt, hogy a jövő tavasszal esedékes országgyűlési választásig a Soros-féle „maffiahálózat” és a brüsszeli „bürokraták” által „működtetett médiával kell megküzdeni”.

Azóta másfél hónap telt el, és a miniszterelnök legközvetlenebb munkatársai egymás után szólaltak meg. Kiderült, hogy Kövér László, Németh Szilárd, Gulyás Gergely, Lázár János, Kovács Zoltán és Deutsch Tamás ugyanazt ragozta. Már nem úgy vélem, hogy ők értelmezték Orbán Viktor alaptételét. A jelek azt sejtetik, hogy alaposan végiggondolt eszmefuttatást indított el a kormányfő, amelyet fegyelmezetten bontottak ki a beosztottjai. Ha az olvasó visszalapozna a Médianaplóban, láthatná, hogy a megszólalások sorrendjében foglalkoztam a nyilatkozatokkal, és számomra már nyilvánvaló, hogy kórustagok énekeltek kottából.

E következtetéshez a végső érvet Az arabverő Orbán Viktor szolgáltatta. A beszédes álnév mögött troll rejtőzik, aki az egyik bejegyzésemet így kommentelte: „A sajtó semmit és senkit nem képvisel”. „A sajtóra nem szavazott senki, ezért semmi jogalapja bárkit is számon kérni”. Feladata csupán „a puszta tényközlés”. S mert a nemzetközi háttérhatalmak tankok helyett „dezinformációs hadosztályokkal” próbálják megbuktatni „a helyi kormányokat”, a „magyar kormánynak is joga és kötelessége a médiában legyőzni az ellenséget”. Majd ezzel nyugtatott meg: „Ha ehhez uralni kell a média száz százalékát, akkor uralni fogjuk.”

A média sajátos értelmezése bejárta a hazai nyilvánosság fórumait. Egyre inkább az a benyomásom, hogy a kormánypárti politikusok ugyanabból a brosúrából dolgoztak, mint a bérkommentelő.