Augusztus elsején beszéltem vele utoljára. Megint kérdezni akartam tőle valamit Debrecenről, amelyről mindent tudott. De már csak futólag válaszolhatott, mert valaki szólt neki a háttérből, hogy várja az autó. Vitték Nagyhegyesre, az öregek otthonába. Tegnap érkezett a halálhíre. Túl volt a 83-on, és megvakult, fizikailag leromlott, a hír mégis fejbe kólintott.

Egyetemi gólyaként mentem be a Napló szerkesztőségébe. Harminc körüli férfi fogadott a kulturális rovatban, és rögtön adott feladatot. Még aznap át kellett vonatozni Hajdúszoboszlóra, ahol a MÁV filharmonikusok Rubányi Vilmos vezényletével koncerteztek. A helyszínen megírtam a kritikát, majd telefonon bediktáltam az ügyeletes szerkesztőségi gépírónőnek. Másnap hajnalban a nagyerdei kollégiumból bevillamosoztam a nyomdához, és az udvaron elolvastam a pályakezdő cikket. Akkor még nem tudtam, hogy a neveket és címeket betűzni kellett volna. Ezzel magyarázható, hogy Haydn B-dúr szimfóniája helyett Hajdú-bihari szimfónia jelent meg.

Tucatnyi hasonló történetet hallottam, Jóska ugyanis szeretett fölfedezni. OKJ-s oklevelet adó újságíró-iskolát is vezetett, hogy a Hajdú-bihari Napló számára, ahol fél évszázadot húzott le, tudósítói hálózatot hozzon létre. Másfél évtizedig tanítottam a nyíregyházi főiskolán, és minden szemeszterben akadtak hallgatók, akik tőle kapták a szakmai alapokat. Évente egyszer pedig meghívtam élménybeszámolóra, és úgy mutattam be, mint a vidéki újságírás megtestesítőjét.

Terjedelmes életművéből kiemelkedik a 2009-ben megjelent Debreceni irodalmi lexikon és egy másik kézikönyv, a 2012-es kiadású Debreceni színházművészek. A kettő együtt ezeroldalnyi és izgalmas művelődéstörténeti olvasmány. A szerző trilógiában gondolkodott, mert sokat beszélt a debreceni képzőművészek készülő lexikonjáról is. A két vaskos kötet mindmáig házi könyvtáram becses, gyakran lapozott darabja. Amidőn azonban új, felényi lakásba költöztem, vagy ezer kötetet egy művészeti szakközépiskolának ajándékoztam. Fájó szívvel váltam meg azoktól a könyvektől, amelyeket aligha olvasok el még egyszer. Jóska már nem tudja meg, hogy köztük voltak a válogatott versei, holott kedveltem benne a költőt is.

A baráti körömből sokoldalú tollforgató távozott. Olyan értelmiségi, aki többet adott Debrecennek, mint az önkormányzati testület tagjai együttvéve. Ha már életében nem tisztelték meg a cívis város díszpolgári címével, legalább a halála után kéne megszavazni neki.