Ha a kecskeméti focicsapat az utolsó fordulóban legalább döntetlent ér el, akkor második lesz a nemzeti bajnokságban, és kijut a nemzetközi kupák valamelyikébe. Szurkolok neki, a játékosok lila meze pedig régi érzéseket éleszt föl bennem. A KTE múltja és jelene című fészbuk-csoport egyik hozzászólója idézett is egy szurkolói rigmust: „Lila szív, / fehér lélek, / KTE-s leszek / amíg csak élek. / Hajrá KTE!”

Hát én nem lettem KTE-s. Általános iskolai tornatanárunk, Dragollovich Gyula délutánonként a Kecskeméti Dózsa serdülőcsapatát edzette, és kiválasztott focistának. Néhány hónapig szorgalmasan jártam edzésre, a szélsőt mindig lefutottam, vele együtt azonban a labdát is el-elhagytam. Ekkor kért el Draxi tanár úrtól a salakpályán gyakorló atléták edzője, Adamik tanár úr. De ez másik történet. Mostani mondandóm szempontjából az a lényeg, hogy a vasútállomás és a víztorony közti KTE-pályát a Dózsa és a KTE közösen használta.

Pontosabban szólva a KTE és a Dózsa, a pályát ugyanis az 1911-ben alapított helybéli csapatról nevezték el. A Dózsa a rendőrök csapata volt, és épp úgy a lila színt viselte, mint a fővárosban az újpesti. A tősgyökeres kecskeméti focisták utánunk edzettek, ha jól emlékszem, piros-kék mezben. Mintha a két szín függőleges csíkokat alkotott volna a KTE-esek felsőtestén. A dózsások lilában jártak, és a bennszülöttek jöttmentnek tartották őket. Inkább a KTE-nek szurkoltak, amely azonban az NB III-ban ragadt. Nem is kerülhetett följebb, mert a múlt század ötvenes éveiben az NB II-es Dózsa elhappolta a legjobb játékosait.

Például a balfedezet Ughyt, aki rengeteget dolgozott a mezőnyben, vagy a kapus Vitkovicsot. Ráadásul hatósági csapatként jó viszonyban volt az Újpesti Dózsával, az MTK-val és a Honvéddal, amelyek kikölcsönözték a tehetséges utánpótlás játékosaikat a Budapesttől 86 kilométernyire lévő Kecskeméti Dózsához. A csapat legjobb játékosa, Laczi II. például Kispestről érkezett, és a fáma szerint Puskás tartalékja volt, 1956 előtt néhányszor játszott is az NB I-ben. Czéh kapus, Vitkovics utódja Újpestről jött, Rogits balszélső pedig az MTK második csapatából.

Már nem tudnám felsorolni a KTE összeállítását 1954 és ’64 között, a Dózsáét viszont kapásból mondom, ha osztálytalálkozót tartunk a Katona József Gimnáziumban. Íme: Vitkovics és Czéh, a két egymást váltó kapus. A hátvédsorban Tordasi, akit Trauznicnak hívták edzésen a társai. Határ, a centerhalf. Kerepesi, civilben Kerpesits, akit mindenki Pipának hívott, mert egyszer észrevette, hogy az ellenfél kapusa a tizenhatoson kívül kódorog, és a saját félpályájáról a legendás ballábával gólt lőtt fölötte a pipába.

A két half az ördöngősen cselező és az átlagosnál sötétebb bőrű Jónás, valamint a volt KTE-s Ughy volt, majd az utóbbi visszavonulása után Csordás. Jobb szélen Englert száguldozott, mellette Boros, becenevén Gyegye szervezte a játékot. Centerben a robusztus testalkatú Vékony rugdosta a gólokat. Balkötőben Laczi II. uralta a mezőnyt. Balszélsőként pedig ama bizonyos Rogits Rozgonyi művésznéven cselezte ki a hátvédeket. A Dózsa fővárosi segítséggel és a KTE gyöngítésével sem jutott föl az első osztályba. Negyedik, ötödik, hatodik helyeivel tanyázott a középcsapatok között.

A nemzeti bajnokság második osztályában előbb fogadták el, mint a kecskeméti szurkolók, akik Rákosi alakulatát látták benne. 1956. október 23-án a pesti fiúk Kecskeméten rekedtek. S bár mindenki tudta róluk, hogy nem igazi rendőrök, ezért talán bajuk sem lett volna, de a biztonság kedvéért egy kereskedelmi cég raktárában húzódtak meg. A megkövesedett marhasó tetején ágyaztak meg maguknak, így vészelték át a népharagot.

Most, hogy a végén járok a bejegyzésnek, az a benyomásom, hogy nem is válaszoltam a címben föltett kérdésre. Vajon mikor és miért vette át a KTE a dózsás lilát? Vajon a tősgyökeres kecskeméti csapat miért barátkozott meg a jöttmentek hatósági színével? Ezt bizonyára megírják azok, akik az érettségi évem (1964) után is kijártak a helybéli meccsekre. Most már nem a KTE-ről elnevezett pályára, a vasútállomás és a víztorony közé. A város másik végén lévő széktói stadiont a mai KTE hatalmasnak ígérkező sikere után kéne alkalmassá tenni a nemzetközi mérkőzésekre.            

A legutóbbi napokban Orbán Viktor csokizott, Kövér László szorult, Orbán Balázs brüsszelezett, Gyurcsány Ferenc dékázott, Horn Gábor pedig nyelvelt.

Még az antiszemitizmusa sem igazi. (Dalos György író Gyöngyösi Mártonról, Mozgó Világ, 2023/5.)

Szónokláskor elhasznált energiájával elmenne egy szélerőmű. (Szűcs R. Gábor publicista Gyurcsány Ferencről, Újnépszabadság.com, május 15.)

Két tűz közé szorultunk. Fegyveres harcok zajlanak a keleti szomszédságunkban, nyugati irányból pedig romboló politikai és szellemi árhullámok tornyosulnak fölénk. (Kövér László Fidesz-politikus, Délmagyarország, május 16.)

Zsákutca, ha egyetlen emberre épül egy rendszer. (Csáky Pál szlovákiai politikus, Válaszonline.hu, május 16.)

Ma az ellenzék Orbán nyelvét használja. (Horn Gábor liberális politikus, ATV, május 17.)

Az ellenzék utolsó sikere volt az ő eltávolítása a köztársasági elnöki posztról. (Vincze Attila újságíró Schmitt Pálról, Népszava, május 17.)

A DK több mint párt. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, Facebook.com, május 17.)

Hogy mi a demokrácia, kik a demokraták, azt Láriferiék mondják meg a Szemkilövőhegyről. (Pilhál György újságíró, Magyar Nemzet Online, május 17.)

Kompország valahol félúton kettétörött, és az egyik darabja erre sodródik, a másik meg amarra. (Kácsor Zsolt publicista, Népszava, május 18.)

Tagadhatatlan, hogy nem béna kacsaként sodródik a kormány. (Nagy Ervin politológus, a XXI. Század Intézet vezető elemzője, Magyar Hírlap Online, május 18.)

Európa jövőjét a brüsszeli szuperállam elleni küzdelem jelenti. (Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, InfoRádió, május 18.)

A negyven év alatt egyetlen rendszer sem volt felhőtlen. (Verebes István rendező, ATV, május 18.)

Legyen a jelszónk: a felnőtt kommentál, a diák az tanul. (Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, Magnificat.ro, május 18.)

Kormányunk magyar, sőt szittya szemmel nézi a világot, viszont Putyin seggéből. (Tóta W. Árpád publicista, hvg.hu, május 19.)

Az élethez kell egy kis szerencsi. (Orbán Viktor miniszterelnök a „csokigyárban”, Facebook.com, május 19.)

A guruló dollárok lényegében azt a célt szolgálják, hogy a teljesen tehetetlen, alkalmatlan ellenzéki politikát a média világába tereljék. (Pósán László Fidesz-politikus az amerikai nagykövetség tevékenységéről, Hajdú Online, május 19.)

Kényelmesebb, ha a szélesebb közvélemény nem kombinál, megelégszik azzal, amit kimondottan neki szánnak. (Tamás Ervin újságíró, Újnépszabadság, május 19.)

Az igazság bonyolultabb, mint a tőmondatos hazugság. (Ungár Tamás újságíró a hatékony kormányzati kommunikációról, Klubrádió május 19.)

Egy rosszul működő jogállamból egy jól működő önkényuralom lett. (Puzsér Róbert publicista, Magyar Hang, május 19.)

A politikusok nem mélyülhetnek el a tárgyszerű elemzésben, amint lehet, előtörnek belőlük a politikai üzenetek. (Forgács Iván tévékritikus, Népszava, május 20.)

Egyházi üzletember. (Józsa Márta újságíró Németh Sándorról, a Hit Gyülekezete vezető lelkészéről, Klubrádió, május 21.) 

A Klubrádió egyik értékes munkatársa Józsa Márta, ezúttal azonban nem ecsetelném szerkesztői adottságait. Más a témám, mindazonáltal március közepe óta sugárzott műsora, az Azt beszélik kitörési pont lehet a fővárosba és környékére beszorított rádió számára. Úgynevezett vidéki újságírókkal készíti, közülük az egyik, Bethlen Tamás már bedolgozta magát a figyelemre méltó műsorba.

Kellemes az orgánuma, kisujjában van a borsodi régió, élménybeszámolóival hozza az észak-magyarországi hangulatot. Aligha véletlen, hogy meghívták a szintén pénteki Hetes Stúdióba, kiegészítendő a műsorvezető Rózsa Péter, az állandó résztvevő Bolgár György és a gyakori meghívott, Horváth Gábor közelítésmódját, nézőpontját. A neves újságírók kedvesen fogadták az újoncot. Őszintén kíváncsiak voltak rá, és noszogatták a kezdetben elfogódott, visszahúzódott vendéget, hogy fejtse ki az álláspontját a mögöttük hagyott hét eseményeiről, összefüggéseiről.

Bethlen kolléga kedvet is kapott a megszólaláshoz, ám amikor belekezdett, furcsa dolog történt. Még be sem fejezte a gondolatmenet első mondatát, már közbeszólt Bolgár György vagy Rózsa Péter. Néha Horváth Gábor, a Népszava főszerkesztő-helyettese is, bár ő többet engedett meg a miskolci újságírónak, mert a hagyományos sajtóhoz kötődik, és szívesebben fogalmaz írásban nyomdakészen, mint élő adásban.

Érteni vélem, hogy a slágfertig rádiósok türelmetlenek, ha valaki körülményesebben fűzi gondolattá a szavait. De észre kellett volna venniük, hogy a miskolci kolléga másként éli meg a nyilvános helyzeteket, mint ők. Ha negyedszeri, ötödszöri közbeszólás után végre felszólították, hogy most már igazán kifejthetné a véleményét, megszívlelendő állásponttal szembesültek.  Ezt csodálkozva köszönték meg, aztán újra megszólalásra bátorították, biztatták, buzdították, nógatták, ösztönözték, sarkallták, unszolták. Majd megint csak belebeszéltek, félbeszakították, közbeszóltak, megakasztották, szavába vágtak. Csodálkozva, kedvesen, kíváncsian, kulturáltan - a „vidéki rokonnak” kijáró érdeklődéssel.

A mintegy órányi beszélgetésnek két csúcspontja volt. Az egyik az, hogy Bethlen Tamás belekezdett egy riportélménybe, a többiek persze nem hagyták folytatni. Majd Bolgár György, aki a saját műsorában képes röviden összefoglalni a betelefonálók töredezett álláspontját, ezúttal is kifejtette, hogy mit akart mondani az új stúdióvendég. A rezüméje hitelesebb lett volna, ha végighallgatja a „vidéki újságíró” megnyilvánulását.

A másik csúcspont az volt, hogy amikor szóba került a miskolci színház feltűnően színvonalas tevékenysége. Rózsa Péter elmondta, hogy „lement” Miskolcra, és „fergeteges” előadásokat látott. Néhány másodpercnyi zavart csönd, a műsorvezető alighanem maga elé képzelte Magyarország térképét, és rájött, hogy Miskolc magasabban fekszik Budapestnél. Önkritikusan pontosította magát, mondván, hogy „elment” Miskolcra.

A Klubrádió jó kitörési pontot választott, hogy egyszer majd kinőhesse a fővárost és környékét. De még sokat kell dolgozni azon, hogy Józsa Márta országszemlélete meghonosodjon az egyetlen ellenzéki hangvételű rádióban.                

Ezer nyelven beszélt. (Somogyi Zoltán szociológus, Facebook.com, 2023. április 29.)

Senki sem akadt rajta kívül a Kádár-kori Magyar Televízió műsorvezetői között, aki a kereskedelmi struktúrában is képernyőn tudott maradni. (Puzsér Róbert publicista, Facebook.com, 2023. április 30.)

Értelmes és művelt embereket ismerhettem meg általa. (Herczeg Sándor politológus, Facebook.com, 2023. április 30.)

Amit igazán tudott, az nem tanulható. (Somos András műsorvezető, Facebook.com, 2023. április 30.)

A politikai pálya volt a legkevésbé passzentos számára. (Veiszer Alinda műsorvezető, Újnépszabadság.com, 2023. április 30.)

Merem állítani, nagyot alkotott politikusként is. (Németh Péter újságíró, Népszava, 2023. május 2.)

Olyanok támadták őt a legalpáribb módon, akik tudásban, jellemben a nyomába sem értek. (Szűcs R. Gábor diplomata, Élet és Irodalom, 2023. május 5.)

Szerette a fejben megformált mondatokat. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, ATV, 2023. május 18.)

Kitartott az igazsága vagy vélt igazsága mellett. (Gálvölgyi János színész, ATV, 2023. május 18.)

Vágó Pista abban is különleges volt, hogy beleállt a nyilvánosságba, ott állt a rozoga barikádon. (Verebes István rendező, Magyar Hang, 2023. május 19.)

A Mandiner.hu gyakran szemelget a DK-politikus bejegyzéseiből. Tegnap például teljes terjedelmében közölte azt a posztot, amelyben a volt miniszterelnök a Demokratikus Koalíció dunaújvárosi majálisáról számolt be. A közleménynek ezt a címet adta a szerkesztőség: „A DK több mint párt”. Utánközlésben illetékes munkatársa kiemelt egy mondatot Gyurcsány Ferenc fészbukos szövegéből.

Érdemes megnézni az idézet forrását. A közösségi üzenőfalon fénykép hívja fel magára a figyelmet. Népes törzsközönség negyedik sorában szerénykedik a pártelnök, aki fejjel magaslik ki a tömegből, pedig nem is kell sámlira állítani. Sehol sem látható viszont a DK-s árnyékkormány vezetője. Holott azt hittem, hogy a Demokratikus Koalíció rövidítését Dobrev Klárától kölcsönözte a férje. Aztán felötlött egy régi mondat, amely családi munkamegosztásról árulkodik: „Enyém a Népszabi, Klárié a Népszava.” (Facebook.com, 2011. október 20.) Övé tehát a párt, Klárié pedig a kormány?

Egyébként a friss bejegyzésben ez olvasható: „A DK több, mint párt.” Az eredeti szöveg és a mandineres cím között csupán vesszőnyi a különbség, az ellentmondás azonban nyilvánvaló. Ha ugyanis az utánközlő pontosan, vesszővel idézte a bejegyzés szövegét, vajon miért spórolta ki az általa adott címből a vesszőt?

Azt eddig is tudtam, hogy a mint elé akkor tesszük ki a vesszőt, ha két fogalmat hasonlítunk össze. Például azt, hogy az alma kerekebb, mint a körte. A helyesírási szabályzat szerint azonban „Nem kell vesszőt tenni a mint elé, ha a több mint a mondanivaló tartalmának erősítésére, nem pedig összehasonlítására szolgál.” Ha Gyurcsány Ferenc azt írta volna, hogy hajdani anyapártjával, az MSZP-vel vagy legerősebb vetélytársával, a Momentummal ellentétben a DK több, mint párt, akkor bizony ki kellett volna tenni a vesszőt.

Csakhogy a volt miniszterelnök úgy tette ki a vesszőt, hogy a bejegyzés szövegéből kiviláglik: nem összehasonlítás volt a célja. Abbéli mondandóját akarta fölerősíteni, hogy a Demokratikus Koalíció majálisozó tagjai beszélgetnek, játszanak, szórakoznak (és persze politizálnak is). Leginkább közösséget teremtenek. Gyurcsánynak tehát mellőznie kellett volna azt a fránya vesszőt. A vesszőtlen címadással szokatlanul visszafogottan erre hívta föl a figyelmet a kormánypárti portál utánközlésben illetékes munkatársa.

 Ezzel magyarázható, hogy a bejegyzésem utáni összeállításban „hamisítok”: vessző nélkül idézem az elgondolkoztató mondatot.

Tíz Gyurcsány-mondat a Demokratikus Koalícióról

A DK nem az MSZP egy szelete, hanem annál sokkal több. (Népszabadság, 2011. október 29.)

Ma a parlamentben három ellenzéki párt van. Az a párt, amit én vezetek, kétségkívül a legkisebb.  (Facebook.com, 2012. június 16.)

Nem vagyok élet és halál ura a pártomban. (FN24.hu, 2013. május 23.)

Ennek a pártnak nagy versenyelőnye, hogy én vagyok az elnöke - de teljesen világos, hogy ez a korlátja is. (Cink.hu, 2014. szeptember 9.)

Négy év múlva lesz több szavazónk, és akkor lesz Gyurcsány-kormány. (ATV, 2017. június 27.)

Pártomnál jobban érdekel a hazám. (Index.hu, 2020. február 9.)

Az a dolgunk, hogy újrarendezzük az ellenzéki térfelet. (Partizán, 2022. szeptember 27.)

Annyian támogatnak minket, mint a többi ellenzéki pártot összesen. (Facebook.com, 2022. október 30.)

Mi vagyunk az ellenzék. (Facebook.com, 2023. január 28.)

A DK több mint párt, (Facebook.com, 2023. május 17.)

Hajdú András művelt kolléga, és az egyik digitális ismerősöm. Örömmel töltött el, amit tegnapelőtt így fogalmazott meg a fészbukos üzenőfalán: „Ahogy a Szikra kampányszlogenje mondja: Fizessenek a gazdagok!” Végre egy újságíró, aki tudja, hogy a Szikra adta ki 1950-ben Rákosi Mátyás válogatott beszédeit. A Magyar Dolgozók Pártjának lapja 1950-ben újságoldalnyi cikket közölt róluk a szerkesztőség legbefolyásosabb munkatársától.

Betlen Oszkár 47-szer írta le benne, hogy „Rákosi elvtárs”. Azt is kifejtette persze, hogy a belső ellenséggel vívott harc „osztályjellege legnépszerűbben a ’fizessenek a gazdagok’ jelszóban nyer kifejezést.” (Szabad Nép, 1950. május 28.) Sajnos azonban tévedtem. Némi kutakodás után kiderült, hogy Hajdú kolléga Jámbor András Szikra-mozgalmára gondolt. Az ellenzéki honatya néhány hete jelentette be, hogy „Decemberben elkezdtük a Fizessenek a gazdagok! kampányt.” (Magyar Narancs, 2023. március 2.)

Vajon mihez kezdjünk manapság egy régi szállóigével, amelyet sokan Rákosinak tulajdonítanak? Holott először nem is ő mondta ki, hanem Losonczy Géza még 1945 áprilisában. A Szabad Nép akkor a Magyar Kommunista Párt lapja volt, és a belpolitikai rovat 28 éves vezetője papírra vetett egy érdekes okfejtést. A háborún és az infláción meggazdagodott „spekulánsok” megsarcolása nem állt távol a népérzülettől, mindazonáltal a ’45-ös  országgyűlési választás kampányában még nem játszott jelentős szerepet.

Igen ám, csakhogy az MKP elveszítette a választást. Két évvel később, az úgynevezett kékcédulás és csalással megnyert szavazáson viszont már a szállóigévé fejlesztett jelmondattal kampányoltak a magyar kommunisták. Alaposan előkészítették a befogadását. Rákosinak ugyanazt az angyalföldi teret ajánlották föl, ahol 1946-ban bejelentette a forintot. 1947. május 9-én délután pedig több tízezer ember vonult végig a pesti Váci úton, és (sz. o.) Szabad Nép-beli tudósítása szerint azt kiabálták, hogy „Eleget koplaltunk, most fizessenek a gazdagok és a spekulánsok.”

Ezzel feladták a labdát a nagygyűlés szónokának. Aki nemcsak a kommunista párt főtitkára volt, hanem a Nagy Ferenc vezette koalíciós kormány második embere is. A „főnöke” épp Svájcban tartózkodott, helyette államminiszterként Rákosi irányította a végrehajtó hatalmat, és gondoskodott arról, hogy a kisgazda politikus ne térhessen haza. A Fizessenek a gazdagok!-kal arra utalt, hogy a tehetősek megadóztatása nélkül nem lehet talpra állítani a gazdaságot. Ezt őszinte megnyilatkozásnak érdemes tartani, bár igazi jelentése később tárult fel.

Újabb két év múlva, immár a Dobi-kormány államminisztereként és a hatalmat egyre gátlástalanabbul gyakorló Rákosi Mátyás többet is elárult a stratégiájáról: „Megvalósultak az akkor kitűzött célok: a stabilizáció, az összeesküvők felszámolása és a jelszó: Fizessenek a gazdagok.” (Magyar Nap, 1949. április 21.) Aztán 1956 nyarán megbukott, és úgy telt el néhány évtized, hogy a feltűnést keltő szállóige eltűnt a nyilvánosság fórumairól. A második karriert csak Orbánék első kétharmados győzelme, 2010 után futotta be.

Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje 2017-ben a zászlajára tűzte, és bejárta vele az országot. Az immár neki tulajdonított mondatot fanyalgás fogadta, és a szegedi polgármester visszavonult az országos politikától. A Fizessenek a gazdagok! nemrégiben a Jámbor-féle Szikra-mozgalomban támadt fel, és három műszakos munkásemberből lett MSZP-társelnök, Komjáthi Imre is a szájára vette. Vajon kettejük történelmi felkészültségéből telik-e arra, hogy felismerjék a szállóigében rejlő lehetőségeket és veszélyeket?

Nem akarom lelőni a poént, amelyet a bejegyzésem utáni összeállításban Lakner Zoltán szociológus fogalmazott meg. Aligha véletlen, hogy épp most jutott az eszébe, amikor a közelünkben zajlik egy háború, és vágtat az infláció.

Tíz mondat a „Fizessenek a gazdagok?”-ról

Fizessenek azok, akiknek semmi sem drága. Fizessenek a gazdagok! (Losonczy Géza újságíró, Szabad Népe, 1945. április 11.)

A hároméves terv gazdasági előfeltétele, hogy megvalósuljon végre az a követelés, amelyet gyakran hangoztattunk, de nem tudtunk az életbe átvinni: az, hogy fizessenek a gazdagok. (Rákosi Mátyás, a Magyar Kommunista Párt főtitkára, Szabad Nép, 1947. május 10.)

A most meginduló felülvizsgálati munka fogja az életbe is átültetni a Magyar Kommunista Párt jelszavát: „Fizessenek a gazdagok!” (Antos István közgazdász, pénzügyminisztériumi államtitkár, Szabad Nép, 1947. augusztus 30.)

Az előző rendszer kezdetben népszerű politikai jelszava volt, hogy „fizessenek a gazdagok!” Népszerűsége addig tartott, amíg a feketézők, nagy bankok, gyárak és nagybirtokok tulajdonosai ellen irányult. (Halák László publicista, Élet és Irodalom, 1990. február 15.)

Igenis, fizessenek a gazdagok. (Fehér Klára író, Népszava, 1996. június 20.)

A ma induló kampányunk címe: „Tegyünk igazságot, fizessenek a gazdagok!” Igenis azt gondolom, hogy Magyarországon a gazdagok - milliárdosok, milliomosok, milliós fizetéssel rendelkezők - nem veszik ki megfelelőképpen a részüket a közös feladatok megoldásából. (Botka László szocialista politikus, Népszava, 2017. március 14.)

Lehet, hogy a Fizessenek a gazdagok! szlogen nem mindenkinek jön be, lehet, hogy csípi a körúti értelmiség szemét. (Molnár Gyula, az MSZP elnöke, Népszava, 2017. április 20.)

Megijedtem, amikor Botka előállt a programjával, mert valóban a mi jelszavunk az, hogy fizessenek a gazdagok. Ha az MSZP miniszterelnök-jelöltje előáll egy ilyen javaslattal, akkor mi marad nekünk? (Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke, Magyar Demokrata, 2018. június 20.)

Fizessenek a gazdagok! (Komjáthi Imre, az MSZP újdonsült társelnöke, HírKlikk.hu, 2022. október 30.)

A legutóbbi harminc évben az ellenzék egyetlen megjegyezhető jelmondata a „Fizessenek a gazdagok!” volt. (Lakner Zoltán szociológus, Klubrádió, 2023. február 2.)

A Gyurcsány elleni karaktergyilkosság az MSZP és a Fidesz közös műve. (Várhegyi Ákos politológus, Facebook.com, 2023. január 8.)

Gyurcsány Ferenc egyszerre túsza és támasza az Orbán-rendszernek. (Puzsér Róbert publicista, Index.hu, 2023. január 18.)

A Fidesz minden kihívót igyekezett összegyurcsányozni, de hát Gyurcsányt nem lehet. (Tóta W. Árpád publicista, hvg.hu, 2023. január 27.)

Gyurcsány Ferenc a törpék között az egyetlen óriás. (Nagy Ervin politológus, Magyar Hírlap Online, 2023. február 9.)

Az igazságnak jót tesz-e, ha pont ő mondja ki? (Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, Magyar Hang, 2023. február 10.)

Gyurcsány imádja irányítani a hangulatot. (Donáth Anna Momentum-politikus, 2023. február 13.)

A mi Ferink. (Orbán Viktor miniszterelnök, Hír TV, 2023. február 18.)

Gyurcsány Ferenc nagyon aktív korszakát éli. (Baka F. Zoltán újságíró, ATV, 2023. április 22.)

A legpotensebbnek, Dobrevnek sincs esélye, hiszen politikai értelemben ott lóg a nyakán levakarhatatlanul Gyurcsány. (Parti Nagy Lajos író, 24.hu, 2023. május 9.)

Azért van, amiben saját jogán is rossz. (Szűcs R. Gábor publicista, Újnépszabadság.com, 2023. május 15.)

A legutóbbi napokban Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc hitlerezett, Nagy Bandó orbánozott, Cseh Katalin karmelitázott, Dobrev Klára árazott és bérezett, Márki-Zay Péter pedig propagált.  

Szinte már csak szigetek vagyunk. (Tompa Andrea író, 444.hu, május 6.)

Ez a rendszer a gyakorlatban elszigeteli, érinthetetlenné teszi a kormánytagokat. (Cseh Katalin Momentum-politikus a Karmelita-kolostor előtti kordonról, Facebook.com, május 7.)

Árakban első, bérekben utolsó. (Dobrev Klára, a DK-s árnyékkormány miniszterelnöke Magyarországról, ATV, május 8.)

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke május 31-én lesz hatvanéves. Megette már a kenyerünk javát. (Föld S. Péter újságíró, HírKlikk.hu, május 8.)

Ez egy szoft diktatúra, lehet benne élni, de nem jó. (Parti Nagy Lajos író, 24.hu, május 9.)

A XIII. kerületben nem a Magyar Szocialista Pártnak van 82 százaléka, hanem Tóth József polgármesternek. (Lamperth Mónika szocialista politikus, ATV, május 9.)

Gyurcsány járja a maga útját, a gyengéket felemészti. (Nagy Ervin politológus, Magyar Hírlap Online, május 10.)

A balliberális agymosás fekete öves szintjén általánosan elfogadott nézet, hogy mindenért Orbán a hibás. (Gajdics Ottó publicista, Magyar Nemzet Online, május 10.)

Veszélyhelyzeti kormányzó. (Nagy Bandó András humorista Orbán Viktorról, Újnépszabadság.com, május 10.)

A propaganda kiváló. (Márki-Zay Péter volt ellenzéki miniszterelnök-jelölt a kormányzati kommunikációról, ATV, május 10.)

Újra meg kell tanulni a sorok között olvasni. (Szénási Sándor műsorvezető, Klubrádió, május 11.)

Ők az utolsó tartalékaink. (Trencsényi László, a Magyar Pedagógiai Társaság elnöke a kordonbontó diákokról, Magyar Narancs, május 11.)

A kordonbontás már hungarikum. (Kiszelly Zoltán politológus, Magyar Hírlap Online, május 12.)

Egészen borzalmasan állunk. (Szabó Tímea Párbeszéd-politikus az ellenzékről, Népszava, május 12.)

Attól tartok, hogy az unió boldog lenne, ha megszabadulna tőlünk. (Bojár Gábor informatikai vállalkozó, Magyar Hang, május 12.)

Szerinte a nemzetállamok felett mindig ott lebegett egy álom: újra egy birodalomba egyesíteni Európát. (Balla Emőke veszprémi újságíró Orbán Viktorról, Veol.hu, május 12.)

Hitler nem egyesíteni, hanem leigázni akarta Európát. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus Orbán Viktor veszprémi beszédéről, Facebook.com, május 12.)

A nemzetállamok felett mindig ott lebegett egy álom: újra egyesíteni egy társadalomba Európát. Nagy Károly, Napóleon, Hitler más alapokon, de erről álmodozott. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Nemzet Online, május 13.)

A kormány már tényleg mindenkitől megvédett minket. (Kövesdi Péter újságíró, 24.hu, május 13.)

Ha kelet felé indulunk, kissé hosszú lesz az út, amíg eljutunk nyugatra. (Markó Béla költő, erdélyi politikus, Népszava, május 13.)

Magyarország tudná teljesíteni az uniós feltételeket, csak az Orbán-kormány nem tudja. (Fleck Zoltán jogszociológus, HírKlikk.hu, május 14.)

Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő. Civilben jár a stúdiókba, de pattogósan beszél. Nem is rejti véka alá, hogy a fél életét titkos szolgálatoknál töltötte. A Civil a pályán című ATV-műsorban ő az, aki a többi vendéggel ellentétben hozza a nem civil vonalat. Tegnap este például e mondattal lepett meg: „Az újságírás egy jó demokráciában hatalmi ág.”

Mindig csodálkozom, ha a nyilvánosság fórumain gyakran megforduló közéleti személyiségek nem ismerik a nyilvánosság törvényszerűségeit. Például Tarjányi Péter még azt is eltorzítja, amit az önhitt és képzetlenebb újságírók úgy fogalmaznak meg, hogy a média a negyedik hatalom. Nos, idestova háromszáz éve Montesquieu fejtette ki, miért szükséges szétválasztani a három hatalmi ágat. Azóta is tartjuk magunkat ehhez.

Ugyebár a parlament hozza, a kormányzat pedig alkalmazza a törvényeket. A törvényhozóknak (országgyűlési képviselőknek, szenátoroknak) az a dolguk, hogy ellenőrizzék a végrehajtó hatalmat - a harmadik ággal, az igazságszolgáltatással együtt. Igazán kár, hogy a miniszterek nehezen viselik el a honatyák és a bírák fürkésző tekintetét. A kormányzat hajlamos arra, hogy maga alá gyűrje az ellenőrzésére szakosodott hatalmi ágakat. Ha ez sikerül neki, akkor óhatatlanul előtérbe kerül a média.

Vagyis a nyilvánosság eszközrendszere, melynek munkatársai, az újságírók a háttérbe szorított törvényhozás és igazságszolgáltatás helyett próbálják ellenőrizni a végrehajtó hatalmat. Ez nagy felelősséggel jár, és a helyzet olykor meg is téveszti őket. Ezzel magyarázható, hogy az úgynevezett negyedik hatalmi ág képviselőinek képzelik magukat. Igen ám, de szakmánk, az újságírás azért sem lehet hatalmi ág, mert jó demokráciában a törvényhozás és az igazságszolgáltatás képes ellenőrizni a kormányzatot.

A rossz demokráciában viszont csupán helyettesítjük az ellenőrző funkciójukban átmenetileg korlátozott hatalmi ágakat. Nem használ, ha túlbecsüljük a lehetőségeinket. Ha ugyanis hatalmi pozícióba toljuk fel magunkat, akkor az a fránya ág el-eltörik alattunk.

 Tíz mondat az újságírásról

Az újságírásnak az a dolga, hogy a hatalom körmére nézzen. (Nehéz-Posony István médiajogász, Nógrád Megyei Hírlap, 1994. április 16-17.)

A tényfeltáró újságírás hazánkban nem hatol sem elég mélyre, sem elég magasra. (Bitó László író, Magyar Hírlap, 2003. december 9.)

Az újságírás nemcsak tartalomszolgáltatás, hanem etika is. Valamint ízlés. (Vágvölgyi B. András újságíró, Népszabadság, 2010. július 18.)

Ma a pártos újságírás nem kizárólagos. (Sipos Balázs sajtótörténész, Népszava, 2011. augusztus 13.)

Az újságírás civil kontrollt jelent az aktuális hatalomgyakorlással szemben. (Balavány György publicista, Klubrádió, 2012. szeptember 14.)

Az újságírás itt és most a politika folytatása más eszközökkel. (Szombathy Pál újságíró, Facebook.com, 2017. szeptember 22.)

A hatalmi viszonyoktól teljesen független újságírás napjainkban is csak álom. (Daniss Győző újságíró, Tinta.blog.hu, 2022. január 17.)

A pártos újságírás csúcsra járatása, az azzal járó színvonalesés riasztja a közönséget. (Szerető Szabolcs újságíró, Magyar Hang, 2022. október 7.)

Az újságírás alapvető lényege a valóság közlése. (Kóczián Péter újságíró, Index.hu, 2023. április 15.)

Az újságírás egy jó demokráciában hatalmi ág. (Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő, ATV, 2023. május 13.)

 A Bekiáltás című blog gazdája, Kabai Domokos Lajos tegnap portrét vázolt Puzsér Róbertről. Azt a publicistát látja benne, aki politikusnak készül. Nos, vagy készül, vagy nem, ez majd kiderül. Az arckép-vázlatnak azonban van egy másik érdekessége, melyet most érdemes továbbgondolni.

Az újságíró-blogger idézi Puzsér eme megállapítását: „Az államszocializmus hívei többször is elhitték, hogy a Coca-Cola mámorában fetrengő Nyugattal szemben a Szovjetunió munkásállamának középpontjában a kisember áll.” (Magyar Hang, 2023. május 6.) A szovjet-orosz ügyek specialistája a Szovjetunió kisemberségét vonja kétségbe. Ám a publicista ugyanezt a gondolatmenetet korábban is megismételte, de akkor nem a Szovjetunióval, hanem Orbán Viktorral kapcsolatban.

Azt írta 2016-ban a Szélsőközép című könyvében, hogy „Miközben a Nyugat a Coca-Cola, a drogok és az úgynevezett hatvannyolcas liberalizmus förtelmes mámorában fuldoklik, addig Magyarország végre újra erős bástya.” Ironikusan kötötte össze Orbán országlását Rákosiéval. Az viszont homályban maradt, vajon fetrengtünk vagy fuldokoltunk-e a Coca-Cola mámorban? Felhívtam Kabai Domokos Lajost, aki elmondta, hogy ő a Megáll az idő híres jelenetére gondolt.

Az 1982-ben bemutatott filmben a gimnazisták ugyebár elmennek az osztályfőnök házibulijára, és Wilman, a szemüveges, gátlásos „kisfiú” a sezlonon heverve, átszellemült arccal fogadja a nagymenő Pierre-t, és egy másfél literes üveg alján lötyögő itallal kínálja. „Ezt kóstold meg! Már mindenki ivott egy csöppet. Teljesen kikészít. Pierre, én már nem látok. Már képeslapokat látok tőle. Ez kábítószer!” Pierre megkóstolja a löttyöt, és kiköpi. Wilman pedig közli vele, hogy a mámoros itókát az apja hozta Londonból.

A film 1962-ben játszódik, amikor még élénken él a magyarok emlékezetében a Rákosi-korszak egyik hatáseleme. A Coca-Cola, kötőjellel vagy kötőjel nélkül, esetleg a másik c kisbetűvel az imperializmus jelképe, a rágógumival együtt. Attól vált szimbólummá, amit életkori ok miatt se Puzsér Róbert, se Kabai Domokos Lajos nem említhet. Az ötvenes évek elején kirobbant a koreai háború, és a Szabad Nép című napilap elküldte egyik munkatársát a távol-keleti országba, hogy számoljon be a béketárgyalásokról. Méray Tibor egy hétre ment, a háború azonban elhúzódott, és emiatt tizennégy hónap múlva tért haza.

Közben szorgalmasan küldte a táviratokat Budapestre, és az egyik cikkében megemlítette, hogy az amerikai tengerészgyalogosok a Coca-Cola mámorában bajonettel hasítják fel a várandós koreai asszonyok hasát. Ebből lett a kábítószeres mese. Úgy ívódott be a köztudatba, hogy a hazatérése után Méray végigjárta az országot, és a Népstadion melletti Sportcsarnokból elindulva a megyeszékhelyek színházaiban népes közönség előtt tartott élménybeszámolót. 1953-ban tüntették ki Kossuth-díjjal, és a Rákosi-korszak talán legünnepeltebb újságírója lett.

A sorsa úgy alakult, hogy a belpolitikai harcban Nagy Imréhez csatlakozott, 1956 nyarán és kora őszén jelentős szerepet játszott a Petőfi-köri vitákban. Majd a szovjet bevonulás után „disszidált” Franciaországba, ahol 2020-ben bekövetkezett haláláig élt. Az emigráns sajtóban már 1957-ben elhatárolódott a koreai tudósításoktól. Egy 2014. április 5-én megjelent Népszava-interjúban viszont csak azt hozta szóba, hogy sajnálja, amit a „mérgező legyekről” (az amerikai baktériumfegyverről) írt. Elhitte, amit az észak-koreaiak bemeséltek neki, és „Ez az eset eléggé rám ragadt.”

A hazai nyilvánosságban ettől függetlenül csinált karriert a kólamámoros fetrengés. A „rettenetes ízű, piszkos barna színű ’hűsítő’ ital” (Szabad Szó, 1951. július 24.), vagyis az „imperialista mákony” immár fordított előjellel lett az amerikai életérzés jelképe. A sors iróniája, hogy 1968-ban Kádárék éppen őt szemelték ki az új gazdasági mechanizmus egyik csúcstermékének. A Budapesti Nemzetközi Vásáron a mámorra vágyó fiatalok rohamától rendőröknek kellett megvédeni a kólás standot.

Tíz mondat a „magyar” Coca Coláról

A Marshall-terv áldása a Coca Cola. (Szepesi György sportriporter, Szabad Nép, 1951. március 25.)

A Coca-Cola legalább olyan szörnyű kotyvalék, mint amilyen nagy énekes volt Caruso. (Darvas Szilárd humorista, Esti Budapest, 1952. május 14.)

Reklám: „Igyál Coca-Colát!” Kávéházak tömve feketézőkkel, spekulánsokkal, a terasz alatt az övezethatár van, rendőrcsoportok. (Gergely Mihály újságíró Nyugat-Berlinről, Népszava, 1952. szeptember 2.)

Az imént láttuk be, hogy nem a kommunizmus a csúcsérzés, hanem a Coca-Cola. (Kristóf Attila újságíró, Magyar Nemzet, 1992. május 15.)

Magyarországon nem sok titok van, talán egyedül az, hogy milyen a Coca-cola összetétele. (Keleti György szocialista politikus, volt honvédelmi miniszter, Délvilág-Csongrád Megyei Hírlap, 1994. május 25.)

Érdemes volna sajtótörténeti szempontból megírni a Coca-Cola hazai kalandját. Az utálattól az eszeveszett reklámig. (Paizs Gábor újságíró, Magyar Sajtó, 1995. szeptember 27.)

Hallva Méray Tibort, eszembe jutott, miket írt korábban a Szabad Népben az osztályellenségről, a koreai háborúban a Coca-colától lerészegedett amerikai katonákról. (Molnár Edit fotóriporter az 1956-os Petőfi Körben elhangzott beszédről, Hitel, 2010/6.)

Hirtelen olyan alakok jutottak főszerephez, mint Méray Tibor, aki koreai tudósítóként a Coca Cola mámorban erőszakoskodó katonákról meg a mérgezett legyekről írt az akkori Szabad Népben. (Csurka István író, MIÉP-politikus Nagy Imre 1989-es újratemetéséről, Havi Magyar Fórum, 2016. január 1.)

Az iszlám nem oldódik a Coca Colában. Puzsér Róbert publicista, Magyar Hang, 2018. június 15.)

A hidegháború első időszakában a „Coca-Cola mámorában fetrengő imperialista” gyakori szereplője volt a szovjet blokk közbeszédének. (Pap-Szilárd István újságíró, Mérce.hu, 2018. július 17.)