Fél évszázada lettem szerkesztő. 1975. január elsején léptem be az Élet és Irodalom ajtaján, a publicisztikai rovatot bízták rám. Azóta szerkesztőként és 1989 óta heti válogatások gazdájaként mások mondataival foglalkozom. Ezzel a szemmel néztem meg ma reggel a tavalyi termést.

Meglepetés ért. Legalább másfél évtizedre visszamenőleg ugyanis az a benyomásom, hogy ezerötszáz mondatra van szükség, máskülönben a heti összeállítások nem fejezik ki a közérzetet. Most vszont az utolsó december 31-i mondat a 313. oldalon olvasható. Márpedig ha egy oldalon nyolc mondat fér el, akkor az jóval több mint kétezer lesz. Lehetséges ez? Elvégre az évek múltával igényesebb, gyakorlottabb lettem. Tudom, hogy kit érdemes olvasni. Tavaly tehát nem másfél ezernél több, hanem kevesebb mondatot kellett volna összegyűjteni.

Csakhamar rájöttem a félreértés okára. Hajdan 12 pontos betűkkel olvastam a legjobb/legrosszabb mondatokat a papír alapú sajtóban. Amióta azonban nálam is előtérbe került a digitális sajtó, nagyítható betűkkel kísérem figyelemmel a szellemi mozgásokat. Előbb 14, majd a látásom romlásával immár 16 pontosokkal rögzítem a kiválasztott mondatokat. Egy oldalon öt mondat fér el, így nincs lényeges változás. Kijön a megszokott ezerötszáz.

Ezúttal is körülbelül száz médiumból válogattam a tavalyi termés javát. Hat kategóriába oszthatók a szerkesztőségek. Az élen magányosan tartózkodik a magyar nyelvű sajtó legjobb publicisztikai rovata, a Facebook.hu 272 mondattal. A második kategóriában három médium található. A Népszava 138-cal, a Klubrádió 120-szal és az ATV 91-gyel. A harmadik kategória az ötveneseké: a Magyar Nemzet Online-é (59), a Magyar Hangé (57) és a Telex.hu-é (51). A portál közli az erdélyi Transtelex.ro bejegyzéseit is, ez újabb 10 figyelemre méltó mondatot jelent.   

A negyedik kategóriába tartozik a Magyar Rádió 40 mondattal, a Magyar Hírlap Online 39-cel, a 444.hu 38-cal, az Index.hu 36-tal, a Kolozsváros.com 35-tel, a Hírklikk.hu 34-gyel, a Magyar Narancs és a YouTube.com 33-mal. Ötödik kategóriás a Mandiner.hu 24-gyel, a hvg.hu, a Válasz Online és az Újnépszabadság.com 23-mal, az Amerikai Népszava 19-cel és a Hír TV 18 mondattal. A hatodik kategóriában vannak a futottak még szerkesztőségek. Néhány megjegyzés a felsoroltak közti összefüggésekhez.

A Facebook nem lógna ki a mezőnyből, ha a Népszava nem küszködne anyagi gondokkal.  A kiadóhivatal jó néven veszi, ha a szerkesztők takarékoskodnak a honoráriummal. A publicisztikai rovat többnyire nyugalmazott szakemberek cikkeit közli, akik nem kérnek, vagy kérnének ugyan, de nem kapnak honoráriumot. Vannak köztük kitűnő szerzők is, de a középszer az átlagos, amely minél terjedelmesebben fogalmaz, annál többet ér a kiadóhivatal számára. Ha ugyanis két nyugdíjas szerző jelenik meg egy újságoldalon, akkor akaratlanul is eltorlaszolják az utat három vagy négy honoráriumra érdemes fészbukos publicista elől.

Az utóbbiak nem akarják kivárni a sorukat, és nem is szívesen fogadják a szerkesztők közreműködését, hisz’ a saját üzenőfalukon a megírás után percekkel jelenhetnek meg. A Népszava így sem véletlenül került a második helyre, de az egyetlen ellenzéki napilapként még inkább a kormánykritikus  nyilvánosság gyűjtőhelye lehetne, ha átigazolná a legjobb fészbukos szerzőket. Akik foggal-körömmel ragaszkodnak az önállóságukhoz, de talán a honorárium enyhülésre késztetné őket. Azt már csak félve fűzöm hozzá, hogy némelyikük szívós munkával annyi olvasóra tett szert, amennyivel a jelenlegi Népszava eleve nem kecsegtethetné őket.

A mondatverseny legnagyobb vesztesei a kétlaki szerkesztőségek. Azok, amelyek papíron és a világhálón is megjelennek. 12 pontos betűiket egyre kevésbé vagyok képes kisilabizálni, ezért inkább a nagyítható online változatukra hagyatkozom. Eme aránytorzításról én tehetek, van viszont valami, ami a digitális szerkesztőségek lelkén szárad. Kitalálták, hogy legjobb szerzőikhez az olvasók csak akkor férnek hozzá, ha fizetnek. Néha, mint például a Jelen.hu-nál mindössze 190 forintot, de a magamfajta nyugdíjas nem képes vagy tucatnyi digitális szerkesztőséget anyagilag támogatni.

A Lefülelt mondatok című heti összeállításból óhatatlanul kimaradnak azok a szerzők, akik jó mondatokkal vétetik észre magukat a magasabb jövedelmű olvasókkal. Holott gondolataikat a képzeletbeli kirakatba kéne állítani, hogy a bámészkodók bemenjenek a mondatok áruházába. Elismerem azonban, hogy e kontraproduktív döntésre a szükség vitte rá a kiadóhivatalokat és a szerkesztőségeket. Vajon a hazai sajtó jelenlegi körülményei közepette lehet-é egyáltalán feloldani az ellentmondást?

Tíz mondat a mondatokról

Nem mindegy, hogyan szólal meg egy mondat az olvasó számára. A rosszat megjegyzi. (Obersovszky Gyula író, Új Magyarország, 1996. április 10.)

A legócskább mondatokat, közhelyeket is hitelesíti a nagy név. (Bodor Pál író, Népszava, 1999. augusztus 7.)

Ha a politikusok nem találnak ki egy blikkfangos mondatot, akkor a televíziók, rádiók, napilapok nem idéznek tőlük. (Árpási Zoltán újságíró, Békés Megyei Hírlap, 2004. február 21.)

Az óriásplakátra csak egyetlen mondatot lehet kiírni. (Somogyi Zoltán politológus, ATV, 2013. február 6.)

Megtanultak a politikusok nyolcszavas mondatokban beszélni. (Pokorni Zoltán Fidesz-politikus, Mandiner.hu, 2015. május 6.)

Mindig a legerősebb mondatokat vágjuk be. (Veiszer Alinda műsorvezető, Média 2.0, 2017. május 10.)

A mondat vesztésre áll. (Nagy N. Péter újságíró, 168 Óra, 2018. szeptember 13.)

Mindenki megpróbálja egyetlen mondatba sűríteni az üzenetét. (Polyák Gábor médiajogász, HírKlikk.hu, 2022. december 21.)

Igazat adtam neki, talán azért, mert jól hangzott a mondat. (Rapai Ágnes író, Facebook.com, 2023. április 7.)

Egy plakátra mi fér ki? Egy mondat erejéig az igazság, és az, hogy ki a hibás. (Donáth Anna Momentum-politikus, Index.hu, 2023. október 18.)

A tudomány mai állása szerint a gondolatot még nem lehet lehallgatni. (Torgyán József kisgazda politikus, Vasárnap, 1994. július 10.

Az akkori lehallgatásoknak megvolt az előnyük, hogy így közvetlenül tudhatták meg az akkori illetékesek, mit gondolok. Ma is megtudják, de már ehhez nincs szükség lehallgatásra. (Göncz Árpád köztársasági elnök, 24 Óra, 1998. szeptember 28.)

Újra füle van a falnak. (Jancsó Miklós rendező, Népszabadság, 2001. június 1.)

Mindig mindenhol úgy beszélek, hogy annak tudatában vagyok, hogy nagy valószínűséggel lehallgatnak a titkosszolgálatok. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, volt miniszterelnök, Hír TV, 2008. június 13.)

Amióta telefon van, mindig kattan benne valami. (Konok Péter publicista, Hír TV, 2016. július 13.)

Nem lett gazdája a poloskának. (Majtényi László alkotmányjogász az Eötvös-intézet lehallgatásáról, Klubrádió, 2018. április 18.)

Minden közvetett bizonyíték a magyar államra utal. (Pethő András újságíró a Pegasus-botrányról, Válasz Online, 2021. július 29.)

Csak úgy, hasra ütéssel nem lehet akárkit lehallgatni. (Horváth József, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgató-helyettese, Délmagyarország, 2021. augusztus 14.)

Azért vásárolták meg, hogy titokban bevessék a polgáraik ellen. (Szele Tamás újságíró a Pegasus-rendszerről, Forgókínpad.blog, 2021. november 5.)

Akkoriban a lehallgatás a politika rendőrség monopóliuma volt, mára „demokratizálódott”. (Dalos György író, Mozgó Világ, 2024/12.)

A legutóbbi napokban Orbán Viktor sikerezett, Lázár János mávozott, Magyar Péter kolbászozott, Jakab Péter gyurcsányozott, Spiró György káoszozott, Pottyondy Edina pedig lölözött.

Akkoriban a lehallgatás a politika rendőrség monopóliuma volt, mára „demokratizálódott”. (Dalos György író a nyilvánosságban keringő hangfelvételekről, Mozgó Világ, 2024/12.)

Érdemes egy pillantást vetni a honi pöcegödörbe, vagyis az ellenzéki sajtó világába. (Bayer Zsolt publicista, Magyar Nemzet Online, december 21.)

A Fidesz eteti a kis ellenzéki pártokat. (Bozóki András szociológus, volt kulturális miniszter, HírKlikk.hu, december 22.)

Ha minden igaz út egyedi, a romlás útja is az. (Martos Levente Balázs esztergomi segédpüspök, Válasz Online, december 22.)

Ami az Unióban átlagos, az nálunk luxus. (Szénási Sándor műsorvezető, Klubrádió, december 23.)

Az utcai bunkóságra ráütötte a miniszterelnöki pecsétet. (Kéri László politológus Orbán Viktorról, Klubrádió, december 23.)

Van olyan év, amikor az is siker, ha életben maradunk. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Nemzet Online, december 24.)

Szívesen elvégzem a piszkos munkát, hogy a csapat sikeres legyen. (Nikitscher Tamás válogatott labdarúgó, Nemzeti Sport Online, december 24.)

A jelenlegi baloldal már nem életképes. (Ágh Attila politológus, Klubrádió, december 24.)

Kevés politikai szövetségesem volt, aki soha nem akart átverni, hátba döfni, és az egyik Ferenc volt. (Jakab Péter volt Jobbik-politikus Gyurcsányról, Facebook.com, december 25.)

Az, hogy a Fidesz egyes vezetői már a lehetséges vereségről beszélnek, akár a vég kezdetét is előrevetítheti. (Föld S. Péter újságíró, HírKlikk.hu, december 25.)

Antall József nem fektetett igazán súlyt a médiára. (Pilhál György újságíró, Magyar Nemzet Online, december 25.)

Fapados kapitalizmus. (Szinetár Miklós rendező, ATV, december 26.)

Nem mondjuk azt, hogy kolbászból lesz a kerítés. (Magyar Péter tiszapárti politikus, YouTube.com, december 26.)

Negédes nulla. (Tamás Ervin újságíró Sulyok Tamásról, Facebook.com, december 26.)

Az átmeneti káoszt szoktuk Kelet-Európában demokráciának nevezni. (Spiró György író, 444.hu, december 26.)

Az egész Európai Unió és a demokrata vezetésű Egyesült Államok Magyarországra fente a fogát. (Horváth K. József újságíró, Magyar Hírlap Online, december 27.)

Már 1241 milliárd forint van a Lölö alakú malacperselyben. (Pottyondy Edina publicista, Facebook.com, december 27.)

Amíg a vas törik, az a MÁV felelőssége. Ha az ember törik, az az én felelősségem. (Lázár János közlekedési miniszter, YouTube.com, december 27.)

Remélem, hogy az a társadalmi turbulencia, ami mindenkiben lecsapódik, növelni fogja a szabadságérzetünket. (DrMáriás-Máriás Béla festőművész, Népszava, december 28.)

Az óellenzék immáron nem a diktatúra alternatívája, hanem csak biodíszlete. (Kardos András publicista, Facebook.com, december 28.)

Ilyenkor, karácsony és szilveszter között rendezgetem a házi archívumot. Az Orbán-dossziéban jócskán felgyülemlett az anyag.

A múlt század nyolcvanas éveiben, az évtized végén gyakran fordultam meg abban a ferencvárosi házban, ahol a két gyermekem lakott az édesanyjukkal. Mentem föl a lépcsőn, és olykor mellettem viharzott el egy fiatalember melegítőben. Kettesével vette a lépcsőfokokat, futott kocogni. Akkoriban egy hetilap főszerkesztő-helyettese voltam, és kulturális újságíróként annyit azért tudtam róla, hogy a Fidesz rövidítésű politikai szervezet vezetője. S mert a körülmények jövő jósoltak neki, nyitottam a nevére egy fájlt a számítógépen.

Azóta a mondatai 655 oldalt töltöttek meg. Egy oldalon kettes sorközzel hét-nyolc gondolat fér el. Ha ehhez hozzáveszem, hogy mások mit mondtak vagy írtak róla, akkor a másik gyűjtemény 434 oldalt tesz ki. A mintegy nyolcezer mondatból mégiscsak kirajzolódik egy közéleti személyiség arculata. A portré felvázolása meghaladja egy év végi áttekintés kereteit, az idei termés azonban közéjük fér. Nos, 2024-ben 342 mondatot jegyeztem föl Orbán Viktortól. A közlekedési csomópontok, dunai hidak avatásán, a gazdasági kamarák ülésén és a külföldi vendégek fogadásán elhangzott alkalmi szónoklataiból nem is szemelgettem.

Bizonyára találtam volna bennük is figyelemre méltó gondolatokat, de beérem azzal, hogy minden napra jut tőle egy olyan mondat, amely alkalmas a megörökítésre. Vagy azért, mert kiderült azóta róla, hogy nem váltotta be a miniszterelnök várakozásait, vagy azért, mert beváltotta. Vagy azért, mert szellemes, vagy pedig azért, mert nem méltó egy kormányfőhöz. Egy nem mondható el róluk, hogy bármelyik elérte volna a szállóige színvonalát.

Vagyis azt, hogy a kávéházak népe, a polgárság szájára veszi, ízlelgeti, elvesz belőle, hozzátesz valamit, és a kicsontozott mondat gazdagítja nagy hagyományú szállóige-irodalmunkat. A három és fél évtizede vezetett gyűjteményemben háromezer szállóige található, ebből 31 köthető Orbán Viktor nevéhez. Egy százaléknyi. Vannak néhányan, akik ennél többre képesek, Bodor Pál például másfél százaléknyira, de ő már nem szaporíthatja a közélet megnyilatkozások számát.

Orbán Viktor politikai pályafutása két részre osztható. Fele részben ellenzéki politikus volt, fele részben miniszterelnök. Azt vettem észre, hogy ellenzékben szabadabban, oldottabban, szellemesebben fogalmazott. A hozzá kapcsolható szállóigék többnyire akkor születtek, amikor küzdenie kellett azért, hogy nyilvánossághoz jusson. Az újságírók kérdéseit még kihívásnak tekintette, frappáns mondataival a szellemi életben is híveket szerzett magának. Kormányfőként válogathatott és válogathat a médiumokban meg az újságírókban. De nemcsak ez tette könnyen kiszámíthatóvá és olykor unalmassá.

Az is, hogy már nem az interjút készítő újságíró szabja meg a beszélgetés menetét, hanem a miniszterelnök stábja. A helyzetet jellemzi a péntek reggeli rádióműsor látványa. Halljuk a kérdező hangját, a stúdióvendég pedig nem néz az újságíróra. Lapozgatja a jegyzeteit, keresi a „spontánul” föltett kérdésre adandó választ. A rutinjára már csak azért van szükség, hogy a slágvortokat teljes mondatokká egészítse ki. Ebben kiváló. Jó egyetemi előadó lehetne belőle, ha egyszer abbahagyná a politikát.

Kár, hogy a mondandójából elvész a rögtönzés keltette meglepetés. Az egyéniségtől függő hozzáadott érték, amely az érdekes gondolatot alkalmassá teszi arra, hogy a kávéházi törzsasztalnál szájról szájra terjedő szállóigévé váljon. Ahhoz ugyanis, hogy a közéleti személyiség önmagát is meglepje a tartalmas, szellemes gondolattal, beszélgetőpartnerre van szükség. Az újságíró szellemi önállósága nélkül a politikus hajlamos az elkényelmesedésre.

A közszolgálati rádióban többen is interjúztak a miniszterelnökkel. 2010-től például Kiss Gábor István, akit a lecserélése után Pekingbe és Tokióba küldtek tudósítónak. Miután hazajött, egy másik rádióhoz szerződött, és eltűnt előlem. Ha jól emlékszem, egy harcias hangú hölgy következett, aki folyton az ellenzéken köszörülte a nyelvét. A neve nem jut eszembe, de azt tudom róla, hogy a nyíregyházi főiskolán szerzett diplomát. Remélem, nem én tanítottam újságírásra. Miután lecserélték, eltűnt a Magyar Rádió adminisztrációjában.

A jelek arra utalnak, hogy a miniszterelnök megszólaltatása nem föltétlenül az újságírói pálya megindulása. Az utána következő Nagy Katalin nevére már emlékszem. Ő elég sokáig húzta, és a lecserélése után kapott egy irodát Brüsszelben. Az utódja, egy Törőcsik Zsolt nevű, kellemes hangú és sima beszédű fiatalember. Ilyen előzmények után vajon milyen karrierre számíthat, ha majd tovább kell lépnie a bizalmas alákérdezésből?

Szétszálaztam Orbán Viktor 342 idei megnyilvánulását. 62 mondatban foglalkozott a hanyatló Nyugattal (Brüsszellel, az Európai Unióval). 53-ban az orosz-ukrán háborúval, 45-ben a magyar gazdasággal, 32-ben Magyarországgal, 24-ben a békével. 19 mondatban Amerikával (Trumppal), 15-ben Ukrajnával (Zelenszkijjel), 13-ban a baloldallal, amelybe a miniszterelnök mindenkit besorolt a politikai ellenfelek közül, még az ó-ellezéket leváltó Magyar Pétert is.

A kormányfő 11 mondatban foglalkozott Oroszországgal (és Putyinnak), 7-ben saját magával, 6-ban a migránsokkal, 5-5-ben a Fidesszel és a kegyelmi üggyel, 4-ben a médiával, 3-3-ban Kínával és az LMBTQ-jelenséggel. Mindez nem azt jelenti persze, hogy az eme bekezdésben olvasható fogalmakat Orbán elhanyagolta volna. Sokszor hozta szóba őket, de még annyira se mondott róluk érdemlegeset, hogy bekerüljenek a 2024-es dossziéba.

A miniszterelnök politikai tehetségét sose vontam kétségbe. De az a benyomásom, hogy a nyilvánosság első számú kedvezményezettjeként az idén fásultnak, tompának mutatkozott, és önismétlőnek hatott.  

Tíz mondat Orbán Viktor 2024-es megnyilvánulásaiból

A magyar gazdaság az európai úniós pénzek nélkül is válságálló. (Magyar Rádió, január 19.)

Nem tartunk igényt az ukránok kóserpecsétjére. (Magyar Rádió, február 2.)

/Novák Katalinról/ Jó emberek is hoznak rossz döntéseket. (Hír TV, február 17.)

A brüsszeli válságkezelés klasszikus. Amerikának klassz, a többieknek kuss. (Hír TV, február 17.)

/Az Európai Unióról/ Mi vagyunk a bot a küllők között. (Hír TV, március 15.)

A NATO-ban is vagyunk meg nem is. (Magyar Rádió, május 24.)

A politikában a legfontosabb érv nem a muszkli, hanem a siker. (Magyar Rádió, október 4.)

/Magyar Péterről/ Attól még nem lesz valaki hazafi, ha lyukat vág a zászlóba. (Hír TV, október 23.)

Az eklézsiát mindig meg kell reformálni. (Mandiner.hu, december 19.)

Könnyű év az én szakmámban nincs. (Magyar Nemzet Online, december 24.)

A sötét pártállam is állított fel karácsonyfát, csak a Kisdedet akarta kilopni alóla. (Csurka István író, MIÉP-politikus, Magyar Fórum, 1994. december 22.)

Karácsonykor legalább a Jézuska közelében ne képzeljük magunkat Istennek. (Kállai Ferenc színész, Népszava, 2002. december 24.)

Olyan körülmények között éltünk, hogy ünnep volt az is, ha karácsonyfát tudtunk venni. (Széles Gábor milliárdos vállalkozó, Hetek, 2004. december 23.)

Olyan a kormányzat, mint a rossz szülő, aki minden vacak csokoládét azonnal megvesz, ahelyett, hogy azt mondaná, nincs csoki, de majd karácsonykor lesz edzőcipő. (Nádasdy Ádám költő, Népszava, 2013. július 6.)

Nem szeretek egyedül lenni karácsonykor, de ezzel nem vagyok egyedül. (Lukács Csaba újságíró, Magyar Nemzet, 2015. december 24.)

Megpróbálom tető alá hozni, hogy az ortodox karácsonykor legyen tűzszünet és hadifogoly-csere. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2024. december 20.)

Manapság a karácsony sokak számára már részben elveszítette keresztény vallási tartalmát, meghitt, ajándékosztó családi ünneppé vált. (Berend T. Iván történész, ÚjHét.com, 2024. december 22.)

Nemcsak a fát, de a saját lelkét is feldíszíti az ember. (Sinkovics Gábor újságíró, Blikk.hu, 2024. december 22.)

Már majdnem elhittük, hogy idén karácsonykor megnyugszik a világ. (Ambrus-Jobbágyi Zsófia publicista, Magyar Nemzet Online, 2024. december 22.)

Az emberek a karácsonytól szeretetet, békét, megnyugvást várnak, amit máskor nem kapnak meg. (Szénási Sándor műsorvezető, Klubrádió, 2024. december 23.)

A legutóbbi napokban Lázár János és G. Fodor Gábor magyarpéterezett, Kocsis Máté népszavázott, Bruck András óellenzékezett, Köves Slomó európázott, Fischer Iván pedig inflációzott.  

Saját pártot sem alapít, mert annyira nem tűri a fékek és ellensúlyok rendszerét, amit állítólag helyre akar állítani. (Bartus László újságíró Magyar Péterről, Amerikai Népszava, december 15.)

A Népszava nevű médiamaradvány. (Kocsis Máté Fidesz-politikus, Facebook.com, december 16.)

Ez az év a Fidesz politikai veresége volt. (Somogyi Zoltán szociológus, Klubrádió, december 16.)

A Fideszben és holdudvarában számos további Magyar Péter „bújik meg”. (Jeszenszky Zsolt publicista, PestiSrácok.hu, december 17.)

A jogot évek óta politikai bunkósbotként használja. (Herskovits Eszter műsorvezető Orbán Viktorról, Klubrádió, december 17.)

Össze-vissza rángatják a jogot. (Németh Péter újságíró a Fideszről, ATV, december 18.)

A magyar gazdaság nem fölfelé ível, hanem lefelé csúszik. (Székely Tamás szakszervezeti vezető, Klubrádió, december 18.)

A baloldali pártok ódivatú, már réges-régen lejárt elméleteket zsolozmáznak, és nem képesek az embereket megszólítani. (Ágh Attila politológus, Népszava, december 18.)

Előbb Európa meghalt Auschwitzban, és mára Auschwitz is meghalt Európában. (Köves Slomó rabbi, Index.hu, december 18.)

Találtunk egy jóféle bontógolyót. (Tóta W. Árpád publicista Magyar Péterről. hvg.hu, december 19.)

A támogatásért hálás vagyok, de nem örülök annak, hogy azt felemészti az infláció. (Fischer Iván karmester, a Budapesti Fesztiválzenekar vezetője. Magyar Narancs, december 19.)

A változás az egyetlen, ami állandó. (Gulyás Michelle olimpiai bajnok az öttusáról, Magyar Hang, december 20.)

2024-ben mindenki a Magyar Péter-jelenséggel volt elfoglalva. (G. Fodor Gábor, a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója, Origo.hu, december 20.)

Azért jó a Magyar-ügy, mert a Fideszt összerántja. (Lázár János Fidesz-politikus, Frizbi TV, december 20.)

Ő a Tisza Párt. (Ónody-Molnár Dóra újságíró Magyar Péterről, ATV, december 20.)

Európa még megvan. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, december 20.)

Egyetlen futballista sem lehet hatékony, ha csak ácsorog a pályán. Természetesen a Császár kivétel. (Sitkei Levente újságíró, Magyar Nemzet Online, december 21.)

Minden diktátor demokratának tartja magát, és azt gondolja, hogy szeretik az emberek. (Föld S. Péter újságíró, HírKlikk.hu, december 21.)

A Magyar Hang hetilapot magyar vállalkozó híján Szlovákiában nyomják - itthon pedig elnyomják. (Horváth Gábor újságíró, Népszava, december 21.)

A régi ellenzéki pártok már soha nem fognak kormányozni, viszont ’26-ben képesek lehetnek megmenteni a rezsimet a bukástól. (Bruck András publicista, Facebook.com, december 21.)

Nemcsak a fát, de a saját lelkét is feldíszíti az ember. (Sinkovics Gábor újságíró a karácsonyi hangulatról, Blikk.hu, december 22.)

Ilyen háborús időkben legfontosabb a stratégiai nyugalom.

Az erőviszonyok folyamatosan változnak az oroszok javára és az ukránok rovására.

Törökország az egyetlen sikeres közvetítő.

Megpróbálom tető alá hozni, hogy az ortodox karácsonykor legyen tűzszünet és hadifogoly-csere.

Európa még megvan.

A dolgok a béke felé mennek.

Akik távolabb vannak a háborútól, azok gyorsabban fejlődnek, mint mi.

/Az Európai Unió versenyképességéről/ A legfontosabb kérdésekben mind a 27 államot megegyezésre bírtuk.

/A költségvetésről/ A legfontosabb, hogy repülőrajtot vegyünk.

Korszakos közgazdász, Matolcsy György távozik a jegybank éléről.

(Az interjú 26 percében a magyar miniszterelnök 8-szor köszörülte a torkát.)

Talán még sosem álltak ilyen jól együtt a csillagok a magyar diplomácia egén.

Úgy tekintenek ránk Amerikában, hogy mi már Trumpok voltunk Trump előtt is.

Trump elnök nem a megváltónk, hanem a harcostársunk.

/A tőzsdespekulánsokról/ Azért rángatják a forintot, mert a forint értékének mozgatásával pénzt lehet keresni.

Sokkal több minden van rendben, mint korábban.

Az eklézsiát mindig meg kell reformálni.

Minden politikai döntésért a politikai vezető viseli a felelősséget.

/A megbuktatott szír elnök állítólagos budapesti landolásáról/ A szenzációhajhászás helyett mind a médiának, mint a politikának a felelősség hangján kellene beszélnie.

Egy kormányzó politikai erőnek az is feladata, hogy megállítsa a hőbörgők úthengerét.

Az ellenzéki térfélen a projekt ugyanaz, mint eddig, csak a főszereplő változott.

 Mi még Európa kedvéért sem járulhatunk hozzá Schengenhez, egy újabb trianoni döntéshez, mert ismét elszakítaná tőlünk az erdélyi, a kárpátaljai és a felvidéki magyarokat. (Csoóri Sándor költő, Zalai Hírlap, 1999. szeptember 18.)

Schengen olyasmi, mint a vasfüggöny, csak nem lőnek. (Tóth Ferenc újságíró, Tolnai Népújság, 2003. április 13.)

A schengeni övezet kiterjesztése magyar nemzeti érdek. (Martonyi János külügyminiszter, Híradó.hu, 2013. április 2.)

Amíg Schengen törvény, addig betartjuk. (Orbán Viktor miniszterelnök, Origo.hu, 2015. szeptember 23.)

Sokba, akár euró-milliárdokba is kerülhet Magyarországnak, ha visszaállnak a határellenőrzések a schengeni térségen belül. (Szijjártó Péter külügyminiszter, VG.hu, 2015. szeptember 28.)

Schengen egy érték, amelyet védenünk kell. (Orbán Viktor miniszterelnök, Facebook.com, 2015. október 21.)

Schengen a szabadság jelképe. (Prőhle Gergely uniós ügyekért felelős államtitkár-helyettes, Magyar Idők, 2015. november 13.)

Schengenhez nem szabad hozzányúlni. (Cseh Katalin Momentum-politikus, Válasz Online, 2019. április 29.)

Schengen közös szabadság. (Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő, M5, január 4.)

Eltöröltük a román-magyar határt. (Orbán Viktor miniszterelnök, Miniszterelnök.hu, 2024. december 14.)

A Magyar Hang online változata nem teljesen azonos a papírra nyomtatott hetilap tartalmával. A rövidebb és velősebb írások inkább a digitális térben látnak napvilágot. Közéjük tartozik R. Kiss Kornélia mai cikke egy elgondolkoztató ellentmondásról.

Arról, hogy ha az offline vagy az online sajtóban valakinek a halálát kívánjuk, akkor helyettünk a szerkesztőséget vonják felelősségre. Elvégre miért adott teret a bűncselekményként is értékelhető véleménynek? De ha ugyanezt a cikket a közösségi médiában adjuk közre, akkor egy nemrégiben elfogadott törvénymódosítás szerint akár egy évre is lecsukhatnak bennünket. A szerző okkal fejtegeti, hogy az ellentmondást föl kéne oldani.

Egy német cikkíró azt pedzegeti, hogy vége a szó tegnapi értelmében vett sajtónak, és vele együtt a hivatásos újságírásnak is. A vélemények szűrésére alkalmazott szakemberek, a szerkesztők nélkül működő közösségi oldalakon ugyanis mindenki azt ír, amit akar. Nos, sokak véleményével ellentétben nem az a sajtószabadság, amikor azt írunk, amihez kedvünk szottyan. Azt írhatunk ugyan, amit akarunk, de azért nem írunk le akármit.

Mások halálát például nemcsak azért nem kívánom nyilvánosan, mert a közlésre felajánlott cikkemet a szerkesztő valószínűleg visszaküldené. Azért sem, mert a Facebookon vagy más közösségi oldalon óhatatlanul én vagyok a saját szerkesztőm. Márpedig még a legjobb szerkesztő sem képes tárgyilagosan megítélni a saját írását. Annyira belepistul a  szövegébe, hogy ha nincs a közelében egy „szűz szem”, akivel megjelenés előtt elolvastatná az írását, akkor átsiklik olyan részek fölött, amelyek alkalmat adnak, mondjuk, az állami beavatkozásra. Az áristomba küldésre.

Gyakori, hogy a hozzászóló első mérgében azzal intézi el a közösségi oldalon olvasott cikk szerzőjét, hogy „Dögölj meg!” A felszólítást vajon szó szerint kell érteni? Vagy legyinteni rá, hogy úgysem gondolja komolyan? És azzal mit kezdjünk, ha egy közéleti személyiség azt írja egy piknikus alkatú politikusról - megtörtént esetet idézek -, hogy „Várunk a koleszterinre.” Felségsértésért kellene megfosztani a mentelmi jogától, és dutyiba dugni? Vagy elismeréssel adózni a rejtett, humoros megfogalmazásnak?           

Egyszóval van itt probléma, melyet érdemes volna nyilvánosan is végiggondolni. E jelenségben szerepet játszik, hogy az újságíró szakmában is vannak, akik szerint például a Facebookon nyugodtan kiírhatják magukból az indulatukat. Az ugyanis nem sajtótermék, hisz’ a közösségi bejegyzésüknek nincs szerkesztője. De ha a szerkesztő csakugyan azonos a szűrővel, akkor a közösségi oldalak mégis sajtóterméknek nevezhetőek. Olyan algoritmust dolgoztak ki, amely szűri a gyűlöletbeszédet. Az a benyomásom, hogy inkább rosszul, mint jól, ez azonban mit sem változtat azon, hogy a sajtótermék egyik funkciója épp a tartalom szűrése.

Erre mondják sokan, hogy az a fránya szerkesztő egyúttal a hatalmon lévőket is szolgálja, elvégre cenzorként viselkedik. Idestova negyedszázada volt is erről vita az akkor még liberális Magyar Hírlapban. 2000. július 13-án a megvádolt szerkesztő, Szále László szellemesen és ma is érvényesen válaszolt: „A cenzor is húz, a szerkesztő is. A cenzor a hatóság, a szerkesztő az olvashatóság érdekében.”

Tíz mondat a közösségi médiáról

A közösségi háló olyan, mintha minden idióta kapna egy szócsövet. (Náray Tamás divattervező, ATV, 2017. október 7.)

A közösségi média felhasználói nem kaptak újságíró-képzést. Nem tudják, mi az, amit a nagyközönség elé tárhatnak. (Jancsó Orsolya újságíró, Magyar Idők, 2017. október 14.)

Közösségi pöcegödör. (Gazda Albert újságíró, Magyar Hang, 2019. május 10.)

Az online közösségi platformok megjelenése megteremtette annak lehetőségét, hogy a polgárok véleménye, vitája a kapuőrök nélkül juthasson el a nagy nyilvánossághoz. (Schiffer András ügyvéd, volt LMP-politikus, 24.hu, 2021. január 26.)

Ijesztő, hogy a saját nevüket használók is egyre többet engednek meg maguknak. (Sándor Klára nyelvész, volt SZDSZ-politikus, HírKlikk.hu, 2021. május 15.)

Azt, hogy a közösségi oldalakon mi történik, a politika nem tudja befolyásolni. (Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Magyar Rádió, 2022. február 14.)

A közösségi média korszakában a szélsőséges gyűlöletcsoportok csak úgy okádják magukból az antiszemitizmust. (Kormos Olga újságíró, Mfor.hu, 2023. január 26.)

Amennyiben egy kommentelő a közösségi médiában belép a nyilvános térbe, maga is közszereplővé válik. (Bodrogi Bea médiajogász, Telex.hu, 2023. február 12.)

Sokkal több a közösségi médiában a gyűlöletbeszéd, mint a gyűlölet-bűncselekmény. (Krekó Péter szociálpszichológus, Telex.hu, 2024. május 20.)

A közösségi médián megjelent tartalmakért a platformok helyett azokat a szereplőket vonják felelősségre, akik a tartalmakat közzétették. (R. Kiss Kornélia újságíró, Hang.hu, 2024. december 18.)