Médianapló

Médianapló - Tíz mondat az ellenzéki pártok vasárnapi tüntetéséről

2024. február 27. 09:30 - Zöldi László

Nem feltételezem, hogy 150 ezren lesznek. (Bita Dániel újságíró, 24.hu, 2024. február 23.)

A héten már csak pár százan vettek részt a kegyelmi ügyben tartott baloldali tiltakozáson. (Felhévizy Félix újságíró, Magyar Nemzet Online, 2024. február 25.)

Már ezren is lehetnek. (Nádor András újságíró, Telex.hu, 2024. február 25.)

A balliberális pártok által meghirdetett demonstráción nem voltak ezren. (Origo.hu, 2024. február 26.)

Ránézésre úgy 1500 fős tömeg. (Fekő Ádám újságíró, magyarnarancs, 2024. február 26.)

A megmozduláson nagyjából ezren-kétezren vettek részt. (Szalai Szabolcs és Szikora Tamás Zsolt újságírók, Index.hu, 2024. február 26.)

A négy párt csak a maga néhány százas kemény magját tudta felvonultatni. (Ómolnár Miklós újságíró, Hír TV, 2024. február 26.)

Három-négyezer kormányváltást akaró résztvevő csodálhatta Tüttő Kata különleges hajkoronáját. (Kruppa Géza újságíró, Magyar Hírlap Online, 2024. február 26.)

Hihető a kormánypárti média azon állítása, amely mindössze pár ezer emberre saccolta a tüntetők létszámát. (Nagy Attila Tibor politológus, Index.hu, 2024. február 26.)

Az egyiken volt 1500 ember, a másikon 150 ezer. (Kukorelly Endre író, ATV, 2024. február 26.)

komment

Médianapló - Kunhalmi Orbánról: "Most kell neki behúzni" (Lefülelt mondatok, 24.02.19.-25.)

2024. február 25. 16:56 - Zöldi László

A kegyelmi botrány harmadik hetében Orbán Viktor hibázott, Kocsis Máté suly(o)kolt, Kubatov Gábor férjezett, Dobrev Klára cselekedett, Lendvai Ildikó terelt, Schiffer András pedig fülelt.

 

Most éljük a NER történetének legkínosabb heteit. (Hargitai Miklós újságíró, Népszava, február 19.)

Zavar volt az erőben. (Mráz Ágoston Sámuel politológus, a Nézőpont Intézet vezetője a kegyelmi ügyről, ATV, február 19.)

A civil szervezetek feladata a nyomásgyakorlás. Hogy ebből politikai cselekvés legyen, az már a pártok dolga. (Dobrev Klára DK-politikus, Partizán, február 19.)

Az egész megmozdulás egy teljes mértékben az ellenzék által hátulról vezérelt politikai, kormányellenes tüntetés volt. (Gajdics Ottó újságíró, ATV, február 20.)

A másik Magyarországnak már nem csupán lelkiismerete, de ereje is van. (Papp Sándor Zsigmond publicista, Népszava, február 20.)

Ha az állam nem, akkor majd mi. (Horgas Béla tüntetésszervező a  gyermekek védelméről, ATV, február 20.)

Kegyelemkettes. (Pottyondy Edina influenszer Novák Katalin és Varga Judit közös fényképéről, YouTube.com, február 20.)

A tizenkét pontból nem húztam ki a sajtószabadságról szóló részt. (Rákay Philip, a Petőfi-film producere, nlc.hu, február 20.)

Ő mindig egy kicsit amolyan futballfeleség státuszban volt. (Kubatov Gábor Fidesz-politikus Magyar Péterről, Varga Judit volt férjéről, Blikk.hu, február 21.)

Rég vágott ennyire a társadalom húsába az áldozatok kérdése. (Molnár Bálint publicista, KolozsváriSzalonna.blog, február 22.)

Legutóbb is nőkkel vitette el a balhét. (Batka Zoltán újságíró Orbán Viktorról, Népszava, február 22.)   

Nem minden a fülbevaló. (Schiffer András volt LMP-politikus Novák Katalinról, ATV, február 22.)

Fékek és ellenSULYOk… (Dékány András újságíró, Facebook.com, február 22.)

A politikában nagyon nehéz az elkövetett hibát beismerni. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, február 23.)

Rossz embertől fogadott el rossz tanácsot. (Apáti Bence publicista Novák Katalinról, Magyar Nemzet Online, február 23.)

A tévedhetetlenség mítosza gellert kapott. (Tamás Ervin újságíró a kegyelmi ügyről, Újnépszabadság.com, február 23.)

Tizennégy évvel ezelőtt beleszorultak a gödörbe, kényelmesen be is lakták, már a létrát sem keresik. (Tamás Róbert publicista a parlamenti ellenzékről, KolozsváriSzalonna.blog, február 23.)

A pártok tüntetése a létszámversenyben nem nyerhet a Hősök terével szemben. (Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke, Népszava, február 24.)

Engedtessék meg, hogy Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin elnökben se a patás ördögöt, hanem a hazája és népe iránt elkötelezett államférfit lássuk. (Bánó Attila újságíró, Magyar Nemzet Online, február 24.)

/”Mi szól mellette?”/ Szinte minden. (Kocsis Máté Fidesz-politikus Sulyok Tamás köztársasági elnökjelöltről, Magyar Rádió, február 25.)

Most kell neki behúzni! (Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke Orbán Viktorról, Facebook.com, február 25.)

 

komment

Médianapló - Létszámverseny

2024. február 25. 13:53 - Zöldi László

Vajon hányan voltak a Hősök terén? Erről vitatkozik a fél ország. Kétszer is beszálltam, és kaptam néhány üzenetet. Az egyiket volt egyetemi évfolyamtárstól, aki történelem-földrajz szakon végzett. Kollégiumi szobatársak voltunk, és elsodort bennünket egymástól az élet. Néha bejelentkezik, egyetért vagy vitatkozik a Médianaplóban olvasható okfejtéseimmel.

Ezúttal azt mondta a telefonba, hogy azokkal ért egyet, akik szerint legalább 200 ezren voltak kint a Hősök terén. Nem vonja kétségbe, hogy a százezer rokonszenvesebb, mégis úgy véli, hogy a helyszínen tiltakoztak vagy százezren, akik pedig nem fértek el, a környező utcákban helyezkedtek el, és ők is voltak százezren. Az a két szám pedig, a 11 ezer és a 12300 négyzetméter, amelyeket a Hősök terének tulajdonítottam, a múlt század harmincas éveit jellemzik. Azóta többszöri átalakításról és immár 28 ezer négyzetméterről tud.

Ama gondolatmenetben fedezett föl ellentmondást, hogy szóba hoztam Bryan Adams 2019 szeptemberi ingyenkoncertjét, amidőn 70 ezren szorongtak a Műcsarnok és a Szépművészeti Múzeum közti téren. Szerinte ez csak úgy jön ki, ha az egy négyzetméreten egymáshoz szorult három könnyűzene-rajongót 28-cal szorozzuk. Ez 84 ezer ugyan, de ő is ott csápolt a koncerten, és azért nem voltak túl szorosan. Oké, akkor nézzük meg a vitában fölmerült számokat.

A kormánypárti sajtóban alábecsülték a befogadóképességet. Akadt egy „több ezres” és hat „több tízezres” vélemény. Szintén hat értelmező írt ötvenezret, heten pedig százezret. Egy értelmező 130-140 ezret saccolt, két ellenzéki 150 ezret, és szintén két kormánykritikus 200 ezret. A legtöbben tehát a százezer mellett kötöttek ki, bár ettől még lehet pontatlan. Ám a vitából kiderült, hogy a Hősök tere és a környéke 53 ezer négyzetméternyi. Ebből kellene levonni ötezret, ennyit foglalnak el a tereptárgyak (a szobrok és az épületek).

Maradt 48 ezer négyzetméter, ennek nagyjából fele a Hősök tere. A másik fele két részből tevődik össze. Az egyik a Dózsa György úti felvonulási terep a Benczúr utcáig, a másik az Andrássy sugárút mellékutcái a Rippl-Rónai utcáig. Mindazonáltal két mozzanatban egybehangzik az értelmezők véleménye. Az egyik az, hogy a Hősök tere tele volt, de a tüntetők nem szorultak egymáshoz. A 28 ezret 2,5-del kéne beszorozni, hogy kijöjjön az ingyenkoncert létszáma. E 70 ezerhez kellene hozzáadni a 20 ezer négyzetméteren ritkásabban álldogálók 2-jét. Ez plusz negyvenezer tüntető.

Összesen úgy százezer körüli résztvevővel számolhatunk. Óva intem a kormány tevékenységét bírálókat, hogy ennél többre becsüljék a nagy visszhangot keltő eseményt. A február 16-i összejövetel csak akkor lesz hatásos, ha folytatása következik - legalább a vidéki nagyvárosokban. Ha abból indulunk ki, hogy az 1,7 milliós Budapesten nem százezren gyűltek össze, hanem 150 ezren, esetleg 200 ezren, akkor e számokhoz képest kell megállapítani a vidéki arányokat.

Debrecen 202 ezer lakosához a budapesti 150 ezer tüntető esetében 18200 tiltakozó illene, a fővárosi 200 ezer tiltakozóhoz pedig 23 ezer debreceni. Szeged 161 ezeréhez 14 és félezer, illetve 17,7 ezer szegedi. Miskolc 156 ezeréhez 14 ezer és 17100 miskolci. Pécs 141 ezeréhez 12700 és 15500 pécsi. Győr 130 ezeréhez 11700 és 14300 győri. Nyíregyháza 117 ezeréhez 10500 és 13 ezer nyíregyházi. Kecskemét 110 ezeréhez 9900 és 12 ezer kecskeméti. Székesfehérvár 100 ezeréhez 9000 és 11 ezer fehérvári.

Az egész országra átterjedő tüntetéseknek egyelőre se híre, se hamva. Pontosabban szólva hír azért van, ha csak szórványosan is. Miskolcon  szerveztek tüntetést a kegyelmi botrányhoz, háromszázan jöttek össze. Kecskeméten is működésbe léptek a civil szervezők, és a megyei lap szerint ötven-hatvan helybéli vétette észre magát az utcán. Tételezzük fel, hogy a kormány befolyási övezetében lévő újság alábecsülte a tiltakozók számát. Szorozzuk meg kettővel, így jön ki a 100-120 kecskeméti tüntető. E két szám mindössze 9800-zal és 11880-nal maradt el az országos sikerhez szükséges aránytól.

Méltányolható persze, hogy a fölébecslők örültek a Hősök terén lezajlott eseménynek. De ha eltúlozzák a fővárosi saccolást, akkor még inkább kisejlik, hogy milyen esély kínálkozik a vidéki Magyarország megmozgatására.

komment

Médianapló - Tíz mondat a február 16-i tüntetésről

2024. február 24. 16:45 - Zöldi László

Kiderült, hogy érzelmi, erkölcsi kérdések is meg tudnak akár százezer embert mozgatni. (Vásárhelyi Mária szociológus, Facebook.com, 2024. február 16.)

Össznemzetivé vált. (Somogyi Zoltán szociológus, ATV, február 16.)

Nem akart sehova se jutni, bár volt politikai tartalma. (Fiala János riporter, ATV, 2024. február 16. )

Ellenzéki hangvételű tüntetés volt, de nem ellenzéki tüntetés. (Üveges Gábor hernádszentandrási polgármester, ATV, 2024. február 17.)

Az utóbbi évek legjelentősebb tüntetése volt. (Lázár Gergő publicista, KolozsváriSzalonna.blog, 2024. február 17.)

A péntek esti tüntetésnek volt egy erős üzenete. Pártállástól függetlenül a magyarok számára a gyermek érték. (Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Mandiner.hu, 2024. február 18.)

Furcsa egy diktatúra az, ahol ilyen tüntetéseket tartanak. (Menczer Tamás külügyi államtitkár, Facebook.com, 2024. február 19.)

Kormánybuktatónak szánt baloldali dzsembori. (Csépányi Balázs újságíró, Magyar Nemzet Online, 2024. február 19.)

Az egész megmozdulás egy teljes mértékben az ellenzék által hátulról vezérelt politikai, kormányellenes tüntetés volt. (Gajdics Ottó újságíró, Magyar Nemzet Online, 2024. február 20.)

Az influenszerek több tízezer embert mozdítottak meg a múlt héten, így ciki lenne, ha az ellenzéki pártvezérek nem tudnának legalább ennyi embert kivinni a Kossuth térre. (Majzik Attila szegedi újságíró, Délmagyarország, 2024. február 24.)

komment

Médianapló - Tíz mondat Orbán Viktortól (Magyar Rádió, 24.02.23.)

2024. február 23. 08:32 - Zöldi László

Ha már nem lehet miszlikbe vágni, akik hozzányúlnak a gyerekeinkhez, akkor nincs pardon.

Nincs pardon, vagyis kegyelem.

/A köztársasági elnökjelöltekről/ Nagyon boldog voltam, hogy ilyen széles paletta van előttem.

LMBTQ-propagandistát nemhogy az iskolában, még a környékén sem akarunk látni.

Nagy az ügynökök száma.

Magyarország egy nagyon erős ország.

Oroszország megtámadta Ukrajnát.

Kapuzárási pánik van Brüsszelben. Ki kell bekkelni.

/A svédekről/ El kell fogadnunk, hogy nem vagyunk egyformák.

A politikában nagyon nehéz az elkövetett hibát beismerni.

 

(A huszonhat perces interjúban a torkát hétszer köszörülte a miniszterelnök.) 

komment

Médianapló - A digitális térből véleményformálók érkeztek a Hősök terére?

2024. február 22. 15:06 - Zöldi László

A Partizán stúdiójában megszólalt Donáth Anna. A Momentum elnöke így foglalta össze a közéleti hitvallását: „Akikre hatással tudok lenni, azoknak én itt vagyok.” (YouTube.com, 2024. február 19.) Azon tűnődöm, hogy Hollandiában, ahol angolul tanult társadalomtudományokat, vajon megnézte-é az influencer jelentését a szótárban. Az influence ige ugyebár azt jelenti, hogy a véleményformálásra vállalkozó személy befolyásol valakit, hat valakire, rábír valamire.

Ebben az értelemben Donáth Anna influenszernek tekinthető, elvégre fészbukos üzenőfalának 95 ezer követője van. Ezzel óhatatlanul a mikroinfluenszerek egyike, bár majdnem eljutott a makrók közé. Magyarázatul: e sorok írója nanoinfluenszer, mert a blogomat napi átlagban ötezernél kevesebben olvassák, a makróság viszont százezernél kezdődik és félmillióig tart. Akik összehozták a péntek esti tüntetést, a makroinfluenszerek közé tartoznak. A közösségi média különböző platformjain összesen kétmillió emberhez jutnak el.

Ennek körülbelül öt százaléka, mintegy százezer érdeklődő fogadta el meghívásukat a pénteki tüntetésre. A Momentum elnöke is ott volt a Hősök terén, ahová nem vihetett magával zászlót és pártlogót. Ezt kérték tőle a szervezők, akiknek a véleményére húszszor több tüntető adott, mint néhány nappal korábban a Momentum által szervezett tiltakozáson a budai Sándor-palota, a köztársasági elnök hivatala előtt. A jelek arra utalnak, hogy a politikába kóstoló véleményformálók hitelesebbek, mint az ellenzéki politikusok.

De vajon kik ezek az influenszerek? Kései huszonévesek és korai harmincasok. Érdeklődésük, szakmájuk különböző, abban azonban hasonlítanak egymásra, hogy a korosztályuk tagjait mintával kecsegtetik. Ízlésben, szokásban, világszemléletben. Akik „csak” tízezreket befolyásolnak, többnyire a Google-lal kereskednek. Mr. Algoritmus dönti el, hogy a közösségi megnyilvánulásaikhoz milyen hirdetések illenek. Akik eljutottak a makró kategóriába, várhatják a hirdető cégek ajánlatait. A mikroinfluenszereknél egyenetlen a díjazás. Az éhenhaláshoz sok, a jóllakáshoz kevés. A makroinfluenszerek a befolyásolás olyan szintjére értek el, hogy milliókat kaszálhatnak.

Ők többet kockáztatnak, mert egy botrány hatására kiléptek a komfortzónájukból, és beléptek a közéletbe. A világhálós véleményformálók az online buborékjaikból kimerészkedtek az offline közéletbe, és frászt hoztak a politikusokra. Ha például a Demokratikus Koalíció vasárnapra tervezett tüntetésére a múlt pénteki tiltakozók töredékét sikerül kivinni a Parlament előtti köztérre, akkor bizony lehet majd magyarázkodni. Ezt kezdik kapiskálni az ellenzéki politikusok.

A veszélyérzet jellemezte a Partizán említett műsorát. Nemcsak Donáth Anna szólalt meg, hanem Ungár Péter és Dobrev Klára is. Az LMP társelnöke ezt mondta a pénteki tüntetésről: „A magyar nyilvánosság még mindig működik.” A DK-árnyékkormány miniszterelnöke pedig így fogalmazott: „Látszik, hogy a klasszikus nyilvánosság már nem elég.” Becsületükre válik, hogy hajlanak némi önkritikára. Csakhogy külön-külön fejtették ki az álláspontjukat. Odáig még nem jutottak, hogy vállalják a közös vitát.

         

Tíz mondat az influenszerekről

 

Az influenszerek pénteki tüntetése nyithat új frontot a történetben. (Török Gábor politológus a kegyelmi ügyről, 2024. február 16.)

Az influenszerek kiléptek a virtuális térből. (F. Tóth Benedek újságíró, Index.hu, 2024. február 16.)

Az online hitelesség átment offline-ba, és megmutatkozott. (Gergely Zsófia újságíró, ATV, 2024. február 17.)

Olyanok hívták a fiatalokat, akik korábban nem nagyon adták a nevüket semmiféle tüntetéshez. (Lázár Gergő publicista, KolozsváriSzalonna.blog, 2024. február 17.)

Itt volt sok tízezer (a szervezők szerint ötvenezer) ember, akiknek a világról alkotott elképzeléseit a közösségi médiában önmenedzselő influenszerek láthatóan jobban képviselik, mint a parlamenti ellenzék. (Fekő Ádám újságíró, magyarnarancs.hu, 2024. február 17.)

Az influenszerek a tudat-befolyásolásban átvették a klasszikus újságírók, közírók helyét. (Kabai Domokos Lajos újságíró, Bekiáltás.blog, 2024. február 17.)

Ők egy olyan generáció hangja, amelynek tagjai azt érzik, hogy nincsen valódi politikai képviseletük. (F. Szabó Kata újságíró, Népszava, 2024. február 19.)

A kegyelmi ügy tematizálását a baloldal átpasszolta a nagy népszerűségnek örvendő influenszereknek. (Csépányi Balázs újságíró, Magyar Nemzet Online, 2024. február 19.)

A tartalomgyártók közéleti szerepvállalása népszerűnek bizonyult. (Dienes Gábriel újságíró, 24.hu, 2024. február 20.)

A legnépszerűbb influenszerek több tízezer, más becslések szerint százezer embert tudnak az utcára vinni Budapesten. (Bialkó László Gergő újságíró, Népszava, 2024. február 21.)

komment

Médianapló - Valójában hányan is voltak a Hősök terén?

2024. február 20. 12:30 - Zöldi László

 Tegnap, vagyis hétfőn este a kormánypárti nyilvánosság egyik legismertebb képviselője kóserpecsétet nyomott a péntek esti tüntetésre. Az ATV Egyenes beszéd című műsorában Mráz Ágoston Sámuel politológus, a Nézőpont Intézet igazgatója kényszeredetten ugyan, de végül is kibökte, hogy az influenszerek szervezte tömegrendezvényen akár százezren is lehettek. Ez kétszerese annak a számnak, amely eddig közszájon forgott a nyilvánosság fórumain. A méricskélésben hogyan jutottunk el idáig?

Ahhoz, hogy kikerekedjék a válasz, érdemes áttekinteni a színhely történetét. Az állami ünnepségek számára kijelölt részt 1932 óta nevezik a Hősök terének. A pesti Városliget belvároshoz közelebbi részén, a Műcsarnok és a Szépművészeti Múzeum épülete között terül el. Alapterülete 11 ezer és 12300 négyzetméter között mozgott. A két szám közt valószínűleg az a különbség, hogy a nagyobba beleszámították a tereptárgyak - a magyar történelem nagyjairól készített szobrok és a két szemközti intézmény - által elfoglalt felületet is. Felsorolás a korabeli sajtóból.

Az Eucharisztikus Világkongresszus első napját 1938 májusában 300 ezren állták végig. Néhány hónappal később ugyanennyien követelték a Felvidék visszacsatolását. 1946 márciusában az úgynevezett Baloldali Blokkot 400 ezren köszöntötték, 1948 júniusában a két munkáspárt egyesítését pedig 500 ezren. Félmilliónál többen 1957. május 1-én mentek ki a Városligetbe, hogy meghallgassák Kádár Jánost. Az erről közölt fényképek tanúsága szerint két Hősök teréről beszélhetünk.

Az egyik a két múzeum közé zárt terület, amelyen 70 ezer ember fér el, ha cipőkanállal szorítják őket egymáshoz. Ez 2019 szeptemberében megtörtént, amikor Bryan Adams ingyenkoncertet adott. A tágabb értelemben vett Hősök tere foglalja magába az igazi tömegrendezvényeket, amelyek kiterjedtek a Dózsa Györgyről elnevezett útvonalra, egészen a Városliget sarkáig, ahol 1956 októberéig a Sztálin-szobor állt. De folytatva a felsorolást, 1989. június 16-án Nagy Imrét és mártírtársait az újratemetés előtt búcsúztatták 250 ezer ember jelenlétében. A számból arra lehet következtetni, hogy többen szorultak a környező utcák torkolatába, mint amennyien a Hősök terére fértek.

A CÖF (a Civil Összefogás Fóruma) 2009 áprilisában előrehozott választást követelt 200 ezer tüntető segítségével. 2021 szeptemberében pedig Ferenc pápa szentmiséjén 150 ezren vettek részt. Ekkor a tudósítók vitába keveredtek a miniszterelnökséget vezető miniszterrel, Gulyás Gergellyel, aki százezerrel többet mondott. Általánosítva a jelenséget, ama médiumok, amelyek rokonszenveztek az eseménnyel, fölébecsülték a helyszínen lévők számát, akik viszont ellenszenvvel viseltettek iránta, alábecsülték. A kettő átlagából rajzolódik ki a reális szám.

A péntek esti tüntetésről szólván tegnap az rtl.hu felvázolta az alapterületet, amely a Hősök terén kívül a Dózsa György útba torkolló Benczúr utcáig és az Andrássy sugárút Rippl-Rónai mellékutcájáig terjedő részt is tartalmazza. Ez 53 ezer és 155 négyzetméter, ebből a tereptárgyak miatt le kellene vonni ötezer négyzetméternyit. Vagyis 48 ezerrel számolhatunk. Pénteken este a Hősök terén sokan voltak, de mégse szorultak össze az emberek. Egy négyzetméteren három ember zsúfolható össze, 2024. február 16-án két és fél tüntetőre jutott egy négyzetméter. Az rtl.hu munkatársa a környező utcákban álldogáló tüntetőket már ritkásabb helyzetekben észlelte, így jött ki nála 130-140 ezer helyszínen érdeklődő.

Mivel magyarázható mégis, hogy inkább a százezerhez vonzódom? Hát merek én vitatkozni a kormány nevében közvéleményt kutató felméréseket végeztető és értelmező politológus százezret hitelesítő álláspontjával? De az is belejátszik a múltkori, ötvenezresre hajló posztom pontosításába, hogy akkor ismerjük majd fel a nagy visszhangot keltő tüntetés országos jelentőségét, ha folytatása következik. Vidéken, legalább a 100 és 200 ezer közti lélekszámú városokban. Vagyis az 1,7 millió lakosú Budapestnek nem három százaléka vette célba a Hősök terét, hanem hat, azaz minden száz fővárosi lakosból nem három, hanem hat.

A nagyvárosokban hasonló arányban kéne tüntetéseket szervezni a kegyelmi ügyről és a belőle kinőtt gyermekvédelmi botrányról. Debrecenben 202 ezren laknak, ez arányosan 12 ezer tüntetőt jelentene. Szeged: 161 ezer/9600. Miskolc:  156 ezer/9200. Pécs: 141 ezer/8400. Győr: 130 ezer/7800. Nyíregyháza: 117 ezer/7000. Kecskemét: 110 ezer/6600. Székesfehérvár pedig 100 ezer/ 6000. Elvileg persze. A gyakorlatról az egyetlen ellenzéki napilap adott hírt. A miskolci tüntetést civil egyesületek szervezték, és „több mint háromszázan vettek részt” rajta.

A Népszava február 17-i számában az északkelet-magyarországi tudósító, Doros Judit idézte az egyik szervezőt is, aki szerint ez „miskolci viszonylatban már komolynak számít”.    

                

Tíz mondat a Hősök tere befogadóképességéről

 

Becslések szerint ötvenezren vettek részt. (Vajna Tamás újságíró, Qubit, 2024. február 17.)

Lehettünk vagy ötvenezren. (Föld S. Péter újságíró, HírKlikk.hu, 2024. február 17.)

Az Origo letüntikézte az 50 ezres tüntetést. (Szekeres István újságíró, Facebook.com, 2024. február 17.)

Nem ötvenezren voltunk, hanem vagy 150 ezren. (Pottyondy Edina influenszer-tüntetésszervező, Facebook.com, 2024. február 17.)

Reálisan 100 ezer fő felett volt bőven. (Brúszel László rendezvényszervező, Facebook.com,2024. február 17.)

Ez egy gyermekvédelmi workshop volt, kiskonferencia, csak meghívtak rá 200 ezer embert.. (Bojár Iván András művészettörténész, Facebook.com, 2024. február 17.)

Nagyjából 130-140 ezer demonstráló lehetett a megmozduláson. (Kovács István újságíró, rtl.hu, 2024. február 19.)

Közel százezer ember. (Dezse-Zelenka Dóra újságíró, PestiSrácok.hu, 2024. február 19.)

Lehet, hogy volt százezer is. (Mráz Ágoston Sámuel politológus, ATV, 2024. február 19.)

Valóban összehoztak egy több tízezres, talán ötvenezres demonstrációt. (Megyeri Dávid újságíró, Magyar Nemzet Online, 2024. február 20.)

 

 

komment

Médianapló - Balog Zoltánról: "Imába szállt a bátorsága" (Lefülelt mondatok, 24.02.11.-18.)

2024. február 18. 14:38 - Zöldi László

A kegyelmi botrány második hetében Orbán Viktor brüsszelezett, Deutsch Tamás szuverénezett, Demeter Szilárd gyermekezett, Hende Csaba nőzött, Nagy Feró csajozott, Török Gábor pedig koptatott.

 

 A túlhatalom megvédheti a rendszert az ellenzéktől, de nem védheti meg magától. (Pető Péter újságíró, 24.hu, február 11.)

Tudom, hogy egy erős, okos nő milyen nagyszerű teljesítményre képes. (Hende Csaba Fidesz-politikus Dávid Ibolya igazságügyi miniszterről, Vaol.hu, február 12.)

Az igazi felelős lapul. (Németh Péter újságíró a kegyelmi botrányról, Népszava, február 12.)

A román sajtóban Magyarország akkor érdekes, ha el akarják venni Erdélyt. (Parászka Boróka erdélyi újságíró, Facebook.com, február 13.)

Sajnos alig vagyunk. (Kele János volt Momentum-politikus az ellenzékről, Válaszonline.hu, február 13.)

Vitézy Dávid hozzám képest a fasorban sincs. (Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, Népszava, február 13.)

Az ország háborog, szerintem jogosan. (Gégény István hitoktató a kegyelmi botrányról, ATV, február 13.)

Két nagyon szuper csajt veszítettünk. (Nagy Feró rocker, RTL Klub, február 13.)

A nemzet veszített két fantasztikus csajt. (Dézsy Zoltán dokumentumfilmes, Hír TV, február 14.)

Az áldozatoktól egyedül Novák Katalin kért bocsánatot. (Szénási Sándor műsorvezető, Klubrádió, február 14.)

Imába szállt a bátorsága. (Gervai András újságíró Balog Zoltánról, Facebook.com, február 14.) 

A fideszes kommunikációs kampány legfőbb célja Orbán gyermekvédelmi hitelességének megőrzése. (Kerényi György újságíró, SzabadEurópa.hu, február 14.)

A szükséges nemzeti önvédelem némi demokráciadeficittel, a belső pluralizmus csorbulásával jár. (Huth Gergely újságíró, Magyar Nemzet Online, február 14.)

A köztársasági elnök szuverén jelensége a magyar közjogi rendszernek. (Deutsch Tamás Fidesz-politikus, 444.hu, február 15.)

A volt államfő büntetése, hogy élete végéig luxusban kell élnie. (Pottyondy Edina influenszer, YouTube.com, február 16.)

Minden jelentős botrány koptatja a rendszert. (Török Gábor politológus, 24.hu, február 16.)

Az influenszerekhez képest a magyar politikai pártok szinte őskövületek, nehezen mozdulnak, régi nyelven beszélnek. (F. Tóth Benedek újságíró, Index.hu, február 16.)

A brüsszeli válságkezelés klasszikus. Amerikának klassz, a többieknek kuss. (Orbán Viktor miniszterelnök, Hír TV, február 17.)

Az online hitelesség átment offline-ba, és megmutatkozott. (Gergely Zsófia újságíró a péntek esti tüntetésről, ATV, február 17.)

Nem lehet csupán a gyermekeinket megvédeni egy ilyen förtelmes rendszerben. (Bruck András publicista, Facebook.com, február 17.)

A péntek esti influenszertüntetésnek volt egy erős üzenete. Pártállástól függetlenül a magyarok számára a gyermek érték. (Demeter Szilárd Fidesz-politikus, Mandiner.hu, február 18.)

komment

Médianapló - Hányan férnek el a Hősök terén?

2024. február 18. 12:29 - Zöldi László

Ezt inkább csak fölbecsülni lehet. Bár szakemberek mondják, hogy ha egy rendőrségi helikopter a tágas pesti tér fölé szállna, és a benne ülők tisztában volnának azzal, hogy az átlagos emberi test hány négyzetmétert foglal el, akkor pontosítható lenne a saccolás.

Idestova három és fél évtizede, 1989. június 16-án a Hősök terén gyülekeztek, akik búcsúztak Nagy Imrétől és immár tisztességgel eltemetendő társaitól. A másnapi újságok szerint körülbelül 250 ezren voltak. Igaz, hogy mindannyian nem fértek el, ezért a környező utcákban hallgatták a szónokokat, köztük az ifjú és ellenzéki Orbán Viktort. Talán ezzel magyarázható, hogy tegnap is akadt olyan véleményformáló, aki 200 ezerre becsülte az egy nappal korábbi tüntetésen résztvevők számát, az egyik szervező Pottyondy Edina pedig 150 ezerre. .

Mindkét számot sokallottam, ezért az egyetlen lányunokámhoz fordultam, aki családunkból a nagyszülőket, a középkorú gyerekeket és a hozzájuk tartozó házastársakat, valamint a négy unokát, vagyis tizenkettőnket képviselte az influenszerek szervezte összejövetelen. A középiskolás Panna azt mondta, hogy nagyon sokan voltak, de azért az emberek nem szorultak egymáshoz. Megjegyzése nyomán egyelőre elfogadom azt a számot, amely leggyakrabban fordult el a tudósításokban. 

Azt olvastam és hallottam, hogy 2024. február 16-án, pénteken este hattól fél nyolcig „több mint ötvenezren” tartózkodtak a főváros egyik legtágasabb terén. Sok ez vagy kevés? Nos, Budapesten 1,7 millió ember lakik, ennek három százaléka az ötvenezer. Abból indulok ki, hogy a tüntetés egy folyamat kezdete, bár a kormányzat a kegyelmi ügyről való nyilvános gondolkodást szeretné lezárni. Ezért a hajdani szónok, a jelenlegi miniszterelnök a tegnap délután elhangzott évértékelő beszédben szóba se hozta a Hősök terét.

Apparátusa ellenőrzi a vidéki sajtó jelentős részét. Ilyen címek jelentek meg benne a fővárosi rendezvényről. „Erőszakba torkollott a civil tüntetés”, „Erőszakba torkollott az influenszerek tüntetése”, „LMBTQ-propagandisták szónokoltak gyermekvédelemről a Hősök terén”. Azért említem épp a vidéki sajtó kormánypárti részét, mert bármelyik célirányos budapesti megmozdulás csak akkor bővülhet országossá, ha legalább a nagyvárosokban folytatása következik.

 Például nem egészen tíz évvel ezelőtt, 2014 októberében a harmadik Orbán-kormány a nyilvánosság fórumain meglebegtette a netadót. A korabeli tudósítások szerint hozzávetőleg 70 ezer ember tiltakozott a fővárosban. E dühkitörést vidéki tüntetések követték. Az alábbi lista a városok nevét tartalmazza. Továbbá a lakosság számát, és ennek három százalékát. Vagyis azt, hogy ha a péntek esti tüntetésnek az adott településen esetleg folytatása következik, akkor hány résztvevő felelne meg a budapesti aránynak. Valamint azt is tartalmazza, hogy 2014 október végén hányan mentek el a helybéli tüntetésre.

Íme: Debrecen: 202 ezer/6000/300. Szeged: 161 ezer/4800/1500. Miskolc: 156 ezer/4600/250. Pécs: 141 ezer/4200/1200. Győr: 130 ezer/3900/60. Nyíregyháza: 117 ezer/3500/300. Kecskemét: 110 ezer/3300/80. Vajon a világhálós véleményformálók képesek-é országossá szélesíteni a kegyelmi ügyben kialakult tömeghangulatot? Ha pedig nem képesek, vagy nem is vállalkoznak rá, akkor átveszik-e a kezdeményezést az ellenzéki pártok? Azok a parlamenti csoportosulások, amelyek egyelőre inkább veszélyként élik meg a „civilek” buzgólkodását.

Vajon Őfelsége ellenzéke érzékeli-e, hogy a kegyelmi botrány kiváltotta megmozdulások révén fülön csíphetné az ötödik Orbán-kormányt?

 

Tíz mondat a péntek esti tüntetésről

 

Nem akart sehova se jutni, bár volt politikai tartalma. (Fiala János riporter, ATV, 2024. február 16. )

Ez a tüntetés össznemzetivé vált. (Somogyi Zoltán szociológus, ATV, február 16.)

Az Origo letüntikézte az 50 ezres tüntetést. (Szekeres István újságíró, Facebook.com, 2024. február 17.)

Lehettünk vagy ötvenezren. (Föld S. Péter újságíró, HírKlikk.hu 2024. február 17.)

Reálisan 100 ezer fő fölött volt. (Brúszel László politikus, rendezvényszervező, Újnépszabadság.com, 2024. február 17.)

Nem 50 ezren voltunk, hanem legalább 150 ezren. (Pottyondy Edina influenszer-tüntetésszervező, Facebook.com, 2024. február 17.)

A meghatározatlan identitású és szándékú, úgynevezett influenszerek több ezer embert vittek utcára. (Gajdics Ottó újságíró, Magyar Nemzet Online, 2024. február 17.)

A hatalommal való szembenállás élményének nyújtása, különösen populáris zenével összecsomagolva Magyarországon piacképes áru. (Bencsik Gábor újságíró, Facebook.com, 2024. február 17.)

Tegnap este többet értünk el, mint bármely ellenzéki kapálózás az elmúlt évtizedben. (Azahriah - Baukó Attila énekes influenszer, Instagram.com, 2024. február 17.)

Az online hitelesség átment offline-ba, és megmutatkozott. (Gergely Zsófia újságíró, ATV, 2024. február 17.)

 

komment

Médianapló - Tíz mondat Orbán Viktor évértékelőjéből (Hír TV, 24.02.17.)

2024. február 17. 16:53 - Zöldi László

 /A Fideszről/ Ma Európa legerősebb és legegységesebb pártja.

 A Fidesz-KDNP inkább bajtársi szövetség, mint koalíció.

/Novák Katalinról/ A magyarok jobbik énjét testesítette meg.

/Novák Katalinról/ A nemzeti egységet éppen az ő döntése bontotta meg.

Jó emberek is hoznak rossz döntéseket.

A magyarok jobban élnek, mint a Gyurcsány-korszakban, de nem olyan jól, ahogy szeretnénk.

Aki velünk együtt működik, az jól jár.

Mindenki azzal jár jól, ha békén hagy bennünket.

A brüsszeli válságkezelés klasszikus. Amerikának klassz, a többieknek kuss.

Európának vissza kell foglalni Brüsszelt.

 

 

 

 

   

komment
süti beállítások módosítása