Idestova tizenhárom évvel a halála után Csurka István most éli az újjászületését. Orbán Viktor történész tanácsadója tudományos konferenciát szervezett a tiszteletére, majd Lakiteleken, a Népfőiskola parkjában fölavatták az író-politikus mellszobrát is. A jelek arra utalnak, hogy a hatalmon lévők benne látják a korán jött gondolkodót, aki akkor mondta ki az alapigazságokat, amikor még nem értek meg a feltételek a megvalósításukhoz.
E szándék késztette a kormánypárti sajtó két munkatársát arra, hogy szinte egyszerre emlegessék Csurka közismert mondatát. Csépányi Balázs szerint „Egykori kijelenése, ami azóta szállóigévé vált, miszerint a szakértelem bolsevista trükk, most is aktuális. (Magyar Nemzet Online, 2024. november 28.) Idősebb és tapasztaltabb pályatársa, Bayer Zsolt egy nappal később írta: „Élő, két lábon járó és megfellebezhetetlen bizonyítéka Csurka István kikezdhetetlen igazságának: „A szakértelem ócska, bolsevista trükk.” (Magyar Nemzet Online 2024. november 29.)
Utolérte őket az újságírók veszedelme: felültek annak, amit több mint három évtizede tulajdonítunk Csurka Istvánnak. Akik eddig idézték, kivétel nélkül neki tulajdonítják a szállóigét, annak azonban már nem néztek utána, milyen körülmények között hangzott el a gondolatmenet. Nos, az történt, hogy 1991 végén Antall József miniszterelnök leváltotta a Magyar Nemzeti Bank elnökét. Nyilvánosan is megindokolta a döntését. Jobb kézben látja az állami pénzek védelmét, ha Surányi György helyett Bod Péter Ákosra bízza a monetáris politikát.
Az ellenzék nem fogadta el a kormányfői érvelést. Azt gyanította, hogy a jegybank-elnöknek azért kellett felállnia, mert aláírta a Demokratikus Charta nyilatkozatát. A korabeli újságcikkekből kiderül, hogy ebben volt is igazság. Az idő tájt ugyanis a Magyar Nemzeti Bank nem volt független a kormánytól. Elnöke államtitkári rangban szolgálta a miniszterelnököt, márpedig az antalli logika szerint egy állami alkalmazott ne lásson el kézjegyével a kormány antidemokratikus gyakorlata elleni nyilatkozatot. Az utókorból az a benyomásom, hogy Antall József berzenkedett ugyan a sajtó kritikai hangvétele miatt, de a chartások megnyilvánulása nem is annyira neki szólt, mint inkább a belső ellenzékének, amelyet az MDF-alelnök Csurka István testesített meg.
Ráadásul ma már tudhatjuk, hogy a Demokratikus Charta lett ama ernyőszervezet, amely összehozta az MSZP-t és az SZDSZ-t. Nélküle a két ellenzéki párt 1994-ben aligha vehette volna át a hatalmat. Ezzel magyarázható, hogy a liberális Magyar Hírlap 1991 végén körkérdést tett föl néhány közéleti személyiségnek. Az MDF-ből Furmann Imrének, aki antallistának számított, Csurka Istvánnak, aki nem számított antallistának, valamint két írónak, az SZDSZ-hez közel álló Konrád Györgynek és Kornis Mihálynak.
Csurka rögtönözve válaszolt, okfejtését a bejegyzésem utáni összeállításban közlöm. Ezúttal csak azt citálom belőle, ami a szállóigéhez tartozik: „A szakmai indokok túlhangsúlyozása ócska bolsevista trükk. Hagyjanak békét a szakmázásokkal.” (1991. december 2.) Az író-politikus rögtönözve is árnyaltan akart fogalmazni a Magyar Hírlapban, ezért nem azt mondta, hogy a szakértelem ócska bolsevista trükk, inkább a szakmai indokok túlhangsúlyozásáról beszélt. Ami nem ugyanaz.
Más kérdés, hogy az idézet-csokorból kirajzolódik két vonulat. Az egyik azt jelképezi, hogy az újságírók mindig igyekeznek egyértelműsíteni a két- vagy többértelmű kijelentéseket. Nem föltétlenül azért, hogy kínos helyzetbe hozzák az óvatoskodó közéleti személyiségeket. Azért inkább, hogy az olvasók pontosan tudhassák, valójában miről is van szó. (Vagy csak azért, hogy olvasócsalogató címet, esetleg betűtengert megtörő alcímeket adhassanak az interjúnak.) Az olvasóbarát küzdelem érzékelhető például a népszabadságos Miklós Gábor és Tanács István írásaiban. Keresik a megfelelő kifejezést az „ócska bolsevista trükk”-höz.
A másik vonulat a Figyelő című gazdasági hetilapban bontakozik ki. A szerkesztőség ezzel indított vitát: „Vajon szolgálja-e miniszterelnöke és pártvezére igazi érdekeit az immár bankszakértőként is fellépő Csurka István, aki szerint 'A szakmai indokok túlhangsúlyozása ócska bolsevista trükk.'?" (1991. december 5.) Itt még nem merített a más redakcióbeli újságírók egyértelműsítéséből. Közben telt-múlt az idő, és Csurka nem állt kötélnek. Csaknem két hónap múlva küldte a magyarázatot. Ezt vezette be egy újabb szerkesztőségi állásfoglalás, íme: „Megkértük Csurka Istvánt, fejtse ki bővebben, mi az az „ócska bolsevista trükk”. (1992. január 30.)
Két szempontból is érdekes Csurka válasza a kérdésre. Az egyik az, hogy a neki tulajdonított mondatot, hogy ’A szakértelem ócska bolsevista trükk.’, itt sem írta le. A másik pedig az, hogy részletesen leírta, miért tekinti ócska bolsevista trükknek a szakértelmet. Szerinte a forradalmak leverése után a hatalomra kerülők vagy a hatalmon maradók előnyben részesítik a lojalitást. Tisztában van azzal, hogy nem a „pufajkások” hangsúlyozzák a szakértelem fontosságát, hanem a gyerekeik, akik a legjobb iskolákban pallérozódhattak, hogy aztán átmentsék magukat és szakértelmüket a „rendszerváltozás” utánra is.
Ellentétben azok gyermekeivel, akiket például a Kádár-korszakban nem vettek föl az egyetemre. Ilyen körülmények között Csurka szerint az utóbbiaknak jár a pozíciókban megnyilvánuló kárpótlás. Hisz’ „Egy ilyen nemzetellenes, hazaáruló gyökérzetű vezetőréteg csak a pusztulásba viheti az országot.” Ezért „Történik a fontos helyeken személycsere. Száz és százezer helyről van szó. Eddig ez a helyosztás mérsékelt tempóban folydogált.” Az okfejtésből két ellentmondás rajzolódik ki.
Csurka István nem éri be azzal, hogy Antall József miniszterelnök tisztogatásokat hajt végre. Ez ugyanis legföljebb néhány száz embert érint, az ő gondolatmenete azonban több százezer kárvallottat kecsegtet történelmi igazságtétellel. A kormányfőt tehát két oldalról szorongatják. Az ellenzék sokallja a helycseréket, a vezető kormánypárt második embere viszont kevesli. A vitacikk másik ellentmondása az, hogy ha a hatalmon lévők netán megvalósítják a Csurka-féle bővített helyosztást, akkor bizony a politikai lojalitás megint felülírja a szakértelmet, és ez is pusztulásba viheti az országot.
Ami pedig a nagy hírre vergődött bon mot-ot illeti, semmi más nem történt vele, mint ami a szállóigékkel szokott történni. Egy közéleti személyiség mondott vagy írt valamit, ami visszhangot keltett a nyilvánosság fórumain. Ki-ki a maga ízlése szerint farigcsált rajta, elvett belőle, vagy hozzátett valamit, amíg könnyen emészthető, élvezhető, kimondható és leírható formát nem öltött. Senki nem vitatta, hogy „A szakértelem ócska bolsevista trükk.” Csurka István szüleménye, bár ezt MDF-es politikusként soha nem mondta ki és nem is írta le. Mindazonáltal úgy magyarázta meg a Figyelő hasábjain, hogy a kikristályosodott mondat tőről metszett csurkás gondolat lett.
Egyébként a kilencvenes évek elején nemcsak a vezetőváltásról értekezett. Sokat írt a nyilvánosságról is. A megyei sajtóból való ama példám, amely keretezi-értelmezi az író-politikus szakértelmet firtató okfejtését. A békéscsabai újság főszerkesztője, Árpási Zoltán 1990-ben a Magyar Szocialista Párt képviselőjelöltjeként indult az országgyűlési választáson. Nem jutott a Parlamentbe, sőt a munkatársai is föllázadtak ellene. Emlékiratának ezért adta ezt a címet: „Főnök, én magába rúgok”.
Miközben ette a száműzöttek keserű kenyerét, az újság a csőd szélére jutott. Ekkor keresték föl a hajdani munkatársak, és megkérdezték, nincs-e kedve ismét az élükre állni. A szocializmus utolsó éveiben ugyanis jó és nyereséges lapot csinált. Eme adottsága jól jött a kapitalizmusban is.
Tíz mondat egy szállóigéhez
Rossz a kérdés. Tudomásul kell venni, hogy a szabad választások során a magyar nép az MDF vezette koalíciónak adott felhatalmazást az ország irányítására. Az ország előbbre jutásáért, minden intézkedésért a felelősség a miniszterelnököt terheli, az ő feladata a megfelelő helyekre a megfelelő embereket kiválasztani. A szakmai indokok túlhangsúlyozása ócska bolsevista trükk. Hagyjanak békét a szakmázásokkal! (Csurka István író, az MDF alelnöke, Magyar Hírlap, 1991. december 2.)
A „Surányi-affér” és a miniszterelnöki nyilatkozat arra bizonyíték, hogy a kormányzat antidemokratikus céljait minden gátlás nélkül érvényesíti. (Kornis Mihály író, Magyar Hírlap, 1991. december 2.)
Nem is a szakemberségről van szó, ami Csurka úr szavaival élve amúgy is ócska bolsevista trükk. (Miklós Gábor újságíró, Népszabadság, 1991. december 3.)
Magyarországon csorbítatlan az a pártállami tradíció és kormányzati beidegzettség, mely a párthűséget és politikai megbízhatóságot a szakértelem fölé helyezi. „A szakmai indokok túlhangsúlyozása ócska bolsevista trükk. Hagyjanak békét a szakmázásokkal!” - mondta kecsesen Csurka. Békét is hagynak neki. Egy miniszter a kijelölt utód, olyasvalaki, aki először is nem bankszakember, másodszor is a taxissztrájk idején az egész ország látta, amint ki-kiszaladgált a tárgyalóteremből, hogy telefonálhasson a beteg miniszterelnöknek, aki nélkül egyetlen tárgyalóképes mondat megfogalmazására sem vállalkozott. Most majd ő lesz a független státusszal rendelkező Magyar Nemzeti Bank elnöke. (Eörsi István író, Népszabadság, 1991. december 4.)
„A szakmai indokok túlhangsúlyozása ócska bolsevista trükk.” – mondá Csurka úr a Magyar Nemzeti Bank elnökének leváltása kapcsán. (Fincza Zsuzsa újságíró, Zalai Hírlap, 1991. december 5.)
„A szakmai indokok túlhangsúlyozása ócska bolsevista trükk.” – állapította meg Csurka István, az MDF vezető politikusa. (-cseri-, Új Ludas, 1991. december 10.)
Az MDF-nek végre el kellene döntenie, hogy a szakértelem egy ország működtetésének alapja-e vagy ócska bolsevista trükk? (Tanács István újságíró, Népszabadság, 1991. december 14.)
A szakemberkérdés a rendszerváltozás legfontosabb, már nem is csak politikai, hanem történelmi kérdése. (Csurka István író, az MDF alelnöke, Figyelő, 1992. január 30.)
A legtöbbet nem a kiátkozott, elbocsátott szakértők veszítik, hanem a kiátkozók, a megbélyegzők, az elbocsátók. (Bihari Mihály egyetemi docens, politikatudományi tanszékvezető, Figyelő, 1992. január 30.)
Most már nemcsak egy, hanem három kormánypárt harcol azért, hogy saját megbízható politikai híveit a lehető legjobb állásokhoz juttassák. (Tímár János médiakutató, a Fidesz szakértője, Figyelő, 1992. február 20.)
