Médianapló

Médianapló - Lesz-e megint halálbüntetés Magyarországon?

2024. december 16. 13:43 - Zöldi László

 A címet nem hatásvadásznak szánom. Újra meg újra felbukkan ugyanis a hazai nyilvánosság fórumain. Ilyenkor két álláspont ütközik. Az egyik szerint nemzetközi szerződések akadályoznak bennünket abban, hogy ismételten bevezessük a halálbüntetést. A másik szerint épp azzal kezdtük a régi rendszer jogi lebontását, hogy az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette a halálbüntetést.

Az utóbbi álláspont értelmezői azt is hozzáfűzik, hogy csaknem másfél évtizedig vartuk, mikor vesznek föl minket az Európai Unióba. S mert a folyamat elhúzódott, egy-egy nagy visszhangot keltő gyilkosság nyomán óhatatlanul előkerült a halálbüntetés kérdése. Például a móri bankrablás idején, amely nyolc áldozattal járt, vagy amikor kiskorú volt az áldozat, esetleg a gyilkos is. A népi igazságérzet halálbüntetést követelt.

A bejegyzésem utáni összeállításból kirajzolódnak az indulati csomópontok. Megnyilvánulásukban jelentős szerepet játszottak a politikusok. Nehéz persze eldönteni, vajon azt mondták-e, amit a korabeli felmérések szerint a választópolgárok kétharmada-fele hallani akart, vagy meggyőződésből gerjesztették haragra, hozták ki sodrukából az embereket. A lényeg az, hogy a halálbüntetésről nemcsak a jogtudósok vitatkoztak, hanem a köznapi tudat szférájában élő állampolgárok is.

A legutóbbi gyilkossági eset, egy bajai kisfiú tragédiája csaknem negyedszázad múltán váltott ki indulatokat. Az a furcsasága, hogy az ellenzéki politikusok szóba hozták ugyan a történteket, de inkább az első Orbán-kormány idején elfogadott törvény mulasztását firtatják. Eddig legalábbis sem az egyik, sem a másik politikai oldalon nem pedzegették az Európai Unió szellemiségétől idegen halálbüntetést. Van azonban egy mozzanat, amely a politikusok önmérsékletétől, visszafogottságától függetlenül alakult ki. A közösségi oldalakon sok kommentelő követeli a halálbüntetés újbóli bevezetését.

Ami pedig az idézetcsokort illeti, Sólyom László az Alkotmánybíróság elnöke volt, amidőn a jogtudorok testülete 1990. október 31-én alkotmányellenesnek nyilvánította a halálbüntetést. Akkor is ő vezette az AB-t, amikor kifejtette az összeállításban közölt véleményét. Később, köztársasági elnökként is következetesen tartotta magát (és az országgyűlést) eme értelmezéshez. Egy másik jogász, Tuzson Bence a tőle való idézet időpontjában a Fidesz-képviselőcsoport szóvivője volt. Most, az immár ötödik Orbán-kormány igazságügyi minisztereként aligha engedheti meg magának, hogy merőben másként vélekedjen a közvéleményt folyamatosan foglalkoztató halálbüntetésről.      

 

Tíz mondat a halálbüntetésről

 

Ő igennel szavazna, én nemmel. (Szekeres Imre szocialista politikus Horn Gyula miniszterelnökről, Dunaújvárosi Hírlap, 1996. június 22.)

Ha a kisgazdák megnyerik a választásokat, visszaállítjuk a halálbüntetést. (Torgyán József kisgazda politikus, Nógrád Megyei Hírlap, 1996. augusztus 12.)

A halálbüntetés ügye mára a demagógia kelléktárába süllyedt. (Sólyom László, az Alkotmánybíróság elnöke, Magyar Nemzet, 1996. augusztus 17.)

Amikor letettem a bírói esküt, arra vállalkoztam, hogy mindenáron megvédem a társadalmat. Ebben a halálbüntetés kirovása is benne foglaltatik. (Pálinkás György, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácselnöke, Budapesti Nap, 2003. április 30.)

Hiába szeretném több millió emberrel együtt a halálbüntetés bevezetését, ez nem fog bekövetkezni, mivel Magyarország több olyan nemzetközi szerződéshez is csatlakozott, amelyek kifejezetten tiltják a halálbüntetést. (Boldog István fideszes országgyűlési képviselő, Új Néplap, 2003. június 4.)

A halálbüntetés bevezetésének javaslata politikai pótcselekvés. (Kolláth György alkotmányjogász, Új Néplap, 2003. június 4.)

Bár vitatkozni lehet arról, hogy helyes-e a halálbüntetés ténye, de ez a vita ma nem időszerű. (Orbán Viktor miniszterelnök, Vasárnapi Kelet, 2012. november 11.)

Szerintem a halálbüntetés kérdését napirenden kell tartani. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Távirati Iroda, 2015. április 28.)

Vissza kell adni a jogot a nemzetállamoknak arra, hogy maguk dönthessenek a halálbüntetés bevezetéséről. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2015. május 8.)

Tuzson Bence, a Fidesz-frakció szóvivője 2015 májusában azt mondta, a halálbüntetés visszaállításának nincs alkotmányos realitása, de beszélni ettől még lehet róla. (Rugli Tamás újságíró, 24.hu, 2022. július 31.)

komment
süti beállítások módosítása