Még mindig a miniszterelnök minapi mondandóján rágódom. Egy nemzetközi konferencián kifejtette, hogy milyen szerepet tulajdonít a hazai nyilvánosságnak. Okfejtéséből idézem e mozzanatot: „A baloldali vélemény csak azért tűnhet többséginek, mert a média segít nekik felerősíteni a hangjukat.” Az értékítélet torz, amennyiben a médiát a nyilvánosság eszközrendszerének tartjuk. Tetemes részét ugyanis már befolyási övezetébe vonta a kormányzat. Ide nincs belépésük a hatalom gyakorlását fürkésző véleményformálóknak.
Azoknak a publicistáknak, akik épp azért tehetségesebbek a kormánypártiaknál, mert véleményt nyilvánítanak a saját politikai közegükről is. Ezért aztán az úgynevezett második nyilvánosság sokrétűbb, színesebb, érdekesebb, olvasmányosabb, mint a mennyiségi fölényben lévő állami. Ez a gondolat Dr. Varga Istvánnak az állásába került, amidőn a KESMA-kuratórium elnökeként vallotta be, hogy „Igényes, jó tollú újságírókat a másik oldalon látok.” (Behir, 2019.02.04.) Elmesélte a békéscsabai tévében, hogy reggelenként először a Népszavát olvassa, az Origóval szemben az Indexet részesíti előnyben, a hetilapok közül pedig az Élet és Irodalmat meg a Magyar Narancsot kedveli.
Orbán állításával ellentétben nemcsak a baloldali, hanem a hatalomgyakorlásból kiábrándult konzervatív véleményformálók is tehetségesebbek a kormánypártiaknál, mert nem pártiak. Miközben bírálják a hatalmon lévőket, nem kímélik az ellenzéki politikusokat sem. 2019 eleje óta annyiban változott a helyzetük, hogy szűkültek a lehetőségeik. Orbánék pedig némi késéssel felismerték a hangerősítők jelentőségét. Megalapították például a Megafon nevű „nonprofit” vállalkozást. Ráadásul magukat és a publicistáikat befizették a közösségi oldalakra. A választási kampányban többször annyit utaltak át a Googlenek, a Facebooknak, a Twitternek, az Instagramnak és a TikToknak, mint az ellenzéki pártok.
Az már a médiahelyzet iróniája, hogy az anyagilag gyöngébben eleresztett ellenzéki politikusok inkább önmagukat fizették be a közösségi fórumokra, mint az őket is meg-megcsipkedő ellenzéki véleményformálókat. Pedig az utóbbiak jobban írnak, és szabadabban gondolkodnak, mint ők. Elfogadom persze Végel László vajdasági író érvelését, miszerint „A kapitalista rendszerben pártok nélkül nincs politikai pluralizmus.” (Mozgó Világ, 2022/5.). Az ellenzék választási vereségéből mégis azt a következtetést vontam le, hogy legközelebb olyan pártra szavazok, amelyben nincsenek politikusok.
Tíz mondat a hangról
Az ellenzék úgy gondolja, hogy a hangerő és a nagy szavak pótolják a támogatottságot. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Nemzet, 2010. október 2.)
Orbán Viktor nem viseli el a független hangot. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, ATV, 2016. december 21.)
Az igazság hangja gyenge, mert nincs mögötte egy fillér sem. (Majtényi László alkotmányjogász, ATV, 2019. szeptember 11.)
Az ellenzék egyetlen sok emberhez elérő hangja, a Klubrádió is a végnapjait éli. (Bruck András író, Facebook.com, 2021. február 6.)
Amikor elindítottam a Megafont, azt vállaltuk, hogy felkaroljuk és támogatjuk a jobboldali véleményvezéreket, amennyire csak erőnkből telik. (Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója, a Megafon Digitális Inkubátor Központ Nonprofit Kft igazgatója, Mandiner.hu, 2021. április 14.)
Az egyetlen hangon harsogó rendszer ellenzéke szükségszerűen sokszínű. (Balogh Gábor publicista, Azonnali, 2021. május 10.)
A Megafon jelentősége 2022 vonatkozásában felbecsülhetetlenül nagy. (Trombitás Kristóf publicista, Mandiner.hu, 2021. szeptember 19.)
Az én hangom nemcsak betölti a teret, de ki is üríti. (Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt, TikTok.com, 2022. január 10.
Az állami média most blokkolja a kritikus hangokat. (Gulyás Erika újságíró, Népszava, 2022. március 7.)
A baloldali vélemény csak azért tűnhet többséginek, mert a média segít nekik felerősíteni a hangjukat. (Orbán Viktor miniszterelnök, Hír TV, 2022. május 19.)
