A hír azért nem lepett meg, mert Andor Mihály néhány napja a Facebookon vitába keveredett egy másik mértékadó publicistával, Bruck Andrással. Az ellenzéki értelmiségiek két lehetséges viszonyulását fogalmazták meg a választási szövetségbe tömörült ellenzéki pártokhoz. Egy hozzászóló felszólította, hogy álljon fel a fotelből, és menjem pultozni az utcára. „Miki”, ahogy számomra ismeretlen okból hívtuk, azt válaszolta: ha nem kéne kemóra járnia, akkor pultozna. A vérmes hölgy becsületére válik, hogy bocsánatot kért tőle. Tegnap pedig érkezett a hír, hogy a figyelemre méltó közírót kemóról hazafelé menet érte a halál.

A múlt század hetvenes éveiben ismerkedtünk meg a Sárközy Erika-Vincze Péter házaspár Lenin körúti „szalonjában”. Havonta egyszer fiatal értelmiségieket láttak vendégül, köztük az oktatásszociológiával foglalkozó Mikit és e sorok tudományos segédmunkatársként dolgozó íróját. Ő másfél évvel volt idősebb nálam, és bár nemzedéktársak voltunk, azt fejtegette: tapasztalatokban az a különbség köztünk, hogy ő háborús gyerek, én meg háború utáni. Többször megfordultam könyvekkel kitömött, lakótelepi lakásában, és később, már sajtóviták szervezőjeként kértem tőle cikket is, elvégre választott témakörében a legjobbak közé tartozott.

Ritkán állt kötélnek, mi ugyanis egy kolumnánál (újságoldalnyinál) hosszabb cikket nem közöltünk, ő viszont megszokta az esszé és a még terjedelmesebb tanulmány műfaját. A laza kapcsolattartással eltelt néhány évtized, amidőn kétharmaddal vette át a kormányrudat Orbán Viktor. Miki az ellenzéki nyilvánosság egyik legérdekesebb fórumán, a Galamus.hu-n jelentkezett publicisztikákkal. Kiderült belőlük, hogy ha erőszakosabb szerkesztő lettem volna, korábban is túllépett volna az oktatáspolitikán, hogy széljegyzetelje a közélet megnyilvánulásait.

Már akkor is összeállításokat készítettem a mögöttünk hagyott hét legütősebb mondataiból, és nála mindig találtam idéznivalót. A második kétharmad után a Galamus megszűnt, ő ekkor húzódott vissza fészbukos buborékjába. Szemem láttára hódította meg az újabb műfajt, a velős, csípős, csúfondáros jegyzetet. Az érett társadalomtudós nyugdíjas korában lett pályakezdő publicista, majd sokak által méltányolt glosszátor. A bejegyzésem utáni válogatásból kirajzolódik, hogy keveset írt önmagáról, annál szívesebben perszonifikálta (személyesítette meg) a közéleti jelenségeket. Úgy tudom, hogy hamvasztják, béke soraira.

Tíz mondat Andor Mihálytól

A hatalmat, amelyet demokratikus módon nem lehet leváltani, mert ennek lehetőségét szisztematikusan ő maga szüntette meg, erőszakos eszközökkel szokták eltávolítani. (Galamus.hu, 2010. november 10.)

Ha én kormány lennék, olyan szocializmust vezetnék be, hogy barátaim és rokonaim azért tőkések maradhassanak. (Galamus.hu, 2011. március 3.)

/Lázár Jánosról/ Annyitér János.  (Galamus.hu, 2014. szeptember 1.)

/Gréczy Zsoltról/ Nem bízom egy olyan rossz ízlésű politikusban, aki fényképeket csinál a farkáról. (Facebook.com, 2019. december 20.)

/Az Orbán-kormány emlékezetpolitikájáról/ A két világháborút is meg fogjuk nyerni. (Facebook.com, 2020. december 25.)

Röpke húszéves intermezzo kivételével egész életemet diktatúrában éltem le. (Facebook.com, 2021. április 25.)

Gulyás Gergelyről/ Orbán egyik pincsije miniszteri rangban. (Facebook.com, 2021. július 16.)

Karácsony Gergelyről és Márki-Zay Péterről/ Egy örök amatőr és egy született politikai tehetség vetélkedésének vagyunk a tanúi. (Facebook.com, 2021, október 6.)

/Demeter Szilárdról/ Kultúrcsendőr. (Facebook.com, 2021. november 8.)

Kétfarkú Kovács Gergely. (Facebook.com, 2022. január 2.)