Az új Index fölkérte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége vezetőjét, hogy jellemezze a nyilvánosság helyzetét. A szerkesztőség bejelentette, hogy a vita következő hozzászólója a katolikus újságírók vezetője lesz. E megjegyzéssel akaratlanul is érintette a hazai nyilvánosság egyik rákfenéjét: a szétforgácsoltságot, az újságíró-társadalom meghasonlottságát.

A MÚOSZ úgy a legnépesebb szervezet a maga mintegy háromezer tagjával, hogy az öregek már vagy kihaltak belőle, vagy nem fizetnek tagdíjat. Meghalt ugyanis Mák doktornő, akinek rendelőjébe jártak a nyugdíjas újságírók. Ő volt az egyetlen szál, amely összekötötte őket a MÚOSZ-szal. A fiatalok azért nem lépnek be a szervezetbe, mert olyan kedvezményeket harcolt ki a tagjainak, amelyekkel egy pályakezdő újságíró anyagi okból nem élhet. A fővárosra és környékére szűkült, elöregedett szervezet egy fillért sem kap az államtól. Tagdíjakból tengődik, amelyeket vagyontárgyak eladásából egészít ki.

Vesztenivaló híján megengedhetné magának, hogy a kormányzat nyilvánosságszűkítő törekvéseit egyértelműen ellenezze. Ehhez képest visszafogottan fogalmazgat. Néhány hete a MÚOSZ elnöke kifejtette: a diplomatikus hangnem oka, hogy az egész újságíró-társadalmat kell képviselni. Azokat az újságírókat is, akik a kormánypárti sajtóban dolgoznak, és a MÚOSZ-t nemtelen egyszerűséggel a KGB lányvállalatának becézik? Az elnök meghökkentő okfejtésében mégis rejlik egy mozzanat, amelyen érdemes eltűnődni.

Az a rögeszmém, hogy a nyilvánosság szűkítése nemcsak és talán nem is elsősorban a baloldali meg a liberális újságírókat érinti. Ők még úgy-ahogy elvannak állami hirdetésből, amely az éhenhaláshoz sok, a jóllakáshoz pedig kevés. Náluk rosszabbul jártak az úgynevezett Simicska-árvák. Azok a konzervatív újságírók, akik a Fidesszel indultak, majd kiábrándultak Orbánék hatalomgyakorlásából. Őket a kormányzat árulónak tekinti, és nem áll érdekében, hogy az újságjaikat és a portáljaikat életben tartsa.

Holnap azt értelmezem, hogy a MÚOSZ elnöke, Hargitai Miklós miként látja a hazai nyilvánosságot. Annyit azért előrebocsátok, hogy az Index-cikk szerzője felemás helyzetben leledzik. Egyik munkahelyét, az elöregedett, kiürült újságíró szervezetet egy fillérre se méltatja az állam, másik munkahelye azonban, a Népszava az életben maradáshoz szükséges bevételek több mint a felét állami keretből kapja. Vajon melyik énje kerekedik felül?