Médianapló

Médianapló - Ki ültette föl a vidéki zsidókat az auschwitzi járatra?

2019. január 05. 10:27 - Zöldi László

Hírlap csata lesz belőle. Most még csupán ott tartunk, hogy Ungváry Krisztián történész a Klubrádió tegnapi műsorában tájékoztatta a hazai közvéleményt. Megpróbálom röviden felvázolni a fejleményeket.

Egy romános vezetéknevű német történész, Joseph Croitaru, aki 1960-ban született Haifa városában, írt egy figyelemre méltó cikket a Frankfurter Allgemeine Zeitung karácsonyi számába. Ehhez szólt hozzá január 2-án az 1947-ben, Tel Aviv városában született Michael Wolffsohn. E másik német történész cáfolta Horthy Miklós felelősségét a vidéki zsidóság deportálásában, mondván, hogy „1944 márciusa óta a német megszállók uralták Magyarországot, és már nem Horthy gyakorolta a hatalmat, hanem a nyilaskeresztesek”. Ehhez szólt hozzá a negyvenes éveiben járó magyar történész, Ungváry Krisztián, aki szintén olvasólevélben fejtette ki, hogy Wolffsohn téved. Elvégre a nyilasok csak 1944. október 16-án kerültek hatalomra, a deportálást pedig Horthy kormányzósága alatt, május 15. és július 9. között hajtotta végre a magyar állam.

„Professor Dr. Michael Wolffsohn, München” tehát benézte az ügyet. Vajon azért tévedett-e, mert fogalma sincs a valójában történtekről? Vagy pedig van fogalma, a Schmidt Mária-féle Sorsok Háza-kuratórium egyik tagjaként azonban szerepet vállalt Horthy Miklós szerecsenmosdatásában? Ezt majd a történészek eldöntik. A maradék sorokat inkább egy feledésbe merült epizódra szánom. Volt egy miniszterelnökünk, Gyurcsány Ferencnek hívják, aki 2007 március legelején megszólalt a londoni The Times hasábjain. A brit újságírónak elmagyarázta, hogy „árpádsávos zászló alatt több százezer zsidót hurcoltak Auschwitzba”.

Csakhogy 1944 tavaszán és kora nyarán a Magyarországot megszálló Hitler még nem tartotta a nyilasokat megbízhatónak, ezért a vidéki zsidóság deportálását Horthy Miklós államapparátusára bízta. Szálasi Ferenc, aki a kormányzó szélsőjobboldali ellenzékét szervezte, csupán fél év múlva került hatalomra, amikor a kormányzónak nem sikerült kiugrania a háborúból. Mire a nyilas hatalomgyakorlást jelképező árpádsávos zászlók a Magyar Államvasutak vagonjait díszíthették volna, Auschwitzban már elpusztult 400 ezer magyar állampolgár. Okkal fanyalgunk az egyik legtekintélyesebb német történész kínos, megbotránkoztató kijelentésén, ódzkodásért azonban nem kell a szomszédba, Münchenig menni. Hajdani miniszterelnökünk itt, Budapesten nézte be a magyar történelem egyik legszörnyűbb mozzanatát.

148 komment
süti beállítások módosítása