Az MSZP június 17-i tisztújítása után fúrni kezdte oldalam a kíváncsiság, vajon a vesztes elnökjelölt miként élte meg a kudarcot. Lélektani magyarázatnak nem találtam nyomát Mesterházy Attila közösségi üzenőfalán, június 19-én azonban feltűnt egy üzenete. Megemlékezett Horn Gyula halálának ötödik évfordulójáról, és idézte egyik mondatát: „Olyan Magyarországot kell teremteni, ahol nemcsak megszületni és meghalni lehet, hanem élni is érdemes.”

Ismerős gondolat. A nyíregyházi főiskolán tanítottam, amikor a megyébe látogató volt miniszterelnök mondott valamit, ami megjelent a Kelet-Magyarország című napilap 2003. március 29-i számában. Még nem voltunk tagjai az Európai Uniónak, de a tanítványaimat már foglalkoztatta, hogy szerencsét kéne próbálni német vagy angol nyelvterületen. S mert volt egy rovatom az akkori Magyar Hírlapban, a következő heti összeállításba bevettem a szállóige-gyanús kijelentést. Mesterházy Attila onnan ismerhette, vagy 2006-ban megjelent könyvemből, a Lefülelt mondatok-ból. Most kíváncsiságból be is írtam a keresőprogramba, és kijött Kunhalmi Ágnes.

2017. május elsején beszédet mondott Budapesten, a városligeti ünnepségen, és kifejtette, hogy a magyar szocialisták „Olyan országot akarnak, ahol nemcsak megszületni, hanem élni is érdemes.” A hvg.hu tudósítója nem említette Horn Gyula nevét, ettől persze a szónok még hivatkozhatott rá. 2017. december 9-én Kunhalmi Ágnes ismét beszédet mondott, ezúttal az MSZP fővárosi nagygyűlésén. Óvatosságból már nem hagyatkoztam a tudósítóra, inkább meghallgattam a 15 percnyi felvételt. A szónok ezzel fejezte be a fiatalok tömeges kivándorlásáról szóló eszmefuttatását: „Mi, emeszpések olyan országot akarunk, ahol nemcsak megszületni, de élni is érdemes.” Vastaps fogadta, Molnár Gyula pártelnök pedig megköszönte „Ágnesnek a kiváló gondolatokat”.

Három eset lehetséges. Az első az, hogy az MSZP köreiben közhasznúvá váltak Horn Gyula gondolatai, amelyek olyannyira elszakadtak a kimondójuktól, hogy a fiatalabb politikusok már nem is tudják, hogy kitől származnak. A második lehetőség az, hogy Kunhalmi Ágnes tudott Horn Gyula szerzőségéről, de ellentmondásosnak véli a tevékenységét, és a nyilvánosság előtt szívesebben vállalja a gondolatait, mint a nevét. A harmadik eset az, hogy még nem képes ütős mondatban összefoglalni az álláspontját, ezért tiltakozásra képtelen nagy öregektől vesz kölcsön szállóigét. Az idézőjelet pedig elfelejti kitenni.