Van egy számomra eddig ismeretlen podcast. Ultrahang a neve, és egy Király Tamás nevű influenszer működteti. S mert jelenleg 226 ezer követője van, a miniszterelnök stábja azt javasolta Orbán Viktornak, hogy adjon neki interjút. E beszélgetés azonban már nem pamlagos interjú volt. Vagyis nem a kormányfő bizalmi emberei közül került ki a beszélgetőpartner. Egy gazdaságilag független véleményformáló keményebb ülést kínált.

A ráérős beszélgetést hat hirdetés törte meg, és ez nem használt a gondolatmenet folyamatosságának. Az viszont előnyére vált, hogy a Google egyetlen politikai terméket sem kínált. Közszükségleti cikkekkel kecsegtette az interjúalany iránt érdeklődőket, vagyis a miniszterelnök óhatatlanul kereskdelemi árukat ajánlott. Ez érdekes fejlemény a hazai nyilvánosságban, elvégre az eddig mértékadó pénteki rádióinterjúkat nem szabdalják szét hirdetések.  

A Magyar Rádió stúdiójában készített beszélgetések 7.33-tól 7.59-ig tartanak. Ilyenkor 12-13 miniszterelnöki mondatot jegyzek föl, majd csoportosítom a cédulákat, és tízet választok ki egy idézetcsokorba. Ezúttal 26 perc helyett 72 percig tartott a podcast-interjú, és ha leszámítom a hat hirdetést, akkor úgy hatvan percre jön ki az értékelendő anyag. Ehhez képest a 28 följegyzett mondat megfelel a péntek reggeli rádióinterjúk közfogyasztásra alkalmas termésének.

Orbán Viktor minél több interjút ad, annál inkább inflálódnak a mondatai. A rendszerváltás óta gyűjtött szállóigék mezőnyében előkelő helyen áll, feltűnő azonban, hogy ellenzéki politikusként őszintébb, szellemesebb mondatai voltak. Miniszterelnökként persze több szempontot kell figyelembe vennie. A nyilvánosság első számú kedvezményezettjeként kerülhet olyan helyzetbe, amikor nem bonthatja ki a valóság minden szeletét. Most viszont a hatalmat gyakorló politikus a megszokottnál érdekesebbnek hatott.

Mondandójának eleje és vége figyelemre méltónak bizonyult. De amit a beszélgetés közepén fejtett ki, azt egy héttel korábban, majd a podcastos interjú után egy nappal, a Magyar Rádió stúdiójában már hallottuk tőle. Ha iménti soraimban az olvasó időrendi tévedést vél fölfedezni, akkor közlöm, hogy a csütörtökön sugárzott podcast-interjút tegnap, pénteken este néztem meg. A megismételt gondolatok előnyösek ugyan propagandisztikus szempontból, de aki szeret önállóan gondolkodni, az unalmasnak találja a már-már közhelyes okfejtéseket (például Ukrajna uniós tagságáról).

Értem persze a logikát. Orbánnak személyesebb hangvételt kell megütnie, hogy politikai szándékait hatásosabban adhassa elő. Ebben az értelemben ügyes fogás a 72 perces interjú. A nemzetközi összefüggéseket jól ismerő influenszer gördülékenyen és kulturáltan kérdezett. Ráadásul majd’ mindent megkérdezett, a miniszterelnök pedig vette a lapot. Egyetlen alkalommal beszélt mellé. A műsorvezető azt firtatta, hogy rokonságában és közvetlen környezetében néhányan miért gazdagodtak meg gyorsan és látványosan.

Erre is felelt Orbán, de a szokásos szövege - a nemzeti tőkés osztály támogatása - és a metakommunikációja ütközött egymással. Ekkor kellett volna az infuenszernek rámutatnia az ellentmondásra, és visszakérdeznie. Ezt elmulasztotta. Talán ez volt az ára annak, hogy nyilvánosságra kerülhessen az interjú? Ezzel együtt a beszélgetés eleje és vége a szokásosnál személyesebbre sikerült. A miniszterelnökről többet tudtunk meg, mint bármikor korábban.

Mindez olvasható is a bejegyzésem utáni összeállításban. Orbán Viktor például újra hangsúlyozta a felcsútiságát. Magyarország leggazdagabb települése azonban „csak” a választott faluja. Elhangzott a szülőfalu, Alcsútdoboz neve is egy tanítónő ürügyén, ám ez nem volt annyira érdekes, hogy idézzem. Az viszont kiderül az összeállításból, hogy a hatalom megtestesítője azt a nyilvánosságot kedveli, amelyet ellenőrizhet. Ez nem szép tőle, de csodálkozásra nincs okunk.

 Akik olvassák a tízmondatos összeállításokat, amelyeket a péntek reggeli rádióinterjúkból szoktam készíteni, azok tudják, hogy van a végükön egy zárójeles megjegyzés. Kiviláglik belőle, hogy a miniszterelnök 26 perc alatt hányszor köszörülte a torkát. A 15 és 25 közötti számot valamiféle betegségnek tulajdonítottam. Most viszont a 72 percben Orbán mindössze ötször krákogott. A megfejtésem az, hogy a Magyar Rádióban előre egyeztetett interjút szokott adni.

Miközben a jobb sorsra érdemes Törőcsik Zsolt kérdezi, ő a jegyzeteibe temetkezik, mert felkészült (felkészítették) a „spontánul” elhangzó kérdésre. A szerepet el kell játszania, és ez idegfeszültséggel jár. Az eredményt pedig halljuk. A podcast-interjú kérdéseire azonban nem készült fel, és csak önmagát kell adnia. Lám, kiderült, hogy így is képes elfogadható teljesítményre. Talán Király Tamást kéne megkérni arra, hogy tegye át székhelyét a közszolgálati rádióba. Érkezése csökkentené a muszáj-interjúk meg a krákogások számát, és növelné a magyar miniszterelnök szavahihetőségét.           

Tíz személyes mondat Orbán Viktortól (Ultrahang-podcast, 25.07.17.)

Nem nehéz engem kérdezni, de vannak feltételei.

Csuhi-puhi kedvéért nem ülök le beszélgetni. 

A saját felületeimen mégiscsak ellenőrzés alatt tartom a dolgokat.

/A krákogásról/ Küzdök a hangszálaimmal. Szerintem elhasználódnak.

Ahonnan én jövök, Felcsútról.

A múltkor végignéztem az összes általános és középiskolai osztálytársamat. Hát én ott egy milliárdost se láttam.

Nekem nem a gazdagokkal van dolgom, hanem a szegényekkel és a középosztállyal.

Nem vagyok tanult politikus, de amit tanultam, azt felhasználom a politikában.

Az nem kérdés, hogy lesz belőlem még ellenzéki politikus.

Úgy képzelem, hogy életem végéig ebben a polgári politikai életben maradok.