A közvélemény ellenzéki formálói a kilencvenes számmal jelzik a hazai médiában bekövetkezett kormányzati túlsúlyt. Tegnap például Kasza László interjúban emlegette. A Szabad Európa Rádió hajdani munkatársa a 81. életévében Budapestről költözött vissza Münchenbe. Amit ugyanis a Rákosi-korszakban tapasztalt, annak 21. századi változatával szembesült az úgynevezett Orbán-korszakban. Nem köntörfalazott: a Népszavában diktatúrának minősítette a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.

Keserű okfejtése közben volt egy mondata, melyről érdemes eltűnődni. Így fogalmazott: „Van még néhány szabadon működő média, de a sajtó kilencven százaléka a kormánypropagandát mondja, sugározza.” Nem tudom, kinek is címezzem a fenntartást, az idős nyilatkozónak vagy a szavait lejegyző Zoltai Ákosnak. Néhány szabadon működő média aligha lehet, mert csak egy média van Magyarországon: a nyilvánosság teljes eszközrendszere, amelyhez a keletkezés sorrendjében a sajtó, a rádió, a televízió és az internet sorolható. Ha pedig „csak” a sajtó kilencven százaléka van az Orbán-kormány kezében, akkor nem is olyan nagy a baj, elvégre a rendszer ellenzéke berendezkedhetett a rádió- és tévéstúdiókban, illetve a világhálón is.

Ha már Kasza László kifejtette a véleményét, álláspontjának így kellett volna megjelennie: Van még néhány szabadon működő médium, de a média kilencven százaléka a kormánypropagandát mondja, sugározza. Szerencsére akadnak olyan hangadók, akik tisztában vannak a média és a médium közti különbséggel. Például Bolgár György klubrádiós műsorvezető, Demeter Márta LMP-politikus, Farkasházy Tivadar Hócipő-szerkesztő, Hargitai Miklós újságíró-szövetségi elnök, Kuncze Gábor egykori SZDSZ-elnök, Nagy-Navarro Balázs újságíró, Németh Péter, a Népszava nyugalmazott főszerkesztője és Tamás Gáspár Miklós filozófus. Szerintük a média kilencven százaléka az Orbán-kormány befolyási övezetében leledzik.

Két eset lehetséges. Az egyik az, hogy hiába dolgozom fél évszázada a nyilvánosságiparban, szégyenszemre nem tudok arról, hogy buzgó szociológusok felmérték a hazai médiapiacot, és a kormányzati térhódítást az említett arányban állapították meg. A másik eset pedig az, hogy ilyen felmérés nem készült. Az közvélemény ellenzéki formálói mégis olyan számot terjesztenek, amellyel azoknak adnak menlevelet, akik külső vagy belső száműzetésbe vonulva tárják szét a karjukat, mondván-gondolván, hogy ilyen helyzetben nincs mit tenni.