A Vasárnapi Hírek főszerkesztője, Gál J. Zoltán arról ír, hogy milyen Népszavát képzel el - „tökös újságot”. A Népszava főszerkesztője, Németh Péter arról töpreng A Népszava című mai cikkében, hogy milyen következtetések vonhatók le a Népszabadság-válságból. Hangja csüggedt, lemondó, reményét vesztett, a sorsába beletörődő. A tapasztalt újságíró tudja, vagy legalábbis sejti, hogy sok babér már nem terem neki.

Az olvasom ki a sorai közül, hogy a Népszava új tulajdonosai egy nála csaknem negyedszázaddal fiatalabb kollégával képzelik el a folytatást, akinek az apja országgyűlési elnök volt, ő maga pedig kommunikációs államtitkárkodott a Gyurcsány-kormányban, ráadásul a Fenyő János-féle Népszavánál főszerkesztő-helyetteseként is dolgozott. A válságkezelő főszerkesztő legföljebb abban bízhat, hogy az újság megmentésére szövetkezett befektetők elhozzák „az eddig ismeretlen stabilitást”. Cikkét ezzel fejezi be: „A Népszava valóban történelmi érték. És ezt mindenkinek tudnia kell, aki hozzányúl, vagy hozzá akar nyúlni.”

Érteni vélem a szavait. A baloldal széttöredezett ugyan, de annyira talán még telik tőle, hogy eltartson egy napilapot. A Népszabadságról már lemondott, mert nem volt képes lépést tartani a tulajdonrészével arányos feltőkésítésben, ráadásul túl függetlennek is bizonyult az a fránya szerkesztőség. A Népszava patinásabb újság, félő azonban, hogy akik most szorgoskodnak a megmentésén, nem föltétlenül a történelmi értékét méltányolják. Alkalmazkodást kívánnak tőle, ahogy ezt általánosságban volt is szíves megfogalmazni két ellenzéki pártvezető az október 23-i nagygyűlésen. Erre kétségkívül alkalmasabb a jelenlegi Népszava, mint a néhai Népszabadság.

Olvasóként nem örülnék, ha a „tökös újság” pártlapként szolgálna. Sajtótörténészként viszont átrágtam magam Engels és August Bebel levelezésén. A Marxot anyagilag támogató angliai gyáros azt írta a német szociáldemokrata politikusnak, hogy célszerűen kéne értelmezni a pártsajtó kérdését. Ha egy politikai szervezet összetöpörödött - Engels a szekta kifejezést használta -, nyugodtan vásárolhat magának újságot. De ha fejlődésben, kibontakozásban van, és igényli, hogy sok szálon kapcsolódjék az értékrendszerét valló, bár okvetetlenkedő értelmiségiekhez, akkor ne tenyereljen rá a nyilvánosság képviselőire, az újságírókra. A majdani Népszava befektetői nem fedték ugyan föl magukat, de talán értékelik a helyzetet, és eltűnődnek Engels gyakorlatias megjegyzésén.