Nem szoktam álneves blogokat böngészni. Értem, hogy írástudók tartanak a hatalmon lévők bosszújától, mégis úgy kéne tenni, mintha jogállamban élnénk. Én például e rovatban teljes névvel naponta vállalom a véleményem. (Csak aztán meg ne bánjam.)

Mindazonáltal az Öreg Harcos blogot hébe-hóba olvasgatom. Az álnév mögött rejlő kolléga harcedzett tollforgatónak tűnik fel, röviden és jól ír, s ha nem értek is vele egyet, az érvei mindig elgondolkoztatnak. Balról látja az elemeire széthullott ellenzéket, és ha bírálja, mondjuk, a szocialistákat, feltételezhetően a hajdani párttársait, akkor is inkább a keserűség adat vele olyan címet, hogy Az MSZP haláltusája zajlik. Írt még gerinctörésről és agysorvadásról, de ha az a benyomása, hogy a magyar szocialisták nem (elég) baloldaliak, ez akár legitim véleménynek is tekinthető, elvégre párton belül is vitatkoznak erről. Ezért lepett meg az a támadás, amely a Societas blogban érte a berzenkedő Öreg Harcost. A sorokból az MSZP ifjúsági szervezete rajzolódik ki.

A névtelen cikk közös állásfoglalásnak is vélhető, és persze nincs benne haláltusa (agysorvadás és gerinctörés). Az ismeretlen szerző szerint azért nem érdemes az MSZP-t temetni, mert… Csakhogy miközben olvastam a szöveget, azt vettem észre, hogy egyre kevésbé figyelek a tartalomra. Akkor adtam föl, amikor a „hadd”-ból kimaradt egy d. Nem cifrázom: a négy-ötezer karakternyi, tehát viszonylag rövid ellencikkben huszonhat helyesírási hibát fedeztem föl. Az ifjú blogger majd’ mindent fordítva csinált. Egybe írta azt, amit külön kellett volna, és külön, amit egybe. Nem tudta, hogy az és meg a vagy azonos funkciót tölt be abban a fránya magyar mondatban. Ha összekötik, illetve szétválasztják a tagmondatokat, a vesszőt ki kell tenni, ha viszont mondatrészeket kötnek össze, illetve választanák szét, akkor bizony nem kell kitenni.

Csupán ennek ismeretében legalább tizenöt hibát lehetett volna megspórolni, és most komolyabban vehetném a döcögős okfejtést. Ekkor jut eszembe a mentő körülmény. Talán túl sokat várok egy huszonévestől. Valószínűleg azok közé tartozik, akikkel gyakran találkozom a felsőoktatásban. Olyan középiskolából érkeztek, ahol a magyartanár nem tartott nyelvtanórákat. Innen pedig már csak egy lépés a felismerés: ha a kétségkívül nehéz helyzetben lévő MSZP volnék, agysorvadás ide, gerinctörés oda, nem szívesen bíznám az utánpótlás digitális nyilvánosságát egy helyesírási gondokkal küszködő bloggerre.