A pénteki Népszabadságban rejlik a Magazin. Ebben karikázom be ama tévéműsorokat, amelyek érdekelnek, de mindig elolvasom a Tandem című interjúrovatot is, amelyben az újságíró két emberrel beszélget. A mai számban Szegedy-Maszák Marianne amerikai újságíróval és Ungváry Krisztián történésszel a családjuk viszontagságairól és az Orbán-kormány emlékezetpolitikájáról.

A hölgy nem tud magyarul, és könyvbe foglalta a szüleit, akiket a második világháború választott szét, majd az Egyesült Államokban sodort össze az élet. A történész alaptémája a második világháború, van tehát miről beszélgetniük. Miközben olvasom őket, kezem ügyében a toll, hátha akad aláhúzásra érdemes mondatuk. Volt is egy, Ungváry megfogalmazásában: „A múlt változik a legtöbbet.” Fanyar és időszerű, bár nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy a történész is mástól idézte. Egyelőre mégis neki tulajdonítom, és az U betűhöz pötyögtetem, a számítógép merevlemezére. Aztán újra kézbe veszem a Magazint, hogy összehajtsam, és az újságos kosárba helyezzem, amikor észreveszem, hogy az interjút készítő is ugyanezt a mondatot emelte ki címnek, a páros beszélgetés fölé.

Ilyenkor veszem tudomásul, hogy nem vagyok egyedül a placcon - mások is értenek a mondatokhoz. Ekkor ötlik fel, hogy a legtöbb magyar politikusból hiányzik ez az adottság. Az élvonalbeli honatya kap egy újságoldalt, hogy kifejthesse az álláspontját. Ez szakmailag azt jelenti, hogy az interjút készítő újságírónak négy jó mondatra van szüksége. Háromra azért, hogy a nagyobb és vastagabb alcímek megtörjék, tagolják a betűtengert, a negyedik pedig maga a cím lesz, még nagyobb betűkkel. Ha politikus volnék, nemcsak azt gondolnám végig, hogy miről akarok beszélni, hanem azt is, hogy miként akarom elmondani. Mi lesz az a négy mondat, amellyel érdemes a nyilvánossághoz fordulni? A másodvonalbeli politikusnak három hasáb jár, ez két alcímet és egy címet jelent. Az ennél rövidebb interjúnak elég az ütős cím, de azt a mondatot is ki kéne izzadni.

A XXI. századi magyar politikus sorsa úgy alakult, hogy a mondandója leginkább interjúban, újságíró közvetítésével juthat el a nyilvánossághoz. Olyan helyzetbe kéne hoznia a szerkesztőséget, hogy legyen miből megtörni a betűtenger egyhangúságát. Máskülönben, ütős mondat híján olyan cím csinál óriási kedvet a cikk elolvasásához, hogy például Pityi Palkó a konvergenciaprogramról, esetleg a marhatenyésztésről.