Furdal a lelkiismeret, ha valóságos médiakérdés elől veszem el a napi harminc sort, és a szállóigének adományozom. Utóbbinak is van ugyan köze a nyilvánossághoz, de szakmai részletei kevesebb olvasót érdekelnek. Most mégis akad egy kommentelő, aki azt rótta föl, hogy a minapi eszmefuttatásomból nem értette a kossuthos részt. Arra kapacitál, hogy fejtsem ki bővebben.

Nem tehetem. Kossuth Lajos 1846-ban kétségkívül írt egy nagy visszhangot kiváltó vezércikket, a magyar ipar termékeit a fiumei kikötőbe szállító vasút körmondata azonban olyan hosszúra sikeredett, hogy kitöltené e jegyzet valamennyi sorát. De épp az a lényeg, hogy a politikus publicisztikáját megvitatták a pesti kávéházakban, és arra jutottak a hazai ipar fejlesztésében érdekelt polgárok, hogy az okfejtés ebben a tőmondatban foglalható össze: ’Tengerre magyar!’ Ettől kezdve senki sem beszélt az eredeti, kacifántos körmondatról, és mindenki Kossuthnak tulajdonította a voltaképpen nem is tőle származó szállóigét.

Van viszont egy friss példám a Népszabadság november 5-i számából. A képernyőről ismert alkotmányjogász, Kolláth György az amerikai kormány nemrégiben leleplezett lehallgatási gyakorlatáról tűnődött, és azt firtatta, vajon Obama elnöknek szabad-e megtenni azt, ami technikailag lehetséges. Nemmel válaszolt, és kilyukadt a magyar helyzetnél, mert szerinte a mi országvezetőnket nem gyötri efféle dilemma, „Ilyen fenntartásai, korlátai a joggal (is) gyurmaként bánó Fidesznek nincsenek.” Tételezzük föl, hogy a legutóbbi három napban néhány száz magyarországi kávéházban került szóba a fél világot megrázkódtató lehallgatási botrány, és olyan polgárok is beszélgettek róla, akik olvasták Kolláth György figyelemre méltó cikkét. Ők nem azt fogják idézni, amit a kiművelt gondolkodású, de írásban is hadaró jogász vetett papírra, hanem a maguk leegyszerűsítő módján foglalják össze az álláspontját. Például így: ’A Fidesz gyurmaként bánik a joggal.’

Ebben minden benne van. A több mint félezer törvény, amelynek révén 2010 közepe óta valóságos törvénygyárrá alakult át az országgyűlés, az immár sokadszor módosított alkotmány - a hamari jogalkotás összes hátborzongató és tragikomikus mozzanata. Az a benyomásom, hogy Kolláth Györgynél velősebben és szellemesebben senki sem fogalmazta meg a legutóbbi három és fél év „kreatív” törvénykezését. Most már akár vissza is veheti a kissé átpofozott mondatot.