1964-ben huszonketten érettségiztünk a kecskeméti Katona József Gimnázium IV. b. osztályából. Néhány hete tizenhárman álldogáltunk a víztorony mögötti köztemető ravatalozójában, merengtünk néhai osztálytársunk elmúlásán. Immár hat halottunk van, hárman igazolatlanul hiányoztak. Mától kezdve pedig nemcsak az osztályfőnökünk, Varga Jenő sírján helyezünk el koszorút, hanem Szekér Endre tanár úrén is.

Az irodalmi lexikon szerint 1935. július 3-án született. Amikor tehát megismertem, 1956 szeptemberében, éppen csak betöltötte a huszonegyet. Kisegítő tanárként dolgozott a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában, akkori kifejezéssel élve képesítés nélküliként. Ő vitt bennünket tanulmányi kirándulásokra, egyszer például a börzsönyi Törökmezőre. A vonaton mellém ült, és Ady Endréről mesélt. Nem sokkal később megláttam a költő portréját, amint éppen oldalra hajtja a fejét, és olajos tekintettel néz ránk, az utókorra. Rájöttem, hogy a másik Endre, aki időközben megszerezte az első és a második diplomáját is, úgy fésüli a haját, mint Ady, és ha belefeledkezik a tanításba, hasonló pozitúrába helyezkedik a katedrán.

A Rákócziban magyart tanított nekünk, ő beszélt először Weöres Sándorról, Juhász Ferencről és Nagy Lászlóról, majd az általános iskola elvégzése után jött velünk a Katonába. Kecskeméten majdnem minden kulturális intézményt Katona Józsefről neveztek el; a gimnáziumot is, ahol Szekér tanár úr az eggyel fölöttünk lévő évfolyamról nézett ki magának feleséget. Közben eltelt vagy másfél évtized, és immár az irodalmi hetilap főszerkesztő-helyetteseként szívességet kértem tőle, a kecskeméti Forrás főszerkesztő-helyettesétől. Ha már diákkoromban ellátott olvasnivalóval és emberi szóval, igazán segíthetne a pályakezdő költők istápolásában is. A versrovatunk szerkesztője, Bella István sok tehetséget fedezett föl, de még nem közölhette őket hétről hétre - hadd izmosodjanak a folyóiratban. Mint a költőktől hallottam, Bandi nemcsak a rímjeikkel foglalkozott, hanem a lelkükkel is törődött.

Azt meg az özvegyétől tudom, hogy miután nyugdíjba vonult, az utolsó éveiben betegeskedett, és ritkán mozdult ki otthonról. Hetente két volt tanítványa kereste föl, és Szekér tanár úr előadást tartott nekik. Egy cédula maradt utána a verseskötetekkel zsúfolt íróasztalon. Felírta a következő előadás címét, és félig kidolgozta a vázlatot. Már nem fejezhette be.