A Fico elleni merénylet részleteit egyre inkább feltárja a szlovákiai sajtó, benne a magyar nyelvű is. Azt hüvelyeztem ki belőle, hogy az ottani ügyészség három mozzanatra terjesztette ki a nyomozást. A merénylő motívumaira, a miniszterelnöki testőrség hibáira, és ama 32 kommentelőre, akik helyeselték a merényletet. Médiatanárként az foglalkoztat, hogy azok a fránya kommentelők meddig mehetnek el az állásfoglalásban.
Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti képviselőcsoportját vezető politikus tegnap délután hat órakor, a gyilkossági kísérlet után huszonvalahány órával azt fejtegette az InfoRádió stúdiójában, hogy Magyarországon is polgárháború zajlik a digitális térben. Jellemző, hogy a nagy olvasottságú portálok közül a hvg.hu, a Telex.hu és a 444.hu még mindig nem állította le a szlovák miniszterelnök halálát kívánó kommenteket.
Ekkor szólt közbe a műsorvezető Exterde Tibor, hogy tudomása szerint a Telex és az Index „tegnap”, vagyis már a merénylet estéjén kikapcsolta a kommentszekciót. A kormánypárti politikus zavarba jött, de csak néhány másodpercig. Aztán mintha mi sem történt volna, így folytatta a mondandóját: „A Telexet nem kell félteni, ha gyűlöletet kell kelteni.” Majd erre a következtetésre jutott: „Ezt a véres kommentszekciót miként lehet majd egy kicsit kordában tartani?”
A nyelvérzékem azt sugallja, hogy a ’kordában tartani’ kifejezés nem viseli el az ’egy kicsit’ szűkítést. Vagy kordában tartunk valamit, vagy nem tartunk kordában. Arról nem is szólva, hogy a jogi végzettségű politikusnak ismernie kéne az objektív felelősség elvét. Azt ugyanis, hogy a szerkesztőség a törvény szerint is felelősséggel tartozik a hozzászólásokért. Eme felelősséget azzal próbálják enyhíteni a redakciók, hogy odabiggyesztik: az itt közölt vélemények nem tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Kínos a törvényhozásban jeleskedő politikus tájékozatlansága, mindazonáltal számíthatunk a szigorításra. Nem lepődnék meg, ha néhány nap múlva, éjfél előtt Kocsis Máté törvénymódosítást terjesztene be, melyet a parlamenti többség másnap természetesen megszavazna. Holott vannak helyzetek, amikor a szerkesztőségek hajlamosak a visszafogottságra. Például arra, hogy egy országvezető hatalomgyakorlásától függetlenül nem illik szabadjára engedni az olvasói indulatokat, ha a politikus élet és halál között lebeg.
Az persze más kérdés, hogy miként vélekedünk a politikusgyilkosságra áhítozó kommentelőkről. A szerkesztett portálok és a szerkesztetlen közösségi oldalak között ugyanis lényeges különbség van. A szerkesztő pedig az a személy, aki szűri a véleményeket. Az első Orbán-kormány idején robbant ki egy vita az akkor még liberális napilap, a Magyar Hírlap hasábjain. A publicisztikai rovat vezetője önérzetesen és szellemesen vágott vissza vitapartnerének: „A cenzor is húz, a szerkesztő is. A cenzor a hatóság, a szerkesztő az olvashatóság érdekében.” (Szále László, Magyar Hírlap, 2000. július 13.)
Az a benyomásom, hogy az idestova negyedszázados kijelentés a mostani helyzetre is érvényes. A szerkesztők megtették a magukét, a hatóság pedig ne üsse az orrát a redakciók dolgába. A törvényhozó ne ürügyet keressen a kormány hatalomgyakorlását fürkésző szerkesztőségek egzecíroztatására, összpontosítson inkább a közösségi médiumokban megszólaló magányos kommentelőkre. Akik érezhetnek ugyan kárörömet, ha élet és halál között lebeg egy nemszeretem politikus, a világhálót és a közösségi médiumokat azonban nem tekinthetik az ösztönkiélés bárdolatlan, faragatlan, modortalan, otromba, tahó, tapintatlan, útszéli eszközének.
Ha már nincs szerkesztőjük, aki útjukat állná, akkor legalább gyilkossági helyzetekben gyakoroljanak önmérsékletet. Ehhez nem kell törvényt módosítani, elég kulturáltan fogalmazni. Úgy, ahogy országunk első emberéről Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő: „Várunk a koleszterinre.” (Mandiner.hu, 2022. április 21.)
Tíz mondat a közösségi médiáról és a kommentelőkről
A közösségi háló olyan, mintha minden idióta kapna egy szócsövet. (Náray Tamás divattervező, ATV, 2017. október 7.)
A közösségi média felhasználói nem kaptak újságíró-képzést. Nem tudják, mi az, amit a nagyközönség elé tárhatnak. (Jancsó Orsolya újságíró, Magyar Idők, 2017. október 14.)
A trollok és a kommentelők közös vonása, hogy mindig kedvesen letegeznek, és módfelett érdekli őket a származásom. (Cseresnyési László nyelvész, Magyar Narancs, 2018. március 15.)
Közösségi pöcegödör. (Gazda Albert újságíró, Magyar Hang, 2019. május 10.)
Az online közösségi platformok megjelenése megteremtette annak lehetőségét, hogy a polgárok véleménye, vitája a kapuőrök nélkül juthasson el a nagy nyilvánossághoz. (Schiffer András ügyvéd, volt LMP-politikus, 24.hu, 2021. január 26.)
Ijesztő, hogy a saját nevüket használók is egyre többet engednek meg maguknak. (Sándor Klára nyelvész, volt SZDSZ-politikus, HírKlikk.hu, 2021. május 15.)
A közösségi média korszakában a szélsőséges gyűlöletcsoportok csak úgy okádják magukból az antiszemitizmust. (Kormos Olga újságíró, Mfor.hu, 2023. január 26.)
Amennyiben egy kommentelő a közösségi médiában belép a nyilvános térbe, maga is közszereplővé válik. (Bodrogi Bea médiajogász, Telex.hu, 2023. február 12.)
Új seriff van a városban, és ez a közösségi média. (Merkovity Norbert médiakutató, Népszava, 2023. június 12.)
Amikor be kell tiltani a kommentelést, akkor a demokrácia bukik meg, mert a használói éretlenek rá. (Bejczi Szilvia újságíró, Blikk.hu, 2024. május 16.)