Médianapló

Médianapló - Tíz mondat a közszereplőkről

2024. november 12. 16:09 - Zöldi László

Magyarországon nem illik a közszereplők magánéletében kutakodni. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2000. október 25.)

Közszereplő az, akiről tudják, hogy kicsoda. (Hernádi Judit sznésznő, Piac és Profit, 2006. február 22.)

A közszereplőket a világon mindenhol alkalmasint kicikizik. (Zalatnay Sarolta énekesnő, Hotdog.hu, 2009. május 23.)

Közszereplő vagyok, igénylem a kritikát, meg is szoktam. (Deutsch Tamás Fidesz-politikus, Femina.hu, 2011. április 12.)

Közszereplő vagyok, bármit lehet rólam írni, aztán ha nagyon durva a dolog, beperelhetem őket. (Udvaros Dorottya színésznő, Index.hu, 2013. október 11.)

Könnyű hibázni közszereplőként. (Gyöngyösi Márton Jobbik-politikus, Válasz Online, 2019. február 19.)

/Gréczy/ Zsolt magánéleti hülyeséget csinált. De mert közszereplő és privát képeit valakik nyilvánossá tették, a magánügyből közügy lett. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, ATV, 2019. december 20.)

Amennyiben egy kommentelő a közösségi médiában belép a nyilvános térbe, maga is közszereplővé válik. (Bodrogi Bea médiajogász, Telex.hu, 2023. február 12.)

A közszereplőnek mindent állnia kell. (Novák Miklós újságíró, Magyar Nemzet Online, 2024. április 16.)

A közszereplők legerősebb valutája a hitelesség. (Magyari Péter és Stumpf András újságírók, Válasz Online, 2024. november 12.)

 

komment

Médianapló - Tíz bekezdés a független vidéki szerkesztőségekről

2024. november 11. 16:15 - Zöldi László

Készülök egy 15 perces előadásra. Egyelőre nem az foglalkoztat, hogy mit mondok két nap múlva, a MÚOSZ konferenciáján. Inkább az, hogy mit kéne kihagyni a holnaputáni gondolatmenetből. Ilyenkor fölkeresem a házi archívumot, és a független sajtóról 36 év alatt összegyűjtött másfélszáz idézetből kiválasztom ama tízet, amelyek árnyalhatják az okfejtésemet. Íme, a tíz mondat:

„Független lap az, amelynek saját véleménye van.” (Bodor Pál publicista, Magyar Nemzet, 1989. december 16.) Először beírtam azt is, hogy öreg barátom a MÚOSZ elnöke. Jól hatott volna, hogy a Magyar Újságírók Országos Szövetségének vezetője nyomatékosít egy ma is érvényes álláspontot. Aztán kiderült, hogy Palit csak 1991-ben választották meg. Az igazi szerkesztőség persze hírrovatot is működtet, hisz’ a hírszolgálat nem lehet ellentétes az újságban megjelenő vélemények irányultságával. Az ellentmondásra volt példa a Pecina-féle megyei laphálózatban. A Népszabadságot is tulajdonló osztrák befektető a fennhatósága alá tartozó megyei lapokban a Népszabadság híreit közölte, a jegyzetekben, publicisztikákban viszont az Orbán-kormány álláspontjához közeledett. Az a benyomásom, hogy ez volt az egyik oka a patinás napilap megszűntetésének.

„A csak közönségfüggő sajtó ténylegesen független.” (Haraszti Miklós SZDSZ-politikus, Napló, 1991. december 28.) A megjegyzés akkor lehetne ma is mértékadó, ha a szórványokban létező polgárság képes volna eltartani a független médiumokat. A sajtó helyett azért használom a médium kifejezést, mert a papír alapú sajtó is már csak foszlányaiban létezik. Ráadásul megszoktuk, hogy a digitális hírekért nem kell fizetni, noha a digitális véleményekért a legtöbb portál pénzt kér. A következmény az, hogy azt a portékát, amelyet ki kéne állítani a bolt kirakatában, hogy becsalogassa a vevőket, a tulajdonos eldugja a nézelődők elől.

„Most üt vissza, hogy nem épültek ki a magyar sajtó független fórumai. (Mészáros Tamás újságíró, ATV, 2013. március 25.) Azért nem épültek ki, mert a választási vetésforgó pártjai egyetértettek abban, hogy mellőzik a Sajtóalap intézményét. Észak- és Nyugat-Európában a parlament a költségvetés bizonyos százalékát tartalékolja az értéket teremtő orgánumok számára. A mi politikai kultúránkból azonban nem telik arra, hogy a pártvezetők helyett tekintélyes civil személyiségek döntsenek a támogatás mértékéről.

„Egy független vagy ellenzéki portál csak úgy tud megélni, ha minél kisebb létszámú csapattal dolgozik.” (Wirth Zoltán, a HírKlikk.hu főszerkesztője, Átlátszó.hu, 2019. március 11.) A ’vagy ellenzéki’ szavakat kihúznám. Mert nemcsak úgy kategorizálható a média, hogy kormánypárti vagy ellenzéki. Úgy is, hogy függő vagy független. Ellenzéki portál is függhet párttól vagy pártoktól, a HírKlikket is a függők közé sorolom. Ettől függetlenül van igazság a főszerkesztő mondatában. Egy független kisvállalkozás akkor tehet szert némi nyereségre, ha nem akar háromnál több újságírót eltartani. Egy alapítót, aki nem föltétlenül műszaki zseni, egy számítástechnikában járatost, aki működteti az infrastruktúrát, és egy lóti-futi riportert. Ha e mértéket sikerült betartani, akkor a kisvárosi-nagyközségi újság a felszínen maradt, és manapság a helyi portál is megtalálja a számítását.      

„Esetleg közös finanszírozási és elosztási projektekkel is kísérletezhetnének a független médiumok, ami nem könnyű feladvány, mert most az egymás közti verseny is ez ellen hat.” (Haraszti Miklós liberális médiapolitikus, Népszava, 2021. október 30.) Ez kínos téma azokban a megyei jogú városokban, amelyeket ellenzéki polgármester irányít. A 10-20 milliárdnyi költségvetésből jut néhány százmillió a kommunikációra, amelyet az önkormányzati Médiacentrum költ el. Egy fillért sem kapnak azonban a nem önkormányzati médiumok. Holott a Gazdasági Versenyhivatalnak volt olyan döntése, hogy az önkormányzati testület köteles annyi pénzt megszavazni az alternatív helyi lapnak, amennyit az önkormányzati újságnak adott. E döntést a Kúria megsemmisítette.   

„A kiáltó ellentmondásokat zömmel a független portálok újságírói veszik észre.” (Tamás Ervin újságíró, Jelen.media.hu, 2022. augusztus 7.) Ez betűről betűre helyeselhető megjegyzés. Azért nem értelmezem, mert összekapcsolható a tízedik idézettel

„A magát függetlennek tekintő sajtó középre helyezkedik az önkény és a demokrácia között.” (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, Facebook.com, 2024. június 26.) Ez csak látszat. A jelenség mögött az rejlik, hogy a Demokratikus Koalíció szívesebben veszi a tőle függő, mint a tőle független nyilvánosságot. Például tagadja, de érzékelhető kapcsolata a NyugatiFény.hu portállal. Azért kárhoztatom a pártvezető újságíró-ellenes megnyilvánulásait, mert a médiának nem az a dolga, hogy megdöntse a rendszert, hanem hogy érdemben tájékoztassa a választópolgárokat.

„Magyarországon megszűnt a kormánytól független helyi és megyei sajtó.” (Hargitai Miklós újságíró, a MÚOSZ volt elnöke, Népszava, 2024. augusztus 22.) Ezért lett volna jó szembeállítani a másik MÚOSZ-elnök, Bodor Pál álláspontjával. Miközben ugyanis a kormányzat gleichschaltolta (összehangolta, politikai céljainak alárendelte) a megyei sajtót, a helyi sajtó függetlensége nemhogy megszűnt volna, hanem fejlődésnek indult. Ennek oka a Magyar Péter-jelenség. A Tisza-politikus egy híján 200 településen mutatta meg magát, több százezren hallgatták, és e népes összejövetelekről a megyei sajtó „elfelejtett” beszámolni. A helyzet iróniája, hogy a kormányzati elhallgatás teremtette meg az érdeklődést a Magyar Péter fellépéseiről és mozgalmáról beszámoló portálok iránt. E bizalmi tőkét azóta a független vidéki portálok ügyesen kamatoztatják. Erről szól majd a MÚOSZ-székházban elhangzó előadásom.  

„Mi vagyunk a független média legdiszkrimináltabb szereplője.” (Bolgár György műsorvezető, Klubrádió, 2024. augusztus 30.) A diszkrimináció ugyebár hátrányos megkülönböztetést jelent. A Klubrádiót kétségkívül a hallgatóság tartja el, évente körülbelül 500 millió forintot küld neki. A három-négy újságírót eltartó kisvárosi szerkesztőségek beérnék a közönség 15-20 millió forintos érdeklődésével is.      

„Minden valóságfeltáró kezdeményezésre adnék pénzt. hogy ne csak a botrányok és a politikailag gyorsan learatható sztorik érkezzenek vidékről.” (Závada Pál író, Népszava, 2024. október 18.) A szerző valaha szociológus-szociográfus volt, ez minden regényén meglátszik. Fején találta a szöget. Ha ugyanis egy szerkesztőség a választási kampányban robbant ki botrányt, akkor biztos, hogy nem független.

komment

Médianapló - Orbán: "Jó lóra tettünk" (Lefülelt mondatok, 24.11.02.-10.)

2024. november 10. 14:22 - Zöldi László

A legutóbbi napokban Schmidt Mária szájerezett, Lendvai Ildikó orbánozott, Gyurcsány Ferenc trumpozott, Hadházy Ákos keletezett, Kelemen Hunor pedig számolt.

 

A törvény is lehet törvénytelen, ha káros a köznek. (Rózsa Péter műsorvezető, Klubrádió, november 2.)

Egymillió-kétszázezren vagyunk. (Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a romániai magyarságról, Magyar Rádió, november 3.)

Aki a túlerőt nem tiszteli, az nem hős, hanem bolond. (Somkúti Bálint publicista, Facebook.com, november 4.)

Most is igazolódott, hogy kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna. (Csépányi Balázs újságíró, Magyar Nemzet Online, november 5.)

Tudására elemzőként és tanácsadóként nagy szüksége van a XXI. Század Intézetnek és Magyarországnak. (Schmidt Mária főigazgató Szájer Józsefről, Telex.hu, november 6.)

Szájer visszahívásával Orbán 19-re húzott lapot. (Föld S. Péter újságíró, HírKlikk.hu, november 6.)

Elszólásnak látszó kibeszélések arról, hogy az erősebb ellenféllel szemben bolond, aki harcol. (Bartus László újságíró kormánypárti megmondó-emberekről, Amerikai Népszava, november 6.)

A két vezetőnek ugyanarra a rugóra jár az agya. (Fekete Rajmund, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója Orbánról és Trumpról, Magyar Rádió, november 6.)

Pocsékabb lesz a világ most egy darabig Trumppal. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, Facebook.com, november 6.)

Egy darabig nem kell számolnia az USÁ-ból érkező kritikákra. (Lendvai Ildikó szocialista politikus Orbán Viktorról, Facebook.com, november 6.)

Szövetségi rendszerek helyett üzleti megközelítésű alkukban hisz. (Magyari Péter újságíró Trumpról, Válasz Online, november 6.)

 A politikusok egója mindig hibátlanul működik. (Horváth Gábor újságíró, Népszava, november 7.)

A Tisza sérülékeny, merthogy pártként alig, vagy inkább sehogy sem létezik. (Ripp Zoltán történész, Magyar Narancs, november 7.)

Magyar Péter egyszemélyes show-műsorának kirobbanó sikeréhez lízingelt pártnevet. (Lányi András publicista, Magyar Hang, november 8.)

Szájer József visszamászott a közéletbe. (Frank Zsófia újságíró, Népszava, november 8.)

Szép a párttól, hogy segíti a lebukottakat. (Tóta W. Árpád publicista Szájer Józsefről, Facebook.com, november 8.)

Mi, magyarok jó lóra tettünk. (Orbán Viktor miniszterelnök Trumpról, Magyar Rádió, november 8.)

Úgy kommentálta az eredményt, mintha ő győzött volna Amerikában. (Szily László újságíró Orbán Viktorról, 444.hu, november 8.)

A most formálódó új ellenzéknek is érdemes keletre tekintenie, hogy lássa, mit hoz a jövő, ha nem teszünk ellene időben. (Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, Facebook.com, november 9.)

Ki gondolta volna, hogy az Orbán-rezsim agóniáját egy jogász óvatlan pillantása indítja el, amellyel észreveszi a kegyelmi ügyet egy évvel az aláírása után? (Balassa Tamás újságíró, Népszava, november 9.)

Már biztosan túl van pályafutása csúcsán. (Tamás Róbert publicista Orbán Viktorról, Kolozsváros.com, november 10.)

komment

Médianapló - Tíz mondat Orbán Viktortól (Magyar Rádió, 24.11.08.)

2024. november 09. 10:39 - Zöldi László

/Az amerikai elnökválasztásról/ Olyan nagy győzelem, hogy nemcsak a Holdról, hanem a Marsról is látszik.

Mi, magyarok jó lóra tettünk.

/Trumpról/ Igazi üzletember, utálja a háborút.

A háború talán a legforróbb krumpli.

Brüsszelben van a kígyó feje.

Mi azért vagyunk sikeresek, mert föllázadtunk.

Mi, magyarok a szervezésben nagyon erősek vagyunk.

Nem vagyunk kicsik, ez egy nagy nemzet.

/A Budapestre érkezett európai miniszterelnökökről/ Egy nagy kultúra vendégei voltak.

A magyar kormány mögött van az emberek józan többsége.

 

(A magyar miniszterelnök tizennégyszer köszörülte a torkát a huszonhat perces interjúban.)

komment

Médianapló - Egy nyolcszáz könyves író nyolcvan évéről

2024. november 08. 15:12 - Zöldi László

Nemere István nyolcvanadik születésnapja alkalmából blikkfangosabb címet is kitalálhattam volna, megbabonázott azonban a korát és az életművét jelző nyolcas szám. Ráadásul úgy vettem észre, hogy a kritikusok ritkán értelmezik a könyveit. Inkább újságírók beszélgetnek vele. Kimennek a megyeszékhelyen rendezett vásárokra, hogy interjút készítsenek a köteteit személyesen árusító szerzővel. Tanúsíthatom, hogy sorba állnak az emberek, mert csak így juthatnak dedikált példányhoz.

Nemere István népszerű író, aki kiesett az irodalom kegyéből. Tagja ugyan külföldi írószervezeteknek, ám a Magyar Írók Szövetsége ötször is elutasította a felvételi kérelmét. Már nem is kéri. Megelégszik azzal, hogy a könyvei tizenegymillió példányban jelentek meg. Abban nem vagyok biztos, hogy pontosan nyolcszáz kötete látott-e napvilágot. 2019-ben lett világrekorder 758-cal, és az is tudható, hogy évente tizenöt-húsz új kötete jelenik meg.

1974-ben lett elsőkötetes író a novelláival, és 1977-ben ismerkedtünk meg. Akkor fedezte föl az Élet és Irodalom legendás szerkesztője, Katona Éva. Amikor megtudta, hogy kalandos életű fiatalember négy évig dolgozott mentősként, az ÉS utolsó oldalára kért tőle írást. A riport Két deci benzin címmel jelent meg, és országos visszhangot keltett. A szerző azt írta meg, hogy az Országos Mentőszolgálat rohamkocsijai nem mehettek hetven kilométernél nagyobb sebességgel. Egy súlyos balesethez az a Nysa-gépkocsi, amelyen ő is szolgált, tizenhat perc múlva érkezett, és a kisgyerek életben maradhatott volna, ha nem kellett volna spórolni a benzinnel.

A riportot az egészségügyi miniszter helyettese, Dr. Medve László kifogásolta (később ő lett a miniszter). A botrány szele nem sodorta el a szerkesztőséget. A felsőbb szervek nem merték, vagy merték volna, de nem akarták perbe fogni a hatvanezer példányban megjelenő ÉS-t. A folytatást azonban, amely az Új Forrásban látott napvilágot, büntették. Példát statuáltak a kisebb példányszámú és csekélyebb tekintélyű tatabányai folyóirattal.

Az ÉS munkatársai fellélegeztek, bár lelkifurdalást éreztünk. Engem bíztak meg azzal, hogy vegyek részt az esztergomi járásbíróság tárgyalásain. Az ítéletre már nem emlékszem, de a főszerkesztőt, Payer Istvánt leváltották. Néhány évtized múltán azon tűnődöm, vajon ezért kapott-e gellert Nemere István pályafutása az irodalmi életben. Vagy meghökkentő termékenysége rettentette el az irodalomtörténészeket attól, hogy számba vegyék a halmozódó könyveit? Esetleg az nem tetszett nekik, hogy ponyván árulta a köteteit?

E kérdésekre nincsenek válaszok, amelyek talán már sosem derülnek is. A pályafutás azonban elkezdődött, már csak azért is, mert a rokonszenves írónak többször sikerült biztonságos hátteret teremtenie. Jártam az esztergomi otthonában és a csengelei (Szeged melletti) tanyáján. Megismertem a második és a harmadik feleségét, akik nemcsak a háztartását vezették, hanem az alkotó munka feltételeiről is gondoskodtak. Nemere István az egyik interjúban be is vallotta, hogy nála „Az írás a prioritás, nem csoda, hogy három feleség sem bírta ki ezt.”

Néhány éve egy szabolcsi faluba költözött a negyedik feleségével. Tiszaeszlár történelmi nevezetességű hely. Innen való Solymosi Eszter, akinek a halálához kötődik a XIX. század talán legnagyobb visszhangú pöre. Nem lepődnék meg, ha az író-riporter a történtek nyomába eredne, és életművét a nyolcszáz-valahányadik könyvvel koronázná meg.            

 

Tíz mondat Nemere Istvántól

 

Minden érdekel, amit „elzárnak” előlem. (Zalai Hírlap, 1999. november 8.)

Nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy több hónapig dolgozom valamin, ami aztán nem kell senkinek. (Napvilág.net, 2005. október 1.)

Lassan és gyorsan is ugyanúgy lehet rosszat írni, mint jót. (Délmagyarország, 2008. január 17.)

Majd meglátjuk, ki lesz lábjegyzet néhány év múlva. (Index.hu, 2008. október 12.)

Az ihletben nem hiszek, mert akadályozza a rendszeres munkát. (Bookline.hu, 2009. június 29.)

Az irodalmi élet nem kényeztetett el. A rendszerváltás előtt azért, mert nem tartoztam oda, a rendszerváltás után meg azért, mert nem tartoztam sehova. (Fejér Megyei Hírlap, 2009. augusztus 1.)

Az igazság hírvivőjének tekintem magam. (Kelet-Magyarország, 2016. április 4.)

Mióta magyarok élnek a földgolyón, senki nem írt ennyit ezen a nyelven. (Békés Megyei Hírlap, 2021. augusztus 9.)

Negyven éve szabadúszóként is boldogulok. (Blikk.hu, 2021. augusztus 14.)

Nem nyilvánulhatok meg egyik oldal mellett sem, mert abban a pillanatban elvesztem az olvasóim felét. (Magyar Hang, 2024. szeptember 20.)

 

Tíz mondat Nemere Istvánról

 

Lepipálhatatlan, ő csak ebben az évben tizenhat darab magyar irodalmi művet mondhat a magáénak. (Kálmán C. György irodalomtörténész, Beszélő, 1999/10.)

Jóllehet 176 centiméter magas, de sámlira kellene állnia, ha egymásra tornyozott könyveiből a legfrissebbet akarná levenni. (Szántó Gábor újságíró, Mai Nap, 2001. január 7.)

Ha az Egyesült Államokban vagy Angliában, Franciaországban élne, gazdag, világhírű író lenne. (Kellei György veszprémi újságíró, Napló, 2004. november 6.)

A ma élő írók közül Nemere István a leghíresebb eszperantista. (Bogár Zsolt újságíró, Magyar Narancs, 2007. január 25.)

Harminchat álnéven adta közre műveit, de Nemere csak egy van. (Mórocz Károly tatabányai újságíró, 24 Óra, 2008. szeptember 18.)

Rosszul érzi magát, ha nem ír napi negyvenezer leütést. (Valuska László újságíró, Index.hu, 2008. október 12.)

A legtermékenyebb magyar író. (Nyemcsok László békéscsabai újságíró, Békés Megyei Hírlap, 2010. május 31.)

Kínosan ügyel a pontosságra. (Matyasovszki József nyíregyházi újságíró, Kelet-Magyarország, 2016. április 4.)

A világ legtöbb művet jegyző szerzője. (Csatári Henriett újságíró, Blikk.hu, 2021. augusztus 14.)

Némi sértettség is felsejlik a mondataiból. (Vass Norbert újságíró, Könyves Magazin, 2024. szeptember 4.)

komment

Médianapló - Milyen kutyából nem lesz szalonna?

2024. november 07. 15:43 - Zöldi László

 A félhivatalos kormánypárti szócső, a Magyar Nemzet egyik munkatársa majd’ minden nap ír valami elmarasztalót a másik politikai oldal egy-egy szereplőjéről. Ezúttal például Ágh Attilát tűzte a tolla hegyére.

A neves szociológus és politológus túl van a nyolcvanon, és élemedett kora miatt valaha még tudományos szocializmust is tanított. Ez manapság főbenjáró vétek a kormánypárti nyilvánosságban, függetlenül attól, hogy az egyetemi oktató esetleg becsukta az előadóterem ajtaját, és azt mondott a diákoknak, amit a szellemi felkészültsége és a bátorsága megengedett. Íme, Csépányi Balázs elmarasztaló sorai: „Nincs mese, a tények magukért beszélnek. A vér nem válik vízzé, most is igazolódott, hogy a kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna.”

Ha élne még Hernádi Miklós szociológus, a legjobb magyar közhely-kutató, akkor megnyalná mind a tíz ujját. Négy közmondás található ugyanis két mondatban, ez alighanem országos csúcs. Mégis csupán az utolsó szólás eredetét vizsgálom. Előtte azonban egy általános megjegyzés. A politikusok és az újságírók között az is különbség, hogy a sajtó munkatársai megrekednek a közmondásoknál. A politikusok viszont igyekeznek értéket, vagy legalábbis „értéket” kölcsönözni a régi szólásoknak.

Így lesz belőlük szájról szájra szálló ige, amely épp attól szállóige, hogy nem föltétlenül újságírók, hanem ismert politikusok veszik a nevükre. Hajlamosak vagyunk egy-egy politikust vélni a forrásnak, holott az alapmondat egy kocsma kockás abroszánál vagy egy kávéház márványasztalánál hangzott el. Ezzel magyarázható, hogy a magyar szállóige-szakirodalom egyik klasszikusa, Alexander Bernát filozófus szerint „A nép szállóigéje a közmondás, a művelt ember közmondása a szállóige.”

Érdemes a két fogalom közti átmenetet is vizsgálni. Már csak azért is, mert az alapmondás története kalandos. Az írott forrásokban 1613-ban bukkant föl, amidőn a korszak legműveltebb magyarja, Pázmány Péter így fogalmazott: „Szalonna nem lészen kuvaszból.” Bíboros urunk, az ellenreformáció kezdeményezője nem a kutya kifejezést használta, hanem a birkák terelésére betanított kuvaszt. Elégedetlen lehetett azonban a fogadtatással, mert finomított rajta: „Perzseléssel szalonna nem lesz a kuvaszból.” Nem az elkényeztetett ölebekre, nem is a pocakot eresztett pincsikre utalt tehát, hanem a nyargalászástól karcsú pásztorkutyákra.

Néhány évszázadig e pusztai jelentés jellemezte a gyűjteményekben felbukkanó kutyás-szalonnás hasonlatokat. A szalonna állandó elem maradt bennük, a kutya rokon értelmű kifejezései pedig váltakoztak. Erdélyi János 1851-ben jegyezte föl, hogy „Van, mint a zsidónak szalonnája.” Amire utalt a közmondások kutatója, az tulajdonképpen nincs is, elvégre a hagyománytisztelő zsidók nem esznek disznóhúst.

A Trianon előtti magyar nyelvű sajtóban a nincsséget és a kutyaságot jelző szólás tartalma azért nem vegyült, mert a kiegyezés utáni Osztrák-Magyar Monarchiában a magyar birodalomrész fele magyar, fele nemzetiségi arányát az asszimilálódó zsidók billentették a magyar oldalra. Trianon után azonban, a harmadára szűkített Magyarországon már nem volt szükség az elmagyarosodott zsidók segítségére az ország uralásában.

Székely István, a Hyppolit, a lakáj című film rendezője, aki az 1938-as zsidótörvény után elhagyta az országot, évtizedekkel később, 1975-ben idős emigránsként cikket írt egy izraeli magyar újságba. Idézem: „Az 1919-es fehérterror napjaiban az aszódi Fő utca házfalára ilyesféle feliratokat mázoltak: ’Kutyából nem lesz szalonna - Zsidóból nem lesz magyar.’” A házfalon olvasható jelmondatból kibontakozó szemlélet és hangvétel jellemezte a két világháború közti, csonka-magyarországi sajtót.

De vajon a zsidók miért óvakodtak a sértéshústól? Egy mintegy háromezer éves magyarázat szerint Judea lakói a filiszteusok uralma alá kerültek, és az asszimilációt (a beolvadást, a megszállókhoz való hasonulást) azzal hárították el, hogy az étkezésben különböztették meg magukat a hatalmon lévőktől. Disznóhúst azonban a muzulmánok és a hinduk sem esznek, nyilván más okokból. „A kutyából nem lesz szalonna.” más etnikumoknál és vallásoknál pedig akár azt is jelentheti, hogy például a Távol-Keleten fogyasztják a kutyahúst. Megtapasztalták, hogy a legkövérebb kutya hastáji rétegeiből sem fejthető le olyan vastag szalonna, mint a disznóéból.  

A közmondás pályafutásában újabb állomást jelentett 1945. Először Farkas Mihály belügyi államtitkár használta a nyilvánosságban. Majd Rákosi Mátyás, a koalíciós kormány miniszterelnök-helyettese az országgyűlés elé terjesztette a VIII. törvénycikkelyt, amelyet az újságírók Lex Sulyoknak neveztek el. A magyar kommunisták vezetője az egyik legjelentősebb politikai ellenfelére utalt, Sulyok Dezsőre. Ezt mondta róla: „Van még egy képviselő, aki 1935-ben a Nemzeti Egység Pártjának volt a tagja… Most aztán kiderült, hogy kutyából nem lesz szalonna.”

E mondattal kezdődött ama képviselők kiszorítása az országgyűlésből, akik a Horthy-korszakban a kormánypárt tagjai voltak. Az idézet pontos, de nem egyértelmű, hogy mikor és hol hangzott el. Egy forrás szerint Rákosi a Magyar Rádióban jelentette ki 1947. április 12-én, de ezt még ellenőrizni kell. A már-már teljhatalmú politikus az 1948/49-es hatalomátvétel után szintén utalgatott a szólásmondásra, de akkor inkább a kulákoknak (a módosabb gazdáknak) tartogatta.

A Kádár-korszak második felében, például a múlt század nyolcvanas éveiben a rendszer irányítói már kevésbé élezték a társadalmi csoportok közti feszültségeket. A nyilvánosságban alig használták az ellenségképzéshez illő hasonlatot. Az ellenzékiek viszont éppen vele jellemezték az értelmiségi közérzetet és a társadalmi-gazdasági folyamatok megreformálhatatlanságát.

Mint a bejegyzésem utáni összeállításból kiderül, többen is Tamás Gáspár Miklósnak tulajdonítják az immár sokadszor hozzácsapott, többnyire jelzőkkel dúsított jelentéstartalmat. Kétségtelen, hogy 1988. november 13-án, a Jurta Színházban arról beszélt az SZDSZ szervezeti előzményében, a Szabad Kezdeményezések Hálózatában politizáló filozófus, hogy a bolsevik kutyából nem lesz demokratikus szalonna. Azért nem tettem ki az idézőjelet, mert e kijelentésnek, amelynek elhangzását többen is megerősítették, egyelőre nincs sajtóbeli nyoma.

Még az sem biztos, hogy TGM így mondta. Van ugyanis olyan változat, amely szerint nem állított, hanem kérdezett. Valahogy így: vajon a bolsevista kutyából lesz-é demokratikus szalonna? Meg is unta a pontatlan idézgetéseket, és 2006. október 6-án ezt a szöveget juttatta el a Magyar Távirati Irodához: „Mindazok, akik 1988-ban, a Magyar Népköztársaságban, a Varsói Szerződés tagállamában nyilvánosan ilyet mondtak, azok idézhetnek. Mások nem.”

A szállóigésített közmondás kalandos sorsában az újabb fordulat 2001-ben következett be. Az ellenzékben lévő MSZP Medgyessy Pétert indította miniszterelnök-jelöltként. A hitelrontásra Kövér László vállalkozott. A Fidesz képviselője így „köszöntötte” a régi-új politikust: „Internacionalista bolsevik kutyából nem lesz nemzeti demokrata szalonna.” Ő nem kérdezett, hanem állított, aminek nyoma van a sajtóban.

Azért hivatkoznak rá szívesebben az ellenzéki politikusok és újságírók, mert akkor nem kell végiggondolniuk, vajon milyen kutyából lett (avagy nem lett) demokratikus szalonna. Holott nem is nagyon kéne választaniuk Tamás Gáspár Miklós és Kövér László elsősége között. Elég, ha visszakövetik a nagy hírre vergődött mondatot 1916-ig. Akkor mutatták be Szirmai Albert operettjét. A Mágnás Miska librettóját Bakonyi Károly írta, a dalszövegeket pedig Gábor Andor.

A jelek arra utalnak, hogy a költő és kabarészerző vette először nevére a nagy hírre vergődött közmondást. Az operett talán legismertebb slágerét, a Csiribiri, csiribiri kék dolmány-t eredetileg a szubrettet (Marcsa mosogatólányt) játszó Fedák Sári énekelte, aki a Kutyából nem lesz szalonna-mondattal jellemezte a két tökkelütött grófot, Pixit és Mixit. Mi, utókori nézők azonban inkább a tévében gyakran sugárzott filmváltozatot ismerjük.

Az 1949-ben forgatott filmben a korszak vezető színésznője, Mészáros Ági jelenítette meg Marcsát. Úgy csúfolta meg a lüke grófokat, hogy az őket játszó Latyikkal, Latabár Kálmánnal és Árpáddal ropta a táncot. Az ominózus mondat a colos Latyira jutott. Íme: "Kutyából nem lesz szalonna, / A suszterből nem lesz primadonna, / Szalmalángból vulkánkráter, / Nyúlból nem lesz hózentráger."  A dalok szövegét Békeffi István igazította a filmhez, és egyelőre nem sikerült kideríteni, vajon a változtatás érintette-é a négysoros versike első mondatát.

Amíg ez kiviláglik, átmenetileg azzal zárom eme eredetnyomozást, hogy a közmondás-szállóige névvel megjelölhető forrása Gábor Andor. A leleményesen bugyuta szöveg először 1916. február 12-én hangzott el a budapesti Király Színházban.

 

Tíz mondat egy közmondásból lett szállóigéről

 

Mi csak lehetőséget akartunk adni, hogy jóvátegyék múltbeli bűneiket. (Bekiabálás: Kutyából nem lesz szalonna!) Igen, kutyából nem lesz szalonna, ezt ténykedéseik igazolják. (Farkas Mihály belügyi államtitkár az új hadseregbe átvett rég tisztekről egy debreceni nagygyűlésen, Néplap, 1945. augusztus 7.)

A ’19-es fehérterror napjaiban az aszódi Fő utca házfalára ilyesféle feliratokat mázoltak: „Kutyából nem lesz szalonna - Zsidóból nem lesz magyar.” (Székely István filmrendező, Új Kelet, 1975. november 14.)

Lehet-e kutyából szalonna? Lehet, hogy egy szelídebb kutya lesz belőle, de bizony kutyából soha nem lesz szalonna. (Kornai János közgazdász a gazdasági reformról, Mozgó Világ, 1990/4.)

A Szovjetunió menthetetlen, a kommunizmus menthetetlen, reformok itt soha nem lesznek. A reform illúzió, kutyából nem lesz szalonna. (Heller Ágnes filozófus az 1956 utáni értelmiségi életérzésről, Kortárs, 1998/5.)

Internacionalista bolsevik kutyából nem lesz nemzeti demokrata szalonna. (Kövér László Fidesz-politikus Medgyessy Péterről, az MSZP miniszterelnök-jelöltjéről, Magyar Hírlap, 2001. augusztus 11.)

Globális kutyából nem lesz bioszalonna. (Vona Gábor Jobbik-politikus, Népszabadság, 2013. január 28.)

Lehet ugyan azt mondani, meg viccesen is hangzik, hogy kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna, de Nagy Imréék történetesen azt példázzák, hogy kommunistából válhat hazafi. (Kárpáti János újságíró, 168 Óra, 2020. június 17.)

Vannak, akik Kövér Lászlóhoz kötik a „kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna” bonmot-t. Az igazság azonban az, hogy a mondás valójában Tamás Gáspár Miklóstól hangzott el először 1988-ban, a Jurta Színházban. (Gulyás Balázs újságíró, Magyar Hang, 2021. november 26.)

Kutyából nem lesz szalonna, Erdély pedig sohasem lesz román közigazgatási egység. (Pilhál Tamás újságíró, Magyar Nemzet Online, 2023. július 27.)

Most is igazolódott, hogy kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna. (Csépányi Balázs újságíró Ágh Attila politológusról, Magyar Nemzet Online 2024. november 5.)

komment

Médianapló - Tíz mondat Trumpról

2024. november 06. 10:05 - Zöldi László

Jobb hely lesz a világ az új amerikai elnökkel. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2016. november 11.)

Ez az úr lehet, hogy nyolc évig lesz, s nem sok empátiával Európa iránt. (Farkasházy Tivadar újságíró, Népszava, 2016. november 12.)

Az illiberális demokrácia eddig magyar szabadalom volt, de Trump győzelmével világszabadalommá vált. (Szilágyi Ákos esztéta, 168 Óra, 2017. február 9.)

Trump nem tud Orbán lenni, mert az amerikai intézményrendszer erős. (Avar János újságíró, volt washingtoni tudósító, Facebook.com, 2018. november 29.)

Trump tervei megegyeznek Magyarország érdekeivel. (Orbán Viktor miniszterelnök, M1, 2024. március 10.)

Végre lehet megint magyarbarát elnök Amerikában. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2024. július 19.)

A retorikája nem különbözhet nagyon tőle. Őszinte ember. (Demény Péter költő, Transtelex.ro, 2024. szeptember 11.)

Pocsékabb lesz a világ most egy darabig Trumppal. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, Facebook.com, 2024. november 6.)

Győzelme mögött semmiképpen sem lehet csak annyi a magyarázat, hogy egy bolond. Az amerikaiak többsége őt választotta. (Somogyi Zoltán szociológus, Facebook.com, 2024. november 6.)

A biztonság és anyagi jólét reményében hajlandók eltekinteni jellemének árnyoldalaitól. (Horváth Gábor újságíró, volt washingtoni tudósító az amerikai választókról, Népszava.hu, 2024. november 6.)

 

komment

Médianapló - Riport-e az interjú?

2024. november 04. 13:27 - Zöldi László

A Népszava legjobban szerkesztett rovata a Szép Szó. Szerkesztője azért van könnyebb helyzetben, mert a munkájával csak szombatonként szembesülnek az olvasók. A napi rovatok szerkesztőivel ellentétben van elég ideje arra, hogy alaposabban fésülhesse át a kéziratokat.

Újságot persze lehetetlen hibák nélkül csinálni, ezért becsúszik egy-egy szerzői elírás, szerkesztői figyelmetlenség. Például az október 26-i számban Lengyel László publicisztikája látott napvilágot a Szép Szó első oldalán. A közgazdász-politológus publicista gyakori témájáról, az Orbán-rendszerről tűnődött. Szóba hozta az Európai Parlament minapi vitáját, amely az itthoni nyilvánosságban is nagy visszhangot keltett.

Az elemzésben tetemes helyet kapott egy német kereszténydemokrata politikus. Weber úr a magyar miniszterelnök talán legfőbb vitapartnere volt a strasbourgi ülésteremben. Kár, hogy a keresztnevét elírta Lengyel László, és a Manfred helyett Martin Weber olvasható. Az ilyesmi mindnyájunkkal megtörténhet, és egyebek mellett arra találták ki a szerkesztőt, hogy az efféle hibákat rellexszerűen kijavítsa. Sajnos ezt a Szép Szó szerkesztője elmulasztotta.

Ezt nem tettem szóvá nyilvánosan, elég lett volna hozzá egy Messenger-üzenet is. Csakhogy a következő számban felbukkant egy újabb tévedés, amely már ártalmasabb. November 2-án, vagyis a múlt szombaton megjelent egy publicisztika A hazai televíziózás fekete napja címmel. Sifter József, a Szép Szó rendszeres külső munkatársa szociológusi alapképzettséggel tűzött a tolla hegyére egy szintén strasbourgi epizódot. Ama péniszhadjáratot, amelyet az emlékezetes vita után a kormánypárti sajtó kezdeményezett a Tisza Párt vezetője ellen.

Egy zsebre dugott kézről készített pillanatképet egy operatőr, és a felvétel végigfutott az államilag irányított nyilvánosság fórumain. A karaktergyilkossági kísérletet vélte Sifter József a magyar nyelvű tévézés mélypontjának, nem is ok nélkül. Közben pedig megjegyezte Orbán Viktorról: „Minden péntek reggel a miniszterelnökkel készített riportot hallhatunk.” Az, hogy nem véletlenül használta a riport kifejezést, a folytatásból derül ki, amikor országunk első emberét riportalanynak nevezte.

A hiba korántsem egyedi. Jellemző azokra a közéleti személyiségekre, akik nem jártak újságíró iskolába. Önszántukból sem vettek elő műfajelméleti tankönyvet, ha már úgy hozta a sors, hogy gyakran kérdezik őket az újságírók. Egyikük példáját idézem is a bejegyzés utáni összeállításban. A riportnak titulált beszélgetések böcsületes neve ugyanis interjú. Az emberi beszélgetés megörökítése újságírói eszközökkel.

Ha tehát azzal a céllal találkozik (fut össze) az újságíró és a közéleti személyiség, hogy valamiről szót váltsanak, akkor azt interjúnak nevezzük. Következésképpen a beszélgetés civil részese interjúalany. A riport viszont a sajtóműfajok legösszetettebbike. Nem elemzés, mint a publicisztika, hanem ábrázolás, egy helyzet feltárása. Lehet benne tudósítás a történtekről, glossza a szereplők jellemzéséről, novella a sorsokról. S interjúrészlet is, amikor a riporter beszélteti a szereplőket. Ha van köztük politikus is, akkor ebben a tekintetben nevezhetjük riportalanynak. Csakhogy az a helyzet, amikor a Magyar Rádió stúdiójában rendszeresen vendégül látják a miniszterelnököt, klasszikus interjúhelyzet, még ha a műsorvezető nem áll is a helyzet magaslatán.

Egy szociológus nyilvánosan is tévedhet, elvégre nem mozog otthonosan a sajtóműfajokban. De ha publicisztikában elemzi a magyar nyelvű televíziózás egyik mélypontját - egyébként figyelemre méltó módon -, akkor bizony csökkenti a mondandó hitelességét a közéleti személyiségekre jellemző tévedés. Sajtószakmai amatőrségét kellett volna pontosítania a Szép Szó szerkesztőjének. Hisz’ feltételezhető róla, hogy az interjút képes megkülönböztetni a riporttól.

 

Tíz mondat az interjúról

 

Csak interjúban lehet kitenni indoklási kényszernek azokat, akik belemámorosodnak hatalmi helyzetükbe. (Mester Ákos újságíró, 168 Óra, 2010. december 2.)

Interjút akar? Hallgasson végig, mert nem azért vagyunk, hogy az újságíró beszéljen, hanem azért, hogy én beszéljek. (Hegedűs Zsuzsa szociológus, miniszterelnöki tanácsadó, Népszabadság, 2011. augusztus 2.)

Én arra törekszem, hogy az interjú dokumentum legyen, az akkor és ott történtek dokumentuma. (Veiszer Alinda újságíró, Vasárnapi Hírek, 2012. december 16.)

A politikus akkor veszít a nyilvánosság előtt, ha a viselkedéséből kiderül, hogy a legszívesebben ő készítene magával interjút. (Zöldi László újságíró, Print&Publishing, 2015. március 15.)

Ma már csupán olyan interjú készülhet bizonyos emberekkel, amelyekbe igazság csak utólagos beírásokkal kerülhet. (Dési János újságíró, B1blogcsalád, 2017. január 4.)

Mostanában rengeteg riport készült velem. (Gálvölgyi János színész, ATV, 2018. május 28.)

Én olyan interjúkat és szituációkat nem keresek, és nem vállalok, ahol eleve lehet látni, hogy rosszindulatú ember előítéletes kérdéseket tesz föl. Köszönöm, nem kérek ebből. (Orbán Viktor miniszterelnök, Hír TV, 2019. január 10.)

Az interjú attól jó, ha el tudom érni, hogy az alany érdekesnek érezze magát. (Farkas Erika rádióriporter, Magyar Hang, 2019. május 10.)

A szokásos pénteki rádiós „interjú” is olyan volt, mintha véletlenszerűen kihúzott volna két kártyát a bevált kommunikációs panelek paklijából. (Hanula Zsolt újságíró Orbán Viktorról, Telex.hu, 2022. június 12.)

Nehezen tűri a kritikát élő interjúszituációban, és ez nem sok jót jelez előre a médiával, sajtóval való kapcsolatában, amennyiben kormányfő lesz belőle. (Nagy Attila Tibor politológus Magyar Péterről, Facebook.com, 2024. október 7.)

komment

Médianapló - Puzsér: "Erdély Orbán érzelmi-lelki gyarmata" (Lefülelt mondatok, 24.10.26.-11.03.)

2024. november 03. 14:16 - Zöldi László

A legutóbbi napokban Orbán Viktor keletezett, Gyurcsány Ferenc dékázott, Raskó György gazdálkodott, Tóta W. Árpád nemzetizett, Föld S. Péter pedig parraghozott.

 

A magyarországi antiszemitizmus nem túlságosan kirívó, de létezik. (Csepeli György szociálpszichológus, Népszava, október 26.)

Erdély nem egyszerűen csak jobbos, hanem Orbán érzelmi-lelki gyarmata. (Puzsér Róbert publicista Kolozsvárott, Transtelex.ro, október 27.)

A DK-s polgármesterek építik az országot, és nem hazahordják. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, Facebook.com, október 28.)

A lyukas zászló az egységes magyar nemzet tulajdona. (Gajdics Ottó újságíró, Magyar Nemzet Online, október 29.)

Az igazi úriembert onnan kitiltják. (Pozsonyi Ádám publicista a WMN-portálról, Demokrata.hu, október 29.)

A gazdasági semlegesség kitalált, megálmodott fogalom. (Dávid Ferenc közgazdász, DK-politikus, Klubrádió, október 30.)

Nem a humor helyett trágár. (Bálint Natália blogger Pottyondy Edináról, Facebook.com, október 30.)

Nem is baj az, ha egy országban nem minden nemzeti. (Tóta W. Árpád publicista, Kispolgár.com, október 31.)

Volt idő, amikor a parlamentben több László volt, mint nő. (Fernengel Ági, A közélet iskolája igazgatója, Klubrádió, október 31.)

Parragh László most távozik, de emléke és az általa regisztrációs díjnak nevezett kötelező kamarai tagdíj még itt marad velünk. (Föld S. Péter újságíró, HírKlikk.hu, október 31.)

Orbán Viktor bizalmasa a kötelező kamarai hozzájárulás miatt közutálat tárgya lett. (Kovács Gábor újságíró, hvg.hu, október 31.)

Parragh László leváltása fontos üzenet a kormányfő számára. (Papp Zsolt újságíró, Népszava, október 31.)

Az elnök a kamarai fókusz helyett inkább gazdaságpolitikusként viselkedett. (Bánáti Anna és Brückner Gergely újságírók, Telex.hu, november 1.)

Az automatikus adóemelés javaslata adózási szakembert nem látott. (Angyal József adózási szakértő, ATV, november 1.)

Ha az Európai Unió nem folyósítaná a földalapú támogatást, akkor a magyar mezőgazdaság egyik évről a másikra fejre állna. (Raskó György agrár-közgazdász, HírKlikk.hu, november 1.)

Ha nyugaton nem tudjuk eladni a termékeinket, vegyék meg keleten. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, november 2.)

Fogadjuk végre el, hogy egy korszak véget ért, bármennyire fáj is a szívünk a sok szép, felemelő kudarc után. (Bruck András publicista a parlamenti ellenzékről, Facebook.com, november 2.)

A politikusok a megrendelői és haszonélvezői a kamu közvélemény-kutatásoknak, a rágalmakra épülő, karaktergyilkos sajtópogromoknak. (Hamburger Béla publicista, Hang.hu, november 2.)

A politikusok szégyenbe hozzák ellenfelüket, ami nagyon erősen befolyásolhatja a választók érzelmeit. (Farkas Eszter politológus, Népszava, november 2.)

A hazaárulózás virtuózává vált. (Tóth-Szenesi Attila újságíró Kövér Lászlóról, 444.hu, november 3.)

Legjobban működő felületünk a Facebook. (Halmos Máté, a CEU-s Szokratész-program vezetője, Klubrádió, november 3.)

 

komment

Médianapló - Tíz mondat a muszkliról

2024. november 02. 19:59 - Zöldi László

Muszkliból nem lehet demokráciát csinálni. (Szabó Iván MDF-politikus, volt pénzügyminiszter, Vas Népe, 1996. március 28.)

A kisgazdák követelései amolyan erőmutatványok. Nem a partnernek - a közönségnek kell megmutatni, hogy van itt muszkli. (Várkonyi Tibor újságíró, Magyar Hírlap, 1999. március 11.)

Gyurcsány Ferenc újabban középhatalmi muszkli mutogatásával is foglalkozik. (Eörsi István író, Népszabadság, 2005. szeptember 9.)

A puszta kéz ereje, a „muszkli” is többet ér manapság. (Tamás Pál szociológus, Népszabadság, 2005. december 23.)

Mire a liberálisok muszklit növesztenek, elmegy a hajó. (Mészáros Tamás újságíró, 168 Óra, 2007. október 11.)

Én is szívesen megmutatom a muszklijaimat, de versenyezzünk inkább abban, hogy melyikünknek van jobb programja. (Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Orbán Viktorról, Népszava, 2008. augusztus 30.)

A miniszterelnök itthon a muszkliját mutogatja, Brüsszelben pedig fölteszi a kezét. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök Orbán Viktorról,  YouTube.com, 2012. október 23.)

A karizma semmiképpen sem tévesztendő össze a muszklival. (Kristóf Attila újságíró, Magyar Nemzet, 2013. február 23.)

Újabban nekivetkőztek, az elegáns öltönyt ledobva egyre többször mutogatják a muszklit. (Lendvai Ildikó szocialista politikus a Fidesz-politikusokról, Népszava, 2020. június 13.)

A politikában a legfontosabb érv nem a muszkli, hanem a siker. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2024. október 4.)

komment
süti beállítások módosítása