Az ország első embere nyilatkozott a párizsi olimpiáról, az interjú néhány napja jelent meg a Nemzeti Sport online kiadásában. Azóta sokan foglalkoztak vele, ki-ki az érdeklődésének és az érdekeinek megfelelő mozzanatot emelte ki belőle. Ezeket most nem említem, a  csodálkozásnak viszont hangot adok. Arról ugyanis nem olvastam, ami talán a legjellemzőbb volt Orbán Viktor megnyilvánulásában.

A beszélgetés vége felé az interjút készítő újságíró rákérdezett a sportvezetés helyzetére is. A miniszterelnök ezt válaszolta: „Amikor az olimpia zárónapján Gulyás Michelle befutott, és megnyerte a viadalt, akkor a gyorsértékelést elküldtem a sportállamtitkárnak sms-ben. Ez egy szóból állt, így hangzott: ’Maradhat.’„ (Nemzeti Sport Online, 2024. augusztus 24.) A figyelemre méltó kijelentés megértéséhez vázolom a körülményeket, a textust megpróbálom elhelyezni a kontextusban.

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke előzetesen elképzelhetőnek tartotta a tíz aranyérmet is, ennek azonban csak a fele jött össze az olimpia utolsó napjáig. Végül is az öttusázó rendőrhadnagy fantasztikus futással hozta össze a hatodikat. Ha nem mentette is meg a hagyományosan jól szereplő magyar sportolók becsületét, legalább Schmidt Ádám sportért felelős államtitkárt megkímélte a leváltástól.

A kormányfő tömör és velős bejelentéséből kiderül, hogy öt aranyérem lett volna a törésvonal. Akkor nem egyetlen szót, hanem selyemzsinórt küldött volna az államtitkárnak. Nos, egyelőre tegyük félre annak meghatározását, hogy milyen rendszerben is élünk itt, Magyarországon. Vizsgáljuk inkább a miniszterelnöki üzenetet a hőn áhított polgári demokrácia (normális társadalmi, gazdasági, politikai berendezkedés) szempontjából!

Orbán Viktor nem főnöke a sportért felelős államtitkárnak, Schmidt Ádám hivatali főnöke a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristófnak a főnöke kétségkívül a miniszterelnök, de a kormányfő elvileg nem nyúlhat át a miniszter feje fölött. Különösen akkor nem, ha egzisztenciális jellegű közlendője van a miniszter alá rendelt államtitkár számára. Mert mi van, ha az olimpia utolsó napján a magyar sportban illetékes honvédelmi miniszter is elvégezte azt a fránya gyorsértékelést? Ha például szerinte a hat aranyérem nem felelt meg az állami várakozásnak, akkor a folytatást esetleg más államtitkárral képzeli el.

Arról értesültünk persze az interjúból, hogy a miniszterelnök azóta már beszélt a sportért felelős és a pozíciójában szűkszavúan megerősített államtitkárral. Megállapodtak a szükséges változtatásokban, hogy a következő olimpián Magyarország az első tíz között végezhessen. (Most a pontversenyben a 13-14. helyezést érte el.) Arról nincs hír, hogy a honvédelmi miniszter beszélt-e az államtitkári rangú beosztottjával. Ha igen, vajon miben állapodtak meg? Ha nem, akkor végképp nem tudunk semmit arról, vajon a miniszter mit szólt ahhoz, hogy a főnöke átnyúlt a feje fölött.

Tudjuk persze, vagy legalábbis sejtjük, hogy milyen országban élünk. Egyszemélyes köztársaságban, amelyben a főhatalmat rendeleti úton a miniszterelnök gyakorolja. Magáénak érzi az országot. Arra is feljogosítva érzi magát, hogy bárkinek sms-ben küldheti a leváltást vagy a humorosnak szánt megerősítést. E mostani, előrehaladott állapotnak is vannak előzményei.

Orbán Viktor sokáig igyekezett többes szám első személyben nyilatkozni. A képviselők hozták ugyebár a törvényeket, ő pedig egy másik hatalmi ág, a kormányzat nevében hajtótta végre a jogszabályokat. A második fázisban már egyes szám első személyben fogalmazott, amidőn a döntésekről beszélt, majd némi szünet után észbe kapott, és pontosította magát. Az egyes szám első személyben való döntést többes számúra, vagyis csapatjátékúra változtatta.

Ahogy telt az idő, egyre ritkábban pontosította magát. Egy héttel ezelőtt pedig eljutott oda, hogy nyilvánosan is elismerje: akár egyetlen szóval is eldöntheti az emberek sorsát. Ha ezek után kéne meghatározni, vajon milyen rendszerben tengetjük a napjainkat, akkor már nincs is olyan nehéz dolgunk.

Tíz mondat Orbán Viktortól

Európát sajnos nem tudjuk megerőszakolni, mert nagytestű, és mi kicsik vagyunk. (Reggeli Délvilág, 1993. szeptember 22.)

Furcsa dolog, hogy nagyon sokan nem úgy értékelik az ország helyzetét, mint én. (VasVármegye, 1994. január 16.)

Én falusi ember vagyok, s mint ilyen, abban a munkában bízom, amit magam végzek el. (Délmagyarország, 1999. augusztus 26.)

A miniszterek azért vannak, hogy nehéz döntéseket saját hatáskörükben meg tudjanak hozni. (Magyar Rádió, 2001. május 16.)

A döntéseket meg is hoztam a múlt héten, ezeket ki is hirdettem. (Magyar Rádió, 2011. december 30.)

Megvitattuk, eldöntöttük, én végrehajtom. (Magyar Rádió, 2014. január 17.)

A nemzeti konzultációról kiderült, hogy a véleményem egybeesik azzal, amit az emberek gondolnak. (Napló, 2018. február 15.)

Mindenki a saját rendszerében bízik. Én is így vagyok ezzel. (Magyar Rádió, 2020. október 30.)

/A nemzeti konzultációról/ Ma délután szeretném véglegesíteni a kérdéseket. (Magyar Rádió, 2021. február 12.)

Az én szakértőim, a kormány szakértői szerint. (Magyar Rádió, 2021. április 9.)

E blogot idestova huszonhárom éve arra találtam ki, hogy médiatanárként reagáljak a nyilvánosság napi történéséire. S ha lehet, ágyazzam bele őket egy folyamat összefüggéseibe. Nyilvánvaló, hogy ez a több mint nyolcezer bejegyzés esetében nem sikerülhetett. A visszajelzések mégis arról árulkodnak, hogy a célközönségnek tekintett kommunikáció szakos főiskolások és egyetemisták szívesen vették az okfejtéseket. Nem azt várom ugyanis tőlük, hogy fogadják el az állításaimat, hanem hogy gondolják tovább a tűnődéseimet.

Ezt a néhány mondatot azért bocsátottam előre, mert megtisztelne, ha Fekő Ádám fiatal újságíró nem elmarasztalásnak vélné az alábbi gondolatmenetet, hanem egy médiatanár nyilvános töprengésének. A Magyar Narancs múlt heti számában nagyon érdekes interjút jelentetett meg Molnár Róberttel, a pozsonyi Pátria Rádió lemondott főszerkesztőjével. A beszélgetésből kirajzolódik, hogy Fico újabb miniszterelnöki térhódításával mire számíthatnak a Szlovákiában élő újságírók, köztük a magyar anyanyelvűek is.

Semmi jóra, és mi, akik korábban éltük meg a hatalmi túltengést, kísértetiesen hasonló összefüggésekkel szembesültünk a legutóbbi másfél évtizedben. A jó tollú interjúkészítőnek azonban volt egy kérdése, amire fölkaptam a fejem. Miután Molnár kolléga kifejtette, hogy ő és munkatársai miért mondtak fel, a magyarországi újságíró ezt firtatta: „Hatalmi ág tud egyáltalán maradni ilyen feltételek mellett a szabad sajtó?”

Az a benyomásom, hogy a sajtó soha nem volt hatalmi ág, bár sok újságíró annak vélte és véli. A bejegyzésem utáni összeállításban olvasható Lakatos Ernő kijelentése. Ő egy időben az MSZMP agitációs és propaganda osztályát vezette, és erélyesen gereblyézte a korabeli nyilvánosságot. Jóval a rendszerváltás után nyilatkozta, hogy ők a sajtót a hatalom eszközének tekintették. 1990-ben a nyilvánosság képviselői kiszabadultak a hatalom szolgálatából.

Eljutottunk odáig, amit Szűrös Mátyás, a Magyar Köztársaságot kikiáltó politikus úgy fogalmazott meg, hogy a sajtó hajlamos politikai hatalomként viselkedni, pártokat és politikusokat fölemelni, illetve lehetetlenné tenni. Igen, a múlt század kilencvenes éveiben a magyarországi újságírók végre hatalmi helyzetben érezték és érezhették magukat. Nem vettük azonban észre a politika lassú visszaalakulását.

Az egymást váltó kormányok kellemetlennek vélték a törvényhozás és az igazságszolgáltatás fürkésző tekintetét. A végrehajtó hatalom demokratikus körülmények közepette is igyekezett maga alá gyűrni a parlamentet, az ügyészséget és a bíróságot. A küzdelem hullámzott a hatalmi ágak között, döntést azonban csak a 2010 utáni Orbán-kormányoknak sikerült kicsikarniuk. Közben pedig az a fránya sajtó óhatatlanul átvette a hatalmi ágak ellenőrző funkcióját. Ebből következett ama tévhit, hogy a politika kötelékeitől megszabadult sajtó önálló hatalmi ág.

Itt tartunk most. Nem meglepő, ha egy fiatal újságíró, aki az ellenőrzési lehetőségeitől megfosztott törvényhozás és igazságszolgáltatás évtizedében lett felnőtt, az imént idézett kérdéssel fordult egy felvidéki magyar újságíróhoz. Aki már olvasta, vagy e bejegyzés hatására esetleg elolvassa az interjút, annak bizonyára feltűnik, hogy a tapasztalt interjúalany nem válaszolt a furcsa kérdésre. Talán azért, mert tapintatból nem akart rápirítani a beszélgetőpartnerére, másról kezdett beszélni. Fekő Ádám pedig nem volt annyira biztos a dolgában, hogy ismét rákérdezzen a sajtó hatalmi jellegére.

Szerintem a sajtó azért nem a negyedik hatalom, mert ha egy választás nyomán egyszer majd demokratizálódik a helyzet, az ellenőrző funkciót vissza kell adnia a törvényhozóknak és az igazságot szolgáltatóknak. El kell majd ismerni a törvényhozók döntési jogát, és azt kérdezni tőlük, miért éppen úgy döntöttek, ahogy. S ha a válasz nem felel meg a törvényeknek, akkor a nyilvánosság erejével lehet őket az ügyészség és a bíróság figyelmébe ajánlani.   

Egy tehetséges újságíró figyelemre méltó interjúban mutatta be a felvidéki (szlovákiai) magyar nyilvánosság hátrányosra változó helyzetét. Ehhez képest a tájékozatlanságról, újságírói tévképzetről árulkodó kérdés legföljebb légypiszok a fehér papíron. Bár azt mégis sejteti, hogy a pályakezdő újságírók és a gyakorló politikusok a politikától átmenetileg megszabadult sajtót indokolatlanul vélik hatalmi ágnak. 

Tíz mondat az úgynevezett negyedik hatalomról

Amikor a sajtót kollektív hatalmi szervből a negyedik hatalmi ággá minősítik át, akkor voltaképpen a politikusoknak a nyilvánosságtól való félelme nyilvánul meg. (Dlusztus Imre szegedi újságíró, a Délmagyarország című napilap főszerkesztője, Népszabadság, 1990. május 22.)

A sajtó politikai hatalomként viselkedik. Képes pártokat fölemelni, pártokat letaszítani, személyiségeket népszerűsíteni és sárba taposni. (Szűrös Mátyás szocialista politikus, Reggeli Délvilág, 1993. november 30.)

A média egy új hatalmi ág, amely demokratikus kontroll nélkül működik. (Stumpf István politológus, az első Orbán-kormány volt kancelláriaminisztere, Magyar Nemzet, 2006. március 27.)

Sem a civil szervezetek, sem a sajtó nem tartozik az államhatalmi ágak sorába, hiszen nem gyakorolnak közhatalmat. (Latorcai János KDNP-politikus, Magyar Nemzet, 2010. augusztus 7.)

Demokratikus országokban a sajtó legfőbb feladata a többi hatalmi ág kontrollja a nyilvánosság eszközeivel. (Hargitai Miklós újságíró, Népszabadság, 2012. április 23.)

A sajtó nem tartozott a hatalmi ágak közé, hanem eszközként tekintettünk rá. (Lakatos Ernő, az MSZP KB agitprop osztályának volt vezetője, Hetek, 2013. február 2.)

Amennyiben negyedik hatalmi ágként határozzák meg a médiát, úgy - mint bármilyen hatalmat - korlátozni és ellenőrizni kell. (Demeter Szilárd fideszes kultúrpolitikus, Origo.hu, 2020. június 25.)

A médiát tekinthetjük a negyedik hatalmi pólusnak. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, Azonnali.hu, 2021. július 19.)

Igen, a média valóban a negyedik hatalmi ág. Ráadásul egy olyan hatalmi ág, amelyet valójában senki sem ellenőriz. (Magyar Péter tiszapárti politikus, Facebook.com, 2024. június 25.)

Tudjuk azt, hogy a média azért, pont most olvastam, a negyedik hatalmi ág: iszonyatos erő, iszonyatos véleményformáló, közösségformáló, társadalomformáló, kultúraformáló tényező. (Márton Szabolcs, az Indamedia CX „directora”, Index.hu, 2024. július 23.)

Hatalmi ág tud egyáltalán maradni ilyen feltételek mellett a szabad sajtó? (Fekő Ádám újságíró, Magyar Narancs, 2024. augusztus 22.)

A legutóbbi napokban Orbán Viktor libsizett, Lázár János vitézyzett, Nagy Márton problémázott, Ungár Péter kiszállt, Vona Gábor gyurcsányozott, Magyar Péter indexezett, Szörényi Levente pedig magyarpéterezett.

Magyarországon minden hajszálon múlik. (Dalos György író, Mozgó Világ, 2024/8.)

Haladunk visszafelé a történelemben. (Hargitai Miklós újságíró, Népszava, augusztus 19.)

Még nyelem a gyalázatot, de már nem sokáig. (Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke Hosszú Katinkához, atv.hu, augusztus 19.)

Az, hogy Hosszú Katinka emberileg zárlatos, nem jelenti azt, hogy a Magyar Úszószövetség elnöksége feladata magaslatán áll. (Tamás Ervin újságíró, Facebook.com, augusztus 19.)

A rogáni propagandában vagy tudomást sem vesznek róla, vagy reggeltől estig gyalázzák. (Vogronics András publicista Magyar Péterről, Kolozsváros.com, augusztus 20.)

A kard segített megszerezni, a kereszt pedig segített megtartani ezt a földet a magyarság számára. (Gajdics Ottó újságíró, Magyar Nemzet Online, augusztus 20.)

Én disszidálok, ha ezt az embert megválasztják miniszterelnöknek. (Szörényi Levente zeneszerző Magyar Péterről, Demokrata.hu, augusztus 21.)

Cash flow problémánk van, a likviditást kell optimalizálni. (Nagy Márton gazdasági miniszter, Népszava, augusztus 21.)

Lefordítom: sz@rban vagyunk. (Sós J. Péter újságíró, Facebook.com, augusztus 21.)

Csurog lefelé az elégedetlenség. (Baka F. Zoltán újságíró, ATV, augusztus 22.)

Figyelemre méltó, hogy Magyar Pétert már Szörényi Levente is potenciális miniszterelnöknek tartja. (Szűcs R. Gábor publicista, Facebook.com, augusztus 22.)

Egykor szebb napokat látott portál. (Föld S. Péter újságíró az Indexről, HírKlikk.hu, augusztus 22.)

Jobb napokat látott hírportál. (Magyar Péter tiszapárti politikus az Indexről, Klubrádió, augusztus 22.)

Úgy tűnik, mintha zárványnak lennénk a tagjai. Ez egyébként sokszor sajnos a mi szándékuknak és politikánknak a következménye. (L. Simon László Fidesz-politikus, Transtelex.ro, augusztus 23.)

Eljött az idő az ellenzék számára, hogy úgy vághasson neki a választásnak, hogy ne kelljen Gyurcsánnyal összefognia. (Vona Gábor, a Második Reformkor Párt elnöke, Magyar Hang, augusztus 23.)

Nem vagyunk többé része ennek az ellenzéknek. (Ungár Péter, az LMP társelnöke, Telex.hu, augusztus 23.)

Az LMP deklaráltan egyfajta együttműködésre, „konstruktív ellenzékiségre” törekszik a Fidesszel. (Majtényi László alkotmányjogász, Népszava, augusztus 24.)

Tálcán felkínálták neki Budapestet. Még a Fidesz is félrelépett, és mindent alá tett, de nem tudott élni a lehetőséggel. (Lázár János Fidesz-politikus Vitézy Dávidról, Index.hu, augusztus 24.)

Van egy libsi elégedetlenség. (Orbán Viktor miniszterelnök, Nemzeti Sport Online, augusztus 24.)

Az ország második közjogi méltósága használhat-e hivatalos megszólalásai során olyan kifejezést, hogy „libsi”? (Gábor György vallástörténész, Facebook.com, augusztus 24.)

Használt autót még nem vennék tőle. (Gáspárik Attila erdélyi rendező Magyar Péterről, Klubrádió, augusztus 25.)

A Nemzeti Sport főszerkesztője, Szöllősi György interjút készített országunk első emberével. Az Aréna Sportuszodában ültek le beszélgetni, diszkréten utalva arra, hogy a többszörösen túlárazott épület úszó világbajnokságra készült ugyan, de fontos helyszíne lett volna a 2024-es budapesti olimpiának is. Egy rosszmájú megjegyzés szerint azóta részletekben (világ- és Európa-bajnokságokban) megrendeztünk már egy olimpiát.

S hogy Orbán Viktor miként vélekedik a párizsi olimpiáról, és milyen szándéka van a budapesti olimpiával? Ezt azért nem értelmezem, mert kiderül, vagy legalábbis kisejlik a bejegyzésem utáni összeállításból. Az interjú körülményei viszont megérdemelnek némi tűnődést. A Nemzeti Sport ugyanis beékelt a beszélgetésbe egy térképet. Európa közepét ábrázolja, de csak Magyarország körvonalai rajzolódnak ki rajta.

A hasában, Budapest helyén egy 19-es szám látható, ennyi érmet hoztak haza sportolóink a párizsi olimpiáról. A térkép a környező országok csekélyebb érem-termését is feltünteti, ezúttal azonban már a határok kirajzolása nélkül. A szerkesztőség okult egy korábbi közlésből, amely még az olimpia napjaiban sugallta, hogy mennyivel jobbak vagyunk a szomszédjainknál. Csakhogy a figyelmes és kaján kommentelők kiszúrtak három szarvashibát.

A szerkesztők nem elégedtek meg a térkép szolgai lemásolásával, hanem grafikust bíztak meg Közép-Európa körvonalazásával. Ezt jellemezte Weiler Vilmos újságíró imigyen: „Az országhatárok úgy mennek, mint az ökörhugyozás.” (Telex.hu, 2024. augusztus 12.) A második szarvashiba abból adódott, hogy Lengyelország és Litvánia közül eltűnt Kalinyigrád és környéke. A hajdani Kelet-Poroszország, benne a filozófus Kant szűkebb pátriája, Königsberg városa.

A kalinyingrádi terület úgy tartozik Oroszországhoz, hogy nincs vele közös határa. A többnyire német lakosság elmenekült a második világháború végén, és azóta mintegy milliónyi lakos érkezett Oroszországból a két Bács-Kiskun megyényi oblasztyra. Miután nem önálló ország, csak elszigetelt országrész, sportolókat eleve nem küldhetett volna a párizsi olimpiára. Akik egyébként akkor sem járhattak volna jobban, ha az orosz küldöttség tagjai lettek volna. Az orosz-ukrán háborút övező szankciók miatt amúgy sem vehettek volna részt az olimpián. A hiba tehát inkább az, hogy a laza grafikus északkeleten elszabta Lengyelországot.

A harmadik szarvashiba Koszovót érinti. A grafikus lefelejtette a térképről, holott sportolói két éremre tettek szert a párizsi olimpián. Ez csupán másfél bácskiskunnyi terület, de kétmillió ember él a határai között. Önálló országnak is „csak” mintegy száz állam ismerte el, ettől azonban még nem kellett volna kihagyni az olimpia résztvevői közül. A furcsa térképet néhány órányi szégyenkezés után a Nemzeti Sport kivonta a digitális forgalomból. Sokan megőrizték azonban a magánarchívumukban, érdekes lábjegyzet lesz a magyar nyelvű sajtó legújabb kori történetében.

A tegnap megjelent, immár pontosított térkép pedig kimondatlanul is helyreigazításként könyvelhető el.

Tíz mondat Orbán Viktortól. (Nemzeti Sport Online, 2024. augusztus 24.)

Szépen helyt álltunk, tartjuk magunkat.

A világ tíz legjobb sportnemzetében a helyünk.

Én is emberekből építek várat, mint az edzők.

A korszakos zseni két-három aranynál kezdődik.

/Varga Zoltánról, Balczó Andrásról, Milák Kristófról/ Nem tudjuk egy kaptafára felhúzni őket, ők született zsenik.

/Milákról/ Olyan zseni, akin nem lehet eligazodni, és nem is kell.

Nincs Milák Kristóf vagy Kós Hubert, ha nem úsznak tízezrek naponta.

/”Gyulay Zsolt MOB-elnök Párizsban úgy fogalmazott, hogy százszor jobb olimpiát tudnánk rendezni.”/ A százas szorzó talán túlzás, ha nem is óriási.

Ha a budapesti városvezetés nem támogatja a budapesti olimpiát, akkor nem lesz olimpia.

Mindenünk megvan. Néhány mobilcsarnokot kell fölhúzni meg lebontani, és jónapot.     

Szekeres István a Népsport, majd Nemzeti Sport volt főszerkesztője. Most töltötte be a hetvenkilencet, mégis fiatalabb sok pályakezdő sportújságírónál.  Nemcsak szerkesztői munkájával tett szert tekintélyre, hanem nyugalomba vonulása után a blogjával is. Sorozatát a magyar labdarúgásról épp most fejezte be, de már bele is kezdett egy újabba. A látvány- és csapatsportok helyett inkább az egyénileg űzött sportnak szánja.

Az első cikket kedvenc sportágamnak, az atlétikának szentelte. Azt fejtegette, hogy két nemzetközileg elismert atlétánk van, a kalapácsvető Halász Bence és a sprinter Takács Boglárka. A sorrendet nem az udvariatlanság diktálta, hanem az, hogy a 27 éves Bence érmeket szokott hozni a világversenyekről, a 23 éves Bogi pedig egyelőre inkább csak az elődöntőkig jut el. Van azonban esélye arra, hogy bejusson a nemzetközi élvonalba. Ha százon 11 másodperc alá megy (az országos csúcsa 11.10), és kétszázon közelebb kerül a 22 másodperchez (az országos csúcsa 22.71).

Az olimpia után, két nappal ezelőtt 22.76-ot futott Svájcban. Szekeres kolléga sajtószemlét készített erről, és azt a következtetést vonta le, hogy a sportújságírói szakma leszerepelt. Bogi legutóbbi futása hír lett ugyan, ám a labdajátékokra összpontosító újságírók nem bontották ki a részleteket, nem tudatosították az összefüggéseket. Úgy voltak vele, hogy néhány sorban felhívták valamire a figyelmet, és ha ez kivívta az olvasók érdeklődését, akkor járjanak utána. Az sem baj, ha a hangzatos címet félreértik.

Például a Magyar Atlétikai Szövetség honlapján ez olvasható: „Takács Boglárka Gyémánt Liga-versenyen nyert 200-at!" (2024. augusztus 22.) Szekeres István figyelmeztetése indokolt: „Nem az a dolgunk, hogy házi feladatot adjunk az embereknek, hanem az, hogy a szükséges információkkal kiszolgáljuk őket.” Bölcs tanács, föl kéne írni a sportrovatok szobájában és a Magyar Atlétikai Szövetség irodájában a falra.

Kedvet kaptam arra, hogy sajtószemlét készítsek. Érdekes következtetésre jutottam. A címes hírek azt sugallták, hogy Takács Boglárka a Gyémánt Liga Lausanne-i versenyén győzött. Az már homályban maradt, hogy ugyanabban a stadionban futott ugyan, de a női kétszáz nem volt része a Gyémánt Ligának. Ha már ott volt egy csomó százas sprinter, a szervezők egy versenyen kívüli kétszázat is tető alá hoztak.

Ezt Szekeres István természetesen megírta, mondandóját úgy foglalnám össze, hogy Bogi eljutott a nagy versenyek előszobájába, ezért okkal lehetünk büszkék rá. A pontosításban és a rokonszenves magyar futólány dicséretében egyetértek vele, ráadásul próbáltam utánanézni, vajon a nemzetközi összehasonlítás tükrében mennyit ér Takács Boglárka svájci futása. Bogi egyetemista, ezért alapul kínálkoznak az amerikai egyetemi bajnokság eredményei.

Az ottani lányok az idény kezdetén három időfutamban indultak. A háromszor kilenc sprinter között egyetlen fehéret láttam, aki a sokadik lett. A mi Bogink az első futamban ötödik lett volna a 22.71-es országos csúccsal, a másodikban negyedik, a harmadikban második. A legjobb eredményt egy fekete lány érte el 22.13-mal, Bogi a nyolcadik lett volna az összesítésben.

Az Egyesült Államok olimpia előtt megrendezett országos bajnoksága még tisztább képpel kecsegtet. Nem indulhattak rajta a külföldi útlevéllel tanuló sport-ösztöndíjasok. Ketten a nemzetközi élmezőny csúcsát jelentő 22 másodpercen belül futottak - a győztes később, Párizsban megnyerte az olimpiát is. Nyolcan futottak 22.02 és 22 41 között. A harmadik kategóriába sorolható az a hat sprinter, akikkel Takács Boglárka fölvehette volna a versenyt. Mi következik mindebből?

A mi Bogink aranyérmes itthon és aranyos bárhol, ám a nemzetközi mezőnyben mindig veszít egy-két métert a rajtnál. A végsebessége azonban lehetővé teszi, hogy előbb-utóbb beférkőzzön a 11 másodperc alatti sprinterek közé. Erre már futhat kétszázon 22 és 22,4 másodperc közti időt. Különösen akkor, ha sport-ösztöndíjat kér az arkansasi vagy a texasi egyetemre, ahol megtanítják rajtolni. Azzal is beérem persze, ha Magyarországon úgy alakítják át az egyetemi sportrendszert, hogy ne csak Halász Bence és Takács Boglárka személyében „termelje ki” a nemzetközileg versenyképes atlétákat.

Tíz mondat a magyar atlétákról és a magyar atlétáktól

Éveken keresztül belőlem élt a magyar atlétika. (Pars Krisztián olimpiai bajnok kalapácsvető, Index.hu, 2022. augusztus 8.)

A magyar csapat túlnyomó többsége legfeljebb az induló mezőnyök létszámát növelheti. (Békesi László közgazdász, volt pénzügyminiszter, a Magyar Atlétikai Szövetség volt elnöke a budapesti világbajnokságról, Újnépszabadság.com, 2023. augusztus 18.)

Már akkor elengedtek a lábaim, amikor bejöttem a stadionba. Amikor felbődült a tömeg, végképp elvesztettem magam. (Boros Bence magyar sprinter bajnok az atlétikai világbajnokság selejtezőjéről, Szoljon.hu, 2023. augusztus 19.)

Most a világ megismeri a magyar atlétákat. (Lajtos Márton szolnoki maratoni futó, Szoljon.hu, 2023. augusztus 22.)

Négy-öt év múlva eljuthatunk oda, hogy eredményességben is kifizetődhessen ez a világbajnokság. (Orendi Mihály nyíregyházi edző, Szabolcs Online, 2023. augusztus 24.)

Többségükre megalázó szerep vár. (Békesi László, a Magyar Atlétikai Szövetség volt elnöke a magyar atléták olimpiai esélyeiről, Facebook.com, 2024. július 6.)

A világversenyeken csak a hazánk méltó képviseletére alkalmas állapotban lévő versenyzőket tisztességes szerepeltetni.(Bakai József volt tízpróbás bajnok, mesteredző, Sportal.hu, 2024. július 26.)

Jöttünk versenyezni, csak most olimpiának hívják. (Varga Donát, a párizsi olimpia selejtezőjéből kiesett kalapácsvető, M4Sport, 2024. augusztus 2.)

Nagyon élveztem ezt a futást. (Kerekes Gréta gátfutó, 35. helyezett olimpikon, M4 Sport, 2024. augusztus 8.)

/”Mi jön ezután?”/ Gyémánt Liga-versenyt nyerni úgy, hogy az a fő program része legyen. (Takács Boglárka magyar sprinter bajnok, Nemzeti Sport Online, 2024. augusztus 24.)

Hargitai Miklós jó újságíró. Eredeti érdeklődési köre a környezetvédelem, de mintha átképezte volna magát politikai szakíróvá is. Publicisztikája érettebb, amióta Spanyolországba költözött. Miközben a világhálón figyelemmel kíséri az itthoni fejleményeket, kívülről néz, hall, olvas bennünket. A fáktól is látja az erdőt.

A külső nézőpontnak persze nemcsak előnye van, hanem hátránya is. Ami itthon nem tartozott a megfigyelés tárgyai közé, az külföldön sem kerülhetett közelebb hozzá. Otthonosan mozog az országos sajtóban, a helyi nyilvánosság összefüggéseit azonban nehezebb a Földközi-tenger partjáról észrevenni. Például ez olvasható a Népszava mai számában: „Magyarországon mára megszűnt a kormánytól független helyi és megyei sajtó.”

A megyei sajtó sem szűnt meg, ám a fogalmazás megbocsátható, mert metaforikusan értendő. A kormány ugyebár az embereivel megvásároltatta a 30 milliárd forintnyi értékű megyei sajtót, amelynek 18 napilapja elveszítette az önállóságát, és a hatalmon lévők nótáját fújja. Mellőzi például az érzékeny témákat, vagy ha beszámol is, a kormányzat szája íze szerint ír róluk. Egy példasor.

Nagyjából fél éve lépett a nyilvánosság elé Magyar Péter. A NER belső köreiből érkezett politikusról szűkebb pátriám lapjában, a Bács-Kiskun megyei Petőfi Népében 386 cikk jelent meg. Napi átlagban kettő, egyenlőtlen eloszlásban. Ebből alig néhányat írt helyi tollforgató, túlnyomó többségüket Budapestről, a központi szerkesztőségből küldték. Közben pedig az újdonsült ellenzéki politikus felszántotta az országot.

Bács-Kiskunban vagy tíz helyen állt a piros-fehér-zöldre mázolt kisteherautó platójára. A nagy érdeklődéssel fogadott beszédekről a megyei újság „elfelejtett” tudósítani. Helyettük az olvasóknak be kellett érniük azzal, hogy Magyar Péter veri a feleségét, női napszemüveget visel, és női biciklit használ, ellopott egy mobiltelefont, és bedobta a Dunába. S mert közéleti megnyilvánulásairól sem a Bács-Kiskun megyei újság, sem a többi megyei napilap nem számolt be, az olvasók érdeklődését az alternatív sajtó elégítette ki.

Anyagi okok miatt a világhálón jelent meg, és előállítását olcsóbbá tette, hogy a kézbesítőknek nem kellett házhoz szállítaniuk. Az online újság alkalmassá vált arra, hogy ne csak a helyi, hanem a regionális igényeket is kielégítse. A helyi sajtó alternatív része az idén tavasszal és most, nyáron így lépett túl a helyi kereteken. Az érdekes (kényes) témákat kerülő „vármegyei” sajtó jóvoltából éledt föl.

A kormánypárti sajtónak azonban volt egy tettestársa is. A 2019-es önkormányzati választás után néhány megyei jogú városban és tucatnyi tíz-húszezres településen ellenzéki politikus lett a polgármester, többnyire a parlamenti ellenzék képviseletében. Márpedig az úgynevezett hagyományos vagy ó-ellenzéki pártok gyanakvással figyelték Magyar Péter tevékenységét. Kezdetben szintén elhallgatták az újdonsült politikus országjárását, bár a rossz hírét sem költötték.

Igen ám, csakhogy a június 9-i önkormányzati választáson a Tisza 30 százalékos párt lett, és leginkább a parlamenti ellenzék szavazóbázisából csípegetett. Az ellenzéki polgármesterekhez kötődő önkormányzati sajtó ekkor hagyott fel a jóindulatú semlegességgel, és kisebb-nagyobb mértékben ama agresszív stílusban támadta Magyar Pétert, amelyet a központi sajtóban a dékás politikusoktól láttunk, hallottunk, olvastunk.

Június végén Kecskeméten találkoztak a helyi sajtó szerkesztői. Voltak vagy százan. A velük folytatott beszélgetésekből kiderült, hogy Magyar Péter fellépéséig legföljebb három munkatársat tartottak el. Saját magukat, az alapító éceszgébert, gyakran újságírónőt, aki kevésbé értett az informatikához. Ám úgy alakította az érzelmi életét, hogy a társa értsen a számítógéphez, sőt a fotózáshoz is. A vállalkozás elbírt még egy lótó-futó riportert is, és foglalkoztatott néhány külső munkatársat, akik számlát adtak.

Magyar Péter országjárásáról, a helyi és a környékbeli nagygyűlésekről úgy számoltak be, hogy a kormányzati és ó-ellenzéki ellenszélben segítettek 30 százalékos párttá növelni a Tiszát. Kecskeméten elmondták a plénum előtt vagy a folyosón, hogy az önkormányzati választás óta a helybéli vállalkozók több évnyi kihagyás után ismét hirdetnek a lapjukban.

A találkozót a KecsUp nevű szerkesztőség szervezte. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége helyett, amely 2022 októberében, az országgyűlési választás után fél évvel hasonló jellegű tanácskozást hozott tető alá. Az egyik előadóként azt mondtam a MÚOSZ nemrégiben megválasztott elnökének, hogy akkor lesz hatékony a kezdeményezés, ha nem a helyi szerkesztők utaznak a fővárosba, hanem mi megyünk a régióközpontokba.

A folytatás nem jött össze. Az elejtett fonalat a kecskeméti csapat vette föl, gyökeresen megváltozott politikai körülmények között. A jelenlegi MÚOSZ-vezetés 2021 májusában egyebek között azzal váltotta le Hargitai Miklós elnököt, hogy az elöregedett szervezetet ki kéne szabadítani a főváros-központúságból. Ez nem sikerült, a volt MÚOSZ-elnök pedig külföldről figyeli a hazai fejleményeket.

Figyelemre méltó mondatát úgy pontosítanám, hogy Magyarországon mára megszűnt a kormánytól független megyei sajtó, a helyi sajtó viszont fejlődésnek indult.

Tíz mondat a helyi nyilvánosságról

A nagy kiegyenlítő a médiaügyben a helyi sajtó lesz. Annál is inkább, mert a helyi ügyek nagyon láthatóak. (Csintalan Sándor szocialista politikus, Dunaújvárosi Hírlap, 1998. január 21.)

A helyi lap a kisközösség történelmét írja. (Gárdonyiné Kocsi Ilona móri logopédus, önkormányzati lapszerkesztő, Magyar Sajtó, 2004/5.)

A helyi sajtó a nyilvánosság Hamupipőkéje. (Zöldi László újságíró, Egyenlítő, 2010/7-8.)

A helyi nyilvánosságban általában a helyi hatalom a meghatározó. (Zongor Gábor, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének főtitkára, Népszabadság, 2010. szeptember 27.)

Az országos sajtóban például már megjelent, hogy csőd közeli helyzetben van a pécsi önkormányzat, a Dunántúli Napló szerint azonban Pécsen megszűntek a problémák. (Póré László kolbászárus, a Dunántúli Napló volt főszerkesztője, Média2.0, 2017. június 6.)

A helyi médiában is meg kell jelennie a kritikának, ha bármit rosszul csinálunk, velünk szemben is. (Csőzik László szocialista politikus, érdi polgármester, Magyar Narancs, 2019. november 21.)

Egyelőre megmaradt az a rendszer, hogy a helyi televízió, rádió, online média a polgármester hangerősítője. (Majtényi László alkotmányjogász, az Országos Rádió és Televízió Testület volt elnöke, 168 Óra, 2020. november 6.)

A politika mindenbe beleszól, amikor a helyi sajtóról van szó. (Kövesdi Péter, az érdi médiacentrum ügyvezetője, Újnépszabadság.com, 2022. október 14.)

Helyben a helyi teljesítmény számít. (Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke, Budapest-hegyvidéki polgármester-jelölt, Népszava, 2024. április 16.)

Magyarországon mára megszűnt a kormánytól független helyi és megyei sajtó. (Hargitai Miklós újságíró, Népszava, 2024. augusztus 22.)

 Az ellenzéktől elveszi a felületet. (Horn Gábor, volt SZDSZ-politikus, a Republikon Intézet kuratóriumi elnöke, Index.hu, 2024. március 25.)

Magyar átrendezi az ellenzéket. (Bencsik Gábor újságíró, Facebook.com, 2024. április 4.)

Úgy tűnik, hogy az ó-ellenzéket el fogja söpörni. (Vona Gábor Második Reformkor-politikus, YouTube.com, 2024. április 13.)

A nép gyűlik Magyar körül, ami láthatóan sértő a hagyományos ellenzék számára is. (Tömpe István publicista, Népszava, 2024. április 23.)

Szalámizná az ellenzéki pártokat. (Dobrev Klára DK-politikus, 444.hu, 2024. április 24.)

Magyar elkezdte lecsapolni az ellenzéki mocsarat. (Puzsér Róbert publicista, Magyar Hang, 2024. május 2.)

A Magyar Péter-jelenség minden ellenzéki pártot visszavetett. (Donáth Anna Momentum-politikus, Népszava, 2024. június 6.)

Úgy látszik, hogy lenullázza az ellenzéket. (Kuncze Gábor volt SZDSZ-politikus, Frisshirek.hu, 2024. június 8.)

Magyar Péter gyakorlatilag leradírozta a régi ellenzéket. (Demszky Gábor volt SZDSZ-politikus, volt budapesti főpolgármester, Népszava, 2024. augusztus 9.)

Magyar Péter kinyírta a hagyományos ellenzéket. (Hamvay Péter újságíró, ATV, 2024. augusztus 16.)

Az ATV Aktuál című hírháttér-műsorában tegnap este három újságírót láttak vendégül. Egy alaposat, egy ironikusat és egy ügyetlent. A legutóbbi se lógott ki a sorból. Ha a témában nem mozgott otthonosan, akkor rokonszenvesen közölte, hogy nem ért hozzá, s amit kifejt, az csak egy vélemény a sok közül. Ráadásul akadt olyan téma is, amelyhez értett. Mégis inkább azzal vétette észre magát, hogy országunk délkeleti csücskét, Békést „vármegyének” nevezte.

Nem ironikusan - mint az állami nyelvhasználat legújabb hóbortját, hanem magától értetődő módon. Ahogy szokta használni a két világháború közti korszakból származó kifejezést, amelyet az országgyűlés 1949-ben szüntetett meg, és 2022 nyarán hozott vissza. Aligha kaptam volna föl a fejem, ha az ironikus újságíró néhány perc múlva nem hozta volna szóba ugyancsak Békést, amelyet azonban megyének titulált. Ugyancsak magától értetődő módon, ahogy ő szokta mondani.

Az egésznek nem tulajdonítanék különösebb jelentőséget, csakhogy a műsorvezető úgy mutatta be őket, hogy a vármegyés újságíró a Népszava szerkesztőségéből érkezett, a megyés pedig egy jobboldali orgánumtól. Az idestova másfél évtizede zajló nyelvi háborúban sokkal inkább Árpási Bencétől, a baloldali újság munkatársától várhattuk volna el, hogy nem veti alá magát az állami nyelvhasználatnak.

A szóbotlás jelzi, hogy az erőszakos térhódításnak az ellenzéki nyilvánosságban is vannak áldozatai. Érteni vélem, hogy ha rögtönözni kell, és a helyzet szokatlan, olyasmi csúszik ki a szánkon, ami azt sejteti, hogy a kormányzati nyelvezet óhatatlanul hat ránk. Azon persze csodálkozom, hogy egy politikai újságíróra is, akiről azért nagyobb tudatosságot kéne feltételezni. Nem mentségül, inkább magyarázatul fűzöm hozzá, hogy nem is olyan egyszerű eligazodni a nyelvi klisék között.

Nem vagyok újságíró szövetség, még csak szakmai kódex sem. Személyemben csupán egy öreg újságíró osztja meg tapasztalatait a nyelvi agresszióra kevésbé felkészült kollégákkal. Ha idézek egy állami intézmény közleményéből, akkor természetesen nem változtatom megyére a benne olvasható vármegyét. Már csak azért sem, mert korjellemző adalék. De ha például a nyíregyházi kórházról van szó, nem azt írom, hogy az idézet a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház álláspontjából való, hanem a Jósa András Kórházéból. Az intézmény hallgat erre a névre, sőt a betegek és hozzátartozók is ezen a néven ismerik. Ők ugyanis „a Jósába” járnak, és eme szokásukon a legagyafúrtabb kormányzat se képes változtatni.       

A Népszavának évek óta több százmillió forintot utalnak át állami cégek. Félő, hogy e hirdetési bevételek nélkül nem volna képes életben maradni. Vajon ezért a summáért mit kér a Rogán-féle propagandaminisztérium? Ha „csak” azt, hogy amennyiben az egyetlen ellenzéki napilap munkatársai vendégszerepelnek az ATV vitaműsoraiban, akkor a megye helyett mondjanak vármegyét, akkor üsse kő, akár főispánozhatnak is.

Tíz mondat a nyelvváltásról

Számomra a Fidesz új politikai nyelv, új politikai kultúra meghonosodását jelentette. (Pokorni Zoltán Fidesz-politikus, Magyar Narancs, 1994. január 13.)

A Fidesz kezdettől fogva más nyelvezetet használt. (Szájer József Fidesz-politikus, Népszava, 1999. március 17.)

Orbán megvonta Jobb-Magyarország határait, megalkotta a jobb-magyar nyelvet, kialakította a jobb-magyar rítusokat és szokásokat. (Lengyel László publicista, Népszabadság, 2006. október 20.)

1996 óta Navracsics az első vezető politikus, aki úgy újította meg a Fidesz nyelvét, hogy ez nem Orbán Viktortól ered. (Kóczián Péter újságíró, Politika és Élet, 2007. január 30.)

A nyelvi lelemények kormánya. (Katona Tamás közgazdász a második Orbán-kormányról, 168 Óra, 2012. május 31.)

Egy országnak nem lehet két szótára. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, InfoRádió, 2015. március 3.)

Szembeszökő, ahogy jön vissza a mélymagyar, a horthysta nyelvhasználat. (Dés Mihály író, Vasárnapi Hírek, 2015. június 13.)

Ha az ember nem nyeri meg a saját nyelvért vívott harcot, akkor nem nyer a tartalomról szóló birkózásban sem. (Orbán Viktor miniszterelnök, Miniszterelnök.hu, 2019. május 6.)

Ha mindenki ugyanazt a beszédmódot használja, az lesz a hangosabb, aki hatalmon van. (Barát Erzsébet nyelvész Márki-Zay Péter „fideszes” nyelvezetéről, Népszava, 2021. december 11.)

Ma az ellenzék Orbán nyelvét használja. (Horn Gábor liberális politikus, ATV, 2023. május 17.)

Iron Lady nem illik össze Urambátyámmal. (Gál J. Zoltán újságíró, Vasárnapi Hírek, 2016. január 9.)

Úszó üzletasszony. (Bartus László újságíró, Amerikai Népszava, 2017. július 11.)

Fürdik a sikerben. (Knézy Jenő sportriporter, M4, 2017. július 24.)

A magyar úszósport zászlóshajója. (Wladár Sándor volt olimpiai bajnok úszó, ATV, 2017. augusztus 7.)

Katinka kiemelkedik a habokból, de a vízen ő sem képes járni. (Zöldi László újságíró, Facebook.com, 2019. április 2.)

Ha Katinka mellett edzek, látom, hogy a szárazföldi munkában mi mindent tesz meg azért, hogy a csúcson maradjon. (Milák Kristóf világbajnok úszó, Index.hu, 2020. február 20.)

Lassanként állam lett az államban. (Föld S. Péter újságíró, HírKlikk.hu, 2022. augusztus 17.)

Társaival szemben kivételezett helyzetet harcolt ki magának a szövetségben és a politikai térben is. Ő az úszás Tóth Gabija. (Vincze Attila újságíró, Népszava, 2022. augusztus 19.)

A tehetsége nem szállt el, de az edzettsége és az állóképessége igen. (Sós Csaba, az úszóválogatott szövetségi kapitánya, InfoRádió, 2022. augusztus 19.)

Hosszú Katinka fölvette azt a ruháját, amelyben úszószövetségi vezetőket szokott leváltani. (Kovács Zoltán újságíró, Klubrádió, 2024. augusztus 9.)

A legutóbbi napokban Szíjjártó Péter olimpiázott, Lázár János kötelezett, Menczer Tamás dékázott, Gyurcsány Ferenc magyarpéterezett, Magyar Péter kovácsgergelyezett, Kovács Gergely pedig fővárosozott.

Magyarország továbbra is globális sportnagyhatalom. (Szíjjártó Péter külügyminiszter, Facebook.com, augusztus 12.)

A létesítmények még mindig csillogóbbak, mint a bennük folyó munka. (Ághassi Attila sportújságíró a budapesti olimpiáról, Telex.hu, augusztus 12.)

Egy éven belül feloszlik a fővárosi közgyűlés. (Kovács Gergely, a Kétfarkú Kutya Párt elnöke, Válaszonline.hu, augusztus 12.)

Elnök úrral egyetértettünk az örök élet és az ingyen sör fontosságában. (Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke Kovács Gergelyről, Facebook.com, augusztus 12.)

Istentelenül tisztességtelen, ocsmány, amit ez a fickó művel. (Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke Magyar Péterről, Facebook.com, augusztus 12.)

Jóllehet vereséget szenvedett az a világkép, amit képvisel, de az a világkép ettől függetlenül tisztességes. (Lánczos Vera publicista a DK-ról, Facebook.com, augusztus 13.)

Alakul a balos börtönválogatott. (Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója az óbudai DK-s polgármester letartóztatásáról, Facebook.com, augusztus 14.)

Saját magát is legyőzte. (Sütő-Nagy Zsolt újságíró Milák Kristófról, Magyar Hírlap Online, augusztus 14.)

A legtöbbet alighanem akkor profitálunk az olimpiából, ha sikerül kimaradni belőle. (Hargitai Miklós újságíró a budapesti olimpiáról, Népszava, augusztus 14.)

Nem látszik kiút a rossz közérzet kultúrájából. (Krusovszky Dénes író, Magyar Narancs, augusztus 15.)

Frázissá silányodott, hogy Magyarország a legkisebb sportnagyhatalom. (Szekeres István újságíró, Facebook.com, augusztus 15.)

Sportnagyhatalom vagyunk? Már nem. Lélekmelengető ez a tévhit, de már nem igaz. (Vésey Kovács László újságíró, PestiSrácok.hu, augusztus 16.)

Magyar Péter kinyírta a hagyományos ellenzéket. (Hamvay Péter újságíró, ATV, augusztus 16.)

Nem látom, hogy az új helyzet a talpon maradt ellenzéket önvizsgálatra sarkallná. (Szerető Szabolcs újságíró, Magyar Hang, augusztus 16.)

Ő talán az egyetlen baloldali közszereplő, aki nem fröcsög lépten-nyomon a kormányra. (Csépányi Balázs újságíró Schiffer Andrásról, Magyar Nemzet Online, augusztus 16.)

A korrupció elleni küzdelem messze legelszántabb hazai képviselője. (Molnár Bálint publicista Hadházy Ákosról, Kolozsváros.com, augusztus 16.)

Ugyanazt a teljesítményt hoztuk, mint az előző olimpiákon, csak ez már nem ugyanannyit ér. (Dénes Ferenc sport-közgazdász, Népszava, augusztus 17.)

Magyarország nem Mária, hanem Anikó országa. (Bruck András publicista, Facebook.com, augusztus 17.)

A civil társadalom behúzott nyakkal él. (Máté-Tóth András valláskutató, Klubrádió, augusztus 17.)

A buszállomány az egyetlen mentőkötelünk. (Lázár János közlekedési miniszter a Magyar Államvasutakról, ATV, augusztus 17.)

Fékezett habzással szeretem a rivaldafényt. (Elek Gábor kézilabda-edző, Magyar Nemzet Online, augusztus 18.)